Michel Onfrey könyve kapcsán beszélgetnek a pszichonalatika atyjáról, Sigmund Freudról a Kossuth rádióban

kulcsmondat: a wikipédián is fenn van jungnál, de az új filmben is elhangzik:
"Freud a pszichoanalízis nem zsidó terjesztőjét látta Jungban"
tehát mindenki más zsidó volt :) milyen érdekes ez azoknak akik szerint nincs zsidókérdés.

ki nem zsidó a képen? ismert pszichológusok ill. pszichoanalitikusok:

jobbra lent Jung

Párizsba beszökött a tavasz, és a könnyű áprilisi szellő alaposan felkavarta a „balparti értelmiség” belterjes miliője által régóta konzervált dohos-pudvás légkört. A francia főváros irodalmi élete hetek óta permanens forrásban leledzik. Még el sem ültek el a hullámok az „új (bulvár)filozófusok” ultramediatizált figurája, Bernard-Henri Lévy végleges és immáron mindenki számára nyilvánvaló leégését követően, máris egy újabb „istenkáromlás” borzolja az intellektuális „Tout Paris” kedélyét. Michel Onfray, a francia értelmiségi szcéna enfant terrible-je, az önmagát baloldali nietzscheánusként aposztrofáló filozófus és bestseller-író szokásától eltérően ezúttal nem általában isten és különösen a monoteista vallások, hanem korunk egyik utolsó „szent tehene”, Sigmund Freud ellen intézett frontális támadást. És beleremegett a Föld...

Bernard-Henri Lévy esetére nem érdemes sok szót vesztegetni. Ugyanaz történt, mint legutóbb nálunk Esterházy Péter plágiumügye kapcsán: amit a megveszekedett „antiszemiták” mindig is sejtettek, mondhatni ösztönösen éreztek, az egy banális véletlen folytán köztudottá vált. A „nagy emberről” kiderült, hogy valójában csak pitiáner imposztor. Lévy esetében az ún. Botul-ügy jelentette a banánhéjat. A szokásos lihegő média-csinnadrattával beharangozott legutóbbi könyvében ugyanis (De la guerre en philosophie), amely „a béáseliánus gondolatiság programkönyve” (sic!) akart lenni, egy nem létező filozófusra hivatkozva támadta meg Kantot, a Le Nouvel Observateur c. (és balliberálisként még csak zsigeri antiszemitizmussal sem vádolható) hetilap azonban felfedte a kamuzást. Lévy egy Jean-Baptiste Botul nevű újkantiánust idézve igyekezett illusztrálni azt az eszement eszméjét, hogy Kant csak „a gondolkodás őrjöngő őrültje”. Argumentációjának legfőbb gyöngéje, hogy az említett Botul nem más, mint a Canard enchainé szatirikus hetilap egyik újságírója, egy bizonyos Frédéric Pages, aki Emmanuel Kant nemi élete címmel egyfajta filozófiai paródiát publikált. Lévy azonban felült a beugratásnak, és így „filozófusként” megbukott. Ezek után csupán egyéb titulusaival vigasztalódhat, úgymint „író, regényíró, esszéista, filmrendező, színész, producer, üzletember” (a Wikipédia meghatározása szerint), bár közismerten túlburjánzó egója ismeretében kétséges, hogy mindezek valóban vigaszt is jelentenek számára.

Michel Onfray egészen más kategória. Az egyszerű szülőktől (mezőgazdasági munkás apától és háziasszony anyától) származó normandiai filozófus gyermekkorára a katolikus internátusban eltöltött évek nyomták rá a bélyegüket, amelyekről - elsősorban a tanítás ürügyén a gyerekeket egzecíroztató papok miatt - nagyon rossz emlékeket őriz. Miután csaknem két évtizeden át gimnáziumi filozófiatanár volt, 2002-ben megalapítja a caeni Népi Egyetemet, ahol filozófiai „ellentörténelmet” oktat az érdeklődőknek, az ateizmus és a politikai szabadgondolkodás szellemében. Számos ismeretterjesztő és felvilágosító munka szerzője, 2005-ben közzétett Traité d’athéologie-ja az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb francia nyelvű filozófiai könyvsikere.

