kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) media (6) média (8) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Szima Szabadlábon

2011.06.08. 00:55 | tesz-vesz | komment

Címkék: 2006 orbán fidesz rendőr gergényi bodoky pintér tmrsz szima

Lakhelyelhagyási tilalom mellett szabadlábra helyezte Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát a Kaposvári Városi Bíróság hétfőn. Szima Judit a határozat kihirdetését követően a bíróság folyosóján azt mondta, olyasmivel vádolják, amit nem követett el, hozzátéve, hogy rendkívüli módon megalázták.

Az érdekképviseleti vezetőt múlt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki Szekszárdon, majd éjjel őrizetbe vették hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Szima Judit politikai fogoly Magyarországon 2011-ben!

Megdöbbenve értesültünk arról, hogy Magyarország legkarizmatikusabb, legbátrabb szakszervezeti vezetőjét, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát a kormány által kinevezett legfőbb ügyész által irányított kaposvári ügyészség emberei bebörtönözték a június 3-ról 4-re virradó éjszaka.

Az indok az a rágalom, miszerint a főtitkár asszony a szakszervezet pénzével úgy bánt, hogy azzal állítólag hűtlen kezelést követett el. Ez a rágalom – amellett, hogy szemenszedett hazugság – csak indok arra, hogy a TMRSZ harcos főtitkárát a regnáló hatalom ellehetetlenítse, megfélemlítse, emberileg tönkretegye, vagy megszégyenítse.

A gyanú jogilag teljesen abszurd, hiszen az egyesülési jog alapján a szakszervezet maga választja meg vezetőit, maga alakítja ki a szabályait, maga határozza meg gazdálkodását és amellett, hogy betartja a különböző pénzügyi szabályokat és jogszabályi előírásokat – amelyeket az APEH (jelenleg NAV) ellenőrizhet a szabályszerűség vonatkozásában – csupán a tagság felé tartozik minden egyes forintról elszámolni.

A TMRSZ legfőbb döntéshozó szerve a Kongresszus 2010. szeptember végén 2 napos tanácskozáson fogadta el legutóbb a TMRSZ gazdálkodását (ellenszavazat, vétó nélkül) és választotta meg újból főtitkárnak azt a Szima Juditot, aki kérlelhetetlen szívósságával és áldozatvállalásával jelentős szerepet vállalt abban, hogy ma Magyarországon a munkavállalói érdekek hatékony képviseletének a szinonimája a tettrekész jelző.

Az ügyészségnek nincs hatásköre abban, hogy a szakszervezet pénzének felhasználását indokoltság, célszerűség bármilyen szempontból felülvizsgálja, legfőképpen akkor, ha egy olyan időszakról van szó, amelyet a szakszervezet arra hivatott szervezeti egysége már megvizsgált, és elfogadott.
A szakszervezet állandó könyvvizsgálót bízott meg a pénzügy gazdálkodás figyelemmel kísérésével, aki a gazdálkodással kapcsolatos aggályt nem fogalmazott meg.
A szakszervezet gazdálkodását az APEH (NAV) folyamatosan – számlákra is kiterjedően – részletesen vizsgálta az elmúlt éveken több alkalommal is. Mindent rendben találtak.

Az a körülmény, hogy a TMRSZ munkavállalók százezreinek a szerzett jogáért küzd a kormányzat és az országgyűlés kormánypárti frakciója szándékával szembe szegülve, egy demokrácia velejárója. A munkavállalók ezt várják el egy valódi szakszervezettől. Bátor, kérlelhetetlen kiállást, elvtelen alkuktól való tartózkodást, példamutatást.

Szima Judit főtitkár asszonyt évek óta ismerjük, tiszteljük, szeretjük. Ellenfelei, ellenségei szemére vetik időnkénti radikálisan őszinte, sarkos megnyilvánulásait, azt, hogy minden esetben lényegre törően és közérthetően magyarázza el a munkavállalóknak, hogy mit miért tesz, és mi miért történik hazánkban.

