kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A szovjet történet

2012.10.27. 04:09 | tesz-vesz | 30 komment

Címkék: film usa orosz lengyel ukrán marx zs kategória shaw trockij

dokumentumfilm, érdemes megnézni

Nemzeti szocializmus és az internacionalista szocializmus

Marx a modern politikai népirtás feltalálója - faji alapú népirtás.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr364868057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyon_buta 2012.10.27. 09:34:00

Megnéztem, kár volt..., propaganda, torzítás ebben éppen sztálini Szovjetunió ellen, természetesen a megtörtént dolgok elferdítésével, kisajátításával, nem mentegetve bűneiket, de pl. az 1932-33 -akár 34 is lehet- éhezés nem csak az ukránokat sújtja, hanem a "feketeföld" övezet minden részét, az ukrán áldozatok száma nem éri el az összes áldozat harmadát, csak a többiek nem akarják kisajátítani e bűncselekményt, az okairól számos, részletes és gondosan megalapozott (nem ilyen "népirtós") tanulmány, könyv szól már.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.27. 19:46:04

@nagyon_buta: és a többi szándékos éheztetés volt?
mondj még olyan adatot a filmből, ami szerinted téves.

nagyon_buta 2012.10.28. 17:32:17

@tesz-vesz: nem a többiek elvesztették a kamra kulcsát azért nem ettek, (talán olvass róla valami tudományosat is); Azért, mert angolul beszélnek még nem igazat mondanak, de ha elhiszed, te dolgod meggyőzni úgyse tudlak, hisz honnan tudnám (ők honnan tudnák) mit akart Sztálin? Ja, hogy ők azt mondják megtámadta volna Hitlert? Mikor? És ez tényként beállítva, hogy ne menjünk túl messze a filmben

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.28. 17:44:51

@nagyon_buta: tehát azt mondod, te se tudod, de támadod azért a dokut?
nagyon valószínű, hogy a molotov-rippentrop paktum odáig terjedt, hogy a kgb elődje tanította be az SS-t.

a többiek éhenhalása, lehet nem szándékos éheztetés is, nem az volt a cél, hogy éhhalálban meghaljanak, erre irányult a szerintem egyértelmű kérdésem. pontos választ nem sikerült rá adni, linkkel.

melyik percben van az hogy megtámadja hitlert a szovjet hadsereg? amikor arról beszélnek, hogy lengyelországot megszállta németország és a szovjetunió is? nem állítom hogy inden szava igazság, de hogy vannak benne megdöbbentő dolgok és hogy érdemes megnézni, az biztos

nagyon_buta 2012.10.29. 08:46:33

fussunk neki még egyszer, időrendben:
Az éhínség Szovjetunió teljes gabonatermelő vidékét érintette, melyhez a szovjet hatalom politikai és gazdasági intézkedései vezettek és az állami és párt vezetés aktív, a rendszert feltétlenül kiszolgáló, végrehajtása.
Az ukrán nacionalisták saját céljaikra felhasználva az áldozatok emlékét úgy állítva be a történetet, mintha csak ellenük irányuló genocídium történt volna. Pedig nyoma sincs csak ellenük hozott intézkedéseknek. (sajnos linket nem tudok, de javasolni tudok könyvet: Ivnyickij N.A. 1932-1933 évi éhínség Szovjetunióban, 2009 évi kiadás)
A KGB elődje a Cseka, nem folytatott SS kiképzést, mert nem azonos célú szervezetekről írunk, a Cseka kémelhárítással, belső rend fenntartással foglalkozott, míg az SS egy fegyvernem, mint az amerikai tengerészgyalogság, francia idegen légió. Az SS felépítése és kiképzési módszertana nem tartalmaz orosz/szovjet elemeket.
Lengyelország megtámadásához, annyit fűznék hozzá, hogy a gyökerei a támadásnak az 1920-as szovjet-lengyel háborút lezáró békéhez kapcsolódik. A kegyetlenségektől nem mentes háborút, melyet francia, angol segítséggel megnyernek a lengyelek, szovjet szempontból megalázó béke zárja. (kieg.: a jelenlegi nyugati lengyel határ Sztálinnak köszönhető és echte porosz földön húzódik). Nekünk ismerős lehet az akkori békekötési gyakorlat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.29. 10:06:21

@nagyon_buta: édes Istenem az teljesen közismert hogy az ukránokat kiéheztették!
nem csak a szokásos szegénység miatt haltak meg! ami jellemző volt igen, máshol is

"A holodomor (ukránul: Голодомор, magyarul éhhalál) (1932–1933) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát [1][2] 6,5-7 millió[3] és 10 millió közé teszik, amiből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt. A katasztrófa része volt a nagy szovjet éhínségnek, amely a Szovjetunió más részeit is érintette.

