A mohácsi csata után itt az újabb isaszegi csata, HD-felbontásban is.

Az Isaszegi csata során Isaszeg és Gödöllő között került sor a tavaszi hadjárat első szakaszának döntő csatájára. 1849. április 6-án a tét mind a két hadsereg számára nagy volt. Ha a magyarok győznek, a császári-királyi hadseregnek Budára vagy Vácra kell visszavonulnia, s ezzel befejeződik a Duna–Tisza köze felszabadítása. Ha a császári-királyi hadseregre mosolyog a hadiszerencse, a magyar fél kénytelen visszavonulni, s biztonsággal csak a Tisza vonalán szilárdíthatja meg helyzetét.

Szemben álló felek

Magyarország  Lengyel légió  Habsburg Birodalom  Horvátország

Parancsnokok

Görgey Artúr  Klapka György  Damjanich János  Aulich Lajos  Windisch-Grätz herceg  Franz von Schlik lovassági tábornok  Josip Jelačić horvát bán

Szemben álló erők

47 500 fő 198 ágyú 55 000 fő 214 ágyú

Délután 2 óra tájban Damjanich csapatai is elérték a Királyerdő nyugati szegélyét. Damjanich rögtön látta Klapka csapatainak veszélyeztetett helyzetét. Knezić Károly ezredes egyik dandárát a Királyerdő északi kiszögelléséhez irányította. Egy másikat Kiss Pál alezredes vezetésével Klapka megsegítésére küldte. Tüzérségét egy kopasz dombon állította fel, lovasságát pedig Isaszegtől keletre, a Királyerdő egyik hajlatában. Ugyanakkor Aulich Lajos tábornokot is a csatatérre küldte a II. hadtesttel. Damjanich támadni akart, hogy Klapkát tehermentesítse. Mielőtt azonban Kiss dandára megérkezhetett volna, Klapka visszavonult. Damjanich ezután eddig elfoglalt állásának tartására szorítkozott. Amikor három óra tájban észrevette, hogy a Klapkát üldöző császári-királyi csapatok visszavonulnak az Isaszeg melletti magaslatokra, támadásba lendült. Jobb oldalát azonban nem biztosította eléggé, mert azt hitte, hogy a VII. hadtest csapatai ellátják ezt a feladatot.

Ekkor következtek a csata legválságosabb pillanatai. Klapka elveszítette a fejét, s faképnél hagyta utasításokat kérő zászlóaljparancsnokait. A Zákó- és Bobich-dandárok az ellenség lövései elől visszavonultak, s Klapka erre utasította Sulczot is. A nagyothalló őrnagy azonban úgy vélte, kár lenne visszavonulni, amikor az ellenség nem mutatkozik. Aulich tábornok ugyan megkapta Damjanich üzenetét, de csak akkor mozdult, amikor az egyre erősödő ágyúdörgés hallatán Bayer József ezredes, a hadsereg vezérkari főnöke erre utasította. Damjanich támadása nem járt sikerrel. Windisch-Grätz felismerte, hogy Gödöllőnél nem kell tartania Gáspár újabb támadásától, ezért Schlik egyik hadosztályát Isaszeg felé indította, s az oldalba kapta az Isaszeg ellen nyomuló Damjanichot. A magyar hadtestparancsnoknak vissza kellett vonulnia a Királyerdőbe, de megpróbálta megakadályozni, hogy a császári-királyi gyalogság is benyomuljon oda.

A magyar csapatok eddig egymástól függetlenül harcoltak: Klapka, Damjanich, Gáspár és Aulich a saját feje után ment. A hadsereg vezérkari főnöke, Bayer József ezredes Dányban, Görgei valamivel előrébb, Kókán tartózkodott. A visszavonuló horvátok által felgyújtott Királyerdő füstje eltakarta a csata füstjét, s az ágyúzást sem lehetett hallani. Délután 3 óra tájban megérkezett Görgei egyik huszára, s jelentette, hogy az ütközet nemcsak megkezdődött, hanem már szerencsétlen fordulatot is vett. Erre Görgei lóra pattant, s – Vukovics Sebő kormánybiztos szavait idézve - „elrobbant a csatatérre”.

A tábornok azt fejtegette, hogy „a küzdelem félbeszakítását kénytelen tanácsolni, mert gyalogságának elfogyott a tölténye, és nagyon ki van merülve. – A győzelem ma már lehetetlen, de holnap megint lehetséges lesz”. Görgei erre figyelmeztette Klapkát: ő dolgozta ki a terveket, ő maga mondta, hogy napról napra be kell tartani a menetparancsokat. Különben is, „gyalogsága a hátrálásban mutatott gyorsaságáról ítélve nem látszik annyira kimerültnek, hogy még néhány szuronytámadást meg ne kísérelhessen, ehhez pedig akkor is elegendő a tölténye, ha igazán mindet ellőtte”. Görgei Klapka érzelmeire is próbált hatni: „Ma kell győzni, vagy mehetünk vissza a Tisza mögé! E két megoldás van, harmadik nincs. Damjanich még mindig állja a csatát, Aulich előrenyomul: győznünk kell!” – mondta neki. Klapkára hatottak is Görgei szavai, s ismét támadást parancsolt.

Görgei ezután a jobbszárnyra sietett, s közölte Damjanichcsal új haditervét, s azt, hogy Klapka ismét előrenyomul. Damjanich borúlátóan nyilatkozott: „Mit ér a Klapka előre nyomulása? Ha egy részeg honvéd megint szédülésről panaszkodik, ha egy másik megint fölrántja a tölténytokját, Klapka tüstént újra jajveszékelni kezd, hogy zászlóaljai holtra fáradtak, és nincs töltényük; azzal aztán megfordul, és engem megint cserbenhagy.” Aulich előrenyomulásának hírét azonban örömmel fogadta.

