kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom; meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon a minőségi termékeivel, az új ötleteivel és jó iskoláival.

"Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre."

 

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

augusztus 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: Sulyok törölte az „orosz” szót a munkácsi orosz légitámadásról szóló bejegyzéséből Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel egy bejegyzésben együttérzését fejezte ki a Munkácsot ért támadás sérültjeinek, alig egy óra elteltével azonban szükségét érezte, hogy a posztot módosítsa: az „orosz... (2025.08.21. 11:00) Az orbáni orosz bábkormány
  • tesz-vesz: frissítve Magyar Péter vs toroczkai (2025.08.19. 17:17) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, (lehet hogy csak a kommentekben), a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ablonczy (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (39) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (5) dombóvári (1) donáth (1) dopeman (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dugin (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (374) film (109) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (4) fuzárium (1) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (25) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (8) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) Hans K. Reisch (1) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (96) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (3) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (70) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lattman (1) lauda (1) lázár (18) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) liverpool (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) magyar péter (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) Nikol Pasinján (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (125) orbán balázs (2) orbán kormány (1) orbán narcopata (1) orbán pszichopata (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (3) orosz (21) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) pride (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (4) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (8) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (2) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (11) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) sadio mane (1) sadio mané (1) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (16) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) serj tankian (1) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spar (1) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (6) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (4) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) váradi (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várkonyi (1) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (2) vitályos (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) Vörös (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Drive - Gázt!

2012.07.14. 00:35 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: zene film kedvenc pszichológia

A motiváció egyező vonása embernél és állatnál a motoros nyugtalanság, ami felkészít a cselekvésre, hiszen a motívum nem hagy nyugton, tartósan nyugtalanná tesz, és az akadály csak erősíti. A motiváltságnak ezt a kényszerítő, űző, hajtó szerepét a pszichológia drive-nak nevezi. Def: A szükséglet nyomán fellépő aktivált állapot vagy késztetés a drive. (Belső késztetés, belső erőforrás, hajtóerő)

 

Siffer és rétvári a Közgépről

2012.07.12. 20:22 | tesz-vesz | 25 komment

Címkék: fidesz schiffer lmp rétvári

Schiffer András volt frakcióvezető és Rétvári Bence igazságügyi államtitkár

Siffer mögött a Védegylet állítólag, ami maga egy páholy (állítólag). a Védegylet kitartottja sólyom lászló is, a kommunista gyilkosok nagy barátja. rétvári meg egy ostoba, korrupt, gerinctelen hülyegyerek, vajon ki lehet az apja?

siffert még szabad láncon futtatják, eddig elég jól tölti be a szerepét, de sose felejtsük el a gyöngyöspatai-vöröskeresztes lmp-s cigánynyaralást, és az ávós haknit karácsonnyal és pető ivánnal.

"Ezek szerint viszont Demszky Gábor is a Fidesz része, hiszen a Demszky-éra alatt nyerte el a Közgép a Margit híd felújítását."

Az MSZMP, az MSZP, az apa; a fia a Fidesz (és az SZDSZ), és a kis LMP az unoka.

nem a retorika alapján tudjuk, hanem a tettek alapján

Ybl Miklós emléke

2012.07.10. 03:26 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: ybl

Kunszabó: Beszélgetés Pongrátz Gergellyel

2012.07.08. 01:24 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: orbán fidesz 1956 kedvenc bűn pongrátz kunszabó

 Pongrátz Gergely (1932. – 2005. ) a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka az 1956-os forradalom idején.


 

 

„A kompromisszum magyarul megalkuvás”

Beszélgetés Pongrátz Gergellyel

 
Kunszabó Ferenc: Pongrátz Gergellyel beszélgetünk, akivel életünkben először 1983-ban, Bostonban találkoztunk. – Gergő, te nem laktál a városban, hanem attól messzebb, Hannover nevű faluban. Ismerősök szóltak, s akkor bejöttél, kivittél magadhoz, és legalább egy éjszakát átbeszélgettünk. Másodszor 1990 márciusában találkoztunk ugyanebben a pesti szobában, amikor is én, fellelkesedve az akkori eseményektől, azt mondtam, hogy neked, meg Rácz Sanyinak együtt kellene indulni a köztársasági elnökségért, illetve alelnökségért. És akkor meg is tudtuk volna szervezni, mert százával, ezrével voltak az országban aktív nemzeti szellemű körök, melyek azóta szerteporladtak. De te nem vállaltad.

Pongrátz Gergely: Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és azt is tudtam, hogy a kommunisták még nincsenek annyira leverve, hogy ilyesmit meg ne gátoljanak. Csak egy példát mondok el, hogy mennyire igazam volt akkor, amikor kilencvenhét november harmadikán a Hősök terén megbilincseltek. A Parlamentben felszólaltak, hogy Pongrátz Gergelynek a kezére tették a bilincset – és akkor valaki az MSZP soraiból felkiáltott, hogy „a nyakára kellett volna!” És akinek ez a véleménye, most is ott ül a Parlamentben. „Képviseli” a magyar népet.

Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája

2012.07.06. 00:58 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: film jog igazságszolgáltatás bíró antall posztkommunista árulólapok

egy hihetetlenül legendás film 1969-ből, csak két oszkárt kapott, meg egy golden globot. cannes-i győztes (színész), kansasi filmkritikusok-díjas, new yorki filmkritkusok-díjas, nemzeti filmkritikusok-díjas, USA.

nekünk magyaroknak végképp, kicsit rendszerváltás, és látszólag Antall karekterű az áldozat. sajnos csak látszólag.

a nyelv néha francia, ez nagyon zavaró

itt könnyebben nézhető, mert van teljes képernyős mód, szélesvászon is.

 

attól tekintsük el, hogy itt az elnyomóak a nemzetiek, vallásosak, monarchisták, zsidózóak. ezt nyugodtan betudhatjuk a nyugati pc-nek...

még van tovább is:

A kazincbarcikai kórház-hazugságok

2012.07.02. 12:36 | tesz-vesz | 45 komment

Címkék: mszp fidesz egészség demeter állam áldozat kazincbarcika szitka rizner héjja

kazinkorhaz.jpg

Néhány napja jelentek meg a hivatalos határozatok arról, hogy jú­lius 1-jétől milyen ágyszámmal, ellátási funkciókkal működhetnek az egyes kórházak. Eszerint a kazincbarcikai kórház például a belgyógyászatán kívül minden aktív ellátását elveszítette, több mint háromszáz ágyon csak többféle rehabilitációban kapott feladatot. Demeter Zoltán fideszes országgyűlési képviselőnek azonban sikerült változtatnia a helyzeten. A református lelkész a Magyar Hírlapnak elmondta, a helybeliek aggódását látva fölkereste Balog Zoltánt, az emberi erőforrá­sok miniszterét, valamint az egészségügyi államtitkárságot is. „A térség hátrányos helyzetű, sok itt a beteg, és rengetegen élnek a létminimum alatt. Könnyen elérhető kórházra van szükségük, mert rossz állapotban vannak, és utazásra nekik végképp nem futja” – érvelt. A kormánypárti politikus hozzáfűzte, belátja, hogy át kell alakítani az ellátórendszert, de szerinte bizonyos esetekben érdemes újragondolni a döntéseket. „Az emberekre kell helyezni a hangsúlyt az élet minden területén, és nemcsak hazánkban, hanem Európában is” – emelte ki Demeter Zoltán.

Akkor már az egész világon! Merjünk nagyot álmodni!

A csernovai sortűz

2012.06.28. 03:34 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: szlovák

A csernovai tragédia (szlovákul Černovská tragédia) néven elhíresült csendőrsortűz 1907. október 27-én dördült el a Liptó vármegyei, Rózsahegy közelében található Csernovában, 15 halálos áldozatot szedve és többeket megsebesítve az Andrej Hlinka mellett tüntető helyi szlovákok közül. A hét, lőfegyvert használó csendőr közül öten szintén szlovák származásúak voltak.

 

 

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nemrégiben egy nyilatkozat-javaslatot nyújtott be a parlamentbe az 1907-es csernovai sortűz 100. évfordulója alkalmából. Az SNS javaslatában olyan kitételek szerepelnek, melyek erősítik azt a tévhitet, miszerint „magyar csendőrök” lőttek „ártatlan szlovákokra“. A Magyar Koalíció Pártja kulturális tanácsa egy elemzést készített a 100 évvel ezelőtti eseményről, melyben sokszor hivatkoznak Roman Holec szlovák történészre, aki a csernovai sortűzről megjelent egyetlen monográfia szerzője. Íme az MKP elemzése:

„A régi és ismert ad fontes követelmény elsősorban a különböző pszeudopublicistákat, sőt szó szerint sarlatánokat riasztja el, akik saját elképzeléseik szerint alakítják a történelmet, elhallgatnak vagy egyáltalán nem ismernek bizonyos összefüggéseket, programszerűen teremtenek új mítoszokat és így deformálják a széles körű olvasó nyilvánosság egyébként is torz történelmi ismereteit.”
Roman Holec [1]

Csernova 1907

Az 1200 lakosú falu közigazgatásilag Rózsahegy település részét, valójában egyik „külső“ utcáját alkotta. Szinte kizárólag katolikus és szlovák anyanyelvű lakói a rózsahegyi plébániához tartoztak.

