kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Szarvas Koppány Bendegúz és a baloldali DK

2013.01.22. 03:57 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp szarvas koppány bajnai

szarvas koppany bendeguz.jpg ...Véget ért a tüntetés, mindenki elindult hazafelé, de még egy vicces jelenet maradt a végére. Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági tagozatának elnöke a demonstráció után elüvöltötte magát, hogy: „Emberek, a Sándor-palota arra van!”, majd elindult az irányába, de ez senkit nem érdekelt. Ötméterenként még hátranézett, de már nem akart megállni, így egyedül ment tovább az útján.

szarvas koppány: Ma a golfklubban

„Ma a golfklubban a marshallnak (kb. pályagondnok, de a szabályokat is értelmezi, szóval több annál) magyaráztam arról, hogy hogy működik a balti államokban alkalmazott úgynevezett sokkterápia (az állam pénzt von el a zemberektől, azt a bankoknak adja, amik így adnak hitelt, amiből lesz beruházás és fejlesztés, amiből lesz munkahely, így a zemberek ki tudják fizetni az elvonást vígan) (!!! :)  és hogy ezzel szemben miért hülyeség az unortodoxia (az állam a zembereket »kíméli« amennyire lehet, a bankoktól és cégektől vesz el pénzt, akik így nem hiteleznek és nem ruháznak be, ezért nincs vállalkozás sem és ezért nincs munkahely sem, így egyre kevesebb a sarcolható zember (különadók is ezért kellenek a maradékra).

A marshall nem egy magaskultúrájú értelmiségi, valamivel (tán jócskán) az átlag fölött van, de elég közel hozzá. És ő megértette! Akkor viszont az átlag is megérthetné! Akkor viszont nem kellene hülyeségekkel és szociális demagógiával traktálni az állampolgárokat! Na ezért (IS) támogatom a DK-t.”

 

Add ide a pénzedet,
hogy kamatra odaadhassam neked..!

Jó lesz *fej..?

nekem nindenképpen..

kulcsmondat: A Demokratikus Koalíció politikai elhelyezkedése: balközép

"Megtanultuk, hogy a piac és a verseny szükséges a gazdaság hatékony működtetéséhez, de nem tudja kordában tartani a társadalmi egyenlőtlenségeket, létrehozni és fenntartani a társadalmi szolidaritás intézményeit és szabályait.

Valljuk, hogy a modern balközép politika minden társadalmi konfliktus során következetesen a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő fél mellé áll, védi a gyengébbek jogait és jogos érdekeit.

Követjük a szociáldemokrácia legjobb hagyományait. Társadalompolitikánk a társadalmi szolidaritást megvalósító „Több felelősséget fent, több lehetőséget lent!” elvén nyugszik.

Elismerjük, hogy a munkavállalói akarat kifejezésének legitim módja a kollektív érdekképviseletek, szakszervezetek működése."

"az Együtt 2014-ben pedig baloldali szakszervezet működik együtt baloldali miniszterelnökkel és baloldali felütésű civilekkel"

a "nem egy magas kultúrájú marsall" azért ehhez képest már smafu

...

...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.11.29. 12:06:29

@Kopó: "ma már nem tankokkal gyarmatosítanak"

most képzeld el, milyen egy ország szempontjából az, ha dolgozunk, ezért megkapjuk az apró fizetésünket, az igaz, de a munkánk hasznával nem rendelkezünk. mert azt kiviszik innen a külföldi cégek.
most képzeld el, hogy milyen az, hogy nem dolgozókat, kisvállakozókat, parasztokat, földműveseket támogat a fidesz, hanem a nagyiparosokat. és most képzeld el, hogy az mszp ugyanezt csinálja.
te baloldali címkével vagy ellátva igaz?

neked mivel foglalkozik édesapád Koppány? mszmp-tag volt? vagy más a családban?

Kopó 2012.12.15. 02:39:57  (szarvas koppány bendegúz )

És azt ki tiltja meg, hogy magyarok vállalkozzanak? Amúgy meg lehet, hogy kiviszik a profitot, de a befektetett tőke ittmarad. De mit is visz ki konkrétan a cég? Azt a pénzt, amit a megépített ingatlanokért kifizetnek a vevők? Már ami abból megmarad a kiadások fedezése és az adó után? Egy-egy nagy cég többet adózik az államnak, mint szinte az összes kkv. Akkor most itt ki jár rosszul?


Amúgy szerintem ne támogasson a kormány parasztokat, azok tanuljanak meg megállni a saját lábukon! Szerintem a földet arra kéne bízni, aki a legtöbbet fizeti érte az államnak (ha nagyon féltjük, akkor esetleg bérbeadni) és onnantól legyen az illető gondja, hogy mit kezd vele és hogy hajt hasznot. De mondjuk az értékcsökkenésért (mert mondjuk kiszipolyozza) terhelje anyagi felelősség.


A dolgozókon meg mi támogatnivaló van? Legyen egy jó Munka Törvénykönyve és legyen jó szakszervezetük! Amúgy a cégnek is érdeke, hogy a dolgozói jól érezzék magukat, jól motivált munkás jobban dolgozik.


