kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Unortodox felsőoktatási létszámnövelés

2013.03.19. 03:55 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz iskola hoffmann elitposzt


Giró-Szász András kiemelte: a kormány célja a változtatásokkal, hogy növelje a felsőoktatásba a bejutók létszámát, valamint minél nagyobb arányban növelje a felsőoktatási képzést el is végzők arányát.

az csak egy gyárban lényeg, a felsőoktatás eredendően nem gyár, hanem minőségi képesítés, amit ha nem képes valaki megszerezni, nem kapja meg, ha senki nem képes egy csoportban, senki nem kapja meg, ez adja a lényegét és értékét ennek a minősítési-képesítési rendszernek.

persze ma az a cél, hogy fizessenek a diákok. minél többet, minél többen, mert kell a pénz, és ezért nem is nagyon rúgják ki őket, ezért nincs is értéke a büfészakoknak (kommunikáció és médiatudomány, mediátor, andragógia, politológus  a filozófus és a pszichológus se tudomány amúgy) se, amiknek gyakorlati értéke a nullához konvergál. nem lehet vele elhelyezkedni túlzottan a "szakmában".

válasszunk inkább egy tisztességes szakmát. ami létezett már 30 éve, az tisztességes ma.

 de ezzel el is szólta magát girószáz, cél hogy sokáig fizess, összeesk-elmélet ha azt mondom, ezért vezették be a bolonyai-rendszert? ez is egy nyugati "ajánlás" volt, ami megtetszett az "okos, intelligens, teljesen független" országirányítóinknak.

 

az iskolában tudást adnak, a tudásgyára, ez a mérce, ha nincs tudásod, nem lépsz tovább, büntetést kapsz, de ingyen adják azoknak akik képesek felvenni, megkapni; ingyen, mert ez nem egy termék, ahogy a vallás sem az, ahogy a karácsony és a szerelem se termék. a tudás ajándék. ami kemény munkával, vagy sok idővel, de elsajátítható. ha sok az eszkimójelentkező, de kevés a fóka, legyen még keményebb a feltétel. szigorú vizsgákkal. a jóhírű egyetem az állam büszkesége. jóhírű tehát a szakmában jó a híre, azon a módon, hogy az onnan kikerülők értenek ahhoz, amit ott tanítanak, ez pedig csak a szigorral érhető el

a valódi kultúrának ingyen kell lennie, mert amúgy is olyan kevés rá a kereslet.

nem zárkózom el a tandíjtól, de akkor csak az fizesse, aki tényleg rossz tanuló, ez kb egy csoport talán 10-30 százaléka a felsőoktatásban.

20 éve meg tudta fizetni az állam az oktatást, ma nem? mi változott? egyre többet kell fizetni külföldre?

 

ne legyünk már olyan bután álszentek, és ne ostorozzuk most csak a fideszt!
ha mélyen az agyunk mélyére nézünk, láthatjuk, hogy ugyanez történt volna akkor is ha az mszp kormányon marad. ők kezdték el ezt bevezetni, a tandíjat az oktatásban, ez egy nagyívű terv, amit mindenki végrehajt, csak a lényegére kell ránéznünk, ez nem összeesküvés, nyilvánvaló, hogy 6 éve, nem vezethette volna ezt be egyből az mszp, csak szépen finoman kóstolgatnak. nemcsak a munkánk haszna kell a multiknak, a bankoknak, a külföldieknek, hanem minden eddigi felélt vagyon, az aranytollú tyúk kell nekik, nem elég a kamat a világbanknak, imf-nek, ami összenőtt szervezetek.
erre ment el a nyugdíjunk is, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy azt ellopta a fidesz, rájöttem már 2/3-nál, hogy ugyanolyan primitív helytartók, mint az mszp. a magyar nemzeti bank nem szuverén nemzeti szervezet. azt teszi az ávós simor vagy éppen más, amit az imf "tanácsol" neki. ez megkérdőjelezhetetlen tény.

gumicsont volt, semmi más



a fidesz és az mszp korrupt-neoliberális hazug párt, nem lesz attól keresztény és baloldali, hogy azt mondja magáról, más se lesz feltétlen az, amit magáról mond (kivéve ha gerinces ember, de a fidesz és az mszp nem gerinces, ha van rá igény kifejthetem, de azt hiszem ez figyelő embernek felesleges).

