KáKánBéKa
"Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel;
Ki néz vele szembe, ha nem a székely?"
Petőfi: A székelyekhez
A himnuszügy egy román mezt hordó székely szemével
2011. december 21, népszabadság online:
Becze Tihamér, a román hokiválogatott erdélyi csatára a himnuszügyről
Áll a bál Romániában, a lapok címoldalán, a tévéadók fő műsoraiban ugyanaz a téma: a múlt pénteken Csíkszeredában rendezett, magyarok elleni jégkorongmeccs előtt a házigazdák játékosai a román helyett – a közönséggel együtt – a magyar, majd a székely himnuszt énekelték tele torokból. A helyzet kétségkívül abszurd: a keleti szomszéd nemzeti csapatának huszonhatos keretében huszonnégyen erdélyi magyarok. Becze Tihamér, a román válogatott – huszonegyedik születésnapját tegnap ünneplő – gólzsákja készséggel vállalta az interjút.
- Bár erre majdnem másfél évtizede nem volt példa, most 4:1-re nyertek a tartalékos vendég ellen. Szépen elagyabugyálta Románia Magyarországot...
- Mondjuk inkább úgy, hogy a Székelyföld. A románoknak jóformán semmi közük ehhez a válogatotthoz, meg egyáltalán: az itteni jégkoronghoz sem. A csapatba rajtunk kívül egy ukrán srác és egyetlen román nevű játékos fér be, a kapusunk, de ő is gyergyószentmiklósi, az édesanyja pedig magyar.
- Az ominózus meccsről hallani ezt is, azt is. Valójában mi történt?
- Úgy készültünk a magyar válogatott elleni mérkőzésre, mint minden más találkozóra: sportemberekként, akik győzni akarnak. Számomra semmiféle különbséget nem jelent, hogy Benkék, az ukránok vagy éppen a lengyelek sorakoznak-e velünk szemben. A szervezők úgy döntöttek: a hokiban bevett szokással ellentétben ezúttal nemcsak a meccs végén, a győztes együttes tiszteletére hangzik fel a himnusz, hanem, mint minden más sportágban, már a mérkőzés előtt mindkét országé. Miután a nézők illedelmes csendben végighallgatták a román nemzeti dalt, a magyart végigénekelték. Persze velünk együtt. Aztán még rákezdtünk a székely himnuszra is. Az történt csupán, ami Csíkban vagy Gyergyón mindennapos.
- A mezükön mégiscsak az áll: Romania...
- A mi hazánk Székelyföld, a mi himnuszunk úgy kezdődik: Ki tudja, merre, merre visz a végzet... és úgy folytatódik: Maroknyi székely, porlik, mint a szikla... Én magam amúgy kettős állampolgár vagyok, és kényszerűségből játszom Románia csapatában. A távlati terveim között az szerepel, hogy magyar válogatott leszek, ám erre az érvényben lévő szabályok szerint a legkorábban négy év múlva lesz lehetőségem. Egyébként ha mi most testületileg nemet mondanánk, Románia nem tudna kiállítani olyan csapatot, amelyet ne verne agyba-főbe mindenki.
- Fordítsunk a dolgon: ha egy tisztes, a sportágat amúgy nem különösebben ismerő bukaresti családapa pénteken bekapcsolta a televíziót, azt látta, hogy az országát képviselő hokisok egy romániai városban az ellenfél himnuszát éneklik. Ön szerint mire gondolhatott?
- Nem vitás, a helyzet feloldhatatlanul súlyos. De nem mi tettük azzá, nekünk tiszta a lelkiismeretünk.
- Néhány hete a tizenhat éven aluliak román válogatottjának öltözőjében a magyar nemzetiségű játékosok vizes törülközővel vertek meg egy román fiút. Hallott erről?
- Természetesen. Úgy tudom, a román hokis apja korábban folyamatosan inzultálta a magyarok szüleit. Az ominózus eset előzménye pedig az volt, hogy a srác – mondván, éppen december elseje, azaz Románia nemzeti ünnepe van – arra kérte a csapattársait, legalább ezen a napon beszéljenek egymás közt románul. Ekkor került elő a törülköző.
- Önt érte már bármiféle atrocitás a román szurkolók, esetleg játékosok részéről?
- Soha semmilyen. Ellenben tavaly, amikor a válogatottak számára kötelezően előírt orvosi vizsgálaton kellett részt vennem a fővárosban, az orvosok és a nővérek is a szememre vetették, hogy nem értem, mit beszélnek.
- Nem tud románul?
- Csak nagyon keveset értek a nyelvből. De ez nem csoda, mert a gyerekkorom jó részét Magyarországon töltöttem. A székelyföldiek egyébként nagyjából úgy vannak a kötelező románnyelv-oktatással, mint ahogyan a rendszerváltás előtt a magyarok viszonyultak az oroszhoz. Púp a hátukon.
- A válogatott szövetségi kapitánya kanadai, ám a másodedző román. Vele hogyan kommunikál?
- Sehogyan. Mivel nem értenénk meg a másikat, nem szólunk egymáshoz.
- Az érzéseit méltányolva is fölvetődik a kérdés: ilyen körülmények között nem lenne tisztességesebb lemondani a román válogatottságot?
- Nehéz helyzetbe hoz. A szakmai fejlődés miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy kihagyjam a világversenyeket, a nagy tornákat. Ugyanakkor: éppen most hallottam, hogy a bukaresti parlamentben fölvetődött, meg kellene vonni tőlünk a szavazati jogot. Az biztos, hogy ha a pénteki eset miatt bármiféle szankció ér bennünket, vagy netán gyenge képességű román játékosokkal akarják teletömni a keretet, nyilvánvalóan nincs folytatás.
- Mielőtt megkerestem, arra gondoltam, kényes a téma, és nehéz lesz szóra bírni. Ehhez képest...
- Tudom, különösnek hathat, hogy mi itt mindannyian így gondolkodunk. A helyzet megértéséhez Erdélyben kell élni. Mindenesetre örülök, hogy kiadhattam magamból mindezt, mert büszke vagyok a székelységemre, a magyarságomra. És arra is, hogy sportoló vagyok, csapatjátékos. Aki mindig nyerni akar, álljon bármilyen felirat a dresszén.
"Hiába, Bécs, hiába van gazságod,
Küldheted ránk a rácot, a horvátot.
Állani fog, állani fog Magyarhon,
Élni fogunk, élni fogunk szabadon!"
Petőfi Sándor
Ezek a fiúk bátorságból, magyarságtudatból kitűnőre vizsgáztak. Vannak, akiknek nagyon nem tetszik, hogy magyarok, hogy nem asszimilálódnak és nem tagadják meg őseiket. Sok sikert kívánok az életükben, hiszen még nagyon fiatalok. Legyünk büszkék rájuk.
Utolsó írka