Schlik hadosztálya közben egyre erőteljesebben rohamozta Damjanich csapatait. Amikor az Aulich által Damjanich segítségére küldött négy zászlóalj megérkezett, először inkább zavart keltett, az 56. zászlóalj ugyanis ellenségnek nézte a császári-királyi egyenruhát viselő 19. gyalogezred 3. zászlóalját, s lőni kezdte. A lövöldözésnek Görgei és Damjanich vetett véget.

Damjanichnak immár tíz zászlóalja volt szemben Schlik öt zászlóaljával. A zászlóaljak kötelékei azonban annyira felbomlottak, hogy nem tudta őket rohamra sorakoztatni. Így csak a megtámadott állás védelmére szorítkozhatott. Tizenhét lovasszázadával ellensúlyoznia kellett a harmincnégy lovasszázadból álló ellenséges lovasságot; lövegei száma pedig feleakkora volt, mint Schlik ágyúié. A jobb szárnyon este 11 óráig változatlan maradt a két fél helyzete.

Nem úgy a balszárnyon. Klapka és Aulich csapatai este 7 óra tájban lendültek támadásba. Előbb Isaszeget vették be, majd az égő falun át megrohanták a Rákos-patak jobbpartján lévő ellenséges állásokat, s onnan is elűzték a császári-királyi csapatokat. Windisch-Grätz, aki este 7 óra tájban még azt hitte, hogy megnyerte a csatát, 9 órakor már kénytelen volt visszavonulni. Az Isaszegnél történtekből ugyanis arra következtetett, hogy a magyar fősereg Budától akarja elszorítani őt. A csata után még Görgei is bizonytalan volt. A magyar jobbszárnyon a késő esti órákig döntetlen volt a harc. Középen, ahol a II. hadtest csapatainak egy része és a III. hadtest lovassága harcolt, szintén nem volt döntő összecsapás, a balszárnyon azonban Aulichtól arról értesült, hogy Jellačić csapatai Gödöllő felé vonultak vissza.

A bán lovassága nem tudott összeköttetést teremteni az osztrák lovasokkal . Zavaros csatazaj hallatszott az erdõben . Aulich csapatai Damjanich csapatait a sötétségben ellenségnek nézték , és tûz alá vették . A félreértés lassan eloszlott . A királyerdõ felébõl a császáriakat kiszorították , a tûzvonal mindinkább távolodva , Isaszeghez közeledett . 7 óra körül az ellenséget kiûzték a faluból . A házak lángoltak a lecsapódó golyózáportól . Az egész vonalat ágyúfüst és csatazaj töltötte el .

A Rákos-patak hídját a magyar tüzérség tûzzel árasztotta el . A lengyel légiók , akik a tüzérség álláshelyeit védték a befejezésig , kitûntek vakmerõ bátorságukkal . Ha mi vállat vállhoz vetünk , Ketten együtt nem veszthetünk . (énekelték a légiósok) . A mi és a ti szabadságtokért (bíztatott Wysoczki) . A mocsaras talajon az osztrák lovasság nehezen tudott átkelni , sokan belevesztek . A magyar csapatok felhatoltak a Rákos jobb partján levõ magaslatokra . Jellasics elrendelte a visszavonulást Gödöllõn keresztül a fõvárosba . A harc az est beálltával megszünt , csak Damjanich és Schlick csapatai között folyt a csatározás éjjel 11-12 óráig . Minden oldalról hangzott a diadalmas gyõzelmi kiáltás . -Íme más világ nyílik , estére már magyarok jönnek parochiára , míg ebédet 18 személyre Jellasics báró rendelt . Seregei mindent kiraboltak , a templom is nagy kárt vallott . - jegyezte a parochia lelkésze a Historia Domusba (mely 1710-ben elpusztult és 1811 évtõl újat vezettek ) itt harcolt Kazinczy Lajos , Kazinczy Ferenc nyelvújító fia , aki a 15. vértanú lett Damjanich és Aulich után .

Ebben a véres küzdelemben különbözõ források szerint 26-28 ezer magyar , 1500 lengyel (3 légió) és 100 tagú szabadcsapat küzdött 40 ezer osztrák ellen . Az isaszegiek neve olvasható a múzeumban . Volt olyan család , ahol heten is katonának álltak . A halálos veszteség mindkét részrõl megközelítette az ezer fõt . Görgey a gyõzelem után megírhatta hadijelentésében : Miénk a gyõzelem . Kossuth aki 8 napja követte a hadvezetést , 7-én Gödöllõn a következõt írta az Országos Honvédelmi Bizottmánynak : Tegnap vitéz seregeink az ellenségnek seregét Isaszeg vidékének irtózatos pozícióiból tökéletesen kiverte . Tisztelettel kell meghajolni Görgey fõvezér elõtt , a többi vezérek elõtt és az egész lelkesült hadsereg elõtt . Minden ember teljesíté kötelességét . Görgey csapataihoz ezeket a szavakat intézte : Gyõzelemrõl , gyõzelemre hordjátok zászlóitokat . Nagy tettek tükrözik vitézségteket és bátorságtokat .

"Ki a nemzetet alig vegetáló nyomorú sorsából emberi életre serkentette : Széchenyi volt .
 Ki a tettre vágyó nemzet lelki tüzét egyszerre a legmagasabb lángolásra szította : Kossuth vala.
 Ki azt az elsõ erõfeszítést a nemzeti véres karddal végrehajtotta : az volt Görgey."
 (Móricz Zsigmond)