kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: frissítve: A préda, ha gyengeelméjű, még meg is sajnálja a predátorát, ha az épp belőle eszik: "hát meg lehet érteni őt is, hát éhes!" Ha beszélünk a pszichopatákról, beszélhetünk a másik végletről, a túlságosan is empatikus mimózákról, akik szerint nem lehet erőszakot használni azok el... (2024.11.25. 10:46) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • tesz-vesz: @ВUNKÓ: mi a baj? fidióta vagy? akarsz róla beszélni? (2024.11.18. 12:30) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (107) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (1) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Puzsér árulása, a safe space gyermeke

2017.01.10. 08:32 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: puzsér

"lám, lám, lám: aki nem SZALONképes, annak mennie kell "
"de mi ez a szalon? hol van ez a kib*szott szalon, valaki mondja el nekem a k*** életbe"

pawel-kuczynski-1-poland.jpg

 "Ha tiltással nevelsz, hazudni tanítasz" - ugye Tanárúr?

 

"Átbeszéltem a komment-policyt azzal a kollégámmal, akinek technikai és szellemi segítségével a facebook-oldalamat működtetem, és arra jutottunk, hogy drasztikus változásra van szükség. Az elmúlt négy év során nem moderáltunk, engedtük a mocskolás és a trollkodás valamennyi formáját – mindezt abban a hitben, hogy a hozzáállásunk példaként szolgál majd. Ahelyett azonban, hogy a proli csürhe gesztusként élte volna meg ezt, csak a gyengeséget látta benne. Amint partnernek tekintettem az alávaló söpredéket, tagjai úgy érezték, hogy máris belém törölhetik a szaros seggüket. Bár ők egy kisebbség, túl hangosak, túl erőszakosak, és láthatóan képtelenek megérteni, hogy ez a hely nem az otthonosan belakott bűzös kis odvuk: ők itt vendégek. S bármennyire fontos számomra még az ő szólásuk szabadsága is, ahhoz egyetlen percig sem ragaszkodom, hogy ezzel a jogukkal épp az én virtuális nappalimban éljenek. A jövőben ennek megfelelően zeró toleranciát tanúsítunk a facebook-oldalon gyalázkodókkal szemben, a YouTube-csatornán pedig letiltjuk a hozzászólás lehetőségét, mert nincs kapacitásunk a kommentmezőben strázsálni, és szankcionálni egész nap. Köszönöm a felhasználók szíves megértését!" (Puzsér Róbert írta ezt 5 órával ezelőtt)

 

Elvis Evil Így teszi tönkre a hírnév és a pénz a józan ítélőképességét még egy olyan embernek is, aki világ életében az ellen küzdött, mint amilyenné most kezd válni. A Simicska által jól megfizetett elvakult Orbán gyűlölete az utóbbi időben egyre kínosabb. Ha így folytatja gettóba zárja magát és elfogja követni azt a hibát, mint oly sokan a közéletbe, mégpedig azoknak az elveknek és gondolatoknak fordít hátat amik jelenlegi karrierjének csúcsára segítették. Az olyan emberek figyelmét pedig totálisan elveszíti mint én, persze ez nem lesz nagy veszteség, mert elvtelen talpnyalók tömkelege érkezik a helyemre/helyünkre.
Robi már nem tartozik a "safe space ellen hörgő söpredékhez". Robi immáron behódolt a safe space-nek. A söpredékhez én tartozom.

 

Miklós Halàsz Dabasi Hékás! Azért meg kell jegyeznem valamit. Nem mentem fel a trágár gyalázkodókat. De Robi azóta hirdeti a feltétlen gondolat- , és szólásszabadságot, amióta közszereplő. Betegre röhögöm magam, ahogyan levezeti a holokauszt-sérültek csatáját a trianon-sérültekkel. Mélyen igazat adok neki akkor, amikor amellett áll ki, hogy a vélemény- annak tartalmától függetlenül- mindenkinek elidegeníthetetlen joga. Mert tudjuk, hogy a PC közbeszéd a diktatúra egy formája, hiszen már azt is meghatározzák, hogy miről beszélhetünk, és miről nem. De sajna kétezertizenhétre a fasza szabadságharcosból egy tizenkettő-egy-tucat típusú politikailag korrekt közszereplő lett, aki a közvélemény (egy jól meghatározható irányba) fomálásáért kapja mára a pénzt.
De hát mit is várhatnánk attól, aki évekig Simicskázott, majd most a Simicska úr fizetési listájáról diktátorozik, habonyozik, pénztáros lőrincezik. Ezen utóbbiak fizetési listáján pedig vélhetően csak azért nem fog előfordulni Róbert még a távoli jövőben sem, mert ők valszeg nem lesznek durci szélkakasok. De ez nem a Robin fog múlni. És ezen utóbbi tétel bizony-bizony bizonyítható. Sic transit gloria mundi. Kevés ilyen tehetség születik ugyanis!
paw_1.jpg

