kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Az állam a bűnözőt védi

2013.11.17. 19:15 | tesz-vesz | 4 komment

Címkék: mszp fidesz hajdú fagyálló c kategória Vácszentlászló Kesznyéten Nyékládháza

A 72 éves férfi mondta a rendőröknek, hogy várjanak, hozza a kulcsot, ám a TEK nem akart várni: berúgta a kaput. Az ónodi vásárban vásárolt kispuskája miatt látogatta meg a terrorelhárítás az idős embert.

pawel 22.jpg

Fegyvereket és lőszereket halmozott fel lakásán egy nyékládházai férfi, akit a Terrorelhárítási Központ és a Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai fogtak el, áll a hivatalos rendőrségi közleményben. A férfit szomszédja jelentette fel fegyvertartás miatt. Mint kiderült: azért nincs engedélye, mert idős kora miatt nem tarthatna fegyvert.

A Borsod Online kiderítette: a 72 éves férfi az ónodi vásárban vásárolt magának egy kispuskát, hogy megvédje magát, mert szerinte sok idős embert támadnak meg mostanában a saját otthonában, ráadásul 93 éves anyjára is vigyáznia kell, aki hozzáköltözött.

Eddig kétszer törték fel a házamat, de loptak már el tőlem a pincéből bort és pálinkát is. Volt, hogy az éppen megfialt, szoptatós anyanyulat vitt el a tolvaj a kicsinyei fölül; mind elpusztult. Nyáron csak egy szúnyogháló van az ajtón, ablakon; ha azt kivágja valaki, már benn is van. Ezért végiggondoltam, hogyan is védekezhetnék” – mesélte a férfi.

„Áramot nem vezethetek a kerítésembe, mert úgy járok, mint az a kesznyéteni gazda, a borba se rakhatok fagyállót. Ha harapós kutyát veszek, az még a végén kárt tesz a gyerekekben, a riasztók meg nem érnek semmit; mire ideér a segítség, mind a kettőnket megölhetnek. Ezért döntöttem úgy, hogy veszek egy kispuskát az ónodi vásárban” – magyarázta indítékait az idős ember a Borsod Online-nak.


 

A törvény azonban egyértelmű: figyelmeztetni kell a jogtalan behatolót arra, hogy mivel számoljon! Vácszentlászlón nem volt ilyen jelzés, és az egyik tolvaj életét vesztette.


most már tudjuk, csak az volt a vácszentlászlói gazda bűne, hogy nem írta ki látható helyre, hogy a borba fagyálló van keverve (és hogy nem zárta le a pincéjét)
tehát nem az tilos JOGILAG, hogy fagyállót keverjen valaki a SAJÁT borába, hanem az, hogy erre ne figyelmeztesse a illetéktelen behatolót.

VIGYÁZZ A KUTYA HARAP! ha valaki belép illetéktelenül és megharapja a kutya, azért nem a felirat kihelyezője és nem is a kutya a hibás, jogilag se.
ha olyan életveszélyesen harapja meg a kutya, és meghal a betörő, akkor se kéne elítélni gyilkosságért a magánterület gazdáját és a kutyát se.
magánterületen a magántulajdonommal azt teszek amit akarok, ha a többi ott lévőt nem sértem vele, nyilván a gyerekek elől el kell zárni a mérgeket.

az a gyilkosság, hogyha bekeverem a fagyállót és megkínálok vele valakit.
de ha kiírom rá hogy tilos a fogyasztása, mert fagyálló van benne, és a marha elviszi, hol érdekeljen az engem?
tehát a gazda célzatosan, tolvaj általi elfogyasztás szándékával mérgezte meg a borát, de nem kényszeríti, hogy a tolvaj azt elfogyassza, SŐT! még figyelmezteti is rá, hogy NE TEGYE! ez több mint korrekt

ha elvágom az autóm fékjét és ráírom a kormányra, hogy vigyázz a fék nem működik, akkor miért lenne már jogilag az én hibám, miért lenne gyilkosság, ha az autótolvaj (és akár gyanútlan utasa) beleesik vele a szakadékba.
nem vághatom el a saját autóm fékjét, amikor nem közlekedek vele csak az udvaron áll? már hogy a fenébe ne? az én tulajdonom. átmenne így a műszakin? nem! de nem is használom a forgalomban.
cipőt a cipőboltból, bort a borboltból. madarat tolláról, embert barátjától. nekem nincs ismerősöm, aki lopná a bort, és az autót, ezért nem is mérgezhet meg, és nem is zuhannánk a szakadékba.