Apám azt hiszem,épp munkát keres, amúgy marketinges. Anyám vagy apám nem volt párttag, nagyszüleimben nem vagyok biztos. Ez miért is lenne releváns?
(Amúgy nem vagyok baloldali, liberális vagyok, a kettő Magyarországon van egybemosva, nagy hülyeség.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.12.28. 22:14:08

@Kopó:

ki tiltja meg, hogy magyarok vállalkozzanak?
hát a marshall a golfklubban! tudod eszembe jut rólad az a hazug pletyka amit a franciák mondtak a hercegnőjükre:
- felség, az emberek éhesek, nincs kenyerük
- akkor egyenek zsemlét

a befektetett tőke itt marad? és az nekünk miért jó? mi is az a befektetett tőke konkrétan, aminek hasznából a magyar nép részesül?
az ingatlant drágábban adják el, mint amiből megépítik, különben nem érné meg megépíteni. te komolyan ne, vagy baloldali. ha az állam építi meg kevesebb haszonkulccsal, akkor meg is éri neki, és még a magyar néphez kerül is vissza a haszon. amit a külföldi befektetők kivisznek innen "A budapesti ingatlanfejlesztések több mint 70 százalékát izraeli tőkehátterű vállalkozások valósítják meg. Szakemberek szerint a piacon megszerzett profit minden második forintja vándorol izraeli zsebekbe."

de én a termelőszektorról beszélek, ott van a fő haszon és fő adózás.
szüleidnek nagyon erősen kétlem, hogy nincsenek politikai kapcsolataik

"Egy-egy nagy cég többet adózik az államnak, mint szinte az összes kkv"

ez nem igaz, a multik sokkal kevesebbet adóznak, arányaiban is, mert több támogatást is kapnak. ha sok kkv lenne, ugyanannyit adóznának, ismered sok kicsi sokra megy mondást? melyik jobb 1 db 10 kg-os hal, vagy 10 db egy kg-os hal? nem kérdés, ha te is az egyik egy kilós egyike vagy, a marshall a golfklubban talán egykilós, de te Koppány, 10 kilósok egyike vagy. ugye hogy te ebbe születtél bele, és nem saját tehetségedből kerültél be a klubba,
ahogy a kommunizmus, úgy a gazdasági jobboldaliság is az emberek 99 %-ánál csupán álideológia, mert az ideológia nem függ a vagyoni-anyagi helyzettől. de a nagyon szegény kommunista lehet, aztán ha felkerül a rózsadombra, ahogy rákosiék és kádárék, már egyből úgy fog élni, mint az előzőleg megbírált arisztokrata. ugyanez a helyzet a gazdasági jobbal is, a piac mindenható nálunk, az állam legyen gyenge és szegény, nyilván ha őket megfosztjuk a vagyonuktól, ők fogják a leghangosabban kiabálni, hogy szegények és hogy gondoskodjon róluk az állam. mert ők már nem tudnak, bizony fognak itt még a milliomos posztkommunisták kiabálni egy vagyonelkobzásnál, ha van igazság.

na most ha ez a sok kkv. adózna, mert lenne miből, a profitjukat itthon költenék el, a gazdaság jobban beindulna, mert lenne kereslet a kínálatra
ezt mindenképp nézd meg:
kkbk.blog.hu/2012/10/17/a_gazdagok_nem_teremtenek_munkahelyeket

"Amúgy szerintem ne támogasson a kormány parasztokat, azok tanuljanak meg megállni a saját lábukon! Szerintem a földet arra kéne bízni, aki a legtöbbet fizeti érte az államnak"

ezt remélem legközelebb bele mered mondani az ATV-be is, Koppány, te szélsőjobboldali vagy gazdaságilag, nem zavar? a DK nem erről híres, az baloldali pártként próbálja eladni magát, nem?
a parasztok teszik eléd az ételt, mert ugye te nem mennél le közéjük, hogy magadnak teremtsd, végülis "igazad van", a föld nem azé, aki megműveli, hanem akinek pénze van. ez a mostani rendszer, ezt csinálja az mszp és a fidesz is, Ángyán ismerős?
ha liberális lennél, akkor hagynád, hogy egyenlő feltételekkel jussanak az emberek a földhöz.

"Amúgy szerintem ne támogasson a kormány parasztokat, azok tanuljanak meg megállni a saját lábukon!"

és mi lenne ha a gazdagok se kapnának állami támogatást? nekik az minek?
tudod, mi lenne, ha mi se fizetnénk több adót az államnak, tanuljon meg megállni az a saját lábán!
kapaszkodj meg, az a benzinpénz, amiből a mentős kijön értem, az az én pénzem is, az a pénz, amiből kárpótolják a parasztot (nem biztosítása van? azt még lehet neki? vagy el kell mindenképp taposni?), az az ő pénze is.
mi lenne ha mi se fizetnénk több adót az államnak, tanuljon meg megállni az a saját lábán!
érted? vagy el kell magyarázni?
a földnél számít hogy minél több profitja legyen az államnak, az ingatlanépítésnél nem, és mit csináljon ezzel a sok pénzzel az állam, ha nem támogathatja vele a parasztot? építsen neked belőle a rózsadombra mégegy aranypalotát? új golfkocsikat vegyen a klubba?