letiltotta ez a f*szkalap puzsér a hozzászólásokat youtubon? már facebookon se szólhatok hozzá, engem ki is tiltott (ennyit írtam oda, hogy Puzsér nem vitázik vonával, hanem alákérdez, és törölte ezt a kis kommentet is...), mi van nem tetszik neki hogy korruptnak tartom, aki nem hajlandó vonával vitatkozni, vagy egy agyalágyult idióta, e kettő közül választhat (eddig nem volt olyan idióta hogy BÁRMIT elhiggyen egy politikusnak, rogántól pl még keményet kérdfezett, de vonának elhiszi hogy megváltozott, hogy jó lett pedig vona régen is hazudott is most is, 
slomónak részben igaza van, hát hány éves volt ez a barom vona, amikor tiszaeszlárról pofázott feleslegesen a jobbikos képviselője? nem lehet tehát ráfogni hogy annak a korszaknak vége, mert ez a barom nem 17 éves volt, amikor hagyta tiszaeszlárról dadogni azt a jobbikos képviselőt. 25 éves kor után a személyiség már megállapodik. mert biztos hogy egyeztetett vonával, Novákék is egyeztettek az uniós zászló égetésről, mégis ráfogtak hogy ő találta ki, most már nem akar kilépni vona az unióból se, és azt mondja, hogy aki megkérdőjelezi az európai integrációt, az ostoba. most ugyanúgy hátat fordít mindennek, tehát tipikus politikus, nincs véleménye, mindig azt mondja amit hallani akarnak az emebrek. mindig hazudik. attól nem lesz jobb az ország, ha nem szidod a zsidókat, mi a gazdasági programjuk? nem kell állandóan feleslegesen pofázni kreált ideológiákról. ígér elszámoltatást meg lusztrációt ez a féreg? a gazdája is ígért ugyanazt csinálná. semmit. hogyan teremt munkát az emigráns magyaroknak ez a hazug kutya? megígérte nekik kint londonban. de hazudott. folyamatosan hazudik).
a múltkor Puzsér megvédte a szabadfogásban vonát, NOCSAK! álljon fel nyugodtan a műsorban és mondja bele a kamerába, hogy vona nem g*ci. ugyanezt csinálja, mint a célpont. és ez a kitiltás kulturális öngyilkosság, számomra már nem létezik puzsér, leiratkozom facebookáról is, hallgatom inkább baráth csabát... örültem, hogy van egy hely, ahol nem moderálnak úgy, ahogy pl a jobbik oldalain, ahol van szólásszabadság, véleményszabadság, de nem, kell a kis safe space robikának, hát a k anyád. ráadásul volt egy k hosszú kommentem a vallások hülyeségéről a halál utánról, egy több hónappal ezelőtti puzsér videónál! szerettem volna megtartani, de végleg visszamenőlegesen az ÖSSZES komment eltűnt, hát a k anyád te szar puzsér
elég sokat írtam oda, és elég értelmeseket, nem azért, hogy ez a munkám eltűnjön.

indulásom óta ez van kiírva a blogomra: "az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot."
én nem törlök kommenteket. a legostobább kommenteket, amúgy is az Origón láttam. persze van a Mandineren is, de ott legalább szabad a vélemény.
ha nem lehet kommentelni, nem lehet kijavítani a hibákat, nem lehet együtt gondolkodni, ha írok egy posztot, örülök még a hülye kommentek is, ellenoldali véleményeknek is, mert bővíthetem a posztot, tökéletesíthetem, bővíthetem releváns tartalommal, igaz, én nem is tömöm magam antidepresszánssal, és nem is drogokkal fogytam le, így a személyiségem nem is károsodott annyit a szintetikus szerektől. jó, egy kicsit többet káromkodok, mert kikezdték az agyamat a trollok, de ettől még nem törlök kommentet, mert az igazság fontos.


