kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Ecce occisor! - Kulcs

2012.04.12. 01:51 | tesz-vesz | 1 komment

Címkék: orbán fidesz kulcs occisor!

Súlyos, életellenes bűncselekmény történt 2012. április 6.-án, pénteken délelőtt a Fejér megyében lévő Kulcs településen, ahol egy bejelentés nyomán egy családi házas ingatlanban négy halottat és három súlyos sérültet találtak a kiérkező járőrök.

 

Családi tragédia történt a kora délelőtti órákban. A polgárőrök úgy tudják, hogy a falu domboldalánál lévő családi házban, a Hegyalja úton egy karddal mészárolták le az embereket.

 

A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített.


A TEK munkatársai a település közelében, egy mocsaras területen fogták el Horváth Csanád Jutast, akit azonnal őrizetbe vettek. Fotóját és adatait a rendőrség honlapján is közzétették. Garamvölgyi László szóvivő a korábbi híreket cáfolva azt mondta: nem történt túszejtés, az elkövető feltehetően egy családi vita során, brutálisan végzett rokonaival egy szúró és vágó eszközzel.

 
A férfi, amikor kezében a gyilkossághoz használt eszközzel kilépett az utcára, egy másik rokonát is megsebesítette, akit a mentők kórházba szállítottak. A dandártábornok közölte: a fiatalember édesapjával, nagyszüleivel és testvérbátyjával végzett, édesanyját, lánytestvérét és egy közeli rokonát megsebesítette. A kórházba szállított sérültek között vannak, egyikük sincs kihallgatható állapotban.

 

"a MI elképzelésünk szerint"; "nem rutinos nyomozókról van szó"
"biztos volt katona"

nagyon kompenzál

Nem szokványos eljárás

A gyanúsított nem életveszélyesen, de komolyan megsérült, ezért kórházba szállították. H. Csanád Jutast, aki egy terepmintás nadrágot és egy fekete pólót viselt, az újságírók szeme láttára helyezték át az egyik TEK-es autóból a másikba. A jobb lába be volt fáslizva, a fején csuklya volt, bár előzőleg a sajtótájékoztatón Hajdú még azon nevetett, hogy nincs rajta maszk, mivel nehezen vesz levegőt, de ha az újságírók szeretnék, tesznek rá egyet. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy szokványos-e, hogy így megmutatják a gyanúsítottak, Hajdú ingerülten azt mondta "elnézést, hogy meg akartuk mutatni önöknek"

Apróbb változás a bűncselekmények elleni küzdelemben.

Eddig a folyamat:
- bűntett felderítése *
- tettes/ek elfogása *
- tettes/ek bezsuppolása *

Az új mechanizmus:
- bűntett felderítése *
- tettes/ek elfogása *
- szólni a TEK-eseknek, hogy jöhetnek fényképeszkedni **
- TEK-esek fényképeszkednek, interjúznak **
- tettes/ek bezsuppolása *

( A *-gal jelölt részek az úgynevezett "könnyű rendőri munka", a **-gal jelölt a "különös szakértelmet igénylő rendőri munka". Ezért a **-gal jelőlt rendőri munkáért a *-gal jelölt munkákhoz képest 5-szörös bérezés jár.)

A terrorelhárítók a közrendőr munkáját végzi, ez olyan mintha a tűzoltókat hívnák ki az általános iskolába, hogy a pedellus helyett a csöpögő ereszt megforrasszák!

Igen, terrorelhárítást csak akkor hoznak létre az államok, ha gyakorlatilag napi szinten találkoznak a terrorizmussal. A GSG 9 a Vörös Brigádokra adott reakció, az FBI SWAT a Los Angelesi olimpiára formálódott a müncheni terrorhoz hasonló esetek megelőzése céljából, stb.

A TEK léte ezzel szemben tökéletesen indokolatlan, mert nincs terror hozzá. A létét annak köszönheti, hogy Orbánnak volt egy csókos haverja, aki szeretett volna karriert csinálni és Orbán kreált neki egy külön bejáratú CTU-t mert meghette.

 Draskovics körül kell keresni a hivatalos okukat, de a fidesz is fenntartja a TEK-et és a terrorveszélyt, mert egyek ők az MSZP-vel

... Eredetileg ez a szervezet biztosította az államfő és a miniszterelnök személyi védelmét is, ám ezek a feladatok átkerültek a 2010. szeptember 1-jével létrehozott Terrorelhárítási Központhoz (TEK), melynek élére Orbán Viktor korábbi testőre, a Fidesz volt biztonsági igazgatója, Hajdú János került.