A történészek többsége ma már egyetért abban, hogy az éhínség fő okozója nem természeti katasztrófa, hanem a kommunista diktátor Sztálin vezette szovjet kormányzat politikája volt. Emiatt a holodomort gyakran ukrán holokauszt néven is emlegetik,[4][5][6][7] arra is utalva, hogy a szovjetek (illetve az orosz vezetés) azért idézte elő az eseményeket, hogy leszámoljon az ukrán néppel, illetve az ukrán parasztsággal, mint politikai és társadalmi tényezővel.[8] A történészek közt nincs arról egyetértés, hogy a holodomorhoz vezető politika kimeríti-e a genocídium jogi definícióját, de tíz ország már elismerte a holodomort népirtásnak. 2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt"
hu.wikipedia.org/wiki/Holodomor

az egész ukrán parlament nacionalista? milyen kisajátításról beszélt te?
a zsidók is kisajátítják a holokausztot? milyen kisajátításról beszélsz, te? esetleg úgy képzeled, hogy dörzsölik a tenyerüket kacagva, mikor a holodomorról beszélnek, hogy "ez az, a többiekről megint nem beszélünk, sikerült", vagy lehetséges, hogy az ukránoknak a saját népünk tragédiája a legfontosabb és a többiek a feketeföldön nem szándékos kiéheztetés áldozatai lettek

"Pedig nyoma sincs csak ellenük hozott intézkedéseknek. "

akkor nem is történt meg bizonyára, tudod, arról sincs hivatalos intézkedés, hogy a zsidókat irtsák ki a konc táborban
és Ivnyickij akkor bizonyára hitelesebb forrás, mint a fenti doku? miből lehet ezt kideríteni?

"Az ukrajnai éhínség jól átgondolt akció volt. Erre szolgáltatnak bizonyítékot azok a politikai döntések, amelyek megtiltották az éhínség beismerését, és nem engedték be Ukrajnába a nyugati gabona-segélyt. A nyugati ukrán emigráció óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ráirányítsa az érintett kormányok figyelmét az 1932-1933-as ukrajnai éhínségre. A washingtoni külügyminisztérium levéltárában rengeteg az olyan a folyamodvány, amelyekben a levélírók kérik a kormányt, hogy lépjen közbe és védje meg az ukrán népet.

Amerikai és kanadai ukrán szervezetek képviselői az Egyesült Államok akkori elnökét is kérték, hogy segítsen az ukrajnai éhezőkön, de érdemi választ nem kaptak. Az amerikai kormány úgy tett, mintha semmit sem tudna az éheztetéssel végrehajtott népirtásról. Megdöbbentő, hogy a legszörnyűbb éhínség idején (1933) az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovjetunióval, mi több, egy kereskedelmi szerződést is aláírtak

Voltak olyanok is, akik szándékosan titkolták el a nyilvánosság elől az éhínséget. Walter Duranti (Névátírást ellenőrizni!) a New York Times moszkvai tudósítója teljesen tisztában volt az ukrajnai történésekkel. Cikkeiben azonban egy szóval sem tett említést a tragédiáról, mert nem akart kegyvesztetté válni a szovjet kormány szemében. Bejáratos volt a birodalom mindegyik moszkvai vörös vezéréhez. Az 1932-1933-as éhínség szemtanújaként Duranti (!?) félrevezette az egész világot, amikor ezt írta: “Nem igaz! Nincs és nem is volt éhínség!”

Bármily meglepő, éppen ekkor kapta meg a Pulitzer-díjat “semleges és tartalmas oroszországi riportjaiért.” De voltak bátor tudósítók is: Chamberlain, Loyons, Maggeridge, Garry Johns (Neveket ellenőrizni!). Az 1932-1933-as éhínségről szóló tudósításaik és beszámolóik híven tájékoztatták a nyugati világot. Johns, Lloyd George egykori személyi titkára 1933 márciusában 40 mérföldet tett meg falutól faluig Harkov környékén. Az ott látottakról Berlinben számolt be a sajtó képviselőinek: “Emberek ezrei haltak meg és milliókat fenyeget éhhalál.”A Szovjetunióban, 1988-1989-ben nyilvánosságra hozott hivatalos iratok majd’ mindegyikében felbukkannak az ukrán nép tragédiájának gyökerei.