arulo.jpg

Opitzer Zoltán A "Puzsérsághoz" hozzátartozik a végtelen műveltség, a választékos, szinte szónoki beszédkészség, a ragyogó intellektus, ahogyan hozzátartozik az irónia, a provokálás, az obszcenitás, az alpáriság is. És ez a fajta szokatlan szélsőségesség ("szélsőközépség"), a fanatikus igazságkeresés teszi érdekessé, üdítően újszerűvé a figurát. Minden jel arra utalt, hogy a különböző témákhoz írt kommentek (eddig) nem különösképp izgatták fel. Pl. mikor reagált a "tisztelt publikum" bármilyen hozzászólására, véleményre? Nem nagyon fordult elő. De ez még szimpatikussabbá is tette számomra, mert rámutatott, hogy ő tényleg független értelmiségi, ahogy magát már oly sokszor definiálta. Ami azt ígéri nekünk, hogy ugyanúgy független bárminemű politikai, gazdasági befolyástól vagy kulturális trendtől, ahogyan a trollok "szaros seggétől". Erre mi történik? Lelepleződik, hogy mennyire szíven üti pár hülye beszólás, és előjön a frusztrált történelemtanár, aki sértett gőgjében büntetésül az egész osztállyal dolgozatot irat.
- mondjuk a youtube-on úgy vettem észre kevés a nyomorult troll kommentelő és voltak igen értelmes és belső poénos hozzászólások is, azokat szerette
- Egyetértek. Egyszerűen nem bírhatja Robi, ha értelmes emberek ellentmondanak neki, így fejtettem meg.
"Remélem nem lesz ebből is Kasza Tibi -féle emojikkal tarkított, "jaj de igazad van Tibikém ,,," kommentfal, elég csak az alpári hangnemben beszélőket kitenni. A YouTube oldalon pedig nem sok gyalázást láttam, csak okos vagy kevésbé okos emberek megmondták, hogy szerintük hülyeségeket beszélsz sok témakörben, például az ő szakterületükön vagy a filozófiában, teozófiában általában. Persze nekik sem feltétlenül volt igazuk ebben, de legalább lehetett vitatkozni róla. Talán nem bírod az ellenvéleményt, ezt a nagy szólásszabadságot, vagy ha néha lelepleznek, hogy valamihez nem értesz, vagy abszurd dolgokat állítasz róla ? Sajnálatos lépés ez a "comments disabled", de persze már vártam."

" Így lassan elfogysz Puzsér, ha csak a műszerfalon bólogató kis kutyusokat méltatod a közeledbe engedni.. Ma egyet értek veled, itt vagyok, holnapi posztoddal nem egyezik a véleményem, megyek a kukába.. érdekes hozzáállás, habár az agymosottak kiszűrésére tökéletes módszer, így a végén csak bólogató és helyeslő emberek(?) maradnak körülötted, boldog hatalmat..."

"És mond csak Robi,te mennyivel érzed magad különbnek, egy sz*ros trollnál,amikor gyűlölt ellenségeid egyikét,mondjuk Hajdút alázod az ikszedik' kurva unalmas Hajdú ellenes posztodban,válogatott mocsokkal bekenve a faszit?..Te mitől lennél az erkölcs/morál bajnoka,már azon kívül hogy vállalod az arcodat?..A moderálás=CENZÚRA,lehet ezt indokolni a trágár trollkommandó likvidálásával,meg a nívó emelésével,de megmondom én neked frankón mi lesz a vége....egy nagy virtuális swinger klub,egymás hátát lapogató debilekkel,a rajongóiddal,akik egy egy jobban sikerült posztodnál nem győznek majd benyalni a híg szarig...a "kritikus tömeg" meg majd megy szépen a levesbe,persze a valóban kurva fárasztó/bosszantó arctalan söpredékkel együtt...pont ez volt az Indexel,majd TWA-nál,illetve végig ez ment a Stop.hu-n,vagy bármely random választott jobber/balliberális portál kommentszekciójában..az egyetlen kivétel talán a Mandiner...Ha szerinted ez a direktíva a jó út,hát csak rajta...szerintem meg a cenzúrát indokolni,kb ugyanolyan suttyóság,mint amit a köcsög arctalan trollok művelnek...Csak a másik oldalról."
"proli csürhe "
" alávaló söpredéket"
"belém törölhetik a szaros seggüket."
"otthonosan belakott bűzös kis odvuk"

