kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Megalázott Kishantos

2013.10.15. 04:03 | tesz-vesz | 67 komment

Címkék: fidesz dán génmódosított ángyán kishantos ácsné

kishantos.jpg

Napjaink el nem mesélt történetei közé tartozik Kishantosé. Pedig a Fejér megyében, Hantos településtől 3 km-re található vidékfejlesztési központ huszonegynéhány éves sztorija éppen rendkívül szomorú végkifejletéhez közeledik. A 452 hektáros mintagazdaságot működtető kft.-nek egy tavaly kiírt pályázat eredményének értelmében szűk hónapnyi tartózkodása van Kishantoson: ezt követően át kell adni területeit az új, nyertes gazdáknak, alkalmazottai pedig mennek munkanélkülinek, vagy legalábbis arra, amerre ötletük van.

Aki nem ismeri a történetet, akár a fenti videóból is kaphat néhány benyomást, hogy mekkora kár ezekért az emberekért és a munkájukért – és hogy milyen fájóan értelmetlenül rúgják ki őket saját két évtizedes művükből. Lehet, hogy több olvasónak ismétlés jön, de fontosnak tartom, hogy itt is nyoma maradjon.

Tehát a tavaly októberi pályázat értelmében a 452 hektáros területre összesen 10 pályázatot írt ki a Nemzeti Földalap; a Hantosnál most látható üzem és iskolai rendszer alapjait évtizedekkel ezelőtt megteremtő és ott jelenleg is gazdálkodó nonprofit társaság mindre beadott versenyanyagot – majd az összeset elbukták. Írd és mondd: a kishantosiak egyetlen négyzetcentiméter földet sem nyertek.

A pályázat persze nagyon nehezen támadható: a rendszer úgy lett kitalálva, hogy a pályamunkákra adható pontok 40 százaléka szubjektív; vagyis a bírálónak annyit kell mérlegelnie, hogy tetszik-e neki vagy sem az adott gazdálkodási terv. Ízlésekről pedig nem vitatkozunk.

A nyertesek összetétele itt-ott igen problémás: van köztük például salgótarjáni (!) építési vállalkozás, mely a pályázat beadása előtt változtatott székhelyet és nevet, bár a tevékenységi kört elfelejtette.

Ráadásul a biogazdálkodás folytatása nem volt feltétele a pályázatnak, így semmi garancia sincs arra, hogy az elmúlt évtizedekben kitalált módszerek és hagyományok megmaradnak.

Ezen a ponton felhívnám a figyelmet, hogy Kishantosnál nem valami rossz parasztromantika miatt kell siránkozni. Ezt az oktatási és termelési központot annak idején német-magyar kormányközi program keretében indították, szakmai alapjait a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete tervezte meg, dán közreműködéssel. A fő profil (bio vetőmag előállítása) mellett működik itt népfőiskola is, melynek német és dán kapcsolatai is vannak. (Nem véletlen, hogy a pályázat mostani üzemeltetetők számára kedvezőbb elbírálásáért – legalábbis a kishantosiak ezt mesélték több helyen – a dán nagykövetség is közbenjárt.) Ugyan személyesen nem ismerem sem Ács Sándornét, sem a gazdaság többi vezetőjét, de másodkézből úgy tudom, jó szakemberek, és nem mellesleg tisztességesen dolgoznak régóta ezen a helyen.

Persze fel kell tenni a kérdést, hogy ha ennyire rendben van ez a kishantosi dolog, akkor mégis miért alakult úgy a pályázaton a soruk, hogy november elsejéig el kell hagyniuk a gazdaságukat. A válasz szerintem nagyjából a bosszú kifejezéssel írható le. Kishantos mostani állapotában Ángyán József egykori vidékfejlesztési államtitkár bázisa. Ács Sándorné régi kollégája; Ángyánnak az egész rendszer kitalálásában óriási szerepe volt.

...mandinerblog cenzúrázva... a Kishantoshoz hasonló helyekre akkor is szükség van: mert az ökológiai innováció színterei, mert modelleznek valami olyat, ami ha nem is az egyetlen, de az egyik lehetséges válasz lehet a környezetünkben zajló változásokra. És nem utolsó sorban azért, mert tisztességes és küldetéstudattal rendelkező magyar emberek dolgoznak és tanulnak bennük.

Kishantos története a mai rendszer legrosszabb arcát mutatja meg. Ezért fontos beszélni róla.

mandinerblog.

majdnem egészben



A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ közleménye

A kormányzati nyilatkozatok valótlan állításai miatt jó hírneve megsértéséért bírósághoz fordult a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft.

Az NFA döntése alapján november 1-től a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság elveszíti 21 éve bio módon művelt földjeit, vagyis megszűnik. A döntést a Kormány a céget lejárató, valótlan állításokkal próbálta igazolni a közvélemény előtt, ezért a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ jó hírnevének megsértése miatt bírósághoz fordult. Nem felel meg a valóságnak, hogy cégünk „jelentős bérleti díj hátralékot halmozott fel”. 1998. óta soha, semmilyen „elmaradásunk” nem volt. Társaságunk gazdálkodása átlátható és nyereséges, ráadásul mindezt nonprofit jelleggel végezzük. A nyilatkozatban említésre került a 2004. óta 452 hektárra kapott 163 millió Ft területalapú támogatás is. Ezt a támogatást minden gazdaság kapja, ezért a szomszéd gazdaságokkal érdemes összevetni - a Mezőfalvai Zrt. esetében ez 3,25 milliárd Ft (9000 ha), a másik szomszéd, a Simon Kft. esetében 1,05 millárd Ft (2900 ha).



A kormányzati nyilatkozat szerint „ az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát” . "Helyi gazda" lett például a mezőgazdasági tevékenységgel egyáltalán nem foglalkozó salgótarjáni székhelyű építési vállalkozás mutációja. A legnagyobb nyertes pedig egy ifjú hölgy, akinek férje és apósa a 2900 ha-os Simon Kft. tulajdonosai, tehát a valódi nyertes ez a nagyüzem, mely több, mint kétszeresen haladja meg a pályázati maximum 1200 hektárt. A szintén nyertes mezőfalvi polgármester feleségével együtt éppen ennek a cégnek felügyelő bizottsági tagja és a másik cég tulajdonosának főnöke.

Kishantoson 15 munkahely szűnik meg, a munkatársak utcára kerülnek. A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megműveléséhez szükséges eszközökkel. Az ökológiai gazdálkodáshoz szükséges szaktudás pedig egyiküknek sincs birtokában..
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ vezetői, hazai és külföldi partnerei elfogadhatatlannak tartják a Kishantos ügyében történteket.


http://ots.mti.hu/hirek/89791/a_kishantosi_videkfejlesztesi_kozpont_kozlemenye

www.kishantos.hu

www.kishantos.hu/news/-n54.html

Ácsné véleménye a GMO-ról:

kismeret SAVE KISHANTOS 2 Copyright Somogyi-Toth Peter Greenpeace.jpg
frissítve:

"Üdvözlöm.


Az internetes oldalamon, és magánlevelezésben is kérdezik tőlem, hogy miért nem vásárolta meg Kishantos a földeket, miért pályázik, hogyha annyira nyereséges?
én nem szeretnék találgatni, ezért inkább az érintettektől kérdezném meg.

emellett sokan hiányolják az átlátható kötségvetést, ebben is szeretnék segítséget kérni, remélem fenn van az oldalon, csak én nem találtam meg.
"Nonprofit kft, állami támogatás 100milliós tételben, és sehol egy NYILVÁNOS RÉSZLETES MÉRLEG"
nagyon sok a korlátolt, és buta, rosszhiszemű ember, remélem ha sikerül érdemlegesen megválaszolni ezeket a kérdéseket, méginkább eloszlatjuk az emberek fejében a ködöt, a válaszlevelet szeretném nyilvánosságra hozni.

Köszönettel:
tesz-vesz

kkbk.blog.hu


Kedves tesz-vesz!
 
Belenéztem a levelezésbe, és látom, hogy Ön válaszolt is. A válaszai helyesek. Köszönöm.
 
Tehát:
 
1.) Miért nem vásárolta meg Kishantos a földeket?
     A hatályos magyar földtörvény szerint (de a júniusban elfogadott földforgalmi törvény szerint is) gazdasági társaság nem vásárolhat
     földet, csak magánszemély. Ettől függetlenül nem is volt szándékunkban soha megvásárolni a földeket, mert meggyőződésünk, hogy
     a nemzeti vagyon stratégiai részét képező termőföldnek állami kézben kell maradni. Az állami tulajdonban levő kishantosi földek
     bérleti jogviszony keretében közcélokra való felhasználása tiszta, egyértelmű, magától értetődő megoldás.
     Sajnálatos, hogy a "közvagyon" és a "közcélok" ismeretlen fogalommá váltak a nagy magyar privatizációs dzsungelben. Itt már az a
     hülye, aki nem tesz magáévá mindent a közvagyonból, amit csak lehet...
 
 2.) Miért pályázik?
      Mivel a földhaszonbérleti szerződésünk lejár 2013. október 31-én, és az NFA meghirdette a földbérleti jogot nyilvános pályázatra,
      nemigen maradt más lehetőségünk, mint pályázni, hogy a gazdaság fennmaradhasson.
 
3.) ... ha annyira nyereséges...
      A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. - nonprofit módon működik - tehát a nyereséget visszaforgatja a közhasznú
      tevékenységbe, vagyis az oktatás, bemutatás költségeire, valamint a gazdaság fejlesztésére fordítja. A "nyereséges" szó ebben az esetben
      azt jelenti, hogy "nem veszteséges" tehát fenntartja önmagát és a közhasznú tevékenységet - vagyis a bevételek és a kiadások egyenlege
      pozitív.
 
4.)  Átlátható költségvetés
      Mint ahogy Magyarországon minden legálisan működő cég - a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. is minden év
      május 31-ig közzéteszi a mérlegét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban
      Közreműködő Szolgálat honlapján.
 
5.)  "Nonprofit kft, állami támogatás 100 milliós tételben"
      Az Európai Unióban minden földhasználó azonos elvek szerint kap területalapú támogatást függetlenül attól, hogy milyen formában
      működik. Tehát Kishantos sem többet, sem kevesebbet nem kapott mint amit Európában és Magyarországon bármelyik gazdaság.
      A sajtóban megjelenő 100 milliós nagyságrendű összeg a csatlakozás, azaz 2004 óta megkapott összes területalapú támogatás összege.
      A Kishantos környezetében levő valóban nagy gazdaságoknál ugyanez a támogatás milliárdos nagyságrendet tesz ki. Azok a cégek
      azonban nem végeznek közhasznú tevékenységet, hanem a nyereséget a tulajdonos felveszi. A Kishantosi Nonprofit Kft-ből senki nem
      vesz fel osztalékot. A nyereséget (a bevételek és a kiadások különbözete) az oktatási központ fenntartására, és az oktatásra
      fordítják.
 
Tehát ezeket a válaszokat közzéteheti a blogján Ács Sándorné ügyvezető aláírással.
 
Ne remélkedjen azonban, hogy ezzel leállnak az idióta kérdések, mert nyilvánvalóan fizetett provokátorról van szó.
 
Mindenestre köszönöm, hogy figyelmeztetett.

Üdvözlettel
 
Ács Sándorné




· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr185549324

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az V. Ángyán jelentés előzetes anyaga - a VM nem ismeri a "nonprofit" szót 2013.10.23. 21:20:09

Ángyán József független képviselő összeállította 5 megye legnagyobb - 100 ha feletti - állami földterületek bérleti jogához jutott (forprofit!) cégek listáját és megnézte azt is, hogy ezek közül kik és mennyi állami földet használnak pályázat nélküli m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrZ (törölt) 2013.10.15. 12:39:42

Az a föld már régóta (magán)tulajdonban kellene hogy legyen. Az iskola pedig önálló, pozitiv eredményű költségvetéssel. A politikai akarat nem garantálható a végtelenségig, megkapták a kezdeti segitséget, aztán már bizonyitani kellett volna. Ha ezt 20 év alatt nem érték el, az bizony rossz példamutatás a tanitványoknak is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 13:17:03

@mrZ: te miről beszélsz?!? először is gazdaságos, és profitot termel. a földet meg nem lehet megvenni, mert az állam bérbe adja, még csányinak is, igaz neki valódi pályáztatás nélkül

de én vagyok a hülye, hoyg nem rakom be alapból a kishantosiak közleményét, pótolva

Sírköves Slomó 2013.10.15. 19:19:31

Jó lenne ez a dolog, csak a másik fél véleménye hiányzik, így értékelhetetlen. Mi az hogy nonprofit módon bio módon nyereségesen gazdálkodtak egy kft-ben? Elég zavaros.

A munkahely megszünés is büzlik. Majd az új tulaj maga fogja müvelni a földet a két kezével?

zsg? 2013.10.15. 19:34:33

@mrZ: Ember, te vagy provokálsz és troll vagy, vagy alapvető szövegértési problémákkal küzdő ostoba tökfilkó vagy. Egyik sem túl hízelgő.

Az egész elmúlt 20 évük arról szólt, hogy bizonyítottak. Eredményesek, stabilan munkát adnak, nemzetközileg elismert műhelyt működtetnek. Majd jön a fidesz kormány és odaadja a földet egy salgótarjáni kőművesnek. Troll vagy, vagy ostoba?

zsg? 2013.10.15. 19:39:44

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

"Mi az hogy nonprofit módon bio módon nyereségesen gazdálkodtak egy kft-ben? Elég zavaros"

Próbáld tagolni, úgy könnyebben megy:

1) Non-profit = nincs osztalék a tulajnak, hanem a nyereséget beforgatják a cégbe
2) bio gazdálkodás = nem használ vegyszereket
3) nyereségesen gazdálkodtak = nyereségesen gazdálkodtak
4) egy kft-ben = egy kft-ben (pár éve a non profit gazdálkodási tevékenység cégjogi formája a non-profit Kft., vagy non-profit Rt.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 19:42:08

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:

www.youtube.com/watch?v=zdzEUCU-Oag#t=37

nem annyi főt fog alkalmazni, ez a kishantosi több, mint egy barázda a pusztában
az új tulajdonos két embere átmegy rajta traktrorral, azt annyi a munkahelyed

Sírköves Slomó 2013.10.15. 19:46:22

@tesz-vesz: Ami szintén tök jó, csak a témához nem kapcsolódik.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 19:47:22

@zsg?: Próbáld tagolni, úgy könnyebben megy:

1) Non-profit = nincs osztalék a tulajnak, hanem a nyereséget beforgatják a cégbe

fail, már itt sem stimmel

mrZ (törölt) 2013.10.15. 19:48:06

@zsg?:
provokálok és trollkodok és idióta és orstoba is vagyok.
kimondom a kimondhatatlant: ez a csapat a politikusokhoz dörgölőzött és elfelejtett időben leválni róluk. Százasával vannak ilyen sztorik. Jönnek helyettük újak, ők is ugyanúgy végzik. A politikában nincs állandó, nincs biztositék, nincs bizalom. És ahogy a politika egyre jobban belefolyik a gazdasági-civil életbe ott is ugyanez lesz a helyzet.
Meg kell tanulni az önvédelmet, az állam néven futó gengszter banda ellen.

Ennyi.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 19:51:14

@tesz-vesz: A posztodban meg ezt írod: 'A világszínvonalú gépek fölöslegessé válnak, miközben a nyertesek között vannak olyanok, akik egyáltalán nem rendelkeznek az elnyert föld megműveléséhez szükséges eszközökkel.'

Khmm. Ez bullshit, nem vk szakember ahogy te sem tehát legalább annyi nem ártana a világos látáshoz hogy nem csak a pályázat veszteseit kérdezzük meg, mi szépet gondolnak a nyertesekről.

Ott van még a bérbeadó, a nyertesek, már ha érdekel a téma.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 19:56:02

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: én ebben a posztban nem írok semmit, átvettem szinte az egészet a mandinerblogból, ahogy írtam is a posztban, linkkel. nem látsz?!

miről beszélsz már megint? eddig te hol voltál a trafikoknál meg a földpályázatoknál? itt nem csupán egy pályázati vesztesről van szó, még a dán nagykövetség is felszólalt az INTÉZET bezárása ellen.
nem érted az alapvető szavakat, betűket?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 19:57:38

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: micsoda? teljesen hüyle vagy? ha kommetnet írsz szóljon valamiről.
a témához szóltam hozzá, te vmit nagyon nem értesz, azt látom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 20:02:16

@mrZ: ez a csapat a politikusokhoz dörgölőzött és elfelejtett időben leválni róluk"

melyik politikusokhoz? Ángyán állt ki mellettünk, aki fideszes államtitkár , ő írta a fidesz mezőgazdasági programját, Ácsné segítette benne, amit aztán a fidesz látványosan nem teljesített, sőt az ellenkezőjét tette.
alapvető információd nincsenek meg, és úgy próbálsz igét hirdetni, te még olvass, ne írj.

Rókakígyó 2013.10.15. 20:22:42

A nyugati karvalytőkére semmi szükség. Tessék ezt elfogadni. Nemzetünkben van annyi erő, hogy ezeket a mételyeket levagdossa a nemzettestről. Az ökológiai gazdálkodás pedig teljesen felesleges, miközben Pakson 1 évnyi GDP-ért épp erőmű bővítést terveznek. Ezen vezetőink már rég átláttunk. Tessetek volna zsebszerződésekkel megvásárolni a területeket. Ha szerencsések lesznek a népfőiskolát átveszi nemzetünk vezetése.

mrZ (törölt) 2013.10.15. 20:39:04

@tesz-vesz:
Még most sem érted pedig le is irod, ángyán+fidesz+program. dán követségi lobbizás. Politika vastagon.
Mielőtt hülyeségekkel vádaskodsz, nem a teljesitménnyel van bajom, nem a céggel, nem a személyekkel.
Nyilvánvalóan politikai hátszéllel mentek eddig, és még ez sem baj, itthon ez természetes.
Hiba 1.,
Nem épitettek szélesebb politikai támogatói bázist, ezzel kiszolgáltatták magukat az ellenfeleiknek.
Hiba 2.,
Amikor észrevették hogy gond lesz, a nyilvánossághoz fordultak nem pedig megoldást kerestek.
Hiba 3., Nálam ez a legsúlyosabb
Nonprofit kft, állami támogatás 100milliós tételben, és sehol egy NYILVÁNOS RÉSZLETES MÉRLEG,

Ha ezek után sem érted maradj az irásnál és kritizálásnál, soha ne jusson eszedbe mérvadó céget épiteni.

genyamagyar 2013.10.15. 20:40:16

Remélem Kishantoson sokan szavaztak a fideszre.
Gondolom, jövőre is rájuk fognak.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 20:50:08

@tesz-vesz: Ó, aha.

Tehát te tudod hogy az új pályázó 2 traktorral elintéz mindent amihez 15 ember kellett miközben erről semmi, az ellenkezőjét meg csak átvetted. Hátha jó lesz vmire.

Gondoltam.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 20:52:22

@tesz-vesz: A te posztod témájához nem kapcsolódik a GMO. Vagy igen?

Végül is gondolom ettől lesz szimpatikus a hölgy. Bár Mo-n nincs GMO tehát teljesen mindegy a pályázat szempontjából.

komplikato 2013.10.15. 21:09:42

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: "Jó lenne ez a dolog, csak a másik fél véleménye hiányzik, így értékelhetetlen."

A fentiek alapján a "másik fél" hazudik és szerecsent mosdat, illetve másokat feketít be, hogy ne legyen annyira gyanus. A leírt dolgokban meg sajnos semmi új sincs, az egész FÖLDMUTYI hasonlóan szemét módon zajlott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 21:17:56

@mrZ: tehát ha időben válnak le a fideszről akkor ok minden szerinted?
vagy most mi következik ebből?
"politikusokhoz dörgölőzött és elfelejtett időben leválni róluk"
tehát ők a hibásak nem a fidesz? a fidesz dörgölődzködött Ángyánhoz, orbán kérdezte meg ángyánt, hogy nem-e baj, hogy lesz felettese; meg ők fogadták el az ő programját, nem Ángyán írta a fidesz kedve szerint a programot, a fidesz fogadta el Ángyán programját: "akkor ez lesz a választási-kormányprogram"
tehát állításod első fele helytelen.

időben leválni? ezt mégis hogy kell érteni, szépen csendben elsunnyogni és nem felhánytorgatni hogy nem azt csinálják amit meghirdettek?

"Nyilvánvalóan politikai hátszéllel mentek eddig"

jaja, ahogy a kórházak és iskolák is politikai hátszéllel mentek eddig, úgy ment ez a népfőiskola, ez a tangazdaság is politikai hátszéllel. mert nehogy már jófelé tartson a világ, meg kell szüntetni minden jót. mitől olyan nyilvánvaló hogy kishantosi központ politikai hátszéllel megy már 20 éve? mert felveszik a jogosan nekik járó támogatást?

"Nem épitettek szélesebb politikai támogatói bázist"

mert az kell minden kórháznak és iskolának

"Amikor észrevették hogy gond lesz, a nyilvánossághoz fordultak nem pedig megoldást kerestek."

nyilván most is a nyilvánosságnak tartanak előadásokat, m eg panaszkodnak, nem pedig a megoldást keresik, ej, meg is érdemlik a sorsukat! pf. de buta vagy. szerinted nem próbáltak tenni korábban és most is akármit ez ellen? neked a szádba kell rágni mindent?

"Nonprofit kft, állami támogatás 100milliós tételben, és sehol egy NYILVÁNOS RÉSZLETES MÉRLEG"

írj a címükre, biztos hogy kapnál: kishantos@enternet.hu
majd értesíts, vagy írjak én?
mivel feljelentést tesznek, ezt a bíróság meg fogja vizsgálni. vagy szerinted ha nincs mögöttük semmilyen politikai támogatás, akkor a bíróságokhoz mernének fordulni, úgy hogy korruptak?
"Társaságunk gazdálkodása átlátható "

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 21:22:33

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: mivel egy népfőiskolához több ember kell mint a szántáshoz, biztos vagyok benne,
a két embert hasamracsapva mondtam,
amúgy ahogy már te is utaltál rá, nem biztos hogy a tulajdonos fog szántani, lehet bérbe adja a koncessziót, ahogy a trafiknál is. vagy ugyanaz szántja be, aki a környező földeket is beszántotta eddig.
remélem már érted, és nem nyűglődsz tovább felesleges dolgokon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.15. 21:27:37

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: szerintem meg van GMO itthon, csak nem vallják be a politikusok, ahogy a videó első percein is lehet látni a greenpeace-es ábrán.
de volt szennyezettség már itthon
GMO szennyezés: országosan 1500 hektárnyi kukoricavetést kellett kitárcsázni.
www.mr1-kossuth.hu/hajnal-taj-gmo-szennyezes-akacmez-lovas-mezoorok.html

Közvetlen bizonyítást nyert a feltevés, miszerint egyes gazdálkodók feketén beszerzett, génszennyezett kukoricamagot vetettek el – tájékoztatta lapunkat Fazekas Sándor
gmo.kormany.hu/akadalymentes/idoben-eltuntetett-nyomok

ne legyen tévhit, csányiék is azt használják feketén a nagybirtokaikon. érzem a zsigereimben

Már 950 hektárnyi génmódosított növénnyel szennyezett táblát megsemmisítettek az országban, de még akár további 2500 hektárnyi területen lehetséges ilyen GM-növény. Ezt nem más mondta, mint a vidékfejlesztési miniszter
http://www.szabadföld.hu/gazdanet/meg_2500_hektaron_lehet_gmoszennyezes_az_orszagban

Hektáronként 360 ezer a kártérítés a GMO-szennyezés után

Jóval 100 millió forint feletti kártérítéssel számolhatnak a GMO-ügyben érintett somogyi gazdálkodók. A pórul járt termelők szeptember végéig jelezhetik az igényeiket.

www.sonline.hu/somogy/kozelet/hektaronkent-360-ezer-a-karterites-a-gmo-szennyezes-utan-394680

amúgy a videó kapcsolódik, segítek: ácsné a kapocs.

csíraborjú 2013.10.15. 21:40:03

@mrZ:
ezt az oldalt ismered?
e-beszamolo.kim.gov.hu/
2008-tól fent vannak rajta az éves beszámolóik.

amellett, hogy idáig biztosan politikai hátszéllel működtek, érdemes volna érveket is felhozni.

a területalapú támogatás általános a mezőgazdaságban, az egész szektor részben állami támogatásoktól működik.

azért ha nem hosszabbítják meg a földbérleti szerződésed, elég nehéz más megoldást keresni, mint a nyilvánossághoz és befolyásosnak vélt emberekhez fordulni. egy biogazdaság nem hurkasütöde, hogy arrébb tolod, ha felmondják a szerződésed a placcon.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 21:41:54

@komplikato: Tehát az egyik fél szerint a másik fél hazudik.

Micsoda meglepetés.

komplikato 2013.10.15. 21:42:33

@tesz-vesz: OFF: Sokak szerint a kukorica "fertőzés" pont azt mutatja miért nincs GMO itthon és miért "fáznak" tőle a vezetőink is. Ha bármi okból kereszteződik valami vele és kimutatható, a jenkik olyan kártérítéseket fognak az érintettek nyakába akasztani a hazai szabadalmi rendszerüknek hála, hogy attól mentsen meg mindenkit a jó Isten. A kukoricás sztorinál megsemmisítették az egészet, nem véletlenűl, de NEM azért mert a fogyasztókat védte volna bárki tőle.

komplikato 2013.10.15. 21:44:39

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Ne játszuk már az agyunkat, hogy 2013-ban nem lehet max. pár nap (ha nem néhány negyedóra) alatt utánajárni, hogy valamelyik pályázó földügyben műköröm építő vagy építő ipari válalkozó és a pályázott földtől 50-300 kilóméterre van az élettere ...
Ugyan ezt a trfaik pályázatoknál is le lehetett csekkolni, az összes trafik bejáratán kötelezően kint van a koncesszió tulajdonos összes adata. Pont ezért lehetett igen jó kis mutyitérképet összerakni arról is.

Sírköves Slomó 2013.10.15. 22:15:49

@komplikato: Ha nem pályázati feltétel akkor semmi gond nincs vele.

Én pl. csak akkor engednék hivatali ügyintézőnek pályázni vkit az álligban, ha még soha semmilyen hivatalban nem dolgozott...:) És van ez így még más szakmákkal is.

talicskás munkásember 2013.10.15. 22:40:18

Én minden becsületes, szorgalmas és igyekvő embert sajnálok, akit az irigységtől ködös agyú szomszédai, hozzánemértő politikusok és jogászok segítségével kiforgatnak vagyonukból, munkalehetőségükből, életükből. Remélem, hogy a résztvevők (törvényhozók, pályázatírók, pályázók, bizottságok, egyetértő és helyeslő trollok) hamarosan megütik a bokájukat és szégyenkezve elkullognak.
Szégyen, hogy csak ott tud egy kormány valamilyen részeredményt felmutatni, ahol előbb földig rombol mindent. Olyan, mint a háború utáni helyreállítás a szőnyegbombázások után, csak itt nem az ellenség bombáz.

mrZ (törölt) 2013.10.15. 23:29:17

@csíraborjú:

A politikai hátszél nyilvánvaló már a széchenyi tervben is szerepelnek 2000 óta, a népfőiskolák meg az mdf értelmiségi bázisát fogta össze, ángyán fideszesként ismert, a német-dán kapcsolat is politikai jellegű, nem véletlen ők készitették a fidesz programját.

>>..azért ha nem hosszabbítják meg a földbérleti szerződésed, ...
Akkor sürgősen egyezkedni kezdek, nem pedig sarokba szoritom magam.

>>.. egy biogazdaság nem hurkasütöde, hogy arrébb tolod,
A felhalmozott tudás/tapasztalat az érték, földet találnak ezerszer jobbat, és ott ahol nincsenek útban.

>>a területalapú támogatás általános a mezőgazdaságban,
>>az egész szektor részben állami támogatásoktól működik.
Amikor a nyilvánossághoz fordultak, illett volna úgy kezdeni hogy nyilvánosságra hoznak minden pénzügyi adatot. Illetve már régóta fent kellett volna lennie a részletes beszámolóknak, közpénz vagy mi a fene. Nemcsak a terület alapúnak hanem a fejlesztési és oktatási támogatásoknak is.
Szép kis gazdálkodás lehet az amikor ilyen mértékű az állami támogatás. Garázdálkodás inkább. És még tanitják is.

Amúgy egyre zavarosabb mert ma már kft-ként üzemelnek, 3milliós törzstőkével. 100milliós forgalom és 100millió feletti területalapú és kitudja mekkora egyéb támogatással.

Az ebeszámoló csak a mérleg kivonat, de a captchán nem is jutottam túl.

panelburzsuj 2013.10.15. 23:46:32

@mrZ:

">>.. egy biogazdaság nem hurkasütöde, hogy arrébb tolod,
A felhalmozott tudás/tapasztalat az érték, földet találnak ezerszer jobbat, és ott ahol nincsenek útban."

Érted is, amit mondasz?

Vagy csak a arctalan tudatlanság elszabadult kliséi dőlnek belőled?

(Vizelő Ellihez hasonlóan...)

mrZ (törölt) 2013.10.15. 23:59:51

@panelburzsuj:
Figyelj faszkalap.
Az a tudásbázis ha ér valamit, akkor az szabolcsban is érték. Ha nem, akkor nem. Mondjuk lezsákék eddig sem törekedtek kelet felé.
Az hogy útban vannak meg nyilvánvaló, talán ha észrevennéd a szomszédait.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 00:09:29

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: nincs itt semmi meglepetés annak, aki ismeri a politikai garnitúrát már 60 éve és képes gondolkodni, képes feldolgozni fejben a híreket.
és ez egy diszkrét oltás volt. mégis mi a fenét képzelsz itt magadról, idejössz és világgá kürtölöd h analfabéta vagy?

panelburzsuj 2013.10.16. 00:09:44

@mrZ:
Szóval fingod nincs - pofád van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 00:15:19

@komplikato: azért is, meg azért mert a magyar kukoricafajták sérültek
aztán most el is gondolkodtam, ugyanis ha a hírekben az van, hogy magyar gazdák, magyar termelő családok kapnak vmit, akkor nem őróluk vagy szó, hanem nyergesről, csányiról, leisztingerről és raskóról, tehát a nagybirtokosokról.
ugyan ki ellenőrizhetné, hogy tényleg elpusztították a kukoricát és nem elvitték a konzervgyárba?
persze a lét azt felvették a kivakart elvtárs prolik.
akárcsak én is, úgy a szakértő Ángyán is a GMO a nagybirtokosokhoz köti, ezért is vagyok biztos benne, hogy ők is ezt használják, vagy ezt fogják mindenképp használni a jövőben.
úgy tudom már alig van pl a világban GMO-mentes szója.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 00:19:46

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: itt vannak a konkrét pályázók:

www.kishantos.hu/dokumentumtar-m8.html

mi lenne ha megmozdulnál néha a magad kedvéért is.

panelburzsuj 2013.10.16. 00:24:03

@mrZ:
Az van, hogy lövésed nincs a tárgyról - hogy miért nem lehet egy húszéves szántóföldi kísérletet áttolni csakúgy Szabolcsba, vagy akár csak egy táblával arrébb - és ezt a sötétségedet pökhendiséggel fejeled meg.

mrZ (törölt) 2013.10.16. 00:33:21

@panelburzsuj:
Már miért ne lehetne? 1-2 év alatt simán berendezkednek, bepótolják, és a társadalmi haszna is nagyobb lenne ha a romákat tanitanák, azoknak úgysincs esélyük nagygazdának lenni.

C'est la vie.

Ne vedd szivedre, az ellenséget ne bennem keresd hanem a cargill-monsanto duóban, valszeg ők a hunyók ebben az esetben.

panelburzsuj 2013.10.16. 00:43:05

@mrZ:
Elmesélnéd, hogy egy-két év alatt hogyan csinálsz húsz évig vegyszermentesen tartott talajt?

