kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Válasz Puzsérnak: hívjuk vissza a képviselőket!

2013.12.25. 01:01 | tesz-vesz | komment

Címkék: argentína demokrácia puzsér ángyán

 



" Az izlandi politikusok nem csak visszahívhatóak, de a telefonkönyvben is benne vannak"

az igazi kultúrának ingyen kell lennie, mert olyan kevés rá amúgyis
a kereslet

 

pawel 292388_488319887863262_931399124_n.jpg


 Én hiszek abban, hogy a politikust visszahívhatóvá kell tenni, és abban is, hogy a rendőrkapitányokat (lásd  Pásztor Albert-ügy, Horváth András házkutatása) és a köztársasági elnököt, meg persze a független média vezetőit (Médiatanács, MTV, Magyar rádió), is a nép, a választópolgár válassza. mentelmi jog ellenes is vagyok, mert független törvénykezés előtt mindenki egyenlő. annak kell lennie. nyílt listás szavazásban hiszek, ahol az állampolgárok beleszólhatnak a pártlistába, a sorrendbe, így máris közvetlenebb a demokrácia, a listás szavazatok erejét is visszább kellene venni (vagy szinte teljesen megszüntetni) és a képviselőknek adni a kizárólagos felelősséget.

mondjuk én csak akkor vagyok demokrata, hogyha értelmes emberek szavazhatnak ez pedig sajna cenzusos (csak nem vagyon alapján, hanem érettségi és állampolgári, politológiai, kormányprogrami ismeretek alapján), jó diktátorral is el lehet érni ugyanazt az eredményt, mint egy jó demokráciában, csak nem kell annyit vitatkozni, de ez most nem ide tartozik.


nem arról szól a demokrácia, hogy odamehetek az urnához minden tudás és felkészülés nélkül, és húzok két vonalat. ez ochlokrácia, nem demokrácia. csőcselékuralom, és nem az értelem vezeti az országot. a demokrácia jól informált és tudatos döntések alapján épül fel.
ha egymillió ember van csak, aki értelmes, akkor egymillió ember fog szavazni egy 9 milliós országban, ennyi, jogosítvány nélkül se lehet vezetni, és nem számít hányan akarnak autót, a jogosítványszerzés egy eléggé egzakt kritériumrendszer alapján történik és szelektálódik, nem szempont itt sem, mennyien szeretnének vezetni.

 


LMP - Jobbik - TESZ, aki nem ezekre szavaz most, hanem nagy pártokra, az teljesen tudatlan, még olvasnia kéne, informálódnia és addig el kéne venni a szavazatijogát, mert olyan mintha balesetet okozna önhibából a demokrácia széles országútján. (most ne foglalkozzunk a választási csalásokkal.)
persze nagyon el vannak ma dugva az igazán fontos hírek, de aki nem képes megtalálni, vagy nem képes megfelelően gondolkodni szabad emberként, és nem apologétaként, annak szavazata ugyanúgy értelmetlen, hiába önhibáján kívül okozott balesetet, a tragédia ugyanúgy megtörténik.
nem kéne félni, hogy ez a szelektált értelmes választó nem képviseli a választani nem tudók érdekeit, mert úgy gondolom, annyira civilizáltak lennének ezek remélhetőleg, ill. most sem lázad fel a nép, mikor érdekei folyamatosan sérülnek a megszorításokkal és most sem akasszák fel a primitív elitet, sajnos. akkor miért tennék olyanokkal, akik értelmesebbek? A homo politicus, a közösségi ember képes csak megfelelően gondolkodni és dönteni a közösségről, társadalomról, demokráciáról.

az emberek átlagos értelmi szintje nem fog magától emelkedni csak ha rákényszeríted, ha nem lenne kötelező a jogosítvány hogy vezetnének a magyarok? mint az oroszok, mint a kínaiak.
lehetne átjárás a "kasztok" között, ha valaki összeszedi magát, akkor szavazhatna, tágítani kell a látókörét, fel kell fognia, hogy érzelmeknek és szurkolásnak, rajongásnak, hitnek (mármint politikus felé) nincs helye egy értelmesen gondolkodó, értékekkel rendelkező választópolgár döntésében a szavazóurna felett. a cenzus nem vagyon alapján lenne, hanem értelmi képességek alapján. így azért azt hiszem, elérné a 3 millió főt a választani tudók aránya, és mikor a rendszer már bejáratódott, egyértelmű lesz a követelményrendszer, a választásra jogosultak száma folyamatosan bővül. az ingyenes lényegi információ terjesztésére való a közmédia.
politikai kampányra költés állami zsebből is hibádzik a puzséri ötlet alapján, mert egymondatos szlogenek a demokrácia életében feleslegesek és ostobák, ez alapján nem lehet pártokra szavazni, az egész politikai kampányokat, plakátostul, zászlóstul, kitűzőstül meg lehet és meg kell szüntetni, és értelmes többórás vitákat, bemutatkozó videókat, hanganyagokat kell levezényelni a közmédiában helyette, pártprogramok rövid elmagyarázásával. érdemes lenne minden pártnak saját műsor a közmédiában, egy óra hetente hétvégén délután. minden párt műsorának nagyrészében pedig pártvitákat kell rendezni, a többi párt bevonásával, különben mindenki csak a saját pártja műsorát nézné, és megint ugyanott tartanánk, mint azelőtt. ezért az aktuális műsorért felelős párt választ egy témát, és meghívja a többi pártot vitázni, kötelező jelleggel, úgyse csinálnak semmit se a képviselők, van idejük. sajtószabadság (ami nem a rágalmazásokat jelenti) még soha nem volt ebben az országban, nyilvánvaló, hogy nem a külföldi alapítványi pénzektől lesz független és szabad a sajtó, hanem a biztos anyagi háttértől, 2/3-os MTV-s Mrádiós költségvetéssel, és biztos vezetővel, amit 10-20 évre neveznek ki, és nem a pártok választják, hanem a választásra jogosult állampolgár! persze őt is kell felügyelnie a Médiatanácsnak, ami ma csupán gittegylet.

tehát 4-5 párt műsora lemegy vasárnap délután az m1-en, 4-5 óra, ennyi hétköznap 2x ismétlik, felrakják a netre, aki nem nézi, nem szavazhat. kb. ennyi.

teszem azt, aki nem hallott a NAV-botrányról, Ángyánról semmit, az mi alapján akar szavazni? (gyűlölöm az "élethosszig tartó tanulás" kifejezését, akkora sablon, de ha valami, akkor a politika és a választani-akarás az az):


lehet hogy az LMP és a Jobbik is csak egy pszeudofüggetlen párt, egy álellenzéki párt ahogy az MSZP (DK, Centrum, Együtt) is álellenzéke a Fidesznek, melyet a rendszer kreál, hogy legyen mire szavazni a protestszavazóknak, nade valamilyen szinten ezek az új pártok újat képesek nyújtani, kell hogy nyújtsanak kormányban valami minimális jobbat, így biztosítanak egy lassú javulást, hisz különben elpártolnak tőle a szavazói. bár időbe kerül mire kiderülnek a dolgok.

Nem hiszek a politikusok visszahívhatóvá tételében. Egy ilyen lehetőség az egész rendszert destabilizálná. Megfosztaná a politikai intézményeket a maradék képességüktől is, hogy a társadalom számára kicsit is fájdalmas döntéseket hozzanak. Nem lenne többé két-három év arra, hogy kiderüljön, vajon értelmes volt-e egy intézkedés, az ellenzék már az előkészítés fázisában a visszahívással revolverezné a kormányt, akik vagy a népszerűtlen álláspontot vonnák vissza, vagy az azt előterjesztő képviselőt. A közéletet még inkább átjárná az ordas populizmus, a politikai beszéd a lélegeztetőgépek meg a nyugdíjemelések küzdelmévé züllene, ennek a torz működésnek pedig mindig az a következménye, hogy az ország időről-időre a falhoz csapódik.




Abban hiszek, hogy korlátozzuk azoknak a ciklusoknak a számát, amíg egy személy bármilyen politikai tisztséget betölthet. Elfogadhatatlan, hogy olyan emberek hoznak döntést nap mint nap az életünkről, akik évtizedek óta a mi adónkból élnek. Akik nem tudják, milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni, akik soha életükben nem dolgoztak valódi munkahelyen, mert bár főállásban betonozzák be a széküket, cementes zsák még soha nem akadt a kezük közé.

Két ciklus. Aztán vissza a versenyszférába! Nem állami vállalathoz, nem pártalapítványhoz, nem iskolaigazgatónak és nem nagykövetnek, hanem vissza dolgozni, adót fizetni, GDP-t termelni meg szidni a sok ingyenélő politikust. Belenézni az emberek arcába és osztozni a sorsukban. Aztán ha lezajlott tizenhat szorgos munkával töltött esztendő, újra jöhet két ciklus. Nyolc év, és nem több.

Elképzelni is nehéz, mennyire más világ köszöntene ránk, ha egy politikusnak számolnia kéne azzal, hogy amit megtesz, mert megtehet, az nem örökre szól. Tudná, hogy vissza kell térnie az emberek közé. Tudná, hogy rá is fognak vonatkozni azok a szabályok, amelyeket meghoz, és tudná, hogy elsősorban nem a pártja, hanem az ország sikerében érdekelt, a kenyeret ugyanis pár év múlva már nem a párt adja a szájába, hanem neki kell megdolgoznia érte.




Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc nem lenne örökös szereplője a belpolitikai bohózatnak. Rogán, Lázár, Bajnai, Mesterházy meg a többi sem. Megszűnnének az évtizedeken át változtathatatlan, monolit politikai elitek, a hatalmi garnitúra folyamatosan cserélődne, vagy ha mégsem, hát olyan hatalmas, lenne, hogy az szétfeszítené a pártok mamelukjainak uram-bátyám rendszerét.

Köztudott, hogy a hatalom torzítja a személyiséget és az ítélőképességet. Ha megtiltjuk egy kamionsofőrnek, hogy egyhuzamban tíz órán át vezessen, akkor hogy hagyhatjuk évtizedeken keresztül ugyanazokat a figurákat az ország kormánykerekénél? Ha az amerikai elnök két ciklus után le bír lépni, akkor talán a gödöllői képviselő vagy az orosházi polgármester elvesztése sem olyan ár, amit ne tudnánk megfizetni.

A huszadik század politikai-hatalmi felépítménye recseg-ropog. A képviseleti demokrácia válsága egyre nyilvánvalóbb, a saját önzése és neurózisa közt öntudatlanul botorkáló társadalom látványosan szenved, a hétköznapi élet cég- és pártmaffiák terrorjának nyomasztó közegében zajlik. Az eljövendő forradalom épp oly törvényszerű, mint valahányszor, ha a történelem ilyen kilátástalanul megreked. Nem tudni, milyen lesz az új világ, de abban biztos vagyok, hogy a politikai uralom természete megváltozik. A forradalom intézményei olyan biztosítékokat építenek majd a jövő hatalomgyakorlásába, amilyen például a két ciklus után meg nem újítható mandátum. Időszerű, hogy kijelöljük a huszonegyedik század fejlődési irányait, melyek elvezethetnek a jelentését vesztett népszuverenitás helyreállásához, más szóval ahhoz, hogy a múlt század során hol hűtlenné züllött, hol zsarnokká torzult állam újra a társadalom szolgálatába lépjen.




Puzsér, Facebook.




én olyan társadalmat szeretnék, ahol Puzsér nem a legokosabb; hanem a legbutább


nyilván nem az ellenzéknek kell visszahívnia egy képviselőt, hanem a választópolgárok többségének. tehát meg kell nézni arányaiban, összességében, hogy mennyien szavaztak a képviselőre, mennyien ellene, és ennek tudtával kell a képviselőt visszahívni, mondjuk ha 1000-ren szavaztak egy képviselőre, 500-an meg ellene, akkor hasamra csapva mondjuk 1010-1200 állampolgári szavazattal vissza kellene lépnie a politikától is, mert egyértelmű hogy még azok érdekeit sem képviseli, akik megválasztották. és ezt variálni több párttal arányaiban, lejátszom több párttal, de nem vagyok matematikus. van egy város, falu, ahol 1500-an laknak, 1000-en szavaznak A-pártra. 200-an B-párt. 150 szavazat C-párt, 150 D-jelöltre, "A" nyer. akkor mennyi kell a visszahíváshoz? hát nyilván nem elég 500 szavazat. kell még hozzá + 500 +apró és máris tudjuk, hogy kik szavaztak. még a saját szavazói is elpártoltak, megvonták a bizalmat tőle. (persze ez így nem elég, ki kell építeni egy megfelelően demokratikus rendszert, mert a mai nem az. itthon - de pl az usában is, csak ott értelmesebben - a nagytőkések uralják a médiát, közvélemény-kutatásokat, pártokat; a pártok uralják a bíróságot, a törvényhozást, rendőrséget, ügyészséget; de most nekünk a média nem megfelelő működése a fő ok, emiatt a mi "demokráciánk" még az alapkövetelményeknek sem tesz eleget. márpedig lényeges kommunikáció és igazság nélkül semmit nem ér egy választás sem.)

Soha nem lesz visszahívhatóság. Ez ugyan is véget vetne a kampányhazudozásnak.Nem lehetne az adóemelést csökkentésnek, a kevesebb munkahelyet többnek, a zuhanást száguldásnak eladni, és a Gyurcsány, Orbán, Bajnai (és a sor folytatható) féle élősködő szélhámosokat hamar elsodorná a nép talpnyalóikkal együtt.

a visszahívás nem korlátozná a jó döntések menetét, ha aláírásokhoz kötnék a felállítását, tehát pont annyi aláírás kellene, amennyi már a visszahívhatóságot is eldöntené, ha nem jön össze egy aljas ellenzéki buktatási célzat, akkor is csak a haszontalan és felesleges ellenzéki pártot és debil aktivistáit kötné le, az ő forrásait csökkentené, amelyet a szavazatgyűjtő kulis négerekre, diákmunkásokra költene
így a jó nem kerülne veszélybe se és még a rosszat is részben lefoglalnánk. nyilván nem lenne túl gyakori a sikeres visszahívás.

Az állampolgárok politikai tudata is folyamatosan fejlődhet.
Az egyetemen melyik tanárra emlékszel, arra aki nem követelt, könnyen lehetett teljesíteni a félévet, vagy akinél az elégséges is hatalmas felkészülés eredménye volt?

A visszahívhatóság mellett tovább kellene csökkenteni a pártlistára leadott szavazatok jelentőségét. Az egyéni képviselőjelölt mögött állhatnak persze jelölőszervezetek, így pártok is. A pártlistán bejutott képviselő sohasem a választókerülete érdekében szavaz, hanem a frakciófegyelem alapján.

Államügyészséget a köztársasági elnök alá rendelni.

 



persze ezek a szavazások irtózatos költségek, ezért ennek a költségnek a minimalizálása is fontos. hogy az ellenzék ne revolverezzen feleslegesen, pl sikertelen szavazás esetén a költségeket ő állja, dehát ez felesleges, hogyha a listák alapján indítunk visszahívó választásokat, tehát a fenti példa alapján 1000 aláírás, és kiírják, tehát sikeres lesz a választás.

a népszerűtlen politikai döntés (nem biztos, de) valószínű hogy rossz döntés egy idealizált, utópisztikus demokráciában. az élet célja az is, hogy egy társadalomban a különböző csoportok harmonikusan éljenek egymás mellett, egymást tisztelve, értelmes emberek vezetésével képesek lehetünk erre. adókat kell növelni? fizetéseket csökkenteni? kezdjük előbb a milliós és korrupt állami prémiumokkal, amelyek mögött nem áll valós hasznos teljesítmény és munka.
aztán beszélhetünk róla újból. pl azt se értem, minek akár egy miniszterelnöknek, akár egy jegybankelnöknek havi 1-2 milliós fizetés? évi prémiumokkal, bár simor olyan 8 milliót keresett havonta, asszem a mostani is olyan 6-ot keres. a megszorítás mióta kell hogy csak a választópolgárok többségén csapódjon le? ha rosszul megy a szekér ki a felelős érte, ha a ló keményen dolgozik, a kocsis meg részeg és hanyag? miért csak a lovat büntessük?
de nem lehet megélni havi félmillióból? hány villát akar venni Horvátországban? minek egy korrupt köztársasági elnöknek állami kastély egész életére? ja hogy a versenyszektorban keresnek ennyit, akkor el lehet menni a versenyszektorba, biztos vagyok benne, hogy lehet azért még találni tisztességes értelmes embereket, szakembereket, akik elvállalják havi félmilkáért is. ennyire még azért nem rombol a bulvármédia, hogy mindenki degenerált legyen. mindegy, ez az én kattanásom csak, hogy a forrásokat nem szabad elpazarolni és hogy nem a hatalom rontja meg az embereket, hanem a vagyon.





ezt gazdasági-morális racionalitásnak, és példamutató áldozatvállalásnak hívják, nem kommunizmusnak, amíg nem megy a gazdaság rendesen, addig a megszorítások ne csak a nincsteleneket, a szolgákat sújtsák, hanem az "urak", a vörös bárók, a hazug korrupt kapitalista posztkommunisták is vegyék ki a részüket a közteherviselésből.
persze ilyet csak tisztességes ember tesz mert van egy alapelvem: nem kérek olyat másoktól, amit én magam ne tennék meg. lehet megint komcsizni engem, "szeretem" nagyon.

"Szent Ágoston valahogy úgy fogalmazott, hogy nagy dolgokban egység, kis dolgokban szabadság, mindenben szeretet. Ennél több okoskodásra nincs szükség."


természetesen itt minden nagy párt most az MSZMP leányvállalata, már Ángyán is bebizonyította, így nem várhatunk elszámoltatást bármely oldali korrupt cselekedet irányába. nem várhatunk bírói, ügyészi fellépést, ahogy csehországban, ahogy a horvátoknál, még a korrupt ukránok is leültették a volt miniszterelnöküket, itt meg ma gyakorlatilag olyan bíróságok vannak, hogy csak gyurcsánytól függ mennyit vállal be, ha nagyon akar mártírkodni, leültetik egy kis időre egy gumicsonttal, amin rágódhat ő és a pártja, hogy ezzel még növeljék is a támogatottságukat, tehát nem a mostani rendszerhez kéne mérni a visszahívhatóságot sem, de ettől függetlenül a fenti módszerekkel most is működőképes lehetne.

szóval adókat kell növelni? szorítani kell a nadrágszíjon egy kicsit? biztos vagyok benne, hogy értelmes választópolgároknak ezt el lehetne magyarázni, a FEDDHETELTEN, TISZTESSÉGES politikusok szavára adni lehet, nekik még hinnénk is.



Ötvenhatot méltó módon csak a Kádár-rendszerben lehetett ünnepelni. Amikor eljött október huszonharmadika, a politikusok levették a kutyáikról a láncot, behúzódtak a villáikba, kulcsra zárták az ajtót és bereteszelték az ablakot, aztán elkezdték várni, hogy végre másnap legyen.

A rendszerváltás óta a politikusok ezen a napon kint parádéznak a köztereken. Ünnepelnek, emlékeznek és úgy tesznek, mintha a nemzet nyolcvankilencben visszanyerte volna a szuverenitását. Csakhogy nem nyertünk vissza semmit. Kaptunk viszont a nyakunkba párszáz politikust meg cégvezetőt, akik aztán mindenre rátették a kezüket. A jogra, a rendőrségre, a bankokra, a médiára, a földre, a vízre, arra, ami mozdítható és ami le van betonozva, továbbá mindarra, amiből akár egyetlen forintot ki tudnak nyerni. Minden az övék. Birtokolnak minket is.



Ötvenhatban az emberek szabadságot akartak. Aki még gondolkodik, ma sem akar mást. Csakhogy vagy az emberek szabadok, vagy a politikusok. A devizahitelekbe belenyomorodni nem szabadság. A híd alatt megrohadni nem szabadság. Külföldre menekülni nem szabadság. A politikus hazudik és veszteget, lopott kincsekből hord össze halmot, azon kukorékol. Magyart a magyar ellen uszít, rezsit csökkent, megígéri a csodát. Eközben pedig az emberi teljesítőképesség határait ostromló intenzitással tömi a zsebeit, mintha a lopás olimpiai versenyszám lenne, Magyarország pedig a csapatverseny legfőbb esélyese Rióban.

Ma a szabadság nem azt jelenti, hogy négy évente megkérdezik, vajon melyik maffiapártra szavazunk. Ma a szabadság népszavazásokat, önkormányzatiságot, közbiztonságot, eutanáziát, az adórabszolgaság megszüntetését, a lakhatáshoz való jogot, valódi szakszervezeteket és még számos olyan közös tennivalót jelent, ami lehetőséget kínál arra, hogy kivegyük a hatalmat meg a pénzt a politikusok kezéből, és átadjuk azt a kisközösségnek, a családnak vagy az egyénnek.

 

Puzsér, facebook






persze, olyan emberek álljanak politikusnak akik dolgoztak már bármint is az életben, és nem lendvai ildikó unokaöccseként keresnek a mávnál vagy bkv-nál havi 200-300 ezret, úgy hogy soha nem is járnak be, de ezt nem tudjuk mi választópolgárok megvalósítani, ahogy azt sem, hogy olyan emberek kerüljenek a fontos posztba, akiknek fontos ez az ország és lakói, kultúrájuk, ma gyakorlatilag azért van pártfegyelem mert a képviselők szürke, ostoba kisegerek, akik féltik az egzisztenciájukat, minél többet keres valaki, annál jobban félti a posztját, a sors fintora, ezért annál jobban lesz szervilisebb a pénzcsapok irányába, orbán irányába, gyurcsány és bajnai irányába, simicska irányába, puch laci és leisztinger, demján és csányi irányába.
mondjuk erre külön törvény van, hogy nem szavazhatnak a pártvezetés ellen a képviselők, tehát pénzbírsággal jár, ahogy Ángyán is pénzbírságot kapott, de könyörgöm már ez milyen demokrácia? ez pártdiktatúra, nem demokrácia, köze nincsen a demokráciához.

 



csak egy párt és törvénye tudja megvalósítani, hogy a politika rekrutáció ne abból álljon, hogy a politikus gyereke az ifitagozatból polgármesterjelölt lesz. hanem hogy munkát is lásson, valódi tapasztalatot érzelmet is szerezzen a politikus.
egy párt működésére meg úgy van legnagyobb befolyással a szavazója, ha hatással tud lenni egyre inkább a pártjára, ezért is fontos, hogy visszahívhatóak legyenek a képviselők. és most nemcsak parlamentről van szó, hanem vidéki önkormányzati képviselőkről is.

minél több ember érintett egy választási csalásban, minél több ember tud egy titkot, annál nehezebb azt titokban tartani, márpedig a szavazatvásárlás sok embert érint, független rendőrséggel, ügyészséggel, médiával bízom benne, hogy kiderül a korrupt választás, és ne felejtsük el, a választópolgárok nem akárkik, hiszen  cenzus van, így reméljük nehezebb a korrupció valamivel.

mondjuk az orsz.gyűlési képviselők gyakori fluktuációja most igen jól jönne, szerencsére még annyi primkó ember nincs az országban, és utolsó ciklusában a képviselő már hozhat jó döntéseket, mint pl most állítólag a bulgárok a földtörvényükkel, de ezt sem tudjuk végrehajtani, ha pedig már végre tudnák hajtatni ezt, akkor már azt is tudnánk szabályozni, hogy megfelelő emberek legyenek a képviselők, akkor pedig mi szükség van arra, hogy leváltsuk folyamatosan a jól dolgozót?

 

https://m.blog.hu/kk/kkbk/image/000/obamammccain%20tamogato.jpg


hozhat jó döntéseket a képviselő az utolsó ciklusban, de hozhat rosszakat is, amik csak az etető kéznek jók, hisz úgyse választhatják meg újra, és ez utóbbi gyakoribb.
de miért hozna a népnek jót döntést az utolsó ciklusában, ha a pártfinanszírozó, az etető kéz nem változik? biztos elhelyezkedik majd utolsó ciklusa után a képviselő a magánszektorban ha "jól" dolgozik, hisz az etető kéz is a magánszektorból jön. amely miatt az állam vezetői dezertáltak, és nem a választópolgárokat képviselik, hanem a multimilliárdos, nemzetközi vagy belföldi nagytőkét.



az amerikai elnök lelépése nem jó példa, mert ahogy már mondtam, hiába lép le, ugyanazt teszik a mögötte álló érdekek, nagytőkések, akárki is van elnökségben. az amerikai elnök egy báb. egy színész is lehet ott elnök, aki megszokta már a rendezői instrukciókat. nagyon jól bejáratott rendszer ez, utoljára talán csak a Kennedy-testvérek voltak függetlenek az usában.

a politikai felépítmény recseg-ropog, de itt utoljára csak Budaházyék akarták összetörni, magától nem fog összedőlni, van az a pénz, amiért toldozgatják-foltozgatják egyes multimilliárdosok.

 

"Hogyha egy szabad társadalom nem segít a soknak, akik szegények, akkor ez nem segít azoknak a keveseknek sem, akik gazdagok."
Kennedy



A Goldman Sachs megeszi a világot?



David C. Korten: Élet a tõke uralma után

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr345608355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2013.11.01. 11:32:30

Beküldő
Zeneszöveg.hu

Zeneszöveg.hu

Pontszám: -
Dalszöveg
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Égig érjen a fény, és mi úgy szereténk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.

Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

Mindazokért, akik nem vették még észre,
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
És mindenkiért, aki nem hiszi ezt,
Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.

tatuman 2013.11.01. 11:44:49

hülye vagy. próbáltam ezt érvekkel is alátámasztani, de kitöröltem, mert felesleges megpróbálni bármiről is meggyőzni. bocs.

aranylövés 2013.11.01. 11:51:52

A jó döntés általában népszerűtlen. Különösen egy olyan országban ami jelentősen túlköltekezik szociális területen vagy éppen a nyugdíjaknál.

A ciklusok maximalizálása pont azért jó ötlet, mert legkésőbb a második ciklusban a politikus már nem korrumpálni akarja a választókat, hanem rendbe tenni az ország ügyeit.

Vagy megtömni a zsebét, de az a helyzet, h ha azzal kell számolnia, h a következő években kikerülnek a haverjai a politikai tisztségekből (és ő is), akkor sokkal nagyobb lesz a rizikó lenyúlni a köznek a pénzét.

Támogatom Puzsér javaslatát.

kvadrillio 2013.11.01. 12:02:36

Izrael orosz rakétakomplexumokat bombázott Szíriában
Címkék: Szíria, Hírek, Izrael, Konfliktusok

1.11.2013, 12:59

A cikk nyomtatása Elmondani barátomnak Hozzászólás a bloghoz
самолет ВВС Израиля истребитель
Fotó: RIA Novosztyi

Az izraeli légierő vadászgépei Oroszországból érkezett rakétakomplexumokra mértek csapást, közölte az AP hírügynökség, a Barack Obama elnök adminisztrációjában lévő forrásra hivatkozva.

A Fehér Ház meg nem nevezett forrásai megerősítették a rakétatámadás tényét, de nem közöltek részleteket.

Közölték, hogy a légicsapást SA-125 (NATO klasszifikáció szerint) rakétákra mérték, Latakiában, a csütörtökre virradó éjjelen.

...HOL VAn Amerika ?????
MIÉRT NEM RÚGJA PICSÁN IZRAELT ???
PRÓBÁLGATJA EZ IUS MINDEN ÉLŐLÉNYEN A HADEREJÉT, AMÍG ECCER JÓL BE NEM BASZNAK NEKI EGYET ! +

Húsleves 2013.11.01. 12:17:29

@aranylövés:
Én még jól emlékszem a "rendszerváltás" körüli tömegkommunikáció (értsd: agymosás) maitól gyökeres különbözőségeire. Amikor a mi derék visszahívhatatlan politikusaink megcsinálták a rendszerváltásnak hazudott bulijukat, akkor még szó sem volt olyan perspektíváról, hogy a szép, új világ azért lesz "fenntartható", mert negyedszázad elteltével még mindig lesz mit nyirbálni az általad túlköltekezésnek tekintett 28.500 forintos minimálnyugdíjon meg a gyakorlatilag már nem létező, szétvert szociális rendszeren.
Akkoriban ilyeneket mondtak, figyelj: a demokráciára épülő piacgazdaságban a választások miatt automatikusan egyre jobb politikusok választódnak ki, egyre jobb döntéseket hoznak, a piaci szereplők versenyének következtében pedig egyre jobb lesz a gazdaság, bűvül a választék, a minőség. Folytatom Kuncze Gábor választási beszédével (azon kevesek egyikével, amiben egyetértünk): de nem ez a cél! A gazdaság és a választás nem öncél. A jobb döntések és a kiválasztódás következtében nagyobb adóbevételek folynak majd be, de még ez sem a cél. A cél az, hogy ezekből a bevételekből magasabb életszínvonalat, jobb szociális körülményeket, minőségibb oktatást, jobb egészségügyet tudunk majd biztosítani.
Ehhez képest negyedszázaddal a "rendszerváltás" után még mindig ott tartunk, hogy nem csak politikusok, hanem agymosott híveik is abban látják a hibát, hogy szegény politikusaink nem mernek még népszerűtlenenebb döntéseket hozni.
Köszönjük szépen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 12:19:06

Na mostmár értem mi a gond kettőnk között. Én konzervatív jobboldali vagyok, te radikális, ha nem egyenesen szélsőbaloldali.

Kb minden kvázi-kommunista panelt sikerült itt elsütni.

"de nem lehet megélni havi félmillióból?"
Lol, hihetetlen! Ezt valaki le tudja írni 40 év kommunizmus és érettségi( megvolt? ^^) után?

Visszahívás monnyonle!
Éljen a ciklus maximalizálás!

aranylövés 2013.11.01. 12:19:19

"ha pedig már végre tudnák hajtatni ezt, akkor már azt is tudnánk szabályozni, hogy megfelelő emberek legyenek a képviselők, akkor pedig mi szükség van arra, hogy leváltsuk folyamatosan a jól dolgozót?"

mert a hatalom egy súlyosan addiktív drog. azért kell pihenőre küldeni (és nem leváltani) a jól dolgozó képviselőt is, mert szeretnénk a képességeit (és a tisztességét) megőrizni a társadalomnak. És ha olyan ügyes ember, akkor a magánszférában is képes lesz kiemelkedően teljesíteni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 12:25:23

@Húsleves: A Sivatagi show-ban van egy nagyon jó jelenet.

A busman úgy fog majmot, hogy váj egy kicsit jukat az agyagos falba, és beleszór egy kis élelmet. A majom nyújtott ujjakkal pont be tud nyúlni, de ahogy összeszorítja a markát a csalival együtt, nem tudja kihúzni. A "hülyéje" pánikba esve próbálja kihúzni a kezét, de nem ereszti a zsákmányt.

Na pontosan ez történt a magyar rögvalósággal a módszerváltás után. Ott az életszínvonal ígérete, amihez görcsösen ragaszkodunk, és egyszerűen nem vagyunk hajlandóak tudomást venni a gazdasági realitásokról. Így aztán se életszínvonal nem lesz, se gazdasági fejlődés, csak növekvő frusztráció.

www.youtube.com/watch?v=-tEXu8roJEQ

Gyurcsány megmondja a receptet. Szlovák nyugdíj -> szlovák viszonyok. 10 év alatt 40%-ot hoztak rajtunk!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 12:29:01

@TaTa86.: *lyukat :D
Elrohanok visszaadom az érettségimet! És a 8-adikos bizonyítványomat...

2013.11.01. 12:32:00

Ez a fizetéscsökkentés kényes dolog, főleg a nagyvállalatok vezetőinél. Ha negyedannyi a fizetés mint hasonló munkáért a versenyszférában, akkor kb garantált, hogy negyedolyan jó emberek foglalják el ezeket az állásokat.
És a valódi népvezetés, hűha, szerintem sokkal hamarabb káoszba döntené az országot mint a mostani politikusok. A széles tömegek nem tudnak objektív, megalapozott, hosszú távon jó döntést hozni, lenne ingyen hús meg ingyen sör 1-2 évig aztán csőd és az ezzel járó sötét középkor ahol a szomszédod nyírod ki kajáért.

Húsleves 2013.11.01. 12:38:56

@TaTa86.:
Az életszínvonal ígérete volt az, ami miatt az emberek a híres négy igennel szavaztak. Volt egy recsegő ropogó, döcögve működő szocialista rendszer, nagy államadóssággal, de nem nagyobbal mint a mai, amire ti azt mondjátok, hogy nincsen vele semmi baj, mert más országokban még nagyobb. A gazdasági realitás az, hogy még az a rendszer is képes volt arra, hogy szociális hálót, egészségügyet, közműrendszert, közlekedési rendszert működtessen, mindenkinek munkát adjon. Nem volt jó, de ennél még mindig jobban működött.
A hozzád hasonló szociáldarwinistákról annyit, hogy ha ti ezt ilyen egyszerűen látjátok a dolgokat, akkor rögtön kiszámíthatnátok azt is, hogy mennyire gazdaságos lenne egyszerűen megölni a nyugdíjasokat, betegeket. Nem véletlenül idéztem egykori fejedelmetek, Kucze Gábor akkori érvelését.

Húsleves 2013.11.01. 12:47:03

@TaTa86.:
Ja és még valami: az általad hivatkozott Gyorcsány nevű idézgetésre méltó államférfi azonos azzal, aki "Én is cigány vagyok" táblával a nyakában szokott demonstrálni, és azonos azzal is, akinek a kormánya jól képzett nemzetbiztonsági sofőrrel szponzorálta a cigánygyilkosságokat, ahogyan az kiderül számtalan írásból a TASZ-tól, Magyar Nemzettől, Népszabadságból, stb., ugye?