Bayer Zsolt (ő is tiltotta egy idő után a kommentelést) Díjas felvezetés!!!
Itt ne beszéljen senki csúnyán! 
így kérje ki valaki a kulturálatlanságot.
"Nehezen tűröd a konkurenciát: Túl hangos, túl erőszakos, túl arrogáns. még ilyet. Mit meg nem engednek maguknak a te oldaladon a "proli csürhe" Te isten szánalmas jószága"


" Ez most komoly? Ez olyan mintha Sarka Kata írta volna... Jaaj a sok hülye bunkó nem bírom már Jaaj letiltom a a sok köcsögöt úgy sincs igazuk ne is létezzenek csak én létezek meg csak nekem van igazam csak Sarka Kata létezik meg azok akik szeretik a többinek kuss, Bann."
"mindig arról papolt hogy a szólás szabadság mindenkit megillet még a trollokat is és aki ennek ellentmondott azt mindenféle primitív fasznak elhordta, erre beindítja az oldalán a cenzúrát XD Ekkora öngólt baszki "
" Ez a lépés nem koherens a saját - egyébként vonzó, harcos - értékrendeddel. Mindenki képes a helyén kezelni a megnyilvánulásokat, nincs mitôl tartanod, viszont a cenzúra minden formája gáz."
"Kérj tanácsot Hajdú Petitől, biztos tud ajánlani egy olcsó komment "karbantartó" embert. Ott a legenyhébb "negativitást" is azonnal tiltják Youtubon egyébként aki tiltja a komment opciót azok általában a youtube legalja: főként feministák, vallásos fanatikusok, lapos föld hívők és ilyenek "
"Kedves Puzsér Robi!

Ha leökrözöl több tízezer embert, mert előző este azt élted meg, hogy a kommentfaladon ketten vandálkodtak, a hozzászólók fele pedig kulturáltan (!) ellentmondott neked, akkor ne csodálkozz, ha bevonzol még több vandált.

A kommentfal NEM a nappalid! A kommentfal, akárcsak a facebook-account, közterület! Hogy ki mondja ezt meg? A tendencia, a jövő.

A magyar nyelvű embereknek alig egy cseppnyi része képes kultúráltan vitatkozni. Te meg azért tiltod le a gyakorlás felületét, mert az személyes marketingstratégiádnak terhére van.

Ezentúl azt írsz a csürhe tömegről, amit csak akarsz - a csürhe tömeg szája befogva! És ha valaki nem a csürhe tömeg tagja, hanem csak ellentmond neked, ... akkor is!

Az egész MeinKomment oldal arra épült, hogy példát mutasson a kommentfalakon. A Te fórumaid voltak az utolsók, ahol kisemberként normálisan kommunikálni lehetett még a legmocskosabb trollal is! "
"helyes hogy letiltotta, a Bibliát se lehet kommentelni"
"Ezt a problémát olyan módon is lehetett volna orvosolni, hogy egyszerűen nem olvassa el a kommenteket.
Ezáltal megmaradt volna a lehetőség, hogy emberek beszélgessenek az adott témáról, vagy akár kedvükre offoljanak, anyázzanak.
De mindez mostantól nem lehetséges kizárólag azért, mert Puzsér kényes ízlésének nem felel meg a kommentözön.
Róbert azt gondolja, hogy minden komment személyesen neki szól. Hát, nagyon nem.
Most a komplett közösséggel készül kib*szni csak azért, hogy az önérzete kevésbé csorbuljon."
 
"És figyelitek az a nyálas politikustempót ahogy letolja magáról a felelősséget a moderációért? És tulajdonképpen a facebook technikusára tol belőle egy részt? Patkány ez semmi más, és abból is a gusztustalanabb fajta."
 
