Húsz év alatt minden kormányzó politikai erő kivette a részét abból, hogy a magyar társadalomnak hazugságok között kell élnie, és nem ismerheti meg a múltját. Bár az egyes pártok felelőssége különbözik, ez nem jelenti azt, hogy ne volna mindegyik súlyosan felelős a kialakult helyzetért. A múlt megismerésének az úgynevezett "ügynökügy" csak egyik, ámde szimbolikus ereje miatt talán legfontosabb fejezete, amely állatorvosi lóként mutatja az ezzel kapcsolatos problémákat.
 

Az Antall-kormány mulasztásai talán a legérthetőbbek, hiszen Antall József és társai egyáltalán nem voltak felkészülve arra a politikai feladatra, amely az ügynökügyek kapcsán előttük állt. Antallt sokkolták azok az információk, amelyeket Németh Miklóstól és másoktól kaphatott. Személyes barátai, frakciója és politikai szövetségesei olyan nagy mértékben voltak az ügynökügy érintettjei, hogy ennek nyilvánosságra hozatala azonnali politikai öngyilkosságnak tűnhetett számára. Pótcselekvésként került elő 1991 őszén a Zétényi-Takács törvényjavaslat, amely a politikai okból elkövetett, ámde ugyanilyen okból nem szankcionált bűncselekmények elévülhetetlenségét kívánta deklarálni. Ez az állambiztonsági akták ügyét nem érintette, de arra alkalmas lett volna, hogy a fő politikai ellenfélnek tekintett MSZP vezetőinek súlyos károkat okozzon. Bár a törvényt a parlament elfogadta, Göncz Árpád köztársasági elnök alkotmányos aggályokkal élt, aminek az Alkotmánybíróság helyt is adott. Ugyanez ismétlődött meg a törvény módosított változatával is.

Megvédte a Fidesz a kommunizmus ügynökeit

Kísérletek

Az ellenzék részéről már 1990 novemberében beterjesztették a Demszky-Hack törvényjavaslatot, amely a III/III azaz a belső elhárítás hálózati személyei nevének nyilvánosságra hozatalát tartalmazta abban az esetben, ha az érintettek politikai szerepet vállalnak. Ezt a javaslatot - ami egyébként az ügyeknek csak egy részére adott volna megoldást - az SZDSZ egy része nem támogatta, az MSZP pedig még kevésbé.

Hogy miért nem volt a támogatottság egységes, annak eldöntését megnehezítik azok a máig tisztázatlan ügyek, amelyek egyes felelős politikusokhoz köthetőek. Példa erre két feddhetetlen személy, Kéri Kálmán (MDF-színekben a parlament első korelnöke) és Göncz Árpád köztársasági elnök. Mindkettőről biztosra vehető, hogy mindig is szemben álltak a kommunista diktatúrával. Kéri esetében azonban tudjuk, hogy formálisan őt beszervezték, de mivel éveken át félrevezette tartóit, a hálózatból kizárták. Göncz Árpád esetében csak azt tudjuk, hogy az állambiztonsági irattárban 1989. december 18. és 22. között anyagából mintegy 100 oldalt kiemeltek és eltüntettek - hogy kik és miért, arról eddig megnyugtató magyarázat nem született. Azt azonban tudjuk, hogy hivatali idejük alatt egyikük sem kezdeményezte az állambiztonsági iratok és a mágnesszalagok nyilvánosságra hozatalát. Emberileg érthető, ha valaki fél attól, hogyha "hírbe hozzák" - a nyilvántartás ugyanis azt nem rögzítette, hogy az érintett pontosan hogyan végezte hálózati munkáját, bár erre való következtetésekre lehetőséget adott, azt ugyanis rögzítette, hogy a hálózatot miért zárták ki (áruló lett, dekonspirált, munkáját nem végezte, egészségi ok, hírszerző lehetősége megszűnt stb.). Utólag értékelve mégis tragikusnak mondhatjuk, hogy hamis szégyenérzettől vagy más motívumoktól vezérelve a kommunista diktatúra áldozatai közül is többen a múlt megismerése ellen tették le voksukat.

Érdekes módon még az a kevés, ami a pártállami múlt megismeréséhez köthető, nem a magukat konzervatív és jobboldalinak valló kormányok idején történt. Sokatmondó, hogy Fidesz-FKGP 1998-2002, illetve Fidesz-KDNP 2010 óta tartó kormányzása az egyetlen olyan időszakasz, amikor egyetlen egy jogszabály vagy kezdeményezés sem született ebben a kérdésben. Ennek okai sokrétűek, egyet érdemes itt említenünk: az ügynökügyek nyilvánosságra kerülése a fő politikai szövetséges keresztény egyházak majdnem teljes vezetésének botrányait hozná maga után...