Csak 1933 őszén, az új termés betakarítását követően enyhítettek érdemben a beszolgáltatási présen, s ekkor már nem pusztultak tömegével az emberek és a falvak is kezdtek magukhoz térni.

.A szovjet rendszer tagadta az éhínség tényét. 1937-ben népszámlálást tartottak a Szovjetunióban, amely az előző (1926) népszámlálás adataihoz viszonyítottan hatalmas demográfiai veszteségeket mutatott ki Ukrajnában. Sztálin utasítást adott a népszámlálási anyag titkosítására, és a számlálóbiztosok kivégzésére.

A nyilvánvaló emberveszteségen és a hatalmas erkölcsi csapáson kívül az éhínség helyrehozhatatlan károkat okozott az ukránok nemzeti létének. Gyakorlatilag megsemmisítette a gazdag népi hagyományokkal rendelkező régi ukrán falut. A helyébe a kolhozfalu lépett. Amelyik többé már nem lázadt a szovjethatalom ellen. Az 1932-33-as éhínség jó néhány nemzedék életére kiterjedően beoltotta a falusi emberekbe a szociális félelmeket, a politikai apátiát és passzivitást. Az éhínség megtörte az ukrán nemzeti elit nemzedéki folyamatosságát. Az éhínség megállította Kelet- és Dél-Ukrajna városainak “ukránosodását”, mert a lakosság pótlása túlnyomó rész oroszországi bevándorlás révén valósult meg. Az éhínség következményei egészen a Szovjetunió felbomlásáig kitapinthatóak voltak: a fiatalok elmenekültek a falvakból, Ukrajna térképéről ezer település tűnt el. Az ukrán parasztember már nem tisztelte a közösségi tulajdont, minek következtében alacsony volt a munka termelékenysége. Az állam – éljen bármilyen törvények és gyakorlat szerint – nem részeg ember, aki öntudatlanul, kikapcsolt aggyal felemeli a kezét és embert öl. Az 1932-33-as ukrajnai leszámolás esetében machiavellista módon kitervelték a gyilkosság minden egyes mozzanatát. "

hu.metapedia.org/wiki/Ukrajnai_%C3%A9h%C3%ADns%C3%A9g

nem a csekáról beszélek hanem az nkvd-ről, ahogy elhangzik a filmben is

Az NKVD feladata szerteágazó volt, ide tartozott például a bűnügyi rendőrség, a közlekedésrendészet, a tűzoltóság, a határőrség, a levéltárak irányítása, de jelentőségét történelmi szempontból annak köszönheti, hogy ide tartozott az állambiztonsági szervezetrendszer irányítása is, így a Gulag és az Állambiztonsági Főigazgatóság (GUGB) is az NKVD részlege volt.

Az NKVD törvényen kívüli tömeggyilkosságokat hajtott végre, működtette a Gulag fegyencmunkatábor-rendszerét, felszámolta a földalatti ellenállást, teljes nemzetiségek és a kulákok az ország lakatlan régióiba való deportálását vezette le, őrizte az országhatárokat, kémkedést és politikai gyilkosságokat hajtott végre külföldön, felelős volt a külföldi kormányok befolyásolásában, valamint érvényesítette a sztálini politikát és a kommunizmust más országokban.
hu.wikipedia.org/wiki/NKVD

nagyon_buta 2012.10.29. 17:52:52

Szépen smitpalizol bár olvasni nem tudsz, sajnálom továbbiaknak nincs értelme

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.29. 23:30:44

@nagyon_buta: szépen kifejtetted a gondolataidat és az álláspontodat, feladod mcfly? nyuszi vagy?

nagyon_buta 2012.10.30. 07:36:36

Érdekes érvelési technikád van, de sebaj...
1. Az alap felvetést, melyet az általad istenített film állít, hogy Sztálin elrendelte az ukránok kiirtását, nem bizonyítottad, csak azt mutattad be, hogy az ukrán parlament törvényt írt, a magyar pedig alkotmányba foglalta a hős, felszabadító szovjet hadsereget, de ettől nem lett igaza.
2. Az a tény, hogy előbb a KGB elődjéről, majd a filmben ismertetett NKVD-ről kezdesz pampogni nem más mint oktalan bejegyzésed az SS kiképzésről, elkenése.
3. Libsi, bolsevik észosztóként máris belekeverted az éhezésről szóló beszélgetésünkbe a holokausztot, hogy ha válaszolok nyugodtan antiszemtázhas, nácizhas stb.
4. Hogy nácizhas, igen a zsidók kisajátították a német koncentrációs táborok rémtetteit, mert hol vannak a kommunistákat, szociáldemokratákat, papokat, fogyatékosokat, melegeket kárpótló szervezetek, pedig velük kezdték a táborok feltöltését a náci Németországban, az ő fizikai megsemmisítésükről írásbeli parancsok szólnak, nem úgy mint ...
5. Továbbra sem csak az ukránokat éheztették ki, és a többiek sem a szegénység miatt haltak éhen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.30. 12:23:03