a tetteik határozzák meg, hogy valójában micsodák a pártok, leépítik az államot, és minden céget, szervezetet, nem csupán a piacnak adják (ez lenne a tisztán neolib), hanem az ismerősöknek, barátokat, párttárs-elvtársaknak adják. az amerikai minta

a cégek és az államot vezető emberek (nem tata86, ez nem az állam) összenőnek, obama kormánya goldman sach-kormány. Az egykori Goldman Sachs alkalmazottak (tanácsadók) névsora az Obama kormányban itt

Tiltakozását fejezte ki a magyar felsőoktatást érintő megszorító intézkedések, a teljes állami ösztöndíjas hallgatók keretszámának drasztikus csökkentése ellen pénteken a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). A PSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a teljes állami ösztöndíjas hallgatói keretszám tízezerötszáz főre való csökkentése kizárja a felsőoktatásból a tehetséges, ám az anyagi lehetőségek szűkében levő fiatalokat, akik nem vállalják a Diákhitel 2 miatti kényszerű eladósodást.

a kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedései, a hallgatók számának radikális csökkentése az egyetemi oktatók számának csökkentését is eredményezi, ami ugyancsak nem szolgálja a felsőoktatás minőségi javítását. A felsőoktatás tönkretétele az eddig világhírű magyar felsőoktatás leszakadásához vezet, s lehetetlenné teszi, hogy kitermelődjön az újabb, a gazdaság fellendüléséhez nélkülözhetetlen értelmiségi réteg – írták, majd tiltakozásukat fejezték ki a szerintük ideológiai és fiskális szempontoknak alávetett felsőoktatás átalakítása ellen.



szóval a neoliberális hazaáruló fidesz és mszp is a komcsik gyerekeivel van tele, mármint a pártelit, aki ezt nem látja, vagy nem hiszi el. nem érdemli meg hogy szavazhasson.
röviden a megoldás vagy egy forradalom, vagy az új fiatal pártokra kell szavazni: lmp, jobbik, nincs más út.
egy forradalomhoz kell tömeges méretű anyagi elszegényedés, amitől még messze vagyunk, de nem nagyon, vagy kell fizikai rendszeres terror a civilek ellen, ez nincs meg, tudják ezeket a multibankok és tudják helytartói is, ezért szorosan fogják a gyeplőt.
szerintem amúgy nincs olyan sok bankcég, magas láthatatlan szinten ezekből van 2-5 a többi csak burkolt leányvállalat, gondolok ilyenre hogy az OTP-nek és a CIB-nek pl, de ez csak megérzés, nincs rá bizonyítékom, és hivatalosan is lekövethetetlen lenne, úgyhogy ez már inkább összeesk-elmélet.
a lényeg mi lényeg, szó mi szó, LMP-JOBBIK, ezekre érdemes szavazni, nemcsak érdemes, ezekre kell, válassz; (mondjuk szerintem az lmp is komcsi pórázon van tartva, legalábbis a pártelit, dehát az bőven elég volt mind a fidesznél, mind az MDF-nél, az SZDSZ most hol is van Retkessel a pártelit nélkül? sehol).


az mszp-s kezdeti propaganda: "lesz tandíj, de csak a rossz tanulóknak!"