Húsleves 2013.11.01. 12:48:09

Gyorcsány = Gyurcsány
Nem volt szándékos az elírás

komplikato 2013.11.01. 12:54:39

"a népszerűtlen politikai döntés (nem biztos, de) valószínű hogy rossz döntés. adókat kell növelni? fizetéseket csökkenteni? kezdjük előbb a milliós állami prémiumokkal."

Ez mekkora demagóg populista igérgetős sz*r. Most a posztoló vagy direkt nem olvasta el egyik kritiát sem a visszahívhatóságról, beleértve a Puzsér szövegét is vagy direkt minket néz hülyének, de ennyi erővel simán lehet tényleg nem érti ...

A beidézett szöveg alapján meg hurrá tovább a kádári úton, tartsunk fel látszólag működő államot és kamu szocializmust hitelből? vagy WTF?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 12:56:54

@komplikato: pontosan értelmezni tudtam a leírt szöveget, esetleg rámutathatnál miben tévedek, ahelyett hogy feleslegesen a szádat jártatnád, mint a kereplőt.

most hozzám fel, milyen kommenteket írtál a te híres értelmező képességeddel, akár ide, akár más blogokra?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 13:00:11

@tatuman: értelek, de azért így is sikerült meggyőznöd ám

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 13:01:13

@tatuman: az a baj, hogy túl sok hülyével vitatkoztam már, akik mind így kezdtél, nem láttak értelmet az arcuktól. aztán egy kisebb kommentváltás után kiderült, milyen analfabéta az összes ilyen kommentelő.
túl öreg vagyok már a neten

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 13:03:24

@Húsleves: Ki az a "ti"? Nekem az egyetlen politikai élményem a korszakból, hogy Antall halála miatt félbemaradt a Kacsamesék...

"A gazdasági realitás az, hogy még az a rendszer is képes volt arra, hogy szociális hálót, egészségügyet, közműrendszert, közlekedési rendszert működtessen, mindenkinek munkát adjon."

Igen, azt is garantálom neked, hogy az 5.-ről zuhanva négy emelettel később sokkal jobban érzed magad, mint a kórházban.
Ha te ebből kiindulva mégegyszer leugrassz, ahelyett hogy megvárnád a műtétet és a felépülést, annak nagyon csúnya vége szokott lenni.

A szociális háló az, amelyik kitermelt 1millió lumpen cigányt, akik az életükben nem dolgoztak.
Ez a szociális háló az egészségüggyel karöltve kitermelt 1millió rokkantnyugdíjas szimulánst.
Az egészésügyi rendszer kitermelte az egyik legrosszabb egészségügyi mutatókat Európában, mentális szempontból a világon.
A közműrendszerünk szép lassan rohad, a közlekedésben nincs semmi koncepció.

"kiszámíthatnátok azt is, hogy mennyire gazdaságos lenne egyszerűen megölni a nyugdíjasokat, betegeket."
Én megszorítanám őket, te vagy az, aki tömegével mészárolok ezeket az embereket. Persze nem most, 20 év múlva. De ez be fog következni.

komplikato 2013.11.01. 13:04:11

@komplikato: A prémiumok egy dolog, nem azt kell nézni, hogy az sok vagy sem, hanem megérdemelték vagy sem. Az is egy vicc, hogy direktben elszúrt melóért is adnak idehaza ...
De a fizetések? Az oké, hogy a lakosság fele létminimum alatt él és nekik sok ennyi pénz, de azt is vegyük már figyelembe, hogy ha a politikusok értenének is BÁRMIHEZ, a versenyszférában vezetőként sokkal többet kerehetnek. Egy projekt manager keres 1.5-3 milliót, egy General Manager meg 8-12 milliót. NETTO! Már így is erős a gyanú, hogy aki politikusnak megy az eleve semmihez sem ért, tök hülye vagy szimplán halál lusta ... ha ezt csökkentenék, akkor pláne így lenne!

A visszahívhatósági vitánál meg volt olyan javaslat, hogy a visszahívási szavazás előtt adott képviselő megvédhesse magát egy kvázi "perben", ahol a saját szavazóinak számot ad róla, hogy adott szituációban a beígért és (szavazói által) elvárhatóval szemben miért döntött úgy vagy támogatott olyat ami azzal szemben áll. Mert ha logikusan el tudja magyarázni és vagy képes simán bedumálni nekik, akkor maradhat.

Ennek hiányában marad az, hogy aki ingyen cukorkát, ingyen sört, ingyen mindent hirdet, azt választja mindenki és tartja bent, akármilyen sz*r melót végez ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 13:04:58

@Húsleves: Áruld már el, hogy ez hogy jön ide...? Igen azonos azzal.

Azzal is, amelyik végül 13. havi nyugdíjat adott szlovák példa követése helyett, és lelökte az országot a szakadékba. Ez benne az irónia. Érted?

komplikato 2013.11.01. 13:06:50

@Húsleves: "A gazdasági realitás az, hogy még az a rendszer is képes volt arra, hogy szociális hálót, egészségügyet, közműrendszert, közlekedési rendszert működtessen, mindenkinek munkát adjon."

Persze, hogy ne. Kádáréknak annyira rosszul ment, hogy 1972-ben felvették azt a jó kis hitelt, hogy a nagy semmiből fenntartsák a marha jól működő rendszert. Szénné is adósodott az ország. 80-as évek első felében ezért KELLETT IMF-be belépni, nem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 13:11:20

@aranylövés: de pont azt írtam én is, hogy lehet jó döntés a ciklus utolsó felében, de a finanszírozók nem változnak, szerinted lecserélik a pártot finanszírozó cégeket is? a klientúra nagyon nembiztos hogy változan, példa erre az usa, mindig más az elnökjelölt, de ugyanazt szolgáják mindig most már hiába vannak más pártban, ahogy itthon is.

"A jó döntés általában népszerűtlen. Különösen egy olyan országban ami jelentősen túlköltekezik szociális területen vagy éppen a nyugdíjaknál."

a túlköltekezést most a korrupcióra érted, vagy a legmodernebb orvosi eszközökre?
ne felejtsük el, kiket is képviselnek a képviselők, ne felejtsük el, hogy a demokrácia nem a gazdagok jólétéről és további gazdagodásáról szól, hanem mindenki jólétéről, a harmonikus állapot megvalósításáról az átlagember és az igen gazdag, hatalmas ember között. ennek egyik eszköze pl, ha csak akkor lesz vki irtózatosan gazdag, hogyha különösen tehetséges, senki nem irigyli pl Rubik Ernőtől a vagyonát, nade a mostani állapot szerint a gazdasági hatalmasok az előző diktatórikus rendszeremberei voltak, lásd Puzsér előző írását, ami most be is illesztek a posztom végére:

www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/524935930915558

ciklusok 2 felében rendbetennék az országot azok akik az első felében nem tették meg?
ez abszurdum!
a cikuls második fele is arról szólna, hogy melyik véghez mehet majd el a magánszektorba, ugyanis a magánszektor érdekes módon kapcsoltaban áll a pártokkal. főleg itthon, ahol nem volt eretei tőkefelhalmozás 1990ben, lásd a posztot

komplikato 2013.11.01. 13:11:24

@tesz-vesz: Nézd én egy műveletlen, tanulatlan, nem túl olvasott, poltikailag képzetlen panel proli vagyok csak. Pont ezért a tévedés jogát fenntartom és halál biztosan sokszor írok hülyeséget, ami többnyire a véleményem ugye.

Nekem nem az egész írással van bajom, de az, hogy ami népszerűtlen intézkedés az biztos rossz, az akkor hülyeség amitől majdnem beestem a szék alá. Ritkán járok a blogon, de eddig értelmesnek tűnt. Ha azt gondolnám rossz a blog vagy a témák, akkor nem írogatnék hanem kihagynám simán az életemből. A beidézett szöveg szerintem védhetetlen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 13:23:31

@komplikato: lásd előző kommentem

+ a poszt végét:

szóval adókat kell növelni? szorítani kell a nadrágszíjon egy kicsit? biztos vagyok benne, hogy értelmes választópolgároknak ezt el lehetne magyarázni FEDDHETELTEN, TISZTESSÉGES politikusoktól, nekik még hinnénk is.

+ nézd azt mit is jelent valójában a demokrácia

anyadmajma 2013.11.01. 13:43:12

@tesz-vesz: Már ne haragudj, de a Bokros mennyire volt népszerű, amikor is megreformálta az adórendszert? Aztán meg utólag mégis minden épelméjű ember belátta, hogy sajnos ezt meg kellett lépni. Az megint egy másik kérdés, hogy aztán ezt a lehetőséget az utódjai hogy tapsolták el.
De az biztos, hogy a két ciklusos választás sem változtatna a rendszeren. bár szerintem a visszahívhatóság se teljesen jó, bár ezt én is támogatnám, hátha mégis jó lesz.
Csakhogy itt már szinte csak pártra lehet szavazni.
És amíg nincs független felülvizsgálati, felügyeleti szerve ezeknek a hazaáruló képviselőknek, addig mindegy milyen a rendszer, akkor sem fog lényegileg változni semmi. Legalábbis jó irányba nem.

Húsleves 2013.11.01. 13:45:17

@TaTa86.:
A válaszaid olcsó panelek, amelyek tipikusan arra valók, hogy magyarázzák a bizonyítványt.

"A szociális háló az, amelyik kitermelt 1millió lumpen cigányt, akik az életükben nem dolgoztak."
Nem, azt nem a szociális háló termelte ki, hanem szándékos uszítás, szarkavarás. Cigány és magyar között a szememben nincs különbség, én még olyan maradi vagyok, hogy az igazság alapértéke az, hogy törvény előtt, jogok és felelősségek tekintetében minden ember egyenlő. Ennek a régi elvnek a csorbításán szorgosan dolgoznak úgynevezett jogvédők több kevesebb sikerrel, például ilyen indokokkal: "a bíróságnak nehézséget okoz annak a bizonyítása hogy rasszista bűncselekmény történt, ezért egyszerűsíteni kellene", valamint "az ilyen jellegű törvényeknek nem feladata, hogy a többségi nemzetet védje". A kettőt ha összerakod, akkor hamar kijön az eredmény, hogy magyarok elleni erőszakos bűncselekmény sohase legyen rasszista, fordított a bíró akkor magyarázza bele amikor akarja. Az ilyen, nyilvánvalóan igazságtalan törekvések célja, hogy egymás ellen uszítsa, és megossza az embercsoportokat a régi jól bevált oszdd meg és uralkod elv alapján. Ezen az sem változtat, hogy te is tudod, meg én is tudom, meg az is tudja, aki úgy hazudik, hogy még Havas Henrik se állja meg, hogy a szavába ne vágjon, hogy a cigányok enyhén szólva problémásak. A szociális hálónak az általad "1millió lumpen cigány"-ra egyszerűsödött emberekhez semmi köze, annál több köze van hozzá Ferge Zsuzsa féle, szociológusnak hazudott kommunista férgeknek, akik egyfolytában azon dolgoznak, hogy LEGYEN velük probléma. Igen figyelemreméltó, hogy az ilyen világhírű zseninkkel szemben, aki hatalmas tudását a cigányságnak szenteli, több példát láttunk már arra, hogy a hatalmas feloldhatatlan problémák azonnal megoldódnak, ha egy jobbikos, vagy éppen egy cigány veszi a kezébe egy községben a vezetést, és nem falopásra uszítja őket, hanem munkára ösztönzi. Úgyhogy ez az érved teljesen hamis.

Most pedig egy kis logika. Állítások:

1. A parlamentáris demokrácia jobb, mint az egypártrendszer.
2. A piacgazdaság hatékonyabb mint a tervgazdaság.
3. "A közműrendszerünk szép lassan rohad"

A harmadikat szándékosan idéztem tőled.
Szóval neked hogy jön az össze, hogy egy jobbnak mondott rendszer a korábbihoz képest romló tendencát mutat? Ha ez a rendszer jobban működik, akkor a korábbi, rosszabbul működő rendszerhez képest pozitív előjele kellene legyen, nem?

Volt már megszorítás, Antall is bőven nyírbált, aztán jött a nagy panamai csodadoktor csomagja (akinek az állítólagos panamai doktorijáról a trehány panamai egyetem nem tud semmit). De az emberek sohasem éreztek belőle semmit, mindig az a válasz, hogy majd valamikor majd meglátjátok. A befolyó bevételekből korrupt beruházások, horvátországi fellegvárak, miniszterelnök sarjainak esküvőjére épített utak stb. lesznek, úgyhogy várhatsz te itt az idők végezetéig a megszorítások eredményére. Nem pont ti rinyáltatok, hogy ellopták a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat? Akkor mirefel hiszed el, hogy ha most ezek a tetvek vagy a következő galeri megszorítanak, akkor abból a nép valaha is látni fog bármit?

Nem, a bloggernek teljesen igaza van, a politikusokat visszahívhatóvá kell tenni, de ennek a kereteit úgy kell kidolgozni, hogy ne pártok használhassák egymás ellen, hanem az elégedetlen emberek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 13:47:13

@TaTa86.: könyörgöm aki nem tud megélni havi nettó félmillióból az állami szektorban azt lőjük már tarkón
a megszorítás mióta kell hogy csak a választópolgárok többségén csapódjon le? ha rosszul megy a szekér kia felelős érte, ha a ló keményen dolgozik a kocsis meg részeg és hanyag? miért csak a lovat büntessük?

hogy jön ide az érettségi? hogy nem akarok szakadékot a csoportok közé? az úr és a szolga közé,
ez nem osztálykérdés, ez csoport dolog , ez valódi ténykérdés, hogy nem rakhatjuk egy csoportba azt aki 80 e -ret keres havonta, és nem rakhatjuk egy csoportba aki havi egymilliót keres. a goldman sacht uralja a világot, nem láttad a posztot?
szerinted minden rendben van a mostani gazdaságunkkal?

ez örök társadalmi problémákhoz vezethet, a harmonikus demokratikus társadalom megvalósítása lenne a cél, de ahogy már mondtam, én csak akkor vagyok demokrata, ha értelmes emberek szavazhatnak. egy jó diktátorral is el lehet érni ugyanazt az eredményt

nem szeretem a komcsikat internacionalizmusuk és keresztényellenességük miatt, de azért be kell látnunk, hogy voltak igazságaik a kommunistáknak (minden ideológiának van, különben nem léteznének), az azért mégse járja, hogy egyesek, egész életükben csak a lábukat lógassák, miközben mások szinte vagy egészen éhenhalnak, úgy hogy keményen dolgoznak.
az ideológiákat egységükben kell nézni nem pedig címkézni őket.

mert ahogy Tormay Cecile mondja:

"nem minden falu Iklad és nem minden földesúr Ráday Gedeon."
kkbk.blog.hu/2011/04/23/a_szocialisan_erzekeny_tormay

te úgy vagy GAZDASÁGI jobboldali, hogy nem tudsz különbséget tenni az állam vagyona, és a politikus vagyona között, ezt azért tegyük már hozzá

kkbk.blog.hu/2010/11/27/magannyugdij_es_a_feltorekvo_kiseger#c11711822

anyadmajma 2013.11.01. 13:48:15

@TaTa86.: @tesz-vesz:
Csak szólok, hogy egy fideszes politikus közölte a választások környékén(asszem 2010feb.-márc), hogy neki van a képviselőségéből összesen 750ezer nettó jövedelme, és ez Magyarországon nem luxus, éppen hogy csak meg tud élni belőle.
Mondjuk nem élő adás volt, hanem az RTL Klubon a Házon Kívül c. műsor.

És most kormánytag, vagy államtitkár vagy épp melyik.
Ilyen emberektől mit vártok? Egész életében léhűtő volt, az adófizetők pénzét lopta-rabolta. Vajon mit fog jobbá tenni a rendszerben?

komplikato 2013.11.01. 13:54:56

@tesz-vesz: " nézd azt mit is jelent valójában a demokrácia"

Az elég nehéz téma. Van akinek az egy szitokszó. Van aki még az ógörög verziónál tart értelmezésben, van aki összekeveri a többség diktatúrájával, ami alapján meg Hitler is "demokrata" lett volna ... Azt látom, hogy itthon a demokráciához elengedhetetlen civil kontroll nincs, nem is volt, az összes próbálkozás halva született. Annélkűl meg ennyire tellett 24 év alatt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.01. 13:55:32

Ajja Puzsér újabban a politikához is ért?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:01:34

@TaTa86.: amúgy egy lmp-szavazót ne hívjunk már jobboldali konzervatívnak
ti gazdasági szélsőjobbosok egy tudatlan álomvilágban éltek, azt hiszitek minden jó őgy ha minden szabad, stb, az ostoba közhelyszótár van előttetek, nyilván nem is értetek semmit se a világ működéséről.

mert először is, én a kis- és középvállakozásokról egy szót nem mondtam, ha rajtam múlna meghagynám függetlennek és szabadnak őket, ezáltal a kommunista jelző se illik rám, én nem söpörnék padlást, kapisch?
az hogy a különösen nagy tőkecsoportok, óriáscégek veszélyeztetik a békés, harmonikus társadalmi csoportok, és amúgyis egy állam szuverén működését, már önmagában a létezésükkel, ennek felismerését én intelligenciának nevezem, nem szélsőbaloldalinak.

biztos olvastál történelmet, ha már az érettségid megvan, csák máté kora rémlik? meg amúgyis az egész középkor, ahol a király a köznemességre támaszkodott a nagybirtokosok helyett. a képlet nem változott, hogy melyik ideális egy ország működése szempontjából, A közepes v. kis birtokú a király (magyar) szerviensek támogatása, a főnemesek (külföldi) támogatása helyett

Húsleves 2013.11.01. 14:09:55

@komplikato:
"Persze, hogy ne. Kádáréknak annyira rosszul ment, hogy 1972-ben felvették azt a jó kis hitelt, hogy a nagy semmiből fenntartsák a marha jól működő rendszert. Szénné is adósodott az ország. 80-as évek első felében ezért KELLETT IMF-be belépni, nem?"

Figyelj te olvasol is, vagy csak írsz? Leírtam, hogy pont a hozzád hasonlók azok, akik a jelenlegi ugyanekkora vagy még nagyobb adósságra azt mondják hogy nem probléma. A te kurva nagy "leleplezésed" mindössze annyi, hogy nekik is volt adósságuk, akárcsak a mostani rendszernek. Ez a paraméter tehát hasonló. Mik azok a paraméterek amik nem hasonlók?

- Korábban nekünk is tartoztak: a szovjet államadósságot azóta a "jobban működő piacgazdaság" felélte, úgy, hogy nem látjuk az eredményt, a hozzád hasonló zombik meg a nyugdíjasokat fosztogatnák

- Hatalmas állami vagyon volt, amelyet azóta a "jobban gazdaság" felélt, úgy, hogy ennek sem látjuk az eredményét, ellenben te már fened a kaszát a nyugdíjasokra és a betegekre

- Mindenkinek volt munkája. A rosszabb előjelű rendszer tehát ezt is fenn tudta tartani. Ez persze sok esetben burkolt munkanélküliség volt, mégis kénytelen vagyunk oda tenni a plusjelet, mert a rosszabb rendszer még a burkolt munkanélküliséget is fenn tudta tartani, a mai meg azoknak se tud munkát adni, akik szivesen, tisztességesen dolgoznának.

- Teljeskörű egészségügy. Legendásan szar minőségű volt, a "rendszerváltás" korszakának egyik legfőbb propagandája volt, hogy rendbe kell tenni. Mégis kénytelenek vagyunk oda tenni a régi könyvelési oldalra a plusz jelet, mert azóta nem rendbehozták, hanem mégjobban töntkretették, de vannak még tartalékok, mert a hozzád hasonlók akkor lesznek elégedettek, ha e beteget egyszerűen lelövik.

- Ingyenes oktatás, olcsó utazás, olcsó munkahelyi és iskolai étkeztetés, stb. Ezt még meg is értem, hogy meg kellett szüntetni, de a szidorú, következetes könyvelés az, hogy akkor erre tellett, ma meg nem.

- Alacsony fizetések. Ez akkoriban viszonylag egyenletesen alacsony volt, ma erősen szétvált az olló: vannak nagyon jó fizetések, van egy szúk, viszonylag jól fizetett réteg, vagy egy széles, rosszul fizetett réteg, és egy nincstelen réteg, akiknek az utcán alvásáért, kukából evéséért, meg hasonló "jogaiért" jellemzően pont az olyanok küzdenek nagyon látványosan, akik odajuttatták őket. A sorsukat ugyanis nem azoknak köszönhetik, akik szeretnének nem büdösben utazni, nem lépni emberi szarba, stb., hanem azoknak a képmutató szarháziknak, akik "Én is cigány vagyok" táblákkal a nyakukban demonstrálnak, és cigányokat gyilkoltatnak a titkosszolgálatokkal.
Számomra itt is igazságosabb a korábbi, annak ellenére, hogy én személy szerint nyertese vagyok a változásnak, de rossz látni, ami kevésbé szerencsésekkel történik. Én ugyanis nem szégyellem bevallani, hogy az, hogy jó szakmám van, nem tudatos döntés, hanem szerencse eredménye. Pedagógusként felkopna az állam akkor is, ha egyáltalán kapnék munkát.
- Bűnözés. Igen paradox módon régen jellemzően megvédték a magántulajdont, nem úgy mint ma, a "magántulajdonon alapuló rendszerben", ahol ha megvéded az uborkaföldedet, téged citálnak bíróság elé, ha önkényes lakásfoglalók költöznek a lakásodba, akkor a rendőrség nem kompetens, te pedig nem teheted ki őket, mert önbíráskodásért kapsz olyat, hogy a fal adja a másikat.
- Szabadságjogok: ezek nem nagyon változtak. Ma is jogodban áll szabadon kussolni, ha úgy döntenek, hogy menekülteket vagy leszakadt rétegeket telepítenek a közeledbe, és egyúttal felszámolják a rendőrséget, hogy ne háborgasd őket feljelentgetéssel.

Elég ennyi?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 14:10:28

@anyadmajma: "Csakhogy itt már szinte csak pártra lehet szavazni."
Őszintébben: itt mindenki pártra szavaz. 90% népszavazásban, önkoriban, listán, egyéniben, EP-választásokon, mindenhol.

Jobbol/balos körzetet akkor is a jobbos/balos nyeri ha magát a Sátánt indítják.

@tesz-vesz: "könyörgöm aki nem tud megélni havi nettó félmillióból az állami szektorban azt lőjük már tarkón"
Ezt hívják bolsevizmusnak. Nem működik.

"a megszorítás mióta kell hogy csak a választópolgárok többségén csapódjon le?"
Mert több embertől könnyebb többet beszedni. Most pl a nyugdíjakat kéne megnyírni, egy 10%-os csökkentéssel is 300milliárdot lehetne spórolni.

Egyébként nem megszorítani kéne, hanem szimplán nem lerabolni az ember keresetének a 2/3-adát, és ezzel párhuzamosan az állam kezéből kivenni olyan feladatokat, amik nem közvetlenül hozzá tartoznak.

"de azért be kell látnunk, hogy voltak igazságaik a kommunistáknak"
A részigazságok veszélyesebbek a hazugságoknál. Egyébként csak a keresztényellenesség marad: a valóságban mindegyik nacionalista volt.

"az azért mégse járja, hogy egyesek, egész életükben csak a lábukat lógassák, miközben mások szinte vagy egészen éhenhalnak, úgy hogy keményen dolgoznak."
Ez így qrva nagy demagógia. Megjegyzem: ezt egyelőre a szabad piac szűri ki a legjobban.

"te úgy vagy GAZDASÁGI jobboldali, hogy nem tudsz különbséget tenni az állam vagyona, és a politikus vagyona között, ezt azért tegyük már hozzá"
Mármint szerinted. Az a helyzet, hogy a vitáinkban úgy építesz rendszeresen arra az axiómára, hogy neked mindig igazad van, hogy én ezt sosem fogadtam el.

@Húsleves: "A válaszaid olcsó panelek, amelyek tipikusan arra valók, hogy magyarázzák a bizonyítványt."
Milyen bizonyítványt te szerencsétlen! 27 éves leszek, mit kéne magyaráznom?

"A szociális hálónak az általad "1millió lumpen cigány"-ra egyszerűsödött emberekhez semmi köze"
Ezt valamivel meg kéne indokolni nem?

"A harmadikat szándékosan idéztem tőled.
Szóval neked hogy jön az össze, hogy egy jobbnak mondott rendszer a korábbihoz képest romló tendencát mutat?"
Mert nem álltunk át a piacgazdaságra. Az állam van még mindig központi szerepben. (Megjegyzem, az észrevételed lehet hogy jogos. :) Hallottam olyanokról, hogy régebben sok volt a csőtörés, áramszünet, és mostanában azért kevesebb.)

"úgyhogy várhatsz te itt az idők végezetéig a megszorítások eredményére."
2000 körül a régió éllovasai voltunk. Semmi mást nem kellett volna csinálni, csak az akkori Fidesz politikáját folytatni. Csak aztán jött Matolcsy, Megyó, Gyurcsány és újra Matolcsy.

És továbbra is: én nem a megszorításokban hiszek, hanem a kis államban. Kicsi adók, kevés szolgáltatás. Aki hülye halljon meg, aki okos fejlődjön.

"Nem pont ti rinyáltatok, hogy ellopták a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat?"
Harmadjára kérdezem, ki az a "ti"?
Egyébként én rinyálok, habár az "ellopták" nyilván demagógia, az elherdálták a jó kifejezés.

"Akkor mirefel hiszed el, hogy ha most ezek a tetvek vagy a következő galeri megszorítanak, akkor abból a nép valaha is látni fog bármit?"
Mert kinézek Szlovéniára, "Szlovákiára", Csehországra, Lengyelországra, a Baltikumra, és azt látom hogy működik a dolog. Csak egyesek egyszerűen képtelenek távlatokban gondolkodni. (És továbbra is: nem egyszerűen megszorítás, szemléletváltás.)

"hanem az elégedetlen emberek. "
Az elégedetlen embereket meg a pártok használják... Ne... ez teljesen fölösleges.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:10:33

@Húsleves: "akkor még szó sem volt olyan perspektíváról, hogy a szép, új világ azért lesz "fenntartható", mert negyedszázad elteltével még mindig lesz mit nyirbálni "

:)

komplikato 2013.11.01. 14:12:59

@anyadmajma: Lehet tévedek, de az a politikus nem egy KDNP képviselő volt? Mert a Puzsér videó blogján adott egy kemény választ a "rongyos 750.000-ből nem lehet megélni" besírásra.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:16:04

@aranylövés: mert a hatalom egy súlyosan addiktív drog."

kinek? neked? a jó embert nem változtatja át a hatalom, a rosszat igen, talán azért kell a fizetését megnyirbálni, hogy ne szálljon el magától, mert a miniszter is csak szolga.

ha leváltod, örök pihenőre küldöd, hogy őrzöd meg a tisztességét? beteszed a vitrinbe a Szent korona mellé?
ha kiesik a jó ember a pixisből, nem veszély-e, hogy rossz kerül a helyére?

" ha olyan ügyes ember, akkor a magánszférában is képes lesz kiemelkedően teljesíteni. "

abszolút elvont feltételezés. egy az, hogy a magánszektorban ált. mindig üresedésre kell várni, de nem vetem azt az ötletet el, hogy a pár éves pihenőidő alatt akár fizikai munkára kötelezik, hadd élje csak a nép életét, az álruhás Mátyás, de már nagyon elmentünk vmi sci-fi irányába most már, mert ezek eléggé lehetetlen dolgok.

Húsleves 2013.11.01. 14:18:30

És hogy félre ne értse senki amit írok, nem az az állításom hogy régen jaj de jó volt, hanem az, hogy ma megszorítások nélkül is jobban kellene élni, ha elfogadjuk azt az alapállítást, hogy a demokratikus piacgazdaság jobb.
Én személy szerint a magyarázatot abban látom, hogy ami most nálunk van, az nem demokratikus piacgazdaság, hanem a korábbi rendszer haszonélvezőinek átmentett hatalma. Szándékosan megosztják és uszítják egymás ellen az embereket, szándékosan járatják le a szabadságjogokat, hogy az emberek szinte maguk kérjék, hogy nyirbálják meg azokat, szándékosan hergelik értelmetlen álproblémákkal a közvéleményt. Amíg az álbaloldal és az áljobboldal egymásnak passzolgathatja át a hatalmat, addig ez gyakorlatilag egypártrendszer.

Húsleves 2013.11.01. 14:21:23

@TaTa86.:
Azt indokoltam leghosszabban, amire azt írtad, hogy indokolni kellene.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:26:41

@TaTa86.: jaja, bájos, hogy az idő múlásával még mindig az 1982-es életszínvonalon vagyunk
csak azóta már eltelt 30 év és egy rendszerváltás.
nem érzed-e azt, hogy feleslegesen múlik az idő? feleslegesen fejlődik a rendszer?
persze, egy idő után már nem tud nőni az ország életszínvonala, de itt most nem is ez történik, hanem fokozatosan mindig új adók jelennek meg, és minden egyre drágább lesz.

a szlovák nyugdíjas rosszabbul él. kezd először te a nagyszüleid kirablását jó? mutass példát. és most itt nem a nagy nyugdíjakra gondolok, hanem a sok kicsi nyugdíjakra
ha nem fizetnénk az iskolákat akkor is 40 %-kal növekedne a bevétel, ezek ilyen dolgok, nahát.
gyurcsány nem a receptet mondja meg, csupán kérdez.

komplikato 2013.11.01. 14:30:00

@komplikato: Tévedtem amire én gondoltam az 2012 elején volt, nem 2010-ben. De a szitu azonos ... azaz ismerős. De ja vu.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:35:12

@vuvuzela importőr: Ha negyedannyi a fizetés mint hasonló munkáért a versenyszférában, akkor kb garantált, hogy negyedolyan jó emberek foglalják el ezeket az állásokat."

miért olyan garantált ez egy állami nagyvállalat esetében, akkor amikor most lopják ki a milliókat a mávból és bkv-ból, van még ezenkívül állami vállalat? a malévet most adták el. de érdekes, hogy a wizz-airnek megéri repülőteret létesíteni itt.
erre még sajnos senki nem válaszoltl még nekem miért érheti meg a magánnak ugyanaz a tevékenység, és miért nem éri meg az államnak.

még itt sem 150 komment után
mandiner.blog.hu/2013/04/15/akik_nem_gyaszoljak_a_vasladyt#comment-form

" a valódi népvezetés, hűha, szerintem sokkal hamarabb káoszba döntené az országot mint a mostani politikusok."

te most miről beszélsz? milyen népvezetés? a posztok elejét nem szoktad elolvasni?
én csak akkor vagyok demokrata, hogyha értelmes emberek szavazhatnak ez pedig sajna cenzusos (csak nem vagyon alapján, hanem érettségi és állampolgári, politológiai ismeretek alapján)
zóval adókat kell növelni? szorítani kell a nadrágszíjon egy kicsit? biztos vagyok benne, hogy értelmes választópolgároknak ezt el lehetne magyarázni FEDDHETELTEN, TISZTESSÉGES politikusoktól, nekik még hinnénk is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 14:35:21

@tesz-vesz: "amúgy egy lmp-szavazót ne hívjunk már jobboldali konzervatívnak"
Egyelőre még nem vagyok lmp-szavazó, és miért ne szavazhatnék olyan párta amelynek az ideológiájával egyébként ne értenék egyet. Megjegyzem, brilliáns érv, remélem ennél tudsz jobbat is...

"ti gazdasági szélsőjobbosok egy tudatlan álomvilágban éltek,"
Na most akkor elempés zöld hippi vagyok, vagy hiteles gazdasági széljobber! Kérlek a kommunikációdat rendezd egy kicsit! Mind a kettővel nem üthetsz egyszerre...

Egyébként inkább csak jobbos mint széljobbos. Inkább neokon/lib, mint libertárius.

" nyilván nem is értetek semmit se a világ működéséről."
Mert ostobák vagyunk. Mind. Nekünk rossz. :D

"meg amúgyis az egész középkor, ahol a király a köznemességre támaszkodott a nagybirtokosok helyett."
De az arisztokráciának mégis elég nagy befolyása volt, és szó nem volt arról, hogy a király őket korlátozza a szabadságukban.

komplikato 2013.11.01. 14:38:21

@tesz-vesz:
1. Egyetlen normális ember nem szertne kiszúrni a szüleivel.
2. A magyar nyugdíjasok kapják a legmagasabb nyugdíjat a dolgozó aktív réteg béreihez képest, lásd erről készűlt sokat mondó diagram.
3. Még is valószinűleg egyszerűbb és értelmesebb megoldás lenne a nyugdíjcsökkentés helyett kb. 2 évvel megemelni a korhatárt, ami persze szintén ellenállásba ütközne, de biztos kisebbe. Viszont ennek jótékony hatásairól a költségvetésre voltak számokkal alátámasztott ellemzések ...
4. Viszont az így "munkában maradt" emberek melóban tartása a mai bedőlt munkaerőpiacon több mint kétséges.
5. A mai nyugdíjasok jelentős része a gengszterváltáskor létrejött 1 millió rejtett munkanélküli elrejtését szolgáló korai nyugdíjazásból adódik. Persze nekik nincs is meg a a ledolgozott évek száma, cserében legalább tényleg alacsony a nyugdíjuk emeléssel együtt is.

És lehet még sorolni, nem egyszerű kérdés ez sem. Az egyetlen biztos dolog, hogy sem normálisan működő nyugdíj rendszerünk NINCS pedig 24 éve ígérik, sem a jelenlegi ingatag nem fenntartható a jelenlegi pocsék demográfiai helyzet mellett. Így a "ne nyúljunk hozzá" egész biztosan nem fog működni.