Nem muszáj a részletes receptet elárulnod - elég az alapelvet elmagyaráznod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 01:01:06

@mrZ: honnan veszed, h a széchenyi tervben is szerepelnek 2000 óta?

és ezt? :a népfőiskolák meg az mdf értelmiségi bázisát fogta össze?

"ángyán fideszesként ismert" akkor miért a fidesz rombolja porig kishantost? könyörgöm, legalább a videót megnézted?!

" a német-dán kapcsolat is politikai jellegű" ja, mivel egy dán filozófus, lelkész és politikus és tanár, Nikolaj Frederik Severin Grundtvig alapján dolgoznak. ez politika "nyilván", nem tudomány.

"nem véletlen ők készitették a fidesz programját" kik a dánok? nem, Ágynáék csinálták, aztán a fidesz az ellen kezőjét csinálta, ezt már leírtam.

"Akkor sürgősen egyezkedni kezdek, nem pedig sarokba szoritom magam."

?????? te teljesen hülye vagy ?????!
MILYEN EGYEZKEDÉS????? a zsidók miért nem egyezkedtek a németekkel vajon a gázkamra előtt? idióta zsidók, mi? te elmebeteg troll.
ja és ha a nyilvánossághoz fordul vki, utána már nem lehet dolgozni az ügyért, le kell ülni a kandalló elé feltartott kezekkel. párhuzamosan nem lehet dolgozni

"A felhalmozott tudás/tapasztalat az érték, földet találnak ezerszer jobbat, és ott ahol nincsenek útban."

legalább a videót néznéd meg TE OSTOBA, nem lehet biogazdaságot akárhol működtetni, ott nem ahol már korábban permezetek és műtrágyáztak. nem lehet öldet találni ha nem nyernek a pályázaton, vagy mit gondoltál kelet felé vonulnak és elfoglalják az indiánoktól a területeiket?

"Szép kis gazdálkodás lehet az amikor ilyen mértékű az állami támogatás. Garázdálkodás inkább. És még tanitják is."

ó meg * anyádat, mégegyszer mondom:
mivel feljelentést tesznek, ezt a bíróság meg fogja vizsgálni. vagy szerinted ha nincs mögöttük semmilyen politikai támogatás, akkor a bíróságokhoz mernének fordulni, úgy hogy korruptak?
milyen bizonyítékod van arra hogy korruptak, már attól lopnak h nem találod az elérhető könyvelést? milyen gyenge érvelés, amikor még itt se vagy képes olvsani és értelmezni.
van fogalmad pl a traktorok, kombájnok árairól?

amúgy ha korruptak akkor miért nem börtönbe juttatja őket a dicső hatóság? a drága fideszed? miért az intézetet szüntetik meg? aki bűnös bűnhődjön nem? vagy hunyjunk szemet a lopás felett?

mrZ (törölt) 2013.10.16. 01:20:37

@tesz-vesz:
Márpedig a dunántúlon a nagy emberek ga(rá)zdálkodnak, nincs helye anti gmo-s bio-nak. Nem gondolom hogy könnyű lesz nekik de majd megoldják. Ha esetleg lehiggadnak, még maradhatnak is, csak a pofából kell leadniuk, meg a szomszédok permetezését megszokni.

>> a zsidók miért nem egyezkedtek a németekkel >>vajon a gázkamra előtt? idióta zsidók, mi?
Mi van? Már itt is beköszöntött a holocaust?
Származás rendben van?

Egy biztos: ha valaki a cégem létét fenyegeti, nem lavirozom bele magam egy merev pozicióba. A nyilvánosság védelme nem sokat ér egy agressziv állam ellen. De azért füstölögj csak tovább, majd rájössz. Vagy sem.

>>....a drága fideszed?
Elgurult a gyógyszered?

:>>... vagy hunyjunk szemet a lopás felett?
Ez egy ilyen ország, ezt a csapatot szolgálta ángyán is.
A biróság csak a beadvány ügyében itélkezik, csak a becsatolt iratokat vizsgálja, a fenti cég (KFT!!!) pedig nem valószinű hogy maga ellen bizonyitson.

Ahogy utánuk olvasgatok az a 3milliós kft egyre érdekesebb, de én már csak ilyen buta vagyok hogy ilyesmire figyelek.

Rendes vagy hogy gondolsz anyámra, sajnos már meghalt, én a tiedre nem emlékszem, nincs nyilvántartásom minden fasszopó kurváról, de ha gondolod szólithatsz apunak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 09:16:41

@mrZ: ja értem, szóval te teljesen ostoba vagy, "nincs helye anti gmo-s bio-nak"
akkor menj el szépen amerikába, meg spanyolországba aztán egyél GMO-s ételt, de minket ne kényszeríts rá, jó?

"Márpedig a dunántúlon a nagy emberek ga(rá)zdálkodnak, "

tehát ebből már lejön, hogy Kishantoson is korruptak? mer a dunántúlon is sokan korruptak? csak ott? a tiszántúlon az énpicipónik nem engedik a garázdálkodást?

látom nem érted az analógiát, hogy kb annyi esély van a megegyezésre, te retardált, mint a zsidóknak egyezkedni a németekkel a gázkamra előtt.

" A nyilvánosság védelme nem sokat ér egy agressziv állam ellen. De azért füstölögj csak tovább, majd rájössz. Vagy sem."

mert? miért? kishantos ettől nem menekül meg szerintem se, de ha többen tudják, kevesebben szavaznak a fideszre, vagy te csak csöndben hagynád, hogy kiirtsanak? mert akkor szerinted tárgyalóképes lenne az ügy ? :)

"A biróság csak a beadvány ügyében itélkezik, csak a becsatolt iratokat vizsgálja"

szerinted ha nem csatolnak be fontos iratokat, a bíróság nem fogja kérvényezni? szerinted ha lopnak, a párt és a bíróság hagyni fogja? azért ez eléggé lényeges kérdés, ha ilyennel fenyegetik őket, nyilván fontos lesz a bíróság számára minden adat.
írtál már nekik emailt? nem kérted el? fogadjunk hogy fenn van vhol az oldalon.
már korábban írtam egy hosszú kommentet neked, arra se válaszoltál.
igen kft, nem hallottál még ilyet? "közhasznú kft." nem?
vagy ha szerinted törvényellenes, akkor miért így van bejegyezve.

gondolok anyádra, ha ilyen ostoba vagy

zsg? 2013.10.16. 14:26:10

Már jópárszor megfogadtam, hogy a trollokkal nem állok le vitatkozni, mert az ostobaság és/vagy a fizetett státusz ellen úgysincs ész érv. De sajnos néha felhorgad az önérzetem, amikor a tudatlan barom állatja olyan dologról osztja a pökhendi sületlenségeket, amiről halvány fogalma sincs.

