kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom; meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon a minőségi termékeivel, az új ötleteivel és jó iskoláival.

"Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre."

 

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

augusztus 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: Sulyok törölte az „orosz” szót a munkácsi orosz légitámadásról szóló bejegyzéséből Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel egy bejegyzésben együttérzését fejezte ki a Munkácsot ért támadás sérültjeinek, alig egy óra elteltével azonban szükségét érezte, hogy a posztot módosítsa: az „orosz... (2025.08.21. 11:00) Az orbáni orosz bábkormány
  • tesz-vesz: frissítve Magyar Péter vs toroczkai (2025.08.19. 17:17) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, (lehet hogy csak a kommentekben), a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ablonczy (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (39) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (5) dombóvári (1) donáth (1) dopeman (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dugin (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (374) film (109) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (4) fuzárium (1) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (25) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (8) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) Hans K. Reisch (1) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (96) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (3) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (70) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lattman (1) lauda (1) lázár (18) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) liverpool (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) magyar péter (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) Nikol Pasinján (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (125) orbán balázs (2) orbán kormány (1) orbán narcopata (1) orbán pszichopata (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (3) orosz (21) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) pride (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (4) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (8) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (2) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (11) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) sadio mane (1) sadio mané (1) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (16) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) serj tankian (1) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spar (1) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (13) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (4) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) váradi (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várkonyi (1) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (2) vitályos (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) Vörös (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A tej méreg?

2012.10.10. 01:13 | tesz-vesz | 9 komment

Címkék: egészség tej mezőgazdaság szendi monsanto

tej2.jpgDr. Biró Lajos, dr. Antal Magda:

 

A tej ősidők óta kiemelkedően fontos tápláléka az emberiségnek. Már az időszámításunk előtti időből több kontinensen fellelhetők az erre utaló régészeti bizonyítékok, s azóta is töretlen hagyományai vannak az állattartásnak és vele párhuzamosan a tejfogyasztásnak. Elsősorban a kérődzők tejét fogyasztjuk a legkülönfélébb formában, nyersen vagy feldolgozott állapotban; jellemző azonban, hogy az élelmiszeripar fejlődésével az egyre feldolgozottabb termékek irányába tolódik el a fogyasztás. Ez azzal jár együtt, hogy a tej élettani hatásaiért felelős komponensek mind mennyiségükben, mind minőségükben megváltoznak a különböző termékekben. Bizonyos összetevők (pl. a tejzsír) mennyiségét csökkentik a feldolgozás során, másokét viszont növelik, mintegy "hozzáadott értéket" előállítva, elég, ha a kalciummal, fehérjével, vitaminokkal és/vagy ásványi anyagokkal dúsított termékekre, vagy az élő flórás savanyított tejkészítmények esetében a baktériumkultúra hozzáadására gondolunk.

 

Ecclestone és a Szent Korona

2012.10.08. 01:15 | tesz-vesz | 6 komment

Címkék: szent schmitt korona antikultura eccleston

A scone-i kő, vagy a Végzet Köve, vagy a Koronázókő az a homokkő, amelyet évszázadokig felhasználtak a skót, majd az angol, majd a brit koronázási szertartásokban. Eredetileg a ma már romos scone-i apátságban őrizték. A hagyomány szerint a követ eredetileg a bibliai Jákob használta párnának. Skót nemzeti szimbólum, ahogy a magyaroké a Szent Korona.

A követ I. Eduárd angol király 1296-ban hadizsákmányként elvitte és a westminsteri apátságban helyezte el. Itt a koronázási trón (Coronation Chair) vagy Szent Edward széke néven ismert öreg faszék ülőrésze alá illesztették vaspántokkal – ezen a széken koronázták meg az angol királyokat, s ezzel szimbolizálták, hogy ők egyben Skócia királyai is. Van olyan hagyomány, amely szerint nem is az igazi követ vitték el, mert azt a scone-i palota szerzetesei úgy elrejtették, hogy máig sem találják . (Bár időnként visszatér a szóbeszéd, hogy a templomos lovagok birtokába került.)