1905 nyarán a csernovai születésű Andrej Hlinkát választották meg rózsahegyi plébánosnak. [2]

Ben Mallott - Heartbreaks

2012.06.27. 20:44 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: zene

This life goes howling like a wind

You’d better get along if you can

We come in ringing like a mockingbird song

Crawling up the skies all night long

 

Pongrátz Gergely válasza Gosztonyi Péternek

2012.06.24. 01:35 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: 1956 kedvenc szabadkőműves gosztonyi pongrátz maléter kunszabó

Pongrátz Gergely (1932. – 2005. ) a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka az 1956-os forradalom idején.


 

Nyílt válaszlevél /HUNNIA 103. szám /

Dr.phil.I. und Dr.h.c.oec. Gosztonyi Péternek, aki a dupla doktori cím mellett a „Historiker, Politologe, Publizist” címeket is viseli


 

Életének 68. évében 1999-ben, Bernben elhunyt Gosztonyi Péter magyar történész - közölte a hírt a svájci magyar nagykövetség.

Az 1956 óta Svájcban élt nemzetközi hírű Kelet-Európa- és Oroszország-szakértőt március elején megoperálták, akkor jobban lett, most váratlanul következett be a halála. Gosztonyi Péter 1963 és 1996 között a svájci Kelet-Európai Könyvtár vezetője volt, és elsősorban hadtörténettel foglalkozott. Számos könyve jelent meg az 1956-os magyarországi eseményekről, valamint a kelet- és közép-európai térségről.


Gosztonyi Péter 1931. december 2-án született Budapesten. Tanulmányait Budapesten, majd 1953-tól a Zürichi Egyetemen folytatta. Részt vett az 1956-os forradalomban, alhadnagyként szolgált Maléter Pál közelében a Kilián laktanyában. A forradalom leverése után Svájcba emigrált. A 1960-as évektől az egyetemi rangú Kelet-európai Könyvtár munkatársa, majd 1964-től 1996-ig vezetője volt az intézménynek. 1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem díszdoktorává avatták. Az emigrációban igyekezett ébren tartani a határon kívül élő magyarság tudatában Magyarország felszabadításának reményét, történelmi munkáiban arra törekedett, hogy tárgyilagosan mutassa be az ország második világháborús szerepét, az 1956-os forradalom előzményeit és összefüggéseit. A Rákosi-Kádár rendszer "történészeinek" utolsó csatlós koncepciójával szemben kimutatta, hogy Magyarország második világháborús szerepjátszásában milyen mértékben volt meghatározó az a diplomáciai kényszerpálya, amelybe a Nyugat korabeli dilettáns politikusai a trianoni békediktátummal még a jószándékú magyar államférfiakat is belesodorták. Történészi hitvallása: úgy kell munkálkodni, hogy gyűlölet nélkül ismerjük meg szomszédainkat, s tartsuk be az együttélés szabályait, mert e nélkül sem a Nyugat, sem a Kelet nem segít bennünket. Gosztonyi Péter állandó munkatársa volt több német, osztrák, svájci hadtörténeti, politikai folyóiratnak, illetve újságnak, 1990-től az Élet és Irodalom, a Magyar Nemzet, a Heti Magyarország, a Kritika című lapoknak. Tagja volt a Svájci Hadtörténeti Társaságnak, a Német kelet-európai Társaságnak és a Svájci Szakújságírók Szövetségének. Főbb művei: az 1973-ban kiadott, magyarul 1990-ben megjelent A kormányzó, Horthy Miklós című könyv, A Vörös Hadsereg (magyar kiadás 1993), A magyar forradalom története (1981), Magyarország a második világháborúban I-III. (1984), Vihar Kelet-Európa felett (1990), A magyar Golgota, A politikai megtorlások vázlatos története Magyarországon 1849-1966 (1993), Vlaszov tábornok (1997). A tavaly februárban, a Budapest lángokban 1944-1945 című könyve bemutatóján az író elmondta: hadtörténeti munkáiban nemcsak stratégiai és technikai szempontból, de a történéseket átélő ember szemével is igyekszik láttatni az eseményeket. A "svájci páholy" pedig lehetőséget teremt számára, hogy a Kárpát-medence történetét szűk magyarországi nézőponton túllépve vizsgálja.

sic!


Kedves Péter!

Nem hittem volna, hogy egy olyan ember, aki a fenti címeket viseli, ne tudná, hol a felső határa az aljasságnak. Én igyekszem elkerülni azt az alpári hangot, amit Te ütöttél meg a Vödrös Attilának küldött leveledben és melyet az ÚJ IDŐK hozzájárulásommal leközölt. Ha már feldobtad a labdát, engedd meg, hogy belerúgjak. Olyan tényekkel válaszolok, melyeket bizonyítani is tudok.

süti beállítások módosítása