A Nemzeti Orvosi Szolidaritási Alapítvány megdöbbenéssel hallotta az elmúlt napokban a miniszterelnöki posztra áhítozó politikus szájából a magyar orvosokat becsmérlő, antihumánus, primitív fejtegetést.

Felszólítjuk a jövendő és jelenlegi politikusokat, tartózkodjanak minden olyan megjegyzéstől, ami alkalmas arra, hogy a betegségétől amúgy is meggyötört és szorongó állampolgároktól elvegye a reményt, a gyógyulás lehetőségébe vetett hitet. A hit és a bizalom évezredek óta a gyógyulás alapfeltétele, ez a XXI. században, Magyarországon is érvényes.

Különösen ne engedje meg magának ezt egy olyan személy, aki sok társával együtt tevőlegesen is részt vállalt a magyar egészségügy közel afrikai színvonalra süllyesztésében. Azzal, hogy megvonták a betegek ellátására szolgáló eszközök, gyógyszerek beszerzéséhez szükséges források nagy részét, a működésképtelenség határára taszították az ellátórendszert. Ezt az ellátórendszert ma már csak a benne dolgozók áldozatos tevékenysége tartja fenn.

Az a fiatalember, aki pillanatnyi vélt előnyök megszerzése érdekében hajlandó saját apját is - lévén Ő is orvos - sommás ítéletével gyalázni, nem érdemel bizalmat.

A Nemzeti Orvosi Szolidaritási Alapítvány (NOSZA) kuratóriuma
 

Mesterházyak

Ifjú Mesterházy Attila gyengéden beültette idős édesapját kocsijának anyósülésére, és gondosan elhelyezte. Meggyőződött arról, hogy az öregúr kényelmesen ül, biztonsági öve szabályosan van bekapcsolva, majd indított. Veszprémből útra keltek, hogy Budapesten keressenek egy sebészt, aki megoperálja a papa lágyéksérvét.

Mindennek - a mai szóhasználattal élve - nem lenne hírértéke, ha ez a hír mindennapos körülmények közt élő, hétköznapi emberekről szólna. A helyzet azonban nem ez. A történetet ugyanis, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje adta elő egy kampányülés szónokaként. A patetikusan, „gyurcsányosan poentírozott” sztoriban hangzott el, hogy édesapja, útközben a főváros felé megkérdezte, vajon a fia által választott szakember, „bal-, vagy jobb-oldali” sebész-e?

A személyek és a körülmények ismeretében az - egyébként szokványosnak tűnő - események és a történet csúcspontját jelentő katarzist kiváltó kérdés, számos dilemmát vet fel. Vajon miféle autóról van szó? A jelölt vagyonnyilatkozatában ugyanis csak egy motorbicikli szerepel, személygépkocsi nem. Egy sérves, műtétre készülő idős személy szállítása autóban kényelmesebb, mint egy motorbiciklin, ne firtassuk hát a kocsi eredetét, tulajdoni, használatjogi viszonyait, lépjünk tovább a történetben. Ki a papa? Ki a beteg? Erre is feleletet kap az érdeklődő, ha utánanéz a Google keresőben. Hamar rájöhet, hogy az elnökjelölt édesapja dr. Mesterházy Attila, veszprémi szülész-nőgyógyász szakorvos.

Általános jelenség, hogy a nőgyógyászok működésére vonatkozóan gazdag anyagot találhatunk az interneten. A különböző honlapokon a nőbetegek előszeretettel ecsetelik a gynecologiai rendelőkben szerzett tapasztalataikat, élményeiket, megosztva társaikkal elragadtatott véleményüket, vagy csalódottságukat.  Itt bőségesen megtaláljuk a veszprémi nőbetegek véleményét dr. Mesterházy Attila szülész-nőgyógyász adjunktusról, ha nevét, foglalkozását és a Veszprém szót írjuk a keresőbe és megnézzük a beugró „Nők Lapja Café Forum” és „Index Forum” rovatokat.

Mi az oka annak, hogy egy dunántúli nagyvárosban praktizáló szakorvos, - adjunktus, vagy főorvos (?), – nem maga dönti el, hogy melyik kollegája operálja meg a sérvét, hanem politikus fiára bízza ezt a döntést? Miért nem végezteti el a műtétet Veszprémben? Miért vállalják az utazás, a távoli kórház, az ismeretlen orvosok bizonytalanságát? Apa és fia beszélgetéséből a „kampánysztori” folyamán kiderül, hogy a döntés lényeges eleme az operatőr esetleges politikai orientációja. Ez a dilemma is teljességgel érthetetlen, hiszen a Veszprém Megyei Kórház igazgatója egy korábbi szocialista kormány volt egészségügy-minisztere. Szakmai probléma sem merülhet fel, hiszen a kórház sebészeti osztályát egy egyetemi tanári címmel rendelkező neves, nemzetközileg is jegyzett sebész vezeti, aki a Magyar Sebész Társaság elnöke is volt.

 A magyarázat nem lehet más, mint az, hogy a politikus fiú úgy érezte, presztízse nem engedi meg, hogy apját ne fővárosi csúcsintézményben, a Párt és Kormány által preferált helyen operálják meg. Ezt a döntést az édesapa elfogadta. Lehetetlen, hogy előzőleg nem beszéltek meg minden részletet. Elképzelhetetlen, hogy egy idős szakorvos, csak az autóban, útközben kérdezze meg politikus fiát a kiszemelt operatőr főbb jellemzőit illetően. Az még inkább életszerűtlen, hogy ismerve fiát, és annak választási szempontjait, kétségei lehetnének az operatőr politikai meggyőződését tekintve.
A „kampánysztori” tehát egy kiagyalt, teátrálisan előadott, mesterkélt, fiktív minden realitást nélkülöző, nagyon szerencsétlen történet. Csak az előadójára vet rossz fényt. Feltételezhető, hogy szeretné elfelejteni.  De nem tudja, mint ahogy a közvélemény és az orvostársadalom sem.

A kamara elnöke Mesterházy Attila 2010. január 31-ei, a Nyugdíjas szolidaritás című rendezvényen megtartott beszéde kapcsán utasította vissza az MSZP-s kormányfőjelölt arról szóló kijelentését, hogy Magyarországon az orvosok bárkit politikai meggyőződése szerint megkülönböztető módon kezelnének, és egyben bocsánatkérésre szólította fel a politikust. Ugyanezt kérte a Magyar Orvosok Szövetsége és a Magyar Rezidens Szövetség is.

Mesterházy Attila nyílt levelében ezzel szemben kijelentette: azoktól kell bocsánatot kérni, akik politikai hovatartozásuk miatt attól tartanak, emiatt sérelem érheti őket. "A bocsánatkérés nekik szól. Én ezt a magam és politikus társaim nevében is megteszem" - közölte.

Mesterházy emellett paradox módon elismeri, hogy állításának nem volt tényszerű alapja: "A beszédemben említett személyes és szubjektív példával az ország politikai megosztottságára, az ebből fakadó félelemre és aggodalomra kívántam felhívni a figyelmet, ami hatalmas károkat okoz még akkor is, ha nem tényeken alapul" - írta levelében.

Dramatic Skifcha from xgabberx on Vimeo.