1950-ben skót diákok visszalopták a követ és 1951. április 11-én az arbroathi apátság oltárán helyezték el.

 

2010.07.

" - Kínai hamisítvány - viccelődött Ecclestone a Szent Korona mellett.

Ángyán József: Csőd felé viszik a vidéket

2012.10.04. 02:51 | tesz-vesz | 2 komment

Címkék: mszp fidesz mezőgazdaság ángyán

A kormány miatt lemondott vidékfejlesztési államtitkár az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén mondott beszédet, ahova meghívták José Bové francia parasztvezért és Szabó Rebekát, az LMP képviselőjét. Ángyán elmagyarázta, miért nem mindegy, hogy a nagytőkések vagy a helyben lakó családok kapják meg a földeket, és mi köze mindennek az EU szent teheneihez.

Tisztességtelenebb a mostani helyzet, mint a szocialisták alatt, ők legalább nem is ígérték, hogy a kis és közepes gazdaságokat támogatják.

“Azért jöttem el, hogy megszorítsam annak az embernek a kezét, aki elindította a mozgalmat, amit nagyon tisztelek”

Ángyán most a Budapestre érkezett José Bovéról beszélt, aki ma már leginkább békés EP-képviselő és az élelmiszer-önrendelkezés szószólója, de a legtöbben mégis arról ismerik, hogy társaival 1999-ben nekiállt lebontani [2] egy McDonalds-éttermet. Ángyán tanár úr [3] pedig egyáltalán nem nyúlt kesztyűs kézzel a témához, kifejezett tisztelettel emlegette ezt az akciót is, mint példát arra, hogyan lehet kiállni paraszti egyenességgel a saját ügyünkért.

A hangulatot Ángyán mai Népszabadság-interjúja (ld. lent) alapozta meg, amiben többek között arról beszélt, már kiadták rá a kilövési engedélyt, a párt pedig biztosan nem számol vele 2014-ben, de a kormány egyébként is elbukhat vidéken a földügyek miatt. Arra a felvetésre pedig, hogy miért nem alapít pártot, így válaszolt:  “sokan kerestek. Voltak polgármesterek, akik azzal hívtak fel, hogy az egész falut hozzák a választásokon. De ne szaladjunk ennyire előre”.

· 2 trackback

Székelyek Pesten 1919-ben

2012.10.02. 03:35 | tesz-vesz | 64 komment

Címkék: pogány székely zs kategória coolidge tormay

Az izgatottság egyre nagyobb lesz. Budapest magyar lakossága lélekszakadva kiáltja ezekben a napokban: Hazát akarunk!
És mindennél kétségbeesettebben kiáltotta ezt vasárnap a székelyek és erdélyi magyarok nagygyűlése. Soha nem látott tömegben vonult fel a város magyar érzésű lakossága a Vigadóba. Ellepte az utcákat, a tereket, a Duna partját és tiltakozott az oláhok jogtalan megszállása és vérlázító kegyetlenségei ellen. Tiltakozott, hogy Erdélyt Oláhországhoz csatolják: - "Ezerötszáz éve a mienk, - kiáltották az őslakó székelyek, - soha se volt az övék!" - Bartha Albert, a volt hadügyminiszter pedig azzal végezte beszédét: "Erős magyar hadsereget kell szerveznünk!" - Percekig zúgott az éljen és egy nagy zokogó hullámban átcsapott a magyar nép himnuszába, melyet száműzni akar az Internacionálé.


Székely katonák között így vonult a százezernyi tömeg az amerikai bizottság elé. Coolidge tanár a Ritz-szálloda erkélyéről nézte és öreg szeme könnybe lábadt. Neki is van hazája...
Egy fiatal székely katona ledobta a zubbonyát és véresre vert mellét odamutatta az amerikainak: Most jöttem Erdélyből, így bánnak az oláhok a magyarokkal a ti védelmetek alatt!
- Budára, menjünk Budára! - hangzott fel egy bosszúra hívó kiáltás.
     És a tömeg hömpölyögve indult a Lánchíd felé. - Le a zsidókkal! Le a szocialista miniszterekkel, le a katonatanáccsal! Éljen Magyarország területi épsége!