@nagyon_buta: hát ez nem elég bizonyíték?

"... Szerinte ugyanis nem létezik egyetlen olyan dokumentum sem, amely bebizonyítaná, hogy ez az akció közvetlenül az ukránok ellen irányult volna. Versztiuk erre azzal vágott vissza, hogy persze, hogy nem létezik, hiszen a bolsevikok semmi hasonlót nem írtak le. Ezt az elméletet szerinte az igazolja a legjobban, hogy amikor a Kreml már látta, hogy hová vezet a gabona elszállítása, nem változtatott politikáján, hanem tovább folytatta a kollektivizálást. Ez utóbbi kijelentést támasztja alá Jelena Tiuruna, az Orosz Állami Gazdasági Levéltár vezetője is, aki szerint a vezetés pontosan, a legapróbb részletekig tudta, hogy mi történik azokon a területeken, ahonnan elvitték a gabonát."

mult-kor.hu/20090309_kozzeteszik_a_nagy_ehinseg_dokumentumait

mégegyszer mondom, a nácik se írták le és nincs egyetlen olyan dokumentum se ami bizonyítja, hogy elrendelték a zsidók kiirtását, csak a kényszermunkára van bizonyíték. a Magyarországi munkatáborokban még zsoldot is kaptak a zsidók amúgy - kevéssé ismert tény.

ha isteníteném a dokut, akkor nem mondanám, hogy lehetnek hibái, márpedig én ezt mondom.

2. A film hívja a KGB elődjének az NKVD-t, nem én. lehet tévesen, lehet nem, de akár a Lenin-fiúk is lehetne az ÁVÓ, ÁVH elődje is tágabb értelemben.
továbbra is valószínűnek tartom hogy a szovjetek mutatták a koncentrációs táborokat a náciknak a molotov- ribbentrop paktum korszakában.

3. én vagyok a libsi és a bolsi? eddig azt hittem te vagy, vagy te náci vagy azért érzed sértve magad?

4. a cigányoknak is van már emléknapjuk a holokauszt miatt, aug. másodikán, tény hogy nem nagyon kapnak kárpótlást
dehát ők nem a kiválasztott fajtához tartoznak.

5. namost fura ez a pont, ugyanis a kiéheztetés nálam a népirtást jelenti, nálad meg nem,
másokat is kiéheztettek, tehát sztálin parancsot adott mások legyilkolására is?
mert az hogy máshol is vittek, gyűjtöttek, kollektivizáltak, államosítottak élelmet, az még nem kiirtás feltétlenül, csak ha ténylegesen minden élelmet elvisznek, szándékosan, és mikor tömegével halnak meg emberek, akkor se állnak le, folytatják a begyűjtést, ezt történ máshol is?

nagyon_buta 2012.10.30. 15:42:18

Az ötödik kérdésedre a válasz igen, ezt próbáltam megértetni veled két napja, ugyanúgy viselkedtek Szovjetunió teljes gabonatermő vidékén, Ukrajnától a Kaukázusig. Nem volt nemzetiségi megkülönböztetés, de folyamatosan ukrán népírtásozol, és a célja sem az ukránok megbüntetése volt.(biztos ismered Hofi 14 malacról szóló anekdotáját, na valahogy így, csak sokkal-sokkal brutálisabban).
A negyedik pontodhoz: nem érzel valami hiányt?
A másodikhoz mint említettem már, hogy propaganda? Az említett paktum 39 nyara, katonai együttműködés kezdete a 20-as évek közepétől, a német "vadember" táborok 1934 tavaszától működnek, mit, miért- de már sokkal előbb megtehette- kellett volna mutatni a Szu-nak, semmit sem szépítve a gulagokról?
Az első pontodhoz: PÉLDABESZÉD-Képzeld el, hogy az OCÖ elnöke kijelenti, hogy Orbán Viktor fel akarta számoltatni a devecseri lomis cigány-közösséget, ezért töltötte túl a zagytárolót a MAL ZRT, te pedig állítod (mint fenn), hogy a nem cigány nemzetiségű áldozatok gázolásban haltak meg (elgázolta őket a vörös iszap), majd bizonyításként bemásolod az ÖCO határozatát a roma ellenes bűncselekményről -az állítás igazolásáról azt nyilatkozod, hogy gondolat átvitel útján ért el a végrehajtókhoz, azért nincs sehova leírva.- PÉDABESZÉD VÉGE
A harmadik ponthoz nem én hoztam szóba a holokausztot, de ezért lehet, hogy náci vagyok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.10.30. 17:04:29

az hogy ellopják másnak az élelmiszerét, az nem feltétlenül szándékos éheztetés, nem gyilkosság feltétlenül.

"a többiek elvesztették a kamra kulcsát azért nem ettek"
elég nehéz így megértetni bármit is, akár egy hét is kevés ebből megérteni bármit is, nemhogy két nap.

nem elképzelhetetlen, hogy másokat is meg akartak fegyelmezni a nagy szovjetúnióban, de ugye szerinted az nyugodtan nevezhető gyilkosságnak, hogyha én elveszem a több hónapja éhező maradék minden élelmét és lehetőségét az evésre, úgy hogy tudom, meg fog így halni, úgy, hogy nekem semmi szükségem nincsen az ő élelmére. ezért a bíróság is elítélne gyilkosságért
namost ez tömeges méretekben népirtás
mivel az állam nem lehet elmebeteg, ezért csak és kizárólag célja volt ezzel. - ez az első ponthoz is megy

4. nem, kéne?

2. simán elképzelhető hogy úgy van ahogy mondják a filmben.

azért lehetsz náci, mert sértve érzed magad hogy kiderült együtt működtek a komcsikkal, vagy fordítva, komcsi vagy és ezért sért.

nagyon_buta 2012.10.30. 19:43:39

Amit most írtál annak a harmadik bekezdése annyira zavaros nekem mint a magyar-magyar szótár, próbáld leegyszerűsíteni az én szintemre, légy szíves.
(csak néhány megjegyzés, nem ellopták a gabonát hanem, törvényeket, rendeleteket hoztak, amelyeket az állam- és pártapparátus tagjai kegyelem nélkül végrehajtottak, az éhezés miatt a begyűjtőpontokhoz vonuló tömegekbe többször belelövetnek stb., ha a kazah, a kubáni kozák és az ukrán paraszt az intézkedések következtében éhen hal akkor az miért az ukrán nép kiéheztetésére irányul? mert erről szól az eszmecserénk!
hogy népirtás volt-e most ugye az ENSZ meghatározás belinkelésével kellene villognom, de inkább szerényen azt írom, hogy egy kegyetlen diktatúra emberi érzésektől mentes apparátusa saját népeit pusztította, mint a történelemben oly sokszor)
Fontos lenne, megérteni, hogy együttműködésüket nem a csoda, hanem az azonos célok és módok valamint az azonosan viszonyuló külső környezet hozta létre.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.03. 11:54:12

@nagyon_buta: ha nem megy, nem kell erőltetni.

hogyha én elveszem a több hónapja éhező maradék minden élelmét és lehetőségét az evésre, úgy hogy tudom, meg fog így halni, úgy, hogy nekem semmi szükségem nincsen az ő élelmére. ezért a bíróság is elítélne gyilkosságért
namost ez tömeges méretekben népirtás
mivel az állam nem lehet elmebeteg, mivelhogy tudott róla, ezért csak és kizárólag célja volt ezzel, nem nehéz kitalálni mi a célja.

"Jelena Tiuruna, az Orosz Állami Gazdasági Levéltár vezetője szerint a vezetés pontosan, a legapróbb részletekig tudta, hogy mi történik azokon a területeken, ahonnan elvitték a gabonát."

azt nem tudom, hogy máshonnan mennyi gabonát vittek el, azt tudom, hogy ukránoktól még akkor is elvitték mikor tele volt hullákkal a környék. ami már megvalósítja a népirtás tényét.

ne villogj az ENSZ-szel. majd villogok én
A népirtás vagy genocídium[1] egy bizonyos társadalmi identitáshoz tartozó emberek, vallási közösség(ek) vagy népcsoport(ok) tagjai ellen elkövetett, azok elpusztítására törekvő tömegméretű és célzatos magatartás.