Karsai JATE BTK-s működése alapján legfeljebb azért nincs a listán, mert magasabb rangban volt, mint, hogy rajta legyen. Ezért aztán a besúgói lista legyen nyilvános, de másról szó se essék...

Levéltár a tettesekért

Majdnem tíz évet kellett várni az állambiztonsági iratok kutatását egyáltalán lehetővé tévő intézmény felállításáig, ámde ebben sem volt sok öröm. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltárának (ABTL) születése bizonyíték arra, hogy a múlt megismerését lehetővé tévő jogszabályokat a tettesek érdekeire szabták, és a levéltár üzemeltetésének feltételeit úgy határozták meg, hogy az a kutatást és az információs kárpótlást minél nehezebbé tegye. Ez akkor is így van, ha az első időszak botrányos anonimizálási gyakorlatától eltekintünk. Meg kell jegyeznem, a körülményekről nem a levéltár dolgozói tehetnek, hanem az őket foglalkoztató intézményrendszer. Néhány példa:

(a) a levéltárban a 2003. évi III. törvény 4§. (3) bekezdésének rendelkezései szerint elvileg csak az kaphat kutatási engedélyt, aki kutatását már korábban megkezdte, és témájából már releváns publikációkkal rendelkezik. (!) Ha ezt komolyan vennék, akkor senkinek sem adhatnának kutatási engedélyt, mivel a kutatási témák anyagai sokszor csak ebben a levéltárban lelhetőek fel, tehát másutt meg sem lehet kezdeni a kutatást, és ennek hiányában publikálni is képtelenség róla.
(b) A levéltárban fél évtizeden keresztül nem adták oda a kutatóknak a segédleteket, amelyek alapján önállóan kereshettek iratokat. Ezzel jelentősen hátráltatták az iratok feltárását is mindenki előtt.
(c) A levéltárat úgy tervezték, hogy ott ne férjenek el az iratok, és a zsúfoltság miatt ezzel szándékosan lassítják a munkavégzést. Mindez annál is súlyosabb, mivel a levéltár felállításakor az illetékesek folyóméterre pontosan tudták, hogy mennyi irat fog a levéltár gyűjtőkörébe tartozni.
(d) A levéltárban sokkal lassabban és sokkal kevesebb mennyiségű irathoz lehet hozzájutni, mint bármilyen más magyar levéltárban.
(e) A levéltár 103 forintos oldalankénti fénymásolási díja nem nevezhető kutatóbarátnak.
(f) A levéltár igazgatója egyszer sem élt azon jogával, hogy kezdeményezze a szolgálatoknál maradt iratok minősítésének felülvizsgálatát.
(g) Bár a levéltár rendelkezik azon iratok jegyzékével, amelyek minősítését a szolgálatok fenntartották, és ez a jegyzék nyilvános, mégsem teszi közzé a levéltár a saját honlapján, sőt a kutatótermében sem.
(h) Ha valaki arra kíváncsi, hogy ki volt hálózati személy, hivatásos alkalmazott vagy operatív kapcsolat, akkor csak azon személyekről kérhet iratokat, akik magukat közszereplőnek minősítik, ezzel viszont éppen azok beleegyezésétől teszik függővé a kutatást, akiket annak eredménye kompromittálna.

Törvényileg kényszerített hazugságok

A legsúlyosabb gondot az jelenti, hogy a múlt megismerését segíteni hivatott jogszabályokat teljes mértékben a tettesek érdekeire szabták. A 2003. évi III. törvény ügynökdefiníciója az összesen kb. 200 000 ügynök esetének kb. 0,1 százalékára áll meg. Magyarán csak őket lehet jogszerűen annak nevezni, amik voltak. A helyzet abszurditását érzékelteti az a bírói ítélet, amely szerint M. J. [a monogramot tekintse mindenki fiktív példának] annak ellenére sem nevezhető az állambiztonság ügynökének, hogy "Marosvásárhelyi" és "Magasdi" fedőneveken rendszeresen állambiztonsági tisztekkel találkozott, és nekik jelentéseket adott. Az említett törvény ugyanis nem azokat tekinti hálózati személyeknek, akiket korábban az állambiztonság annak tekintett, hanem arra hivatkozva, hogy a nyilvántartások megbízhatatlanok, hármas kritériumrendszert állított fel. Ezek szerint csak az tekinthető hálózati személynek, aki (1) titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott és (2) ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá vagy (3) ilyen tevékenységért előnyben részesült. Magyarra lefordítva: ha valakinek kétezer oldal saját kezűleg írt jelentése van a levéltárban, de nem lelhető fel a beszervezési nyilatkozata és nincs adat arra, hogy ezért előnyben részesült, az nem nevezhető hálózati személynek! Hasonlóan abszurd példákat bárki találhat, aki megnézi az elmúlt időszak ún. "ügynökpereit", amikor a legnyilvánvalóbb bizonyítékok dacára is mindig azt marasztalták el, aki azokat nyilvánosságra hozta.

