kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Levél fideszes barátnémnak

2020.12.23. 11:41 | tesz-vesz | komment

Címkék: orbán fidesz jobbik németh bajnai örmény borkai azer kóté szexi kenyér


fidesz_demokracia.jpg

  "A bölcsesség alapja a kétkedés" 
de "csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak"

 

Az oktalan tömegeknek fogalmuk nincs a valódi sajtó működéséről, meg a Médiatanácsról. arról hogy egy oknyomozó újságírónak jobb esetben, amikor nincs belsős embere, vagy sugalmazó utasítója, akkor milyen nehéz is korrupciós ügyeket felderítenie, és írnia róla.
karas mónika azért keres 2-4 milliót havonta, és most azért kapott 40-60 milliós végkielégítést a fidesztől, mert olyan k jól végzi a munkáját. tehát akkor nem hazudoznak összevissza a magyar médiumokban. kivéve persze a fideszes médiumokban, mert azt karas mónika nem vizsgálja, ezért kapja a magas fizetést. vagy ha nem jól végzi a munkáját, és az "orbánfóbiás" lapok összevissza hazudozhatnak, akkor nem érdemelne a fideszedtől jópár milliót, nemigaz? ez a csúnya, és igazságtalan ország, itt nem lehet kormányozni, annyit hazudoznak a kedvenceinkről a lapok. mintha a jog meg a Médiatanács dísznek lenne.

Egy szakmai ismeretekkel rendelkező újságíró nem ír le olyat, amit nem tud bizonyítani, minden korrupciós ügynél ezt vehetjük figyelembe a minőségi lapoknál, nagy netes oldalaknál. nem véletlen hogy a kormányok nem szoktak perelni újságokat, vagy ha igen, és nyernek, az nem az ügy lényegi kérdéseit és állításait vitatja, hanem részletkérdésekben nyernek, mint például: nem kormányülésen, hanem valamilyen más testületi ülésen voltak az adott személyek, ilyen volt Bajnai perében, és Orbán perében is, amikor nyertek, nem lényeget érintette, hanem érdektelen, értelmetlen RÉSZLETkérdést, ami semmit se befolyásol, a tolvaj és hazug politikusok pedig mind villoghattak a saját táboruk előtt a sikeres perrel...
egy tisztességes sajtóterméknél nincs olyan, hogy nem nyilvános egy cikknek a szerzője, felelőse. a fideszes propagandasajtóban nem tudják megmondani bíróság előtt, hogy ki írt egy rágalmazó cikket Hadházy Ákos ellen! ilyen nincs!


megint más egy hazai bírósági ítélet, és más egy európai uniós bírósági ítélet, amire a kormányok nem tudnak hatással lenni, ezért is nem perelnek, mert a hazai újságírók elvihetik az ügyeiket az úgynevezett Elsőfokú Bírósághoz (A lisszaboni szerződéssel neve Törvényszék-re változott). Ha az ítélet számukra kedvezőtlen, akkor fellebbezhetnek a döntés ellen az Európai Bíróságon.

Még ha soros is pénzeli, vagy dobrevéknek is van benne pénze, meg az ismeretlen cseheknek, akkor sem lesz hazugság, amit a fideszről írnak az "ellenzéki"  médiumokban (ellenzéki, tehát normális? ugye nem az a normális amikor obersovszki alákérdez smittnek, hogy "miért nem perel?" és nem az a normális amikor elhallgatják a botrányokban). ezt nem látják a szektások. hogy a jog minden eszközét felhasználná ellenük a kormány.

