„Orbán Viktor miniszterelnök kormánya egy gazdasági, kulturális és morális tekintetben is legatyásodott országot vett át elődeitől. Ez sok mindenre mentség, ám ... a szinte minden nyilvánosan leírt vagy elhangzó szót ellenőrző hatóság létrehozását biztosan nem indokolja. Szabad sajtó nem azért van, hogy ... kormányok csicskája legyen. Hanem azért, hogy a polgárok gyakorolhassák a véleménynyilvánítás alapvető emberi jogát, hogy tájékozódni tudjanak az életüket érintő eseményekről,... szórakozzanak. (Ha az elmúlt nyolc évben nem működtek volna lelkiismeretes újságírók, bloggerek és kommentezők ebben az országban, vajon hogyan értesültünk volna a Gyurcsány-kormány viselt dolgairól?) Ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy ne viselnének a médiában dolgozók - ahogy mindenki - felelősséget saját tetteikért, de nagyon nem mindegy, hogy e felelősségnek ki és milyen szabályok alapján lehet bírája.

Továbbra is úgy véljük, hogy hazánk jogállam, ahogy az elmúlt húsz évben még egyszer sem állítottuk, hogy ne lenne az. Az ember nem mondhatna ki ilyesmit anélkül, hogy abból ne következne rengeteg sürgős teendő. Mindannyiunk érdekében azt reméljük, hogy a kormányfőt most Lukasenkához vagy Chávezhez hasonlító nemzetközi kommentátorok minél hamarabb kénytelenek lesznek új cikkeket írni, amelyekben megállapítják: a riadalom immár nem indokolt, a magyar demokrácia megvédte a nyilvánosságot, és ezáltal saját magát. A Médiahatóság majdani döntéseit követő fellebbezésekre reagáló bírói gyakorlat, majd pedig egy belátó, a médiatörvényeket a lehető leghamarabb módosító kormánytöbbség van abban a helyzetben, hogy hamar bebizonyítsa: pánikra semmi ok. Ha optimizmusunk ellenére mégis ennek az ellenkezője - tehát a sajtószabadság valós és konkrét korlátozása - történne majd, nem fogunk habozni felemelni a szavunkat.”