Pongrátz Gergely (1932. – 2005. ) a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka az 1956-os forradalom idején.
„A kompromisszum magyarul megalkuvás”
Beszélgetés Pongrátz Gergellyel
|

|
Kunszabó Ferenc: Pongrátz Gergellyel beszélgetünk, akivel életünkben először 1983-ban, Bostonban találkoztunk. – Gergő, te nem laktál a városban, hanem attól messzebb, Hannover nevű faluban. Ismerősök szóltak, s akkor bejöttél, kivittél magadhoz, és legalább egy éjszakát átbeszélgettünk. Másodszor 1990 márciusában találkoztunk ugyanebben a pesti szobában, amikor is én, fellelkesedve az akkori eseményektől, azt mondtam, hogy neked, meg Rácz Sanyinak együtt kellene indulni a köztársasági elnökségért, illetve alelnökségért. És akkor meg is tudtuk volna szervezni, mert százával, ezrével voltak az országban aktív nemzeti szellemű körök, melyek azóta szerteporladtak. De te nem vállaltad.
Pongrátz Gergely: Nekem soha nem voltak politikai ambícióim, és azt is tudtam, hogy a kommunisták még nincsenek annyira leverve, hogy ilyesmit meg ne gátoljanak. Csak egy példát mondok el, hogy mennyire igazam volt akkor, amikor kilencvenhét november harmadikán a Hősök terén megbilincseltek. A Parlamentben felszólaltak, hogy Pongrátz Gergelynek a kezére tették a bilincset – és akkor valaki az MSZP soraiból felkiáltott, hogy „a nyakára kellett volna!” És akinek ez a véleménye, most is ott ül a Parlamentben. „Képviseli” a magyar népet.
Utolsó írka