"A dolgozókon meg mi támogatnivaló van? Legyen egy jó Munka Törvénykönyve és legyen jó szakszervezetük! "

az ellenőrzés is a dolgozókért van, a hivatalok is, a bíróságok is, és olyanról hallottál már, hogy egészségügy?
azért kell inkább a dolgozókat, az embereket támogatni, mert nem mindenki járhat golfklubba, nektek az a gondotok, hogy horvátország melyik részében vegyétek az új nyaralót, a dolgozóknak meg az a gondjuk hogy jövőhéten ki tudják-e a fizetni a számlákat, vajon a számlát fizessék ki, vagy egyenek inkább, mondd Koppány, fel tudod te ezt fogni? érted te ezt miért igazságtalan? miért kell nekem most itt egy új Ady Endrének lennem? furcsa, hogy most a kommunisták lettek a rózsadomblakók, a kommunizmus ezért is álideológia, az igazi ideológia nem függ az egyén vagyoni helyzetétől.

"Amúgy a cégnek is érdeke, hogy a dolgozói jól érezzék magukat, jól motivált munkás jobban dolgozik."

egy elméleti álomvilágban élsz: ha nem jól dolgozik, kirúgják, van helyette más, aki jól dolgozik.

"Apám azt hiszem,épp munkát keres" a bkv-nál? a volánnál?

" Ez miért is lenne releváns?"

azért mert itt a rendszerváltáskor nem volt eredeti tőkefelhalmozás, csak olyan korrupt komcsi féle, amelyben a komcsik felosztották egymás között a vagyont és tulajdonokat, ma minden milliomos komcsi volt, vagy annak rokona, barátja stb. így kapta csányi az otp-t, wáberer a hungarokamiont,
és így kapta bajnai györgy is a BLÉVISZ-t, a Möbeltrade Külkereskedelmi Kft-t, ő az apja a DK elnökének. te meg ezeknek vagy a kisz-vezetője

ki járjon jól demokráciában? sok ember vagy kevés?  a többség vagy a kisebbség?

a magam részéről inkább azt mondom: ha a gazdagot éri sérelem a szegény javára, tisztességesebb
mintha fordítva történnék

ez nem csupán baloldali néppártiság, ezt követeli a hosszútávban gondolkodó empatikus, harmonikus józan ész is.

szóval, hogyha nem vagy baloldali ezt ugye belemondod legközelebb az ATV-be is mikor letolt nadrággal adsz interjút a kérdezőnek?

nekem ne mondd hogy semmi rokoni kapcsolat nincs a kommunista hatalmasokkal, különben te nem lennél ott a DK-MSZP-ben.

Mostanában-munkám során- többször jártam a Balti-államokban.
Észtország kilóg közülük is, meg az Unió átlagától is, de ez Finnország és Norvégia érdeme.
Lettek, litvánok teljesítménye kb. a 2/3 a lengyeleknek, magyaroknak.
A két délebbi államban sok a lengyel tulajdon, ahogyan Belarusban is.
Ami első látásra szembe ötlik, hogy nincs teszkószar.
Ezek az oszágok agaszkodtak a nemzeti iparhoz, nemzeti tőkés réteghez és nincs külföldi kisker multi, amely gazdaság torzító hatásáról mér könyvek tucatjai szólnak.(
Ha a boltok nem multik kezén vannak, hanem hazai(vagy kvázi hazai) láncon kezén, akkor nem a zsidüólogika fog diktálni, hanem a nemzeti termék lesz preferált, tehát ezt fogják fogyasztani a vásárlók.
Ez pörgeti a gazdaságot és errősíti a hazai vállalkozásokat.
ezzel mindenki jól jár, mert végső soron a saját munkahelyét védi vásárlásaival.
ez sem túl bonyolult összefüggés, de te nem érted még ezt sem !
Vajon a gyepmester a klubban megértené ?

Ma a golfklubban odajött hozzám egy yuppie srác, és elkezdett traktálni a gazdasági sokkterápiáról.
Majdnem naponta találkozom ilyen önjelölt zsenikkel, szinte már munkaköri kötelességemnek tartom ezek meghallgatását is.
Ma kivételesen nagy baromságokat hallottam az ifjú titántól, de mivel jókat szokott jattolni, megértően hümmögtem mondanivalójára, mint ahogyan next szokott.
Hálás hallgatóság lehettem, mert a szokásosnál nagyobb összeg ütötte a markomat (vagy csak a közelgő ünnep miatt), pedig alig bírtam magammal, hogy vitába szálljak - de nem ezért tartanak.
Így csak halkan mormoltam magam elé: "Ez hülye"


A marshall

Az a baj édes fiam, hogy nulla élettapasztalattal, semmi ismerettel és kellő nagy arroganciával, te egyáltalán bárkinek bármiről MAGYARÁZOL.
Az meg a politikai tehetség teljes hiánya, hogy mindezt a golf klub kapcsán írod le.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr675023168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása