kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Néhány gondolat a képviseleti demokráciákról

2013.01.10. 02:20 | tesz-vesz | komment

Címkék: demokrácia ángyán

satiric_drawings_76vágott.jpg

Néhány gondolat a képviseleti demokráciákról

A meghatározásokat igyekszem hétköznapi nyelven fogalmazni, mert az emberek többsége nem jogász, másrészt az emberek többsége így értelmezi a dolgokat.


Demokrácia alatt a nép hatalmát értjük, egyszerűbben a többség véleménye kell(ene), hogy érvényesüljön. A demokráciát általában kétféleképpen gyakorolják, úgymint a közvetett képviseleti demokrácia illetve a közvetlen pl. népszavazásos demokrácia. Gyakorlatilag a mai világban főleg technikai okokra hivatkozva a közvetett demokrácia terjedt el, amiről a későbbiekben remélem sikeresen tudom bebizonyítani, hogy az nem demokrácia, csak a kisebbség hatalma a többség felett. Itt a kisebbségen a politikai és a gazdasági hatalmat gyakorló politikusokat és pénzembereket értem, akiknek minden eszköz a rendelkezésükre áll a választások számukra kedvező befolyásolásához..


A közvetett demokrácia lényege, hogy a választói csoportok képviselőket választva azokon keresztül gyakorolja hatalmát. Elvileg a választott képviselő felelősséggel tartozik az őt megválasztóknak, illetve a döntéseknél köteles az őt megválasztó választópolgárok által meghatározott álláspontot képviselve szavazni. Csakhogy mivel a mandátuma szabad, azaz a döntéseivel senkinek nem tartozik felelősséggel, ezért csak a tisztességén múlik az, hogyan tesz eleget a fenti követelménynek. Mint tapasztaljuk szinte sehogyan. Akkor még nem is beszéltem a listán szerzett mandátumok esetéről. Ők kinek tartoznak felelősséggel? Nyilván csakis a pártjuknak. A négyévenkénti választás - vagyis csak akkor váltható le - nem tekinthető demokratikusnak, hiszen a mandátumának ideje alatt nagyon sok olyan döntést hoz(hat), amely nem egyezik az őt megválasztók elképzeléseivel, ennyi a választók szempontjából rossz döntés egyetlen „büntetése”, hogy négy év múlva leváltható.


Semmiképpen nincs arányban a választóit ért hátrányokkal. Ennek egyetlen megoldása a valódi felelősségre vonás lehetne, pl. visszahívhatósággal, vagy a választói utasítások betartásának szigorú számom kérhetőségével, az azzal járó következményekkel együtt - elvi megoldásként, technikailag kidolgozandó. A technikai részletek viszonylag könnyen kidolgozhatók. A mindennapi életben, ha valaki ennyi rossz döntést hoz, azt igen rövid időn belül kirúgják az állásából. Nem sok, hanem legfeljebb a második rossz döntése után.
A képviseleti demokrácia olyan mértékben manipulálható, hogy gyakorlatilag a hatalmon lévők ezzel a rendszerrel eltávolíthatatlanok.


A képviseleti demokráciába pusztán számszaki alapon bele van kódolva az, hogy a kisebbség (politikusok, pénzemberek, gazdasági potentátok) véleménye igen könnyen győzelemre vihető.
Az alábbi példával próbálom szemléltetni ennek a módját úgy, hogy feltételezem azt, hogy mindenki betartja a játékszabályokat és senki nem csal, vagy manipulál.


Az egyszerűség érdekében tekintsünk 10 db egyenként 10 fős választói csoportot. Mindegyik csoport az eldöntendő A és B döntések érdekében választ egy képviselőt, aki a képviseleti demokrácia alapvetése értelmében köteles a majdani „országgyűlésben” a saját őt megválasztó csoport többségi véleményét képviselni. Most nézzük, hogy néz ez ki számszakilag:

1. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni
2. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni
3. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni
4. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni
5. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni
6. sz. csoport 6 fő A-ra szavaz 4 fő B-re szavaz , a képviselő köteles A szavazatot képviselni


7. sz. csoport 10 fő B-re szavaz a képviselő köteles B szavazatot képviselni
8. sz. csoport 10 fő B-re szavaz a képviselő köteles B szavazatot képviselni
9. sz. csoport 10 fő B-re szavaz a képviselő köteles B szavazatot képviselni
10. sz. csoport 10 fő B-re szavaz a képviselő köteles B szavazatot képviselni


A képviseleti demokrácia szabályainak értelmében 6 képviselő A-ra szavaz 4 képviselő pedig a B-re, vagyis győz a „többség” 6:4 arányban és kihirdetik az A döntést győztesként.