"Értelmes témáidhoz a youtube-on egy-egy gondolatot magam is hozzáfűztem olykor, azt feltételezve, hogy bizonyos értelemben szellemi műhelynek is szánod a csatornádat. Úgy vettem észre, hogy többen is ezt feltételezték. Nem a személyeskedő, trágár vagy bohóckodó kommentek, hanem az akár kritikus, akár egyetértő de tartalmas kommentek formálták a videóid alatt a "hozzászólások mezejét", és a hozzászólások kultúráját. Kár volt ezt megsemmisíteni. Azt hiszem, hogy ezzel a döntéseddel éppen azokat kergeted el a videóidtól (nem igazán fogják nézni/hallgatni azokat), akik értelmesen próbáltak hozzászólni az általad megosztott tartalmakhoz, embereket, akiknek hajlamuk van a téged is foglalkoztató témákról való töprengésre, az önálló gondolkodásra és a párbeszédre, még akkor is, ha az utóbbi csupán virtuális. Marad tehát a szellemi műhely helyett az elefántcsonttorony, a közösség helyett az elidegenedés, a párbeszéd helyett a kinyilatkoztatás. A prolikkal, csürhével, miegymással kapcsolatos aggodalomról az alábbi jutott az eszembe: Oscar Wilde és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij is sínylődött fogságban. Wilde attól szenvedett, hogy az a csürhe azt hiszi, hogy ő olyan, mint ők, hogy azt hiszik egyáltalán lehet bármi közük is egymáshoz; Dosztojevszkij attól szenvedett, hogy az a csürhe azt hiszi, hogy ő nem olyan, mint ők, hogy azt hiszik, van bármi is, ami elválasztja őket egymástól. Dosztojevszkij írónak is, kereszténynek is nagyobb volt, kétség nem fér hozzá. Talán őt érdemes példának venni."
 
Elvis evil:

"Robi azt felejtette el, hogy itt nem csak róla van szó a cenzúra kapcsán. Hanem azokról a fiatal srácokról és lányokról, akik elsősorban az ő hatása okán kezdtek el véleményezni, vitatkozni, gondolatokat ütköztetni frontálisan, mindenfajta félredumálás nélkül, egyszóval elkezdtek gondolkodni. Elindult valami fontos és értékes is, ami bőven túlmutatott az alpári gyalázkodásokon. Azok a kommentmezők jóval többet jelentettek sokaknak, mint Puzsér pillanatnyi kedélyállapotát. Egyáltalán minek olvasta (?) ha ennyire nem tudja kezelni a szitut és az érzelmeit. Inkább példát és irányt kellett volna adnia annak a fiatal generációnak, akik csüngtek a szavain, mert egy bizonyos szint után nem lehet csak úgy besértődni és beleszarni mindabba amiről évtizedeken keresztül beszélsz és meggyőződésesen hiszel. Mert itt nem csak Puzsér Róbertről van szó (!) azon a szinten megmondó embernek lenni, ahol Robi trónolt immáron felelősséggel is járt (!) ahhoz meg nem ártott volna felnőni! Mert hiába lett hosszú a hajad, fogytál le és öltözködsz jobban, na meg öntudatosan tájékoztatod anyukád, hogy ki is van a TV-ben, miközben úgy viselkedsz mint egy óvodás!
"Óóó csak könnyeket ne, az nem méltó az igaz szenvedéshez."
Január 8-án úgy lettem tiltva/törölve, hogy soha egy rossz szót, vagy alpári megnyilvánulást nem követtem el Robi ellen. Nekem nem fáj, rég nem vagyok srác, felnőtt ember vagyok. Azonban ne csodálkozzon senki, hogy a fentebbi hozzászólások dühösek és becsapottan érzik magukat - jogosan."
a kritikus, akit nem lehet kritizálni

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr3612114811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.01.10. 17:13:51