ha Paróczai Csaba megvásárolja magántulajdonába Somogyi Győző: Herman Ottó a Kis-Balatonnál című kétszer egyméteres festményét és rendelkezik fegyverviselési engedéllyel, az egyik vadászles sarkában nyugodtan szétlőheti a saját festményét Skultéty Sándor ötvenötödik születésnapját ünnepelve, senki nem fogja beperelni.

ha akarom akár sósavat is tölthettem 2000. előtt kólásüvegbe otthon kiegészítésekkel, (mondjuk nem ajánlott és nem célszerű, de) a törvény nem tiltja.
még a munkavédelmi szabály is azt mondja ki, meg a jog is, lásd fenn az az ügyvéd nyilatkozatát, hogy fel kell tüntetni jól láthatóan hogy mi van az üvegben.
gyilkosság, ha odaadom a kólásüveget valakinek hogy igya meg.
de ha rá van írva hogy sósav, bezárom, valaki feltöri a lakatot, ellopja, átönti másik üvegbe (mert nem a hordót lopták el, hanem a benne lévő folyadékot) és odaadja másnak, úgy hogy az eredeti üvegen ez fel volt tüntetve, rá volt írva, hogy ez sósav volt, de aki megissza a sósavamat, azért nem én vagyok a felelős, ezért engem még gondatlanságból elkövetett gyilkosság se lehet, mosom kezeimet, a felelős aki "átöntötte" a kólát.

tehát jogilag nem büntetendő, hogyha valaki fagyállót önt elzárt részen a hordóba.
lehet ilyen "védelmi eszközt" alkalmazni, csak kiegészítésekkel.


frissítés: "Eredetileg veszélyes anyaghoz vagy veszélyes keverékhez gyártott vagy használt csomagolóeszköz még tisztított, közömbösített állapotban és átmenetileg sem használható élelmiszer, takarmány, valamint ezek alapanyagainak tárolására."


most már változott a szabály, de háztartásban, ha leveszem a címkét és ráírom a kólásüvegre, igenis tárolhatok benne benzint a fűnyíróhoz. nem érhet érte jogi retorzió.



tehát ajánlom, hogy minden gazda írja ki a portájára, kamrájára, hogy a borba fagyálló van keverve! aztán néha tényleg lesz egyik-másikban fagyálló, néha meg nem lesz.
a többi a természetes szelekció dolga.




„Amikor láttam, hogy rendőrök állnak a ház előtt, mondtam, hogy hozom a kulcsot, egyikük mégis szétrúgta a kaput”
– mondta a férfi. A megyei hírportál beszámolója szerint amikor a 72 éves férfi hajnalban pizsamában kiment az udvarra, kommandósokkal találta magát szemközt, akik miután berúgták a kaput, a sárban hasra fektették és míg megbilincselték, a hátára térdeltek.


A törvényt korábban még soha nem sértő férfit az ügyészség szerette volna előzetes letartóztatásban tudni, de a nyomozati bíró csütörtökön úgy döntött: elegendő, ha lakhelyelhagyási tilalom alá helyezi.

nyilván a derék öregnek  egy cigány a szomszédja, akiket tisztességesen előre figyelmezett: ha mégegyszer átjönnek lopni, le lesznek lőve (anélkül is megérdemelnék).


erre a primitív, ostoba bűnöző cigány bejelentette az öreget a rendőrségen, hát "nehogy már ne hagyják őt lopni!"

MEG A K* ANYÁTOKAT!

Így fog járni minden ostoba fidesz szavazó. A balog, a rejtetterőforrás ügyi államtitkár áldatlan munkája nyomán mindent ellepnek az orkok, ha pedig próbálod védeni a családod és az évtizedek alatt kőkemény munka árán összekuporgatott kis holmidat,akkor szétrúgja a kapudat a zorbán testőrség és visznek a kóterba.A 90 éves anyuka meg szabad préda a rétinégereknek.

