kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Hami

2010.06.14. 05:34 | Buzgómócsing | komment

Na nézd mit találtam. A töriblogon a hami fantázianevű szerző ámokfutást rendezett. Történt ugyanis, hogy megjelent az indexen egy interjú Szőcs Gézával, a kultúrális terület új vezetőjével, aki két hajmeresztő kijelentést mert tenni: Nyitni kell (Közép-)Ázsia felé és érdekelné egy genetikai vizsgálat a magyarság eredetével kapcsolatban. Idézem:

 

"Én az igazságtól nem félek. Amitől félek, vagy inkább bosszant és idegesít, az az, amikor intellektuális energiákat pazarolnak értelmetlen vitákra, és ütköztetnek olyan nézeteket, amelyeknek csak névleges közük van a valósághoz, jelen esetben a múlt idejű valósághoz. Egyébként magam is kíváncsi vagyok, hogy a finnugor elmélet hogyan állja ki a genetikai összevetés próbáját, és úgy gondolom, a kíváncsiság az egész emberi civilizációt és kultúrát meghatározó és mozgató erő. Nem szabad a kíváncsiság jogát elvitatni magunktól vagy másoktól."

 

Na ez verte ki a biztosítékot haminál. Nem kívánok most belefolyni a tudományos részébe az őstörténetnek, azt a magam részéről megtettem a válasz sorozatban. Inkább a hami félék módszerére kívánok rámutatni, ami ne ámítsuk magunkat, a tudomány legfelsőbb köreinek módszere is. (Gondoljunk csak Pl. Rédey Károlyra, aki lefasisztoidozta azokat, akik nem értettek vele egyet.)

 

Tehát: Szerinte "hajmeresztő", hogy egy kormányzati pozícióban lévő politikus genetikai vizsgálatok végzésével szeretné elősegíteni a magyarság eredetének kutatását. Nem tudom hami szerint mi a tudományos, ha ez nem, és mit lehetne csinálni, ha ezt nem. Igazán érdekelne. Aztán elkezdi minősíteni Szőcsöt, hogy milyen bunkó, majd olyanokkal mossa össze, akikről még csak említést sem tett (Sziriuszi rokonság, UFO-magazin, földcsakra és persze nem maradhat ki a zsidózás sem). Utána siránkozik egy sort az oktatás szánalmas helyzetéről - ahol nem verik eléggé az emberek fejébe a hivatalos tananyagot - és kifejti, hogy hülyékkel nem szabad szóba állni. Hülye az, aki mást mond, mint amiben hami hisz. Végül közli, hogy aki a hozzászólók közül ellent mer mondani neki, az is ki lesz onnan moderálva...

 

Az egész iromány stílusa Tóta W.-ére emlékeztet, csak még az a fikarcnyi tehetség sincsen meg benne, ami valaha Tóta W.-ben megvolt. Fröcsögés, felsőbbrendű gőg, kioktatás és gyűlölet sugárzik minden sorából. A jelen finnugrista tudomány jeles képviselője, jól eltanulta a stílust, felmondta a leckét. Tudományos hozzáállásnak a nyoma sincsen benne. 

Régi kedves ismerősöm hami. Amikor elkészültem a Válasz sorozat első részével azt néhány helyen trackback-eltem a toriblogon (ahol mellesleg nem trackback-elt senki más.) Erre megjelent itt hami, lefaszozott és kijelentette, hogy töröl minden trackbackemet. Akkor én még naívan reménykedtem benne, hogy hami egy elfogulatlan kultúrember, csak én trackback-eltem sokat. Tévedtem. Talán lesz majd egy kor, amikor nem dogmák lesznek,  inkvizítorok, pártfunkcionáriusok, hamik és társaik, hanem lehet vitatkozni, érvelni is. Amíg ilyen hami félék lesznek a hangadók, erre sajnos várnunk kell...

 

Kiváncsi vagyok, ha ezt trackback-elem, azt is törli-e a tudományosság jegyében hami?

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr102079798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alfőmérnök 2010.06.14. 08:15:49

Buzgó!
Csak a tárgyilagosság kedvéért: ha nincs hivatkozás a posztban a másik posztra, akkor a szabály szerint törölheti a trackbacket.
Tehát a régebbiek esetében lehet, hogy a szabály szerint járt el, mikor törölte. Azt hiszem.
Itt van hivatkozás(vagy link, vagy hogyishívják), tehát ezt nem törölheti (ha ragaszkodik a szabályokhoz).