Gondolom a 4.6 milliós létminimum alatt tengődőt biztos vígasztalja amikor emelik a nyugdíjakat, hogy infláció követőek legyenek. (De így sem azok és akkor szemet húnyunk a 20-25%-al növekvő élelmiszer árak felett.)

Szóval a nyugdíjas téma kiválló arra, hogy ország lakósainak 80%-át egymásnak lehessen ugrasztani.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 14:39:55

@tesz-vesz: Ahol jó kormányzás folyt ott igenis látszik a 30 év fejlődése.

Nálunk valóban megkérdőjelezhető. (Kivéve a fociban. :) )

De a jó kormányzás nem azt jelenti, hogy több szocializmust! Röhej, hogy nálunk úgy lett szitokszó a neoliberális, hogy soha nem volt neoliberális kormányunk, és úgy beszélünk jobbratolódásról, hogy nincsen jobboldali párt a parlamentben.

aranylövés 2013.11.01. 14:41:23

@tesz-vesz: önmagában a két ciklus nem garantál még semmit. kellenek még más biztosítékok is az biztos. Visszahívhatóság helyett pl. netes népszavazások stb. stb. és az is igaz, h a politika és az üzlet közé falat kell húzni. A két ciklus nem csodaszer, de szerintem egy szükséges és fontos lépés egy normálisabb világ felé. A visszahívhatóságot ezzel szemben egy olyan intézménynek látom, amit a reformkortól kezdve a kisgazdákon át a globkrit értelmiségig mindenki hypeolt, de soha nem működött, mert egész egyszerűen abból indul ki, h a politikai mandátum megszerzésekor 100%os informáltsággal, a későbbiekben 0%-os kompromisszumkészséggel és a ciklus alatt változatlan gazdasági, politikai adottságokkal lehet számolni. Ebből pedig egyik sem megvalósítható.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:41:48

@TaTa86.: te most miről beszélsz? egy az hogy magyartalanul fogalmazol, de amúgy ő azt állítja hogy a kádárékban jobb volt, mert ők is képesek voltak erre, csak nem termeltek pl 1 millió munkanélküli cigányt, tehát igazat adsz neki.

kádárék alatt a rendőr verte a cigányt, a mai "szociális háló" meg simogatja őket. gyanúsan megnőtt hirtelen a lélekszámuk is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:49:31

@TaTa86.:
"Ahol jó kormányzás folyt ott igenis látszik a 30 év fejlődése."

igen? akkor nézd meg detroitot.

index.hu/gazdasag/2013/07/25/detroit/
ja hogy akkor ott nem volt jó a kormányzás.
figyelembe kell venni egy ország adottságait,

"De a jó kormányzás nem azt jelenti, hogy több szocializmust! "

Röhej, hogy nálunk úgy lett szitokszó a szociális, hogy soha nem volt szocialista kormányunk,

megint kezded a hülyeséget?!
neoliberális kormányunk van már 20 éve, nem számít mit mondanak a pártok. a tettek számítanak
azt tudom, hogy te nem tudod értelmezni ezt a szót, hogy neoliberális de akkor kifejtem: a nagytőke mindenhatósága és az állami erő leépítése.
hamarosan előkészítik a fizetős oktatást teljesen, a fizetős kórházakkal, mert a jövő kókái (orangeways) és oszkó péterei (wizz air) nagy összeget találnak a számlájukon, ezért hirtelen neoliberálisak lesznek és csökkentik az állami szerepvállalást mindenben

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 14:51:51

@tesz-vesz: Kádárék alatt a cigány gyáron belüli munknélküli volt. Hogy a rendőr verte-e... hát leszarom.
A módszerváltás utáni szocializmusban munkanélküli volt, de 7 gyerekkel a segélyeken egész jól elélősködött.

Én azt magyarázom, hogy akkor is szocializmus volt, most is az van.

Húsleves 2013.11.01. 14:53:18

@TaTa86.:
Legalább egy középfokú közgazdaságkönyvet olvass már el, az államosítás nem szocializmus, hanem mindig is jelen volt, mint egy eszköz sok között. És az állam nagyságának sincs közvetlenül köze a szocializmushoz, Skandináviában például nagy, gondoskodó államok vannak, szociálisabbak, mint nálunk a szocializmusban volt. Az rendben van, hogy te úgy gondolod, vagy hogy ahhoz az ideológiai csoporthoz tartozol, akik úgy gondolják, hogy az állam szerepe és vagyona legyen kicsi, de ez nem a piacgazdaság híveinek ismérve, hanem azon belül egyeseké.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 14:57:05

@aranylövés: az egyik gond a pártok kampányai, reklámai amire pénz kell, tehát a korrupció melegágya. ezeket meg kell szüntetni, aki egy plakát alapján választ pártot, az nem normális. olyan mintha a kamionsofőr arra az irányba menne, amerre szebb a táj, és nem arra amerre a feladata utasítja

"visszahívhatóságot ezzel szemben egy olyan intézménynek látom, amit a reformkortól kezdve a kisgazdákon át a globkrit értelmiségig mindenki hypeolt, de soha nem működött"

miért használták a reformkorban vagy bármikor máskor a visszahívhatóságot?

értelmes embereknek kell szavazni, és ne gondolkodjunk mindig gazdasági kérdésekben és csak az országgyűlésben, lehet ez morális szempont is, lehet ez vidéki önkormányzati téma is. egy menekülttábor létesítése pl. tehát gyakorlatilag a visszahívhatóság is egy ciklust, egy időperiódust jelent.
a rosszat azonnal leváltja a nép

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:00:11

@komplikato: hurrá tovább a kádári úton, tartsunk fel látszólag működő államot és kamu szocializmust hitelből? vagy WTF? "

miért most nem kamuhiteltből élünk vagy mi van?
mi a különbség a hitel és a kamuhitel között?
milyen kádári út? hogy nem pocsékoljuk feleslegesen a nép pénzét?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 15:04:38

@tesz-vesz: Lol! :D Csak tudnám, mire ez az önbizalom! Gondolom semmire, mert amikor van az nem így néz ki.

A száraz tények: az állam a fizetésed 2/3át elrabolja szuperbruttóval, áfával. Magyarázd el kérlek, hogy a világ legmagasabb adóterhei azok hol neoliberálisak.

Vágos? Neolib/kon: kis állam -> kis adók, kicsit szolgáltatások.

Szóval? Hol választhatom ki milyen egészségügyi csomagot akarok igénybe venni?
Hol választhatom ki, hova akarok nyugdíjat fizetni és mennyit?
Miért van az, hogy teljes szektorokat az állami infúzió tart életben súlyos százmilliárdokért?
Miért nincs építőipar az állami pályázatokon és lezsírozott szerződéseken kívül?
Miért nincsen önkormányzatiság? Miért vannak teljesen összekuszálva a felelősségek, jogok és források?

Ezt ami itt van, úgy hívják, hogy szocializmus.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 15:08:45

@Húsleves: Én tanultam makró- és microökonómiát. :) Remélem te is.

A svédeknek van acéljuk, olajuk. Ők a szociális rendszerüket nem a polgáraik lerablásából hanem az ásványi kincsikből tartják fenn. Megjegyzem: szerintem hibásan teszik. Jobban járnának a finn-modellel.

Nálunk nincsenek ilyen ásványi kincsek, mi a legjobbjainkat kötjük gúzsba, és erőltetjük a kontraszelekciót. Közben meg qrvára nem értjük, hogy miért nem működik a dolog...

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 15:11:09

@TaTa86.: Felhívnám szíves figyelmedet a következő alapvető dolgokra.

1)Ausztriában, a bezzegországban 30% a szociális (állami tulajdonban lévő!!!) lakások aránya. Magyarországon ez 2-3%.

2)Ausztriában, a bezzegországban a kontinens egyik legerősebb szakszervezeti rendszere működik. Nálunk a szakszervezetiség nem létezik.

Mindkettő rendkívül fontos "baloldali", "szocialista" vívmány. akkor most Ausztria és Magyarország vonatkozásában ki a szocialista?

A "cigányok segélye" c. fejezet: ez egyrészt 2010 óta sokkal kevésbé van így mint előtte, másrészt a nagy gazdag, nyugati országokba talán nem lehet munkanélküli- és egyéb segélyeken élősködni? Dehogynem.

akkora hülyeségeket beszélsz, mit a ház. Nem konzervatív vagy te egyébként, hanem libertárius. Vagyis azt szeretnéd ha tömeges éhhalál révén tanulná meg lakosság (miután MINDEN segélyt elvennél tőlük), hogy mit jelent az "öngondoskodás", hogy "ne az állami csecsen lógjanak az emberek" .

Egy jobboldali liberális anarchista vagy, aki öntudatlanul, vagy nagyon is tudatosan, tömeggyilkosságot szeretne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:11:44

@komplikato: magaddal beszélgetsz?

a a politikusok értenének is BÁRMIHEZ, a versenyszférában vezetőként sokkal többet kerehetnek. Egy projekt manager keres 1.5-3 milliót, egy General Manager meg 8-12 milliót. "

igen? projekt menedzser? ez inkább bruttó
és szerinted hány olyan poszt, állás van ma Magyarországon, ahol nettó 1 milliónál többet keres a dolgozó, felsővezető? 600? és mennyi közgazdász jön ki évente az egyetemekről? nem azt mondom persze, hogy fiatalok legyenek az állami cégvezetők, de azért félmillió se kevés pénz, főleg ilyen nehéz időszakban, ha jól megy a szekér, lehet emelni a jól dolgozó fizetését, és addig is kaphatnak egyéb, nem pénzbeli juttatásokat, hogy "ne csak a szemét" vállaljon el vezető posztot félmilkáért állami cégeknél. amit én erősen kétlek, ahogy már írtam a posztban, kizárt, hogy ne legyen tisztességes, tehetséges ember, aki elvállalja ennyiért. olyan akinek fontos az is, hogy stabil, és megbízható munkahelye van.

kevered amúgy a politikust meg az állami cégvezetőt.

a másik:
már megint nem olvastátok el posztot? a média rendes működése lehetőséget ad arra, hogy megvédje magát a megtámadott képviselő, emellett nincs ingyen sörös szavazópolgár, akinek megvették a véleményét, mert nem szavazhat mindenki. vagy ha igen, reméljük a független rendőrség és ügyészség utánajár a dolognak. ezáltal csökken a korrupció lehetősége, ha szavazatot akarnak megvenni, akkor sok embert kell befolyásolni, ezáltal nagyon nem lehet titokban tartani.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:15:44

@komplikato: és az nem lehet, hogy kádáréknak azért ment rosszul, mert nemtudták kihasználni a mezőgazdaságunk? ugyanis megszállt ország voltunk, gyarmat, nyilván nem üzleti okokból voltunk a szovjetunió éléskamrája. nem érte meg nekünk, nekik igen.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2013.11.01. 15:17:22

@Nemzetstratégia: Szerintem a nyugat pont a szocializmusa miatt szenved és van válságban. 2%-os fejlődés az mi? Úgy hogy ott van a 2. világ olcsó munkaereje, a periféria piaca.
Ők is öregednek el, és mit csinálja jó cucilista módjára? Vállajuk felelősséget és gyerekeket? Neeeem, jöjjenek a bevándorlók!

Annyi, hogy a nyugati szocialista országoknak megvan az alapjuk, amire osztogathatnak, a keletieknek még ez sincs.

"A "cigányok segélye" c. fejezet: ez egyrészt 2010 óta sokkal kevésbé van így mint előtte,"
Nagyon helyes. Csak így tovább. Ezt adom a Fidesznek.

"másrészt a nagy gazdag, nyugati országokba talán nem lehet munkanélküli- és egyéb segélyeken élősködni? Dehogynem."
Ahog az előbb is mondtam:
1) Megvan rá a keret. Nálunk nincs.
2) Ők is rosszul teszik.

" Vagyis azt szeretnéd ha tömeges éhhalál révén tanulná meg lakosság (miután MINDEN segélyt elvennél tőlük), hogy mit jelent az "öngondoskodás","
Aki egy elsővilágbeli, ha perifériális országban képes éhenhalni, az jobb is teszi ha nem szenved tovább! Én majd imádkozom a lelki üdvéért!
Megjegyzem: Horthy alatt sem halltak éhen.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 15:20:35

@TaTa86.: " A száraz tények: az állam a fizetésed 2/3át elrabolja szuperbruttóval, áfával. Magyarázd el kérlek, hogy a világ legmagasabb adóterhei azok hol neoliberálisak."

Ez a világ legliberálisabb állami gazdaságpolitikájának eredménye. nincsenek jól működő állami vállalatok, tehát ezek nemlétező a hasznát az adók növelésével kell pótolni.

Magyarország '90 óta 110%-ban a "Washington Consensus" által követett úton járt:
liberalizáció
deregularizáció
privatizáció,
a pénz szabad folyásának megkönnyítése, a szabad piac mindenható hatalma.

amit az orbán csinál, nem lehet egyszerűen lesöpörni, hogy szocialista/kommunista baromság", mivel a nyugati államok megmutatták, hogy lehet ezt jól is csinálni. Tehát maga a célkitűzés, hogy egy kicsikét vessünk véget a rablótőke uralmának, nem az ördögtől való. Lehet jól is meg rosszul is csinálni.

A mostani magas adók egyébként NAGYON NAGY részben a kádártól ránkrohadt, hatalmas ÁLLAMADÓSSÁGNAK köszönhetően is ilyen magasak. Tehát ezt is vedd figyelmébe.

Bármennyire szeretnéd, nem lehet Európa közepén egy libertárius vadnyugatot kialakítani, cowboyokkal meg pionírokkal, akik majd jó kis önszervező módon kialakítják az ideális államot. Ilyen nincs. rengeteg a nyugdíjas, rengeteg a rászoruló, akiket nem lehet puszta ideológiai okokból ("merazöngondoskodásalegfontosabb") halálra ítélni, bármennyire is szeretnéd.

anyadmajma 2013.11.01. 15:21:46

@komplikato: Hát, lehet hogy volt KDNP-s is, de én konkrétan ugyan már nem emlékszem, de a Rogán volt. (vagy a Szíjjártó, nekem egyformák).
Arrogáns pökhendi senkiháziak ezek mind, rosszabbak, mint a bolsevikok.

anyadmajma 2013.11.01. 15:24:07

@Nemzetstratégia: Kádártól ránkrohadt államadósság? Te nettó hülye vagy, ha ezt elhiszed. Az kb a jelenlegi államadósság max 15%-a. 90 óta minden kormány kivétel nélkül megduplázta az államadósságot. A mostani is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:24:17

@anyadmajma: nem haragszom, de bokros kötelet érdemelne a nyakába, nem visszahívást, bár én eddig úgy képzeltem, hogy minisztert nem tudna visszahívni a nép, mert őt a megválasztott miniszterelnök nevezi ki. és a miniszter nem képviselő, hanem szolga.

bokros nem volt népszerű, bokros a neoliberlizmus képviselője, a legnagyobb árulók egyike, persze a nyomtatott hivatalos és főáramlatú médiában az egekig dicsérik. pedig felvehetett volna egy újabb hitelt ahelyett hogy megszorítana, irónia. itt megint a szekér esete van a lóval. a lovakat bünteti, mert nem jól megy a szekér, pedig a lovak keményen húznak, talán nem kellett volna bokrosnak sem támogatnia, hogy eladják a jövedelmező állami nagyvállalatokat, átjátsszák pártembereknek az állami, tehát a köztulajdont fillérekért, és akkor hitelesebben tudott volna megszorítani.
megreformálta az adórendszert, tehát megszorított, szép eufemizmus

most két pártra lehet csak szavazni, nem egyre, az lmp-re és a jobbikra, Ángyán nem tudom csinált-e már pártot, de az még nem életképes.

"És amíg nincs független felülvizsgálati, felügyeleti szerve ezeknek a hazaáruló képviselőknek, addig mindegy milyen a rendszer, akkor sem fog lényegileg változni semmi. Legalábbis jó irányba nem. "

így van, a normális embernek két esélye van, vagy fiatal pártokra szavaz, hátha nem egy posztkommunista evolúció részeként léteznek, vagy forradalmat robbant ki

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:29:05

@Húsleves: hogy a hatalmas feloldhatatlan problémák azonnal megoldódnak, ha egy jobbikos, vagy éppen egy cigány veszi a kezébe egy községben a vezetést"

gondolom cserdire gondolsz, ami egyértelmű propaganda.
kkbk.blog.hu/2013/09/12/bogdan_laszlo_cserdi_madara
remélem a jobbikos sikerek nem propagandák

anyadmajma 2013.11.01. 15:29:36

@Nemzetstratégia: A mostani magas adók abból vannak, hogy nincs munkahely, mert a versenyszférában, aki termeli az adót csökkent a foglalkoztatottság.
Az állami szférában, tehát az adó-költők egyre többen vannak, azaz már átléptük a munkavállalók 30%-át az állami szférában.
És akkor még a felnőtt lakosság fele nyugdíjas. Bár ezek nagy része dolgozik nyugdíj mellett.
Aztán ott van még az állami vízfejből fakadó állami túlköltekezés is.... Kinek hogy mit mutyizunk az adóból. Eddig is volt ilyen, nem kis mértékben, de az elmúlt 3 évben kicsit megnőtt ez a teher is.
Ja, és akkor még a nem megfelelő (dilettáns) gazdaságpolitika is benne van.
Amúgy abban igazad van, hogy az extraprofit-pénzpumpát le kell kapcsolni. de Ezzel a módszerrel pont nem az történik.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 15:32:08

@TaTa86.: Ne tudd már jobban mit csinál a nyugat, jó?

A nyugati társadalomnak is vannak egyébként baloldali (igen, baloldali), jobboldali, liberális, libertárius (ez vagy te), és konzervatív kritikusai is. Miért pont a te kritikád az igazi? Mert te azt hiszed? Miért pont nem pl. egy eurokommunistáé? Miért nem a baloldali SYRIZA-blokké Görögországban?

"Ahogy az előbb is mondtam:
1) Megvan rá a keret. Nálunk nincs.
2) Ők is rosszul teszik."

Doktriner tömény libertárius ideológiai baromság. Egyébként már rég nem a baloldal-jobboldal, hanem az _etatista-anarchista_ keretben folyik a vita.

jobboldaliként is lehet valaki etatista, lásd fasiszta, (monarchista), és nemzetiszocialista.

aki jobboldaliként anarchista ill. a minimális állam híve, az a libertárius.

a jobboldali gondolkodást egyenlősíted a libertárius tömeggyilkos eszmével. Csak magadból tudsz kiindulni, mivel valószínűleg Asperger szindrómás vagy.

anyadmajma 2013.11.01. 15:39:13

@tesz-vesz: Nos, nem akarom dicsőíteni a Bokrost, de a csomagja több nevesebb nyugati közgazdász iskolában lett tananyag, és nem elrettentő példának.
Szigorúbb adószabályok lettek, amik arra sarkallták a népet, hogy nem az állam csecsén kell lógni. Hirtelen az államkincstárba lett pénz, és az emberek sem rokkantak bele.
Vagy szerinted mosta görögök is vegyenek fel újabb hitelt? Azt ugye tudod, hogy amikor borult a helyzetük, az első sztrájkok egyike az miatt lett, hogy behozták, hogy a taxis meg a benzinkutas is adjon számlát. meg a zöldséges, meg mindenki. Ezen lázadni?

Húsleves 2013.11.01. 15:39:15

@TaTa86.:
Én is tanultam, onnan tudom, hogy kevered a szezont a fazonnal. Úgyhogy még egyszer, mert látom szeretsz terelni: a te állításaid nem a piacgazdaságra vonatkoznak, mert ha beleolvastál volna a könyveidbe, vagy figyeltél volna a tanárra, akkor te is tudnád, hogy a te állításaid egy része az úgynevezett "ideális piacgazdaság"-ra vonatkozik, amiről elhangzott amikor nem figyeltél, hogy tiszta formában ugyanúgy nem létezik, mint az ideális tervgazdaság. Ezeket azért tanítják vegytiszta formában, mert így könnyű megérteni a lényegét, aztán ezek kölönböző mennyiségű és minőségű keveréke valósul meg a gyakorlatban. A szocializmusnak ehhez semmi köze.

A másik: miért cigányozol folyton? Ismersz egyáltalán cigányokat? Én abszolút nem tartozom az álszent cigányvédők közé, de a hozzád hasonlóktól nekem is felfordul a gyomrom. Az ilyenek mint te az igazi rasszisták, nem a Jobbik. A cigányok ugyanúgy munkára foghatók lennének, mint mások, ha egyesek nem munkálkodnának szorgosan "integráció"-nak hazudott bűnözésre hajlamosító körülmények kialakításán. Menj el cigányokkal gyümölcsöt szedni, ott fogsz szégyenkezni mögöttük száz méterrel lemaradva. Én ismerek cigányokat is, és olyanokat is, akik együtt jártak velük idénymunkára, mert a kapitalizmus sikereit tanárként vagy más sikerszakmákban úgy élik meg, hogy valamiből nekik is élni kell, és ők is azt mondják, hogy nem dolgoznak rosszabbul a cigányok.
Természetesen ez nem igaz azokra, akik már nem is hajlandóak elmenni dolgozni, mert Ferge Zsuzsa néni azt üzente nekik a rádióból hogy lopjanak nyugodtan, nekik ez alanyi jogon jár, és érdekes módon az ilyen Ferge Zsuzsa néni féle retkeket nem állítják bíróság elé uszításért, felbujtásért. De a te állításod nem ezekre vonatkozott.
Természetesen nincs királyi út, nincs olyan recept, hogy akikből már sikeresen lelkiismeretlen bűnözőket csináltak, azok szépen visszailleszkedjenek, az ilyenekkel szemben már nem marad más, mint a büntetéssel való elrettentés. Ezzel meg természetesen pont nem élnek azok, akik szándékosan kriminalizálják őket, mert arra használják őket, hogy megosszák a társadalmat.
Nekik is meg kell adni a lehetőséget, mert köztük is van olyan, aki elfogadja, és él (nem visszaél) vele. Sohasem azt kell nézni, hogy valaki cigány vagy nem, hanem hogy mit tesz, ennyi. Így a "van-e cigánybűnözés" kérdés is értelmét veszti. Ez részemről nem cigánymosdatás, mert az állítólagos jogvédőkkel szemben a pozitív diszkriminációt is teljesen megengedhetetlennek, a törvény előtti egyenlőség szempontjából pedig súlyos, antidemokratikus visszalépésnek tartom.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 15:46:38

@anyadmajma: A kumulatív felhalmozódás, minden kormánynak egyre többet kellett visszafizetnie, aminek kifizetésére még több adósságot vettek fel, mire még többet kellett visszafizetni stb...önerősítő kör

"A mostani magas adók abból vannak, hogy nincs munkahely, mert a versenyszférában, aki termeli az adót csökkent a foglalkoztatottság.
Az állami szférában, tehát az adó-költők egyre többen vannak, azaz már átléptük a munkavállalók 30%-át az állami szférában.
És akkor még a felnőtt lakosság fele nyugdíjas. Bár ezek nagy része dolgozik nyugdíj mellett."

Ezek önmagban nem adnak hozzá az etatista-anarchista vitához. most erről van szó.

a magas adóknak, mint egy fának is, több gyökere van. amit említettem mindenképp szerepet játszik, de persze ott van a dilettáns gazdaságpolitika, meg a haveroknak kiszervezett üzletágak, amelyek háromszor annyiért dolgoznak, mint egyébként.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:52:38

@anyadmajma: vmi rémlik, meg ennek a felesége írt be a vbőrre, hogy sokat költeni az öltönyökre, meg sokat kell adakozni is, mert folyamatosan partikra járni, nem?

G. Wolf 2013.11.01. 15:54:00

" Az izlandi politikusok nem csak visszahívhatóak,

Ehhez valami forrást tudnál adni? Tudtommal nem visszahívhatók, de lehet hogy én tudom rosszul...

A visszahívásnak rengeteg "problémája" van, általános és tikos választásnál NEM TUDOD ki adta azt az 1000 szavazatot egy adott képviselőre, és akkor ki hívja vissza?

Továbbá nem szavazunk képviselő ellen (a magyar választási törv nem ismeri az "ellenszavazatot") csak támogatni tudsz.

"kezdjük előbb a milliós állami prémiumokkal." - ez demagóg... Ha megnézed részletesen a költségvetést, akkor a kiadási oldalon nem a "arcpirító" prémiumok okzzáj a jelentős költségeket, ezek piti összegek. Csak az átlagfizuhoz képest tűnnek oriásinak, de államháztartás/kötségvetés szinten nem oszt nem szoroz.

"szóval adókat kell növelni? szorítani kell a nadrágszíjon egy kicsit? biztos vagyok benne, hogy értelmes választópolgároknak ezt el lehetne magyarázni " - nem nem lehet... Sajnos itthon ez nem megy. Többen próbálták (érdemes megnézni annó a Bokros csomag körül próbálkozott ilyennel Bokros, hogy tételesen nekiáll magyarázkodni, de nem ment vele semmire)

"aztán beszélhetünk róla újból. pl azt se értem, minek akár egy miniszterelnöknek, akár egy jegybankelnöknek havi 1-2 milliós fizetés? évi prémiumokkal, bár simor olyan 8 milliót keresett havonta, asszem a mostani is olyan 6-ot keres." - azért hogy ne legyen megvesztegethető! Az az ember aki hazánkról dönt, több ezer millárd ft adóról, azt ne lehessen 10-20-30 milló ft-al megvenni (lásd MOL-INA ügy ahol 10M€-ról van szó, ami ft-ra átszámítva kb 3 millárd) nah pontosan EZRÉRT NE keressenek keveset a politikusok... és arról nem is beszélve, hogy ha magas a fizetés akkor nem alulképzettek fognak oda törekedni, hanem magasan kvalifikált emberek is (olyanok akik most inkább a versenszféra csúcsára mennek, mert ott is megkapják ezt a pénzt, csak épp nem köpködik le őket...)

"mondjuk az orsz.gyűlési képviselők gyakori fluktuációja most igen jól jönne" - olyanok kerüljenek oda akik akkor látnak életükben először törvényalkotást?

Összességében az egész poszt baromi demagóg... Még ha a priobléma amit felvet jogos is, valóban nem biztos hogy helyes hogy akárhány ciklust lehet, vagy hogy "kevés" a kontroll lehetőség a politikusok fölött. És a hatalom valóban torzítja a személyiséget.

De az itt felsorolt "ötletek" félelmetesen országrombolók volnának. Még ha jószándék is vezérli őket, sőt tovább megyek érthető az igény más jellegű jogi környezetre.

Illetve a másik T. Szerző, olyan ember nincs akinek nincs semmi "multja" de mégis profi vezető lenne. A vezetést is tanulni kell és óhatatlanul belesétál az ember kisebb nagyobb sározódsokba. Van ami tolerálható hiba és van ami meg nem...

Szerintem sokkal helyesebb megoldás lenne valódi átláthatóság, ciklusok szabályozása (elsőre max 2 ciklus, utánna egy kimarad egy nem, vagy más megoldás).

Sokkal fontosabb lenne szétválasztani az államigazgatási és a kormányzási funkciókat. Kéne egy valós politikai eltiek közötti megállapodás, hogy mi az ami a politikai zsákmányt képezi és mi az ami már nem. Minél több minden képzi ezt, annál rosszabbul működik az állam... Illetve az hogy aki államigazgatási funkciót tölt be az utánna pár évig ne legyen választható (angliába van ilyen, 10 év az átmeneti idő a köztisztviselők és a választottak között).

Fékek és egyensúlyok meg bla bla bla...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 15:54:02

@komplikato: elég nehéz téma ja, csak ha nem bírod el, akkor mi alapján írod, hogy a szövegem védhetetlen?

Húsleves 2013.11.01. 15:55:49

@tesz-vesz:
Nem tudom, lehet hogy propaganda, lehet hogy el van túlozva, de azért remélem szerinted is jobb egy "köcsögmentesítő" polgármester, mint a TASZ bűnözésre uszított cigányok?

Amúgy nagyon jó a blogod, ez az írás is, meg a többi is.

Konzervatív0 2013.11.01. 16:08:52

Nehéz deolog ez a képviselői visszahivhatóság. Néha én is azt gondolom hogy jó lenne, máskor pedig azt hogy nem.
Egy olyan országban/rendszerban ahol valóban az emberre szavaznak ott ennek van értelme, de ahol egyértelműen a pártszimpátia dönt 1-1 képviselpi helyről ott nem gondolom hogy van értelme.
A másik kérdés a stabilitás. Képzeljünk el egy olyan kormányt ami azzal a biztos tudattal kormányoz hogy 1-1 billegő közetben bármikor levadszhatják a képviselőjét 1-1 népszerűtlen intézkedés után... hát nem tudom...
Képezeljünk el egy képvielőt aki kapott 1000 szavazatot az ellenlábasa pedig 980-at egy billegő körzetben. Nos itt 1-200 ember mozgosításával akár 1 héten belül is visszahivható lehet a képviselő.
Azt gondolom hogy a kéviselői visszahivás mindenhol létezik 4 éves ciklussal jelenleg is. Ennek ellenére 4 évente ujra és ujra megszavazzuk azaokat a képviselőket akik bábként megszavaznak minden szart amit eléjük tolnak.
És itt ismét kérdésként merül fel a pártfegyelem kérdése...

Szóval nehéz eset ez, de szerintem nem 1-1 képviselő időközi visszahivásától fog javulni az ország helyzete vagy épp a választók képviselte, főleg ugy nem hogy a szavazók jelentős része még arcról sem ismeri a kéviselőt akire szavazhat, hanem attól hogy adott képviselőt aki nem képoviselte kellően a körzetét azzal büntetjük hogy legközelebb nem szavazunk rá.
Mondjuk még itt is felmerül a kis szavazattal biró területek képviselete. Pl. Egy nagy vásos bir 30.000 szavazattal meg a hozzá csapott 10 község 3.000-el. Így elég csak a városnak kedvezni a kicsik meg nem mérvadóak.
Ugyan ez vonatkozik a rendőrfőnökre. Egy polgár nem tudja a szakmaiságot és a hozzáértést megitélni, max azért szavaz rá mert jól beszél vagy jóképű fiatalmeber.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 16:11:39

@Húsleves: egy részével egyetértek, gazdasági szempontból és közbiztonság szempontjából (ami nagyon fontos) sokkal több a pozitívuma, mint a mainak, de emberjogi szempontból rosszabb volt, pl nem tanulhatott akárki tovább, de pl a nemzeti, szuverén érdekeinket is ugyanúgy sárbadobták egy nagyhatalom érdekében
de ahogy Reinaldo Arena kubai író mondja:
"a kommunista és a kapitalista rendszer között az a nagy különbség,
hogyha a kommunista rendszerben seggberúgnak, meg is kell őket éljenezned,
de a kapitalizmusban visíthatsz"

Konzervatív0 2013.11.01. 16:17:38

@tesz-vesz: öö asszem te még nem dolgoztál multinál :)
Annak idején ha befogtad a pofád senki nem foglalkozott veled, max jelentést irtak rólad hogy gyanus vagy.
Most nem elég befognod a pofád de éjjenezned is kell :)
Nekem volt brazil vezetésem :) a telefonkonferanciára tapsrudakat osztottak hogy lehessen hallani ahogy megünnepeljük az eredményeinket, sőt külön HR-es jött le hogy nézzze az arcod hogy elég lelkes vagy-e... a kereskedők reggel dobpergéssel vonultak munkába és műszak után egymást és magadat kellett hülyézni mindenki előtt ha nem adtál el elég terméket...

A legvadabb kommunizmusban nemvolt ilyen... csak most dönthetsz hoyg csinálod ezt vagy elméssz éhenhalni :)

anyadmajma 2013.11.01. 16:34:09

@tesz-vesz: Na erre már tényleg nem emlékszem, hogy kinek a felesége volt. De azért némileg jellemző, hogy arra viszont igen, hogy ezek az emberek mindegyike a mostani kormánypárt tagjai-hozzátartozói.

@Konzervatív0: Már ne is haragudj, de én egyszer dolgoztam multinál, 4-5 hetet. Aztán menekültem is onnan. És érdekes, ez kb 15 éve volt, de azóta nem haltam éhen. Igaz, termelői munkát végzek, nem papírt tologatok. Tudom, arra is szükség van, csak éppen a papírtologatók aránya nem mindegy. És ha valakinek jól esik ilyen munkahelyen dolgozni, hát csinálja. csak ne sírjon, szar a melója.
Mint ahogy amíg az emberek elmennek ezért a gyalázatos minimálbérért elmenni dolgozni, addig nem is fognak többet kapni.

Bartoki 2013.11.01. 16:35:24

Lehet hogy kicsit előreszaladunk ezzel a visszahívással...

Én már annak is örülnék, ha legalább a megválasztásukról mi döntenénk :)

Úgy értem: az egyéni körzetes jelöltről (nem csak elmennénk a pártmárkákra szavazni), illetve ha a listákra felkerülésre, és azon belül a sorrendre lenne ráhatásunk.

Ui. vannak országok (egész közel) ahol ilyenek is vannak.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 16:41:52

@Húsleves: A gazdasági nehézségek idején az állam legnagyobb kreatív lehetősége, hogy a dologtalanokat befogja az útszéli szemétdombok fölszámolására, faültetésre-parkosításra, csatornák és szociális bérlakások építésére (utóbbi kettő nevesítve a Jobbik programjában is szerepel!), ezáltal fizetést juttat az embereknek, ami fogyasztást eredményez (az emberek elkezdenek költeni), ami beindítja a business-cycle-t...