A magyar törvények alapján ez büntetendő:

II. Cikk: A jelen egyezmény népirtás alatt a következô cselekmények bármelyikének, valamely nemzeti, népi, faji vagy vallási csoport, mint olyan, teljes vagy részleges megsemmisítésének szándékával való elkövetését érti:

a) a csoport tagjainak megölése;

b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelem okozása;

c) a csoportra megfontolva oly életfeltételek ráerôszakolása, melyeknek célja a csoport teljes vagy részleges fizikai elpusztulásának elôidézése;

d) oly intézkedések tétele, amelyek célja a csoporton belül a születések meggátolása;

e) a csoport gyermekeinek más csoporthoz való erôszakos átvitele.

III. Cikk: Büntetés alá esnek a következô cselekmények:

a) népirtás;

b) népirtás elkövetésére irányuló szövetkezés;

c) közvetlen és nyilvános felbujtás népirtás elkövetésére;

d) népirtás elkövetésének kísérlete;

e) népirtásban való bûnrészesség.

3. § Az említett nemzetközi egyezmény a Magyar Népköztársaságra nézve 1952. április 6-án lépett hatályba.

nagyon_buta 2012.11.03. 14:00:52

Szép másolás volt, de eszmecserénket semmivel nem vitte előre. Az alap kérdés az volt, ha sok népet egyformán érintett éhínség akkor a propagandacélokat kivéve, mi alapján állítják, hogy az ukrán nép ellen irányult. Mivel különb az ukrán halott mint a kozák/kazak stb.?
(Na most a törvényekről, jó lenne ha az akkor érvényes és lehetőleg szovjet törvényeket ismertetnéd, ugyanis elég gáz miután eltelt 70 év és elvesztettük ellenük háborúinkat a mostani mi törvényeink alapján elítélni őket).
Az eszmecserénk nem bűnös vagy nem bűnös voltukról szól, hanem arról amit már itt is leírtam, miért az ukrán a kiemelt nép? (propaganda)
Az azért világos, hogy a végrehajtók, begyűjtők a helyi erők voltak? Ők pedig, naponta közvetlen kapcsolatban éltek a haldoklókkal?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.03. 17:46:14

már hogy a fenébe ne vitte volna előre, te példálóztál a népirtással kontrába

én nem tudom hogy egyformán érintette őket, de az biztos hogy az ukránoknál népirtás volt, lehet máshol is, te ugyanis a népirtás tényét kérdőjelezted meg.

nem különb, ezt kéne bizonyítani, hogy máshol is szándékosan vitték el az élelmet továbbra is a tömeges halálozások után, és hogy máshol mennyi volt a halottak száma.

milyen mostani és akkori törvényről beszélsz? régen nem volt gyilkosság a gyilkosság?
rákosi is helyi erő volt, mégsincs semmi köze hozzá se a magyar népnek se a magyar nemzetnek. áruló helytartók mindenhol vannak, ők a kezek, az irányító ész moszkvában van.

nagyon_buta 2012.11.03. 21:17:49

Hát nehéz veled, de a filmed azt állítja, hogy az ukrán népet akarta Sztálin megbüntetni, szerény képességeimmel azt próbálom körül írni, hogy tucatnyi más nemzetiségét is érintette az éhínség ugyanazon időben, ugyanazon okok miatt.
Az ukrán szenvedés kiemelése, "parancsra történő népirtássá" nyilvánítása egyszerű propaganda. ( Az ENSZ meghatározáshoz, az oroszok elítéléséhez pont az kellene, hogyha sikerülne az ukránok ellen szóló parancsot bebizonyítani, de például nem segíti ezt, ha a többi áldozatról is beszélünk, mert akkor elmosódna az ukrán ellenesség. Amint az általad linkelt cikkből is kiderül.Időrendben is jól látszik: először az ukrán parlament törvényre emeli a népirtást, majd az oroszok szabadon kutathatóvá nyilvánítják a dokumentumokat, azóta csend...)
Neki futhatunk még néhányszor a propaganda filmed más állításainak is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.06. 14:09:52

most minek mondod el ugyanazt? írtam fent, hogy nem tartom tévedhetetlennek a filmet. nem írtam?

a népirtás Ukrajnában tény, és talán máshol is - azokról nincs információm,
a vita csak arról mehet, hogy meg akarták-e fegyelmezni őket vagy nem, de szerintem ebben sem lehet vita, ugyanis ha az éhezőtől elvesszük az utolsó élelmét, és ha tömeges halálozások vannak, és utána is elvesszük az élelmét, akkor az nyilvánvalóan nem jutalmazás.
ha máshol is ugyanez történt, nyilván máshol se a nép díjazása volt a cél.