Nézzük azonban csak meg hogyan alakult a valóságban a szavazatok tükrében?!


Tulajdonképpen összesen 36 fő szavazott az A döntésre és 64 fő szavazott a B döntésre, mily érdekes mégis az egyharmad győzött!!!


Pedig semmiféle befolyásolás, semmiféle manipuláció, semmiféle csalás, semmiféle trükk alkalmazása nem történt, mint pl. regisztráció vagy a választó körzetek kialakításának manipulálása, vagy voksvásárlás, médiapropaganda, soha be nem váltott választási ígéretek, vagy „…ne azt nézzék, hogy mit mondtam, hanem, hogy mit teszek!” stb..


Ha mindenféle trükk nélkül is így alakulhat egy választási rendszer az olyan mértékben van kitéve a manipulációknak, hogy azt nem lehet demokráciának nevezni.


A közvetlen demokrácia – népszavazás - viszont olyan technikai nehézségeket jelent, ami a gyakorlatban vagy elviselhetetlenül drága, vagy kivitelezhetetlen országos méretekben. Azonban az önkormányzatok szintjén legalább gyakorolható lenne. Ki kellene dolgozni azt a rendszert, ami meghatározná, hogy a jelenleginél lényegesen több döntésbe hogyan szólhassanak bele a polgárok, legalább helyi szinteken. Csak az lehessen a későbbiekben – közvetett választási eljárásban - országgyűlési képviselő, aki ebben a helyi rendszerben – közvetlen ellenőrzéssel és választással - legalább már két cikluson keresztül bizonyította a tisztességét a választói iránti elkötelezettségét. Hibázása esetén a választók kiírhatnák az újabb választást a képviselő egyidejű visszahívása mellett, és ehhez a választói körzet létszámának az 1/5-e is elegendő legyen. Ha a többség még így is elégedett vele, akkor újra válaszható. Mandátumának első éve után lehessen csak az eljárást kezdeményezni, - bizonyíthasson - illetve a mandátumának ideje alatt legfeljebb egyszer lehessen ezt megtenni. Így is szabad lehetne a mandátuma, de nem kellene 4 évet várni a leváltására, mert az túl hosszú idő.


Természetesen sok minden vitatható az elképzelésekben, lehetnek ettől nagyságrendekkel jobb ötletek, de valahol el kellene kezdeni ezt a választási rendszert át alakítani, mert ez így biztos, hogy nem demokrácia, csak álcája, teljes megcsúfolása.
Sokkal több közvetlen hatalomgyakorlási módot kellene kitalálni és alkalmazni.

Pilotax 2013.01.05. 07:51:41

....

A frakciószabályzatok a frakciók alapszabályai, melyet a képviselőcsoportok saját munkájuk hatékonyabbá tétele érdekében alkotnak. Érdemes leszögezni, hogy a frakciószabályzatok formális jogi alapon semmiképp sem minősülnek jogszabálynak, általánosan kikényszeríthető magatartási szabálynak, mivel a jogszabályok listája zárt, ezt az Alaptörvény T) cikke tartalmazza. Az egyik legerősebb érv a közjogászok részéről, amivel a frakciószabályzatok jogi jellegét cáfolják, az a tény, hogy ezek a mandátum szabadságát sértik, így nem lehetnek az ezt garantáló jogrendszer részei.

Probléma e dokumentumokkal kapcsolatban, hogy a frakciószabályzatok nyilvánosságát – a volt adatvédelmi biztos állásfoglalását semmibe véve – semmilyen jogi norma nem írja elő s e szabályzatok létrehozása sem kötelező. Nem jogi kötőerő, csupán gyakorlati megfontolás készteti a frakciókat arra, hogy munkájuk összehangolására, annak rendjének kialakítására világos s a frakció tagjai számára nyilvános, egyértelmű szabályzatot hozzanak létre. A jelenlegi parlamenti ciklus frakciói közül egyedül a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja tette közzé honlapján frakciójának alapszabályát. Így tehát a széles nyilvánosság is megismerheti azt a szabályzatot, melyen Rogán érvelése szerint Ángyán József pénzbírsága nyugszik. E szabályzatban azonban szó sem esik pénzbírságról, ami felveti annak a gyanúját, hogy a kormánypárti frakció két alapszabállyal rendelkezik: eggyel, ami a nyilvánosságnak, a honlapra készült (természetesen ez tele van politikailag és jogilag kifogástalan rendelkezésekkel) és eggyel, ami viszont a frakció belső viszonyait ténylegesen szabályozza.

Az Ángyán levelében említett 4. cikk (1) bekezdés rögzíti Alaptörvényünkben a szabad mandátum elvét. A szabad mandátum az országgyűlési képviselőknek a választóiktól, illetve bármely speciális érdekközösségtől való intézményes függetlenségét garantáló jogelv – írja Szente Zoltán Bevezetés a parlamenti jogba címmel megjelent munkájában. A szabad mandátum elve a 18. században Angliában alakult ki. Megfogalmazója, Edmund Burke híres, 1774-es bristoli beszédében amellett érvelt, hogy az országgyűlési képviselő nem az őt parlamentbe juttató választókat, hanem az egész népet képviseli, valamint, hogy a képviselők utasítása ellentétes az alkotmányosság szellemével.

A frakciószabályzatot (ami egyébként szerintem egy illúzió, hiszen betartatására nincs jogi és törvényes eszköz, és csak a kölcsönös bizalom miatt működhet (amíg ez meg van)) mind két fél biankó ígérvényként írja alá, az akkori tudása, információ tudatában, azonban a későbbiekben szembesülhet olyan kéréssel, utasítással, magatartással, aminek nem tud, nem akar eleget tenni, vagy ami neki akkor már nem tetszik.

Amennyiben a frakció szabályzat bárkit is bármire kényszeríthetne, akkor az gyakorlatilag zsarolás lenne, és a szabad akarat kerülne korlátozásra, ami lássuk be törvénytelen (persze ha a maffiáról lenne szó ott nem életbiztosítás ellentmondani).

Az pedig nem érv, hogy a mandátum megszerzése a párt érdeme, és nem személyé, vagy fordítva. Mert ez se pro se kontra nem eldönthető. Függetlenül attól, hogy némely esetben a párt jelöltje lehetne egy herélt majom is, akkor is mandátumot szerezne (de még ez sem biztos, hogy a párt érdeme, pusztán ellenfelének utálata is előidézheti ezt).

Sajnálatos módon a mai pártok (a világon mindenhol) a hatalom megszerzésére specializálódott érdekcsoportok, hogy finoman fogalmazzunk, és ezek tevékenysége egyszerűen korlátozza a demokráciát. Hiszen az eltérő anyagi lehetőségek torzítják a versenyt.

Talán még azt lehetne, ehhez hozzáfűzni, hogy „politikus”-ként (egy népszerűségi versenyt megnyerve) gyakorlatilag szakértelem nélkül kerülhet, és maradhat valaki tartósan olyan pozícióba, amihez sem szakértelme, sem tehetsége sincsen.
Ha ez társul vallásos imádattal, akkor pláne nagy a baj.

Az informatika mai fejletségi szintjén (percenként lehetne SMS-ben népszavazni) a pártrendszer, illetve a pártok útján gyakorolt képviselet egy idejét múlt dolog (csak hát a rendszert is a jól beágyazott pártok tudnák megváltoztatni, ha érdekükben állna).

parlamenti képviselők sem rendelkeznek a törvények, jogszabályok elfogadásához szükséges szakértelemmel (ők csak egy népszerűségi verseny győztesei, de ez nem garantálja a megfelelő kvalitásokat) és ők is előre elkészített tervezeteket szavaznak meg.

A fő probléma, hogy irányított módon, nem szabad akaratukból szavaznak – kvázi felesleges a jelenlétük, hiszen a jelenlegi frakciószabályzat szerint pártonként 1-1 képviselő el tudná végezni a szavazást, ha lenne mód az egyéni szavazati jog átruházására (illetve ezt SMS-ben is meg lehetne tenni).