A patinás Grasset könyvkiadónál áprilisban jelent meg a Le Crépuscule d’une idole, l’affabulation freudienne (Egy bálvány alkonya, a freudi mese) című műve, amelyben Freudot és a pszichoanalízis „vallását” detronizálja, heves ellenreakciókat váltva ki a bécsi pszicho-inkvizítor (főleg fajtabeli) prókátoraiból. Az Onfray-ellenes keresztes hadjárat élén Elisabeth Roudinesco pszichoanalitikus áll, aki az interneten köröztetett 18 oldalas dolgozatában olvassa Onfray fejére a minősített „istenkáromlást”, amelyet ez utóbbi 600 oldalon Freud rovására elkövetett.

A könyv kapcsán pro és kontra elhangzó vélemények három közös pontja: a magánélet – „kulcslyuk-szindrómának” is nevezett – felhánytorgatása; az ilyen esetekben szokásos „fasiszta” címkézés; valamint a vallásos referenciák intenzív használata (noha Onfray és Freud is deklaráltan ateista).
Bírálói szerint Michel Onfray túl sokat foglalkozik Freud házasságtöréseivel, aki feleségét ez utóbbi nővérével is megcsalta. Roudinesco az Onfray által Freudnak felrótt életrajzi elemeket arra használja, hogy az írót „magányos, hedonista és maszturbáló istenként” (sic!) ábrázolja. Ami a fasizmussal való vádaskodást illeti, ez az ilyenfajta (vagyis zsidókkal kapcsolatos) polémiák állandó klasszikusa: valakinek mindig fasiszták vagyunk! Erre Michel Onfray felemlegeti Freud Mussolininek címzett dedikálását, és nem mulasztja el kihangsúlyozni, hogy a pszichoanalízis atyja, noha felvállalja a zsidóságát, éppen akkor akarja megölni a zsidó nép Mózes által megtestesített apafiguráját, amikor a nácizmus hatalomra jut. Erre Roudinesco azzal vág vissza, hogy „műve végén Onfray rehabilitálja a francia szélsőjobboldal paganista téziseit”. Onfray „ateológiát” hirdet, a freudizmus pedig neurózissal azonosítja a vallást, a francia filozófus mégis vallásos referenciákat használ a saját „vallása” terjesztésére Freud által kinevelt papság elleni harcban. Cserébe Roudinesco felrója Onfray-nak, hogy a monoteista vallásokat „népirtó vállalkozásokkal” azonosítja. (G.I.)

Most pedig beszéljen maga az író-filozófus, a Paris-Matchnak adott interjújában:

„Úgy megyek harcba, hogy tudom, egy kis csoport, amely törvényt szab, tobzódni fog rágalmakban: ’Antiszemita! Hazugságok! Csúsztatások!’ Ezeknek az emberek van egy maroknyi barátjuk, akik Párizsban döntenek az esőről és a szép időről; ezek be fognak engem mocskolni. Ez előrelátható, ez világos. És akkor mi van?”

P.-M.: Ma miért ugrik neki a pszichoanalízisnek?

M.O.: Mindig azt tanították nekem, hogy Freud ápolta, gyógyította, felfedezte a tudatalattit. A caeni Népi Egyetem keretében vissza akartam térni gondolatiságára, elolvastam tehát az összes művei 6000 oldalát, amelyet a levelezésével és az ellenfelei aktájával vetettem össze, nevezetesen A pszichoanalízis fekete könyvével (Le livre noir de la psychanalyse), amelyről Elisabeth Roudinesco és az övéi azt mondják, hogy ez egy revizionista (eredetiben: negacionista – a ford. megj.) könyv. Leestem a székemről, amikor felfedeztem, hogy a szerzői, Borch-Jacobsen és Van Rillaer igazat mondtak Freudról, és a többiek hazudtak. Felfedeztem a manipulációit, a hazugságait, a bizonyítékok általa elkövetett megsemmisítését, a gyógyításokat, amelyek nem történtek meg, legyen szó Anna O.-ról, a „farkasos emberről” vagy a kis Hansról.