nincs parancs, nem érted? ezt az ukránok is elismerik, de mégegyszer mondom, amivel már kezdtem is: a náciknál sincs sehol parancs, hogy irtsák ki a zsidókat.
akkor újra:

"... Szerinte ugyanis nem létezik egyetlen olyan dokumentum sem, amely bebizonyítaná, hogy ez az akció közvetlenül az ukránok ellen irányult volna. Versztiuk erre azzal vágott vissza, hogy persze, hogy nem létezik, hiszen a bolsevikok semmi hasonlót nem írtak le. Ezt az elméletet szerinte az igazolja a legjobban, hogy amikor a Kreml már látta, hogy hová vezet a gabona elszállítása, nem változtatott politikáján, hanem tovább folytatta a kollektivizálást. Ez utóbbi kijelentést támasztja alá Jelena Tiuruna, az Orosz Állami Gazdasági Levéltár vezetője is, aki szerint a vezetés pontosan, a legapróbb részletekig tudta, hogy mi történik azokon a területeken, ahonnan elvitték a gabonát."

mult-kor.hu/20090309_kozzeteszik_a_nagy_ehinseg_dokumentumait

az ukránoknak nemigen érdekük, hogy csak ővelük foglalkozzanak, nem kapnak kárpótlást, viszont lényegük hogy minél jobban," nagyobban" bemutassák a szovjetek barbárságát, ezért ha máshol is csinálták ugyanezt nem hinném, hogy elhallgatnák.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.24. 14:57:46

Népirtás Ukrajnában

„Láttam az 1932–1933-as éhínség pusztítását Ukrajnában: a rongyokba burkolt családok hordáit a vasútállomásokon, az asszonyokat, amint a fülke ablakához emelik éhező porontyaikat, akik pici lábaikkal, nagy sápadt fejükkel, felpuffadt hasukkal úgy néztek ki, mint spirituszos üvegből kiemelt embriók; az öregeket rongyos papucsokból kikandikáló, elfagyott lábujjakkal.
Azt mondták, hogy ezek mind kulákok, akik ellenálltak a kollektivizálásnak.˝
– Arthur Koestler

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.24. 15:00:46

A sztálini terrorista diktatúra éhhalálra ítélte az ukrán népet. Ezt az eszközt vetette be, hogy megtörje az ukrán nemzet gerincét, hogy véget vessen a függetlenségről és önállóságról szőtt álmaiknak. Sztálin és munkatársai tervszerű és szándékos népirtást követtek el az ukrán parasztság ellen. Pártutasításba adták: „Az etnikai anyagot meg kell változtatni.” Ennek érdekében szörnyű bűncselekményt követtek el. Mesterséges éhínséget idéztek elő. Az ukrán parasztoktól elvették és külföldre szállították a gabonát. Ártatlan emberek millióinak pusztulásával fizettették meg a mezőgazdaság kollektivizálásának és esztelen iparfejlesztési programjuknak az árát. Idegenből hozott pártmunkások szállták meg az ukrán falvakat, hogy kíméletlenül elkobozzák az emberektől utolsó falatjaikat is. 1928 és 1932 között 352 ezer parasztgazdaságot számoltak föl. A legtöbbet a Poltava, Szumi, Cserkasszki, Kijevi és Zsitomiri terület (megye) szenvedett. Az összes áldozat több mint fele innen került ki. A tragikus 1932-es évben az éhhalálra ítélt területeket a hadsereg és titkosszolgálat egységeivel vetették körül. Hermetikusan elzárták őket a külvilágtól. Belső útlevelekkel rendelkezők számára engedélyezték csak az utazást, így kötve röghöz az élelemhiánytól haldoklókat. Eközben a szomszédos lengyel területeken ukrán répával etették a disznókat, mert annyi volt a fölösleg, hogy nem tudtak vele mit kezdeni. A külföld előtt elhazudták a tényeket. Segítséget nem kértek és nem engedtek be. A világ közvéleményének félrevezetésében társutas értelmiségiekre és bértollnok újságírókra támaszkodtak.