A törvényjavaslatok előkészítése szakmai feladat, az arról szóló szavazás pedig egy „betanított munka” (a mai rendszerben is). Nem esnék abba a hibába, hogy azt feltételezzem, hogy az egyes minisztériumokban, dolgozok szakmai alapon történő kiválasztása lehetetlen lenne (lássuk be egy politikai párt által delegált - nem a szamárlétrán előrejutott káder- inkább ront, mint javít a hatékonyságon).

a parlamenti képviselők is lehetnek ostobák, ami demagóg, igazságtalan jogszabályok meghozatalához vezet (lásd Depardieu orosz állampolgársága, a magas adó miatt felvette az orosz állampolgárságot, hogy ne magyar példákat citáljak).

bármit meg lehet szavazni, de ha nincs miből teljesíteni, akkor 6 hónapig akár kétszerese is lehet a mostaninak a nyugdíj, de utána 6 hónapig nulla lesz.
Gondolkozzunk a több tulajdonos által működő cégek (pl: Rt.) is így működnek! Szavaznak a vezető által elkészített tervre.

Egyébként a jelenlegi rendszer már rég nem demokratikus, hiszen a választok jogai az urna zárás után megszűnnek, mert a pártok abban a szerepben tetszelegnek, hogy ők mindent jobban tudnak (de akkor nem tartanánk itt).

Spiro 2013.01.05. 00:20:54

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr775000446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pilotax 2013.01.10. 11:26:59

Néhány további gondolat a képviseleti demokráciáról

Abban a gondolatsorban amit a posztban tesz vesz idéz tőlem, a listán szerzett mandátumok kérdését egyetlen mondatban érintettem. Pedig ez is igencsak megérdemel egy misét.
A listán szerzett mandátum is ugyanolyan értékű mandátum, mint az egyéni konkrét választókhoz köthető mandátum.

Sőt ugyanúgy szabad mandátum jogilag is, mint az egyéni. Csakhogy, még ha létezne is valamilyen választói számon kérhetőség, akkor sem lehetne őket számon kérni, hiszen szabad a mandátumuk. Ha csak pártok indulhatnak a választásokon, akkor, mint már írtam, néhány a lista elején szereplő politikus gyakorlatilag kirobbanthatatlan az országgyűlésből, akármit is csinál.

A legszebb példa erről a tegnap már hallott, de a MA REGGEL című műsorban (2013.01.10) is elhangzott hír szerint, Lendvai Ildikó nem kíván 2014 után a parlamentben ülni. Szándékosan írtam az ülni szót, mert így hangzott el a hírekben.
Maga a szóhasználat is azt jelzi, hogy a Lendvai Ildikó kaliberű politikusok – függetlenül a pártállásuktól – a hitbizományuknak tekintik a parlamenti jelenlétüket, és az, hogy ott vannak-e vagy nincsenek, senkitől nem függ, csak saját maguktól, esetleg a pártjuktól.
A választási pártlisták teszik lehetővé, hogy sok olyan ember kerülhessen be a parlamentbe, akik a tényleges megmérettetéseken elbuknának (sőt ugyebár jelenleg is sok olyan van aki elbukott a megmérettetésen, mégis ott van), és ők ezt nagyon jól tudják is, ezért tartják fenn a listarendszert.

A ma reggeli MA REGGELBEN beszélgetés az MDF utódjának képviseletében szóló emberkével (a fene se jegyezte meg a nevét) a Bokros Lajos EU-s mandátumával kapcsolatos per végkimeneteléről és az utódpárt anyagi követelései Bokros Lajostól megint csak a szabad mandátum kérdéséről szól. A lényeg, hogy a bíróság elutasította a szabad mandátum elvére való hivatkozással a támasztott követeléseket.

El tudnám képzelni a részben kötött mandátum lehetőségét. Megpróbálom röviden összefoglalni, hogyan is képzelem.

