Egy az egyben átvéve a Szcientológia: objektíven és szubjektíven blogról:
Az LMP és a szcientológia kapcsolata
Figyelem! Politikai témájú bejegyzés következik.
A félreértések elkerülése végett:
- nem az LMP-t kívánom támadni vagy lejáratni
- nem nevezem szcientológuspártnak, mert nem az
- a bejegyzés célja, hogy a LMP és a szcientológia kapcsolatát tisztázza, mivel többen kérdezték tőlem, hogy van-e kapcsolat a két szervezet között
Az első forduló előtt több szcientológus ismerőseimtől is kaptam az LMP-re való szavazásra buzdító emailt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mert elszigetelt jelenségnek tűnt.
Azonban ez az elszólás (?) meglepett:
Origo.hu tudósítás az LMP-buliról
01.31 Tetőfokára hágott a hangulat az LMP-bulin
Egy háromfős társaság tudósítónktól jó pár méterre elkezdte skandálni, hogy "kampánycsapat, kampánycsapat!". Tudósítónk rákérdezett, hogy miért kiabálják ezt, de gyanakvással tekintettek rá, ezért nem kapott kérdésére választ. Azt viszont végül az egyik fiú elmondta, hogy elképesztőnek tartja, hogy az LMP bejutott a parlamentbe, és különösen az fantasztikus, hogy három hónap alatt megnégyszerezték a támogatottságukat. Mire egyik haverja poénkodva hozzátette, hogy "végre képviseletet kapnak a parlamentben a szcientológusok".
Kapcsolódási pontok
1. A listavezető siffer ügyvédi irodája kb. 4 éven át képviselte a Magyarországi Szcientológia Egyházat.
Dr. Schiffer András (itt egy pletyka róla ) ügyvédi irodája (Schiffer és társai ügyvédi iroda) volt évekig (2002 és 2006 között) - nem kevés pénzért - a Magyarországi Szcientológia Egyház jogi képviselője. Az irodából elsősorban dr. Szikinger István foglalkozott az egyház ügyeivel, tudomásom szerint Schiffer András konkrétan egyszer sem foglalkozott az egyházi jogi ügyeivel.
1A. A listavezető ügyvédi irodája ismerte az egyház sötét oldalát is.
Dr. Szikinger István képviselte az egyház a Munkaügyi Főfelügyelőség elleni perekben (mindet megnyerte az egyház). A perekben az egyház vitatta a Munkaügyi Főfelügyelőség bizonyos megállapításait (amelyek sajnos fedték a valóságot) és az ezek miatt kiszabott bírságokat: nem adják ki az évi rendes szabadságokat, sokkal többet dolgoztatják a munkatársakat a megengedettnél, nincs túlórapénz, egyoldalú a munkaszerződés és törvénytelen kitételek és megkötések vannak benne.
Szikingerék az egyházi köntösbe bújtatással mosták ki ebből az egyházat.
Szikingerék irodája asszisztált az egyház emberi jogokat súlyosan sértő elhallgattatási taktikáihoz is. Több olyan eset is előfordult, hogy az egyház egyik volt munkatársa a Schiffer és Tsai irodájában, az ügyvédek és az egyház képviselői jelenlétében (melyről videofelvétel is készült!) írta alá a gyóntatási ülések alapján összeállított (alaposan ki is színezett) bűnlajstromát (így lesz a gyónási titok által védett anyagból zsarolásra alkalmas hivatalos dokumentum), és egy nyilatkozatot, hogy ha beszél az egyház szerint "bizalmas" információkról, akkor alkalmanként x millió forintot fog fizetni. Ez belefért abban az irodában az ügyvédi etikába.
Kizárt, hogy ne tudott volna ezekről az iroda a vezetője.
2. A Humanista Párt (az LMP-vel együttműködő kis párt) egyik fő aktivistájának az apja az egyház fő lobbistája
Kopiás Attila "Steve" Kopiás Gábornak, az egyház fő lobbistájának fia.
Bővebb infó itt.
Kopiás Attila is ír erről a blogján "nem vagyok már szcientológus, de ... " stílusban.
Mit mond az LMP - Az LMP honlapja és programja; az országos lista vizsgálata
Megnéztem a LMP 228 oldalas választási programját. Az egyházakkal említés szintjén sem foglalkozik. A holnapon pedig nincs külön szó a szcientológiáról.
Az országos listán nem találtam olyan embert, aki tudtommal szcientológus lenne.
Következtetés és záró gondolatok
A szcientológia egyház üzletpolitikájának része, hogy vallásszabadság eszméjével és az egyházi tevékenységeket védő jogszabályok segítségével védekezik a támadások ellen.
Ebben a liberális értékeket képviselő pártok a természetes szövetségesei. Az 2/3 egyháztörvény módosítása eddig az SZDSZ-en és annak zsarolási potenciálján bukott el.
Tény, hogy a FIDESZ potenciális kétharmada nagyon nagy fenyegetést jelent az egyház számára; az egyház puszta léte is veszélyben forog a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990-es törvény lehetséges módosítása miatt.
Én nem hinném, hogy az LMP "szcientológuspárt" lenne, vagy őket képviselné. Közvetett kapcsolatuk sincs a jelek szerint.
De az is biztos, hogy az LMP nem fog fellépni ellenük, és nem fog megszavazni semmiféle, a szcientológiát hátrányosan érintő törvénymódosítást.
És az is biztos, hogy az egyház a saját túlélésének biztosítása érdekében jó kapcsolatokra törekszik az LMP-vel - de hogy mit tettek, tesznek, és fognak tenni ezért, azt sajnos nem tudom megmondani.
Szerintetek normális egy politikai rendezvényen, ha nincs semmi szci kötődése, hogy azt kiabálják, hogy "statív, statív"?
„statív, statív” kiálltások szállnak a teremben
Utolsó írka