A globális világ vajúdása

egyik olvasónk írása következik:

Napjaink súlyos kérdése térségünkben és a világon egyaránt az eladósodottság. Történelmünk során a termelés és a fogyasztás nagyjából egyensúlyban volt. Ha nem termeltek eleget, nem is fogyaszthattak. A gazdasági válságokat az újabb korban a kapitalista gazdaság indikálta.

A pénz szerepe – mint eleinte értékhordozó csereeszközé – alapvetően megváltozott.
Az értékteremtő szellemi és fizikai termeléssel szemben megjelent már az ókorban az adósság – hitel – kamat fogalma és gyakorlati alkalmazása. A vagyonok – pénz – és más „értékhordozók”, az arany, és más nemesfémek kölcsönzése búsás haszonnal, vagyongyarapodással járt. Hamar felfedezték ennek hatalomszerző erejét. Az emberiség, a kontinensek, társadalmat, nemzetek történelmét, sikereit és kudarcait szépen vissza lehet ezekre a tényekre vezetni anélkül, hogy mélyebb közgazdasági, gazdaságtörténeti ismeretek birtokában lennénk.
A gyarmatosítás eredményeképpen a tőkefelhalmozás meghozta az ipari forradalom, a tömegtermelés lehetőségét. A gyarmatok bőven elláttál az európai hatalmakat nyersanyaggal és arannyal is.
Amerika élen járt a földrész északi felének meghódításában, elvéve az őslakosok életterét. A hódítás és az ipari fejlődés eredménye vezetett el a XIX. Századba, amikor is kialakult egy gazdasági és pénzügyi nagyhatalom, az USA.

A pénzügyi világ központja is a Wall Street lett, a dollár pedig világvalutává vált, és elkezdődött világuralma. A piac, a verseny, a tőke áramlása megteremtette a tőzsdét, ahol már a termelés, fejlesztés tőkeigényének kielégítésén túl megjelent a spekuláció. A tőzsdeárakba beleszóltak a politikai viszonyok, a vélt, vagy valós események.

Jókai Mór „Fekete Gyémántok” c. regénye pontosan megrajzolja ezt a folyamatot romantikus körítéssel, de teljesen hitelesen.
Itt érkeztünk el a szűkszavú, és nem teljes bevezető után – napjainkig.

A hidegháború és a Szovjetúnió megszűntével a világ hatalmi-gazdasági újraosztása felgyorsult.
Az USA saját politikai és katonai csapdájában vergődik Közép-Ázsiában, az EU a bővítés rövid lendülete után idegesen keresi a kibontakozást a „jóléti” társadalom túlfogyasztásának útvesztőjéből, addig pl. Kína olyan nagyívű és versenyképes fejlődést mutatott, amely gazdasági nagyhatalommá tette, miközben tíz és tízmilliók életkörülményei pozitív irányba változtak.

Átrendeződtek a politikai és gazdasági erővonalak, de a háttérben jól álcázott pénzhatalmi erők működnek, melyek sem földrészekhez, sem nemzetállamokhoz nem kötődnek.
A multinacionális vállalatok, bankok maximális profitra törekedve technológiailag fejletlenebb régiókba települnek, privatizálják a termelő egységeket, aztán bezárják őket, így teremtve újabb piacokat maguknak. A gazdasági gyarmatosításon túl a fejletlenebb társadalmakat igyekeznek meggyőzni a piac mindenhatóságáról, mint a boldogulás egyetlen lehetőségéről. Emellett ösztönöznek minden lehetséges eszközzel a fogyasztásra.
A bankok szerepe ebben a játszmában kiemelkedő. Segíti a spekuláció haszonszerzését az u.n. hitelminősítők megalapozottnak vélt minősítései, mellyel egyes tőkeerős befektetőket orientálják.

Nem is lenne ezzel baj, ha ez a rendszer – és a többi is – tisztességesen működne. De nem ezt teszi!
Ezek a bonyolultnak tűnő, de végső soron logikusan összefüggő rendszerek működésének eredményei a válságok. A gazdasági válságok típusai is többfélék lehenek, de ebbe most ne menjünk bele.
A jelenlegi pénzügyi válságok oka a nagymértékű eladósodottság, amely visszavezethető a mértéktelen és indokolatlan túlfogyasztásra egyes társadalmakban. A válságok vesztesei mindig az egyszerű emberek, akiket aztán a mesterségesen kreált, megalapozatlan életszínvonal kényszerű csökkentésével, kevés javaik elveszésével sújtanak. Mások persze a válsághullámok hátán lovagolva növelik amúgy is tetemes vagyonukat.
Tudomásul kellene végre venni, hogy munka nélkül sem élni, sem gyarapodni nem lehet, csak valakik rovására. A felelőtlen gazdálkodás, a túlzott és szükségtelen luxus sem az egyénnél, sem a közösségnél nem vezet jóra. A kisemmizett és eleddig pórázon tartott tömegek lázadoznak, ahogy Észak-Afrika és a Közel-kelet egyes országaiban láthatjuk.

Az emberi társadalom saját csapdájába kerül, ha nem ébred rá saját korlátaira, ha csak az egyéni érdekek vezérlik és nincs tekintettel embertársaira.
A globalizmus kialakulása gazdasági területen nem oldja meg a problémákat, sőt fokozza és kiterjeszti azokat. Hogy hova jutunk ezen az úton, azt elképzelni is rossz!
A természeti katasztrófák is megmutatják, hogy az ember hatalma és lehetőségei végesek, még ha olyan nagyszerűek is.

2011. 07. 30. SZLD.