"Évek óta tartom Magyarországon a vélemény frontját, évek óta gyakorlom a kritikát és a megmondást, azoknak a konfliktusoknak a mindennapos felvállalását, amelyekbe úgy érzem, nem áll bele senki – vagy szinte senki. Ilyen a bulvár kritikája, ilyen a globalizáció kritikája, ilyen a társadalom kritikája, ilyen a komplett politikai garnitúra átfogó kritikája, ilyen a tudatosan felvállalt konfliktus Hajdú Péterrel és Berki Krisztiánnal, a mulatós-szcénával vagy az erőszakos, szektás nyugdíjasokkal és leszázalékoltakkal, rövidebb nevükön a nyugerekkel. Teszem mindezt úgy, hogy ezzel a működéssel finoman szólva sem szerzek barátokat, teszem úgy, hogy a pályám első nyolc évében jóformán fizetést sem kaptam, teszem úgy, hogy az a közönség, amelyik kifejezetten kedveli a tevékenységemet, minden percben gyanakodva fürkészi a rést a pajzson: „Lássuk csak, mikor kurvul el a Puzsér, mikor válik celebbé, mikor veszik meg kilóra?”
Úgy élem a napjaimat, hogy feljelentenek, fenyegetnek, tegnap épp a facebook-fiókomat függesztették fel, miközben Habonyék kiadták rám a kilövési engedélyt, és pont annyit érek a balliberális tábornak, amennyit a jobboldalinak: a semminél is kevesebbet. A senkiföldjén élek és dolgozom. Bármikor, bárhonnan rúgtak ki – volt ilyen alkalom vagy féltucat az elmúlt másfél évtizedben – soha nem állt mellém senki: mártírnak is kevés voltam. S a politikailag motivált karektergyilkosságok mellett a komplett bulvármédia csak arra a pillanatra vár, amit majd uralni tud, hogy a képmutató ítélkezés kihegyezett karójával üssön át.
Nincs kényelmes szerkesztőség, ahová visszavonulhatok, nincs szekártábor-haverság, amely megvéd, szolidáris velem vagy hátországot ad. Van négy-öt kollégám, akik a barátaim is, akik hisznek abban, amit csinálok, akik emberileg és szakmailag, kreativitásukkal és munkájukkal egyaránt támogatnak, megteremtve a lehetőséget, hogy ennyi fronton harcoljak, miközben úgy élem a napjaimat, hogy a célzólézerek ott matatnak a mellkasomon, és bármennyit hoztam is ki ebből a kritikusi szerepből, erőm és befolyásom ellenségeimével még egyenként sem összemérhető.
Sokan most sértve érzik magukat, az RTL és Simicska szerződését követő újabb árulásnak látják, hogy nem engedem a kontroll nélküli gyalázkodást a facebook-oldalamon, továbbá hogy a YouTube kommentmezőit teljes egészében letiltottam. Ez azonban már nem szólásszabadság és nem tökösség kérdése – ez már lelki egészség kérdése. Bokszoló és bokszzsák vagyok egy személyben – elfogadtam. Állom az ütéseket, még akkor is, ha sokkal többet kapok, mint amennyit adok. Azt azonban nem várhatják el tőlem a mélyen tisztelt felhasználók, hogy az általam működtetett felületeken a nap minden órájában azt olvassam, hogy „ostoba vagy, leülhetsz", hogy „egy elkurvult celeb lettél, Puzsér”, továbbá hogy „nocsak, hát van az a pénz” – és mindezt egy végeláthatatlan futószalagon, az év minden napján, a nap minden percében, elviselhetetlen monotóniával, rettenetes, lélekromboló mennyiségben. Elfogytam, felőrölt a kommentfal – felzabált a saját szektám. Kollégám és barátom, FAM személyes élménye az enyémmel épp megegyezik, ezért teljes egyetértésben bizonytalan időre szüneteltetjük az „Apu azért iszik, mert te sírsz!” című rendezvénysorozatot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.01.10. 17:13:58