Egy dolog vígasztal: az ilyen retardált, befolyásolható tökfilkók is előbb-utóbb oda kerülnek, ahová valók. Majd jön egy másik troll és lehúzza őket a fizetéslistáról. Vagy tökremegy a munkaadójuk, mert kap egy újabb különadót a szeretett kormánytól. Vagy a következő békemeneten az elvtársak rátolnak a lábukra egy libázós transzparenst.

Egy dolog biztos: 40-50 éves korukban egyszer csak körülnéznek és azt látják, hogy senkik és semmik. És majd akkor nekik is megmondja az éppen aktuális kisfőnök, hogy annyit és érnek. Ők pedig csak akkor jönnek majd rá, hogy elvesztegették az életüket egy ostoba szektára.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 15:14:14

@zsg?: ezek nem fizetett trollok, csak olyan buták, hogy az már trollkodással ér fel, okoskodni próbálnak olyan témában, amiről nem is hallottak még, nem is ismerik.
mrZ mszp-s, érdekes, de olyan buta, hogy nem is ért semmit se, azt se hogy ez elvileg fideszes intézkedés

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.10.18. 18:25:31

@tesz-vesz:
Érdekes karakterek kommentelték a cikket, ahogy elnézem:)

más:
mail ment repülve, az oldaldobozos e-mail címre

fehérfarkas 2013.10.21. 02:04:01

@tesz-vesz: "jó szakemberek, és nem mellesleg tisztességesen dolgoznak régóta"

Ez a baj. Emiatt nem nyertek. NERisztánban csak NERkompatibilisek nyerhetnek. Már pedig akik "jó szakemberek, és nem mellesleg tisztességesen dolgoznak régóta" azok nem NERkompatibilsek.
Egyébként ha jól tudom, a földmutyiban az egyik legtöbb földterületet Simicska-Nyerges érdekcsoportba tartozó 5 cég nyerte: 18.000 hektárt. összesen 34.000 hektárt osztott ki a kormány, és ebből 18.000-et Simicska-Nyerges cégei kaptak meg.

fehérfarkas 2013.10.21. 02:09:19

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: "Khmm. Ez bullshit, nem vk szakember ahogy te sem tehát legalább annyi nem ártana a világos látáshoz hogy nem csak a pályázat veszteseit kérdezzük meg, mi szépet gondolnak a nyertesekről."

A földmutyi legnagyobb nyertesei a 34.000 hektárból 18.000 hektárt megszerző 5 cég tulajdonosai Simicska és Nyeges biztosan nagyon örülnek a pályázati kiírásnak és az elbírálás eredményeinek. Kár, hogy a fölmutyi legnagyobb nyertesei Simicska és Nyerges nem hajlandóak a sajtónak nyilatkozni. Pedig biztos tudnának az újságírók sok-sok kérdést feltenni nekik. :)

fehérfarkas 2013.10.21. 02:32:32

@tesz-vesz: "mrZ mszp-s, érdekes, de olyan buta, hogy nem is ért semmit se, azt se hogy ez elvileg fideszes intézkedés"

Mert csak annyit fog fel az egészből, hogy Ángyán József fideszes ex-államtitkár. Az, hogy Ángyán kivételesen ért is a mezőgazdasághoz, és fideszes létére a földmutyi a gyomrának már túl sok volt, sőt ő hozta nyilvánosságra az egész földmutyi dolgot. Amilyen tesze-tosza az ellenzék, Ángyán nélkül most nem a földmutyiról beszélnénk, hanem arról, hogy a Fidesz-kormány megmentette a magyar földet a külföldi földéhes hiénáktól.
Egyébként a Fidesz valóban megmentette a magyar földet: a tisztességes magyar mezőgazdasági vállalkozásoktól. De, hogy ez történt, azt pont Ángyánnak köszönhetően tudjuk. Ha az ellenzéken meg a magyar mainstream médián múlna, akkor ez soha ki nem derült volna.
Csak sajno mrZ legaradt annál, hogy Ángyán fideszes.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.21. 13:59:29

@fehérfarkas: az egyik újonnan beillesztett videóban van a sajtótájékoztató, azon mondja Ácsné, hogy kishantos nemcsak egy taniskla volt, hanem Ángyán modelljét, és a fidesz választási ígéreteinek a modellje, tehát azt bizonyítja kishantos pontosan, hogy életképes a modell, pedighát még a mandiner is azt bizonygatja a cenzúrázott részben, hogy szerinte nem életképes.
ezért is akarják elpusztítani.

pontosan ezért kéne ilyen Kishantos, minden megyébe, minden járásba, hogy segítse az ott élő gazdákat információval, traktorokkal, kombájnokkal.

fehérfarkas 2013.10.21. 14:53:25

@tesz-vesz:

Pont ehhez kapcsolódik ez a poénvideó:
cifrakaloda.blog.hu/2013/10/20/egy_oligarcha_vallomasa?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2013_10_21&utm_campaign=index

Ha kicserüljön a videóban a párt és az oligarcha nevét, akkor máris nem vicces, hanem a mai magyar valóságot kapjuk meg.

Visszatérve Kishantosra. Nagyon dúrva, hogy a Fidesz mindet csak tönkretenni tud, ami nem az oligarchái érdekeit szolgálja.
Ángyánnal meg akkor ezek szerint nagyon rafkósan bánnak el, mert a médiában vele bizonyítják, hogy lehet a Fideszen belül ellenvélemény is, van itt mutyifeltárás is, és a mutyifeltárot nem üldözik. A háttérben meg, ami a mainstream média nem kerül be: gazdaságilag akarnak mindent tönkretenni, amihet Ángyánnak köze van.

Más irányból megközelítve: átküldtem neked Szaúd Arábiáról egy csomó infót. Azokat elolvasva képzeld el, ha ott abban a sivatagi országban egy sikeres mezőgazdasági projektet valaki szándékosan tönkre akarna tenni. Ott, ha a vezetésnek mondjuk a helyi Ángyánból elege lenne, akkor elintéznék őt személyesen, de a sikeres mezőgazdasági projektjét békén hagynák.
Igaz, ott ahol kevés van a megművelhető földből az nagyon nagy értéknek számít, amit szinte az életüknél is jobban megbecsülnek - hiszen a közösség léte függ tőle.
Nálunk meg, ahol az ország teli van jó földekkel, meg senki meg nem becsüli, mert teljesen természetesnek vesszük. Itt a kommentelők mémelyike is bizonyítja ezt a mentalitás: "ha tönkremegy, na és? Majd kezdje újra máshol, úgyis van elég föld az országban." Pont ez a mentalitás az, ami a mezőgazdaságunkat tönkreteszi, és a sikeres mezőgazdasági projektetek ellehetetleníti. És aztán csodálkozunk azon, hogy Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági országaként mégis import gyümölcsöt, húst, tejet, gyömlcslevet eszünk és iszunk.
Hát igen, a kishantosi esetet címlapokon kellene közölni legalább pár héten keresztül, mert ez csak a jéghegy csúcsa.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.21. 17:56:20

frissítve Ács Sándorné válaszaival.

@fehérfarkas: csányi is egy sikeres mezőg.-i projektet végez, neki konkurencia Ángyán. Kishantosnak sajnos csak egy reménye van, a kormányváltás

2014.06.14. 22:33:46

@tesz-vesz: Most volt időm belemélyedni a kishantosi ügybe. Elkeserítő.

Mindenesetre Ángyán József és Ács Sándorné a szememben igazi nemzeti hősök. (Ezt komolyan mondom, irónia nélkül.)

A legszomorúbb az egészben a közöny. A magyar társadalom nagy részének a közönye. Sehol a felháborodott tömegek, akik kimennének Kishantosra és megvédenék azt, ami a magyar emberekké. Lustaság, tunyaság, punnyadás - semmi hősiesség. Csak pár Greenpeace-, VÉSZ-, TESZ-, LMP- és JOBBIK-aktivista, akik próbálnak tenni valamit az ügyért. És ezen túl?

Az értelmiség felelőssége vitathatatlan. Az értelmiség az, amely kivihetné a társadalom többségét a barikádra. Jelen esetben Kishantosra. (Gondolj csak 1848-ra; ott is előbb a polgári és köznemesi értelmiség szervezkedett, utána jött a többi: katonák, polgárok, parasztok és munkások). Most viszont az értelmiség nagyrészt impotens.

Ezen a héten voltam Budapesten. Négyen, értelmiségiek beültünk egy kiülős sörözős helyre beszélgetni. Két LMP-értelmiség (egyikük én), és két fallangista, királypárti. Felemlítettem Kishantos ügyét, az LMP-s haver még rá is állt volna a témára. De a két fallangista, királypárti cimbora megkérdezte gúnyolódva: "KI az a Kishantos?" Érted, azt, hogy KI? "KI az a Kishantos?" Elmondtam, nevettek egy sort, majd jelezték, ez a téma nem érdekli őket. Helyette arról elmélkedtek, hogy "királyság vagy köztársaság", Habermas-konferencia... blablabla...

Az értelmiség, amely kivihetné a tömegeket az utcára, szarik Kishantosra. Mármint a többsége.

Több olyan értelmiség kéne, mint Ángyán. Mert belőle egy nem elég.

Még visszajövök...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 09:05:03

@Ahasverus: ismerem, és te ezt?
444.hu/2013/12/16/sajtoetikat-hanytorgat-fel-es-hisztizik-a-hir-tv-kishantos-ugyben/

milyen politikai pártpreferenciái voltak ennek a két királypártinak? fideszesek? ők mondják magukról h fallangisták?

2014.06.15. 12:59:23

@tesz-vesz:

"milyen politikai pártpreferenciái voltak ennek a két királypártinak?"

Kapaszkodj meg!
JOBBIK!
Mondjuk ők úgy szavaztak a JOBBIK-ra, hogy közben szétszidják! Ezt minek nevezed?
Az a gond, hogy mind az LMP, mind a JOBBIK sok érdekes és kellemetlen figurát magába szívott. Megnyitották a kapujukat minden jöttment előtt, mint egy igazi demokrata párt.

"ők mondják magukról h fallangisták?"

Igen, ők. De ez olyan hamburger verzió. A Hugo Boss-tól rendeltek maguknak egyenruhát.

2014.06.15. 13:03:22

@tesz-vesz: Mellesleg nem ismerem, amit küldtél, de mindenképpen meg fogom nézni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 16:29:36

@Ahasverus: hugo boss árul fallangista egyenruhát, vagy csak sima barna ing? és abban mit csinálnak? masíroznak? komolyan nem értem
milyen barátaid vannak neked?

2014.06.15. 17:20:53

@tesz-vesz: A Hugo Boss gyártotta akkoriban az SS egyenruháját is.
divany.hu/tejbenvajban/2013/09/07/mit_is_csinalt_pontosan_hugo_boss_a_nacikkal/

Ja, masíroznak a 20-as és 30-as éveikben járó férfiak, mint a gyerekek. Hát nem csodálatos?

A baráti társaságom vegyes. Többnyire aranyat érő emberek vannak benne, de akad néhány olyan kapcsolatom, amelyet egy idő után érdemes lesz (kénytelen leszek) leépítenem.

2014.06.15. 17:23:04

@tesz-vesz: Ha érdekel, ezt az oldalt is ők működtetik.
szentmagyarorszagert.blogspot.hu/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 21:56:37

@Ahasverus: és visszamentek az időben, hogy rendeljenek hugo boss egyenruhát? ...
ezt tudtam, de ők most rendeltek nem?

magyar gárdában masíroznak? vagy csak hobbiból?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 22:01:16

@Ahasverus: "Ezek a tisztek nem voltak vértanúk, hiszen nem igaz ügyért szenvedtek igazságtalan halált, hanem árulásuk miatt nyerték el méltó büntetésüket."

ezek elmebetegek.

2014.06.15. 22:43:29

@tesz-vesz: Néhány unatkozó bölcsész létrehoz egy "fallangista" civil szervezetet, csináltat magának a Hugo Bossal egy olyan ruházatot, ami hasonlít a fallangista egyenruhára, beöltöznek, masiroznak, boroznak, vitatkoznak mindenféle elvont dologról... Igazi kávéházi értelmiségiek.

Vagyis saját civil szervezetet akarnak saját gárdával.

Vigyük át ezt a témát a Labancok szócikkedhez. Nem akarom offolni a kishantosi témát.

Annyi közük van hozzá a "labancok"-nak, hogy nem érdekli őket Kishantos sorsa - és ez ki is merik mondani. De ez a labancoktól nem is meglepő.

2014.06.20. 20:41:40

@tesz-vesz: Tetszett, ahogy több fórumon is kiálltál a kishantosiak mellett, védelmében. Respect.

Sajnos az ilyenfajta kiállás is ritka a radikális jobboldalon. De te, mint ritkaság, legalább megéred a pénzed. :D

Így tovább...
süti beállítások módosítása