Garay János:

AZ ÁRPÁDOK-BÓL.

VEZÉRHANG.

Sötét enyészet néma éjjelében
Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
Ki tudja merre hamvad hült pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
Zúg el fölöttük néha sírdalúl;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. -

Megjártam a hont, ősim temetőjét,
Andalgtam a hősök dicső porán;
Hallám a vésznek rejtélyes zenéjét,
Melyet süvöltött gyászos éjszakán;
Hoztam virágokat, mik a Regének
Tündér kezétől sírjokon növének.

S mint áldozó pap bor s kenyér szinében
Buzgón magához vészi istenét:
Lelkembe vettem hagyomány jelében
E szent ereklyéknek mind kettejét.
S mentem, miként pap Isten trónusához,
Az ősz Történet gyémánt csarnokához.

Kapúja megnyilt zörgető hivének -,
Egy ezredév nyitá meg kebelét,
S az ős vezérek mint napok kelének,
Lerázva sírjok korhadt födelét;
Hosszú sorokban koronás királyok
Mint annyi üstökös szállván utánok.

Árpád apánktól Endréig füződik
Az ősi árnyak hosszu lánczszeme;
Mindegyikének arczán tűkröződik:
Mi volt éltében sorsa, érdeme;
Ennek borostyán, annak pálmafája,
Másnak tövisből volt a koronája.

De mindegyiknek fény ragyog nevéről,
S mindegyikének nyertem válaszát, -
S kinek tettéről nem, dallok hiréről,
A mint adák Történet s Monda át
Mult és jövő közt hídúl áll az ének
Közötte a valónak és mesének. -

Az elnyugodt nap bíbor fellegében
Elvész a fény vakító aranya,
A félhomály bájt hint el a vidéken,
S szebben ragyog fel a táj alkonya:
Ekkép a multnak tisztes fátyolában
Saját varázsban szebb, saját világ van!

A fény ragyog, de nem vakít tüzével,
A seb biborfolt, vére megszünik;
Nagyság, erény, úgy a bün és a tévely,
Sallang és czifra nélkül feltünik.
S a képre, mint szelíd hold éjszakára,
Leng kegyelet s emlékezet sugára.

Avvagy ha már az ő nevök se gyúlaszt
A legdicsőbb mult annyi szent neve?
Melyekkel és melyekben nemzetegység
Volt nemzetnagyságunknak talpköve:
Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet?
Mi e kuszált jelenben egyesíthet?

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványúl sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!

@arlequin: Nem ismertem ezt a verset. Miközben olvastam, ízlelgettem, mint az óbort, arra gondoltam: vajon néhány elszánton kívül van még aki ezt a verset olvassa?
Van egyáltalán még aki olvas, és az olvasás alatt- bocsássa meg nekem a Teremtő, ha létezik, a kritikus szellememet - nem a Gyűrűk urát érti vagy valami hasonlót?
Nagyon egyedül maradtam ízlésemmel, mert engem egyszerűen még a fiam se bírt rávenni arra, hogy a Gyűrűk urát elolvassam - pedig a fiamért mindent, csak ezt ne....
Harry Potter, akit csak kritikákkból ismerek és a könyv hátsó borítóján esetlegesen olvasható "iránytű" alapjánírtakból - ő is kiütéssel levert.
Nem vagyok sznob, hidd el. Kell a felnőtt mese is, de hát ott vannak a pompásabbnál pompásabb, izgalmasabbnál izgalmasabb regények!
Ja, és képzeld: még bölcsész sem vagyok, voltam, leszek. Meg kékharisnya se:)

@Doña ¡Cara(mba)!: nem értem,
h jön ide a gyűrűk ura?

Remélem nem gázoltam bele senki ízlésvilágába! Képes vagyok rá, anélkül, hogy akarnám.
A gyűrűk urát azért hoztam fel példának, hogy az olvasók nagy részének ezzel ki is merül az "irodalom" - az olvasás egyáltalán.
És akkor még örülhetünk, hogy a magyar (de valszeg más országban is így van) egyáltalán könyvet vett a kezébe.
De az is kiderül a fenti néhány soromból, hogy nagyon nem kedvelem se Tolkien-t, a hamis legendáját, se Harry Pottert. De megengedem, nem kell ezt ország-világ elé tárnom, legyen ez az én privát ízlésbéli ügyem:) A fiam adta a gyűrűk urát a kezembe még anno, de nem voltam képes 3 oldalt se elolvasni belőle. Már akkor öregedtem?:) Meglehet.
Rövidebben: nagyon elitista lett mára az irodalom, az igazi betü. Persze lehet, hogy ez nem baj, és mindig is ilyen volt.
A tied, az enyém, az oldaladon bolyongóké: mi vagyunk az Úr által igazi irodalomolvasásra predesztinált kevesek:)

@Doña ¡Cara(mba)!:

drága Dona!

olvastam, mind a Gyűrűk urát (bár hagyjuk meg nem a legjobb fordítás a Göncz Árpád-féle, de szódával elmegy...),
és olvastam vagy x db harry pottert, amit egy kíválóan megírt pszichomagiko-thrillermesének tartok.
de semmi több. mintha a sötét bármiben is vetélytársa lehetne a fénynek. kamuduma. szellentés az ilyen a szélben.
az néha jól esik...

@arlequin: Szia Bohóc! igazad van most is, mint oly sokszor.
Összehordok szénát-szalmát, aztán pislogok:)
Máskor legalább két kommentre osztom:) mert így tényleg zavaró.
Köszönöm a szép verset, jó volt reggel olvasni, amit bemásoltál.
Kerülném a nagy szavakat, de igen megörültem, hogy itt ilyen szépséges versekre bukkanok:-))))
Szívből köszönöm a napom ilyen szép indítását.

@Doña ¡Cara(mba)!: bocs, gyorsan olvastam először, ezért nem értettem, maj dreagálokIsten posztjánál is bővebben

Üdv mindenkinek! Hát... én is eléggé értelmetlenül voltam először hogy gyűrük ura meg harry potter h jön ide, de aszem értem ár hogy össze lett mosva a vershez fűzött kommentel. Jól értelmezem hogy maga a vers tetszett, és ezzel lett párhuzamba hozva hogy menyire rossz, hogy a mai irodalom csak a fennt említett "irodalomban" merül ki? :)

@Sohonyai: Így igaz! Pontosan erről írtam! Csak nem tudtam ilyen jól összefogni mondandómat.