Mit válaszol azoknak, akik már azzal vádolják, hogy semmi újat nem hozott?

Azt, hogy én nem a mások könyveivel készítem az enyéimet! Negyven oldalnyi bibliográfiában mondok köszönetet azoknak, akik lehetővé tették számomra ezt a munkát. De az, amiben eredeti vagyok, a freudizmus nietzschei olvasata, amelyben kimutatom, hogy a pszichoanalízis Freud önéletrajza. Felszólítom azokat, akik azt állítják, hogy semmi újat nem mondok, hogy idézzenek nekem egyetlen cikket vagy akár egyetlen referenciát, amelyben valaki ezt a tézist védelmezné. Nincs ilyen. Freud a saját személyes fantazmagóriáit – azt a vágyát, hogy lefeküdjön az anyjával és végezzen az apjával – egyetemes tudományos igazságokká nyilvánította.

Freud hamisító, vérfertőző, megalomán, rossz fiú, renegát... Nem kockáztatja azt, hogy ettől fogva reakciósnak, sőt antiszemitának tűnik?

Furcsának találom, hogy antiszemitát csinálnak belőlem, miközben Freud készített méltató dedikálást Mussolininek, támogatta Dollfuss ausztro-fasiszta rezsimjét, tárgyalt Göring unokatestvérével, hogy a pszichoanalízis fennmaradhasson a náci rezsim alatt! Ezek tények. Nem a tükör felelős, ha csúnya, aki belenéz.

Ön szerint nem is tőle ered a szexuális emancipáció...

Freud nőgyűlölő, fallokrata, homofób. A maszturbáció megszállottja, amelyet betegségnek tekint, befejezetlen lényekként bírálja a homoszexuálisokat, úgy véli, hogy a nők alemberek, mert hiányzik a péniszük, amely után szüntelenül vágyakoznak. Azt mondja, hogy a szexualitás nem arra való, hogy felszabadítsák, mert éppen az elnyomása teszi lehetővé a civilizációt. Később majd a freudo-marxizmussal és ’68 májusával fogják felhasználni a pszichoanalízist a szexuális forradalomhoz, de Freud ezt egyáltalán nem szerette volna, és egyébként gyűlölte Wilhelm Reich Az orgazmus funkciója c. művét.

Elítéli az anyagiasságát is. Valóban a pénz megszállottja volt?

Azt mondja, hogy a pénz fekália, de később tudatja, hogy szó sem lehet arról, hogy ingyen kezelje az embereket. A feleségével, Marthával való levelezésben kijelenti, hogy pénzt akar, és hírnevet. Ismert, elismert és gazdag szeretne lenni, és igyekszik minden eszközzel elérni ezt a célt. Minden kezelésért kb. 450 mai eurót kér, természetesen készpénzben, naponta 8-10 pácienstől, hetente öt napon át.

Miért állítja azt, hogy a pszichoanalízis intellektuális terrorizmus?

Mert nincs jogunk nem érteni vele egyet, mert különben betegek vagyunk, és pszichoanalízisre van szükségünk. Nincs jogunk, hogy kritizáljuk, csak ha pszichoanalizálnak bennünket. Ez azt jelenti, hogy nincs jogunk nem hinni istenben, csak ha doktorátusunk van teológiából!

Azzal, hogy egy valláshoz, sőt egy szektához hasonlította a pszichoanalízist, egyeseket megbotránkoztatott...

Talán, de Freud kinyilatkoztat. Akárcsak a pap, aki kimondja a házassági akaratot, ő is kimond valamit, és a dolog akkortól létezik. Azt állítja, hogy az Oidipusz-komplexus egyetemes, tehát van. Hol vannak a bizonyítékok? Sehol. Ez a fikció tanított igazsággá vált, evangélium szavává, amely mindenkinek passzolna, az egész bolygón, beleértve az afrikaiakat vagy az eszkimókat...

Ön elmeséli Freud ifjúkori tévedéseit. Nem ez történik mindenkivel, aki kutat?

Nem azért teszek neki szemrehányást, mert tévedett, hanem azért, mert nem volt hajlandó ezt beismerni, amikor megtörtént. Még amikor azt hiszi, hogy megtalálta a csodaszert a kokainnal, és ily módon meggyógyította egy barátját, aki azután belehalt, Freud akkor is meghamisítja az eredményeket.

Azt is állítja, hogy a tanítványai eltűntették a levelezése és az írásai egy részét...

Igen, 2053-ig. Létezik egy elérhetetlen archívum, amely a Minával, a sógornőjével és szeretőjével folytatott levelezését tartalmazza, egy interjú a fiával, Olivérrel... Ez az embargó rendkívüli olyasvalaki esetében, akinek nincs rejtegetnivalója!

Ön sem tagadhatja, hogy egyes páciensek jobban érzik magukat egy pszichoanalízis után, vagy csak hazudnak?

Nem, a pszichoanalízis a placebo-hatás elvén gyógyít. Ha elmegyünk Lourdes-ba, a barlang tele van azok cetlijeivel, akik két lábon távoztak onnan, de ez nem bizonyítja azt, hogy a forrás csodatevő. Éppen hogy az önszuggesztió erejét mutatja, és azt bizonyítja, hogy időnként sikert lehet elérni a mágikus gondolkodás révén.

A szürrealizmustól Hitchcock Pszichójáig, lehet valami hitelt adni a freudi örökségnek?

Nem nekem kell megmondani, hogy mit kell megőrizni vagy elvetni belőle. Freud egyébként úgy vélte, hogy a szürrealisták semmit sem értettek meg abból, amit javasolt. Az automatikus írás, Tanguy vagy Dali lázálomban történt festészete lehetséges lett volna nélküle? Nem lehet megmondani. De csalás elhitetni, hogy Freud találta fel a tudatalattit. Paradox módon mindazok iránt érdeklődött, akik túlléptek rajta vagy akiket rosszul interpretált: Breton és a szürrealizmus, Reich és a freudo-marxizmus...

Könyve végén Lacanra támad. Valóban össze akar veszni mindenkivel?

Lacan egy deliráns személyiség volt. Semmit nem tesz hozzá Freudhoz, hacsak nem egy kis szürrealizmust, és az arra való tehetséget, hogy olyan szövegekkel etesse az embereket, mint a „borromeánus csomó” és „valaki pici eszköze”, amelyekből senki nem ért semmit. 17 évesen, amikor bekerültem az egyetemre, azt mondtam magamnak, hogy bizonyára zseniális, és én vagyok túl hülye. Harminc évnyi filozófia és tanulás után megállapítom, hogy a lacanizmus csak egy olyan hisztrió viszonylag mondén, párizsi jelensége, aki meggazdagodott, a kifejezés minden értelmében.

(...)

Felkészült arra a bizonyára nagyon heves médiavitára, amelyet a könyve megjelenése fog kiváltani?

Úgy megyek harcba, hogy tudom, egy kis csoport, amely törvényt szab, tobzódni fog a rágalmakban: ’Antiszemita! Hazugságok! Csúsztatások!’. Ezeknek az emberek van egy maroknyi barátjuk, akik Párizsban döntenek az esőről és a szép időről; ezek be fognak engem mocskolni. Ez előrelátható, ez világos. És aztán? Ötven könyv és sok olvasó van mögöttem. Nem adtam el magam a gyógyszergyáraknak, és nem védelmezem a viselkedési vagy kognitív terápiákat sem. Tényeket adok elő. Nekik kell válaszolniuk rájuk.

Paris Match, 2010. IV. 27.

(ford.: G.I.)

Analizált marad az, aki volt, ám disznóságait nem rejtegeti többé, hanem henceg velük (A. 405.) →ontológiai idióta lesz belőle (P. I. 163.) →freudizmus, →idiotész, →pszichoterápia.

(...)

Freudizmus ortodox héber →fasiszta szekta; az →analizáltság a tisztátalansággal egyet jelent (P. II. 22); →Oedipus-komplexus tényleg létezik, ám kizárólag olyan szörnyetegek keltik föl, mint amilyen Freud volt, akit minden önálló és →személyes megnyilatkozás sértett (Sz. B. U. 197.) a pszichopatát nem gyógyítja meg, hanem a →belső nehézségek iránt érzéketlen idiótává teszi, aki sokkal kevésbé normális, mint beteg korában volt (P. I. 72.); azt hiszi, hogy a pszichológiai nehézségeket állati gátlástalanság bevezetésével el lehet tüntetni (P. II. 78.).

(...)

Idiotész aki a saját, külön →őrületébe belehülyült (A. 407.).

(...)

Pszeudoegzisztens korhős, az elhazudott →életben élő, aki életének igazságait →szurrogátumoknak árulja el, zárt, →elrejtőzött (P. II. 42, 105.); kívülről nem leplezhető le, csak →belső →átvilágítással, →evangéliumi módszerrel; mindenkinek magának kell megtennie, mert létünk igazságának helyreállítása →szigorúan át nem ruházható dolog (P. I. 348-349.) →szubegzisztens.

Pszeudológia önvédelmi hazugságrendszer (P. I. 243.) →elrejtőzés.

Pszichoanalízis az analitikus az →analizált incesztus-ideálját kiemeli, s önmagával helyettesíti (A. 404.); a legbiztosabb hazugságvédelem (P. I. 63.) →freudizmus, →pszichológia.

Pszichológia, modern a kezdeti →korrupciót, a →bűnt és annak tudatát óhajtja likvidálni; életünkben a →szeretet megismerését helyettesíti; a →tapintatlant az önmagába való pillantástól megmenti, a →létrontás rafinált módszereire megtanítja; semmiféle ~ nem jutott még semmiféle ismeretre; alkalmatlan a →férfi, még inkább a →nő megértésére; forrása a →regény (P. II. 21, 153, L. T. 143, A. 304.); a világon a legszükségesebb rossz (K. II. 383.); sikerét azzal aratta, hogy az →önámítás technikáját elképzelhetetlen módon tökéletesítette (P. I. 61.) →freudizmus.

Pszichoterápia nem a páciensnek van szüksége orvosra, hanem az orvosnak a páciensre (C. G. Jung), hogy →pszeudoegzisztens komplikációit a betegbe vetítse; egyik sem meggyógyulni akar, hanem újabb betegség-szenzációkat átélni (P. II. 23-24.)

(...)"

Czakó Gábor

Hamvas Szótár

2001

mek.oszk.hu/04000/04082/04082.htm

Freud magyarságképe, Magyarországgal és a magyarokkal kapcsolatos attitűdje nem sokat változott a Ferenczivel való barátság elmélyülése ellenére sem. (mert Ferenczi se volt magyar, azért?) 1918. november 18-án így ír Ferenczinek: "Szeretnék nagy rokonszenvet érezni a magyarok iránt, de ez nem sikerül nekem. Nem tudok mit kezdeni e tanulatlan nép vadságával és éretlenségével.” Majd – távolról sem a magyar progresszió iránti rokonszenvtől vezérelve – hozzáteszi: „Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat [Tisza Istvánt] meggyilkolják, a legbutábbikat [Károlyi Mihályt] pedig megteszik miniszterelnöknek." (772 F)

Ezen a magyarságképen nem sokat változtatott, hogy ugyanebben az időben egyik páciense és tisztelője, a filantróp budapesti nagyiparos tószegi Freund Antal hatalmas összeggel készült támogatni a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesületet és annak könyvkiadóját, Budapesten pedig 1918 szeptemberében Freud személyes jelenlétében nagy sikerrel tartották meg az V. nemzetközi pszichoanalitikus kongresszust

ferenczi galilei-körös volt.