A törvényhozó pontosan tudta, hogy teljesíthetetlen kritériumrendszert állít fel, mivel a hálózati személyek legalább 90 százaléka semmilyen előnyben nem részesült, a beszervezési nyilatkozat aláírása nem volt kötelező, de a fizetési nyugtákat és beszervezési nyilatkozatokat tartalmazó úgynevezett B-dossziékat csaknem hiánytalanul megsemmisítették (200 ezerből kb. 6000 darab maradt fenn). Magyarán: azok, akik ezt a törvényt kiagyalták, az ügynököket kívánták védeni vele a nyilvánosságtól. Aljas és erkölcstelen törvényről van tehát szó. Elképesztőnek tartom, hogy egy magát polgárinak nevező párt ezt fenntarthatónak gondolja.

Tévhitek és cáfolataik

- "Minek foglalkozzunk ezzel, amikor ez senkit sem érdekel" - ezzel szemben minden sajtótudósítás azt mutatja, hogy a magyar közvéleményt ez a kérdés érdekli a leginkább. Annál is inkább, mert bizonyos közszereplők MA hazudnak arról, hogy mit csináltak a rendszerváltás előtt.
- "Az iratok hamis adatokat tartalmaznak, ezért nem szabad kutathatóvá tenni őket" - ezzel szemben egyetlen, az ÁBTL vagy a mai titkosszolgálatok irattárában lévő iratról sem bizonyították be, hogy 1990 utáni hamisítvány volna, és az ügynökazonosításhoz szükséges iratok hamisítása technikailag is lehetetlen. Az ügynök beszervezését igazoló úgynevezett 6-os kartonon ugyanis (a teljesség igénye nélkül) a következő adatokat kellett az állambiztonsági nyilvántartónak szerepeltetnie: (1) "Naplószám", ezt a hálózati napló oldal- és sorszáma, ahová iktatták a beszervezést; (2) Dossziészám (más néven "élőszám"), amelyet egy másik hálózati naplóba is iktattak, és amely az adott személy anyagait gyűjtő dosszié száma is lett (3), ha az illető anyagait irattározták (hosszabb működés vagy kizárás esetén ez mindenképp bekövetkezett), akkor ide került a kétféle típusú "Irattári szám", amely szintén egyrészt egy-egy külön naplóban rögzítették, és ezt a számot kapták az irattározott "Munka" és "Beszervezési" dossziék. Emellett a kartonon fel kellett még tüntetni (4) a  másutt szintén külön nyilvántartott EGPR számot, (5) a beszervezés állapotát feltüntető kódot, valamint (6) a kiállító külön egyedi szervkódját is. Ebből is látszik, hogy utólag a rendszerbe kartont behelyezni lebukás nélkül teljesen lehetetlen, mert vagy olyan magas számokat kellene neki adni, hogy az óhatatlanul 1990 utáni beszervezést feltételezne, mivel a számokat dátum szerint növekvő sorrendben naplózták, vagy pedig ha már kiadott számot adnak ki újra, akkor az egész egy ellenőrzésnél kiderül. Hozzá kell még tenni, hogy minden adatot digitálisan is rögzítettek, és a Nemzetbiztonsági Hivatal mind a mai napig ezt a rendszert használja saját nyilvántartása alapjának is. Magyarán 100 százalékban megbízhatónak tekinti.
- "Az iratok annyiból hamis adatokat tartalmazhatnak, hogy 1990 előtt is sor került fiktív beszervezésekre annak érdekében, hogy terveket lehessen teljesíteni" - ez ugyan ritka esetekben lehetséges, de csak akkor jelentene gondot, ha az "ügynökkérdést" kizárólag az ügynöknyilvántartásra szolgáló 6-os karton meglétére, és nem annak, illetve más iratoknak tartalmára alapoznánk. Le kell szögeznünk, hogy eddig egyetlen irattározott ügynökjelentésről vagy más jellegű állambiztonsági összefoglalóról, amely ügynökök tevékenységét említi, nem derült még ki, hogy az hamisítvány volna. A hatos karton hamisítása esetében - ami egyébként rendkívül kockázatos volt a folyamatos ellenőrzés alatt álló tartótisztek számára - sem volna megoldható az, hogy a kartonra feltüntessék az iktatott dossziék számát, az esetleges átadás-átvételeket és a szervkód változásait. Tudni kell ugyanis, hogy az ügynökazonosításra szolgáló kartont nem a tartótiszt állította ki, hanem az állambiztonsági nyilvántartó. A tartótiszt minden beszervezésről előzetes tervet kellett, hogy készítsen, ezt engedélyeztetni kellett munkahelyi vezetőivel (legalább egy személlyel, de fontosabbak esetében akár hárommal is), és ezek alapján kellett az adatokat megküldenie az állambiztonsági nyilvántartó részére. Hasonló volt az eljárás minden más változás bejelentésénél is, amihez ráadásul részben külön űrlapokat is ki kellett tölteni. Ebből adódik, hogy ilyen hamisításokhoz folyamatosan meg kellett volna szervezni a munkahelyi elöljárók együttműködését, ami - tekintettel az állandó ellenőrzésre - teljesen kizárható. A legjobb bizonyíték erre, hogy mindeddig egyetlen hamis - azaz fiktív módon kiállított - irattározott dossziészám sem került elő.
- "Ne az ügynökökkel, hanem a tartótisztjeikkel foglalkozzunk" - a kutatók azonban mindkettőt egyaránt feltárják, és érdekes módon a tartótisztek és a politikai megrendelők anyagai sokkal nagyobb mértékben kutathatóak, mint a hálózati személyeké.
- "Ne adjunk tápot boszorkányüldözésnek" - Kelet-Európa azon országaiban, ahol a pártállami múlt teljes mértékben kutathatóvá vált, senkit sem ért emiatt atrocitás.
- "Nem lehet mindent nyilvánosságra hozni, vannak ma is létező nemzetbiztonsági érdekek" - a nyilvánosságpártiak sem az összes létező dokumentum felszabadítását kérik, hanem csak azokét, amelyek megismerése közérdek, és nemzetbiztonsági szempontokat nem sértenek. A határesetek eldöntését azonban nem lehet egyedül az érintett szolgálatokra bízni, de eddig egyik kormány sem teremtette meg a civil kontroll lehetőségét.

