KáKánBéKa
„– Meddig kívánnak elmenni Képíró Sándor ügyében?
– Bármilyen döntést megfellebbezünk, amivel nem értünk egyet. Most először tanulmányozni fogjuk az ítéletet. Olyan jogi problémákat fogunk keresni, amelyek által meg lehet kérdőjelezni ezt a döntést.
– Karsai László történész úgy látja, hogy az ügyet a Wiesenthal-központ pörgette túl, hogy legitimálja saját létezését. Önnek mi erről a véleménye?
– Karsainak orvosi segítségre van szüksége, ha ilyeneket mond. Aki hisz neki, annak pedig szintén mentális problémái vannak. Fontolgatunk egy pert a történész ellen, mert kijelentésével becsületsértést követett el.
– Mi a valódi céljuk tehát a Képíró-perrel?
– A Wiesenthal-központ sok hasonló üggyel foglalkozik jelen pillanatban is. A Képíró-per a kedvezőtlen ítélet ellenére is még mindig egy aktuális ügy, amelyből ki lehet hozni valamit. A központ munkásságát nem ezekkel az ügyekkel igazoljuk. Megjegyzem, nincs is erre szükségünk, hiszen létjogosultságunk megkérdőjelezhetetlen.”
a zsidó nő szerint a csendőrök azt mondták "Sanyi, Sanyi", még ha ez az a Sanyi is, akkor is babám, milyen kontextusba emlegették?
"jaj mit fog szólni ehhez a Sanyi? ó a Sanyi, ha megtudja"
vagy!:
"minél többet, hadd örüljön a Sanyi!".
nem mindegy. milyen hiteltelen amúgy, mi az hogy emlegették a katonák?
amúgy a szélsőséges liberális ungváry krisztián szerint nincs semmi bizonyíték ellene, legfeljebb azért lehet elővenni, mert nem ellenőrizte a beosztottjait megfelelően.
Ungváry Krisztián történész szerint megbízható bizonyítékok nélkül vádolta meg háborús bűnökkel az egykori csendőr hadnagy Képíró Sándort a háborús bűnösök felkutatásával foglalkozó Simon Wiesenthal Központ.
A rendelkezésre álló adatok teljesen megbízhatatlanok. Egyrészt nincsenek meg az eredeti bírói eljárás iratai, illetve csak részben vannak meg, abból nem derül ki, hogy Képíró Sándor pontosan mit követett el. Az egyetlenegy állítás az az, hogy alárendeltjei ellenőrzését elmulasztotta" - hangsúlyozta Ungváry Krisztián.
A történész rámutatott, hogy az 1942-es délvidéki vérengzéssel kapcsolatos ügyek nagyon jól feltártak, nemcsak a második világháború után, hanem az 1956-os forradalmat követően is vizsgálták a csendőrség szerepét, Képíró Sándor neve azonban nem fordul elő ezekben az iratokban. Hozzátette: arról az 1946-os népbírósági ítéletről nincs tudomása, amelyre a Simon Wiesenthal Központ szintén hivatkozott.
Kádár Éva jogtörténész kutató is kiemelte, hogy sem a levéltári, sem pedig a bírósági dokumentumokban nem lehet fellelni az 1946-os tárgyalásra utaló adatokat.
A kutató az MTI-nek a szerdai tanácskozáson elmondta: a szerb igazságügyi minisztérium eljuttatta a szakértőknek annak az 1944-es tárgyalásnak a jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrök szerepét vizsgálták az újvidéki mészárlásban (1942 januárjában a Délvidéket visszafoglaló magyar karhatalom mintegy 1300 embert - főleg szerbeket, zsidókat és cigányokat - gyilkolt meg.) Az ítéletből kiderül, hogy Képíró Sándor nem adott parancsot kivégzésekre, és ő maga sem hajtott végre kivégzést - tette hozzá. A csendőr hadnagyot hűtlenség miatt ítélték el; ellene a konkrét vád az volt, hogy elhanyagolta az alárendeltjeinek ellenőrzését - mutatott rá Kádár Éva.
