SAJÓ SÁNDOR A KÁRPÁT-MEDENCE TERÜLETI EGYSÉGÉÉRT
Nyolcvan esztendővel ezelőtt, 1920. június 4-én a területrabló trianoni békediktátum a mohácsi vésznél súlyosabb csapást mért nemzetünkre. A ránk parancsolt igazságtalan „béke” elcsatolta az ezer éves történelmi haza területének kétharmad részét, és minden harmadik magyar – anélkül, hogy szülőföldjét elhagyta volna - a megcsonkított ország határain kívülre került. A győztesek lábbal tiporták az általuk meghirdetett elveket, így a magyar népnek nem engedték meg, hogy önrendelkezési jogával éljen; az etnikai elv semmibevételével, népszavazás mellőzésével, önkényesen húzták meg a határokat, így a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági, kulturális és politikai egységét megbontva soknemzetiségű utódállamokat hoztak létre, türelmetlen balkáni népekre bízva az országlást. A két háború közötti politikai életben nem volt párt, mozgalom vagy társadalmi szervezet, amely az esztelen csonkolásba belenyugodott volna. Íróink, költőink többek között a Kosztolányi Dezső szerkesztette Vérző Magyarország című antológia szerzőiként emelték fel szavukat hazánk: a Kárpát-medence területi egységéért. A Horthy Miklós előszavával megjelent könyv szerzői között találjuk Apponyi Albertet, Gárdonyi Gézát, Cholnoky Jenőt, Rákosi Jenőt, Jászai Marit, Herczeg Ferencet, Krúdy Gyulát, Kosztolányi Dezsőt, Lyka Károlyt, Pethő Sándort, Schöpflin Aladárt, Tóth Árpádot, Tormay Cecile-t, Végvárit és másokat. Hasonló szellemben szólt és írt Trianon ellen Babits Mihály, Juhász Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső és Sajó Sándor (a névsor hosszasan folytatható), jóllehet az ő protestáló írásaikból nem került be szemelvény a nevezetes irredenta antológiába.
Utolsó írka