Csak egyéni képviselők (követek?) indulhatnának – valamilyen választói számon kérhetőséggel -. A kormány 3 hónapos törvényelfogadási programot, konkrét megvitatható törvényjavaslattal megspékelve köteles kibocsátani, és attól nem térhetne el. Maximálva egy-egy három hónapos ciklusban megvitatható törvények számát, mondjuk 10-ben.
A képviselők elsősorban nem a parlamentben tartózkodnának, hanem a választói körzetükben. Itt választói gyűléseken vitatnák meg a kormány által beterjesztett törvényjavaslatokat, és utasítanák a képviselőt, hogy az egyes részletkérdésekben hogyan köteles szavazni. Amire nem kap külön választói utasítást arra a képviselő szabad akarata, legjobb belátása szerint szavazna. Ugye ez így részben kötött mandátum lehetne. Ha a képviselő eltér a választói utasításoktól azonnal kezdeményezhető a felfüggesztése, illetve a visszahívása, amire nem kapott választói utasítást azért nem vonható felelősségre.
Ez a rendszer kizárólag a törvényalkotásra vonatkozik a kormányzás napi teendői a kormány kompetenciájába tartoznának.

Természetesen ez egy vázlatos gondolat a formába öntése szakkérdés, különösen a részletkérdésekbem, úgyhogy kéretik nem fikázni az elmondottakat, hanem lehetőleg észérvekkel meggyőzni arról, hogy ez miért nem demokratikus, esetleg miért nem kivitelezhető

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.13. 10:26:22

@Pilotax: és mi van a köztársasági elnök választással?

Pilotax 2013.01.14. 08:55:38

@tesz-vesz:
Ha a köztársasági elnök státusza a jelenlegi marad akkor nem sok értelme van vele foglalkozni. Ha az általam javasolt rendszer ne adj isten megvalósulhatna (ennek valószínűsége az elkövetkezendő 100 évben 0,000000001 % :)), akkor lenne értelme foglalkozni vele.
Ha felállhatna az új rendszer, akkor már talán a demokratikusabb felállás más megfontolásokat kellene, hogy tegyen a köztársasági elnök helyét illetően.
Bevallom őszintén én ezt eddig még nem gondoltam végig, már csak azért sem, mert a jelenlegi rendszerben a szerepe teljesen jelentéktelen és a változtatások sem sokat változtatnának ezen a helyzeten.
Az nyilvánvaló, hogy a közvetlen megválasztása lényegesen nagyobb legitimitást adna neki, ennek alapján lehetne több jogosítványa a demokratikus működés ellenőrizhetősége során.

Amint látom kettőnkön kívül senkit nem érdekel a téma, már a konzervatórium blogon is jórészt a frakciószabályzatok volt a vita tárgya, holott elméletileg azoknak semmilyen közjogi relevanciájának nem lenne szabad lennie egy demokratikus jogállamban. Az egy párt belső szabályzata aminek sem nekem sem más pártonkívülinek nem jogforrás a vitatott szabad mandátum kérdésében sem.

Azt gondoltam, hogy a téma több embert érdekel, de úgy látom, hogy a számomra lényegesen érdektelenebb frakciószabályzat téma sokkal több hozzászólást véleményt adott, pedig az alapkérdés szerintem az, hogy ha a választás nem demokratikus akkor milyen alapon várjuk el, hogy az ország működése demokratikus legyen.

Pilotax 2013.01.14. 09:33:04

Spiro:
"Talán még azt lehetne, ehhez hozzáfűzni, hogy „politikus”-ként (egy népszerűségi versenyt megnyerve) gyakorlatilag szakértelem nélkül kerülhet, és maradhat valaki tartósan olyan pozícióba, amihez sem szakértelme, sem tehetsége sincsen."

A megválasztott politikusnak nem kell szövegeznie a törvényt véleményem szerint, hanem meg kell tudnia fogalmaznia azt, hogy mit akar pl. ingyen sört, hogy ennél a példánál maradjunk, majd a szakértői konzultációin a szakértők meggyőzik, hogy ez marhaság. Persze csak akkor működik a dolog ha a politikus nem egy hülye elvakult f...sz. A szakértők nem törvényalkotók hanem a politikus akaratának megszövegezői, formába öntői, mondhatnám politikai segédmunkások.
A törvény szövegezését meg rá kell bíznia a szakértőire akik azt megfelelő formába öntik. Úgyhogy szerintem nem kell a politikusnak szakértőnek lennie - bár nem árt ha ért ahhoz amiről véleményt mond.
A szakértők ellenőrzését pedig - merthogy az ördög ugyebár a részletekben lakozik - egy másik ellen(zéki) szakértői csapat véleményezheti, és erről kellene, hogy follyon a vita a parlamentben.