írtam erről egy programot :
nemzetstrategia.blog.hu/2013/03/09/iii_kiut_a_valsagbol

egy keynes-i tipusú befektetés kell a gazdaságba, kizárólag termelő célokra kibocsátott pénzzel, a Nemzeti Bank részéről. Mint ami régen az Öffa volt Németországban. a cikkben ki van fejtve.

Hedon 2013.11.01. 16:43:26

A poszt írója látványosan nem érti a felsővezetők díjazását.

Azért kell 1-2 milliós havi fizetés, mert:
1. Alacsony fizetésért jó szakember nem vállalna közhivatalt.
2. A fizetés és a korrupció fordítottan arányos.

Ezek alapismeretek.

Konzervatív0 2013.11.01. 16:45:09

@anyadmajma: ebben igazad van. De amig nincs más lehetőséged mondjuk itt borsodban addig el fognak menni ilyen helyre az emberek ezért a gyalázatos minimálbérért is mert éhen nem halhat a család. Ilyenkor mondják hogy miért nem megy el borsodból.
Nos erre pedig a válasz hogy itt az összekuporgatott házáért kap 3-4 milliót ha igen jól néz ki akkor 6-ot, (feltéve hogy van aki megvegye mert itt nem vesz senki házatt) amiből máshol (nem borsodban, hanem ahol van értelmes munka is) nem tud venni csak egy szobát.
Valóban nem csak pairtologatásból áll a világ, de ha nem tologatod te akkor tologatja más helyetted, mert itt még mindig 3-4 ember áll a kapuban hogy a helyedbe lépjen akár fele pénzért is. A gépsoron dolgozó ember pedig a minimálbérét úgy félti mint a családi ékszert mert nem sok lehetősége van új állást találni. Szóval ez nem "jólesés" kérdése hanem egyszerű létkérdés.

Húsleves 2013.11.01. 16:51:35

@tesz-vesz:
Ezért írtam le fentebb, hogy nem a szocializmust védem, hanem nem tudok szó nélkül átsiklani azon az ellentmondáson, hogy lehet az, hogy aminek jobbnak kellene lennie, az még rosszabb lett.
A szocialista forradalmakat is tömeggyilkos állatok csinálták, a 80-as évek viszonylagos jóléte pedig nagyban épül az 50-es évek munkatáboraira, bűnbaknak kikiáltott emberek lemészárlására és vagyonuk elkobzására.
Sosem szabad átesni a ló másik oldalára. A probléma az, hogy tényleg nem történt rendszerváltás, de nem olyan értelemben, ahogyan azt a magukat neoliberálisoknak deklarálók szeretnék feltüntetni, akik szerint a "nem szocializmus" egyenértékű lenne az "erősebb kutya baszik"-kal, csak az erő mértéke szerintük a pénz.
Ugyanaz az elit van hatalmon mint korábban, csak kifinomultabb módszerekkel. Tudták, hogy a régi formában a hatalmukat nem tarthatják meg, ezért álrendszerváltást csináltak, a múltjukat megszépítő intenzív agymosással (legvidámabb barakk, gulyás-szocializmus), és álellenzékkel.
Nézzük például Orbánt, mennyire lehet ő igazi rendszerváltó. A "rendszerfáltás" előtt párttiktár gyereke, ő maga KISZ titkár volt, állítólag rendőrség által vegzált ellenzéki, de azért - láss csodát - nyilvános beszédeket mond, külföldi ösztöndíjat kap, a "rendszerváltás" után ultraliberális, aztán meg ő szedi össze a konzervatív jobboldalt. Igazi Jolly Joker. Légy a levesben, hogy például előkerült egy besúgói beszervezettségre utaló kézírás, amire először kapásból rávágta hogy hamisítvány, aztán később mégis bővebben magyarázatot adott, miszerint megpróbálták beszervezni, de nem sikerült (de azért töretlenül folytathatta a karrierjét az átkosban ő is, meg az apja is, milyen életszerű, ugye). Se a rendszerváltás előtt, se utána sohasem viselkedett demokrataként, ha módja nyílik rá, csorbítgatja a szabadságjogokat (na nem azokra gondolok, amik körül a szocik csapják a ribilliót, hanem például olyanokra, hogy Kövér László bármely képviselőt felülbírálhatatlanul rendreutasíthat, büntethet, és ezt teszi is rendszeresen, vagy a most előkészítés alatt álló leleplező anyagok nyilvánosságrahozatalának ellehetetlenítésére). Ezenkívül: maffiakapcsolatok, Kubatov-listák, olajügyek, cigánygyilkosságok. A látszólagos nagy ellenséggel, az MSZP-val kapcsolatos viselkedése: nagy ribilliók, nagy odamondogatások, nagy komcsizások, nagy ígéretek nagy elszámoltatásra, ugyanakkor az MSZP cigánygyilkosságokban játszott szerepe önmagában elég volna ahhoz, hogy az MSZP-t örökre hazavágja (az EU-ban haknizó Göncz Kinga féle szarkavarókkal együtt), mert ezzel az európai "zöldek" nem tudnának mit kezdeni. Mégsem teszi. A Hírtévében persze nagyon nyomják az antikomminista dumát, de az ügynököket két harmaddal is bevédték.
Na most ebbe a dicsőséges életrajzba kellene a rendszerváltás idejére valamiért azt gondolnunk, hogy akkor éppen egy őszinte rendszerváltó volt, aki bátran szembeszállt a hatalommal (például az apukájával?), és neki, meg társainak köszönhetjük, hogy elsöpörték a régi rendet.
Összeesküvés-elmélet szagú egy ilyen emberre azt mondani, hogy sosem volt ez a tetű rendszerváltó, vagy inkább mondanád azt, hogy több, lehetséges alternatíva közül ez tűnik legésszerűbbnek?
Ugyanígy végig lehetne menni a dicsőséges Horn Gyuszi bácsi életpályáján is, és az jönne ki, hogy a "rendszerváltáskor"-i derék szereplésére sokkal valószínűbb magyarázat az elszámoltatástól való félelem és a hatalomátmentés, mint hogy Jézus hirtelen megérintette a szívét.
Bizonyítani sajnos semmit se lehet (és az ellenkezőjét sem), mert annyira tombol a demokrácia, hogy gyakorlatilag minden le van titkosítva.

2013.11.01. 16:55:01

@tesz-vesz: Szerintem azt te sem gondolod komolyan, hogy fizetés melletti juttatás a lopás lehetősége. Még ha egyesek meg is teszik. :)
A döntéssel az a baj, hogy a dolgok többsége elég szubjektív, sosem lehetne megegyezni. Hogy pl kórházat zárjunk be vagy nyugdíjat csökkentsünk? (teszem azt ha bármi kiadáscsökkentő intézkedésre van szükség). Az emberek igenis azt pártfogolnák amiről azt gondolják, kevésbé érinti őket. Ha összegyűjtenénk azokat az embereket akikben megvan a szándék az objektivizmusra, elég értelmesek ahhoz, hogy megértsék a témát netán hajlamosak legyenek időt és energiát áldozni az informálódnásra (akár összeülni kisebb közösségekben rendszeresen megvitatni a dolgokat, hogy egymás véleményét megismerjék) akkor elég kevés ember maradna, és még ezek sem tudnának teljesen megegyezni. Mindezt leszámítva az lenne, hogy naugye az elit dönt, miezitt kérem, esetleg fellázadna a nép és felakasztaná az összeset. :) Szóval a felvetésed érdekes de nem tűnik életképesnek. Talán ha az oktatás lenne úgy átreformálva, hogy az embereket arra nevelje, hogy érdeklődjenek, vitázzanak, vegyék figyelembe mások véleményét stb. de ez elég bonyolult feladat.

Húsleves 2013.11.01. 17:02:32

@Nemzetstratégia:
Teljesen egyetértek. Mindig lehet értelmes munkát találni azoknak az embereknek, akiknek éppen nincs munkája. És még valamit hozzátennék: hányszor halljuk mostanában, hogy egy generáció nőtt fel úgy, hogy egyáltalán nem ismerik, milyen az hogy dolgozni? És most persze kellene egy csomó pénz ezeknek a visszailleszkedésére. Hagyni tömegeket leszakadni, aztán ölni a temérdek pénzt az visszaintegrálásukra, ami olyankor már majdnem lehetetlen, az ugye nem kommunizmus a hülyelibsiknek, de hogy munkát biztosíts mindenkinek és ezzel elejét vedd a problémának, még akkor is ha tudod, hogy az ilyen munka kisebb hatékonyságú mint a piaci szférában dolgozóké, az ellen hogy tudnak rikácsolni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 17:14:25

@TaTa86.:

"Ezt hívják bolsevizmusnak. Nem működik."

nem ezt gazdasági racionalitásnak, és példamutató áldozatvállalásnak hívják, amíg nem megy a gazdaság rendesen, addig a megszorítások ne csak a nincstelenek, a szolgákat sújtsák, hanem az "urak", a vörös bárók, a hazug kapitalista posztkommunisták is vegyék ki a részüket a közteherviselésből.
persze ilyet csak tisztességes ember tesz.
van egy alapelvem: nem kérek olyat másoktól, ami én magam ne tennék meg
lehet megint komcsizni engem, "szeretem" nagyon.

a sok nincstelen, valódi hatalom nélküli emberektől könnyebb beszedni az adót ja, mint a haver párttárstól, aki fizeti a pártkampányt és osztja be a miniszteri döntéseket (lásd Ángyán tartótisztjeit) aki annyit keres egy évben összesen, amennyit az összes bérmunkás, beosztott dolgozó Magyarországon egy hónapban összesen. ez kb 2-3 millió ember.

kkbk.blog.hu/2012/05/22/angyan_es_a_tartotisztek

nem vagyok amúgy ellene a luxusnyugdíjak megnyirbálásának, de akinek 40-50 ezer forintos a nyugdíja, annak a 10% elég sok ám jóember, nem ugyanannyi, mint akinek 200 ezer forint a nyugdíja, erre gondolsz, remélem

"nem megszorítani kéne, hanem szimplán nem lerabolni az ember keresetének a 2/3-adát, és ezzel párhuzamosan az állam kezéből kivenni olyan feladatokat, amik nem közvetlenül hozzá tartoznak."

na ez az szdsz-es, neoliberális propaganda, az államhoz nem tartozik az oktatás, nem tartozik a kórház, nem tartozik a jövedelmező nagyvállalat, hiába megy a profit a kincstárba, amiből lehet finanszírozni a kórházakat, akkor se tartozik
bevétel növelése nem csak költség leépítésből lehetséges, hanem beruházásokkal és piaci nyereséggel is.
ezt csinálják most, és egyre kevesebb beleszólása van a politikusnak a magyar gazdaságba, ami az élet mozgatórugója, ha a gazdaságot nem irányítja a magyar állam jó kezekben, akkor aztán hozhat olyan döntéseket, hogy mi legyen a max sebessége egy biciklinek lakott területen kívül, csak ez nem hatalom, ez nem biztonság országos szinten. márpedig pl az élelmiszer-biztonság a legfontosabb dolog a gazdaságban, egy társadalom életében. soha nem fordult még elő a világtörténelemben, hogy egy társadalom, egy közösség az élelmezését ne elsősorban maga oldja meg, hogy ne tudja
talán neked kommunizmus az, hogyha nem hagynánk beengedni azt a külföldi élelmiszert az országba, amit mi is meg tudunk termelni, de nekem ez a civilizáció alapfoka. ez a minimum hoyg ezt tesszük.

"A részigazságok veszélyesebbek a hazugságoknál."

haha, tehát ha voltak emberek akik keményen dolgozva éhenhaltak a történelemben, azt kimondani veszélyesebb, mintha ezt elhazudnánk, értem.
nincs vmi értelmes gondolatod, ami ha nem is hangzik ilyen jól, de legalább igaz?

" Egyébként csak a keresztényellenesség marad: a valóságban mindegyik nacionalista volt."

te teljesen hülye vagy? a kommunista nacionalista? te bolond vagy? az internacionalizmusról hallottál már? ez a régi kozmopolita előzménye, az egy dolog hogy pl a román kommunistába szorult nacionalizmus, de ez kivétel, mintsem a kocsi ideológia pf, Jézus most segíts meg, ez már nem az általános osztály, hogy ilyeneket kelljen magyaráznom.
marx és engels az internacionalizmust hirdette, világ forradalmárai egyesüljetek, ez megvan?

" qrva nagy demagógia. Megjegyzem: ezt egyelőre a szabad piac szűri ki a legjobban."

a szabad piac, aha. demag hogy 800 évig a rabszolga, jobbágy, paraszt, a bérmunkás, és most a munkavállaló szinte alig kap annál többet, hogy normálisan megéljen, és hogy magát el tudja tartani, és reprodukálni tudja saját magát, családot alapítani
szerinted amúgy mi a halál *-ért volt olyan nagy támogatottsága 1918-ban eleinte károlyiéknak? szerinted minden rendben volt a bérezéssel, a életszínvonalnak a szintjével, te ugye azt mondtad cseléd volt a nagyanyád, akkor miért vagy akkora elmebeteg, hogy nem szeretnéd nagyanyád életszínvonalát emelni? mert hogyha milliomos komcsi családba születsz bele, még megérteném hogy véded a rendszert.
persze, demagógia, hisz a nemesség akkoriban az értelmiség volt, nagyon műveltek voltak a 19-század végére, 20. század elejére az arisztokraták. de nagy volt a különbség, és az akkori népesség nagyobb része éhbérért dolgozott keményen egész álló nap. persze van javulás én nem mondom, most azért csak 8 órát dolgozunk éhbérért szinte és jó az orvosi ellátás is még egyelőre az 1930-as állapotokhoz képest. csak ma nem az a kiművelt arisztokrácia uralkodik, aki nemzeti érdekeket képviseli, ma is vannak gazdag emberek, ahogy a Horthy-korban, csak ma ki hallott már arról , hogy a gyárigazgató a munkását elhalmozza ajándékkal ha házasodik, mert Horthy ezt tette Kenderesen. amúgy a mostani elitek még a régi nemességnél is gazdagabbak, és jót nem tesznek, ennyit a szabad piacodról

"Mármint szerinted. "

nem, mindenki elolvashatja a linken, amit mutattam, hogy képtelen voltál felfogni a különbséget.
nem állok úgy egy vitába bele, h biztos én vagyok a hülye, már bocs, nem sok értelmét látom ennek.
(max karakterszám).

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 17:25:51

@komplikato: ez mekkora mondat már :) hol van ez a puzséri szócikk?

Miskin herceg 2013.11.01. 17:45:24

@Húsleves: Kádár miatt tartunk itt. A '80-as években arra vettünk fel IMF hitelt, hogy törleszteni tudjuk egy előző hitel kamatait. Erre az idősebbek emlékezhetnének, ha emlékeznének. A mi mostani megélhetésünket adták el akkor beváltható készpénzért. Egy részét továbbadtuk a Szovjetuniónak, kaptunk is érte lerohadt metrókocsikat. Köszönjük szépen.
Ezt, hogy a népszerűtlen döntés rossz döntés, ezt teljes egészében tévedésnek tartom. Ezzel vissza is utalok előző mondataimra, csak megfordított irányból. Pl. a szinten tartott/csökkentett államadósság igenis azon kevés dolgok egyike, amik teljesítik a "rosszabb ma a jobb holnapért" frázisát, amiből nem sok van, de ez épp az. Fordítottja Kádárnak.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.01. 17:49:56

@Húsleves:
Egyeznek gondolataink.
ami még nagyon érdekes: Például a japánok miért tudnak jelentős pénzeket fordítani - a munkások számára ingyenes vagy jelképes összegekbe kerülő -ÁTKÉPZÉSI PROGRAMOKRA?

A többi országban miért van normális szakszervezeti érdekvédelem, nálunk miért nincs semmi?

Magyarországon úgy bánnak (mert úgy bánhatnak)a dolgozóval, mint az állattal, ezt ki merem jelenteni. A kiszolgáltatottság valami iszonyatos. Az új munkatörvénykönyv még jobban leépítette a munkavállalói jogokból, ami még megmaradt.

Amit még írtál, egy kis adat: Csaba László közgazdász szerint aki 5 évnél hosszabb ideje nem dolgozik, az már nem is fog soha visszailleszkedni tudni a munka világába. 1990 óta hányan lépték már át eme 5 éves küszöböt? minden bizonnyal rengetegen.

Nagyon nagy bajban vagyunk, e nehéz helyzetből csakis az összes nemzeti erőforrásunk összpontosításával tudunk kitörni.

A nemzet erejét egységesíteni és csoportosítani kell.

@tesz-vesz: hagyjad, már nálam befuccsolt
amikor nemválaszol, kvázi elismeri hogy te győztél a vitában

ráadásul én tudom róla amit még ő sem tud magáról: hogy Asperger-szindrómás. ez a matematikusokra-programozókra jellemző, beszűkült (autista) látásmód. Genetikai eredetű, szóval nem tehet róla...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 17:52:29

@TaTa86.: Aki hülye halljon meg, aki okos fejlődjön. "

ok, és ki a hülye? a szegény akinek nincs lehetősége fejlődni?
444.hu/2013/10/09/a-szegenyseg-felemeszti-a-gondolkodast/

A szegény embereknek csak jobban kéne akarniuk/többet kéne tenniük, és akkor kitörhetnének a helyzetükből

- mondja az örök középosztálybeli érvelés, amiről most egy tudományos kutatás mutatta ki, hogy nem igaz.

A Science augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a szegénység olyan terhet rak az azt megélő emberek kognitív képességeire, hogy nagyon kevés kapacitásuk marad arra, hogy mással foglalkozzanak.

ki dönti el ki a hülye? a "szabad piac" ?
egy álomvilágban élsz, még ez a hippi is jobban látja a valóságot, mint te:
www.youtube.com/watch?v=dknzxP0UHFM

Húsleves 2013.11.01. 17:53:40

@Miskin herceg:
Én is visszautalnék arra amit korábban írtam. Nekem van egy olyan szokásom, hogy előbb elolvasom amit a másik ír, aztán válaszolok.

Miskin herceg 2013.11.01. 18:40:28

@Húsleves: valóban benéztem egy-két fontos dolgot, szóval entschuldigung. nekem az volt ebben az altémában a fontos, hogy alapvetően mindenre igaz, hogy ha szar a diák, akkor szar a tanár, és valószínű a tanár tanára is szar. olykor nehéz a legutolsó jó tanárig visszamenni. a magyar történelemben ez talán Mátyás király lenne, azóta fokozódik le minden. Igazad van a leírt dolgaidban, de a volt diák, mostani tanár tanárja az igazán hülye, mert ő, az ő rendszere képezte ki Viktorékat, miközben vette fel a pénzt. Ilyen példamutatás mellett hol máshol tarthatnánk?
Kicsit más, inkább on: Én abban bízom, ami a Leontieff-mátrixban szerepel: 100 év távlatában a GDP egyenletes és komoly növekedést mutat, persze brutális visszaesésekkel, néha extrém felugrásokkal. Most válság van, ki kell mászni, mégpedig valahogy racionálisan, egyeztetve az adósságszolgáűlatot, jóléti intézkedéseket, stb. Puzsér szerint korlátozzuk 8 évre a választott közszolgák egyhuzamú tisztviselési jogát, a posztíró szerint szavazással hívhassuk vissza. szerintem szavazzunk a jobbikra v az lmp-re, és lássuk, mihez kezd a fidesz egy 51-65%-os többséggel, 25% vén komcsival és neveltjeikkel, és remélhetőleg a két említett párt kereszttüzében. Jobbat nem tudok.
epa.oszk.hu/00000/00017/00007/07-0802.html

Húsleves 2013.11.01. 18:54:42

@Miskin herceg:
Na ebben így viszont már nagyjából egyetértünk. Én is azt szeretném, ha ennek a két pártnak az aránya növekedne. Sajnos az LMP bejutása elég necces az új rendszer szerint, nyilván nem véletlenül, mert a hatalomátmentő váltópártok igyekeznek ellehetetleníteni a valódi pártokat.

Húsleves 2013.11.01. 19:05:05

@Miskin herceg:
Egyébként az LMP-t sokáig abszolút ki nem álltam, az SZDSZ-es trójai faló kiválása után viszont nagyot nőttek a szememben. Annak ellenére, hogy sok konkrét dologban nem értek velük egyet. Személyesen Schiffer pedig azon kevés politikusok egyike, akiben pozitívan csalódtam. Gerinces ember, nem állt be a sorba a sok átlátszó SZDSZ reinkarnáció mellé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 20:18:05

@Húsleves: gyakorlatilag ez az lmp-től alap dolog. olyanért dicsérjük, amit alapkövetelmény egy normális pártnál. azért ez ne legyen már olyan nagy
amúgy nekem is tetszett, ahogy leváltak a retardáltak, a gazdag elkényeztetett komcsigyerkekek a pártról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 20:26:27

@Húsleves: jól látod a dolgokat, de nekem amúgy nagyon úgy tűnik, hogy pl az usa gazdaságában és politikájában is teljesen ugyanaz megy mint itthon, pedig ott is piacgazdaság, kapitalizmus van komcsik nélkül. ott szerintem nem lopnak annyit, nincs annyi korrupció, vagy ha van az hivatalos, ott is van álbaloldal, áljobboldal, ott is lehallgatják egymást, még a német miniszterlenököt is. pártosak a médiák, ott is megszorítások vannak, csak az életszínvonal más, ott a munkanélküli simán megengedheti magának az autót.
de a lényeg, hogy a gazdagok és átlagember között szakadéknyi a különbség,

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 21:29:33

@TaTa86.: talán azért mert magyar konzervatív nem szavaz kozmopolitákra. olyanokra akik a magyarságtudatot csak azért vállalják fel, mert szavazatot hoz, nem pedig azért mert fontosak nekik pl a székelyek.

nagyon vagdalkoztál azzal hogy te nagy jobboldali konzervatív vagy, nem érvnek szántam csak kiegészítésnek. de érvként is működik, hisz azért olyan nagy magyar nem lehet, aki ilyenekre szavaz, de tény hogy kozmopolitáknak, liberálisoknak ideális választás.
az érveket már a blogodon felsoroltam

archiregnum.blog.hu/2013/08/06/az_elso_furcsa_fecske#comment-form

"Na most akkor elempés zöld hippi vagyok, vagy hiteles gazdasági széljobber! Kérlek a kommunikációdat rendezd egy kicsit! Mind a kettővel nem üthetsz egyszerre"

te miről beszélsz? én nem állítottam rólad hogy zöld vagy, az nem politikai ideológia, nem releváns, és sehogy sincs ellentétben egymással, a gondolataidat kéne rendezni. azzal azért mégse állhatnak ki a gyerekek hogy "apánk szdsz-es és mszp-s, szavazz ránk, mert ebből akarunk jól élni", ezért zöld párt, ahogy az szdsz sem mondhatta ugyanezt mszmp apával, ezért mondja hogy liberális.
én amúgy zöldnek tartom magam valamennyire és? most teperjek azzal is hogy szeretek biciklizni, ahogy a mandiner teszi? kit érdekel?

meg kéne érteni, te nem vagy bankár, akkor miért fáj neked mi lesz velük? mindig csodálkozom azokon az idiótákon, akik a bankok érdekei mellett állnak ki úgy, hogy nem ismerik a bankok profitját, és még csak nem is részesednek belőle, ők a bankok elvtársai.

te gazdaságilag szélsőjobboldali vagy, neoliberális, aki olyat jelent ki hogy a szabad piac majd elintézi az hülyét ,az életképtelent, a szegényt, az nem lehet szalonképes ember. az egy szociopata, érzéketlen, beteg ember, akinek minimális szociális érzékenysége sincsen.
te vagy az a turulfajta, balogh ákos féle, smitt marcsi féle hasznos idiótája a pártoknak, b, aki kormánygépet venne, és közben elvonná a bkv-s dolgozók kedvezményeit.
írtam már rólatok:
kkbk.blog.hu/2012/07/02/smitt_maria_es_a_felelosseg

CSak ők ilyen tehetős posztkommunista családból jönnek.

"De az arisztokráciának mégis elég nagy befolyása volt, és szó nem volt arról, hogy a király őket korlátozza a szabadságukban. "

már hogy a fenébe ne lett volna? most, és sokszor régebben is a főnemesség irányítja a királyt, ezért szó sincs semmiféle egyensúlyról, mindenki más csak mesét kap, hogy számít, nem tetteket.
jelzem ma egy főnemes multi, és csányi és demján se magyar(szívű), minek drukkolsz akkor nekik? miért állsz ki a "szabadásukért" mikor börtönben lenne a helyük, hisz a mai törvénykl mellett is bűncselekményeket követnek el, lásd hernádi, grippen stb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 21:41:08

@komplikato: 1. Egyetlen normális ember nem szertne kiszúrni a szüleivel."

ez most mire akart jönni? mi értelm hoyg jön ide hoygha ezt ideírod?:

"2. A magyar nyugdíjasok kapják a legmagasabb nyugdíjat a dolgozó aktív réteg béreihez képest, lásd erről készűlt sokat mondó diagram."

ez a diagram egy másik dimenzióban van. talán erről nem a nyudíjak tehetnek, hanem a bérek
és most ne ilyen nyugdíjakról legyen szó, ami egyébként felháborító:
www.origo.hu/gazdasag/20130225-majdnem-800-ezer-forint-a-legmagasabb-nyugdij.html

az átlag nyugdíj olyan 40-60-70 körül lehet szerintem. nem tudom pontosan, csak a saját környezetemből tudok kiindulni. nekünk nem biztos hogy ennyi lesz egyáltalán-

"Még is valószinűleg egyszerűbb és értelmesebb megoldás lenne a nyugdíjcsökkentés helyett kb. 2 évvel megemelni a korhatárt, ami persze szintén ellenállásba ütközne"

hát ja, te most hány éves is vagy? dolgozzál te nyugodtan 70-75 évesen, ne mást verjél a csalánnal, én azért szeretném megélni a nyugdíjkorhatárt, persze ezek a szemét öregek nem akarnak dolgozni, pedig jó lenne még elvenni a fiatalok elől a munkalehetőséget.

"Szóval a nyugdíjas téma kiválló arra, hogy ország lakósainak 80%-át egymásnak lehessen ugrasztani. "

Te már neki is láttál, annak ellenére hoyg tisztába vagy vele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 21:46:42

@TaTa86.: Kádárék alatt a cigány gyáron belüli munknélküli volt. "

ez amúgy egy erős tévképzet.
ott voltál? láttad hogy nem csinált semmit?
és ha nem csinált, akkoris legalább beilleszkedett a társadalomba, és nem a cigány kölykeire kapta a pénzt, hanem mint egy ember bejárt a munkahelyére.
most jobb hogy munkanélküli? és embereket vernek agyon, meg lopnak a metrón telefonokat, erőszakoskodnak nőkkel?

"A módszerváltás utáni szocializmusban munkanélküli volt, de 7 gyerekkel a segélyeken egész jól elélősködött."

miről beszélsz már megint!? nem volt szocializmus a rendszerváltás után, az amerikai tanácsadók elhozták a neoliberalizmust, és elkezdték leépíteni az állam erejét,

"Én azt magyarázom, hogy akkor is szocializmus volt, most is az van."
jó de te bolond vagy, a szocializmus látszata van csak fenn, ez csak a politikai kommunikáció, a bankok és multik különadóját áthárították a lakosságra.

Húsleves 2013.11.01. 21:56:53

@tesz-vesz:
Jókat írsz, örülök hogy a te blogod színesíti néha az indexes agymosoda blogketrecét.

"gyakorlatilag ez az lmp-től alap dolog. olyanért dicsérjük, amit alapkövetelmény egy normális pártnál"
Így van, csak az a baj, hogy bár ez lenne a természetes, alig van normális párt, agy már ez is "érdem". Az LMP nekem ráadásul túl liberális is, a Horn Gyulával és Sólyom Lászlóval kapcsolatos pozitív véleményükkel pedig kifejezetten nem értek egyet, de még így is szivesebben látnám a parlamentben a mai egyetemisták preferenciáját, vagyis elsöprő többségben Jobbik és LMP.

USA-val kapcsolatban is hasonló a véleményünk, szerintem az USA nagyon régóta gáz, csak éppen ezt jól eltakarja a nagy jólét. De ha Kína lesz a legnagyobb gazdaság, bajban lesznek, mert nehezen tudják majd megtartani a dollár vezető szerepét, és akkor véget ér a pénznyomtatáson alapuló rablógazdaság. Tudják ők is ezt, azért egyre agresszívebbek. Régen még volt amit csodáltam bennük, ma már sajnos nem nagyon tudok így tekinteni rájuk. Elegem van az agymosásukból, a holokausztiparból (nem az áldozatokból), az USA-nak és Izraelnek mindent lehet, másnak kuss legyen alapú "nemzetközi jog"-ból, a globalizációnak hazudott gyarmatosításból, a háborúikból, meg az egyre igénytelenebb, szar "kultúrából", amit terjesztenek.
Annak viszont örülök, hogy látszik, hogy repedezik már a vár, egyetemi tanárok, tudósok (szép számmal zsidók is) fordulnak az USA és Izrael ellen. Ezt például láttad már?
www.youtube.com/watch?v=4KuzdUVp6Fw&list=PLW6RVP-ZwqdXPYMR1C2t9pPvKUX348Gtp&index=2
Mivel egyre többen szólnak fel ellenük, egyre jobban közeledik a coming out. Egyre antidemokratikusabb intézkedéseket hoznak a kritikák elnyomására, ami viszont egyre nyilvánvalóbbá teszi a rendszerük lényegét, és így még több ember bizalma rendül meg, stb. Beindult a negatív spirál, és ez jó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 22:12:59

@TaTa86.: az állam a fizetésed 2/3át elrabolja. Magyarázd el kérlek, hogy a világ legmagasabb adóterhei azok hol neoliberálisak."

itthon, mert a posztkomcsik éhesek.
de mintha amerikában nem lenne sales tax, a helyi forgalmi adó, meg use tax, meg Social Security tax, state meg federal tax.
most már részben fizetős az oktatás. itt nincsenek olyan bérek mint az usában, hogy ezt megengedhetné egy család. tudod mennyi a fogorvos meg az ügyvéd képzése? azzal kampányolt a fidesz méhg a népszavazáson is hogy ne vezessék be a fizetős oktatást a piroskomcsik, erre most bevezette orbán ezt, jogászképzés már terveik szerint sehol sem ingyenes.
kis adók és drága szolgáltatások, ezt akartad ugye mondani?
ott amúgy elég nagy a piac, 300 millió emberre gyártanak a cégek, és folyamatosan fogyasztanak,
"A betegbiztosítások nemrég változtak, amit fizetni kell, az elég magas összeg, és azért a legjobb esetben alapellátást kapsz, minden egyebet saját zsebből kell fizetni.
Egy sima foghúzás kb. 800 US-Dollár."
úgy hogy ott nagyobbak a munkabérek, mégegyszer mondom.

" Hol választhatom ki milyen egészségügyi csomagot akarok igénybe venni?"

mit akarsz válogatni hülyegyerek? nem meggyógyulni akarsz "ingyen"? a kezelésedet? vagy a gyógyszered árát? ebbe elvileg ma is lenne beleszólásod a háziorvosnál.

"Hol választhatom ki, hova akarok nyugdíjat fizetni és mennyit?"

nagyon el vagy te tévedve baszki, nem emlékszel a nyugdíjak államosítására? nem emlékszel milyen poszt alatt nem tudtad megkülönböztetni az állam és a politikusok vagyonát? meg volt a lehetőséged, hogy te ne térj vissza az államiba, több ismerősöm maradt a magánnyugdíjpénztárban.

"Miért van az, hogy teljes szektorokat az állami infúzió tart életben súlyos százmilliárdokért?"

talán mert nem profitábilis tanítani a diákokat az általános iskolákban? talán mert ma már nem hódít, nem zabrál a hadsereg?

"Miért nincs építőipar az állami pályázatokon és lezsírozott szerződéseken kívül?"

mert korrupt a rendszer. de körbetartozások vannak.

"Miért nincsen önkormányzatiság? Miért vannak teljesen összekuszálva a felelősségek, jogok és források?"

tehát a neoliberális gazdaság és a szabad piac ezt is megoldaná, értem.

"Ezt ami itt van, úgy hívják, hogy szocializmus. "

nem, ez csak a propagandája. neoliberális állam van, és neoliberális gazdaság és mindkét nagy párt neoliberális. lassan vezetik be a teljes rendszert, még itt ott a régi sarka kilóg, de az egésze neolibsi. a neoliberális állam gyenge, nem tud beleszólni a gazdaságba, ma ez van, az állam csak statiszta, a nagytőke szolgája. a népi képviselet , a demokrácia elárulója

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 22:38:49

@Nemzetstratégia: @TaTa86.: szerintem a cigányok etetése, tenyésztése ugyanúgy folytatódik a fidesz alatt is

bájos ahogy Tata megmondja a "fejlett" nyugati vezető közgazdászoknak a "fejlett" piacgazdaságukban rossz az irány

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 22:44:14

@TaTa86.: amúgy van abban ráció, hogy csak eü biztosítását fizesse valaki, semmi tb-t, és hogy a műtéteit saját pénzéből fizesse, a milliós műtéteket, mert így elvileg odafigyelhetnek az emberek az egészségükre,
csakhogy mégis az usában van a legtöbb elhízott ember...

index.hu/tudomany/2010/01/14/az_amerikai_felnottek_ketharmada_tulsulyos/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.01. 23:02:13

@anyadmajma: melyik egyetemen tananyag? mert ha igaz, és nemcsak a bolsik terjesztik itthon, akkor valószínű, hogy nem bokros találta ki :D
ő olyan hülye, hogy csak táncolni tud idiótán a frizbiben, mint egy betanított orosz medve.
valószínű valamilyen neves csoport az imf-től, világbanktól, usa gazdasági kabinetjéből átküldte a faxot lajcsinak.
Azért mert tanítanak egy elméletet, még nem biztos, hogy nekünk jó.

"Szigorúbb adószabályok lettek, amik arra sarkallták a népet, hogy nem az állam csecsén kell lógni."

ez mese, semmi nem igaz belőle, virult még két éve is a fekete és szürkegazdaság, tudom.

" Hirtelen az államkincstárba lett pénz, és az emberek sem rokkantak bele."

akkor miért utálják annyian bokrost? megszorításokból lett a pénz.
"A Bokros-csomag máig vitákat kavaró nagy gazdaságpolitikai kiigazítás volt 1995-ben. .... Az intézkedéscsomag ugyanakkor az életszínvonal jelentős zuhanásával járt és névadója számára példátlan népszerűtlenséghez vezetett. Kritikusai szociálisan érzéketlennek, megkésettnek, felületesnek, a hosszútávú megfontolásokat figyelmen kívül hagyónak, sőt egyesek egyenesen hatástalannak és károsnak tartják. Mások ezzel szemben minta értékű kiigazításnak.
Az államháztartási megtakarítási intézkedéseket azóta is gyakran nevezik „újabb Bokros-csomag” néven Magyarországon[3], emlékeztetve a társadalomnak fájdalmakat okozó 1995-ös intézkedésekre. Bejelentésének napját olykor „fekete vasárnapként” említik.

elemei:

8%-os vámpótlék bevezetése az energiahordozókon kívül minden árura (március 20-tól).
A forint 9%-os egyszeri leértékelése, illetve a forint csúszó leértékelésének bevezetése (kezdetben havi 1,9%-os mértékben). Főképp a leértékelés és a vámpótlék bevezetése következtében felpörgött az infláció, jelentősen csökkentve a bérek reálértékét.
A nominálbérek emelkedésének korlátozása az állami szférában (ami a magánszféra béreire is hatott).
A felsőoktatás, a fogászati ellátás ingyenességének megszüntetése. A felsőoktatásban munkaerő-leépítési normákat határoztak meg. A gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra, gyermeknevelési támogatásra jogosultak körének szűkítése. Csökkentették a gyógyszerek állami támogatását, felemelték a nyugdíjkorhatárt.

Nem tartozott a Bokros Lajos által márciusban bejelentett intézkedések közé, de tágabb értelemben a kiigazítás részét képezte a privatizáció felgyorsítása (mivel a külső egyensúly helyreállításához ez is hozzájárult)."
hu.wikipedia.org/wiki/Bokros-csomag

nincs itt semmilyen adózási szigorítás, csak adónövelés

szerintem a görögök ne vegyenek fel újabb hitelt, ami megérett a pusztulásra, az pusztuljon el és építsenek új gazdaságot, ez ránk is áll. bár ha nem fizetnénk államadósságot, talán még szufficitesek is lehetnénk. legyenek munkahelyek, amennyi elfér itthon biztonságos, legyen biztonságos élelmiszerellátás családok műveljék a földeket, ne csányi műholdas traktorral és ha munkanélküliség van, ki mondja, hogy 8 órát kell dolgozni?
a szent istván egyetem hidraulikus pénz-, gazdaságmodelljéből sokat lehet tanulni.

ha magas az adó, és nem éri meg befizetni a kisvállalkozásoknak az adót, akkor ne a vállalkozót hibáztassuk ha túl akar élni, vidéken már nincsenek állatok, nincs tehén a faluban, pontosan emiatt. egy tudatos falurombolás, közösségrombolás, magyarrombolás zajlik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.02. 00:01:16

@Húsleves: merre van ez a ferge zsuzsa-féle buzdítás? nagy proli ez a zsuzsa, de sehol se találom , mindenhol csak utalnak rá, sehol egy videófelvétel, konkrét idézet, pedig állítólag a tévében mondta.

komplikato 2013.11.02. 12:23:45

@tesz-vesz: Itt van a videoblog bejegyzés:
puzser.blog.hu/2012/04/17/ima_a_nelkulozokert
Azóta félbehagyta egyébb teendői miatt és most a Facebookon munkálkodik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.02. 17:07:31

@komplikato: frissítettem a posztot, talán így közérthetőbb, elsimítottam a felszínes ellentéteket.

kösz a videót, haláli, már láttam régebben, most újra beugrott

@Húsleves: köszönöm. nem normális zsuzsika, kár hogy mta-tag, egyetemi tanár, ilyen helllerágnes tgm-féle félszerzet.

majd később olvasom, reagálok a többi kommentre

G. Wolf 2013.11.02. 17:17:10

@tesz-vesz:

elárulnád nekem hol találtad ezt az idézetet?

" Az izlandi politikusok nem csak visszahívhatóak..."

Szerintem ez hibás, legalábbis az az érzésem.

Valamennyit foglalkoztam az északi országok pol berendezkedésével, de ilyet nem találtam, ettől függetlenül lehet hogy így van, bár eddig sehol se találtam rá utalást, és amit találtam izlandi választási törvény abba nem találtam benne (ettől függetlenül lehet hogy egy másikban jogszabályukban benne van! vagy nem a legaktuálisabbat találtam, vagy csak kivonatot... szóval tévedés jogát is fenntartanám)

szóval önös érdekből ez érdekelne :)

köszi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.02. 19:26:04

@G. Wolf: igen, félszemmel már láttam tegnap a kommentedet, mindet próbálom sorba feldolgozni, és a válasz gombot könyvjelzőként használom, ezért nem szeretek összevissza válaszolni

Puzsérnál a kommentek között találtam, elnézést ha nem igaz, de olyan jól hangzott, hogy hirtelen beraktam, tudom hogy utána kellett volna néznem rendesen, de az idézőjeleket azért kitettem, ez remélem véd valamennyire.

tegnap már kerestem pár linket, ezt mindenképp el akartam már tegnap olvasni,
www.red-help.net/component/k2/item/204-az-izlandi-megold%C3%A1st-javasolja-a-k%C3%A9pvisel%C5%91/204-az-izlandi-megold%C3%A1st-javasolja-a-k%C3%A9pvisel%C5%91

mondom, elnézést ha nem igaz, nem kéne minden hülyeséget átvennem ellenőrzés nélkül, de ha nem is igaz, még akkor is követendő példa
magyar keresőbe nem találtam eredményt, angolul is próbálkoztam, de nem tudom pontosan hogy nevezik, milyen szakkifejezéssel ők a képviselői visszahívást?
egyik fele se igaz? a telefonkönyvbe sincsenek bent?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.02. 20:40:06

@G. Wolf: "A visszahívásnak rengeteg "problémája" van, általános és tikos választásnál NEM TUDOD ki adta azt az 1000 szavazatot egy adott képviselőre, és akkor ki hívja vissza? "

miért kéne tudni? van egy város, falu, ahol 1500-an laknak, lejátsszam neked több pártokkal? nem vagyok matematikus.

1000-en szavaznak A-pártra
200-an B
150 c
150 d-jelöltre, "A" nyer. akkor mennyi kell a visszahíváshoz?
hát nyilván nem elég 500 szavazat. kell még hozzá + 500+apró és máris tudjuk, hogy kik szavaztak még. még a saját szavazói is elpártoltak, megvonták a bizalmat tőle.

"Továbbá nem szavazunk képviselő ellen (a magyar választási törv nem ismeri az "ellenszavazatot") csak támogatni tudsz."

Ez most mire jött? hát visszahívásnál dehogynem.
de egy sima választáson is lehetséges, hogy valaki protest szavazó, asszem így mondják divatosan.

piti összegek a milliós prémiumok, persze, mindenki így kezdi, aki érintett, te is az vagy talán?
egy ember 20 milliós prémiumal a milliós fizetése mellé?

kkbk.blog.hu/2012/01/04/hatmillios_szolgalati_auto_a_tarnoki_fidesznek

főleg úgy, hogy teljesítmény nem áll mögötte, akkor mire fel jutalom? ja hogy jóelvtársak, értem én.

ahogy már írtam, nem csupán gazdaságossági szempontok vannak, hanem morális szempontok is.

"nem nem lehet... Sajnos itthon ez nem megy. T"

értelmes választópolgárokat írtam a cenzusos rednszerben és feddhetetlen politikusi vezetést, kérlek ne kelljen beleírnom a posztot újra a kommentek közé.
a bokros-csomagot fent már kibeséltem másokkal, bokros egy undorítóan korrupt ember. sajnálom ha nem mindenkinek tiszta ez. és azért egy minimális adó, és az életszínvonal drasztikus, drámai csökkentése között is érzek differenciáltságot.

érdekes simor mégis meg van vesztegetve, pont a magas fizetésével. simor is olyan mint bokros, egy undorító posztkommunista, apja vmi ávós parancsnok volt szerencsétlennek, a magyar érdekeket nem is nézi, a világbank "javaslatait" tartja szentírásnak.
nem csak jutalommal lehet ám kivívni a törvény iránti tiszteletet, hanem komoly büntetéssel is, a rosenberg-házaspár története megvan? én halálbüntetés párti vagyok haza-árulás esetében is. a köztulajdon ellopása is hazaárulás.

és meg-e van a mol-ina ügy? szerinted mennyit keresett a horvát miniszterelnök, hogy hernádi képes volt megvásárolni olyan 3 milliárd forinttal? honnan volt neki szerinted felesleges, elszámolatlan 10 millió eurója?
dehát pont látjuk hogy nem ér semmit ha magas pénzt keres, mert nem a türkmenisztánok akarnak minket megvásárolni, hanem a nálunk is gazdagabb emberek.

én azt mondom, akinek fontos a fizetés ennyire, az ne is legyen miniszterelnök, ne is legyen állami vezető. menjen innen a fenébe, ez tiszt, ez a poszt, nemcsak a pénzről szólna, hanem a megbecsülésről, és ez állandó munka, itt nincs leépítés, mint a magánszektorban, nincs csere, ha vki jól végzi a dolgát , marad. emelett már elmondtam,
az csupán mítosz, hogy CSAK az "alulképzettek" jelentkeznének vezetőállásra félmillióért. mivel a magánszektorban az efféle állások száma véges, nem végtelen.
nehéz időkben a vezetőknek is ki kell venniük a részüket a nehézségből! ha már miattuk tartunk ott ahol tartunk, ez a minimum lenne.
most kb 300-400-at is keres vezető dolgozó a magánszektorban, neki is jól jönne a félmillió, és a képzettsége is megvan, azért ne gondoljuk már, hogy ezek az cégvezetők egy nagyon tehetséges varázslók az elefántcsonttoronyban, ahol érintetlenek. azok a vezetők a magánszektorban, leginkább jó kapcsolatokkal rendelkeznek, bizony ám. mert nem végeznek félisteni, emberfeletti munkát.

"olyanok kerüljenek oda akik akkor látnak életükben először törvényalkotást? "

izlandon ez történt, és bizony most nekünk is sokkal jobb lenne, ha a korrupt pártok emberei helyett civilek lennének benn.

de ahogy a posztban szerepel, én a ciklus ellen vagyok, kapis? puzsér van a ciklus mellett, én ellene, szerintem érthető ez az irásból.
a hatalom? itt demokráciáról van szó, nem autokratikus rendszerről, amúgy is már kifejtettem, hoyg a jó embert nem torzítja. lehet a többséget igen, de a jót nem.

a hatalmi ágakat kéne szétválasztani, nem az államigazgatást.
A fékek és egyensúly kifejezés ezen az oldalon nincsen tolerálva

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.02. 20:43:32

@Húsleves: köszi, jól esik, ha látom, h tetszik az olvasónak.
ez a köcsögmentesítő polgármester maga egy köcsög, én nem a mítoszt nézem, nem a propagandát, hanem a mögötte lévő bűnöző embert, aki hazudik magáról folyamatosan, ezért nem tetszik, és egy sorba rakom a taszos cigányokkal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:05:33

@Konzervatív0:

"aki kapott 1000 szavazatot az ellenlábasa pedig 980-at egy billegő körzetben. Nos itt 1-200 ember mozgosításával akár 1 héten belül is visszahivható lehet a képviselő."

én azt mondtam, úgy számoljuk, hogy a képviselőre adott szavazatnak a több mint fele dönt, tehát ha a saját szavazóinak a nagyrésze pártol el a képviselőtől.
tehát nem 1200, hogyha 1000 szavazatot kapott, és 980-at az ellenfele, hanem 1500-1600 szavazattal kellene leváltani.
ezáltal a stabilitás sem kerül veszélybe

"Ennek ellenére 4 évente ujra és ujra megszavazzuk azaokat a képviselőket"

igen, szerintem se lenne pont ezért tól gyakori a visszahívás, de ne felejtsd el, hogy én ezt cenzusos rendszerbe képzelem csak el, hatalmi ágak független és szétváló működésével.

az ország helyzete nem fog javulni 20 éven belül az biztos, a fiatal pártokra kell most szavazni, ebből meg kettő van, mp, jobbik. csak reménykedni tudunk, hogy ezek nem utódszervezetek. kétkedésre már van ok, mindkettőnél.

Pásztor Albertet azért a nép nem váltotta volna le, kiderül abból is, hogy megtapsolták, amint belépett vmi civil helyiségbe. nyilván ki kell alakítani olyan műsorokat a médiában, hogy bemutassuk a jelölteket, és nem a sarki utcasprő lenne a rendőrfőnök jelölt, arra azért vigyázni kell, hogy a jelöltállítás független maradjon, tehát ne a rendszer állítsa a jelöltjeit, amiből nagy kegyesen szavazhat a nép, mert ennek a szavazásnak sok értelme nincsen.

a falvaknak is van polgármestere

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:12:27

@anyadmajma: amíg az emberek elmennek ezért a gyalázatos minimálbérért elmenni dolgozni, addig nem is fognak többet kapni. "

ez rossz hozzáállás, nyilván jókedvében megy egy minimálbérért, amikor nagy a munkanélküliség, és kevés az állás...
ha nem ő akkor más, mindenkinek meg nincs kedve munka nélkül éhenhalni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:13:41

@Bartoki: hogy érted a sorrendet? mi van más országokban?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:16:16

@Hedon: erről már írtam, hogy mítosz, én állami szektorról beszélek

itt írtam róla többek közt itt, mégegyszer nem írom le:
@tesz-vesz:

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:24:28

@Húsleves:í gy van, jól látod a dolgokat, a kérdés csupán az, mikor nyílik ki a fidesz szavazóinak a szeme, remélem a nagy többség nem prolikból áll, hanem hívő emberekből, akik hiszik, hogy orbán a hős.

Ezeket már gondolom láttad:

kkbk.blog.hu/2013/06/01/a_kommunista_keresztapa

kkbk.blog.hu/2013/07/19/a_magasdi_fedonevu_martonyi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:32:49

@vuvuzela importőr:
azt mondom, hogy hiába keresnek kiemelkedően magas fizetést, még így is lopnak, és megvesztegethetek.
azt mondom, hogy a prémiumuk is legális lopásnak számít, amikor nincs mögötte teljesítmény, amikor a népet megszorítások érik

szerintem a nyugdíjcsökkentés értelmesebben hangzik, mint egy kórházbezárás.
kétes ügyekben lehetne ideális demokráciában népszavazásokat tartani.

most sem lázad fel a nép, és most sem akasszák fel a primitív elitet, sajnos. miért tennék olyanokkal, akik értelmesebbek?
ha egymillió ember van csak aki értelmes,
akkor egymillió ember fog szavazni egy 9 milliós országban, ennyi, jogosítvány nélkül se lehet vezetni, és nem számít hányan akarnak autót, a jogosítványszerzés egy eléggé egzakt kritérumrendszer alapján történik, és szelektálódik, nem szempont itt sem, mennyien szeretnének vezetni.

"ha az oktatás lenne úgy átreformálva, hogy az embereket arra nevelje, hogy érdeklődjenek, vitázzanak, vegyék figyelembe mások véleményét stb."

pontosan ezt mondom, nem elég szeretni a vezetést, ha vki jogosítványt akar, akkor tanulnia kell, nem lehetetlen, aki meg alkatilag képtelen szerezni, nem fogjuk neki megadni a jogsit csak mert úgy "demokratikus", nem! a demokráciában is vannak komoly szabályok, enélkül életképtelen lenne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.03. 12:39:32

@Miskin herceg: Kádár miatt tartunk itt."

ha rendszerváltás lett volna, nem kellene kádár tetteivel törődni, ezért rendszerváltás. ahhoz nekünk semmi közünk.
ki mondta hogy a át kell venni az ő hitelét?
megszállt ország voltunk BÁBKORMÁNNYAL könyörgöm, nem szeretnéd esetleg a kártérítést is fizetni a kalandozó magyarok után?

"a népszerűtlen döntés rossz döntés,"

igen ezt azóta egyértelműen átírtam fenn, már cenzussal kezdtem a posztot, ez nem a mostani világra áll.

2013.11.03. 13:00:20

@tesz-vesz:
Ha meg is teszik, nem a jelenlegi szituációt kellene bebetonozni azzal, hogy értelmes / becsületesebb ember nem foglal el ilyen állást, csak megreformálni a működést - pl egy állami cégnél lehetnének rendszeres független auditok (a függetlenre való törekvésre azért vannak metodológiák), meg az intézmények esetében az átláthatóság lehetne a default, a kivétel az ha valamit mégsem hoznak nyilvánosságra (mert van amikor ez ésszerű de gyanítom sokkal ritkábban mint ahogy megtörténik). Lehetne attól kompetitív a bérezés, felsővezetői pozícióban egy hozzáértő ember a fizetése sokszorosát kitermeli.
Látod a kórház vs nyugdíj ügyben én pont fordítva gondolkodom, kórházi ellátást biztosan lehet ésszerűsíteni összevonásokkal, ez - alapvetőleg - azt eredményezheti, hogy olcsóbban jobb ellátást lehet biztosítani. A másik része sokkal fájdalmasabb, a többség alig él meg belőle, statisztikailag lehet számokat tologatni de sok ember érzi meg és nem a 3. nyaralás lemondásáról van szó. Itt nem lehet szó összevonásról, hacsak nem tereljük össze a nyugdíjasokat mega-otthonokba ahol olcsóbban ellátjuk őket, de azért ez eléggé rosszul hangzik :) Ha már nyugdíjreform, én valahogy úgy próbálnám megreformálni a rendszert, hogy elsősorban kereset alapú lenne (egész életen keresztüli befizetéseket számolva) és nem lenne korhatár, aki 70 évesen bírja magát és dolgozni szeretne az tegye, aki meg 40 évesen vissza akar vonulni, az is. Egy hatékony részmunkaidős foglalkoztatási forma is sokat segítene, szerintem dinamikusabbá tenné az egész rendszert. Lehet majd másként gondolom de most simán el tudom képzelni, hogy - ha élek és egészséges leszek - szívesen váltanék majd öregkoromra valami félmunkaidős melóra ahelyett, hogy a 8 órából hirtelen 0 legyen.
A korlátozott választójog a legkényesebb kérdés, szerintem nehezen lehetne közös nevezőre jutni abban, hogy hol a határ. Plusz eltorzítani az erőviszonyokat. Pl az ingyenes (vagy minél olcsóbb) oktatás kevésbé fontos az értelmiségi, jobban kereső rétegnek mint a szegényeknek pedig - elvileg - manapság ez jelenti a kiutat, a feltörekvés eszközét sok ember számára.
Nem beszélve arról, hogy mennyire nehéz lenne keresztülvinni, bevezetni egy ilyen rendszert - ilyen mértékű változást nem hiszem, népszavazás nélkül át lehetne vinni, az meg leszavazná. Amit mondasz értem, potenciálisan lehetne egy csomó pozitív hatása, de - kövezz meg naiv idealizmusomért - én inkább azt szeretném, ha az emberiség átlagos értelmi szintje emelkedne a jövőben. Nem hiszek olyan megoldásban ami kettészakítja a társadalmat és oda vezethet, hogy lesz felsőbbrendű faj meg egy alsóbbrendű és átjárás szinte 0, ennek tuti vér lenne a vége egy nagy resettel és kezdhetnénk elölről.

Miskin herceg 2013.11.03. 13:23:32

Sajnos kemény szelete a dolgoknak ez a hitel-ügy. Én egyetértek veled, hiba volt kontinuitást vállalni. A Lengyelország nevű helyen tettek is azért, hogy ne kelljen. "Bennünk" nem volt ennyi bátorság, akarat. Ezért inkább toljuk magunk előtt a szart, időnként a sor elejére is biggyesztünk még egy kicsit. Tehát nincs igazán eltérő véleményem a tiedtől. Kádár népe sajnos fizet, Kádár után 25 évvel is. Most taszító lesz, amit mondok, mert leegyszerűsítek és kisarkítok egy tényt, de Kádár népeként basztuk el, ez a langyos mocsár a 45 után kiosztott szerepünk. 45-ben még utoljára volt egy másik, önálló forgatókönyv. csak nem működött, mert a szuverenitás megőrzése mellett olyan kísérőjelenségei voltak, amik sokak halálával jártak, ami nem jó. maradt a mocsár. csak ez működött, ami szomorú, pláne, hogy '89-ben azok akarata érvényesült, akik szerint fizessünk amíg nem esünk Szomália szintjére, és hát majd csak lesz valahogy. ennyi felelősségérzettel döntöttek Hornék, Antall nézőként ülte végig az idejét, igaz, ezt el is ismerte, amivel persze sokra nem megyünk.
Kanyar: a visszahívhatóság kérdése azon is múlik, hogy van a klasszikus kérdés, hogy megéri-e 10 bűnöst sikeresen besározni, ha mellette 1 ártatlant is visszahívunk? Klasszikus halálbüntetés-szindróma.
Kanyar: @tesz-vesz: a Cserdi polgármester védelmében fontos, hogy bár csak alacsony szintRE emelte a lakosok életszínvonalát, de az a lépés 0-ról 1-re, a haladás legfontosabb lépcsőfoka. Nekem, mint felsőfokú végzettségű középosztálybeli, kb. 10-es skálán 5-nél tartok, ha ügyes vagyok, a mostani világban is mehetek 6-ra, csak be kell járnom rendesen dolgozni, rendesen kell dolgozni, kb. ennyi. De aki ott él, és eddig sehol nem volt, most, ha még mindig szar is, van valahol. Van munka, jövedelem, persze a polgármester földjét palántázzák sokan, ami talán nem morális annyira, de 2 faluval arrébb nincs föld, nincs palánta, se semmi. Minden bizarr kommunikációjával együtt, ilyen helyi hivatalviselő több kell. Ilyen helyekre, ahol még trágya sincs, nem hogy multi, vagy legalább kkv-k. Max. börtön, aminek a körbeutaztatásával fontos szolgálatot tett ez az ember mindenkinek.

Bartoki 2013.11.03. 19:36:55

@tesz-vesz: Főleg ahol arányos, listás választás van, gyakran a listán belül is lehet jelölteket kiemelni.

Például Ausztriában és Svédországban - de az ex-szoci blokkból is többen ilyenek: Szlovákia, Észtország, Lettország.

A teljes lista:

en.wikipedia.org/wiki/Open_list#List_of_countries_with_open_list_proportional_representation

Ez mindenképpen jó arra, hogy az egyes politikusok, szárnyak támogatottságát is felmérje, ne csak a belső könyöklésben alakuljon. De időnként érdemben át is rendezi a listát:

ujszo.com/online/kozelet/2012/03/11/ki-hany-preferenciaszavazatot-kapott

Szlovákiában max. 4 jelöltet lehet "bekarikázni" a kiválasztott párt listájáról, így adják le a preferencia-szavazatokat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 14:18:59

@TaTa86.: "Hogyha egy szabad társadalom nem segít a soknak, akik szegények, akkor ez nem segít azoknak a keveseknek sem, akik gazdagok."
Kennedy

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 18:16:48

@Miskin herceg: így van, igen, most nem tudunk semmit se kezdeni se az én javaslatommal, se puzsérrel, ma csak szavazni tudunk a két fiatal és függetlennek tűnő pártra
ha jól szavazunk, akkor utána vehetnénk elő újra a mi posztjainkat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 18:20:33

@Húsleves: szerintem simán bejut az lmp, legalábbis a régi rendszerben, az újjal nem vagyok tisztában, magasabb a küszöb?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 18:44:48

@Húsleves:

úristen, erről a horn gyuszkós véleményről lemaradtam. vagy elfelejtettem, pedig nagyon jelentős
mandiner.hu/cikk/20130619_lmp_horn_a_korszak_egyik_legfontosabb_alakja_volt
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=655658
www.hirado.hu/Hirek/2013/06/19/19/LMP_Horn_a_korszak_egyik_legjelent_sebb_szemelyisege_volt.aspx

nem értem milyen jó tulajdonságokról beszél siffer, helyes volt amikor dünnyögött a mikrofonba? milyen cselekedetei voltak a bokros csomagon kívül, ami az emberek életszínvonalát levitte? de mélyen megdöbbentem ezen a mélymarxista hozzáálláson, hát siffer is komcsi családból jön, mondjuk ki, amit tudunk

Édesapja Schiffer Péter (1943) újságíró, szociológus, bankszakember, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) Hivatalának volt főigazgató-helyettese, édesanyja Hajnal Anna jogász[7]. Nagybátyja Schiffer Pál filmrendező és Schiffer János 1994‑2006 közötti MSZP-s főpolgármester-helyettes. Dédapja Szakasits Árpád újságíró, politikus, köztársasági elnök, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának első elnöke, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Belügyi Népbiztosság osztályvezetője

mivel siffer apja már bankár, ebből következtethetjük hogy kiheverte család szakasits börtönéveit. mert erre már lehett volna fogni, hogy siffer tényeg igaz ember.

a történelembe bekerül gyuszkó, ebben igaza van siffernek, mint 56-os harcos.

még sólyomnál lehet naivitásra fogni, állítólag sólyom kun béla unokája, de ami tény, hogy hithű "komcsi", akármilyen aranyos kis pocokképe van, nem véletlenül kap kastélyokat az államtól, tehát az adófizetők pénzéből

aha, láttam már, keresem az egész filmet, legalábbis feliratot hozzá, mert ez egy dokuból részlet csak, a címe: American Radical - The Trials Of Norman Finkelstein

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 19:14:18

@vuvuzela importőr: "Ha meg is teszik"

mit tesznek meg?
entereket üthetnél a bekezdések közé basszus, hoyg olvassam el?

" nem a jelenlegi szituációt kellene bebetonozni azzal, hogy értelmes / becsületesebb ember nem foglal el ilyen állást"

mivel? azzal a kijelentéssel hogy értelmes ember nem foglal el ilyen állást?

mondtam azt is, ha nincs megszorítás és sok profitot termel az állami cég, lehet emelni a fizetését a jó vezetőnek, ha neki köszönhető, de ez nem lehet egy ember munkája szerintem.

összevonás? tehát a mentőnek többet kell mennie, ezáltal több áldozat is lehet.

szerintem a mostani kórházak helyzete jól ki van alakítva, legalábbis a környékünkön, olyan minimál, hogy ezen már összevonni nemigen lehet.
a magasabb nyugdíjak megnyirbálásáról legyen szó akkor.

nyilvánvaló, hogy egyfajta természetes szelekciót kell kialakítani, hogy az értelem, a tehetség ki tudjon törtni, és ne a vagyon számítson.

minek lenne népszavazás most arról, hogy cenzusos legyen-e a következő rendszerben mikor pont abból indulunk ki, hogy a mostani rendszer azért nem jó, mert teljesen ostobák szavazata ér ugyanannyit, mint a mindent elolvasó és azt érteni is tudó embernek?
igazi demokráciát talán csak diktatórikusan lehetne kialakítani, várom is már nagyon hogy 50 katonatiszt elfoglalja a parlamentet és fogjul ejtse orbánt és gyurcsányt.

az emberiség átlagos értelmi szintje nem fog magától emelkededni csak ha rákényszeríted, ha nem lenne kötelező a jogosítvány hogy vezetnének a magyarok? mint az oroszok, mint az ázsiaiak
az előbb mondtam, hogy lenne átjárás, mint nem értesz azon, hogy ha valaki összeszedi magát, akkor szavazhatna, a cenzus nem vagyon alapján lenne, hanem érettségi (ami mostani formájában nem elég szigorú) és politikai ismeretek alapján.

már megint a vérről beszélsz, én erre már reagáltam nem emlékszel? most sincsen vér, pedig primtiív emberek irányítanak, akik valójában senkik véleményét nem képviselik, csak magukét, akkor miért folyjna vér akkor, amikor értelmes emerbek irányítanának, talán több esélye van a nincsteleneknek így, mintha a mostani primitív emberek irányítnának nem? vagy szerinted őket a demokrácia megpróbálja a létminimum alá szorítani? meg kiirtani?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 19:26:08

@Miskin herceg:
most képzeld el milyen kenőpénzeket kaphattak a magyar internacionlista politikusok és korrupt közgazdsászok, hogy továbbvigyék a hitelt.
állítólag fekete jános még kádár előtt is titkolta mekkora prémiumokat is kapiit az imf-től hogy sikerült eladósítania az országot.

45 után itt volt egy hadsereg, ami megmonta mi legyen az országban, köze nem volt ennek a magyar népnek, főként nemzetnek.
a szovjetek kimentek, de itthagyták az áruló kommunistákat, akiknek még itt volt a hadseregük, rendőrségük. ők irányítják ezeket, nagyon nem értem, hogy tehetett volna másként a magyar nép
bár van igazsága, de én azt mondom, adjunk nekik szabad médiát, és utána döntsünk arról milyen mentális képességekkel rendelkezik magyar nép

"a visszahívhatóság kérdése azon is múlik, hogy van a klasszikus kérdés, hogy megéri-e 10 bűnöst sikeresen besározni, ha mellette 1 ártatlant is visszahívunk?"

Ezt most nem értem, hogy kapcsolódik a visszahíváshoz?

te cserdi lakos vagy? én már talán mindent elmondtam ebben a posztban:
kkbk.blog.hu/2013/09/12/bogdan_laszlo_cserdi_madara

egy helyi földesurat, helyi döbörgit csinált belőle a párt, még földeket is kapott.
nézd meg a véleményeket róla, a korábbi alkalmazottak "nagyon" szerették bogdánt. amőgy persze, jól lenne, ha saját földjeiket művelnék a falusiak, és abból meg tudnának élni, ahogy régen.
Ángyán javaslatát kellen kidolgozni az életbe, de ezt sem az mszp (gőgös, raskó) se a fidesz nem akarja.
hilter is szerette a kutyákat, gyurcsány is adakozik állítólag - igaz abból a pénzből amit tőlünk lopott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.04. 19:28:53

@Bartoki: aha ez nagyon jó ötlet, érdekes hogy a szlovákok demokratikusabbak mint mi

Bartoki 2013.11.04. 20:36:23

@tesz-vesz: Ráadásul ott arányos a választási rendszer is - ebben is demokratikusabb. Ott nagyobb rendszerváltás volt '89-ben.

Mi meg a Democracy Index szerint lemaradunk a visegrádiaktól, csúszunk lefelé, a Balkánra:

en.wikipedia.org/wiki/Democracy_Index

Bartoki 2013.11.04. 20:51:38

@Bartoki: A részletes Democracy Index 2012 riporthoz regisztrálni kell, de valaki feltette a netre is: portoncv.gov.cv/dhub/porton.por_global.open_file?p_doc_id=1034

2006-ban még bőven Szlovákia előtt voltunk, azóta kb. 10 helyet rontottunk, most már csak 49.

Csehországhoz már nem is érdemes mérni magunkat - ők a 17-ek, még az USA-t is megelőzik.

Húsleves 2013.11.05. 07:20:52

@tesz-vesz:
Sólyom? Naív a lófaszt. Emögé próbál bújni az összes kommunista retek, hogy "ők is csak áldozatok", közben persze úgy megerősödtek a ezek a szegény áldozatok, hogy az új "antifasiszta" szövetségeseikkel (USA, Izrael) a hátuk mögött már ugyanúgy fasisztázhatják, kollektív bűnösözhetik, genetikai alattvalózhatják az egész népet, mint korábbi fénykorukban.
Sólyom annyiban különbözik a többi tetűtől, hogy zavartan pislog, és érces a hangja, ezért eladható jószándékú naív emberként, de nyilvánvalóan nem az. Azt, hogy mennyi köze van ennek a féregnek a demokráciához, amit annyira "őszintén" véd, már annyi is önmagában mutatja, hogy az általa vizionált "láthatatlan alkotmány" (értsd: az ő személyes meggyőződése) felülír minden demokratikus szabályalkotást. Már a legelején megmutatta, hogy mennyi köze van a demokráciához, azzal, hogy megrendelésre egy ilyen nevetséges indoklással volt képes elintézni a halálbüntetést, amely az alkotmányból nem volt levezethető, így az alkotmánybíróság nem is volt benne kompetens.
Nagyon is tudatos, gerinctelen szarházi Sólyom, a legkártékonyabbak egyike.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.05. 12:00:02

@Húsleves: nem sólyom a naiv, hanem esetleg az lmp, aki élteti:

" mivel siffer apja már bankár, ebből következtethetjük hogy kiheverte család szakasits börtönéveit. mert erre már lehett volna fogni, hogy siffer tényeg igaz ember.

a történelembe bekerül gyuszkó, ebben igaza van siffernek, mint 56-os harcos.

még sólyomnál lehet naivitásra fogni, állítólag sólyom kun béla unokája, de ami tény, hogy hithű "komcsi", akármilyen aranyos kis pocokképe van, nem véletlenül kap kastélyokat az államtól, tehát az adófizetők pénzéből"

pontosan tudom kicsoda sólyom, elég régóta már:
kkbk.blog.hu/2010/04/24/konya_peto_vita_az_igazsagtetelrol

Tom Waitsnek van érces hangja, sólyom rekedtes ártatlan nyuszkóhangon kommunikál, nem hősbariton ő, hanem kontratenor :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.05. 12:06:53

@Bartoki: az kemény. bár nem értem miért volt sikeresebb a rendszerváltás szlovákiában, csak annak gondolom, hogy csehszlovákiában többségben votak a komcsi csehek, illetve, a szlovák komcsikba szorut némi nacionalizmus is (erre nekem van egy szalonképtelen magyarázatom miért), vagy csak hűek maradtak a népképviseletükhöz

Bartoki 2013.11.05. 13:53:22

@tesz-vesz: Szerintem inkább azért lett ilyen, mert Csehszlovákiában a vonalas komcsik az utolsó pillanatig kitartottak, ezért amikor buktak, akkor nagyobbat.

'89. november 17-én még tüntetést vertek szét gumibottal a komcsik, ez volt a fordulópont. December 10-én már olyan kormány alakult, amiben nagyrészt nem-kommunisták voltak.

December 28-án már Dubček (kb. a szlovák Nagy Imre) volt a parlament elnöke, Havel meg a köztársasági elnök.

Magyarországon lassabban ment le ez a folyamat, a komcsik kevésbé vesztették el a talajt, ezért több lehetőségük volt a hatalomátmentésnek.

Nem tudom, hogy az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásain ki támogatta és ki nem, de szerintem az aránytalan, részben nyílt (kopogtatócédulás) választási rendszerünk is az egyik ilyen rossz alku, amiről annak idején a komcsik (ugyanúgy mint most a "Fidesz-HazafiasNépfront") azt gondolhatták hogy nekik kedvez a megosztott ellenzékkel és a megfélemlített néppel szemben.

Bezzeg a cseheknél, szlovákoknál arányos, ténylegesen titkos választási rendszer van már '89 óta, könnyű indulással (nincs kopogtatócédula). A megmaradt kommunista párt egyikben sem volt kormányon 1x sem (egyes politikusok átszivárogtak új pártokba, de azért az nem ugyanaz).

Tényleg, a másik az ügynöktéma - Csehek, Szlovákok ezt már rég elintézték. Itthon meg még most is vannak ügynökök a parlamentben - és az a sejtés hogy majdnem minden pártfrakcióban (az LMP állítása szerint rajtuk kívül mindegyikben - érdekes módon senki sem perelte be őket ezért az állításért :).

Bartoki 2013.11.05. 14:06:15

@Bartoki: 2 korrekció:

1) Csehországban tényleg nem volt még kormányon az kommunista utódpárt (KSC), de Szlovákiában az SDL (kb. MSZP) már volt kormányon kisebb szereplőként 1994-ben egy fél évig, és 1998-2002 között a Mečiar-ellenes koalában.

2) Egyelőre csak olyan hivatkozást találok, ahol az LMP "fideszes kötődésű közéleti személyiségek és kormánypárti országgyűlési képviselők egykori fedőneveiről" beszél: lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/32034/nyilt-levelben-tudakolja-orban-viktor-miniszterelnoktol-schiffer-andras-hogy-a-kormanypartok-miert-nem-kivanjak-feltarni-az-egykori-allambiztonsagi-multat/

(szóval más pártokra ezek szerint vagy nem mondtak semmit, vagy nem találom)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.05. 19:50:59

@Bartoki: igazad lehet csehszlovák ügyben, nem tudom, nem értek ezekhez az országokhoz történelmileg.
viszont érdekes, hogy siffer akkor mire fel méltatja horn gyulát? az 56-os harcost?
megnéztem a linket korábban erről, konkrétumokat nem mond, milyen tettei voltak a nagy gyulánknak

Bartoki 2013.11.05. 21:44:53

@tesz-vesz: Mi vagyok én, a Schiffer szóvivője? :)

Az Origo szerint ezt mondta:

www.origo.hu/itthon/20130619-reakciok-horn-gyula-halalara.html

"a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb személyisége volt, és a korszak azon kevés politikusai közé tartozik, akiknek a neve vélhetően megmarad a magyar történelemben. Schiffer az MTI-nek azt mondta, hogy az egykori kormányfő politikafelfogásával és a rendszerváltozás előtti Magyarországhoz való politikai viszonyával nem tudott azonosulni"

... nem azt mondta hogy jó volt, hanem hogy az egyik legjelentősebb (=meghatározó). Hát, ebbe végülis Németh Miklóstól Orbánig sok mindenki más is belefér. :)

Szerintem csak próbált valami olyat mondani, ami szép is, meg igaz is.
És még így is benne volt a diplomatikus kritika is...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.06. 12:55:33

@Bartoki: semmi konkrétumot nem mond, nem mond semmi tényt, semmi intézkedést
pontosan azt mondja, hogy jó elnök volt:

"fennmarad a történelemben" konzerválja a álrendszerváltást, elfogadja hogy jó elnök volt, tehát nem kíván szakítani a mostani posztkommunista rendszerrel. a mostani provizóriummal.
hitelesen képviseli tehát a ügynökügyeket?

Bartoki 2013.11.06. 17:42:59

@tesz-vesz: A "fennmarad" és a "jó" szerintem itt nem ugyanazt jelenti.
Kádár is fennmarad a történelemben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.07. 00:12:36

@Bartoki: ja hitler is, sztálin is mégse mondunk ilyeneket róluk a temetésükön

teljesen egyértelmű, hogy jónak tartják.

Horn Gyula a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legjelentősebb személyisége volt, és a korszak azon kevés politikusai közé tartozik, akiknek a neve vélhetően megmarad a magyar történelemben – reagált a volt miniszterelnök halálhírére Schiffer András.

Az LMP társelnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az egykori kormányfő politikafelfogásával és a rendszerváltozás előtti Magyarországhoz való politikai viszonyával nem tudott azonosulni. Azt viszont el kell ismerni – tette hozzá –, hogy Horn Gyula olyan vezető és miniszterelnök volt, aki kellő alázattal tudott viseltetni az egyszerű emberek iránt.

„Nem magas lóról osztott igazságokat”, ehelyett fontosnak tartotta, hogy átérezze az őt választó közösség, az itt élő emberek gondolkodásmódját – jelentette ki Schiffer András. Horn Gyula kvalitásait és az emberek iránti alázatát a politikai különbözőségek ellenére el kell ismerni – mondta az LMP társelnöke, aki úgy összegzett: olyan államférfi távozott, aki „nem a percemberkék közé tartozott”.
mandiner.hu/cikk/20130619_lmp_horn_a_korszak_egyik_legfontosabb_alakja_volt

tehát ő azt mondja, hogy volt rendszerváltás, meg se kérdőjeleződik benne az, hogy, ha vajon volt rendszerváltás, akkor gyuszkónk MI A FENÉT KERES ITT A HATALOMBAN ?! :)

nem értem miért véded az lmp-t most:

olyan ÁLLAMFÉRFI távozott, aki „nem a percemberkék közé tartozott”.

a meg * siffer, kuncéval ott hamisították a bizonyítékokat ahol tudták, meg érdekes gyuszkó postabankos kölcsöne is, meg a kastélyvásárlása.

2013.11.07. 10:37:08

@TaTa86.: Mivel te nagyon rá vagy kattanva a cigánytémára, ajánlok neked egy cikket:

szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/08/csak-egy-rosszujrealista-film-csak-szel.html

Bartoki 2013.11.07. 12:09:19

@tesz-vesz: "ja hitler is, sztálin is mégse mondunk ilyeneket róluk a temetésükön"

Róluk nem, de Horthy pl. most kapott szobrot.

"teljesen egyértelmű, hogy jónak tartják."

Szerintem ahogy elhatárolódott, az egy nekrológban már kritika.
És Schiffer egyes számban nyilatkozott... (kiknek szól a "tartjÁK"?)

"„Nem magas lóról osztott igazságokat”, ehelyett fontosnak tartotta, hogy átérezze az őt választó közösség, az itt élő emberek gondolkodásmódját"

Sőt, szerintem ez még Orbánra is igaz - még akkor is, ha amúgy nagyon károsnak tartom amit mostanában csinál.

"tehát ő azt mondja, hogy volt rendszerváltás, meg se kérdőjeleződik benne az, hogy, ha vajon volt rendszerváltás, akkor gyuszkónk MI A FENÉT KERES ITT A HATALOMBAN ?! :)"

Hornról mindenki tudta hogy MSZMP KB volt. A nem vakhitűek azt is befogadták az agyukba, hogy '56 után karhatalmista volt.

Nem tudom, hogy emellett ügynök is volt-e, de ezek után szerintem szinte mellékes. :)

A zemberek ennek ellenére megválasztották, azért volt hatalomban.

Ha tetszettünk volna legalább egy "Bársonyos" forradalmat csinálni, mint Csehszlovákiában, akkor a volt komcsik legalább 5 évig nem kerülhettek volna hivatalba (azt hiszem ott volt erre konkrét törvény is).

De hát nem tetszettünk, sőt, megválasztotta az ország.
Én sem örültem neki, de nehéz dolog ez, mert a népet nem válthatjuk le...

De ha arányos lenne a választási rendszerünk, az már 1994-ben is jót tett volna - akkor az MSZP-nek valószínűleg nem lett volna egyedül is többsége a parlamentben (az I. fordulós szavazatok alapján csak kb. 37%), és az MSZP-SZDSZ-nek együtt sem lett volna 2/3-a (csak kb. 59%).

"a meg * siffer, kuncéval ott hamisították a bizonyítékokat ahol tudták, meg érdekes gyuszkó postabankos kölcsöne is, meg a kastélyvásárlása."

Nemtom, ezekről most hallok először.
Pontosan miről van szó?

Bartoki 2013.11.07. 12:32:10

@Bartoki: Sőt, még jobbat mondok:

Ha arányos lenne a választási rendszerünk, akkor valószínűleg már 1990-ben sem tudott volna a "jobboldal" olyan könnyen egyedül kormányt alakítani (az MDF+FKGP+KDNP -nek a szavazatok 43%-a alapján csak kb. 51%-a lett volna a parlamentben).

Szóval már akkor rákényszerültek volna valamilyen korrekt kiegyezésre, tényleges együttműködésre a kommunista rendszer demokratikus ellenzékének "jobb" és "bal" oldal között (MDF+SZDSZ a szavazatok 46%-ával a parlamenti helyek kb. 55%-át kapta volna). Magasabb legitimáció (az SZDSZ hívei nem lettek volna a "rendszer" ellenzéke), Torgyán doktor viszont ellenzékben ült volna.

A "Nagy Generációt" vagy az István a Királyt is egy ilyen kiegyezéses korszak termelte ki, és milyen jók! Szerintem sokkal jobban jártunk volna, ha a rendszerváltozás után is ezt folytatjuk, nem pedig azt az árokásást, hideg polgárháborút, ami végül lett.

Szóval szerintem elég nagy részben az aránytalan választási rendszer is tolta ebbe az irányba a dolgokat ahol most vagyunk. Nem csak nálunk, Amerikában is...

És mi a legrosszabb: a mostani pártok közül is csak alig-alig tartják a legfontosnabb kérdésnek az arányos választási rendszert.

Sőt, a Fidesz bevezette a még aránytalanabbat, hadd süllyedjünk még lejjebb... :(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.09. 17:33:05

@Bartoki:

mi van Horthyval? most írtam belőle posztot

kkbk.blog.hu/2013/11/05/a_horthy-szobor

kritika az elhatárolódása, de nem őszinte. már rámutattam. siffer egy párt alapítója, párt vezetője, nem nyilatkozhat egyes számban

nem igaz orbánra se. mert nem tartják fontosnak, csupán ostoba, mérhetetlenül primitív propagandára telik. ill. bokros-csomag.
egy elképzelt viágban élnek a tancsáadóikkal, szövegíróikkal, fogalmuk nincs a valóságról, sajnos pár választónak sincs.

nem volt köztudott 90-ben és 94-ben hogy horn 56-os harcos és magyarokat ölt, sokan a választóik közül csak legyintettek, akik hallottak erről, és szelektív médiakezelésükkel csak betudják annak, hoyg hazudik az ellenzéki média.
még most is letagadják sokan a múltját. nem is tudják.
és ne felejtsd el a választási csalásokat. ki tudja milyen mérető volt akkoriban és most, ne felejtsük a kékcéduákat, ugyanaz az "értékrend" uralkodki ma is, ugyanazok uralkodnak ma is.

volt komcsiknak nincs keresnivalójuk a hatalomban, gazdaságban, médiában, se nem 5 évre, se nem 10-re , soha.

nem tetszettünk forradalmat csinálni, mert a komcsik leküldték hordószónokoknak a fiaikat, akik kiadták magukat forradalmárnak és antikommunistának, ezért levezették a felgyülemlett feszültéget. mint hofi, egy irányított szelep volt. vér nélkül ninsc forradalom amúgy, románoknál folyt, és még így is átmentették a hatalmukat a román komcsik.

ebben is hamisított kunce és horn
kkbk.blog.hu/2011/04/26/olajszokites_1

www.gondola.hu/cikkek/23376-I__Postabank-tortenet__-__szemelyesen_Horn_Gyula_vedte_.html

az mdf ugyanolyan posztkomcsi párt, mint az szdsz, mszp, fidesz. ugyanazt csinálja, antal nem csuán egy buta balek volt, hanem a komcsik embere.

Márpedig ha Antall tudta, hogy a kommunisták uralkodnak, ki kellett volna állnia a nép elé, és bemondania a tévébe, és ezzel is ki kellett volna robbantania a forradalmat.

nem nekünk. "tetszettek volna forradalmat csinálni". neki.

az első szabad miniszterelnök vezetésével kirobbanó forradalom és polgárháború sikeres lett volna. polgárháború, nem szabadságharc, ugyanis az oroszok már rég kimentek innen. a munkásőrök ellustultak, és nem mertek volna nagyon hepciáskodni a szabad Magyarországon, 90-ben a kommunisták nagyon féltek a fehér terrortól, többen vidékre, külföldre vitték a családjaikat.

a fiatal hadnagyokra támaszkodhatott volna Antall. könnyedén legyűrtük volna az elhízott agyú kommunista tábornokok összeverődött csürhéjét, a tunya munkásőrséget, és az esetlegesen titkosszervezet, ÁVÓ (?) maradékát. a rendszerváltozással járó friss, szellemi reveláció nem ismert volna falakat.

Ángyán vagy a mostani adóellenőr bebizonytotta, hogy rendszerváltó pártok között nincs kölünbség, ne élj már mesében.

atlatszo.hu/2013/11/08/betelt-a-pohar-egy-adoellenornel-feljelentette-a-nav-ot/

kkbk.blog.hu/2013/04/03/angyan_pecsen

Bartoki 2013.11.14. 18:49:41

@tesz-vesz:

"mi van Horthyval? most írtam belőle posztot"

Hadd ne kezdjek bele még én is azt kommentelni :) vannak ott elegen.

"nem volt köztudott 90-ben és 94-ben hogy horn 56-os harcos és magyarokat ölt"

90-ben még nem, de én úgy emlékszem hogy bőven a 94-es választások előtt az állami TV Panoráma műsorában volt róla szó - egy bácsi mesélte, hogy 56-ban Horn rúgta ki a fogát.

Persze aki nem akarta, az ezt nem hallotta meg - ezt mondom én is.
De azért ez nem egy zug-újság hátsó lapján volt apró betűvel...

"ebben is hamisított kunce és horn [olajszokites_1]"

... ööö.. fentebb még úgy volt, hogy "siffer, kuncéval" hamisított... Akkor mégsem "siffer"? :)

"ha Antall tudta, hogy a kommunisták uralkodnak, ki kellett volna állnia a nép elé, és bemondania a tévébe"

Nem tudom hogy lehetett-e volna forradalmat kirobbantani ezzel, ha 94-ben a nép meg már szabadon visszaválasztotta a kommunistákat, hogy jól "megbüntesse" a "rendszerváltókat"... (sosem tudjuk meg)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.14. 20:56:28

@Bartoki: nem értem hogyan jött neked Horthy feljebb , ezért nem kommenteltem, és miért? mit kommentelnél a Horthy-poszthoz?

94-ben sem jutott el mindenkihez, és ha igen, a mai napig nem hiszik el jó sokan a balliberálisok táborában. a fiatalok meg jó sokan nem is tudják ott.

igen elírtam a *-os siffer hornt jelent, azt se tudom már mit jelentett a * ott.

nem az az elsődleges cél, hogy forradalmat robbantson ki antall, hanem hogy őszintén bevallja, hogy nem tudnak a kommunisták miatt kormányozni. de antall is olyan volt mint orbán, most már látom, hogy beszervezett volt ő is valamilyen szinten, nem balek volt, hanem komcsi ügyvivő. nincs semmi ünnepelni való antallban, csak az exkomcsi médiamunkások rajongják körül mint amilyen Várkonyi Balázs és Liebmann Katalin - ma: Echo TV-nél vannak , akik ma már nemzetinak hazudják magukat, de a kommunista diktatúra kegyeltjei, ahogy orbán is, antall sikeresen levezényelte a váltás vörös vér nem csordult, vagyonokat szolgáltatott, nekik sikeres a váltás. szeretik is antallt érte.
a kommunisták nem engedték volna hogy egy teljesen független, teljesen antikommunista legyen miniszterelnök, talán Csengey Dénes az volt, talán Csengey ki akart állni a nyilvánosság elé. persze az is lehet, hogy semmi különös nem volt a halálában.

Bartoki 2013.11.15. 00:27:14

@tesz-vesz: "nem értem hogyan jött neked Horthy feljebb , ezért nem kommenteltem"

> > > A "fennmarad" és a "jó" szerintem itt nem ugyanazt jelenti.
> > > Kádár is fennmarad a történelemben.
> >
> > ja hitler is, sztálin is mégse mondunk ilyeneket róluk a temetésükön
>
> Róluk nem, de Horthy pl. most kapott szobrot.

- Horthy is fennmarad
- Pedig legalább ennyire vitatott (sokak szerint nem volt jó)
- Ennek ellenére mások mégis mondtak róla szépeket a temetésén, sőt, most szobrot is kapott, szóval mégis van ilyen is

Antall József:
- Kisnemesi család
- Apja (az eredeti) FKGP egyik alapítója, II. vh előtt hivatalnok
- Piarista Gimnázium
- '56-ban forradalmi bizottság
- '59-ben politikai alapon eltiltották a tanítástól
- Onnantól kezdve egy kis múzeum-levéltárban húzta ki '89-ig
- III/III-asok jelentettek róla

Persze semmi sem biztos, de nekem nehezen hihető hogy komcsi lett volna :O

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.15. 01:21:42

@Bartoki: @Bartoki: jaja, mécs is 56-os volt, aztán belépett az mszp-be, meg torgyán is meg wittner is állítólag, mégis megszavazta az ügynöktörvényt, meg gosztonyi péter is, itt sokan voltak hiv. 56-osok, egy fordított komcsi vicc az egész:
két komcsi az 50-es években:
- te is partizán voltál?
- még nem, de már intézik.

antall "keresztény országot akart", csak éppen összejátszott a kommunistákkal és a gyilkosokat futni hagyta, nem akart nagytakarítást, pedig meghiredtték! a választások előtt, csakúg mint az szdsz-esek, akik ténylegesen komcsik kölykei.
És folyt az olajszőkítés, a milliárdok elsikkasztása. botrányos privatizációk.
azt mondza 90-ben az mdf-ben, minisztereinek hogy "aki trianonnal akar foglalkozni, az azonnal adja be a lemondását", hát ilyen volt Antall. Raffay, a történész, aki ott volt mikor antall ezt mondta.

boross péter az utódja aki a legnagyobb kommunisták egyike, állítólag kgb-s.

igazgatóhelyettes, 1974-től pedig igazgatója volt az intézetnek (felettese Schultheisz Emil volt előbb főigazgatóként, majd egészségügyi miniszterként, aki nagyon jó barátja is volt, schu meg nagyon kommunista volt). igazgató a komcsi diktatúrában, jó elvtárs, nem lázító elem. álíltólag nagy barátja volt Aczél Györgynek is

Csoóri Sándor hívására kapcsolódott be az MDF munkájába, csóóri állítólag a hindu fedőnevű ügynök.
itt egy érdekes poszt antall pénzügyminiszteréről, bokros nagy barátja, kékszalag-bizottsági tag, tehát szdsz-es a "konzervatív kormány" pénzügyminisztere.
kkbk.blog.hu/2010/12/07/rabar_ferenc_az_antall_kormany_penzugyminisztere

károlyinak is nemesi családja volt, mégis imádta olvasni a kommunista kiáltványt. esterházy péternek is nemes az apja, mégis besúgó volt, szerintem a fia is az volt.

aki ezt mondja hogy fennmarad a történelem, ebben a kontextusban az elismeri a nagyságát, ezen ne vitatkozzunk már, maga vallja be, siffer, hogy nagy alakja a történelemnek.

szerintem jó volt Horthy, különösen jó, ahogy a részletes posztomban is írom róla

Bartoki 2013.11.15. 02:45:22

@tesz-vesz:

Ennek volt az igazgatója - azért ez nem egy Nemzeti Múzeum:
www.semmelweis.museum.hu/leveltar/index.html

Nem lepődnék meg ha összesen 3 beosztottja lett volna. :)

De ha esetleg van bizonyíték arra hogy MSZMP-s volt, az más.
Van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.15. 18:10:04

@Bartoki: ennek volt az igazgója, mégis miniszterelnök lett, annyira nem volt úgy látszik, egy eldugott hely. tehát mégiscsak nem volt rendszerllenes lázító.

bizonyíték? nem elég bizonyíték az, hogy még itt vannak a hatalomban, médiában, politikában, bíróságon, ügyészségen, a száz leggazdagabb magyar listán a korábbi MSZMP-s potentátok?
nekem ez elég bizonyíték.

Arivistus 2013.11.20. 20:07:31

Az egész felháborító. Az összeg hihetetlenül nagy, 1700 mrd szerintem nagyobb mint az összes eddig napvilágra került mutyi. Plusz, ez a GDP (2012-es) 6,0%-a, miközben a Transzparency International szakvéleménye szerint a korrupció Magyarországon mindössze a GDP 1,5%-ára rúg. [Lehetne még ragozni.]

De ezt (is) meg fogják úszni, mert a média egyik fele Fideszes, a másik meg MSZP-s, a többi vagy nem foglalkozik intenzíven politikával (pl kertévék), vagy túl kicsi (pl blogok). Szóval az egyetlen egy kuruc.info-n kívül minden az MSZP-Fideszé. Így ne is várjátok, hogy lesz valami ejnye-bejnye. Nem lesz. Tessék oszolni, nincs itt semmi látnivaló, a pénzt meg majd 70:30 arányban elosztjuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.20. 20:27:39

@Arivistus: egy lassú erodálódásban bízhatunk, egy lassú szemkinyílásban, ahogy halnak el azok az emberek, akik nem tudják öreg fejjel értelmezni a demokráciát, úgy lesz tisztább a közélet, ha van még annyi időnk, mielőtt a degenerált fiatalság (mely reméljük apolitikus) és kisebbség (mely egy kiló krumpliért akárkire szavaz) kitermelődik még jobban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 16:38:14

ki az a C.Dömötör? :) aki megvéd engem itt a kommentekbe:

mandiner.hu/cikk/20131101_tesz_vesz_valasz_puzsernak

mert én nem tudok hozzászólni :) (mer személyeskedtem ergével)

"Nincs igaza, tesz-vesz az egyik legizgalmasabb web oldalt vezeti. Nem kell mindennel egyetérteni, azt én sem teszem, de nagyon sok érdekességet lehet ott találni. Egy igazi kincsesbánya.
Ha valakivel nem ért egyet, akkor rögtön őrültnek hívja?
Ellenkezőleg, jó lenne többször itt a Mandineren a véleményét olvasni."

:) mivel nem ért egyet C. Dömötör úr?

kvadrillio 2013.12.25. 20:19:27

"nem arról szól a demokrácia, hogy odamehetek az urnához minden tudás és felkészülés nélkül, és húzok két vonalat. ez ochlokrácia, nem demokrácia. csőcselékuralom, és nem az értelem vezeti az országot. a demokrácia jól informált és tudatos döntések alapján épül fel.
ha egymillió ember van csak, aki értelmes, akkor egymillió ember fog szavazni egy 9 milliós országban, ennyi, jogosítvány nélkül se lehet vezetni,"........

...HJAHHH....HITLER IS MENNYIRE ÉRTELMES VOLT UGYE...MINT TUDJUK.......SŐT A KÖVETŐI IS MIND NAGYON ÉRTELMESEK VOLTAK...UGYE......

Kámasuka 2013.12.25. 20:39:40

Cenzus jó 5let.

Természetesen nem tanulmányi/állampolgári bullshit hanem adófizetés alapján. Ki a faszt érdekli a semmirekellő értelmiség véleménye?

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.12.25. 21:01:53

ELsőként mindent meg kell tenni, hogy a hazánkat az EU utolsóvá züllesztő, ellenzékieket beazonosíthatatlan karhatalmistákkal verető MSZP soha a büdös életben ne kerülhessen kormányra.

Ha ezt elértük, akkor második legnagyobb rosszat, a Fideszt is ki kell iktatni.

De addig nem.

Kámasuka 2013.12.25. 21:05:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Pontosan. De az Mszp miatt nem kell aggódni, annak annyi. Soros miatt kell aggódni, minden attól függ ő mennyire gondolja itt komolyan a köv 20 évet.

Alick 2013.12.25. 21:06:52

A pártok betiltása az az alap, amiről egyáltalán érdemes építkezni.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.12.26. 00:35:22

A cikk olvasása közben először ott csodálkoztam el, amikor a fidesz és szoci táborokon kívül állóként szerepel itt a jobbik, ami a fideszes polgári körökből szívta fel magát, Vona is onnan jött. A jobbik gyönyörű példája annak, ahogy egy politikai szereplő nem képes kontrollálni a saját kreálmányait, jól emlékszem, hogy 2002-ben minden polgárikörös ismerősöm pont olyan volt, mint a mai jobbikosok: zsidók, cigányok meg globalizmus minden bajnak az oka, és a gárda előszele is megvolt, nagyon sok polgári körös polgárőrség szerveződött.

Az, hogy most nincsenek jóban, nekem csak annyit jelent, hogy egyék meg amit főztek, a dinka populizmusuk most pont szembejön, de tényleg tökugyanaz, amivel egy tucat éve még ők akartak szavazatokat szerezni.

Ha meg számít, hogy a rokon szervezetben ki a főnök, akkor még a déká sem mszp... szóval ezt nem értem.

A másik, a cenzus. A jó cenzus pont olyan, mint a valódi kommunizmus: biztos tök jó lenne, ha meg lehetne csinálni, de sajnos nem lehet. A demokrácia hibáinak javítására tett ötletekkel egyébként egyetértek, szerintem tökéletes megoldás lenne az, hogy rendelnénk államiszféra pontokat minden tisztséghez, és minden K évben összesen N pontnyit szabad felhasználni. Egyből megszűnne a bizottsági tisztség halmozás, meg a bebetonozottság.

A harmadik, hogy most ugyanolyan életszínvonal lenne, mint 82-ben. Nem sokra emlékszem 82-ből, de annyira simán, hogy tudjam, hogy ez ökörség. Az életszínvonal már egyedül csak a technológiai fejlődés miatt drasztikusan növekedett, és akkor még nem beszéltünk se politikai közérzetről (82-ben még aktív besúgás volt), se átlag havi fizetésből megszerezhető áru választékról (a fél országra igaz az, hogy a nyolcvanas években bútorozott helyekről meg lehet mondani, hogy melyik évben volt is a bútorozás, mert fehérváron abban az évben azt lehetett kapni). Lehet legyinteni, hogy a mai választék zöme olcsó szemét, de ez egy nagyon fontos választási lehetőség, mert lehetőségem van az engem nem érdeklő témákban olcsó szemetet vásárolni, és ezzel pénzt megtakarítani.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.12.26. 00:37:06

@tesz-vesz: te elég fogékony vagy az állítólagügynökökre..

KopaszMercis 2013.12.26. 07:38:38

Érdekes gondolat, én támogatom… bár azt látni kell, ha a kritikus gondolkodás feltétel, akkor minden templombajárót ab start kizársz.

tisztapista 2013.12.26. 08:39:00

Csak röviden: a politikusok visszahívhatósága szép dolog lenne. De mi van utána? Amikor a visszahívott politikust pótolni kell? Hát nem az a nagy demokratikus "szűrő" amiről beszélsz. Amely kiszűrné az alkalmatlanokat, és csak az alkalmasak maradnának bent.

Valójában a politikusi szakma még több szerencselovaggal gazdagodna, akik egy X-faktor széria erejéig beszavaztatják magukat az élősóba, ott pojácáskodnak kicsit, aztán visszahívják őket.

Esetleg lehet majd sms-ben szavazni.

tisztapista 2013.12.26. 08:42:27

@flugi_: "A cikk olvasása közben először ott csodálkoztam el, amikor a fidesz és szoci táborokon kívül állóként szerepel itt a jobbik, ami a fideszes polgári körökből szívta fel magát, Vona is onnan jött. A jobbik gyönyörű példája annak, ahogy egy politikai szereplő nem képes kontrollálni a saját kreálmányait..."

Érdekes módon szavazókat viszont nem vett el a Fidesztől, csak a szociktól. Ennél jobb kontroll egy kreálmánynak felett nem is kell. A gólem gondatlanságunk miatt kiszabadult, és véletlenül megette az ellenséget.

MACISAJT 2013.12.26. 09:29:37

1. Visszahívhatóság.
Az egy baromság. Ki a fene akarná azt hogy a vesztes azonnal nekikezdjen a győztes lejáratásának, a "visszahívás" érdekében egy permanens demagóg, hazug kampányt zúdítva a helyeik nyakába?
Ki a fene finanszírozná azt, meg az egyre csökkenő részvételi arányokat a szavazásokon?

2. Két ciklusra való korlátozás.Szintén egy baromság.
Lásd az amerikai elnök(ök) példáját:
Utolérte Obamát "a második ciklus átka"

A frissen újraválasztott Barack Obamát 2013-ban utolérte "a második ciklus átka", mert a már-már az iszapbirkózás szintjére süllyedt amerikai belpolitikában szinte semmilyen új eredményt nem tudott felmutatni. Az Egyesült Államok újabb évet pazarolt el a hatalmas energiákat felemésztő belharcokra.

Konzervatív0 2013.12.26. 09:29:53

Érdekes politikai gondolatmenet, bár itt-ott sántít.
Kezdjük az elején.
Magam egyetértek azzal hogy egy politiaki analfabéta (azt sem tudja ki a közt. elnök és miben más mint a miniszterelnök) nem szerencsés ha dönt egy nemzet sorsáról, viszont azt gondolom hogy ez messze nem iskolázottság függő. Nem lehet egyértelműen kijelenteni hogy egy egyetemett végzett alkalmas választó, míg egy 8 általánossal valaki csak politikailag bunkó lehet. Sőt. A magasabb végzettégű emberek jelentős része vagy szemellenősen elfogult vagy egyáltalán nem érdekli a politika, és találkoztam már nem egy aluliskolázott emberrel aki meglepően felkészült volt politikailag és képes volt megitélni a helyzetét az adott rendszerben.
Szóval az iskolázottsághoz kötni szavazatot az nagy ballépés és nem oldja meg ez ilyen irányú igényt.
Aztán ott van a Punijójban (és talán világszinten is) elfogadott liberalizált demokrácia modell. Ebben nem fér bele hogy valakit csak azért megfosszunk a szavazati jogától mert épp szegény vagy iskolázatlan.
Talán megoldás lenne a szavazólapra felvitt véletlenszerű 3 alapkérdés (ki az aktuális minsizternök, ki az aktuális államfő, stb.). Ha valaki nem jól válaszol az a szavazólap érvénytelen. Ez sem biztos hogy belefér az aktuálisan elfogadott liberális demokráciamodellbe, de talán ösztönözné a szavazót egy minimális politikai ismeret megszerzésére, (nem biztos) és a politikai analfabéta szavazó szavazatát kiszürhetné.

Emlitve van hogy aki nem LMP-Jobbik-TESZ-re szavaz hanem nagypártokra az politikailag tudatlan stb...
Nos, csak röviden. Egyfelől ezzel automatikusan lebirkázzuk azokat akik a nyagob pártokban látjál a jövöt, másfelől a demokráciafelfogásba ismét beleütközik. Ekkora erővel a nagy párotkat fel sem lehetne venni a szavazólapra, de akkor ki nyerné a választást? Egy 0,3% támogatottsággaél biró szövetség? Ő képviselnél a többséget?
Aki az említett 3 pártot (vagy hasolnlókat) tartja egyedüli értelmes választásnak az elég tudathasadásos állapot. Nem akarom kifejteni egyikről sem a véleményem, de csak egy szösszenet.
Felénk a jobbik szavazók zöme volt mszp szavazó aki utálja a cigányokat. Iskolai végzettsége max szakmunkásképző, közgazdasági ismeretei konvergálnak a nullához, politikai informáltsága pedig addig terjed hogy kellően tud zsidózni és cigányozni. Bárkit képesek helyben megverni ha másként gondolja mint őt. Ezekre egy kocsmát nem biznék nem hogy országot. Mindazonáltal a jobbiknál kommunistább párt csak a munkáspárt mert neki a neve is az.
Aki erre szavaz lenne a politikailag művelt szavazó?

Visszahivhatóság: igen többször felmerült már ez a kérdés, de ugye ismét gond van vele.
Ma magyarországon (és máshol is) bármikor összavakarok egy szavazókörzetben x aláírást bármilyen cél érdekében. (főleg ha fizetnek is érte) így gyakorlatilag minden héten lehetne 1-1 visszahivásról súlyos milliós államköltségen szavazni. És ott a politikai bizonytalanság kérdése. Emlitette valaki hogy nem feltételnül az jó az országnak ami jó 1-1 polgárnak.
Pl. polgárként azt jónak tartom hogy ne legyen adó és ne legyen áfa, viszont az orszgot ez bedönti. Nem ragozom tovább. Ha egy kévislőnek CSAK a választói érdekeit kell képveiselnie olyan döntésekre van kényszerítve ami politikailag vagy gazdaságilag nem megalapozottak ráadásul képzeljünk el egy olyan országot hol 4-5 fős kormánypárti többséggel kormányoznak és bármikor kivehetnek a frakcióból 5-6 embert (visszahivják) ezzel felborítják a teljes kormányzási lehetőséget. Gyakorlatilag akár félévente új kormány alakulhatna, ami a stabilitást nem hogy nem szolgálja de igencsak ellene dolgozik.
A 4 év az egy elég jó megoldás. Annyi idő alatt már lehet virítani és el elhet dönteni hogy az adott párt/képviselő megszolgálta-e a bizalmat.
Azt gondolom, ha létezne a szavazói következetesség (mint ahogy nem létezik) akkor ezzel nem lenne probléma.
Szóval midnennek a gyökere a szavazó.
A rendeszeről nem lehet kiszűrni a politikailag szemellenzős vaklovakat mintázó szavazót és az örök elégedetzlen befásultakat, esetleg politikai analfabétákat, mert azt az demoráciafelfogás tiltja amitől várnánk hogy helyes mederben tartsa a dolgokat.

MACISAJT 2013.12.26. 09:36:34

"@flugi_: "A cikk olvasása közben először ott csodálkoztam el, amikor a fidesz és szoci táborokon kívül állóként szerepel itt a jobbik, ami a fideszes polgári körökből szívta fel magát, Vona is onnan jött."

Csúnya, ámde jellemző csúsztatás.
Zazrivecz rövid ideig valóban tagja volt egy Szövetség a Nemzetért polgári körnek ( sokan másokkal,nem mellesleg Solymosi Frigyes akadémikussal, aki manapság a Népszavától a Népszabadságig házi szerző), majd 2003-ban nyilvánosan kilépett onnan( a ballib triumfálása közepette) , mondván hogy nem tud azonosulni.

Ekkor , sőt a 2006-os választások utánig a Jobbik egy , a maihoz képest egy teljesen másfajta párt volt.
Nem véletlen, hogy mikor Zazrivecz átvette a hatalmat és az operettnáci irányvonalat meghirdette, a párt volt elnöke ,alapítói elhagyták a pártot.

MACISAJT 2013.12.26. 09:42:01

@MACISAJT: ("Ekkor , sőt a 2006-os választások utánig a Jobbik egy , a maihoz képest egy teljesen másfajta párt volt.
Nem véletlen, hogy mikor Zazrivecz átvette a hatalmat és az operettnáci irányvonalat meghirdette, a párt volt elnöke ,alapítói elhagyták a pártot. ")

alfahir.hu/node/12302

jeanbart 2013.12.26. 10:19:56

@MACISAJT:
1. A lejaratosdi is elkopik, foleg ha nyiltsaggal reagal ra a kepviselo, es nem csinal rizikos dolgot. Angyant miert nem tudtak lejaratni.? Mert eleg oszinte ... Eshat pont ilyen kepviselokre van szukseg.

Konzervatív0 2013.12.26. 10:31:10

@jeanbart: A választó furcsa szerzet.
1. A párelfogult előtt nem tudod a sját támogatottat lejáratni ,ert az ellenzéki sajtó orvtámadásának veszi
2. Az ellenzéki alapból csak rosszat tud feltételezni az ellenoldaliról, nála maximum a tüzet és a meggyőződést tudod fokozni a lejáratásokkal
3. Aki sem ez sem az pedig megvezethető. Sokkal haljamosabb valakiről elhinni a bortányokat mint bármi mást. ALapból felételezi hogy az a botrány igaz, aztán azt a hirt ahol hiderül hogy rágalmazás volt (ha leirja valki) elfelejti elolvasni mert az már nem olyan érdekes.

Gyakorlatilag bárkit le lehet járatni csak azzal hogy bizonyos kontextusban megforgatod a nevét a sajtóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 10:35:44

@kvadrillio: nemigen értelek, legalábbis remélem nem ilyen egyszerű ember vagy.
hitler nem volt ostoba, és a követői se voltak azok, jópáran gonoszok voltak, ahogy a komcsik is, csak a komcsik viszont tényleg ostoba és primitív emberek voltak.
hitlernél volt a korszak igazsága, miszerint nem tűrhették ők se, mi se az igazságtalan trianoni döntést, ezért volt annyi magyar követője is. pl a tiszti karban

de ez hogy jön ide pupák?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 10:40:14

@Kámasuka: annyit érsz amennyid van?
egy szegény bölcs nem lehet az országgyűlés tagja de egy spekuláns felvásárló igen?
és aki több adót fizet annak nagyobb beleszólása lenne a politikai döntésekbe? mert akkor ugyanazt a helyzetet kapnánk, mint ami most van. az miért lenne jó?

az értelmiség nem fizet adót? ki az értelmiség szerinted? mert van egy réteg, hellerágnesék, csermelypéterék, fialák, tgm-ék galamuszi-csoportok, akik magukat annak nevezik, de szerintem túltanult prolik, sznob posztkommunisták csupán, nem értelmiség ők, ebben egyetérthetünk, de az igazi értelmiség képes maga is adófizetésre, bizony ám

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 10:42:18

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: az mszp és a fidesz teljesen egyforma, ha tényleg különböznének a fidesznek érdeke lenne egy lusztráció, ahogy most a jobbik hangoztatja, és akkor az mszp nem létezhetne, hisz a nürnbergi bíróság után sem alapíthattak új pártot a fasiszták, nem lehetett újságjuk, nem lehetett a régi pártvagyont használniuk.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 10:46:21

@Kámasuka: az atv csak azért hagyja most horvátot is érvényesülni a képernyőjén, csak azért mondhatja el horvát, hogy az mszp és a fidesz ugyanúgy akadályozza a kivizsgálást, mert mst már van az mszp-nek DK-ja, meg Együttje
különben nem lehetne az atv képernyőjén se. ide ejtőernyőzhetnek a régi mszp-s tagok,pártkáderek, jóelvtársak, mert bár egyforma tettekben a fidesszel az mszp, az mégse veszi ki jól magát, ha a volt mszp-s oda lép, bár nem soknak tűnne fel.

soros sokat tudhat, érdemes lenne kihallgatni egyszer

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 10:49:18

@Alick: igen, Budaházy is már hasonlóban akar gondolkodni, de sehol nem olvasom ezt kidolgozva

szerintem is kicsit vissza kell szorítani a pártok működését, hatalmát, és lehessen az, hogy egyéniben is arra alkalmasak bekerülhessenek a parlamentbe. gondolok most Ángyánra, Horvátra
amúgy önmagában a steril pártötlettel nincs probléma, jó dolog az, ha az azonos célokért küzdők tömörülnek, hisz egyedül senki se képes eredményeket elérni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 11:05:13

@flugi_:

igen, az lmp meg az szdsz-ből meg az mszp-ből jött, látszik azon is hogy karácsony gergő együtt haknizott pető ivánnal, és most fele lmp-s átkullogott a posztkomcsi bajnai új mszp-jébe.

a jobbikos mese az, hogy letépte a láncait, és független lett a fidesztől, kovács dávid volt még akkor az elnöke, most már vona. gyanús, és utalok is rá a posztban, hogy még nem derült ki, hogy az lmp és a jobbik teljesen független.

"lehet hogy az LMP és a Jobbik is csak egy pszeudofüggetlen párt, egy álellenzéki párt ahogy az MSZP (DK, Centrum, Együtt) is álellenzéke a Fidesznek, melyet a rendszer kreál, hogy legyen mire szavazni a protestszavazóknak, nade valamilyen szinten ezek az új pártok újat képesek nyújtani, kell hogy nyújtsanak kormányban valami minimális jobbat, így biztosítanak egy lassú javulást, hisz különben elpártolnak tőle a szavazói. bár időbe kerül mire kiderülnek a dolgok."

elég nyílt utalás
amúgy itt balra van egy kép:
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/000/magyar%20partok333.JPG

a dk? gyurcsány az apró-klán tagja, mélyen benne van a rendszerben, nem lehet csak úgy ő hirtelen független, de ott van még vadai, molnár csaba, bauer, vitányi, debreceni, niedermüllet az alelnökök között, mind a régi nomenklatúra tagja. ez kinek kérdés?
bajnait a mol és csányi és soros is támogatja, emellet bajnai is mélyen benne van a rednszerben, apja is jóelvtárs.
kkbk.blog.hu/2013/04/25/bajnai_es_a_kilenc_hajdu-betes_ongyilkos_emleke

a jogosítvány is olyan mint a kommunizmus? nem értem.

a 82-es életszínvonal most hogy jött ide?

igen, a nagy besúgóhálózat nem szűnt meg a rendszerváltáskor, mivel rendszerváltás se igen volt, kimentek az oroszok, de ak ommunisták ittmaradtak a hatalomban, ezek a besúgók, akik vmilyen posztra alkalmasak voltak, vmit tudtak, pl közgazdászok voltak, elmennek pl most előadásokat tartani a szent koronáról, meg ilyenek. de martonyi is besúgó volt, nagykutyák is lehetnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 11:10:23

@KopaszMercis: nem minden hívő keresztény ostoba ám, nem tudok arányt mondani, de remélem több ember képes komplexebb gondolkodásra, mint amennyi nem,
létező probléma, írtam is már róla, hogy úgy hisznek a politikában sokan, mint a vallásban, ez elég nagy probléma, a cenzussal idővel javulna náluk is az arány. a demokráciának nincs szükség ostobákra, kezdetleges elmékre, hiába keresztények, hiába ateisták.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 11:15:27

@tisztapista:
gondolom új választás, egyből a visszahíváskor már lehet másra szavazni.
csak nem választják meg mégegyszer, a pártja nem indítaná, mert bukott politikus, önmaga meg nem tudja összeszedni a kopogtatót, de mondom, nagyon ritka lenne ez, mert csakis nagy problémák esetén hívnák vissza.

miért lenne ez x-faktor? miért lennének szerencselovagok? ma nem azok? nem tudlak követni.

Húsleves 2013.12.26. 11:16:44

@tesz-vesz:
Nem tartozik a mostani témához - ezt most kifejezetten neked írom - de nem tudom megállni, hogy ne ajánljam a figyelmedbe.

Index újság helyzetkép ma:

1. "A magyar antiszemitizmust kutatja
a New York Times"
"A kérdések arra vonatkoznak, hogy voltak-e antiszemitizmussal kacsolatos tapasztalataik, fontolgatták-e emiatt az elköltözést, mi lehet a jelenség oka, illetve mit tesznek a visszaszorítása, esetleg bátorítása érdekében a hatóságok."
index.hu/kulfold/2013/12/25/a_magyar_antiszemitizmust_kutatja_a_new_york_times/

2. "Háborús bűnösök előtt tisztelgett Japán"
"Kínának és Dél-Koreának nem tetszik, hogy Abe Sindzó ellátogatott a Jaszukuni-szentélybe."
index.hu/kulfold/2013/12/26/haborus_bunosok_elott_tisztelgett_japan/
A Tengerentúli Kurva Nagy Demokrácia itt mintha hiányozna a nemtetszésüket nyilvánítók listájáról.

3. "Kozso: a magyarok birkák
Az amerikát befoglaló Kozso az újrakezdésről, szeretetről, karácsonyról, a magyarokról."
recorder.blog.hu/2013/12/24/what_the_faq_kozso_valaszol
Egy végtelenül toleráns, általánosításoktól mentes magyarkép a magyarok intoleranciája elől a Tengerentúli Kurva Nagy Demokrácia földjére költözött hazánkfiától.

És hogy félreértés ne legyen, mielőtt belémkötnek derék antifasiszta emberek: a magam részéről eltélek MINDEN közösség elleni uszítást, az úgynevezett PC médiában viszont úgy látom ez nem így van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 11:20:42

@MACISAJT: Ki a fene akarná azt hogy a vesztes azonnal nekikezdjen a győztes lejáratásának, a "visszahívás" érdekében egy permanens demagóg, hazug kampányt zúdítva a helyeik nyakába?"

senki nem akarja, erről írtam a posztban, elolvasnád? kis különség esetén a revolverezés ellen a nagyobb különség is megoldás, hogy azok is visszahívják egyértelműen, akik nem rá szavaztak.

ha sikeres fizeti az állam, ha sikertelen a kezdeményező fizeti.

mindig utálom, amikor azért sírnak, mert egyre csökken a részvételi arány a szavazásokon, kit érdekel ez?

szerintem is baromság a két ciklus, írtam is.

Konzervatív0 2013.12.26. 11:23:13

@tesz-vesz: Engedtessék meg hogy fölemeljem a szavam a keresztények védelmében.
Természetes mindenkinek hogy "a keresztény" mint "megvezethető és nem gondolkodó" van beállítva.

Én úgy érzem hogy a hit legyen az keresztény, keresztyén, zsidó, muzulmán vagy bármilyen beálítottságú alapból a hite (meggyőzőgése) alapján látja a világot, és az alapján húzza meg a szerinte követendő irányvonalat. Ami igaz a keresztpényre az épp úgy vagy fokozottan igaz lehet más vallásúakra is.

Méltatlan csak a keresztényeket ílyen szinten stigmatizálni, míg a többi vallás (zsidó, muzulmán, stb.) kiamarad ebbeől a szórásból.

Azt gondolom hogy ezen el kellene gondolkodni és ha már az egyházhivőkről van véleményük akkor ne "a keresztényeket" emlegessük hanem "a hivőket".

Ez szeritnem hozzátartozik a korrektséghez.

kvadrillio 2013.12.26. 11:25:54

privatizátor.hu....videó :O)))))))...GENETIKAILAG MÓDOSÍTOTT MŰMÁJEREK MŰVITÁJAHHH...:DDDDDDDDDDDDD

Konzervatív0 2013.12.26. 11:26:41

@tesz-vesz: Ezzel nem értek egyet.
Egyfelől ki dönti el mi a "nagy probléma", másfelől az ellenzék akár havi szinten is beporóbálkozhatna hátha sikerül. És ahogy az emberek velefásulnak havi szinten választgatni egyre csökkena részvételi arány sé egyre nagyxobb lehetősége marad az ellenzéki jelöltnek nyerni. Nincs vesztenivalója, nem ő fizeti a bulit, mint írtam támogató aláírást meg bármikor lehet szerezni/venni.

Kámasuka 2013.12.26. 11:37:39

@Húsleves: Azt én se ítélem el, hogy Kozsó szennyezze az USA éterét, ott minden szar elfér.

Nem baj az se ha általánosít, van is benne vmi amit mond, még ha ő egy szerencsétlen kis nyomorék is idegesítő zenével.

Én is általánosítok a Jew York Times szerkesztőségében sokan unatkoznak karácsonykor, de nincs ez másként a Zsindexen meg a Spiegelnél se. Valakinek őrködni kell a demokrácián karácsonykor is!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 11:37:55

@Húsleves:

érdekes amikor az antiszemitizmust kutatják itthon, mikor tömegével vándorolnak be izraeliek és kínaiak az országba (ez tény, beszéltem repülőtéri alkalmazottal is), bejönnek, de nem mennek ki, komplett lakóparkok épülnek itthon a zsidóknak, itt egy ilyen reklám,
www.youtube.com/watch?v=sw19OlhzudA
ezek az emberek nem csupán jókedvükből és azért vándorolnak be, mert olcsó itt minden, hanem ez egyértelműen politikai döntés (minimum politikai jóváhagyás, de annyi itt a jeruzsálemi baráti kör, hogy teljesen egyértelmű, hogy ezek az emberek az politikai elitben és a közéletben mind filoszemita árulók), tehát ezek a makogó idegenek, gondolom szavazati jogot is kapnak és inkább előbb, mint utóbb, ahogy ismerem a belföldi korruptságot, egyik háztömbnek az mszp-re, a másik tömbnek a fideszre kell szavazni, mert nem kérdés, hogy mindkettő filoszemita áruló.

nem véletlen, hogy a magyar-izraeli mérkőzésről különböző képet vetítettek izraelbe, mint a magyar háztartásokba (ami valami példátlan botrány, ilyet életembe nem láttam még). ezt először le is tagadták, aztán egy blogger leleplezte
index.hu/kultur/media/2012/10/08/megkovette_a_kozmedia_az_izraeli_bloggert/

itt a nácik ellen vannak itthon a fideszék és mszp-éék, rájuk kell szavazni jó lelkülettel az idegenajkú, idegenszívű makogóknak. a jó ég tudja hányféle választási csalás van Magyarországon jelenleg.

2. nézd meg az új tommy lee jones-os háború császára című filmet, mekkora jenki propagandafilm, nagyon jóba nakarnak lenni most a japánokkal a jenkik, ők őrzik is őket katonailag kínától és é-koreától, mondja nógrádi györgy.

Kámasuka 2013.12.26. 11:39:24

@tesz-vesz: A ktgvetés egy évre szól, úgyhogy egy éven belül semmiképp se lenne jó visszahívni senkit, mert senki nem lenne felelős semmiért.

Részemről 10 évre válasszunk diktátort azt jónapot.

Alick 2013.12.26. 11:40:21

@tesz-vesz: Külön törvényhozói és kormányzati szakmai alapon működő stábokat kéne korlátozott (szerződéses) mandátummal pályáztatni a választásokon.
A jelenlegi szabadmandátumos pártrendszerben a hatalommegosztás elve sem működik, mert a győztes kezében összpontosul a törvényhozó és a végrehajtó hatalom is.
És jó ideje láthatjuk azt a gyakorlatot, hogy a kormányzati célokhoz ad hoc hozzáesztergálják a törvényeket, és még jó eset, ha nem salátatörvényként. Így hiába van többpártrendszer, (bármely oldali) kellő dominancia esetén a hatalomgyakorlás teljesen hasonló az egykori kádárista gyakorlathoz.

jeanbart 2013.12.26. 11:41:53

@Konzervatív0: Ertem a negativ erveket, de a demokratikus kultura hianyara nem lehet demokraciat epiteni, en nem gondolom hogy a valaszto hulye , tudja hogy a sajto hazudik. Sot a sajtot is orrba lehet vagni ha hazugsagokkal jon ezzel gyakorlatilag a demokratikus kozeletet mergezi, miert is kell hagyni ezt?

Húsleves 2013.12.26. 11:43:20

@Kámasuka:
Puzsérral természetesen nem kell mindenben egyetérteni. Én sem értek vele mindenben egyet. De: a videói nagyon jók arra, hogy megmutassák azt a végtelenül sarkított, végletekig kiforgatott, primitív érvelést, amivel ma tele vannak az ún. "elemző", "beszélgető", "tényfeltáró", stb. műsorok.

Konzervatív0 2013.12.26. 11:47:44

@jeanbart: Ebben igazad lehet, viszont ha a sajtót orrbavágod ámerikából és a punijóból azonnal a sajtósazabadságot sérelmezik és kilátásba helyezik hogy elküldik a napalmdemokráciájukat :)
Sajnos a nemzetközi környezet nyomását nem lehet figyelmen kivül hagyni, bár néha jó lenne :)

jeanbart 2013.12.26. 12:00:39

@Konzervatív0: a media is egy hatalmi tenyezo elobb utobb be kell latnia mindenkinek hogy ok sem elhetnek vissza a hatalmukkal ilyen olyan erdekek menten ,pl kell hogy legyen valosagalapja annak amit allitanak, az velemeny, a hazugsag nem velemeny.De net is beleszol , a hazug lapokat nem olvassak , korrekt bloggert olvasnak helyette . A tomeges felretajekoztatas koranak lassan vege van ...video,hang rogzites lement a nagy ceges szintrol a magan szintre ,ld arab tavasz telefonos felvetelek stb

TGabi 2013.12.26. 12:05:01

Te jó ég! Valakinek tényleg az a legfontosabb program Karácsonykor, hogy Puzsérral vitatkozzon?

Mondjuk ő aztán tényleg ellentmondásos figura: bizonyos hozzászólásai alapján azt az érzetet kelti, hogy "ha mindenki ilyen lenne, jobb lenne a világ."

Más véleménnyilvánítása alapján viszont simán megelőlegeznél neki egy pár hetes elmegyógyintézti kiruccanást. Utóbbi kategória pl. az eutanázia + a könnyű drogok szorgalmazása úton-útfélen. Ne azért akarjon már valaki ízlést formálni, hogy kedvet csináljon ezekhez a baromságokhoz!

A modern keresztény gyülekezeteket fikázó hozzáállása sem jön be. Amit a kultúráról, a médiáról, a zeneiparról, a szórakoztatóiparról és a reklámról mond, az nagyjából helytálló. Más témákban viszont jobb, ha meg se szólal. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 12:09:33

@Konzervatív0:
igen, nem is iskolázottsághoz kötném, de azért egy érettségi jó lenne. vmi tudásanyaghoz kötném, ingyenes oktatáshoz, ingyenes tv, rádió-műsorokhoz, és választás előtt vmi aktuálpolitikai teszthez

nem magasztalom fel az iskolázottságot, hiába lehet vki értelmes 8 általánossal, azért nem az a jellemző ma már, hogy a 8 általánossal élő emberek napi szinten újságot olvasnának, és utánajárnának maguk a politikai kérdésekhez.

a szegyénység nem tényező, lásd az idézeteket a poszt elején.
nem vagyok uniópárti, engem nem érdeklenek, gazdasági együttműködés lehet, de ne szóljanak bele a mi ügyeinkbe.

ki a közt elnök meg minielnök eléggé alap kérdés, és nem dönt el egy választást, míg ha azt kérdezzük pl hogy mennyi összeg miatt perelt horváth, azért aki ezt tudja, már látszik, hogy jobban ért a témához.

nem azért nincs jövője a jelenlegi nagy pártoknak mert nagyok (...), hanem mert leszerepeltek, teljesen egyértelműen korruptak. aki ezt nem tudja, még olvasgasson kicsit különböző oldalú híreket, vagy kérdezzen, mit nem tudsz? véded a fideszt?

én utálom az lmp-t, néha mondanak jót, de egyértelmű hogy külfölrdől pénzelik őket, cigánysimogatók, us-barátok, de velük is kevesebb lehetne talán a korrupció, bár most az átlátszó is lehozott róluk kurrupciógyanút
atlatszo.hu/2013/11/26/lmp-penztarnok-cege-is-nyert-volna-a-felfuggesztett-naperomutenderen/

de még nem szerepeltek le annyira, hogy ne tudjam ajánlani a liberálisabb választópolgároknak, tehát aki lmp-re szavaz még simán lehet értelmes, felvilágosult homo politicus.

felénk a jobbik szavazók: okos, nemzeti, fiatal értelmiségiek. úgy látszik nem egy helyen mozgunk.
az igazi nemzeti ember meg alapból gazdasági balos, ugyanis éhes hassal nem lehet himnuszt énekelni, axióma.
a jobbik-szavazókra nem bíznál egy kocsmát? még szerencse hogy nem a miskolci jobbik-szavazókra kell szavazni, hanem a miskolci jobbik alapszervezetre. a pártra! Volner és Gaudi és Balczó pedig a legértelmesebb politikusok az országban.
én is jobbikra szavazok most, meg tán a TESZ-re mégis megírtam ezt a posztot. most akkor én nem vagyok politikailag művelt mikor az egész közéletet ismerem? egy tévképzettel kéne leszámolni előbb a fejedben.

a TESZ-szel mégis mi bajod van? mondom én h fideszes vagy. ami elég ciki ma már.

az ellenzéki revolvereésről már írtam, előző kommenetemben, de a posztban is, arról is ki állná a költségeket ha sikertelen lenne, arról is hogy nem kapnának kampánypénzeket a pártok, mert felesleges a fideszes, jobbikos, lmp-és, mszp-s kitűző, toll, mappa, plakát, zászló, póló.

a visszahívás nem korlátozná a jó döntések menetét, ha aláírásokhoz kötnék a felállítását, tehát pont annyi aláírás kellene, amennyi már a visszahívhatóságot is eldöntené, ha nem jön össze egy aljas ellenzéki buktatási célzat, akkor is csak a haszontalan és felesleges ellenzéki pártot és debil aktivistáit kötné le, az ő forrásait csökkentené, amelyet a szavazatgyűjtő kulis négerekre, diákmunkásokra költene
így a jó nem kerülne veszélybe se és még a rosszat is részben lefoglalnánk. nyilván nem lenne túl gyakori a sikeres visszahívás.

"Pl. polgárként azt jónak tartom hogy ne legyen adó és ne legyen áfa"

ezt személyszerint te jónak tartod? tehát akkor ha ég a házad, jönek a tűzoltók és fizetsz nekik félmillió forintot, ahelyett hogy mindenki havi 500 forintot fizetne? van ám ráció az államban. nem érdemes itthon 200 000-ért foghúzást intézni, ha havi 6000-ért bámikor igénybevehetsz mindent ingyenesen.
és ha jön egy idegen hadsereg mit fogsz egyedül csinálni?
ezek nem olyan nagy kérdések, miért nem tudja rájuk mindenki alapból a választ? az adó nem azért van hogy ellopják, hanem hogy ésszerűen felhasználják.

azért nem bármikor vennének ki emebreket a kormányból, én amúgy parlamentre és vidéki önkormáyzatokra gondolok elsősorban, nem kormánytagokra a visszahíváskor.

Húsleves 2013.12.26. 12:23:57

@TGabi:
Egyszerűbben is fogalmazhattál volna. Amiben egyetértesz vele az jó, amiben nem, az rossz.

Húsleves 2013.12.26. 12:28:27

@tesz-vesz:
Erről az izraeli blogos botrányról lemaradtam, bár igazából már ez sem lep meg különösebben. Már az sem llepne meg, ha kiderülne, hogy szándékos provokáció volt, Kubatov finom lelkű, hellyel-közzel megtért gyilkosokat is felmutatni tudó elit-gárdájának szervezésében.

MACISAJT 2013.12.26. 12:39:12

@jeanbart: ("Angyant miert nem tudtak lejaratni.?")

Mert nem is akarták.
Ángyán épp eléggé lejáratta saját magát,de ha valaki ebben kételkedne, az majd nézze meg a 2014-es választási eredményeket, ahol ő is indulni fog.

MACISAJT 2013.12.26. 12:40:19

Ja és utólagos kérdésem.
Honnan és miért került elő egy másfél hónapos bejegyzés az Index címlapjára?
"Újrahasznosítás"?

Konzervatív0 2013.12.26. 12:54:04

@tesz-vesz: Több helyen nem értünk egyet.
Lehet mert falusi vagyok, de körbe vagyok véve olyan érettségizettekkel akik politikai müveltége egy másnapos muslicáéval egyezik. Szóval az hogy valaki leérettségizett (főleg manapság) semmilyen politikai kultúrát, és főleg érdeklődést nem ad neki.
Abban van valami hogy egy számolni 10-ig nem tudó ember ne döntsön politikai dolgokban, de sajnos mint mondtam iskolához kötöttséggel nem lehet megoldani. Maximum a szavatzatok általam vázolt szürése lehetne megoldás. (vagy valami hasonló)
A miskolci jobbikot említed. Nos én is itt lakom nem messze miskolctól egy falubabn. Valóban nem a szavazújukra kell szavazni, viszont a szavazóázisuk nélkül egy semmik lennének.
Egy pártot a szavazóbázisa minősit és határoz meg, és itt falun ha csak az érettségizetteket engeded szavazni a jobbik max 2db szavazatot kap. Ez van.

A legutóbbi országgyűlési választás költsége 6.6 mrd volt. Ha csak leosztjuk képviselőre az 12 milla/képviselő, Ennyibe kerül egy ujraválasztás nagyon lesarkitva. Valójában ennél sokkal több, én olyan 50-150 millióra tippelek, ugye OVB fel kell álljon ki kell vizsgálni a panaszokat ellenörizni kell a tisztaságpot az adatokat biztosítani kell stb. Ez egy kisebb pártot helyben gatyára vág tehát támogatók utám fog nézni aki megspendirozza az esetleges bukást :) és később pedig benyuktja a számlát :) Nincs ingyenebéd :)
Nincs olyan a jelen demokráciában hogy független és tiszta vezetés. Pénz nélkül nem lehet nyerni és akik adták a pénz később tartják a markukat. Így megy mindenhol a világban. (sajnos)
Fideszes lennék? sosem voltam pártnak tagja, viszont szavazok minden alaklommal a szabad belátásom szerint. El kell keserítselek, de nem a fideszre szavazok, hanem arra akivel az értékrendem valamilyen szinten találkozik.

Mint írtam aláírást bármikor fel lehet mutatni, van az a pénz. Ráadásul ha összevetjük azzal az igényeddel hogy nem mindenki szavazhat, ott aztán szép munka ellenőrizni hogy az adott aláíró szavazatképes vagy sem :)

Az átlag ember ma magyarországon abban méri le egy kormány jóságát hogy mennyi marad a boritékban, mennyit hagy meg neki és mennyiben hagyja élni.
Természetesen senki sem szeret adózni. Ez természetesen, noha tudjuk szükség van rá, de az átlagembert nem érdekli hogy állam amiből teremt pénzt tűzoltókra, vagy mentőkre. Egy valami érdekli. Neki kinnél több maradjon.
Erre utaltam azzal amit írtam.
A vidéki önkormányzatokról:
Mint emlittem egy borsodi faluban lalkom, és így magam bőrén tapasztalom a demokráciánkat.
A faluban a választó nem a fideszre vagy az mszp-re szavaz hanem pista bácsira meg marika nénire.
ÉS pista bácsi úgy lesz polgármester hogy mindenki ismeri, mindenkiek előre köszön és mindenkihez van egy kedves szava.
Igaz hogy házfalon kivül mást nem siekrült az életében emelnie, és a gazdálkodás fogalma ott megszorul nála hogy kiviszi a trágyát a tehén alól, de mindenki ismeri, és rászavaz.
Nos ez a mi demoráciánk ahol a képviselők ingyen dolgoznak (mert nincs rá pénz) a polgármesternek gőze nincs mit kellene tenni úgy hogy 4 év mulva újraválasszák (mert ez létkérdés) és közben rend is legyen, és a királysága se sérüljön. Ha visszahivnak egy képviselőt (függetlent mert szinte csak az van) akkor nem törénik semmi mert a polgármester egyeduralmát ez nem befolyáolja. Ha meg sikerül összeállítani egy olyan testületet mint pár faluval lentebb (50% jobbik 50% polgármesterhivő) akkor a testületi üléseken csak az egymás alázása megy az érdemi munka helyett, 2 felé ünnepel a falu ahol az elelntábort fikázzák, egymés feleségeit küldik el az állásából stb. a falu meg sorvad.

Konzervatív0 2013.12.26. 13:02:44

@Konzervatív0: ja és az 50% jobbik képviselőből (az adott faluiban) egynek sincs érettségije csak szamunkásbizonyitványa. (kőmves, fényképész meg lakatos vagy valami hasonló) Polgárvédelmet szerveztek, amiből vastagon megszedték magukat.
A mi falunkban a jobbik szavazó a cigánynal együtt jár az erőre fáért, mert ha cigánynak szabad akkor neki is, a felesége feketén dolgozik otthon de fenn van a nagymagyarország címer a házfalon.
Ennyi.

2013.12.26. 13:27:49

Jó hosszan írsz hülyeségeket, én már ez első oldal után belefáradtam. Szerencsére a világ már régen túllépett a bornírt elképzeléseiden a jó diktátorrol meg a szavazási cenzusról. Aki a Jobbikra szavaz, az nép- és nemzetellenes protofasiszta, aki azt reklámozza, hogy a "kispártokra" kell szavazni, az meg a Fidesz kiszolgálója, az orbáni diktatúra talpnyalója.

Michel Djerzinski 2013.12.26. 13:48:37

@TGabi: Te egy akkor fasz vagy, hogy azt még elképzelni is fárasztó. Menj vissza inkább a szaloncukrok és a bejglik közé inkább, és jólesően büffents ostoba, szegényes, lapos kis előítéleteidhez...

Húsleves 2013.12.26. 13:51:57

@iii:
A Jobbikot kizártad, a kis pártokat kizártad, a FIDESZ-t kizártad, alig nyilvánvaló, hogy a te demokratikus világodban kikre KELL szavazni.

Michel Djerzinski 2013.12.26. 13:52:43

@iii: Nem igazán tudom belátni, hogy a Schiffer-féle LMP-re való szavazás miért ekvivalens az orbáni diktatúra talpnyalásával, de ezt a böszme kijelentésedet betudom a romlott karácsonyi menünek...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 13:52:52

@Konzervatív0:

" pár elfogult előtt nem tudod a saját támogatottat lejáratni "

én inkább megfordítanám, pár elfogult előtt le tudod járatni hülyeségekkel és hazugságokkal Ángyánt, de valójában nem lehetett eddig még őt lejáratni.
erre is megoldás lehet talán ha a csökkentjük a hülye szavazók számát

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 13:56:42

@Konzervatív0: ja hát akkor : a demokráciának nincs szüksége ostobákra, kezdetleges elmékre, hiába keresztények, hiába ateisták, hiába mohamedánok, hiába zsidók.
a zsidókra meg amúgy sincs szüksége, haha.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:08:56

@Konzervatív0:

? ki dönti ela nagy problémát? te is tudod nem?
amúgy meg miért kéne eldöntetni?

nyilván nem lesz egységes a választópolgár véleménye, ha kis problémával, vagy kis problémának tűnő dolgokkal nem fog összegyűlni a megfelelő számú aláírás.
a képviselő vissazhívása nagyon ritka lenne, modtam. de mégiscsak jó, ha ez a démoklészi kard azért ott lebeg mindenki felett, talán visszavesznek egy hajszálnyit az arcukból.

