kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom; meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon a minőségi termékeivel, az új ötleteivel és jó iskoláival.

"Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre."

 

Minden adófizető polgár "szociáldemokráciában" és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

augusztus 2026
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: Hadházy szerint Gajdos László a Mol jogászát nevezte ki a Mohu átvilágítására, a miniszter szerint ez butaság hvg.hu/gazdasag/20260807_mol-mohu-kolesar-gergely-elo-kornyezet-miniszterium-gajdos-laszlo-hulladekkoncesszio „Dr. Kolesár Gergely Viktort 2026. június 28-ai hatállyal nevezték... (2026.08.07. 15:52) A Harmadik Honalapító
  • tesz-vesz: az egyik legfontosabbat pont sikerült kihagynom a posztból, azt hittem benne van: Magyarország elkezdett katonákat és fegyvereket küldeni a keleti országrészbe 2022. február 22. Benkő Tibor honvédelmi miniszter bejelentette, hogy a Magyar Honvédség elkezdett csapatokat és haditechnikát ... (2026.07.31. 09:55) A Harmadik Honalapító
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, (lehet hogy csak a kommentekben), a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ablonczy (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) Ady (1) afd (1) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (3) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bernie (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (39) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (16) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) dévényi (1) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) djindjics (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (5) dombóvári (1) donáth (1) dopeman (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dugin (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (52) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) Falhbush (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (5) fekete-győr (1) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) fellegi (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (378) filemon (1) film (109) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fuentes (1) fülkeforradalom (1) fülöp (4) fuzárium (1) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerkens (1) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) gulyás balázs (1) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyingyics (1) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (25) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (9) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) Hann (1) Hans K. Reisch (1) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (98) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (3) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (2) jány (1) ján kuciak (1) jan kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jeszenszky (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juscsenkó (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (14) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (71) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) kinizsi (1) király (8) királyság (1) kirk (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konok (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) körösényi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (3) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) krasznov (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (4) kuncze (2) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) kvapil (1) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lattman (1) lauda (1) lázár (20) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) lisoczki (1) liszt (1) litván (1) liverpool (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) MAGA (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) Magyar (3) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) magyar hang (1) magyar péter (2) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mamdani (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (5) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) migráns (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) modoros (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (2) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) mp (1) MP (1) mráz (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy ádám (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (15) németh (13) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) népszabadság (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) Nikol Pasinján (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) Nyírmártonfalva (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (6) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (128) orbán balázs (2) orbán kormány (1) orbán narcopata (1) orbán pszichopata (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (3) orosz (23) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (3) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (6) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (11) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokol (1) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polgár judit (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) pressman (1) prezi (1) pride (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (4) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (12) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (2) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (13) röhrig (1) román (6) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) rtl (1) rtl klub (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruszin (1) ruttner (2) sadio mane (1) sadio mané (1) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schadl (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (16) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) serj tankian (1) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spar (1) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (13) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (3) szó (1) szociopata (1) szőcs (4) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (3) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (5) tiszavasvári (3) tiszolczi (1) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) tompos (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (4) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (2) tuzson (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrajna (1) ukrán (10) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (71) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vance (1) vanczák (1) vankó (1) váradi (1) várady (1) váralja (1) varga (10) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várkonyi (1) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) verók (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) vidus (1) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (2) vitályos (1) vitéz (1) vitézy (3) vizi (1) volner (11) völner (1) vona (27) vona-szabó (1) Vörös (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vucic (1) vucsis (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) whitehouse (1) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) yagun (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) zákány (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. A kereszténység kalóza Térjünk mindannyian konszenzusra.

A város

2012.04.09. 14:07 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: zene vers elitposzt

 

A város

 

Mocskos kővidék, szennyezett patak

Hömpölygő tömeg, mely dolgáért halad.

Az utcán korcs sihederek.

Vattacukorszagú lányok

Utcaszépe, szeméttenger

Sárga, zöld és lila felsők

Ruganyosmellű macskaléptek.

A sikátorban ammónia, a metróban, minden utcán

árkád alatt, a parkokban.

Foxi-maxi tanszékek, parlamenti pockok

Koszos eltés egyetemisták.  *

Fehérterror kéne ide

Ez a város; színes rongyokba öltözött

 

 

2009. ősz, Budapest

* S. M. jobbikos "politikus"

Petőfi Sándor: Magyar vagyok (Milla, Latinovits)

2012.04.09. 00:34 | tesz-vesz | 7 komment

Címkék: vers eu petőfi latinovits

ének: Marge (Mészáros Zsuzsanna), MILLA

olyan jellemző ez a millás kamerakezelés, sokáig mutatunk egy belterjes arcot, mert szeretik mutatni magukat.
tetszik a zene, a végén mondjuk béna a hang

milla, azt tudjátok, hogy Petőfi nemzeti magyar ruhában járt állandóan (ahogy pl Benedek Elek is)
tüntetőleg, hogy ő magyar, ti mikor vennétek fel ilyet? ne játsszuk ezt a játékot, ti csak poénból és ripacskodásból, kivagyiságból vennétek fel a nemzeti díszmagyart.

bájos ahogy kihagyják a revizionista és pacifistaellenes sorokat

 Petőfi írt valami olyat is, hogy "foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat", amit most meg olyanokra lehetne ráakasztani akiket ezek az emberek elfogadnak barátnak

A Messiás

2012.04.08. 00:07 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: film vallás keresztenyseg

Passió

2012.04.07. 00:22 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: film vallás keresztenyseg

A Hortobágy legendája

2012.04.06. 00:08 | Lee van Cleef | Szólj hozzá!

Címkék: film

USA: Újra feléled a Déli Konföderáció?

2012.04.05. 00:16 | Lee van Cleef | 27 komment

Címkék: usa

 
 

151 év telt el azóta, hogy az Amerikai Déli Konföderációs Államok első és egyetlen elnökét, Jefferson Davis-t feleskették a Hazára és beiktatták hivatalába. Erre emlékeztek az egykori eskü és beiktatás helyszínén, az alabamai Montgomery városában, 2011. február 19-én. Az eskü és a beiktatás szimbolikusan újra megtörtént, mely nemcsak a múltnak szólt, hanem a jelennek és méginkább a jövőnek is!

Az 1861- ben kezdődött és "Amerikai Polgárháborúnak" nevezett küzdelem, mely lényegében a Déli Államok szabadságharca volt, ma már történelem. Ám, mint ahogy a történelem megismétli önmagát, éppen úgy lehet a múltból jövő és változhat meg minden, ami eddig meghatározta az emberek életét.

Éppen ennek a jövőnek első megvalósulásaként történt ez az ünnepi megemlékezés, az egykori események 150-ik évfordulóján, a Déli Konföderáció akkori fővárosában: Montgomeryben. Az egykori Parlament lépcsőin újra felelevenítették, s eljátszották az elnök; Jefferson Davis felesketésének és beiktatásának ceremóniáját. Ám most a szenátorok helyett, a Konföderális Haderő Vetererán hőseinek Emlékét és Hagyományait Őrző Egyesület lelkes hazafiainak részvételével, akik már a kiskorukban a saját családjukban magukba szívták a Déli Konföderáció népének szabadságvágyát és az ezt célzó hagyományait.

károlyi Esztergomba fordul

2012.04.04. 00:59 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: esztergom károlyi tétényi

 

na végre elvitték, mégha ilyen sunnyogóan is (átépítésnek álcázva), ezek a primkók. mégha fideszes cégekkel is, de gesztus a szavazóknak.

Gróf Tisza István kontra károlyi

 

eközben Esztergomban:

 

Schmitt Pál doktor

2012.04.02. 19:47 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: orbán fidesz schmitt

Dr. Fluck Ákos (külsős ügyvéd) különvéleménye a szerzőijog-sértés egyértelmű kimondását, illetve a doktori dolgozat érvénytelenségét tartalmazza.

- Mit gondol arról, hogy ha nincs az Ön különvéleménye, akkor is ott tartana-e az ügy, ahol jelenleg?

- Erre nem tudok válaszolni. Meg kívánom ismételni, hogy állaspontom szerint a rám bízott munkát a legjobb tudásom szerint elvégeztem, az anyagot az egyetemnek átadtam, a döntés nem az én kompetenciám

 

teljesen világos volt mindenkinek aki ismeri a hazai viszonyokat, hogy nemcsak gyurcsány, de még smitt paci is törvénytelenül szerezte az iskolai végzettségét.
elena csaucseszkú csontujja felmutat a sírból: ti is!
orbán elvtárson is gondolkoznék én azért.

 

· 1 trackback

Galkó és Frölich, avagy zsák a foltját

2012.04.02. 01:05 | tesz-vesz | 3 komment

Címkék: színház zs kategória pozsgai dörner galkó

"Mi mindenre jó a fészbuk, gondoltam magamban ma délelőtt, amikor azt láttam a saját oldalamon, hogy egyik bejegyzésemhez hozzászólt Galkó Balázs színművész. Ha már így esett, kedvem szottyant arra, hogy körbenézzek a mokány szabadságharcos fészbukoldalán, s a galkói úton elindulva hamarost kikötöttem Frölich Róbert főrabbi úrnál. Ott aztán megpihentem.

Március 22-én volt az új vezetésű Új Színház első bemutatója, pontosabban előbemutatója. Kodolányi János Földindulás című drámáját Pozsgai Zsolt állította színpadra, s az előbemutatón tiszteletét tette Galkó Balázs színművész úr is. A nézőtér jobboldalán talált helyet a szünet után, s - szemtanúként írom - onnan nézte végig az előadás második felét.

süti beállítások módosítása