graubünden1 (törölt) 2013.01.15. 12:12:32

@tesz-vesz:

önmagában a közvetlen demokrácia nem jobb a képviseleti demokráciánál

a lényegi különbség inkább a területi dimenzió mentén vonható meg

minél közelebb van a hatalom a néphez és minél fragmentáltabb annál jobb

lásd pl. a Svájci Államszövetséget a maga 26 kvázi-független kantonjával

graubünden1 (törölt) 2013.01.15. 12:15:34

@tesz-vesz:

Svájc kapcsán talán az is érdekes, hogy a közvetlen demokráciára építő ún. erdei kantonok nagyon sokáig koldusszegények voltak, a gazdag oligarchikus városi kantonokkal szemben

a gazdag oligarchikus városi kantonok lényegében néhány család "birtokában" voltak, a hatalmukkal azonban nem nagyon tudtak visszaélni, hiszen ebben az esetben egyszerűen faképnél hagyták volna őket a leggazdagabb polgáraik

graubünden1 (törölt) 2013.01.15. 12:19:08

@tesz-vesz:

Svájcban 26 adóhivatal, 26 rendőrség, 26 oktatási rendszer, 26 szociális rendszer, stb. van, mindenki választhat, hogy melyik tetszik neki

+ ennek következtében a kantonok versenyeznek egymással ami az állampolgárnak felettébb jó

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 16:26:00

@Pilotax: a mostani rendszer egyik fő baja, hogy a képviselő nem felel a szavazatáért. nem visszahívható, pedig még akkor is visszahívhatónak kéne lennie, a msotani rendszer sehogy se demokratikus, ez ilyen primitív komcsi rendszer, amit demokráciának hazudnak, én inkább pártdiktatúrának tartom.
a köztársasági elnök asszisztálásával.

itt van pl a előzetes regisztráció
a hatalmi ágak nincsenek külön, a mai biszku és rákosi még mindig parancsol a bíróságnak, ügyészségnek
csak azért dobták be, hogy valamiről témázgassatok, miért küldte volna a buta, pártszolga áder káder ab-re? miért fogadta el a fidesz olyan gyorsan? mert soha nem volt komolyan véve, csak gumicsont volt
a látszata kell a kemény munkának, meg a demokráciának, itt dolgoznak, mindennek megvan a maga helye, nemdebár

a pártlisták számát vissza kéne venni, van haszna is, de a területi listák is felhasználhatók pártlistákká, csak oda kell bejelölni a pártembert.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 16:55:10

@Pilotax: na most hát, kritizálni könnyű nekünk, de alkotni is kéne.

nyilvánvaló, hogy a közt elnököt a nép kell hogy válassza, de hogyan?
az elnök legyen független, és legyen magyarhű, mivel majd multiérdekek, lobbik, pol erők megpróbálnak jelölteket állítani független címkével, így nem kényszeríthetünk kopogtatócédulához egy elnökjelöltet se, mert ezt a nagy erők könnyebben megszerzik a már nem független jelöltjeiknek, mint a valódi függetlenek.
aki elmúlt 35 és büntetlen előéletű, felsőfokú végz-ű és jelentkezik, az már legyen hiv. elnökjelölt, a köztévé azért van, hogy teret adjon a bemutatkozásuknak. az időhiány nem lehet indok
mennyi ember jelentkezne így elnöknek a bolondokkal együtt? 120 ember? az végülis nem is olyan sok, főleg ha többfordulós választásokban gondolkodunk

nyilvánvaló az is, ha egy jó kormány van, azt nem akadályozhatja egy rossz elnök, mert az ország nem tud előrelépni. meg kell adni a pártoknak a jelölés lehetőségét, kapjon a jó kormány korlátlan bizalmat a néptől ha az úgy rendelkezik. de ezek akkor hiv pártelnök jelöltek, ami legyen közismert, melyiket ki támogatja

amúgy naponta 290-300-400 ember jön a blogra, és volt ez a poszt már a 7. legolvasottabb is talán, elég sokakat érdekel ez

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.16. 16:57:38

@graubünden1: és milyen erőlehetősége van a svájci államnak a kantonokkal szemben?