A diktatúra tudatosan, pontosan kidolgozott terve szerint elkobozták az ukrán parasztok gabonáját és eladták külföldre valutáért. 1932. augusztus 7-én Sztálin saját kézzel írt törvényt „a szocialista tulajdon védelméről”. Elrendelte, hogy a beszolgáltatási kvóták teljesítésénél nem lehetnek tekintettel semmire. Egy kalász letöréséért is halálbüntetést szabott ki, korra és nemre való tekintet nélkül. Az elégedetlenkedőket száműzték, az éhenhalt milliók helyébe orosz és fehérorosz telepeseket hoztak. Megváltoztatták Ukrajna etnikai összetételét. Meg akarták törni az ukrán nemzet életerejét.

– minden nap 25 ezren haltak meg
– 1933 tavaszán minden órában 1000 ember halt meg
– minden percben 17 ember halt meg

– 1932 áprilisától 1933 novemberéig 5-8 millió ember pusztult el
– 500 nap alatt egy magyarországnyi volt az áldozatok száma

„Éhínség söpört végig az országon. A falvakban egy levél sem maradt a bokrokon, mind megették az emberek. És nem maradt egyetlen kutya sem. Mindet megették.”
„A szekér pedig haladt tovább az utcákon és gyűjtötte a hullákat. (...) Az unokatestvérem három gyermekét megették a szomszédok. Megették.”

www.terrorhaza.hu/idoszaki_kiallitas/korabbi_kiallitasok/teremszoveg_hinseg_ukraja.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201211

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.24. 15:03:56

. Aztán kannibalizmus kezdődött. Jelentették, hogy emberfejet és lábdarabokat találtak a Vasziliko hídnál Kijev mellett. A testet már megették. Sok hasonló eset volt. Kiricsenko Odessza megyei titkár számolt be arról, egy szövetkezetet ellenőrzött, hogy megállapítsa, hogyan képesek átvészelni a telet. »Szörnyű látvány fogadott. Láttam, amint az asszony az asztalon feldarabolja saját gyermeke tetemét.« »Manyecskát már megettük. Most lesózzuk Vanecskát. Egy darabig elég lesz.« El lehet ezt képzelni? Az az asszony megőrült az éhségtől, és lemészárolta a saját gyermekeit.” (Nyikita Hruscsov emlékirataiból.)

www.terrorhaza.hu/idoszaki_kiallitas/korabbi_kiallitasok/teremszoveg_hinseg_ukraja.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201211

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 14:57:03

@nagyon_buta:

szvsz

ez bizony az összes hibájával együtt jó film

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:04:36

@nagyon_buta:

"mintha csak ellenük irányuló genocídium történt volna"

az 1921-es éhínség pedig merő véletlenségből a tatárokat találtra telibe...

"The famine deaths of 2 million Muslim Tatars in Tatar ASSR and in Volga-Ural region in 1921-1922 was catastrophic as half of Volga Tatar population in USSR died. This famine is also known as "terror-famine" and "famine-genocide" in Tatarstan"
1921–1922 famine in Tatarstan
en.wikipedia.org/wiki/1921%E2%80%931922_famine_in_Tatarstan

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:05:26

@nagyon_buta:

azért ez nem semmi:

1921-22-ben a tatár lakosság fele éhen halt..

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:07:00

@nagyon_buta:

ez "se" rossz...

"It has been estimated that, in their entirety, internal forced migrations affected some 6 million people.[1][2] Of these, some 1 to 1.5 million perished as a result"

Population transfer in the Soviet Union
en.wikipedia.org/wiki/Population_transfer_in_the_Soviet_Union

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:08:59

@nagyon_buta:

"A KGB elődje a Cseka, nem folytatott SS kiképzést, mert nem azonos célú szervezetekről írunk"

pedig jó volt a kapcsolat...

Gestapo–NKVD Conferences
en.wikipedia.org/wiki/Gestapo%E2%80%93NKVD_Conferences

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:13:47

@nagyon_buta:

"hogy tucatnyi más nemzetiségét is érintette az éhínség ugyanazon időben, ugyanazon okok miatt."

nem tudom, hogy mit akarsz itt bebizonyítani, de a SZU gyakorlatát tekintve teljes mértékben hihető az etnikai szál...

nagyon sokszor alkalmazták...

BTW

gratula tesz-vesznek hogy belinkelte a filmet

elvégre ez egyáltalán nem vmi náci szerecsenmosdatás...

valaki76 (törölt) 2012.12.03. 15:15:09

@nagyon_buta:

itt van neked az egyik első etnikai alapú szovjet népirtás

Decossackization
en.wikipedia.org/wiki/Decossackization
süti beállítások módosítása