Politikai értékelés

Végezetül néhány gondolat. Nem az az érdekes, hogy mit tettek egyes emberek húsz-negyven évvel ezelőtt, hanem az, hogy mit mondanak erről most. Ma már mindenki tudja, hogy az ország számos közszereplője arcátlanul hazudozik erről, és ha ezt valaki kétségbe meri vonni, akkor a múltját 1990 óta hamisító hatalom bírósági ítéletekkel hallgattatja el azt, aki megírja az igazságot. Ezért ez az ügy elsősorban arról szól, hogy lehet-e a társadalomnak hazudni, vagy sem, és több mint nyugtalanító, hogy hazánk politikai elitje ciklusokon átívelően azt hiszi, hogy a hazudozást elősegítő magatartás nem rombolja alapjaiban a jogállamiság rendszerét. Ha a választók hite a jogállamiságban megszűnik, akkor ne csodálkozzon senki sem azon, ha szavazatukat olyan erőknek adják majd, akik e hazug politikai elittel írmagostul és a jogállamiság szabályait figyelmen kívül hagyva fognak leszámolni.

Az is sokatmondó, hogy a "nemzeti együttműködés rendszere" egy társadalmilag égető kérdést úgy kezel, hogy még csak a vitát sem vállalja fel. Ha valamiből látszik ennek a komolytalansága, akkor az az, hogy a Fidesz-KDNP az ezzel kapcsolatos kezdeményezésnek még a tárgysorozatba vételét is elutasította. Ennél is súlyosabb, hogy a pártszövetség még csak azt sem tartotta szükségesnek, hogy elmondja a nyilvánosságnak, miért nem látja szükségesnek a kérdés tárgyalását. Még lesújtóbb volt a kép akkor, amikor az

Index tudósítói

erről néhány képviselőt megkérdeztek. A választók kedvéért örökítsük meg neveiket és indokaikat: Kerényi János

"Fidesz-sajtóosztály",

Szücs Lajos, "

Impotens a társadalom",

Balla György, aki elmenekült, Heintz János, aki szerint ez személyiségi jogokat sért

(nem sértett volna U. K.),

Boldog István

"majd amikor el kell számolnom a választóimmal, akkor el fogom mondani, miért szavaztam nemmel",

csak arról tettek tanulságot, hogy biodíszletek az Ország Házában.