Pilotax 2013.01.17. 15:21:18

@tesz-vesz:
Egyről beszélünk csak te erről én meg arról megközelítve értem a képviselők felelősségének a témájához. A szabad mandátum ma gyakorlatilag azt jelenti, hogy a választók feje felett szabadon azt lehet csinálni amit a jelölő párt akar.
Mindenképpen szükség lenne a képviselők felelősségre vonásának lehetőségére. Kérdem én melyik az a munka ahol nincs ellenőrzés az ember feje felett, bizony csak a képviselői munka!
A hatalmi ágak szétválasztása mint alapügy egy másik gyönyörű példa arra, hogy nincs demokrácia és nincs jogállam.
Nem vagyok jogász de a munkám miatt napi kapcsolatban vagyok az államigazgatással, az "(i)gazságszolgáltatással". A "kritikán aluli" minősítés dicshimnusz ezek működéséről, mondom ezt úgy, hogy én is az államigazgatásban vagyok kénytelen szenvedni.
Napi szinten kapok olyan iratokat amelyek valamilyen szinten jogsértőek, ha másért nem hát azért mert határidőn kívüli. Benyúlva a szekrényembe nincs benne olyan irat amelyben ne lenne tucatszámra valamilyen szempontból jogsértő államigazgatási vagy "(i)gazságszolgáltatási" jogsértés. A "szervek" olyan szinten veszik semmibe pl. az alapvető emberi jogokat, adatkezelést stb., hogy az borzasztó. Ehhez persze az is kell, hogy az emberek 99 %-nak nincs jogismerete alapszinten se, észre sem veszi, hogy belegázoltak a személyiségi és egyéb jogaiba. Valahol ott lenne a demokrácia, ha a nem jogismerő ember is érvényesíthetné a jogait nem csak akkor ha idézni tud a Corpus jurisból.
Annyira bonyolult, annyira összetett annyira részletező a magyar jog, hogy azt nem lehet betartani mert ha betartod az egyik paragrafust szinte biztos, hogy megsértesz hat másikat.
Nem értem, hogy bizonyos jogszabályok megszövegezésénél miért nem a józan ész az irányadó.
Számomra a legszebb gyöngyszem az az alapelv, hogy " a jogszabály nem ismerete nem mentesít annak hatálya alól". Akkor amikor a jogászok akiknek ez a szakmája szakosodnak, mert nem képesek sokszor akár egyetlen jogterületetet sem teljesen áttekinteni. De én a mezei pógár bezzeg kell , hogy mindet tudjam mert különben megb....k. Amikor egyszer egy bírósági tárgyaláson az eljáró bírónak feltettem ugyanezt a kérdést akkor jól megbírságoltak a bíróság megsértéséért. Ja olyan kérdést tettem fel amire a tisztelt bíró úrnak halvány fingja sem volt, és ez roppant módon bántotta az önérzetét pedig konkrét jogszabályra kérdeztem rá, igaz azt is megkérdeztem, hogy tartja be a tisztelt bíró úr ha nem ismeri.
Bocs eltértem a témától, de talán ezek a gondolatok is lehetnének egy beszélgetés alapjai.

