kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Sorsok Háza - mert miért ne?

2014.02.08. 03:10 | tesz-vesz | 4 komment

Címkék: fidesz zs kategória

van orvos, meg van gyerekorvos.
most van holokausztmúzeum (meg terror háza), de lesz gyerekholokauszt-múzeum is, 5 millárdér'! mer mér ne?


nem a Regnum Marianum templomot kell újjáépíteni, hanem újabb holokauszt múzeumot kell építeni ötmilliárd forintból. egy elvileg keresztény, konzervatív kormánynak

minden pénzt megérdemelnek ezek a zsidók, egyem a kis szívüket, olyan hasznosak, olyan okosak, olyan aranyosak, legszívesebben egész nap a kis fejüket simogatnám



ha annyi pénzünk lenne hogy elkölteni se tudnánk, és elég objektív lenne a közbeszéd, tehát nem agymosásból állna a nap, és a magyarok elleni népirtásokról is beszéltünk már, és lenne ennek is múzeuma, akkor azt mondanám, hogy jó, legyen sorsok háza.

de nincsen ennyi pénzünk.

majd orbán meg lázár a saját vagyonából fizeti, meg majd kérnek szijjártótól is alamizsnát erre, talán elkülönít ennek is egy kis pénzt, annak úgyis mestere ő is, hogy többet tud megtakarítani, mint amennyit keres, majd ezek a gazdagok összedobják, de engem hagyjanak ki belőle, inkubátorért szomjazik a nép, nem felesleges, haszontalan giccsparádéért. nem érdekel az se milyen jó kis szinekúra posztokat akarnak betölteni a bölcsész mandarinos csinovnyikok.

DRÁGA. lehet hogy a fideszesek már elfelejtették ezt a szót, de erre 1 millió forint is drága lenne, nemhogy 5 milliárd,  mert van már, mert túl van reprezentálva, mert haszontalan, mert nincs értelme, és én nem szeretném ha a gyerekemet ijesztgetnék ideje korán, már óvodásokra, kisiskolásokra akarják ráhozni a frászt, olyan szinten beteges ez!



"lesz olyan akit elbújtatnak, és túléli; lesz olyan akit elbújtatnak, de nem éli túl, és lesz olyan, akit deportálnak"



ezek a gyerekek? nem botrány ez? az én gyerekemet ne deportáljátok még játszásiból se, mi lesz a következő, kitűzik ők is a sárga csillagot és Dunába lövik őket szimuláltan?

ki tudja már, milyen fiatal korban kell menni oda, lehet már fiatal általános iskolásokat is küldenek, teljesen át akarják mosni az agyukat, 

szerintem amúgy ez nagyon felháborító, mert nem tudják már többször hangoztatni a felnőtteknek, ezért nyitnak egy új frontot, a fiatal lelkeket akarják "megmérgezni", és majd kipát is fel kell venni amikor majd terelgetik a vonatok között? hát ne az én gyerekemmel játszadozzatok korrupt farizeusok, ne terrorizálják, és ehhez asszisztál egy elvileg nemzeti-keresztény kormány.

 
nekem túlélők voltak nagyszüleim. én sem szeretném ha ilyenen kéne bármilyen gyereknek átmennie, főleg nem pedagógiai szempontokra hivatkozás miatt.



majd én eldöntöm, el akarom dönteni, hogy a gyerekemnek mennyi fájdalmat mutatok meg, amikor fiatal, szerintem ez azért függ a személyiségétől is, egyénileg, ne ezek a beteg emberek, hazug, korrupt, erkölcstelen árulók határozzák meg az alaptantervben, hogy mikor kell őket csoportosan, az osztályával együtt elrángatni a gyermekholokauszt-múzeumba. vagy attól nem félnek, hogy kontraproduktív lesz? esetleg nemám deportálási gyakorlatot szereznek a gyerekek, felnőve meg még a német náciknál is sztahanovistábbak lesznek.

persze meg kell ismernie a rossz dolgokat, csak nem biztos hogy olyan jót tenne neki, amikor rázárják a vagonajtót, vagy nem tudom milyen illusztrálásól pampogott marcsika

- Moskovich, sechszehn, sechszehn!



aki nem agyhalott (sznob), az el tudja dönteni mennyire nemzeti, népi érdek egy újabb drága múzeum, Smitt Marcsi már így is milliomos, ott van neki a Terror Háza, ne ugráljon nagyon, örüljön hogy nem kellett neki eddig elszámolnia a vagyonával, a lusztráció még késik elvtársak.

aki szerint megismétlődhet a holokauszt az sürgősen hagyja el a közéletet és kezeltesse magát az egyik belvárosi pamlagon. nincs szükségünk elmebetegek hiszterizálására, de tudjuk nagyon jól, hogy ezek a holomajmok nem elmebetegek, hanem tudatos és korrupt hazudozók, akik - akárcsak a rákos gyerekek mögé bújó farizeus, budai villában lakó balogh istván - igencsak kártékonyak.

aki olyan naiv, hogy azt hiszi balogh nem lehet bűnös csak azért mert gyerekrákosokkal foglalkozik, akkor az azonnal hagyja el a közéletet és ne is szavazzon! ilyen "értelmiségre", közíróra, köztisztviselőre nincs szüksége a magyaroknak. ugyanez vonatkozik a holokausztozásra, holoiparra is mint a korrupt gyerekrákosok szervezetre.

http://s17.postimg.org/712h8zqhr/image.jpg

amiatt azért csak ne dobjunk már ki 5 milliárdot az ablakon, elvtársak, mert így nem lehet ránk mondani, hogy antiszemiták vagyunk, nincsenek külföldön sajtó helyreigazítási kérelmek, jogorvoslati lehetőségek hazugság esetén? mire tartjuk a konzulokat és nagyköveteket?

egy az, hogy nehogy azért csináljunk, vagy ne csináljunk valamit, merthogy jaj mit fog szólni a külföldi sajtó, igenis el kell zavarni a gazdaságból a komcsikat, csányit és demjánt, nyergest, mészárost, leisztingert, puch lacit, nyergest, raskót, orbánt, bajnait, kókát, gyurcsányt, mert nem lehet demokratikus a rendszer, mégcsak valódi kapitalizmus, igazságos verseny se lehet a gazdaságban, ha ezek itt vannak és uralkodnak korruptan, mert csak ehhez értenek.
és nem érdekes hogy néhány ostoba sajtómunkás mit fog szólni.

kettő: sajtóper, szinte ingyen van. csak egy feljelentő, tiltakozó lapot kell kinyomtatni a nagykövet kávéfőző titkárnőjének, remélem nem törik le mancikának a keze.



 2013. május:

Orbán: Tekintsünk úgy a zsidókra, mint Isten ajándékára

 

Majd karácsonykor beteszünk egyet a fa alá

Orbán Viktor egy izraeli napilapnak adott interjúban visszautasította, hogy Magyarország lenne az EU legantiszemitább országa. A miniszterelnök szerint elszántnak kell lenni a Jobbikkal szemben, akikkel semmiképpen sem fog együtt működni a következő választások után sem. Orbán szerint az antiszemitizmus gyakran kisebbségi érzésből fakad.


463.gif

mi az hogy bojkottálnak a zsidók? mire fel? és amúgy kit érdekel? miért akar beleszólni egy kisebbség a magyar kormány dolgába? de ami fontos: mi érdeke van a magyar kormánynak abban, hogy még meg is hallgassa, és engedelmeskedjen ennek a kisebbségnek?

ugye nincs köze ahhoz, hogy izrael legfőbb anyagi támogatója az usa?

"az USA, saját biztonságát félretolva segíti Izraelt a palesztinok (és az arabok, iszlám fundamentalisták) elleni háborújában, alaposan és részletesen taglalják az USA Izraelnek juttatott anyagi és egyéb támogatásait, melyek a második világháború óta eltelt több, mint 60 évben összesen 140 milliárd dollárt, évi 3 milliárd dollárt tettek ki (750 milliárd forint). Izrael teljes lakosságára elosztva ez fejenként 500 dollár, több mint 120 000 forint. Az amerikaiaknak azon döntése, hogy az 1973-as Jom kippuri háború idején 2,2 milliárd dolláros azonnali katonai segítséget nyújtottak Izraelnek, indította be az OPEC olajembargóját, amely jelentős károkat okozott a nyugati gazdaságoknak, melyen túl az izraeli hadsereg sem tudta megvédelmezni az USA közel-keleti érdekeit."

Világ zsidóságai egyesüljetek

amúgy tényleg nagyon úgy néz ki, hogy lázár gyártani akarná a gumicsontot Szakály kapcsán hisz lázár nevezte ki Szakályt az új történelmi intézet élére, addig se az elpaksolt jövőnkre gondolunk, viszont így majd "szembe tudunk nézni a múltunkkal." mármint szerintük.

egy az hogy nem kritizálják a zsidók a Horthy-korszakot, hanem hazudoznak róla, ez egy gigantikus gumicsont, hogy nem ülnek le vitázni a gettó előtt senkivel, nem is olvasnak valódi történelmet, csak a galamuszi-csoport rágalmait szívják magukba a prolik.

kettő: a fidesz elhatárolódott Horthytól, ők is a gumicsont miatt nevezik ki Szakályt, de amúgy  nem értenek ők se vele egyet, mert kommunista kölyke az összes fideszes lázártó l. simonig, orbántól rogán antallig.

mindenesetre ne az én pénzemből építsetek újabb holokauszt múzeumot!

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr115804493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hazafi 1488 2014.02.08. 23:23:52

Egyáltalán nem értek egyet.

Én magánpénzből sem engednék semmiféle hollómúzeumot, ennyi, kész, elég volt!

Törvényben kellene megtiltani az állandó holokausztozást.

Mondják meg a zsidók, mennyit kérnek, abból vonjuk ki a károkozásukat (Kohn, Rosenfeld stb.), a mínuszos fél fizessen, aztán pofa be! Ez itt Magyarország, elég volt a zsidó nyavalygásból!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.09. 01:06:14

@Hazafi 1488: de a többivel azért egyetértesz nem ? :)

Hazafi 1488 2014.02.09. 14:59:25

@tesz-vesz:

Van, amibel igen, de tényleg nem engedném, hogy kisiskolásokat, meg egyáltalán bárkit a rögeszméikkel mérgezzenek, meg bárkibe is bántudatot verjenek. Magánpénzből se csináljanak ilyet! Pláne, hogy a zsidó magánpénz szinte teljes egészében lopott pénz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.09. 18:51:18

@Hazafi 1488: ja hát én se úgy értettem, h magánpénzből csinálnak ilyet és kötelező akkor is elvinni a gyereket oda a sulival, szerintem ez kiérződik a cikkből

emellett érdemes lenne tisztázniuk is, kötelezném őket, hoyg az igazságot mondják el, elfogulatlanul, tehát nem csak a bűnös magyar értelmezésben

a lusztráció is fontos igen, ez is benne van a cikkben
süti beállítások módosítása