Ha a retkek ellopják a nyuladat, csirkédet,borodat, megverik a családod, jön a tek és elvisznek. Jövőre holoszeánszra meg 5 milliárd. Úgyhogy agyhalott fidesz majmok, aki sír az életszínvonal miatt vagy hogy a gyereke Londonba megy mosogatni, az befoghatja a pofáját, mert zsidókabaréra és cigánytenyésztésre van pénz.
Jó Q ANYÁTOKAT! 72 éves ember birkózzon? Szabad fegyvertartást minden büntetlen előéletű nagykorú magyar állampolgárnak!Szomszédjának meg azt kívánom látogassák meg éjjel a védettek


szerintem átlagintelligenciájú fehérember nem dobta volna fel, és az öreg se mondaná olyannak, akiben nem bízik.
elméletileg lehetséges, hogy kikotyokta az öreg, és tényleg teljesen retardált a szomszéd, de ez sokkal valószínűbb:

mivel nem akart lődözni a betörőre, csak megfélemlíteni, ezért az érintetteknek mondta el, nem? de.

Ha egy tahó parasztnak azt mondják hogy mindjárt nyitják az ajtót, csak hozzák a kulcsot, akkor nem tud várni egy percet?

Ezért nem tiszteli senki a rendőröket, mert borsószemnyi agyuk van.
Legalább a cigányok naponta pofán vernek közülük párat, meg is érdemlik.

Szebb Jövőt!

Olyan mértéket ért el a pizsamásbűnözés hazánkban hogy a tek kénytelen ezzel foglalkozni minden erejével,így eshetett meg hogy balog rejtett erőforrásai teljes nyugalomban léphettek le Svájcba a strici haverjaikhoz,ahol a nempolkorrekt,cigányokra kiképzett svájci kommandó elkapta őket,amit aztán a magyar rendőrség a saját dicsőségének könyvelt el.

Terrorizmus az nincs, de lehetne.:)
Ezért kell ez az agyonfizetett idióták gyülekezete.
Meg mert pintér 2 hét alatt rendet tett, azért kell az öregeknek ilyen eszközökhöz folyamodni. :(

A gyanúsított nem életveszélyesen, de komolyan megsérült, ezért kórházba szállították. H. Csanád Jutast, aki egy terepmintás nadrágot és egy fekete pólót viselt, az újságírók szeme láttára helyezték át az egyik TEK-es autóból a másikba. A jobb lába be volt fáslizva, a fején csuklya volt, bár előzőleg a sajtótájékoztatón Hajdú még azon nevetett, hogy nincs rajta maszk, mivel nehezen vesz levegőt, de ha az újságírók szeretnék, tesznek rá egyet. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy szokványos-e, hogy így megmutatják a gyanúsítottak, Hajdú ingerülten azt mondta "elnézést, hogy meg akartuk mutatni önöknek"

Eredetileg a közel 1200 fős Köztársasági Őrezred (KŐR) biztosította az államfő és a miniszterelnök személyi védelmét is, ám ezek a feladatok átkerültek a 2010. szeptember 1-jével létrehozott Terrorelhárítási Központhoz (TEK), melynek élére Orbán Viktor korábbi testőre, a Fidesz volt biztonsági igazgatója, Hajdú János került.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr965639526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.17. 19:30:44

szerintem átlagintelligenciájú fehérember nem dobta volna fel, és az öreg se mondaná olyannak, akiben nem bízik.
elméletileg lehetséges, hogy kikotyokta az öreg, és tényleg teljesen retardált a szomszéd, de ez sokkal valószínűbb:

mivel nem akart lődözni a betörőre, csak megfélemlíteni, ezért az érintetteknek mondta el, nem? de.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.17. 22:09:41

Én csak annyit tennék hozzá, hogy egy normális államban a maroklőfegyverek tartása minden honfitárs alkotmányos alapjoga. Pont.

Minap kérdeztem édesanyámat hallott-e a fagyállós gazda esetéről, csak a fejét rázta, pedig rendszeresen nézi a közmédiát (illetve a fogyasztói szart amit közmédiának hazudnak).

Egyszerű hírzárlat van, ezek át sem jutnak. A netszférában botránkozik rajta pártízezer ember, kész ennyi, a téma lezárva.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.20. 16:34:43

most már tudjuk, csak az volt a gazda bűne, hogy nem írta ki látható helyre, hogy a borba fagyálló van keverve.
tehát nem az tilos JOGILAG, hogy fagyállót keverjen valaki a SAJÁT borába, hanem az, hogy erre ne figyelmeztesse a illetéktelen behatolót.

tehát ajánlom, hogy minden gazda írja ki a portájára, kamrájára, hogy a borba fagyálló van keverve! aztán néha tényleg lesz egyik másikban fagyálló, néha meg nem lesz.
a többi a természetes szelekció dolga.
süti beállítások módosítása