Mint azt az egyetlen valamirevaló tábornok le merte írni a végeken nincs pénz semmire a maga által létrehozott TEK nevű semmirekellő társaság meg Q7-es Audikkal furikázik ! VÉRLÁZÍTÓ amit művelnek !!

A helyi szerveknél az őrmesterek 80-100 ezer forintot keresnek (ebből éljen meg a sok megélhetési politikus mint a Lázár haverja) amiért elvárják, hogy friss, fitt, művelt, pihent és mindíg hadrafogható legyen.

A TEK-nél pedig ugyanezen őrmester annyit keres, mint a helyi szervnél egy alezredes alosztályvezető. Közben pedig SEMMIT NEM CSINÁLNAK !!! Ne feledje, ezek az emberek közülünk mentek oda és elmesélik, hogy egész nap sportolás, uszoda, lézengés a program. Hibá akarják befogni a szájukat, hogy mennyire titkos a tevékenységük !!! VICC !

Na ez a magyar közbiztonság !

Bajusz Ferenc r. őrnagy


 

 

 A rendőrség szerint kizárható, hogy leszámolás vagy üzleti nézeteltérés állt a háttérben. Az elsődleges adatok arra utalnak, hogy egy családi veszekedés vezetett a mészárláshoz.

Helyiektől származó információink szerint a 24 éves fiatalember egy dolgos, szorgalmas, normális életvitelű, bár egy kicsit zárkózott család tagja volt, aki "bekattanhatott". Apja építési vállalkozó volt. Az egyik szomszéd azt mondta a gyanúsítottról: tudomása szerint nem járt dolgozni, számítógépes munkákat próbáltak neki szerezni otthonra.

Mint Garamvölgyi László elmondta: a házból kijövő gyanúsított a kezében lévő nagy méretű bozótvágóval megsebesített egy járókelőt is (hírek szerint lánytestvére barátját), aki éppen a ház előtt ment el. Később az utcán megsebesített férfi értesítette a rendőrséget. Az egyik szomszéd, Hideg Edit mondta el: délelőtt egy vérző fejű embert látott kijönni a házból, aki segítséget kért egy másik szomszédjától.

A rendőrség péntek reggel 8.40-kor kapta az első bejelentést az esetről. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon egy ismeretlen férfi azt mondta, hogy valaki fenyegetőzik és késsel hadonászik Kulcson. Később derült ki, hogy az az 56 éves férfi volt, akit később az elkövető szintén megsebesített, amikor a család segítségére sietett.


Az utca egyik lakója az Indexnek azt mondta: nem vett észre semmit az éjszaka, a kutyák sem ugattak. Őt is meglepte, amikor reggel sorra jöttek a szirénázó mentőautók, rendőrök és egy helikopter is körözött fölöttük.

Az elkövetés brutális volt: minden egyes áldozatán több tucat sérülés volt. A fiatalember informá­cióink szerint nagymamája holttestével bánt a legkegyetlenebbül.

Az idős asszony fejét csaknem levágta, egyetlen szövetdarab tartotta össze testét a fejével, amikor a nyomozók rátaláltak. Úgy tudjuk, hogy a férfi szándékosan le akarta fejezni az idős asszonyt, és ez majdnem sikerült is neki. H. Csanád Jutas a többi családtag védelmére siető édesapját még mélyebb dühtől vezérelve szurkálta össze késével és a szülőjétől elvett bozótvágóval. A 61 éves férfi testén – úgy tudjuk – 19 szúrás- és vágásnyomot számoltak össze.

Az első gyilkosság az elfogásától két nappal korábban történt.   Három napon át gyilkolt

A családirtó szerdán kezdte a gyilkosságsorozatot, először bátyjával végzett. Véres ruháit azonban – információink szerint – el sem akarta tüntetni, azokat egyszerűen szobája padlójára dobálta le, ott is találták meg azokat a zsaruk. A rendőrök egész kupacnyi véres ruhadarabra bukkanhattak, mivel a fia­tal férfi minden egyes gyilkosság után átöltözött, és mint aki jól végezte dolgát, járt-kelt az óriási házban. Volt, hogy együtt vacsorázott a család többi tagjával.

