ének: Marge (Mészáros Zsuzsanna), MILLA
olyan jellemző ez a millás kamerakezelés, sokáig mutatunk egy belterjes arcot, mert szeretik mutatni magukat.
tetszik a zene, a végén mondjuk béna a hang
milla, azt tudjátok, hogy Petőfi nemzeti magyar ruhában járt állandóan (ahogy pl Benedek Elek is)
tüntetőleg, hogy ő magyar, ti mikor vennétek fel ilyet? ne játsszuk ezt a játékot, ti csak poénból és ripacskodásból, kivagyiságból vennétek fel a nemzeti díszmagyart.
bájos ahogy kihagyják a revizionista és pacifistaellenes sorokat
Petőfi írt valami olyat is, hogy "foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat", amit most meg olyanokra lehetne ráakasztani akiket ezek az emberek elfogadnak barátnak
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
kontra:
(Rómeó)
Ezek ott fent, nem tudnak mást (nem tudnak mást)
Tenyérnyi föld miatt ölik egymást (ölik egymást)
Mire való a harc, a viszály?
(Rómeó, Mercutio és Benvolio)
Ha kimaradunk, nekünk az a király!
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
Ha vert az óra odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február.)
Ha már Petőfi, ha már Európa, ha már Milla!
Én ezt a Petőfi-verset ajánlanám megzenésítésre, márcsak az aktualitása miatt is! (De ha lehet, annál kicsit több szellemmel és tehetséggel, mint ez a mostani "megzenésítés" sikerült!)
MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET...
Mit nem beszél az a német,
Az istennyila ütné meg!
Azt követeli a svábság:
Fizessük az adósságát.
Ha csináltad, fizesd is ki,
Ha a nyelved öltöd is ki,
Ha meggebedsz is beléje,
Ebugatta himpellére!...
Ha pediglen nem fizetünk,
Aszondja, hogy jaj minekünk,
Háborút küld a magyarra,
Országunkat elfoglalja.
Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!...
Hadat nekünk ők izennek,
Kik egy nyúlra heten mennek.
Lassan, német, húzd meg magad,
Könnyen emberedre akadsz;
Ha el nem férsz a bőrödbe',
Majd kihúzunk mi belőle!
Itt voltatok csókolózni,
Mostan jöttök hadakozni?
Jól van hát, jól van, jőjetek,
Majd elválik, ki bánja meg.
Azt a jó tanácsot adom,
Jőjetek nagy falábakon,
Hogy hosszúkat léphessetek,
Mert megkergetünk bennetek.
Fegyverre nem is méltatunk,
Mint a kutyát, kibotozunk,
Úgy kiverünk, jobban se' kell,
Még a pipánk sem alszik el!
Pest, 1848. május
Utolsó írka