Bodoky az egyetlen, akit sokra tartok a baloldalon, a valódi baloldalon

 

Egy demokráciában megengedhetetlen, hogy egy ilyen karizmatikus és bátor szakszervezeti vezetőt bebörtönözzenek. Éppen akkor, amikor a rendszerváltás remélhetőleg legnagyobb munkavállalói megmozdulását készíti elő a TMRSZ főtitkáraként, éppen akkor veszik őrizetbe a péntek késő esti órákban, hogy az őrizet 72 órás időtartama a TMRSZ demonstrációját követően járjon le. Ugyanakkor az ügyészség azt is kilátásba helyezte, hogy javaslatot tesz a TMRSZ főtitkárának előzetes letartóztatására.

Minden eddigi szakszervezeti véleménykülönbséget, széthúzást félre kell most tenni és minden szakszervezeti vezetőnek ki kell nyilvánítania a TMRSZ bebörtönzött főtitkára irányában a szolidaritást és tiltakozni kell a kormány ügyészségének eljárása ellen. Tiltakozni kell a demokratikus értékek veszélyeztetése, a szakszervezeti vezetők politikai fogolyként való bebörtönzése ellen.
Tiltakozni kell az ötvenes éveket idéző kormányzati terror, az emberek megfélemlítése ellen!
Amennyiben ez elmarad, holnap bárkiért – hangsúlyozzuk bárkiért – jöhetnek a lefüggönyözött fekete autók.
Meg kell állítani a munkavállalók, a korkedvezményes nyugdíjasok és minden magyar állampolgár jogainak a csorbítását, a tulajdonukat képező javak kormányzati eltulajdonításának szándékát!

Ma nekem, holnap Neked, tartja a mondás. Szima Judit bebörtönzése, az állam terrorjának ilyen leplezetlen, gátlástalan és koncepciós pereket idéző jellege ellen fel kell lépnie a magyar munkavállalóknak. Nem hagyhatjuk, hogy Szima Juditot a rendszer politikai fogolyként kezelje. Szima Judit évekkel ezelőtt tragikus hirtelenséggel veszítette el 11 éves kisgyermeke édesapját, szerető párját. A rendszer kegyetlensége, az a körülmény amely szerint nincs tekintettel arra, hogy egy 11 éves gyermek pszichéjét is terrorizáló ténykedést fejtsen ki. Az őrizetbe vétel egy olyan bűncselekmény (koholt) gyanúja miatt került elrendelésre, amelynél sokkal súlyosabb bűncselekményekkel gyanúsított személyek maradnak szabadlábon.
Szima Judit nem közpénzek felett rendelkezett, hanem munkavállalók által a szakszervezet részére megfizetett tagdíjakkal gazdálkodva építette fel mára Magyarország talán leghitelesebb, legjobban megszervezett szakszervezetét.
Szima Judit nem felélte a rábízott pénzt, hanem szervezett, épített. Szima Judit által irányított TMRSZ nem kapott vagyont az államtól. Amit létrehozott azt a tagság segítségével építette fel. Saját erőinket, munkavállalók erejét szolidaritását fogta össze és egyesítette morális és anyagi erőinket. Forintot forintra építve hozta létre a TMRSZ szervezetét. Minden forinttal el tud számolni, amit nagyon is jól tudnak azok, akik elrendelték és azok is akik foganatosították egy gyermekét egyedül nevelő bátor magyar asszony meghurcoltatását.
Szima Judit személye garancia a hitelességre, a magyarságra, a bátorságra. Sajnos az országházban nem olyan bátor asszonyok ülnek, ezt az országot nem olyan a személye vezetik, mint Szima Judit. A TMRSZ szervezete egységes és a szervezet fejlődik. Ezt nekünk tettrekész magyar állampolgároknak látnunk kell és tennünk is kell ellene. Tenni kell a hallgatás, a megfélemlítés, az állami terror ellen. Fel kell lépnünk most már nem csak saját jogaink elvétele ellen tiltakozva, hanem egy igaz magyar asszony védelme érdekében is. Meg kell védenünk Szima Juditot és kislányát.
A TMRSZ az erre szükséges intézkedéseket folyamatosan megteszi. A helyzetet értékeli. Szima Judit mellett állunk és kiállunk érte. Hétfőn, 2011. június 6-án várunk minden szimpatizánst aki most már nem csupán a szerzett jogaink védelme, hanem Szima Judit szabadon engedése érdekében is tiltakozni szeretne.
Követeljük a politikai fogolyként fogva tartott Szima Judit TMRSZ főtitkár szabadon engedését!

 

2011. június. 4.