"az ellenzék akár havi szinten is bepróbálkozhatna hátha sikerül"

nem hiszem hogy sikerül megérteni, de mivel próbálkozik meg? az aláírásgyűjtéssel? és kit zavar? próbálkozzon csak, szerinted mindig össze fog gyűlni a megfelelő szám? hát hol élsz te?
nem gondolod hogy a választópolgárt, akit feleslegesen zaklatják az megutálja majd a zaklatóit?

havi szinten választgatni? igen? komoly vagy

ő fizeti a bulit ha nem jön össze, és a néger kulit is ő fizeti, mi lenne ha elolvasnád a posztot?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:11:34

@Kámasuka: miért ha visszahívsz egy parlamenti képviselőt akkor az már azonnal elévült?
ő csak megszavazza amúgy, de a döntést nem ő hozta, felelős mindig van

a diktátoros ötlet nem rossz.

Kámasuka 2013.12.26. 14:26:43

@tesz-vesz: Más felelne a ktgvetés végrehajtásáért, mint aki megszavazta a ktgvetést.

Igy frankón lehetne mindenkinek egymásra mutogatni, hogy a 6tal előttem levő képviselő eleve lehetetlen ktgvetést szavazott meg kontra a ktgvetési terv betarthatatlan.

Nem kell demokrácia unom. Mit unom unnyuk! Vagy ha mégse unom hát kell szavazati jog, de cenzusos, és adóbefizetéssel arányos értékü.

Azaz büdösparasztok - középrétege - méltóságos urak - oligarchák és végül a nagy varázsló. Ez az eszményi igazságos rendszer.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:26:55

@Alick:
de ezek a stábok már olyanok mint egy szakmai párt. pl a TESZ is egy stáb, egy párt.

mivel nem volt még rendszerváltás, illetve ők választják a rendőrvezetőket, bírákat, ügyészséget, közt elnököt, ezért uralkodnak ők a hatalmi ágak felett is.
szerintem jobb lenne ha az ügyészségek, bírák, akár a rendőrvezetők is a közt, elnök, államelnök, vagy király alá tartoznának. ő adná a fizetésüket, ő nevezné ki őket, a közt elnököt meg a nép választaná, a király meg állandó lenne, ezért nem függne a pillanatnyi kormányoktól.

kultúrpesszimista 2013.12.26. 14:32:42

Puzsér Róbertnek és tesz-vesznek (is) erősen ajánlom figyelmébe az alábbi írást. Szerintem zseniális és minden benne van:

www.salamonjanos.eoldal.hu/cikkek/egy-mondat-a-demokraciarol---elet-es-irodalom-lvi.-evfolyam--18.-szam-2012.05.04.html

(A szerző egyéb írásai legalább ennyire lenyűgözőek, mint a linkelt cikk.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:33:29

@Kámasuka:
aki végrehajtja , nyilván egyetért vele, vagy szerinted, ha a náci megszavazza a deportálást, visszahívják őt, és lipótvárosi kommunistát tesznek be helyette, akkor az is végrehajtja a deportálást mert a náci már megszavazta?

parlamenti képviselő csak törvényeket hoz.
a kormány végrehajt, azt meg csak négyévente lehet visszahívni.

nem tudod unni a demokráciát, mert nincsen. vagyonos zsarnokok rátelepedtek a rednszerre, ők irányítanak, mondják a törvényeket, és emellett még nem is néztük, hogy csőcselékek, félhülyék szavaznak összevissza.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:38:36

@jeanbart: szerintem nem tudja hogy a sajtó hazudik. még mindig a saját, "baráti" sajtójának hisznek tömegek.

Kámasuka 2013.12.26. 14:39:45

@tesz-vesz: 'nem tudod unni a demokráciát, mert nincsen. vagyonos zsarnokok rátelepedtek a rednszerre, ők irányítanak, mondják a törvényeket, és emellett még nem is néztük, hogy csőcselékek, félhülyék szavaznak összevissza.'

Igen, igen! Pont ezt kell hivatalossá tenni, félhülye csak akkor szóljon bele ha mégiscsak sokat adózik!

'Azaz büdösparasztok - középrétege - méltóságos urak - oligarchák és végül a nagy varázsló. Ez az eszményi igazságos rendszer. '

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:43:11

@Konzervatív0: kimenne innen pár cég talán, ha rendesen adót kéne fizetniük, ha kiszorulnának innen a helytartóik a politikából , ennyi lenne csak, itthon nem jönne be bombázás, csak gazdasági szankció
de nehogy már a külföldi nagytőke próbáljon beleszólni a saját dolgainkba, közük nincsen hozzá, nem a farok csóválja a kutyát, nem kéne lemenni szolgába, csak azért mert unió van, az unióból is ki lehet lépni, nem reszketni kell a sóhivataltól, hanem érdemben cselekedni, hasznossá válni, és nem beijedni minden idióta képviselőtől, ordítozna kohn bendit, és? kit érdekel, ha hazudozik akkor be kell perelni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:46:20

@Kámasuka: hogy tudod unni azt a rendszert akkor, ami után epekedsz, mikor most is az van, mondtam már, de nem figyeltél:

"annyit érsz amennyid van?
egy szegény bölcs nem lehet az országgyűlés tagja de egy spekuláns felvásárló igen?
és aki több adót fizet annak nagyobb beleszólása lenne a politikai döntésekbe? mert akkor ugyanazt a helyzetet kapnánk, mint ami most van. az miért lenne jó?

az értelmiség nem fizet adót? ki az értelmiség szerinted? mert van egy réteg, hellerágnesék, csermelypéterék, fialák, tgm-ék galamuszi-csoportok, akik magukat annak nevezik, de szerintem túltanult prolik, sznob posztkommunisták csupán, nem értelmiség ők, ebben egyetérthetünk, de az igazi értelmiség képes maga is adófizetésre, bizony ám "

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:52:51

@TGabi:
nem most írtam, csak most jelenítettem meg 2x-ra, láthatod az első kommenteken a valós dátumot, de ha most írom akkor mi van? muszáj a tévét nézni ilyekor?

eutanázia pártolásával semmi gond nincsen, én is támogatom. mi lenne vele a baj? kit érdelet amgy ez? teljesen lényegtelen kérdés az eutanázia

a könnyű drogokról írtam, szerkesztettem:
kkbk.blog.hu/2013/11/21/a_fu_legalizalasa_egy_ertelmes_tarsadalomban

Puzsér beszélt már papbarátjával a 10 legjobb keresztény filmről, nem hinném hogy keresztényellenes lenne

viszont ő mindenáron össze akarja kapcsolni a nagytőkéseket és a politikát, ez oké, mert összetartóznak ma, viszont ő ezt a reklámokon keresztül akarja megtenni a fejében, a reklám viszont egy bagatell ügy szintén, ahogy az eutanázia.

Kámasuka 2013.12.26. 14:53:59

@tesz-vesz: 'hogy tudod unni azt a rendszert akkor, ami után epekedsz, mikor most is az van'

- Nem most nincs az, mert most nem a legnagyobb adózó szavazata ér a legtöbbet. Simicska szavazata ugyanannyit ér mint a tied. Az hogy ő ügyeskedik, rá van kényszerítve mert igazságtalan a rencer.

At eszményi rencerben minden büdösparaszt olyan arányban szól bele a döntésbe, amennyit becsenget a közösbe. Minden lobbi tökfelesleges ezentúl!

Igen, megcsináltam!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:54:54

@Húsleves: kubatov gyilkosai? ez a baltás? vagy a cigányölők?
és ez is milyen nagy probléma a médiával, hogy jelentősen szór, a fontos hírek elsikkadhatnak, ha egyáltalán beszélnek róluk

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 14:57:15

@Kámasuka: a szavazás jelenleg egy parasztvakítás, hogy örüljön a proli, simicska írja a törvényeket, és csányi minden eddigi kormány alatt, kit érdekel hogy mire szavaz a paraszt?
tanultak rothshildtől, nem érdekli őket kié a kormány, ha övüké a bank és a pénzkibocsátás joga

Kámasuka 2013.12.26. 14:58:36

@tesz-vesz: Na ezt is megoldottam.

Néphülyítő médiákokra sincs szükség, mert ahelyett hogy vennének saját TV-t az oligarchák, eleve többet ér a szavuk a választáson mer nem kell megvenniük a más szavát.

Igen, igen!

Kámasuka 2013.12.26. 14:59:59

@tesz-vesz: Igen, igen!

De a paraszt tuggyon róla hogy paraszt, és a társadalom máris eszményivé válik.

Én aztat mondom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 15:36:55

@MACISAJT: de akarták, napraforgó blog, hír tévé?
444.hu/2013/12/16/sajtoetikat-hanytorgat-fel-es-hisztizik-a-hir-tv-kishantos-ugyben/
nincs meg? folyamatosan hazudoznak kishantosról, Ángyánról.

és nem járatta le magát Ángyán. ennyi, indokolnom se kell, ha te se teszed, nagyon bölcsen, haha

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 15:38:26

@Kámasuka: meggyőztél, legyen simicska a király és orbán az udvari bohóc, hivatalosan is. mszpseknél meg puch laci és fletó

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 15:39:38

@MACISAJT: megjelentettem újra, át is írtam jelentősen.
nem tetszik a rendszer? alig volt kinn címlapon 3 óráig, indexen vagyok, félillegalitásban

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 15:58:07

@Konzervatív0:

ha elolvasnád a posztot vagy a kommentemet rendesen, tudnád, hogy önmagában az érettségi és még a főiskolai végzettség sem elég. de te nem érted. igen, szavatazok szűréséről is van szó.

"körbe vagyok véve olyan érettségizettekkel akik politikai müveltége egy másnapos muslicáéval egyezik"
hát még ami érettségi alatt van.

ugye, tippeltem miskolcról, és bejött, látod milyen eidetikus vagyok.

nem a szavazótábor minősít egy pártot, ha sok a pedofil a szavazói között a fidezsnek, akkor pedofil a fidezs? de jobbat mondok: ha a pőrt korrupt, akkor korrupt a szavazója is? ha egy szavazótömeg tiszteséges akkor tisztességes a párt is? lásd fidesz keresztény szavazóit.

nem érted, hogy nincs mindennap visszahívás?
én sokallom a választások költségét, lenne ez olcsóbb is, ha eltakarítanánk a posztkomcsikat.
egy biztos és okos elektronikus internetnélküli rendszerrel is olcsóbb lehetne, tehán nem papírapú, hanem egy darab szoftver, de szavazni ugyanúgy bizottság előtt kéne rajta.

pénz nélkül kell nyerni, minimális pénzzel, a demokrácia lényege nem az, hogy az nyer akinek több pénze van, és jól tudja reklámozni magát.
a kampányok felesleges ilyen mai módon, köztévébe az összessel. pártvitákat.

aláírást fel lehet mutatni pénzért? ez már rendőrségi ügy, arról tudsz-e? írtam erről is a posztban, jó lenne ha elolvasnád, mivel sok ember tud róla, elég nehéz titokban tartani.

nemcska nekünk kell ellenőrizni, de annak is szép munka aki elvégezteti az aláírásgyűjtést.

nem átlagemberekről beszélünk, hanem homo politikusról, és kevesebb adó kéne tisztességes politikusoknak, ezért kéne elzavarni a posztkomcsikat a gaadaságból is, nemcsak a politikából, médiából, bíróságról, rendőrségből.

és szerinted a falutok polgármesterére agysebészek szavaznak?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.26. 15:59:41

@iii: annak írtam aki tud olvasni
a fidesz nagy párt, de ne zavarjon hogy egy maffiának tartom a fideszt az mszp-vel, nem kell kifejteni a véleményedet, szevasz

Konzervatív0 2013.12.26. 18:48:24

@tesz-vesz: Ha a szavazatszűrés megvan fölösleges még iskolai végzettséghez kötni a szavazatot. Egyfelől ezzel egyféle "elit" jogának hagyod meg a választást, másfelől mint irtam igen sok esetleg politikában tájokozott szavazó is kiesik a szavazókörből.

Arra akartam célozni hogy a tanulással nem áll arányban a politikai érettség. Mint írtam rengeteg mérnök ismerősöm van aki olyan szinten tájékozatlan a napi politikában hogy rémisztő, ellenben van olyan szakmunkás ismerősöm aki folyamatosan olvas, médiát böngész mert érdekli a dolog és így kellően tájékozott.
Szóval maradjuk a szavazatszürésnél midnenféle iskolai megkötés nélkül :)

Jól tippelted Miskolc körnéyki vagyok.

Gondollj bele egy zárt elektronikus szavazói rendszerbe. Vaki megcsináljam és van az a pénz amiért tesz bele kiskapukat trójaikat miegymást amivel lehetőség nyilik a manipulációra.(talán pénz sem kell hozzá, hogy meghekkeljék)
Ettől tart a legtöbb szavazó egy tisztán elektronikus rendszernél.
És még ha nincs is ilyen kiskapu, trójai, a vesztes fél igen szépen tud operálni az esetleg csalás lehetőségéánek meglebegtetésével. Szóval én félek a tisztán elektronikus rendszerektől.

Egy szavazókör igen is minősít egy pártot csak nem fordítottan.
HA egy párt korrupt a szavazó nem biztos, de forditva nagyobb esélye van. Ha a szavazó korrupt nagyobb eséllyel fog egy korrupt pártra szavazni, hisz számára a korrupció "belefér".
Ha az szabazó drogbarát akkor nagyobb esélyel fog egys drogbarát pártra szavazni.

Értem hogy nincs minden nap visszahivás, de minden nap lehet taláni olyan "nagy dolgot" amire lehet alapozni egy visszahivási kisérletet. Nincs értelme a visszahivásnak.

Egy ideális demokráciában nem számít a pénz 1-1 párt esetén, de ideális demokrácia nem létetik.
Aki elhiszi hogy gazdasági háttér nélkül tud egy párt számottevővé válni az messze van arealitásoktól. nem csak itt de az egész világon. Nem mondom hogy ez jó de ez van. Pénz nélkül nincs médiajelenlét, nincs semmi. (sajnos)

Igen a pénzen vett aláírás az bűncselekmény, mint ahogy büncselekmény a pénzen vett szavazat is. A gond csak a tettenérés és a bizonyitás. Egyik félnek sem érdeke hogy kiderüljön mert mind a két fél büncselekményt követ el.
Itt a bökkenő.
Az aláírásgyüjtő kezelhet adatokat pl. a választói névsorról?
Szereintem ez adatkezelési problémát jelenthet adott esetben.

Nem csak a posztkomcsival van a baj. Ha valaki politizálsára adja a fejét korpa közé keveredik. Ez van. Csak nézd az LMP-t. Lehet más a politika? Nem lehet ...
Egyszerű példa: Apuci momdjuk politikus és megkap egy törvényjavaslatot amiben az új autópálya nyomvonala lesz kijelölve. Hogy, hogy nem, de azt a terültet a tulajdonosa már évek óta el akarja adni sikertelenül.
Engeded a pulyának megveni az illetőtől a területet hogy dupla haszna legyen rajta a kisajátításkor vagy inkább felvilágosítod a tulajt hogy várjon vele és duplán kaszálhat a kisajátításon?

OK, tisztességes ember vagy és nem.

Nézzünk másik esetet.
A faludban nincs tornaterem és évek óta sikeretelnül pályáz a falu tornaterem építésre, mert az elbirálásra az alap kiürül.
Te bele kerülsz abba a bizottságba ahol az ilyen pályázatokat kiértékelik. A helyi polgármester (melleleg jó ismerősöd) pedig személyesen keres meg hogy közbenjárjon a falu érdekélben. Természetesen pénzt nem kinál érte és te nem is foganál el. Tisztességes a falu tornateremhez segítened?
A tisztességesség mezsgyéje nagyon keskeny és sokszor megitélés kérdése.

A falum polgármesterét nyilván nem agysebészek szavaznák be, merthogy egy sincs a választók között, de ha elfogadjuk az érettségit... mint szűrőt.
A falumban diplomás kb 30 van ebből 20-at nem érdekel a politika és ha meghallja a politika szót elkezd köpködni és más témát keres. Az érettségizettek száma lehet eléri a 100-at is, és kb ugyan ez azarány azokból is politikailag analfabéta.
Ha most ezt összeadom, akkor 130 szavazóképekes szavazóból elmegy szavazni 40 és ez szavaz egy szamunkásképzőt végzett polgármesterre :) Ha meg megnézem hányak volt érettségie a polgármesteri székért indulók közül, akkor egy kerek nullával kell beérjük. A képviselők között van 1 tanár szóval neki van dilpomája...
Akinek van megfelelő végzettsége és munkája nem fogja 4 év polgármesterségért félredobni azt. Én sem teszem.

Megjegyzem magam is támogatnám hogy érettségihez kössék a polgármesterséget és a képviselőséget, valamit a polgármestert közgazdasági ismeretek hiányábanm kötelezném egy gyorstalpaló államigazgatási, és közgazdasági ismeretek megszerzésére, természetesen saját pénzből. Ez sem garancia a jó gazdálkodásra de talán kis esély.

2013.12.26. 22:44:27

@Michel Djerzinski: A két kijelentés nem pontosan ugyanaz. Az LMP-re szavazás önmagában természetesen nem jelenti a talpnyalást, az pusztán egy tévedés. Aki viszont egyenlőséget tesz az orbáni téboly és a korábbi rendszer közé, mondván, hogy mindkettő egyforma, az gyakorlatilag ennek a putyini rendszernek a továbbélését segíti elő.

**büdösmackó** 2013.12.27. 07:32:12

A posztoló elcseszettül nem érti, mi is történik. Puzsér sem. Ángyán sem. Aranyos az erőfeszítés és az okoskodás, de ez mind-mind a jelenségek szintje. A felszínen táncoltok. Az egész jelenségnek másban, máshol van a gyökere, amíg arra nincs megoldás ezekre a jelenségekre sincs megoldás.

KopaszMercis 2013.12.27. 09:31:30

@tesz-vesz:
Nem minden keresztény ostoba… csak amelyik templomba jár, meg pappal szóba áll. A többi tok OK. És ebben semmi irónia nincsen. Nem kell baromi okosnak lenni, hogy már a bilba ELSŐ OLDALÁN olyan dolgok vannak (szaporodjatok, sokasodjatok vs. cölibátus?) ami alapján hamar ki lehet matekozni, hogy az intézményesített kereszténység nem süti.
Ezzel az új Pápával kapott egy történelmi lehetőséget a Katolikus egyház, utoljára van esélyük bebizonyítani, hogy egy valamire való szervezet, és nem pedig tumor az embersiég testén.

Majd meglátjuk...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 10:31:00

@KopaszMercis: ha nem tudsz 60 IQ-nál nagyobb teljesítményt kipréselni magadból, hagyd el az oldalt!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 14:07:43

@Konzervatív0: a jövőben az ilyen olvasott szakmunkások akár még az érettségit is könnyedén letehetnék. sok esetben okosabbak, dörzsöltebbek a munkások, mint egy főiskolás proli.
a szakmunkásoknak a tananyaga jelenleg eléggé laza és országszerte is változatos az oktatás, csapongó minőségű, de inkább rossz mint jó, de ha kicsit szigorítunk a követelményeken felőlem lehet nekik is szavazni, ezen ne múljon, de én szívem szerint érettségihez kötném, mert te is mondtad, hogy ők is még eléggé primkók. miért lenne baj, ha többen érettségiznének le?

trójai azért nem lenne benne, mert nem netes lenne, zárt gépen lenne
én se bízok az elektronikus szavazásban amúgy, de olcsósítani kell, mert ez nagyon drága, ha nyíltan látná a szavazási bizottság a szavazók számát, 10 percenként írnák kézzel az adatokat és minden szavazó kapna szavazási sorszámot, összevetni ezt az alárásokkal, személyikkel, ilyen apró kézi trükkökkel el lehetne érni, hogy azért biztonságos legyen. nyiván nem a mostani maffiának kell szabályozni, de abból kell kiindulni hogy minden korban maffia lesz a poitikai elit, így kell megalkotni a szavazásokat.

a fidesz szavazói nem korruptak, nagy részben nemzeti, keresztények, birkák, naivák, de tisztességes emberek. hogyan és mennyire befolyásolja ez a fideszt lényegi kérdésekben? sehogy, semmennnyiben.

drogbarátra drogbarát szavaz, ez mégis hogyan minősítené a pártot? ha amúgyis drogbarát?

"minden nap lehet taláni olyan "nagy dolgot" amire lehet alapozni egy visszahivási kisérletet. Nincs értelme a visszahivásnak."

nem érted... akkor találj és gyűjts össze minden nap 600 000 aláírást, homo politicusoktól.
a kétes seress mária mennyi ideig is kalapozott az aláírásért?
4 hónap alatt gyűlt össze 200 000 aláírás neki, egy OLYAN ÜGYBEN, AMI MINDENKI SZÁMÁRA TELJESEN EGYÉRTELMŰ volt.

"Aki elhiszi hogy gazdasági háttér nélkül tud egy párt számottevővé válni az messze van a realitásoktól."

ha betiltjuk a drága kampányokat, miért ne tudna? erre válaszolj. minden párt esélyt kap a köztévében, nyilvános vitákban. ingyen, ezért van a köztévé, nem azért, hogy leessenek egy buta vetélkedőben a csapóajtón, a padlón. az első bemutatkozások még viccesek is lennének a sok bolonddal. bár talán itt is jobb, ha valamiféle kopogtatócédulákhoz kötnénk, egy nagyon minimálishoz. pl ha van egy blogger, neten, facebookon, pl a vbőr, könnyedén megszerezheti a kopogatótcédulát.

nyomravezetői díjat, és amnesztiát kap aki felderíti a csalást, egyik fél sem érdekelt? hát az ellenzék? helyiek? tanúkkal lehet bionyítani a csalást.

"Az aláírásgyüjtő kezelhet adatokat pl. a választói névsorról?"

hogy a fenébe kezelhetne? az magánügy. jogilag védettnek kell lennie, törvényellenes.

a politikát és a gazdaságot ketté kell választani, én támogatom azt az ötletet, a politikus ne kalmár, kufár legyen, hanem humán bölcs. szerintem összeférhetetlen, ha üzletei vannak egy politikusnak ill. törvényellenes, ha vállalkozó családjának infókat szivárogtat ki, amúgy jó példa ez az autópályás. szép morális kérdés.

miért lenne tisztességtelen tornatermet felhúzni ha semmi részesedésem, kenőpénzem nincs belőle? közérdek? az. közügy? az.
mire alakult bizottságom? ilyenekre? akkor?
ez törvényes lobbi, amit a polgi folytatott, felhívta a figyelmemet a problémára , mégha felhasználja ezt a kampányára is. bár kérdéses hogy a többi pályázó mire ad be anyagot. lehet vannak súlyosabb esetek.

pedig jó lenne, valamelyik értelmes ember nekiállna a polgármesterségnek a falutokban, bár nem hiszem, hogy olyan sok lehetőség lenne ott, én mindenképpen zöld energiát vinnék a falumba.
kkbk.blog.hu/2011/11/25/multimilliomos_lett_a_halalra_itelt_falu

KopaszMercis 2013.12.27. 20:19:23

@tesz-vesz:
Ezt a krisztusi éned mondatta veled?

Te sem nagyon érted, hogy miről magyarázott az öreg. Pedig nem olyan bonyolult. Többek között ezért sincsen szükség intézményre, és ezért is ítélte el Jézus a nyilvános imádkozást, és tartotta póznak… Máté 6, 5 "Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek"… de hát hozzád képest ő mit tudhatott, hiszen te le 60-as IQzol krisztusi szeretetből és toleranciából rögtön valakit, aki amúgy nálad jóval intelligensebb…

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.27. 20:55:20

@KopaszMercis: ja hát ha jóval intelligensebb vagy, akkor mondjad, és elhiszem neked.

viszonylag jó a példád a Bibliádból, szerencséd van most az egyszer, de előző kommetned még mindig nagyon primkó marad sajna, ki kell fejteni, hogy az okosság és templombajárás között nincs összefüggés? az a fajta közösségi, vallási, zenei élmény nem imádkozás.
a misén nem imádkoznak, hanem megélik a vallásukat közösségben. én szorgalmazom, hogy a misék legyenek hasznosabbak amúgy. tanuljanak hasznosabb dolgokat az emberek.

krisztusi szeretet nálam nincsen, nem szeretem a butákat, ostobákat és az ellenségeimet, nem dobok vissza kenyérrel, és a másik orcámat se fordítom oda, inkább kiirtom az ellenségem.
az ellenfeleinknek csak akkor bocsáthatunk meg, ha bármikor legyőzhetjük, ellenben ő irt ki minket. tehát ostobaság gyengének lenni.
persze én nem ellenségeskedem feleslegesen és olyanokkal akik legbelül valahol jók is, csak néha megtévednek.

KopaszMercis 2013.12.28. 09:13:43

@tesz-vesz:
"az ellenfeleinknek csak akkor bocsáthatunk meg, ha bármikor legyőzhetjük, ellenben ő irt ki minket. " Jah lásd bukott politikusok és történelmi személyiségek tömkelegét:
Nelszon Man Gyula
Ma Hat Holnap Gandi
Jééé Zus
stb… Igen ez a Krisztusi szeretet amiről a Biblia prédikál mekkora ökörség.
A vak is látja, hogy a spiritualitás, a vallás az jó dolog. Csoportba tömörült mikiegereket akik a közös napirendjüket átszellemülve tolják nem okos magaviseletnek nevezzük, hanem "a meleg büszkeség napjának". A csoportba tömörült emberek mind birkákká válnak és hülyén viselkednek. A történelem engem igazol. És nem, nincsen érdemi különbség a templomba járás, és a meleg felvonulás között… és mielőtt habzószájjal leírnád, hogy a tradíció, és a szokás stb, emlékeztetnélek, hogy sok sok helyen a kislányok csiklójának eltávolítása és nem szervük zártra varrása a tradíció, így önmagában az, hogy van egy ilyen beteg tradíció, hogy a legintimebb, legbensőségesebb kapcsolatot (ami ugye köztem és a teremtőm között van, ami intimebb, mint bármilyen heteroszexuális vagy homoszexuális pár kapcsolat, amit ocsmány dolog az utcán megélni, hogy teszik azt a pride-osok amikor tangában vonulnak) nyilvánosságban és közösségben élik meg beteg és csavarodott eltévedt lelkek önmagában nem érv semmire, max ezzel lehetne kardoskodni a meleg felvonulás betiltása ellen. Már pedig azt is jobb lenne betiltani.

Látod milyen csavart, még is igaz és intelligensen összerakott gondolatok. Még egyszer: ne hülyézd le csak azért az okosabbat, mert jól esik. Még szükséged lehet a jóindulatára, hogy ne csináljon belőled hülyét és ne állítsa pellengére a megtévedt, a történelem szemétdombjára való értékrended.

Tényleg kár volt lehülyézni, most kénytelen leszel elsunnyogni és kitörölni a posztjaimat. De nekem bőségesen elég, hogy te tudod az igazat, és ezzel együtt kell éljél ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.28. 13:03:32

@KopaszMercis: gandi nem ért el sokmindent, Anglia meggyengült a vh után, nem tudta fenntartani az indiai gyarmatot katonailag, de mondom, megnézném a brit magánzseb mennyit gazdagodott a vh után indiából, hogy is mondta a rothshield?
mandela a terrorista fegyvercsempész békés lenne? állítólag neked van eszed, azt mondtad legalábbis
kkbk.blog.hu/2013/12/07/nelson_mandela_oljetek_meg_a_burokat

Jézus ostora a kufárok ellen? tán szeretetből ostorozta meg őket? különös akkor a Jézusi szeretet, nem gondolod?

biztos neked is van baráti köröd nem? a kopaszok, vagy a mercisek, vagy a színészkedő, ripacskodó cingár kockagyerek közössége tied, nyilván jól érzed magad a táraságodban, miért tagadnád meg a közösségi élményt másoktól?
továbbiakkban nem kívánok ilyen snassz témakörrel foglalkozni. ahogy a reklám, ahogy az eutanázia, úgy ez is egy bagatell ügy, nem méltó arra hogy foglalkozzak ilyen különösen egyszerű dolgokkal. már bocs, ha ez nálad szellemi tevékenységednek maximuma.

nekem sincs jó véleményem a tömegről, én is ostobának tartom a tömeget, de a csoport nem tömeg. és a templombajárók nem ostobák.

a melegfelvonulásban közrejátszik az exhibicionizmus, jóval inkább mint aki templombajáróknál, van közösségi élmény mindkettőnél, de ez nem ok arra, hogy ne tiltassuk be a melegfelvonulást, mivel nincs létjogosultsága. vagy legalábbis utcákat nem foglalunk le nekik, és rendőri védelmet se kapnak, költsége nem lehet a társadalom számára, mehetnek a mezőre hupákolni.

nagyon el vagy szállva magadtól, de próbálj a témakörhöz hozzászólni, lehet beszélgetni a melegekről, itt pl:
kkbk.blog.hu/2012/05/19/buji_ferenc_a_homoszexualis_propaganda

kkbk.blog.hu/2013/04/22/niki_lauda_es_a_csaladmodell

vagy esetleg itt:
kkbk.blog.hu/2013/11/15/a_voros_magyarok

KopaszMercis 2013.12.28. 15:18:15

@tesz-vesz:
Jah igen, se Ghandi se Jézus se Mandela nem ért el semmit, ez látszik abbóé, hogy a mai napig senki nem tiszteli életük munkásságát. Persze.

Mégegyszer, lassan, hogy te is értsed: Jézus sem szerette ha pózerkedve gyakorolták a vallást.

"költsége nem lehet a társadalom számára" majd amikor az egyházak kifizetik a beugrót, akkor el lehet azon mélázni, hogy a templomba járás különbözik-e a melegfelvonulástól. Egészen addig, amíg én fizetem azt, hogy a buta szegényemberek mint te gyakorolhassák a vallást, addig erkölcsileg nincsen különbség. Hiába igyekszel úgy, hogy majd bekakilsz a valóság ez. A templomba járásnál nem csak, hogy közre játszik az exibicionizmus, hanem gyakorlatilag a főszempont. Szerinted miért oda járnak ruhát összehasonlítani a birkák? Mert mindenki látens divattervező? :D Dehogy… póz. Magamutogatás. Belülről, szegény emberként, akinek a mentális képességei annyira korlátozottak, hogy Jézus szavát sem érti ne csodálkozz azon, hogy ez neked nagyon összezavaró. Hidd el nekem sem könnyű ám… elmagyarázni a pontnak, hogy mi a gömb, nem egyszerű… dehát a Krisztusi szeretet és alázat bennem még dolgozik, és bármennyire mélyre is kell süllyedjek, hogy megértessem magam veled, minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy kisegítselek ebből a mentális kátyúból ;)

Amúgy csak, hogy tisztázzuk, én azt mondtam, hogy nálad okosabb vagyok, nem azt, hogy van eszem… hidd el a különbség nagy. A kutyán gyorsabban tanul, mint te, de azért professzor a Harvardon ő sem lesz…

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.28. 15:58:09

@KopaszMercis: "se Ghandi se Jézus se Mandela nem ért el semmit,"

én nem ezt mondtam, olvasni tudsz? gyakorold ha nem megy, mert látom nem megy

",lassan, hogy te is értsed: Jézus sem szerette ha pózerkedve gyakorolták a vallást. "

úgy látom te nem érted, hogy én ezt tökéletesen megértettem már előbb is. sőt egyet is értek vele. reagáltam már rá, mondom, értelmezés és olvasás, gyakorold.

én nem erőlködök, csuklóból írom neked a válaszokat, csak az időm telik vele

közösségi érintkezést, társalgási, társadalmi élményt már elmondtam, nem mindenki lakik ám egyedül a barlangban ahogy te.

szerinted a hegyi beszédkor Jézus egyedül volt és magának mondta a tanításait? te ostoba proli.
nem vagy okosabb nálam, a legtöbb embernél nem vagy okosabb. persze hogy te mit hiszel magadról, az más kérdés.

Michel Djerzinski 2013.12.30. 09:50:21

@**büdösmackó**: te egy ócska provokatív kis pöcs vagy, egy szánalmas troll, minden posztnál feltűnsz és böfögsz egy nagyot. Miért nem húzol el inkább vissza a büdös barlangodba?!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.30. 11:17:54

@Michel Djerzinski: hagyd :) nem hajlandó tanítani, pedig biztos vagyok benne, hogy sokat tanulhattunk volna tőle

**büdösmackó** 2013.12.30. 23:10:04

@Michel Djerzinski: hangnemed méltánytalan. te pondró.

**büdösmackó** 2013.12.30. 23:11:30

@tesz-vesz: lehet. de nincs értelme veled eszmét cserélni. meg vagy nyomorodva.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.31. 13:08:15

@**büdösmackó**: ó maci, igazad van, most már belátom, hogy mindenben tévedtem, sikerült meggyőznöd ennyivel. elnézést kérek mindenkitől mostantól, egyenként.
süti beállítások módosítása