 

A férfi más-más időpontokban, és a házon belül különböző helyiségekben ölte meg a családtagokat. A 34 éves bátyjával még szerdán délután végzett. Egy korábban vásárolt nyílpuskát akartak kipróbálni a ház közelében lévő egyik félkész ingatlanban, amikor egy késsel hátulról megszúrta bátyját, majd dulakodás közben többször is megvágta. A testvére belehalt a sérülésekbe, a bűntényt azonban egyik családtagja sem vette észre. Miután meggyőződött arról, hogy a bátyja meghalt, átöltözött és megmosakodott.

A nagyszüleire másnap, csütörtökön támadt rá. A 87 éves nagyapát este behívta a könyvtárszobába, majd először puszta kézzel, később egy rugós késsel támadta meg. Miután meghalt, a 83 éves nagymamát szúrta meg többször egy disznóölő késsel a hálószobájában. A bűncselekmény során ő is életét vesztette.

A többi családtaggal pénteken áramütéssel szeretett volna végezni. Be is vezette az emeletre vezető ajtó kilincsébe az áramot, ami miatt a házban áramszünet ugyan keletkezett, de áramütés senkit nem ért. Ezt követően ment fel 36 éves nővére szobájába, akire szintén késsel támadt. A gyilkosságot azonban nem tudta befejezni, mert a nő kiabálására a szülők a segítségére siettek. Ezt követően alakult ki dulakodás a 60 éves apa és fia között. Ekkor került elő egy bozótvágó kés, amellyel először az apa próbált védekezni, de végül a fia azzal és egy másik késsel őt is megölte. Ezt követően támadt rá ugyanezen eszközökkel a 63 éves édesanyjára is, aki a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett.

 

A nővérének mindeközben sikerült barátját, egy 56 éves rácalmási férfit értesíteni a történtekről, és segítséget kérni tőle. A férfi először a rendőrségre ment, majd egy bottal a kezében visszasietett a kulcsi házhoz. Az elkövető őt is megtámadta a bozótvágóval, és bár megsérült, sikerült elmenekülnie, majd a szomszédoktól kért segítséget.

A rendőrök több órán át helyszíneltek a kulcsi házban. Két bozótvágót, két kést és egy bicskát foglaltak le.

Úgy tudjuk, bátyja szerdai megölése után azt mondta, testvére azért nem jön elő, mert gyomorrontás kínozza, csütörtökön megölt nagyszüleiről pedig azt állította, fáradtak voltak, lefeküdtek. A férfi a Blikk információi szerint azt vallotta a rendőröknek, hogy meggyilkolt családtagjait el akarta temetni a telken, de mivel nagyon elfáradt, végül nem fogott hozzá. A továbbiakra nézve nem volt terve: H. Csanád Jutas információink szerint azt mondta, úgy gondolta, egyszerűen családtagjai nélkül él tovább.

Beígérte a vérfürdőt?

Noha H. Csanád Jutas azt vallotta, nem volt konfliktus közte és családja között, a szomszédok és a barátok erre másként emlékeztek tanúvallomásaikban. Volt, aki emlékezett, hogy a férfi ígéretet tett rá, hogy egy nap vérfürdőt fog rendezni. Mint elmondták, bátyját nemegyszer halálosan megfenyegette, sőt az sem volt ritka, hogy összeverekedtek egymással. A népes családban Csanád volt a fekete bárány, ezzel rendszeresen szembesítették is apjáék.

H. Csanád Jutas azt mondta a rendőröknek: nem bánta meg tettét, és már régóta készült az ámokfutásra, de az orvosi vizsgálat eredményére ő is kíváncsi, mivel a tettére nem tud magyarázatot adni.

 

Íme a gyilkos!:

 Horváth Csanád Jutas

 1988-as születésű, Kulcs, Hegyalja u. 5. sz. alatti lakos

 

 

A gyanúsított a pénteki kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapok óta gyilkos ösztön lakott benne, családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket. A Székesfehérvári Törvényszék vasárnap elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását. A férfi a nővére elmondása szerint játékfüggő volt, és egyik pillanatról a másikra kattant be.

Az ámokfutást túlélő nő a Borsnak azt mondta, testvére játékfüggő, és egész nap a számítógép előtt ült. A 24 éves férfit vasárnap helyezték előzetes letartóztatásba, és négy családtagjának meggyilkolásával gyanúsítják.