 

Ennél ostobább döntést ritkán látni. Egy szakszervezeti vezető lecsukása és a szakszervezeti demonstrációtól való távol tartása olyan nyilvánvaló hergelése az általa képviselteknek, hogy még ha az teljesen megalapozottan is történne, egy kormánynak mindent el kellene követnie, hogy a hatalommal való visszaélésnek még csak a gyanúja se merülhessen fel. Az ötletgazdák valószínűleg bele sem gondoltak, milyen következményei lehetnek mindennek.

véleményvezér

ez kb. ugyanolyan barbár tett, mint amikor a patkány, sötétbőrű draskovics bizonyítékokat hamisított. a vezetőink teljesen ostobák.

a fidesz és az mszp egy és ugyanaz, csak a fidesznek jobb a kommunikációja, még mindig ostoba, de jobb, pl orbán mond olyanokat, hogy "bankadó", meg hogy "nem hagyjuk, hogy az unió diktáljon nekünk."

és a tömeg éljenzi.

 

 

 

Szima a börtön előtt és után

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr572963689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 14:11:25

@TaTa86.: így hát, és nézd meg most a mandinert.
már rájött lázár kapcsán, hogy nem érdekes pofozgatni a sarukat, mert csak visszaüt.

undorító gyáva, korrupt társaság, nullák

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.09. 20:41:19

@tesz-vesz: A helyzet az, hogy most nem tudok neked ellentmondani.

Amikor szakszervezeti vezetőket hurcolnak meg a Manditól nem telik más mint jó csahoskutyaként az ellenzék fikázása.

Megmagyarázhatják, hogy az a 4milkás weblap mennyire piaci alapú, de az a helyzet, hogy most már nagyon látszik, hogy aki a zsozsót adja, az kéri a zenét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 21:32:22

@TaTa86.: A helyzet az, hogy most nem tudok neked ellentmondani."

végre :)
amúgy máskor direkt ellenállsz mindig?:)

az a 4 milla korrupció eredménye, hiába szépítget politikus, hogy bizalmi állás, fenéket. miért mi van ott? a felvidék és erdély ellen csapatvonulási irány?
sima híradós hírek, mti, stb. semmi személyes.
állami, népi pénzt pályázaton kéne kihirdetni. de ha magánpénz, akkor is a haveri kutya kapja

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.09. 21:40:03

@tesz-vesz: "amúgy máskor direkt ellenállsz mindig?:)"
Nem, egyszerűen csak más a stílusom. :)

Egyébként engem nem zavarna az a 4 milla. Az sem, hogy a Mandiner profi lett, a szó szoros értelmében, vagyis pénzért írnak. Márpedig ahhoz hogy beinduljon a biznisz nem árt egy kis hátszél.

A gond az, hogy látványos a dolog. Sőt igazából még ez sem volt olyan nagy gond. Gondolom csökkent is a látogatottságuk, az elismertségük mindenképpen, a piac megbünteti az ilyet.

Viszont amikor cserbenhagyják a jogállamot, olyan esetben, amikor egyébként biztos, hogy ki lennének akadva, az elfogadhatatlan.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 21:45:38

@TaTa86.: ezek lázárt is "kimagyarázták", szerintük legalábbis.

a piac megbünteti az ilyet? az egész piac ilyen.
én ezért írtam oda nekik: oké h hátszél, de legalább finoman jelezzék a gazdáik felé, h ez nagyon nem oké.
ez tényleg rákosiféle módszer

cserbenhagyták a jogállamot. ezzel végleg. hitelük nulla

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.09. 22:31:25

@tesz-vesz: Lázárnál az volt a vicces, hogy a szövegkörnyezetben tényleg nem volt durva, mi több én inkább egyetértek vele mint nem.

Viszont a Mandiner azelőtt állt ki mellette, mielőtt kiderült volna a szövegkörnyezet, és pusztán azokat a mondatokat védték, amit a kuruc kiemelt. Márpedig azok védhetetlenek voltak.