Úgy véli: megalapozatlanok azok a vádak is, hogy Képíró Sándor részt vett volna a vajdasági deportálásokban. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy a délvidéki zsidók elhurcolása 1944 áprilisában-májusában befejeződött, a csendőr hadnagy a januári bírósági ítélete miatt pedig csak június elsején lépett újra szolgálatba - azt követően, hogy Horthy Miklós kormányzó törölte az ítéletet.
A korábbi tervek szerint a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság csendőrség-történeti szimpóziumán felszólalt volna a 93 éves Képíró Sándor is, végül azonban a szerdai eseményen nem jelent meg. A szervezők szerint betegsége miatt nem ment el a tanácskozásra. Képíró Sándor egyik ismerőse, Farbaky Ákos ugyanakkor felolvasta a csendőr hadnagy 1984-ben írt visszaemlékezését az 1942-es januári újvidéki eseményekről.
"A csendőrtisztek feladata az igazoltatás ellenőrzése és a járőrök irányítása. (...) Újvidéken még véletlenül sem láttam egy hullát sem, nemhogy részt vettem volna a vérengzésben. Köztudomású, hogy a kivégzések a razzia harmadik napján a Duna-parton történtek, amit a honvédség rendezett és ahol egy csendőr sem volt jelen" - olvasható Képíró Sándor visszaemlékezésében.
Az MTI-nek nyilatkozó Karsai László történész szerint durva rágalmakon alapul a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodája igazgatójának vizsgálata. Azt azonban a szakember is elismeri, hogy nem teljesen alaptalanul vádolták meg Képíró Sándort, hiszen 1942-ben ő is Újvidéken tartózkodott, de a csendőr hadnagy - mint mondta -nyilván egy beosztott volt.
A szerdai tanácskozáson szó volt egyebek mellett szó volt a csendőrség történetéről, a szervezet felső tisztikarának összetételéről, a polgári rendvédelmi szervezetekről, valamint a előadás hangzott el a cigánybűnözésről a csendőrségi szakirodalomban.
Az is tény, hogy a csendőrök "nem voltak ártatlanok" az újvidéki mészárlásban, igaz nem ők "húzták meg a ravaszt", de az igazoltatások után a csendőrök adták át a honvédeknek az embereket, így bűnrészesek a kivégzésben.
A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi irodájának igazgatója 2006 szeptemberében jelentette be, hogy feltételezett háborús bűnösre bukkant Budapesten. Efraim Zuroff akkor azt mondta: Képíró Sándor az 1942-es újvidéki mészárlásokban csendőrként, valamint az 1944-es délvidéki deportálásban csendőr századosként tevékenykedett. A központ vezetője hangsúlyozta: két per is indult Képíró Sándor ellen, 1944-ben tíz évre ítélték a Magyar Hadsereghez való hűtlensége és rossz hírnév keltése miatt. Ezt az ítéletet a német megszállást követően érvénytelenítették, majd 1946-ban a Népbíróság 14 évre ítélte háborús bűnök miatt. Az ítélethirdetéskor már külföldön tartózkodott, évtizedekig Argentínában élt.
Efraim Zuroff később felszólította a szerb kormányt, hogy siettesse több feltételezett második világháborús háborús bűnös - köztük a jelenleg Budapesten élő Képíró Sándor - Belgrádnak történő kiadását, hogy ott bíróság elé lehessen állítani őket.
2007 februárjában Vuk Draskovic szerb külügyminiszter - aki a szerb parlamenti választást megelőző kampány finisében látogatott el Újvidékre, a helyi zsidó közösséghez - azt mondta, az lenne a normális, ha a magyar hatóságok teljesítenék kötelességüket, mert akkor nem történhetne meg az, hogy Képíró Sándor szabadon hal meg.
A Fővárosi Bíróság szakkollégiumának vezetője ugyanakkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a magyar bíróságnak a jelenleg ismert adatok alapján nincs tudomása arról az 1946-ban hozott ítéletről.
A kérdés szóba került Göncz Kinga magyar külügyminiszter februári izraeli látogatásán is.