"Nem a drogok vagy a családi üzlet miatt esett nekünk Csanád. Számítógépjáték-függő. Volt, hogy 24 órán keresztül ült a gép előtt, és játszott. Most pedig egyik pillanatról a másikra bekattant" - mondta Réka, a kulcsi családirtás egyik túlélője, a támadó nővére a Borsnak. A lap a dunaújvárosi kórházban beszélgetett a négyes gyilkosság túlélőjével. A nő jobb karja vállig be volt kötve, a hasát is megvágta az ámokfutó, a legfeltűnőbb sérüléseket pedig a fején szerezte. "Kilyukasztott" - mondta a nő, és hozzátette, hogy soha nem fog megbocsátani az öccsének.

 

Az Indexnek Edelényi Gábor, a helyi televízió, a TV Kulcs [1] főszerkesztője azt mondta: a család egy kilencvenes évek végén elkövetett szocpolcsalás miatt vált közismertté, a családfő állítólag börtönben is volt emiatt korábban.

Az akkori sajtóhírek szerint 2000-ben egy kulcsi vállalkozó nehéz szociális helyzetűeket vett rá arra, hogy lakásaikat adják el neki, és azt ígérte, hogy szociálpolitikai támogatásukat felhasználva társasházakat épít számukra. A házak nem készültek el, az egykori lakástulajdonosok közül pedig sokan fedél nélkül maradtak.

 

Nagyjából ennyit tudott mondani a megkérdezett kulcsiak többsége is: rendes, normális, művelt emberek, a nagyapa jogász doktor, a gyerekek visszafogottak, és az egész család magának való.

A gyilkossággal gyanúsított fiú egy volt osztálytársa szerint normális, de visszahúzódó volt, egykori tanára szerint pedig annyira észrevétlen maradt, hogy szinte nem is emlékezett rá.

 

meg kell próbálni beszéltetni a diákokat, kislétszámú csoportokban kell végezni a tanítást újra, a tanároknak oda kell figyelni a pszichológiára és az intelligenciára, valószínű, kissé értelmi fogyatékos is volt a gyerek. még ha jól is tanult, amit kétlek azért erősen, hogy hármasnál gyakorta voltak jobb jegyei

Egy lány, aki az általános iskolában egy osztályba járt vele, mindössze annyit tudott róla mondani, hogy normális volt, nyugodt, visszahúzódó, sosem hallott tőle olyanról, hogy bántották volna otthon, de a család nem igazán vegyült a többi helyivel.

Az [origo] beszélt a gyanúsított fiatalember korábbi osztályfőnökével, akinek az osztályában 2007-ben esti tagozaton érettségit szerzett egy dunaújvárosi gimnáziumban. A tanár azt mondta, szörnyülködve hallotta a gyilkosság hírét, de ő semmi rendkívülire nem emlékszik egykori diákjával kapcsolatban.

"A pedagógus emlékezete olyan, hogy csak a rendkívüli jókra és rendkívüli rosszakra emlékezik a régi osztályokból, de én nem emlékszem, hogy ebben a fiúban bármi alantasság vagy zavar lett volna"

A kulcsiak egyetlen olyan részletet tudtak említeni, amely problémát okozhatott a családnak

A kulcsiak egyetlen olyan részletet tudtak említeni, amely problémát okozhatott a családnak. Azt állították, hogy mielőtt a családfő börtönbe került, kifejezetten nagy lábon éltek. Miután belebukott az építési vállalkozásba, többen kifejezetten megharagudtak rá Kulcson, és a családnak is sokkal rosszabbul ment, egy szomszéd szerint oda kellett figyelniük, hogy mire költenek.

 

Horváth Csanád Jutas nyilván teljesen elmebeteg, ezért fel kell kötni. aki nem bírja a szüleit és normális, az megszökik. aki nem bírja a családját és pszichopata elmebeteg, az megöli őket.
soha nem bízhat már benne a társadalom, nem tud meggyógyulni, felesleges költeni is rá, meg kell szüntetni a létét, nehogy valaha is kiszabaduljon, megszökjön, és bántson másokat


 Rezzenéstelen arccal elevenítette fel a rendőröknek családja kiirtását H. Csanád (24), aki szinte minden egyes késszúrásra képes visszaemlékezni.