Hajdú Péter, Vágó István és az intézményes bulvár mocskolását, a Mandiner veszett trolljainak rendszeres lincselését vagy a DK erőszakos nyugger-kommandóinak sorozatos támadásait még nem könnyen, de elviselem – azt azonban többé már nem, hogy épp a Puzsér-facebookon működjön a hazai web legalávalóbb trollketrece. Nem az ellenvéleménnyel vagy a kritikával van bajom, hanem a véremet szívó ezerfejű szörny monomániás rosszindulatával, amely mindig és csakis a virtualitásban nyilvánul meg – soha nem tapasztaltam még valódi, hús-vér embertől ehhez hasonló magatartást.
Tudjátok, volt egy pillanat, amikor megsajnáltam Hajdú Pétert. Pedig az egy éven át zajló „hadjáratom” során mindvégig kerültem a személyeskedést, és Hajdúnak kifejezetten a Frizbi című műsorára meg a nyilvánosságban betöltött szerepére fókuszáltam. Ez idő alatt vagy harmincszor szálltam bele, és ezeknek a cikkeknek mindegyikébe beleraktam a teljes intellektusomat, a teljes szenvedélyemet, a teljes önmagamat. Sokszor eszembe jut, milyen megtört, zavart embert láttam a bíróságon – hát nem akarok olyanná válni. Pedig én lassan öt éve tűröm nap mint nap azt, amit ő kapott – sőt rosszabbat. Lassan öt éve tűröm a permanens mocskolást minden létező oldalról, és a rosszindulaton kívül szinte nem is vagyok képes kitapogatni egyéb szándékot.
Őszintén kérlek, kedves felhasználó, hogy ha a fentiek szíves megértése nehezedre esik, ha számodra valóban kiábrándulást jelent, hogy élek a bárki által felkínált nyilvánossággal, hogy mondjuk van egy gyengébb írásom, vagy hogy bármiben nem értünk egyet: ne vetíts rám se hőst, se vezért, se mártírt, se denevérszignált, hanem iratkozz le a nevem mellett lévő mezőben, a „Mégsem tetszik” felirat kattintásával, mert itt csalódni fogsz. Én ugyanis épp azon dolgozom – többek közt a pszichoterápiám keretében –, hogy képes legyek bizonyos körülményekkel megalkudni, hogy ne a habitusom és a hangerőm által legyek azonosítható, hogy ne uralkodjon el rajtam sem a dogma, sem a pragma: hogy se szektás, se korrupt ne legyek. Azon dolgozom, hogy emberként funkcionáljak minél jobban, miközben lehetőleg hitelt érdemlő közszereplő maradjak – de nem úgy, hogy kiszolgálom a közönségemet. Épp ellenkezőleg."

www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/1228734397202371

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.01.12. 08:58:07

"Köszönöm a biztatást és a szolidaritást! Sok felhasználó – köztük Nyári Gábor kollégám és barátom – meggyőzően érvelt amellett, hogy a YouTube-csatornán egy értékes közösség szerveződött, és hát valóban ezerszer kulturáltabb ott a hangnem, mint a facebookon. Nem akarok egy rossz döntés mellett mindenáron kitartani, ezért a YouTube-kommentelés lehetőségét visszaállítom."

apoa 2017.01.16. 20:44:49

Az is bolond, aki egy Puzsérra szót veszteget.

L. Thomson 2017.01.27. 17:35:00

Én már akkor nevetséges bohócnak tartottam Puzsért, amikor a mokkában bemutatták 'filmszakértőnek'. Elmekórtani esett, és csak egy troll.
Name7

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.02.01. 10:22:08

@apoa: most miért?

"Nem azért vállaltam el ezeket a beszélgetéseket Vonával, hogy széttépjem, megleckéztessem, vagy rámutassak arra, hogy öt vagy tíz éve még mennyi minden mást mondott. Nem teszem, egyrészt mert megteszik mások, másrészt mert nem érzem sportértékét.

Örülök, hogy Vona elindult a politikai centrum felé, hogy tapinthatóan mérsékeltebb és vállalhatóbb karakter, mint akár pár éve volt. Remélem, a pártját meg a szavazóit is sikerül ebbe az irányba tolnia. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy bőven van ebben politikai számítás. De vajon a zsidózásban, a cigányozásban, a buzizásban, Putyin és az iszlám dicsőítésében nem volt? Vona politikus.

A legfőbb kérdés számomra az, hogy gettókat építsek-e, vagy adjak esélyt arra, hogy a másik fél változzon? Azért beszélgetek Vonával, mert egyrészt ütköztetni kívánom vele a nézeteimet, másrészt alkalmat próbálok teremteni arra, hogy ne legyen vita. Értsünk egyet abban, hogy Magyarország helye az Európai Unióban van – sorsát Géza fejedelem és István király Bizánc helyett Rómához kötötte, s ezt a nyugati orientációt mi, mai magyarok itt és most igenis meg akarjuk erősíteni."

www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/1160274107381734?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201702

L. Thomson 2017.02.01. 16:39:40

@tesz-vesz: Egy ezeréves döntést a mai politikai környezetbe helyezni. Puzsér újabb ostobasága. A mai Nyugathoz tartozás a régi római katolikus rendhez tartozás? Na-ne!

L. Thomson 2017.02.01. 16:43:02

@LazacGalaxis: Egy videojáték előzetesről azt hitte, hogy az új Nolan Batman filmé. Többiek is, de ő volt a meghívott 'filmszakértő'. ;-)
süti beállítások módosítása