Csendőrtiszti tanfolyamra jelentkezett, amelyet a Ludovikán végzett el 1939–1940 között. 1940. július 9-én hadnaggyá avatták. Ezt követően a szolnoki szárnyhoz került szárnyparancsnok-helyettesnek, majd Orosházára helyezték.
1941 májusában főhadnagy lett, majd decemberben áthelyezték a makói csendőriskolába oktatótisztnek. Ezt követően a Magyarországhoz csatolt Délvidékre vezényelték, ahol részt vett a hideg napok néven hírhedté vált razziában. Az itt folytatott működése máig tisztázatlan. Később a népbírósági vádirat szerint saját kezűleg is gyilkolt, ő maga ezt azonban tagadja. A korszak neves történésze, Ungváry Krisztián szerint Képírót legfeljebb azzal lehet vádolni, hogy nem ellenőrizte kellőképpen beosztottai munkáját.[1]
Horthy Miklós kormányzó 1943 elején századossá léptette elő, majd Tóth József, az újvidéki járőrvezető iskola parancsnokát helyettesítette annak távollétében. 1943 decemberében a Vezérkari Főnökség Szegedre idézte, előzetes kihallgatásra az újvidéki események kapcsán. Ezt követően egészen 1944. június 1-ig eljárás folyt ellene. Ezt követően 10 évi börtönre ítélték, de a büntetést nem kellett letöltenie, hamarosan visszahelyezték tisztségébe. (az m1 szerint a német megszállás miatt, vajon igaz ez?)
Ezt követően Kolozsvárra helyezték, majd augusztus 1-jétől Miskolcra, ahol a csendőrkiképző iskola parancsnoka lett. Miután az iskolát Németországba vezényelték, ő ott maradt egységével Miskolc védelmére. 1944. december 2-án az utolsók közt hagyták el a várost. Ezt követően egységével Ausztriába került, a háború vége után sikerült elkerülnie a szovjet fogságba jutást.
Emigrációban [szerkesztés]
Ezt követően Linzbe került, ahol beállt mezőgazdasági munkásnak. Később Linzben a tolató-pályaudvaron vasutat épített, ahol egy magyar vasútépítő egységhez került. Innen átment Tirolba, ahol feliratkozott az Argentin Katolikus Egyház listájára és 1948. augusztus 1-jén Buenos Airesbe emigrált. Távollétében a magyar népbíróság 14 év börtönre ítélte. Buenos Airesben egy textilgyárban kapott munkát, megtanult szőni. 1950-ben megnősült, született két gyereke.
Újra Magyarországon [szerkesztés]
A rendszerváltás után, 1996-ban hazajött, Budapesten telepedett le. 2006-ban a háborús bűnösök után kutató Simon Wiesenthal Központ – amelynek listáján a harmadik helyen áll – tudomást szerzett tartózkodási helyéről és a magyar igazságszolgáltatás előtt tett feljelentést, hogy elítéljék, mint háborús bűnöst. Ennek érdekében 2007-ben még a központ vezetője, Efraim Zuroff is Budapestre utazott (még Képíró lakásához is elment[2]), és feljelentése nyomán a Nyomozó Ügyészség eljárást indított[3]. 2010-ben Képíró beperelte Zuroffot becsületsértésért, a vádat azonban a bíró ejtette, mivel Képíró a második tárgyaláson nem jelent meg[4].
2011 májusában nagy médiaérdeklődés mellett kezdődött meg pere a Fővárosi Bíróságon.
Szerintem ha bűnös, nem jön haza.bár kitudja
"nem volt még fegyverem se" - ennyit lehet érteni
és már megint egy zsidógyilkost vesznek elő.
a magyarok gyilkosa meg kiemelt nyugdíjat kap,
a fidesz retorikája megfelelő a rájuk szavazóknak, és a tettet senki sem hiányolja.
Kónya-Pető vita az igazságtételről, a kommunizmus bűneiről a rendszerváltáskor
Bűn és büntetlenség
Utolsó írka