Külön elgondolkodtató, hogy miért negligálja a Fidesz-KDNP ezt az ügyet ennyire látványosan, miközben szinte személyes kérdést csinál a kommunizmus áldozatainak emléknapjából és az egyedül

Biszku Bélára

szabott törvényből. Nehéz elhessegetni azt a látszatot, hogy ezekben a látszólag antikommunista gesztusokban a pártszövetséget kizárólag aktuálpolitikai hatalmi érdekei, és nem erkölcsi megfontolások vezérlik.

Hatalmi szóval a kritikus hangok egy ideig elnémíthatóak. Mi várható viszont attól a társadalomtól, amely az effajta politikai machinációk hatására csak azt gondolhatja, hogy a parlamentarizmus és a demokrácia nem más, mint porhintés? Magyarország mostani kormánya ezzel a lépésével saját jövőjét is aláássa.

 

Maradjunk annyiban a 22 év alatt igazán egyik párt sem akarta a nyilvánosságot. Érthető okokból. Talán kiderülne, hogy semmilyen rendszerváltás nem történt.
A tulajdonviszonyok megváltoztatásához kellett valamivel beetetni a népet.
Gondolták felnő egy nemzedék, aztán úgyis elfelejtik ezek a marhák..., hogy a volt elvtársak mikor és miből lettek milliárdosok igazán.
Egyébként csak üdvözölni tudom, hogy eltérő nézeteik ellenére a Jobbik és az LMP közös plattformot alakított ki ebben a kérdésben.
Ezt nevezik talán valódi, intelligens politizálásnak.

Lázár: A Fidesz semmit nem fog eltitkolni

Két órán át tanácskozott a Fidesz képviselőcsoportja az ügynökkérdésről. A kormánypárt frakcióülésén végül az a döntés született, hogy az ügynökakták nyilvánosságra hozásának szabályozását a Nemzeti Emlékezet Bizottsága dolgozza majd ki. Az új testülettől a Fidesz azt várja, hogy megnevezze a kommunista rendszer felelőseit, és a lusztráció kérdése is felmerülhet.

„A Fidesz azt várja az intézménytől, nevezze meg a kommunista rendszer felelőseit.” , "nyilvánosságra kell hozni a kommunista időszak alatt hatalmat birtoklók személyét"

Erre mondom, hogy ügyes. A hírben még véletlenül sem lehet olvasni az "ügynök" és "besúgó" szavakat. És megint nem arról beszél lázár, hogy az aktákat hozzák nyilvánosságra, hanem majd a bizottság eldönti mit hoz nyilvánosságra.
Magyarul: maszatolnak és etetik a népet

remélem kennedi jános fogja vezetni a dicső munkálatokat.

Gumicsontnak tartja Kövér László az ügynökvitát

"Én az egészet egy gumicsontnak, egy számomra, engem mérhetetlenül bosszantó álvitának, pótcselekvésnek tartom" - jelentette ki az ügynöktörvényről szóló vitáról Kövér László házelnök a Duna Televízióban. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem lehet megoldani ezt a kérdést, így válaszolt: "Szerintem azok a sommás állítások, azok a sztereotípiák, hogy itt már mindenki, mindenhol, mindent megoldott, egyedül mi nem tettük ezt meg, ezek egész egyszerűen tévedések" - fogalmazott. "Ez merő tévedés, a környező országok sem oldottak meg semmit jobban, mint mi" - mondta.

Kövér László kijelentette: "Szerintem ez egy értelmiségi belügy, az embereknek kisebb gondjuk is nagyobb annál, mint hogy ezzel foglalkozzanak." Hozzátette, hogy bizonyos nemzetbiztonsági érdekeket figyelembe kell venni, és szerinte elképzelhetetlen, hogy totális nyilvánosságot kapjon mindaz, ami 1990 előtt történt.

ez a nemzetbiztonsági érdekek, könyörgöm, olyan primitív érvelés.
azt egyik se mondja, hogy konkrétan, pontosan miért is? nem akarnak még sebezhetőbbek lenni a retorikában, elég ennyit mondani.