"a piac megbünteti az ilyet? az egész piac ilyen. "
Mondjuk ebben van valami. Azért továbbra is igaz, hogy egy blogot, hírportált fillérekből el lehet kezdeni, ha van rá igény, viszonylag hamar fel is lehet futtatni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 23:17:33

@TaTa86.: igazad van.

de azért a teljes szöveg is ostobaság.
egy szegény bölcs ne legyen a szenátus tagja? csak a milliomos? mert lázár ezt mondja.

fel lehet futtatni, de tv-kbe nem hívják, ha nincs pártkötődése. márpedig a mandi éjjel-nappal ott szerepel.

amúgy ha nobilis finanszírozza, nem értem minek nekik a fidesz, hacsak úgy nem, h nobilis mindkét pártba fizet.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.09. 23:27:25

@tesz-vesz: "egy szegény bölcs ne legyen a szenátus tagja? csak a milliomos?"

A gyakorlat azt mutatja, hogy a csóró politikus nagyobb eséllyel egy frusztrált szerencsétlen, aki egy zsíroskenyérért az anyját is hátulról, mint hogy szegény/szerény bölcs lenne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 23:40:12

@TaTa86.: ez igaz a gazdagra is

amúgy attól függ. csak az önkorisok szegények, de ők helyt is állnak, az országgyűlésben nincs is szegény, de ott mindenki ostoba és gerinctelen. úgyhogy szerintem nem mondtál jót :)

kicsit szalonképtelen is volt :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.10. 12:59:04

@tesz-vesz: "amúgy attól függ. csak az önkorisok szegények, de ők helyt is állnak,"

Ez mondjuk érdekelne. Ahogy én látom az önkori ott áll helyt, ahol nincs semmi probléma, mert alapvetően gazdag a falu/város, vagy jön egy befektető.

Ezen kívül vannak apró szigetek, ahova a sors furcsa szeszélye embereket repített a polgármesteri székbe.

A többség viszont korrupt, impotens, gyáva tipikus kádári kiskáder.
Nekem a kedvencem a jobbikos vonulások után nyilatkozó 50-60 éves általános iskolai igazgató archetípus polgármester, akit még a Párt hagyott ott 20 éve.
Azok sem jobbak, akiket meg az Új Párt tesz oda.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.13. 11:23:55

@TaTa86.:

"az önkori ott áll helyt, ahol nincs semmi probléma"

kkbk.blog.hu/2010/12/17/orosz_mihaly_zoltan

de én se látok olyan nagyon jó polármestereket amúgy

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.14. 00:31:28

@tesz-vesz: Bezony. Így működik ez a kapitalizmus. Sőt, így működik az ember. Ha valamit nem fizetsz meg, az szar lesz.
(Nem véletlenül kapta meg a király az ország 1/3adát földbirtokként. )

Aprópénzt kapnak, elvileg hatalmas felelősséggel járó, több embert igénylő munkáért, cserébe viszont a felelősséget szét lehet kenni. Te kimennél a cigánysorra 200ezer nettóért? Konfrontálódnál a maffiával? Megvédenéd a város érdekeit egy kormánypárti képviselővel szemben? Nem ér annyit. Persze, akkor már el sem vállalnád. Hát maradnak azok a posztra, akik vannak olyan pofátlanok, hogy felveszik a pénzt, és nem csinálnak semmit.

Fordítva kéne: egyértelmű felelősség, és busás fizetség.

Ugyanez az iskolaigazgatóknál. Anyukám sokszor panaszkodik hogy komcsi a diri. (2011 árp 11. óta persze nagyobb fideszes, mint anyukám valaha volt.) Mondom neki, hát miért nem vállalja el ő, vagy az egyik általam ismert tökös kolléganője? Azt válaszolja plusz 20.000ért?
Igaza van. Hatalmas felelősséget, rengeteg konfliktust, stresszt venne magára. Manager állás, lényegében borravalóért. Persze hogy egy kommer őskövület maradt sok helyen a főnök. Az is csak megszokásból.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.14. 16:51:03

@TaTa86.: dehogyis, elég pénzt kapnak ők. csak nem soknak van lehetőségük tenni vmit érdemben. nem is akarnak sokan

"Te kimennél a cigánysorra 200ezer nettóért? "

naná! 200 e az nagyon jó pénz havonta.
kár hogy a 100-at se kapja meg az átlag, nagyon nem kapja meg.
miért mennyit keres egy iskolaigazgató? 150-et?