Pilotax 2013.01.19. 08:33:41

A demokrácia legnagyobb segítője a nyilvánosság. Amíg nálunk olyan a sajtószabadság amilyen, amíg nincs politikai értelemben független sajtó és újságírás, amíg az újságíró bármikor felelősségre vonható az általa nyilvánosságra hozott tényekről, a véleménye miatt, addig esélytelen demokráciáról álmodozni.
Szerintem az újságírónak minden tényt jogában legyen nyilvánosságra hozni akkor is az ha titoknak van minősítve. Ilyenkor nem az újságírót kell felelősségre vonni hanem a titokgazdát aki nem vigyázott eléggé a titokra. Napi szinten lehet tapasztalni, hogy retorzió éri a szólásszabadsággal élni akaró polgárt, és nincs aki megvédje, mert az ún. (i)gazságszolgáltatás nem független hatalmi ág. Szerintem a mindennapi embereket megkérdezve leggyakrabban a "ne szólj szám, nem fáj fejem" hozzáállás érvényesül a köz dolgaihoz való hozzáállásban, mert az a mindennapi tapasztalata, hogy a politikai hatalmat gyakorlók hozzáállása "paraszt ne szólj bele az ország dolgába".
Szerintem nem véletlen, hogy a sajtóügyeink a mai napig témája a valóban független nyugati újságírásnak az Eu-ban, az Egyesült Államokban, és máshol is.
Ha nem tudjuk eltakarítani a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel törvényesen a jelenlegi zárt kasztot jelentő politikai uralkodó réteget -a kormányon lévőket és a jelenlegi ellenzéket is értem ezalatt - addig nem lehet demokrácia abban az értelemben ahogyan azt nagyon - nagyon sokan értjük, vagy érteni szeretnénk.
A jelenlegi kormányzat olyan mértékben betonozza be magát, hogy könnyen lehet ezt az egész minden értelemben korrupt rendszert valóban csak forradalommal lehet eltörölni. a forradalmárokat viszont le szokták lőni, mert ugyebár a rendszer csak "törvényes" eszközökkel változtatható meg.
Akkor mi is a helyzet 1956-al, hiszen ott sem törvényes eszközök voltak, mégis ünnepeljük?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.25. 11:17:08

@Pilotax: elvileg a választók ellenőrizhetik a képviselők munkáját
a "szabad" sajtó segíti is őt ebben, de még hogy. úgy hazudnak ahogy nem szégyellnek

tudnál mondani nagyon durva és szemléletes példát a államigazgatásból?

kellene vmi általános jogismeret az iskolába hétköznapi nyelven, magyarul, nem bikkfanyelven, mert attól megőrülök. ebben sokat tanulhatunk pl a nyugat-európai civilektől mondjuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.01.25. 11:30:59

@Pilotax: itt is probléma van, mert az újságíró ma leginkább csúsztat, hazudik, ha valaki hazudik, azt ne csak magánúton lehessen perelni, mert az nem csupán magán becsületsértés, hanem a közvélemény félrevezetése.
ha igazságot ír, legyen megvédve, persze, csakhogy ez túl általános, talán efelé jók a jogban a szabályok
most pl a hitgyüli fenyegetett meg engem ezzel egy videóval a youtubon, hogy leszedeti és törli az egész csatornámat, pedig az közérdeklődésre számot tartó, igazságot bemutató videó volt a kókler, adócsaló, pénzmosó bandáról, szektáról.

nem igazán értem mi szükség van titkosításokra egy demokrácia esetében, nem hadiszállítmányok útvonaláról van szó,

ami érint közpénzeket, annak teljesen tisztának, átláthatónak kell lenni, ma csak a korrupciókat takargatják vele, 60 év múlva már senkit nem fog érdekelni, és az iratokat úgyis eltüntetik már most. gyakorlatilag szerintem nem az iratot titkosítják, hanem a témát, hatvan évig tilos felvetni.

ezzel a posztkomcsi elittel jó a viszonya a nyugati bankos hatalmaknak, ha eltakarítjuk őket, akkor bedöntik az országot valószínűleg, elsőként persze csak felviszik 1000 forintra az eurót,
kockázatos lépés, de megérné szerintem, ha túléljük csak erősebbek lennénk.

a rendszerváltás után 56 is törvényes lett és más is törvényes lenne egy újabb valódibb rendszerváltás után.

nem tudom a fidesz mennyire betonozza be magát, lehet ez csak gumicsont, mint a sajtószabadság megszűnése, v mint a választási regisztráció, az iskolai egyenruha, zenetanulás, nyári kötelező munka stb.
majd megmutatja az idő, de annyi biztos, hogy az mszp és az lmp, a dk és az együtt is ugyanaz mint a fidesz, az lmp-ben tán kevesebb lenne a korrupció, és a jobbik is ennek indult, állítólag levettették a láncaikat, a lényeg hogy valóban civil pártnak esélye sincs bejutni, eddig se volt, most ezután se lesz, nehogy zavarják az elit érdekét,
csak akkor ha egy létező új pártban fellázadnak a kis tagok lehetséges civil erőnek bekerülnie a parlamentbe.
süti beállítások módosítása