Azzal a szkeptikusblogos gyerekkel sikerült kiegyezned valamiben?

Buzgómócsing 2010.06.14. 08:25:04

@Alfőmérnök: Akkor még nem volt ez a megállapodás, ha jól tudom, azóta született ez a kedvezményezés. De az is a túlzott trackbackeelés miatt van, ne legyen egy helyen túl sok trackback. Ott az enyémen kívül egy sem volt. Egyébként én is gondoltam arra amire te, hogy az lehetett a baj, most kiderült, hogy mégsem...

A szkeptikus blogos gyerekkel azóta vitatkozom, azért sem tudok ide írni, mert elég sok időmet leköti. De most vége a tanításnak talán lesz időm írni. Bár még a német szakdoga visszavan...

Alfőmérnök 2010.06.14. 08:50:19

@Buzgómócsing:
Részletkérdés, de a kezdeményezés azért (is) született, mert ez a „szabály”.
www.webopedia.com/TERM/T/TrackBack.html

Persze a gyakorlatban nem igen tartják be. Azaz akkor betartják, ha olyan a trackback, ami nem tetszik nekik. :-)
Leírtam már a véleményemet erről, itt:
mandiner.blog.hu/2010/01/22/tarsasag_a_tiszta_trackbackert
(Malacz69 álláspontját is osztom.)

A szkeptikusos vitára meg kíváncsi vagyok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:20:26

1998-ban követett Rédey Károlytól az „Őstörténetünk kérdései”. Ez utóbbiban olvashatók az alábbi sorok: „ A tudomány művelői tisztában vannak azzal, hogy egy-egy népben több antropológiai típus mutatható ki, csupán az amatőr történészkedők és híveik próbálják minden áron bizonygatni a tiszta faj létezését (politikai indíttatású, olykor fasisztoid hangvételű írásaikban).”

gréczy nyelvészre emlékeztet, ő mondta, h aki szerint a nyelv romlik azok alacsony iskolázottságú emberek.
cseh tamás forog a sírjában

ezek a tudjuk kik mind egyformák...
aki nem ért velük egyet az csak buta, vagy náci lehet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:21:40

@Alfőmérnök: ez csa k a mandiner konzervatóriumra vonakozik

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:38:42

s persze nem maradhat ki a zsidózás sem"

de hami a zsidó nem?

még itt tett egy frappánsan kulturált megjegyzést:
kkbk.blog.hu/2009/11/02/valasz_58/fullcommentlist/1#c7536500

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:41:56

@Buzgómócsing: erről mindenképpen szeretnénk egy írást olvasni, nagyon jó lenne

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:44:27

@Alfőmérnök: a trekkbekkről é is csináltam posztot

kkbk.blog.hu/2009/07/30/reakcio_63

még a szövetség előtti korból

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 11:46:58

@Alfőmérnök: ez egy link, amit a mandiner használ, ez meg egy másik link, és másik def

TrackBack
A pingbackhez hasonló technika, ám lényeges különbség, hogy a blogbejegyzés szerzője maga választja ki, hogy a bejegyzése milyen más blogbejegyzésekhez kapcsolódik,

na melyik az igaz?

Alfőmérnök 2010.06.14. 11:54:43

@tesz-vesz: Hát igazándiból azon múlik, hogy hogyan értelmezzük a "kapcsolódik" szót. Ha azt értjük rajta, hogy tematikusan kapcsolódik, akkor a wiki definíció szerint nem kell linkelni a másik posztot.
De tök mindegy, most is azt a véleményemet tartom, amit a mandineren leírtam.
Buzgó mostani posztja meg megfelel a szigorúbb definíciónak is, úgyhogy nem törölhetik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 13:15:25

most látom h 88 verscímke van! ez egy náci blog! úgyhogy igaza van rédey károlynak! aki kritizálja az tényleg náci!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 13:29:13

BUzgó v vki, erről a Szőcsről mit lehet tudni?

jókat mond eddig itt
index.hu/kultur/pol/2010/06/11/felulvizsgalna_a_finnugor-elmeletet_a_kulturalis_vezetes/

de rmdszes volt, és a fideszen belül is nagy ellenhulllámok voltak a kinevezése miatt. csak orbánnal lévő barátsága miatt nevezék ki - mondja az index

szimpatikus képe van, de nincs róla vmi más konkrét infó, h mi s ő igazából?

idesüss 2010.06.14. 15:16:23

Hello TV és Buzgó!