 – Megdöbbentő módon védencem szinte minden egyes apró részletre emlékszik, pontosan tudja, kit, hányszor és hogyan szúrt meg. A rendőröknek azt mondta, meglehet, hogy vallomásán kis mértékben még változtatni fog, de semmiképp sem vonja azt vissza. Azt is megerősítette, hogy nem bánta meg, amit tett. Azt mondta: megnyugvással tölti el, hogy végzett az ellenségnek vélt családtagokkal – mondta el dr. Hortobágyi Tibor, H. Csanád ügyvédje.

A kulcsi családirtó azt is tudja, hogy édesanyja és nővére túlélte a temérdek szúrást és vágást, hogylétükről azonban nem érdeklődött. Pedig édesanyját csak egy hajszál választotta el attól, hogy a többi négy családtaghoz hasonlóan tragikus halált haljon. A nőt jelenleg a Honvéd Kórházban ápolják, de már nem az intenzív osztályon

– Megjegyzéseket tett arra, hogy nehéz gyermekkora volt, tettét azonban nem tudta konkrét indokokkal magyarázni. A kihallgatás során egy percig sem beszélt indulatosan családtagjairól, úgy tűnt, miután tervét valóra váltotta, már cseppet sem érdekli sorsuk – tette még hozzá az ügyvéd.

Mint kiderült, H. Csanád egy pillanatig sem számolt azzal, hogy elkapják. Bár távlati tervei nem voltak, úgy hitte, szabad emberként éli majd az életét. Elfogásakor saját házuk telkén gubbasztott a bokorban, hallva, hogy keresik. Nem akart öngyilkos lenni, az sem fordult meg a fejében, hogy az őt kereső kommandósokra támadjon.

Az előzetes letartóztatását tárgyaló bíró kérdésére, hogy tudja-e, mi vár rá, H. Csanád azt válaszolta, felfogta, hogy komoly büntetést fog kapni.

Időközben kihallgatták a családirtó húgát és annak barátját.

– Egyelőre nem nyilvános, hogy a két túlélő miről beszélt vallomásában – mondta Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

 

nem paranoid, egyszerűen elmebeteg, és folyton mondták neki a szülei hogy menjen el dolgozni. ez nem tetszett neki, emiatt veszekedtek.

 

fel kell akasztani.

Ismét kihallgatták a négy családtagjának megölésével gyanúsított H. Csanád Jutast, ezúttal a bűncselekmények helyszínén kellett bemutatnia, miként végzett áldozataival - közölte Hortobágyi Tibor, a férfi kirendelt védőügyvédje.

A védő szerint védence bábuk segítségével mutatta be "pontról pontra, percről percre a gyilkosságokat. Semmi újat nem mondott, nem vett el korábbi vallomásából, és nem is tett hozzá". Az ügyvéd szerint a közeljövőben várható még újabb kihallgatás a helyszínen, bár azt nem tudta megmondani, miért lesz rá szükség, "hiszen nem maradt nyitott kérdés, a gyanúsított ellentmondásokba sem keveredett korábbi állításaival"

 

Emberi csontokat találtak a kulcsi gyilkos házának udvarán

 

Emberi maradványokat találtak a rendőrök annak a kulcsi háznak az udvarán, egy árokban, ahol április 6-án bozótvágó késsel megöltek négy embert - hangzott el a TV2 Tények című műsorában szombat este.

Egyelőre nem tudni, hogy annak a férfinak egy korábbi áldozatát találták-e meg, aki a gyanú szerint lemészárolta a családtagjait és tettét elfogása után be is ismerte. A maradványok ugyanis az elsődleges vizsgálatok szerint több évtizedesek is lehetnek. A rendőrség most vizsgálja, hogy ki lehetett az elhunyt és hogyan halhatott meg.

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta nem csontvázat, hanem néhány csontot találtak a rendőrök.

A műsorban megszólaltatott egyik kulcsi lakos szerint lehet, hogy világháborús maradványokról van szó. Azt mondta, a második világháborúban éppen a Fejér megyei település fölött volt egy légi csata, amelyben három gépet lelőttek.

és a temető is közel van a házhoz

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr1004382960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.16. 12:47:04

frissítve Emberi csontokat találtak a kulcsi gyilkos házának udvarán
süti beállítások módosítása