de 200 az már egy jó fizetés, ne hülyéskedj, nem kapnak sok pénzt, egyrészt, nincs miből, másrészt már így is kapnak eleget.
de ha minden egyes problémát megoldottunk, emeltük az életszínvonalat, sehol egy szemét, annyi bevétele van az államnak, hogy nem tudja már elkölteni, akkor emelhetünk fizetést a politikusnak, nem bánom.
de ne legyenek köztük árulók, csakis hazaszerető emberek, akik becsületesek, tisztességesek és elítélik a becstelenséget, és kilökik maguk közül.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.14. 18:12:40

@tesz-vesz: "de 200 az már egy jó fizetés"
200nettó az a középosztályi nívó Magyarországon. Ennyiből nem nagyon lehet félre tenni, és ha ugrik a meló, akkor ott vagy ahol a part szakad.

Egy politikus mégiscsak az elit. Hatalmas felelőssége van, és nagyon nem mindegy, hogy mennyire motivált. Tetszik, nem tetszik ennyi pénzért a csőcselék megy politikusnak. Azok akik egy vajasszendvicsért leutaznak 200kilómétert majd leírják a költségtérítésből.
Egy tehetséges manager a 10szereséért elmegy egy multihoz sokkal kevésbé stresszesebb munkát végezni.

Lehet itt mondani, hogy nincs pénz, de az a baj, hogy itt a spórolás az, ami igazán drága.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.15. 15:12:31

@TaTa86.: egy családos ember 50 ezret félretud tenni, jó életszínvonallal. autóval. egy egyedülálló 100-130 ezret és félretud tenni ebből, ha nem mafla
200 jó pénz, kár h nem sokan keresik meg.
az átlag 70,120-at keres. éhenhalni elég, vagy jövő nélkülinek lenni teli hassal, pompás kilátások.

egy tehetséges menegér soha ne menjen politikusnak.
hazát szolgálni dicsőség, nem spekuláció
"a pénzembereknek nincs becsületük..."

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.15. 18:42:02

@tesz-vesz: Az átlagkereset olyan 130.000 körül van. (Persze ebbe gondolom nem számolták bele a feketemunkát...) Az értelmiségi átlagkereset mégtöbb.

Ehhez képest 200.000 nem sok. Én nagyon örülnék most neki ha ennyit kapnák a markomba havonta, de az országot irányító elitnek ez nevetséges.

"hazát szolgálni dicsőség, nem spekuláció"
A gyakorlat azt mutatja, hogy jobban jár mindenki, ha a haza szolgája is megtalálja a számítását.
Hadd hozzak megint egy példát a középkorból(, hogy még a látszatát is elkerülje a szélsiberális értékrelativizmusnak), a hűbérbirtokot sem véletlenül találták ki. Pedig egy felkent apostoli királyt, és a Szent Koronát szolgálni mekkora dicsőség?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.16. 22:48:01

@TaTa86.: pesten. nagyvárosban

vidéken egy értelmiségi, felsőfokú végzettségű 100 at keres. gyakran.

igen, de hasonlítsük össze Széchenyit, a többi képviselővel, parlamenti képviselő.
Széch vagyona nem a politikából lett, így lehetett is bátor, lehetett nagy a szája, de ha a politikus ettől lesz gazdag, ragaszkodni kezd az álláshoz, függ tőle, megélhetési politikus lesz, igen, megélhetési, mert ragaszkodni fog ahhoz az éleszínvonalhoz és fizetéshez, amit elért.
így nem lesz bátor, mert a frakcióvezető bármikor kihajítja ha más a véleménye. pl Pősze. ha másként szavaz ,pártfegyelmit és pénzbírságot kap, ha sokáig csinálja, hiába egyezek az ország érdekeivel, ellenkezik a pártéval, utcára kerül. ezt ne teheti meg, kutya lesz a képviselőből, gerinctelen cseléd és talpnyaló. hogy lesz ezekből államférfi magas fizetéssel? sehogy. a magas fizetésű rendszer, nem ösztönöz, hanem kontraproduktív.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.16. 22:52:28

@TaTa86.: tehát ezért kéne @tesz-vesz:
egy olyan rendszer, ami ezt megakadályozza.
vagy mondom, csökkentsék le 15 főre arányaiban a parlamentet mert így semmilyen haszna sincsen.
itt már foglalkoztam ezzel:
kkbk.blog.hu/2011/05/26/kuzdeni_eronk_szerint_a_legnemesbekert
süti beállítások módosítása