ebben van is igazság, de elég ciki, ha egy 40 fős csoportból 30 rossz tanuló, 5 embert meg senki se látott.
sokan meg is ették ezt a hazug propagandát: "az én pénzemből ne is fizessék a rossz tanulókat" hamarosan azt fogják mondani: "az én pénzemből ne is oltsák el a szomszéd házát! ne is vigyék kórházba utána! le kell építeni az államot, majd utólag fizetek egy csekket, ha el kell oltani a házam, ha be kell vinni engemet a kórházba"
persze azt már nem fogja tudni, hogy a szerencsés elvtárs cége, vagy egy (fél)állami cég ezért sokkal többet fog neki kiszámlázni, ugyanis egy jó elméleti korrekt neolib gazdaságban gyakorlatilag ugyanott van az állam, mindegy ha itt vagy ott szedi be a pénzt
hisz a költségek nem változnak
de ez korrupt neolib állam, a díjakat megnövel, és az a célja, hogy ne lássuk, hogy nagyobb lett a bevétele, és a költségeket az "adósságtörlesztésre" fordítja, tehát odaadja egy külföldi banknak a pénz egy részét, másik részéből még egy vitorlást vesz magának, ahelyett, hogy a Tiszát szabályozná le.
a globalista multikultiban manapság ez a módi. ha nyugaton hangosan vinnyognak a tulajdonossal rendelkező újságok egy kormány ellen, akkor az a magyar kormány jó, na most képzeljük el azt az álvinnyogást, amit a látszatellenzék szdsz-nek, illetve fidesznek csaptak mostanság, és most képzeljük el a vinnyogást, ha a jobbik kerülne kormányra. olyan erős lenne az ellenszél, hogy még államcsőd is lehetne, de ne legyünk nyárspolgárok, az államcsőd nem a világ vége, hanem a szabadság kezdete.
a gyávák és biztos úton haladók most fordulnak vissza.
amúgy be kéne lépni az eurózónába, és akkor nem lenne államcsőd, úgy tudom ügyesen lehetne ezzel fenyegetőzni is, hpgy magunkkal ránthatjuk az eurót, de nem vagyok közgazdász, a szabadságharchoz pedig manapság - megmondta simonka ezt is - nem tankok kellenek a modern világban.

Balog Zoltán miniszter szerint ugyanis az elmúlt időszakban elterjedt az a mentalitás, hogy az oktatás-nevelés egy szolgáltatás, ahol az elégedetlen vevő számonkérőleg lép fel. Márpedig mint kiemelte, a oktatás-nevelés nem szolgáltatás, hanem szolgálat.

kinek a pénzéből szolgáltok? miért ne lenne szolgáltatás? mert a mi pénzükből szolgáltattok nekünk?

és ne reklamáljunk, ha valami nagyon nem jó? egyre több pénz kell nektek és egyre kevesebbet adtok vissza belőle, ez szerinted, zolikám, rendben van? ez a normális?

Egyrészt, bár az oktatás végzők tevékenysége szolgálat, maga az oktatás egy szolgáltatás, ahol az adófizető állampolgároknak, esetleg a tandíjat fizető diákoknak és szüleiknek lehet elvárásuk az oktatás minőségével szemben. Igenis az elégedetlen diáknak, tanárnak, szülőnek, állampolgárnak, ha rossz az oktatási rendszer, számon kérőn kell fellépnie, hiszen az ő adóforintjaik, a mi adóforintjaink működtetik az államot. És bár Balog biztos szeretné azt hinni, hogy ez nincs így, nélkülünk egy szemétdombon kapirgáló kiskakas lenne.

a hazug ember hamarabb lámpavasra kerül, mint a sánta kutya

...



az internet megőriz mindent, be kell tiltani:

2008_2.jpg

a fizetős diploma ellen 2008-ban még szociális népszavazáson küzdő párt jövőre lényegében általánossá teszi a tandíjat a kormány múlt heti döntése értelmében. A képzés félévenként általában több százezer forintba kerül, de vannak olyan szakok, ahol már most egymillió fölött van az úgynevezett önköltség – egy diploma megszerzése így akár tízmilliós terhet is jelenthet. A diákhitel a kedvező kamat ellenére évtizedes törlesztési terhet jelenthet majd

Szijjártó Péter sajtótájékoztatója a tandíjról 2008. február 6-án.

2008 szocális népszavazás

2008 szocális népszavazás

2008 szocális népszavazás2008 szocális népszavazás

így múlik el a világ dicsősége, a hazugságnak csak idő kell, és kiderül

majd osztogatnak kicsit a választás évében aprókat, aztán utána megint megszorítást játszanak, már 30 éve, mióta felvettük az IMF-hiteleket.

zenekar minden osztályba, egyenruha, nyári szociális munka diákoknak, bedobnak ilyen jónak tűnő dolgokat, csak tett nem követi; a tett: csak a tandíj, semmi mást nem csinálnak a közoktatásban.

de mi is az a gumicsont? és hogy ölelkeznek a fideszes budai gyulák és az mszp-s gráf józsefek?

hát így:

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr194951867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása