Siffer a "rabbi, döglenek a libák" viccet mondta Facebookon törökzsolttal.

"Kedves András, lehet engem humortalansággal vádolni, és bár pont tőled ez igazán furcsa kritika lenne, én mégis azt gondolom, hogy kultúrember - különösen, ha politikus - nem zsidózik."

mondja később megint fodor

"azért megvan annak a diszkrét bája, amikor egy liberális gój felszólít egy zsidó embert, hogy ne merészeljen zsidó vicceket mondani"

Kohn elhatározza, hogy meglátogatja Párizsban rég nem látott barátját, Grűnt. Vonattal utazik, s úgy hozza a sors, hogy a hálókocsiban övé a felső ágy. Alatta pedig egy goj utazik.
Eljön az este, Kohn felcihelődik a fölső ágyra, majd kisvártatva leszól:
– Elnézést, uram, megtenné, hogy feladja a könyvemet, sajnos lent felejtettem!
– Hogyne, kérem, tessék parancsolni…
Kisvártatva Kohn ismét leszól.
– Bocsásson meg, uram, nagyon röstellem magam, de feladná a szemüvegemet is?
– Kérem, ez természetes, tessék parancsolni…
Öt perc múlva Kohn:
– Uram, ne haragudjon, szörnyen sajnálom, de megtenne nekem még valamit? Ott a sarokban, ott van a büdös zoknim, megtenné, hogy gyorsan kilögyböli, csak úgy nagyjából, szeretném holnap frissen felvenni…
– Na de uram, ne szórakozzon velem, azért mindennek van határa!
– Jó, jó, elnézést…
Másnap a vonat befut Párizsba, Grűn az állomáson várja Kohnt.
– Szervusz, kedves barátom, de jó, hogy itt vagy! Hogy utaztál?
– Ne is mondd, kérlek! Egész úton össze voltam zárva egy antiszemitával!

Kohn elpanaszolja a rabbinak, hogy döglenek a libái.
- Mivel eteted őket?
- Szemes kukoricával.
- Az a baj. Etesd ezután darával!
Kohn egy hét múlva ismét panaszkodik, hogy még mindig döglenek a libái, pedig darával eteti őket.
- Mert szamár vagy! - mondja a rabbi. - zabbal etesd őket!
Pár nap múlva Kohn megint siránkozik, hogy hiába eteti zabbal a libáit, mégis pusztulnak.
- Ostoba fajankó vagy, miért nem árpával eteted őket?!
Másnap megint megy Kohn:
- Rabelében, hiába próbálkoztam az árpával, megdöglött az utolsó libám is!
- Most már egy libád sincs?
- Egyetlen egy se.
- Kár. Pedig még annyi jó ötletem lett volna...

Rabelében – kérdezi Kohnné -, van-e biztos szer az ellen, hogy ne legyek terhes?
- Van. Egy pohár forrásvizet kell inni.
- Előtte vagy utána?
- Helyette.

---

Pályázatot hirdetnek Leningrádban az újra megnyitott zsinagóga főrabbijának állására. Három pályázat érkezik be.

Az első pályázónak rabbi-iskolai végzettsége van, de pártiskolát nem végzett. A második pályázónak pártiskolai végzettsége van, de nem járt rabbiképzőbe. A harmadik pályázónak mindkét végzettsége megvan, de nem zsidó.

--

Hangosbemondó a moszkvai főpályaudvaron:
Figyelem, figyelem! Közlemény az izraeli kivándorlásra jelentkezett zsidó elvtársak részére. A verhojanszki vonat a 7. vágányról indul.

--
- Miért van nagy orra a zsidónak?
- Mert a levegő ingyen van.
---

- Apám, megházasodom! - mondja a zsidó fiú otthon.
- Na végre, édes fiam. Már épp ideje volt. Na és kit veszel el?
- A Bélát!
- Dehát az nem is zsidó!

---

- Pista bácsi, árulja már el, hogy tett szert ekkora vagyonra?
- Hát, fiam, zsidókat bújtatok a pincémben, ők meg fizetnek érte.
- De hiszen a háború már hatvan éve véget ért!
- Tudom én, de ők szerencsére ezt nem tudják! 

Egy amerikai zsidó üzletember elküldte fiát Izraelbe egy évre, hogy kicsit magáévá tegye a kultúrát. Amikor a fia hazatért azt mondta:
- Apa, nagyon jól éreztem magam Izraelben. Ja, egyébként meg keresztény lettem.
- Ó, ne! - mondta az apa. - Mit tettem? - eztán elment legjobb barátjához és elmesélte problémáját.
- Ike, - mondta - elküldtem a fiamat Izraelbe, erre ő meg keresztény lett. Mit tegyek?
- Érdekes, amit mondasz - felelt Ike, - én is elküldtem a fiamat Izraelbe és ő is keresztényként jött haza. Talán kérdezzük meg a rabbit.
Elmondták hát a problémájukat a rabbinak.
- Érdekes, amit mondtok - én is elküldtem a fiamat Izraelbe, és ő is keresztény lett. Vajon mi történik a fiainkkal?
Ezután imádkoztak Istenhez a fiaikért, és kérték, mutassa meg nekik, mit tegyenek. Amint befejezték az imát, egy zengő hang szólalt meg odafentről:
- Érdekes, amit mondtok - mondta a hang - Én is elküldtem a fiamat Izraelbe...

Egymás mellett áll Kohn és Grün boltja. Egy alkalommal Kohn egy csomó marhahúst vásárol Grüntől. Másnap felháborodottan nyit be az üzletbe:
- Te Grün, az összes marhahús romlott volt, egyiket sem lehetett megenni!
- Megenni? - csodálkozik Grün. - Azt hittem, eladni akarod...

Schwarz és Grünn spekulálnak, hogy nem kellene-e kikeresztelkedni. Végül úgy határoznak, egyikük megpróbálja, és azután elmondja a másiknak, milyen is az.
Feldobnak egy pénzérmét - Schwarzra esik a sors választása.
Hát elkezdi tanulni az újszövetséget, bevágja a katekizmus kérdéseire a feleletet, levizsgázik.
A keresztelő napján Grünn várja a templom kapuja előtt:
- Na, milyen volt? - Kérdezi. - Megszórtak egy kis szenteltvízzel? Más ember lettél?
Mire Schwarz:
- Nem fogod be rögtön a pofád, te büdös zsidó?

Az öreg zsidó sétál a tengerparton egyetlen unokájával. Hirtelen egy hatalmas hullám elragadja a kisfiút.
Az öreg felnéz az égre és így szól:
- Ó uram, ő volt az én egyetlen unokám, hogy vehetted el tőlem ilyen borzasztó módon? A fiam és a felesége sose fogja magát túltenni ezen a veszteségen.
Egy újabb hatalmas hullám visszalöki a kisfiút az öreg lábához.
A nagyapa felnéz az égre és így szól:
- Volt rajta egy sapka is

Szörnyülködve hallja a rabbi, hogy egy fiatal zsidó éhenhalt.
- Egy zsidó nem halhat éhen! - kiáltja felindultan. - Miért nem jött el hozzánk, s miért nem kért alamizsnát?
- Mert szégyellte, rabbi.
- Na, mondtam én, hogy egy zsidó nem hal éhen! - állapítja meg a rabbi. - Ez se az éhségbe halt bele, hanem a büszkeségbe!

 Kohn és Grün összevesznek. Kohnt azonban bántja a lelkiismeret. Elmegy a rabbihoz, elmondja a sztorit és megkérdi, mit lehetne tenni. A rabbi azt mondja, hogy bocsánatot kell kérni. Kohn ebbe nem megy bele, inkább hazatér. Otthon furdalja a lelkiismeret, emiatt újra felkeresi a rabbiját és megkérdi:
- Biztos, hogy bocsánatot kell kérni?
- Teljesen biztos.
- De lehet telefonon is?
- Lehet.
Jól van, Kohn otthon feltárcsázza Grün lakását. A túloldalon beleszólnak:
- Halló?
- Halló, Kovács lakás?
- Nem, Grün lakás.
- Akkor bocsánat.

szombat folyóirat:

"Az 1919 márciusában létrejövő Magyarországi Tanácsköztársaság idején sok, az új rendszer legkülönfélébb jelenségeit (így például a társadalmi és a gazdasági viszonyokban bekövetkező változásokat vagy a Vörös Hadsereget) kritizáló-támadó vicc került forgalomba Budapesten. Április végén egy kortárs ezt írta róluk: „Az a gúnyolódó nagy, kamasz Pest március 23.-ától, körülbelül április hó 1.-ig mintha kissé megdermedt volna. A legőrültebb szomoruságok és katasztrófák napjaiban is a leggroteszkebb, legjobb pesti viccek születtek meg. A diktatura kikiáltása után sokáig csend, tréfátlanság volt, a pesti gaminok nem jelentkeztek. Azután jöttek ismét a pesti viccek. Sok elkerül hozzám is.” A szerző fel is jegyzett néhány viccet; ezek közül az egyik azon élcelődött, hogy a Tanácsköztársaság irányítói között nagy számban szerepelnek zsidó származású személyek (1. vicc), ám egy másik éppen a zsidóknak a diktatúrát elutasító viselkedését mutatta be (2.). 

(1.) „Miért van Garbai benn a népbiztosok tanácsában?
   -- Hogy legyen valaki, aki az aktát szombaton is alá tudja irni.”  vö: "a halálos ítéletet"

(2.) „A pesti zsidókról mesélik, hogy az órájukat szokták kivenni és nézik, hogy meddig tart még a proletáruralom. Egy ilyen zsidónak mondta valaki, hogy támassza meg a karját, amig az óráját nézi, mert Oroszországban a hitsorsosok már másfél év óta nézik az órát!”
  
A Tanácsköztársaság életének legkülönfélébb mozzanatait kigúnyoló-bíráló vicceknek a diktatúra illetékesei történelmidokumentum-értéket tulajdonítottak: a rendszer irányítói által a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom történetére vonatkozó anyagok gyűjtése és feldolgozása céljából létrehozott Kommunista Proletármúzeum egyik munkatársa gyűjtötte a „szovjetviccek”-et is. A Tanácsköztársaság időszakának e sajátos ábrázolásaiból pedig közvetlenül a rendszer bukása után, 1919 nyarán-őszén több összeállítás is megjelent (2). S akárcsak a diktatúra illetékesei, a Borsszem Jankó augusztus 31-i számának cikkírója is történelmi forrásokként értékelte e vicceket, amikor az azokból készült összeállítás bevezetőjében így fogalmazott: „Kulturhistóriai feladatot teljesit a Borsszem Jankó, mikor ezeket a vicceket összefoglalja egy egységes keretbe és följegyzi Klió számára.”
  
A közreadóik szerint a Tanácsköztársaság idején terjedő; ekkor főleg élőszóban (és minden bizonnyal egymástól kisebb-nagyobb mértékben különböző változatokban) továbbadott viccek általam vizsgált sorozatait csak a diktatúra bukása után jelentették meg nyomtatásban – egy-egy viccnek olykor több variánsát is publikálva. Ezekben az összeállításokban gyakran szerepelnek különféle, a viccek létrehozói által zsidókként ábrázolt figurák: nemcsak a Tanácsköztársaság zsidó származású irányítói, hanem azok a személyek és csoportok is, akik esetében e rövid szövegek arra mutattak rá, hogy mint zsidók helyezkedtek szembe valamiképpen a diktatúrával – a fentiekben idézett (1.) és (2.) vicc jól reprezentálja e csoportokat.  
  
Az új rendszer létrehozóit-irányítóit támadó viccek sorozatában van olyan szöveg, amely a bűnbakkereső, antiszemita felfogás jegyében, egyértelműen kimondva teszi a zsidóság egészét (beleértve ebbe, többek között, a bankárt épp úgy, mint a radikális polgárt és a kommunista forradalmárt) felelőssé az 1918-1919-es magyarországi átalakulásokért, a Tanácsköztársaság létrejöttéért és fennmaradásáért (3.). A népbiztosokat gúnyoló számos vicc pedig – bár nem fordul elő bennük a „zsidó” szó – úgy jeleníti meg zsidókként a vezetők egy részét, hogy olyan (viseletbeli, nyelvhasználatbeli, szertartásos) zsidó hagyományok továbbéltetőiként ábrázolja őket, amelyekhez azok valójában nem kapcsolódtak – ezzel az antiszemita jellegű csúsztatással egyfajta „zsidóuralomként” állítva be a Tanácsköztársaságot, például
(4.), (5.), (6.).

(3.) „Krausz Simont biztatják a barátai, hogy csinálja meg a harmadik forradalmat. Igy felel nekik:
   -- Lehetetlent kértek tőlünk zsidóktól. Nem elég, hogy mi csináltuk meg a novemberi forradalmat a polgárságnak. A márciusit a munkásságnak. Most meg azt akarjátok, hogy a harmadik forradalmat ami okvetlen a pogromot fogja hozni, azt is mi zsidók csináljuk meg.”

(4.) „-- Tudja, hogy hívják a pajeszt magyarul?
   -- Hogy?
   -- Kunkormány.”

(5.) „Őszintén.
   A május elsejei fényes ünnepély alkalmával Lenin gratulálni akar Kun Bélának. Felhivja telefonon és a beszélgetést igy kezdik meg:
   -- Haló. Hier Lenin im Kreml!
   -- Haló! Hier Kun im Córesz.”

(6.) „A kommunista hatalmasságok életkorát gúnyolta a következő vicc.
   -- Hallotta, hogy tegnap a szovjetházban nagy ünnep volt?
   -- Miért?
   -- Egy népbiztos bátyja "barmicve" lett. (Barmicve = izraelita ünnep, melyet akkor tartanak, ha a fiúgyermek 13 éves.)”
 

 Az általam vizsgált sorozatok számos viccében viszont az e szövegek létrehozói által egyértelműen zsidókként ábrázolt személyek – akik, akárcsak az idézett, az új rendszer irányítóit támadó viccek célpontfigurái, szerepelhettek „zsidó” megnevezéssel és/vagy valamilyen (például nyelvhasználatbeli, szertartásos) zsidó hagyomány továbbéltetőiként – utasítják el részben vagy egészben a diktatúrát: akár a hagyományaikhoz való ragaszkodás hangsúlyozásával (7.), (8.), akár a Tanácsköztársaság félreérthetetlen megvetésével (9.), (10.). 

(7.) „A husvéti ünnepek közelednek, a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz, hogy a szesztilalom dacára bort utaljon ki a szertartáshoz. Heves vita támad köztük, miközben a rabbi az ősi tradiciókra hivatkozik és váltig hajtogatja, hogy bor nélkül nem lehet a husvétot megtartani.
   -- Hol áll az irva, -- kérdi a népbiztos – hogy a szertartáshoz feltétlenül bor kell?
   -- A thórában! vágja ki önérzetesen a rabbi.
   -- De nincs a diktathórában – replikázik Kunfi.” (3)

Az általam vizsgált sorozatok számos viccében viszont az e szövegek létrehozói által egyértelműen zsidókként ábrázolt személyek – akik, akárcsak az idézett, az új rendszer irányítóit támadó viccek célpontfigurái, szerepelhettek „zsidó” megnevezéssel és/vagy valamilyen (például nyelvhasználatbeli, szertartásos) zsidó hagyomány továbbéltetőiként – utasítják el részben vagy egészben a diktatúrát: akár a hagyományaikhoz való ragaszkodás hangsúlyozásával (7.), (8.), akár a Tanácsköztársaság félreérthetetlen megvetésével (9.), (10.). 

(7.) „A husvéti ünnepek közelednek, a rabbi tehát elmegy Kunfi közoktatásügyi népbiztoshoz, hogy a szesztilalom dacára bort utaljon ki a szertartáshoz. Heves vita támad köztük, miközben a rabbi az ősi tradiciókra hivatkozik és váltig hajtogatja, hogy bor nélkül nem lehet a husvétot megtartani.
   -- Hol áll az irva, -- kérdi a népbiztos – hogy a szertartáshoz feltétlenül bor kell?
   -- A thórában! vágja ki önérzetesen a rabbi.
   -- De nincs a diktathórában – replikázik Kunfi.” (3)

(8.) „Egy vidéki városban két jámbor zsidó azon tanakodott, vajjon zsidó vallású-e Pogány József, a nagyszájú népbiztos. Nem tudták eldönteni a vitát, hát elmentek a rabbihoz. Rövid gondolkodás után ezt a szentenciát mondta ki a tudós férfiu:
   -- A népbiztosok közt nincs se zsidó, se keresztény, mert az mind – pogány.”

(9.) „A pesti zsidó azt mondta németül a kormányra: Es wird sich nicht halten (Nem fog tartani), ami zsargon-kiejtéssel így hangzott:
   -- Vacah niht halten.
És elnevezték a zsidók a bolseviki-kormányt »vacahnix«-kormánynak.”

(10.) „Vicc a Dob-utcából, esetleg a Szabadság-térről:
   Magyarországon 1849-től 1867-ig Bach-korszak volt, azután jött a rebach-korszak, a mostani pedig egy nebach-korszak.
   (A többség kedvéért: rebach = haszon, nebach = szánalmas.)”
   A vizsgált szövegek esetében van példa arra is, hogy egy, a népbiztosokat támadó, a „magyar” és a „zsidó” ellentétes voltát hangsúlyozó, antiszemita vicc (11.) variánsa nemcsak a diktatúra irányítóit, hanem a Budapest-ellenes—antiszemita gondolkodásmódot is kigúnyolta, az abban szereplő, zsidóként megjelenített személy pedig átmenetileg az  előítéletek motiválta tévedés áldozatává vált (12.).

(11.) „Ismertető jelek.
   A dömsödi országuton egy hatalmas túra autó robog végig. Az ut keresztezésénél megáll az autó és egy fiatalember ugrik ki a kocsiból. Az országut szélén, a gyaloguton éppen egy dömsödi magyar lépeget szemközt. A fiatalember megszólitja:
   -- Mondja csak, barátom, melyik ut vezet itt Budapest felé?
   -- Ez la, tekintetes népbiztos ur! – feleli a magyar, pipáját szája bal szögletéből a jobb szögletbe vágva.
   A fiatalember meghökkenve néz a gazdára.
   -- Hát ismer maga engem?
   -- Nem én!
   -- Hát akkor honnan tudja, hogy népbiztos vagyok?
   A magyar erre mán kiveszi szájából a pipát. Egy célirányos köpést engedve ki nagy hegyesen szájából, tempósan igy felel:
   -- Hát kérem, a tekintetös ur automobilon utazik, fiatal is, taknyos is, zsidó is, hát csak népbiztos lehet!” (4)

(12.) „Feljön a jó vidéki szovjet-kiküldött és megáll a körúton. Ott nézdegél egy kicsit, aztán megszólit egy arra siető fiatalembert:
   -- Merre van kérem, népbiztos elvtárs, a szovjetház?
   A fiatalember megmagyarázza, aztán megkérdezi:
   -- De miért mondja nekem, hogy népbiztos? Nem vagyok én népbiztos.
   -- Megkövetem alássan, – mondja az öreg vidéki – gondoltam, hogy pestinek is tetszik lenni, fiatalnak is tetszik lenni, zsidónak is tetszik lenni, taknyosnak is tetszik lenni – hát úgy véltem, hogy népbiztosnak is tetszik lenni.”
  
Ez a néhány példa jól érzékelteti, hogy a vizsgált viccek többféle módon is kapcsolódhattak egymáshoz: amint a fentiekben alkalmazott csoportosításból látszik, lehettek egy-egy nagyobb problémakör ábrázolói, de előfordulhatott, hogy több vicc gúnyolta-támadta ugyanazokat a jelenségeket: így a népbiztosok egy részének zsidó származását és életkorát a (6.) és a (11.) szöveg, a (12.) vicc pedig ezeken is humorizált. A (11.) és a (12.) vicc kapcsolata pedig azt mutatja, hogy a szövegvariánsok olykor nem pontosan ugyanazok ellen a célpontok ellen is irányultak.
  
A Tanácsköztársaság 133 napja után megjelentetett vicc-sorozatok egyes darabjai azonban nemcsak egymáshoz kapcsolódtak többféleképpen, hanem a még a diktatúra idején kiadott élclapokban közzétett szövegekhez is. Így például egy ténylegesen megtörtént esetként ábrázolt, a Vágóhíd 1919. június 3-i számában publikált beszélgetés (13.) csattanós befejezése ugyanazon év őszén, ráadásul immár más műfajban: viccként jelent meg (10.).

(13.) „A három korszak.
   Munkatársunkat elfogta egy nemrég még meglehetősen szituált uriember, aki most fájdalomtól megtört szivvel siratja a millióit.
   És igy szólt:
   -- Tudja-e, hogy Magyarországon eddig hány korszak volt?
   -- Nem.
   -- Negyvennyolc után volt a Bach-korszak. Tisza István alatt aztán a Rebach-korszak és végül a diktatura óta számomra a Nebach-korszak.” 
  

 A különböző típusú humoros alkotások igen összetett, az eddigiekben bemutatottaknál lényegesen bonyolultabb kapcsolatrendszere figyelhető meg a következő sorozatnál. Molnár Jenőnek A 133 napos rémuralom című, 1919-es emlékirata szerint a diktatúra napjaiban keletkezett a rendszer rövid ideig tartó fennállásába vetett reményt kifejező „vacach nicht halten” mondás, amelyet az író egy vicc jellegű párbeszédbe foglalva is megörökített a könyvében (14.). Ezzel a párbeszéddel rokon a Borsszem Jankó 1919. augusztus 31-i számában olvasható rövid szöveg (9.). Szintén 1919 nyarának végén, őszének elején látott napvilágot nyomtatásban két, a közreadóik szerint valóban megtörtént eseteket bemutató, így nem is kifejezetten a viccek, hanem inkább az anekdoták közé sorolható történet arról, hogy az immár széles körben ismert mondás miként jelent meg, magyar fordításban, a diktatúra időszakának humoros színpadi előadásaiban (15.), (16.). Molnár Jenő ugyanakkor arról is írt emlékiratában, hogy a diktatúra egyik híve a „rendszerellenes” kijelentéssel kapcsolatban megfogalmazta annak ellentétét: „vacahhaltan”: vagyis, hogy a Tanácsköztársaság tartós lesz (17.). Egy, a diktatúra összeomlása után megjelentetett viccsorozatban pedig szerepel egy olyan – közreadójának az esetet hitelesítő bevezetése miatt nem is kifejezetten a vicc, hanem inkább az anekdota kategóriájába illeszthető – szöveg, amelyik, bár tartalmazza a „Vacak nicht halten” kijelentést, befejezésében, a csattanónál az ezt tagadó „Vacak halten”-t használja fel (18.).      
(14.) „Azt kérdezi tehát az egyik zsidó a másiktól:
   -- Hallod-e? Micsoda kormány ez?
   -- Ez? Ez egy V. N. H.-kormány.
   -- Mi az, hogy V. N. H.?
   -- Az annyit tesz, hogy vacach nicht halten.”

(15.) „Egyik este, amikor [a színpadi előadásban Rott Sándor] partnerének Steinhardtnak a szerep szerint akasztást kellett volna mimelnie, [Rott] a következő szavakkal adta át a kötelet:
   -- Gyenge dolog ez, nem fogja tartani magát. (Vacach nichts halten.)
   Ezért a viccért a diktatura letartóztatta Rottot, a kiváló komikust”. (5)

(16.) „Május másodikán este a fővárosban hire terjedt, hogy a románok támadnak és a vörös hadsereg már a támadás puszta hirére is szétszaladt a szélrózsa minden irányába.
   Este zsufolásig tele van a Kristály-mulató. Felgördül a függöny és kijön a kedvenc komikus. Két hatalmas szárnynyal van felszerelve és repülni akar. Egy darabig próbálgatja a repülést, majd a bal vállán levő szárnyra mutatva, fejcsóválva igy szól:
   -- Hiába minden erőlködés, ez nem tartja magát.
   A közönség rögtön megérti természetesen, hogy ez a szellemes megjegyzés nem a szárnyakra, hanem a tanácsrendszerre vonatkozik, és hatalmas tapsorkánnal jutalmazta az ügyes komikust.”

(17.) „Annyira felbőszítette ez a háromszavas jövendölés a szovjet hőseit, hogy egy munkásgyülésen egészen komoly visszhangja támadt. Egy vasmunkás […] dühösen kifakadt:
   -- Itt Pesten azt mondják a proletárdiktaturáról, hogy vacahnihhalten. […] Hát én azt mondom, tisztelt elvtársaim, hogy igenis vacahhalten.” 

(18.) „Ez még a kommunizmus elején történt, mikor a »Vacak nicht halten« szállóige mindennapi köszöntése volt a székesfőváros polgárainak. Két zsidó találkozik a Király kávéház előtt. A kézfogásokból, az ajkuk mozgásából is látható volt, hogy mit mondanak. De talán még el se kezdték, megáll egy auto, kiszáll belőle egy idegen, a vállukra üt és mosolyogva mondja:
   -- Vacak halten!
   Rémülten tekintenek rá és megismerik Kun Bélát.”
 

A közreadóik szerint a Tanácsköztársaság idején terjedő, ám csak a rendszer bukása után kiadott, a diktatúra emlékét sajátos módon megőrző-továbbörökítő viccek sorozataiban tehát több ízben is szerepeltek az egyes szövegek létrehozói által zsidókként ábrázolt különböző figurák: egyrészt a rendszer zsidó származású irányítói, másrészt olyan zsidó személyek, akik valamiképpen szembehelyezkedtek az új hatalommal. E szövegek többféleképpen kapcsolódtak egymáshoz és más típusú humoros alkotásokhoz is. A népbiztosokat gúnyoló-támadó viccekben az antiszemitizmus számos megnyilvánulási formája is tetten érhető: így a zsidóság egészének az 1918-1919-es magyarországi átalakulások felelősévé, bűnbakjává tevése; az az eljárás, hogy a népbiztosok egy részét olyan zsidó hagyományok továbbéltetőiként ábrázolták, amelyekhez azok valójában nem kapcsolódtak, így egyfajta „zsidóuralomként” jelenítve meg a diktatúrát, vagy a „zsidó”—„magyar” ellentét hangsúlyozása. A (12.) vicc pedig jól mutatja, hogy az antiszemitizmus nemcsak a Tanácsköztársaság-ellenességhez, hanem a Budapest-ellenességhez is kapcsolódhatott. Az általam vizsgált viccekbe ugyanakkor a zsidó hagyományok, szokások, a nyelvhasználat számos eleme is beépült, egy részük pedig 1919-ben már nem is számított közismertnek – jól jelzi ezt, hogy a (6.) és a (10.) vicc esetében a közreadó szükségesnek tartotta e szövegek magyarázatokkal való ellátását, az utóbbi vicc esetében, megfogalmazása szerint, már „A többség kedvéért”.  "