Van Morrison: Big Time Operators

2012.09.29. 01:06 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: zene kedvenc

Well, they told me to come on over
I made my way to new york And they tried to have me deported Stop me from getting work Blacklisted me all over They were vicious and they were mean They were bigtime operators Baby, on the music business scene Oh, they looked like politicians But underneath they were thugs And they spread malicious rumours Threatened to have me busted for drugs They had nothing on me Oh man, I was really clean But they were bigtime operators On the music business scene They put a bug in my apartment To listen in on my calls I was looking for some motivation I couldnt find any, any motivation at all They were very desperate people Riding in long black limousines But they were bigtime operators On the music business scene

They were glorified by the media They were heroes who had names They said that they would bury me If I didnt play their game They said I didnt know the score And that I was young and green They were bigame operators On the music business scene Tried to hold me to a phoney contract I said I didnt agree Had to get out of the clutches Had to go underground you see Now Im living in another country But I know exactly just where Ive been Stay away from bigtime operators Baby, on the music business scene Well, baby bigtime operators On the music business scene Oh baby, bigtime operators On the music business scene Well, full of names and places Baby, you know who I mean

A balatonaligai pártüdülő

2012.09.28. 11:04 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Kik ejtették foglyul a magyar államot?

2012.09.25. 01:12 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp orbán fidesz vér várady bakó nyerges fazekas győri simicska kollár nánási baranyay töröcskei patonai

http://atlatszo.hu/wp-content/themes/wp-newspaper/timthumb.php?src=http%3A%2F%2Fatlatszo.hu%2Fwp-content%2Fuploads%2F2012%2F09%2Fstatecapture4-1024x769.jpg&q=90&w=634&h=356&zc=1

A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.

A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 2012-ben közzétett országjelentése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent egy, a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem jelentkező probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége. Az állam – vagy a kormány – foglyul ejtéséről akkor beszélhetünk, ha egy adott terület működtetéséért felelős szereplők, törvényhozók illetve állami tisztviselők nem a közjó, hanem bizonyos magánérdekek logikája szerint alakítják a kompetenciájukba tartozó terület szabályozását, így az egyébként formálisan szabályos és legális döntések egyértelműen bizonyos üzleti csoportok érdekeit szolgálják. Az államot foglyul ejtő csoport lehet egy vagy több család, csoport, üzleti vagy ágazati érdekkör. A csoport tagjai ebben az esetben a közvetett befolyásolás, a legális vagy illegális lobbi  helyett akár ténylegesen is elfoglalhatják az államapparátus tevékenységük szempontjából fontos pozícióit, illetve bizalmi embereiket neveztethetik ki ezekre a posztokra.

Dósa Gárda

2012.09.22. 02:29 | tesz-vesz | 4 komment

Címkék: vers zs kategória


http://static.orszagalbum.hu/nagy/1232134038.jpg

 ...

Dósa Gárda

 (a holokauszt-emléknapon)

Hát mit fog szólni a

kiszsidó!

Ki csak élni szeretne,

s nem ártani senkinek.

 

Dósa barmai gyülekeznek.

Bukott elvtárs állami cég élére

2012.09.19. 16:56 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: fidesz lázár schiffer lmp

Elhelyezkedhet az állami szférában az, akit köztartozásai miatt a magánszférában eltiltottak a cégalapítástól - az erről szóló törvényjavaslatot Lázár János terjesztette a parlament elé.

A hatályos szabályok szerint, aki felszámolásba vitt korábban egy céget, azt a bíróság eltiltja attól, hogy öt évig vezető tisztségviselő, vagy pedig többségi tulajdonos legyen másik cégben. Az új javaslat szerint ezt a szabályt sem kell alkalmazni az állami cégekre.

Az államtitkár a törvényjavaslat indoklásában azzal érvel, hogy a jogalkotó célja a csalárd cégalapítás megakadályozása volt. Márpedig az államnál az ilyen szándék "fel sem merülhet", így azt ki kell venni a vonatkozó szabályok alól.

süti beállítások módosítása