Látom itt is kiverte a biztosítékot a Hami-féle vitakultúra :)
Nem akarok hosszasan írni, az én történetem itt olvasható részletesen a témával kapcsolatban:
www.szabir.com/blog/tudomany-vagy-cenzura/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 16:00:35

@idesüss: ez igen! nagyon jó az oldalad

te ki vagy amúgy? ismered Buzgót?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 16:02:21

@idesüss: nagyon tudományos! biztos h Buzgót is érdekli ez az oldal, ha nem látta még

tudi 2010.06.14. 16:31:19

De utálom, azokat az embereket, akik csak és kizárólag fekete-fehérben látják a világot, miért ne lehetne vizsgálni.

Donna (Cara)mba 2010.06.14. 16:44:27

@idesüss: Érdekes a blogod!
Én tényleg fel nem bírom fogni épelmével, mit kapaszkodnak egyesek mindenáron, mint a fuldoklók a szalmaszálba, a finnugor származási hipotézisbe?
Ha csak a nyelvünk rokon, akkor mi van? Földrengés a nagyvilágban?
Ha a nyelvünk se rokon, akkor mi van? Menyílnak az égnek csatornái és elönti földünket a mit tudom én hanyadik vízözön?

Ha rokonok vagyunk, mi a baj azzal, ha ezt genetikai bizonyítékokkal is alátámasztjuk? Csapatainkkal bevonulunk talán Karéliába, és visszavesszük az oroszoktól, a finnek helyett, rokonsági alapon, és ezáltal veszélyeztetjük földünk, de legalábbis kontinensünk békéjét?:-DDDDDD

Ha meg türk népek lennénk, akkor behívnánk a törököket, jöjjenek már vissza, hiszen rokon-rokonnak nem vájja ki a szemét?:-D

Mondom, ezt tudományosan gondolkodó embernek képtelenség felfogni!. Ha a tudomány az ami, és nem dogma, nem hittan, akkor a hipotéziseket alá kell vetni empirikus teszteknek. A kapott eredményeket fel kell dolgozni, és ez alapján bizonyos következtetéseket levonni. Sőt vérbeli tudós még azon se botránkozik meg, ha tévútra jut, mert tudja, hogy abból más kollégája tanulhat, és az sem volt hiábavaló.
A tudomány per se kutakodó természetű. Az a lényege. Attól tudomány:)
A dogma, a hit nem tűr kutakodást. Ott kinyilatkoztatás van, ami ellen még gondolatban sem szabad véteni kételkedéssel:)

Döntsük már el, hogy őstörténet-kutatás címén új szektát alapítunk, vagy a tudós ad a szakmai becsületére annyit, hogy megmarad tudósnak, kételkedőnek, kutakodónak.

A japánok már réges-rég markerekkel dolgoznak:)

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:05:54

A szkeptikusos sráccal folyó vitáról:

Az a baj, hogy előítélettel kezeljük egymást (bevallom kölcsönösen) és olyanokat is feltételezünk a másikról, hogy ezt meg azt gondolja, amit valójában nem is. Így sokszor feleslegesen érvelünk, vitatkozunk, árnyékra vetődünk és fölöslegesen győzködjük olyanról a másikat, amit ő nem is gondolt.

Bevallom engem ő nem nagyon fog tudni meggyőzni, maximum kicsit finomítani az álláspontomon és fejleszti a vitakultúrám meg a másik megértését, kicsit ugyanezt a hozzáállást érzem nála is, ezért párszor már majdnem abbahagytuk a vitát, de egyikünk sem bír engedni, így szenvedünk tovább. Mindenesetre már egy személyes találkozót is lebeszéltünk valamikorra a nyárra...

Ha véget ér a vita, akkor majd beszámolok róla, mi lett az eredmény.

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:08:19

Magamról: Elnézést, kicsit eltűntem, de tervezem a visszatérést, tele lennék témával, csak megírni nincsen időm. Még van pár konferencia, értekezlet, továbbképzés, érettségi meg ilyen bizbaszok, de ha ezeknek vége szeretnék aktivizálódni ismét. Hamit nem bírtam megállni szó nélkül, de megint nem aludtam az éjjel a cikkírás miatt, úgyhogy jól kitoltam magammal, ezt szeretném elkerülni, mert felborul a bioritmusom és el van szúrva ilyenkor az egész napom.

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:10:29

A trackbackelés szabályaival egyetértek, akkor még nem tudtam erről, mikor ezt csináltam, azért nem ítéltem el magamban egyből hamit, bár sejtettem, hogy nem csak a trackbackeléssel van baja, hiszen ahová betettem magam, ott nem volt több trackback, igazán nem zavart senkit. Sejtettem, hogy a téma nem tetszik neki, de ez csak most derült ki egyértelműen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.14. 17:11:02

@Buzgómócsing: de ki amúgy a vitapartneres? hány éves? történész? unor még mindig ugye?

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:13:32

Szőcsről nem tudok semmit, most hallottam róla életemben először. De kezdésnek nem rossz amit mond. Szkeptikus blogos srác pont azt mondta, hogy nagyon kellene egy ilyen széleskörű genetikai vizsgálat, amit most Szőcs akar, hogy használni lehessen a genetika eredményeit is, ezért is elképesztő Hami reakciója. Hami egyszerűen primitív, előítéletes és tudománytalan. A legfanatikusabb hívő.

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:18:03

@tesz-vesz: Nem történész, de tájékozott a témában. Kb. annyi idős mint én, de nem akarok róla "belső infókat" kiadni, nekem írta amit írt. Unor egyébként, igen. Lehet majd őt kérem meg írjon egy cikket a vitánkról, ha véget ért, vagy feladjuk egymás győzködését. Még folyamatban van az ügy.

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:20:59

@idesüss: Hami engem is kimoderált, pedig én is csak annyit jegyeztem meg (próbaképpen, hogy töröl-e), hogy pontosan mit kell egyáltalán érteni a finnugor elmélet alatt, mert az sem egyértelmű a finnugristák éppen most mit vallanak. Egyébként egy távoli nyelvrokonság felvázolásán kívül mást nem mernek állítani, csak könyörtelenül tagadják a hun-magyar rokonságot. Ennyiben merül ki jelenleg az álláspontjuk.

Hami nem vitatkozik, hanem kinyilatkoztat majd eléget máglyán. Ennél még a szkeptikusok is kulturáltabbak voltak...

Buzgómócsing 2010.06.14. 17:25:40

@Donna (Cara)mba: Teljesen egyetértek veled. Állandóan ők osztják az észt, hogy akkor mi van ha szkíták vagyunk, miközben foggal körömmel ragaszkodnak a finnugor elmélethez, mintha azzal identifikálnák magukat. Néha olyan érzésem van, az életüket is adnák a finnugor elméletért, sokkal fontosabb nekik az abban való hit, mint akármelyik alternatív elméletet képviselőnek a sajátja. Hami remek példa arra zsigeri gyűlöletre ami bennük van. Ez nem a harag és elfogultság nélküli tudományosság eszméje amiről fennen prédikálnak...

idesüss 2010.06.14. 17:54:24

@tesz-vesz:
Csak olvasgatom ezt a blogot néha, onnan.
Ó kösz, igyekszem.
Csak egy blogger vagyok, némi alapsimerettel és kevés szabadidővel :)

idesüss 2010.06.14. 17:57:03

@Donna (Cara)mba:
Kösz.

"Mondom, ezt tudományosan gondolkodó embernek képtelenség felfogni!. Ha a tudomány az ami, és nem dogma, nem hittan, akkor a hipotéziseket alá kell vetni empirikus teszteknek. A kapott eredményeket fel kell dolgozni, és ez alapján bizonyos következtetéseket levonni. Sőt vérbeli tudós még azon se botránkozik meg, ha tévútra jut, mert tudja, hogy abból más kollégája tanulhat, és az sem volt hiábavaló.
A tudomány per se kutakodó természetű. Az a lényege. Attól tudomány:)"

Amen.

idesüss 2010.06.14. 18:06:12

@Buzgómócsing:
Haminál ez a módi. A vitapartnert ellenségnek tekinti, akit - a marxista történetírás receptje szerint - el kell hallgattatni, ha nem képes vitába szállni vele.
A fu nyelvészek egyébként óvatosak. Ők most már valóban ritkán állítanak többet a nyelvrokonságnál, ellentétben anno Hunfalvyval. Viszont a fu történészek és a hivatalos megmondók továbbra is tényként tálalják a nagyközönség elé a magyar nép finnugor származását. A fu nyelvész meg mossa kezeit.

Buzgómócsing 2010.06.14. 19:11:16

@idesüss: Egyetértek. Megnéztem a blogod, elég fáintos. Meg az is nagyon jó amit hamiról írtál.
süti beállítások módosítása