A fideszes tömegnek nem kell megmagyarázni, kimagyarázni az "ellenzéki, lejárató", de inkább EGYÉRTELMŰ vádakat. szellemi színvonaluk nem igényli a tisztességes reagálást sem, nem igényli a vitát, az érvek ütköztetését a hazugságokkal és propagandával.

szorozd be az 5000 ft-ot mondjuk 200 000-rel, vagy 400 ezer támogatóval. vagy 20 ezret szorozd be 20 000 támogatóval. karácsony "portréjával", kampányfilmjével mondjuk kissé leleplezték magukat, VÉLETLENÜL olyan várnais rész került be ebbe a videóba, ami kedvező színben tünteti fel karácsonyt, sokáig kellett keresni Várnaitól azt a mondatot, ami olyan, mintha egy zsidót kérdeztek volna hitlerről és kivágnának egy olyan félmondatot, hogy azt mondja, hogy magabiztos. Fábián is sáros. legalábbis szakmailag biztosan, ez a szakma szégyene volt.

de akkor is kb napi egymillió ember is látogathatja a telexet majd fénykorában, ahogy a régi indexet, 700-800 ezer ember biztos a felmérés szerint. én a régi indexen azt olvastam, hogy mindenki felé kritikusak, hát mondjuk karácsony felé nem annyira. az tény. de amit írnak, akkor sem hülyeség. korrektek abban amit leirtak pl a fideszről is.

a telexes csapat írta meg az indexre, hogy izraeli katonák és rendőrök voltak itt 2006-ban hivatalosan gyakorlatozni, és ők írták meg, hogy a cserdis bogdán összevissza hazudozik. ezeket máshol alig írnák meg.

 

Mennyivel intelligensebb, az aki úgy lop, hogy titkolja: nem pártag, titkos emberét rakja be a fő posztokra, ahogy az MSZP tette még óvatosan, pl köztársasági elnöknek, főügyésznek civilnek tűnő holdudvarbeli tagokat; és mennyivel primitívebb és gátlástalanabb az, aki pofátlanul berakja a párttagokat a fő posztokra, amely posztoknak pont az lenne a lényege, hogy független ember vezesse, különben semmi értelme nincsen. Megteheti, mert hívei mindent eltűrnek nekik. elképesztő egyesek szellemi színvonala, rákosi híveinek volt ennyi esze. Ez a gátlástalanság megjelenik a lopás mértékében is gondolom. Úgy sejtem, ez a fajta embertípus már nem ismeri a mértéket, a visszafogottságot, és semmiféle aggálya, félelme sincs afelett, hogy megszegi a tisztességes emberi normákat, erkölcsöket; törvényeket. Főleg ha ők írják azokat.

"Ha bűnözők írják a törvényeket: törvény elé soha nem kerülnek" - Bölcsességek könyve,  i. e. 1. század

Milyen párt az aminek annyi a kampányprogramja hogy "folytatjuk"? értelmiségi párt ez? HOGY LEHET SZÁMONKÉRNI EGY ILYEN KORMÁNYT, hogy teljesítette-e az ígéretét? szavazóinak és a pártnak ez nem is fontos. ennek a pártnak nem öntudatos szuverén polgárszavazói vannak, hanem vallásos primitív rajongói. a szavazói mérhetetlenül ostoba szurkolók.

 

 

Puzsért is ismered, ő persze a Jobbikot nagyon megszerette Simicska tévéjében dolgozva, ki is jelentette, hogy nem hajlandó keményeket kérdezni a Vonagábortól, ("majd kérdez más keményeket"), persze Rogántól képes volt keményeket kérdezni, jogosan persze. ez a feladat mindenkivel szemben, minden újságírónak, hogy keményeket kérdezzen mindenkitől. bírom néha Puzsért, de én olyan társadalmat szeretnék, ahol puzsérok a legbutábbak, nem pedig a legokosabb megmondóemberek. Azóta is harsogja a hülyeséget, hogy a spicli vonagábor milyen bátor tettel mondott le, ejtőernyőzve magát egy nagyon tisztességes alapítvány élére bohóc videóbloggernek.

Nehogy kozmopolita mingránsbarátnak nézz. de mindenkivel össze tudnék veszni, akármelyik választható pártra is szavaz, és nem azért, mert bolond vagyok, hanem mert ismerem őket is meg a párttámogatási rendszert is.

Nagyobb eséllyel dőlnek be az álhíreknek azok, akik azt hiszik, hogy jók a felismerésükben

Az álhírek felismerése évről évre egyre fontosabb készségnek tűnik, ám egy friss amerikai kutatás alapján az is veszélyes lehet, ha az ember úgy érzi, hogy remekül megy neki a dolog. Eszerint ugyanis minél jobbnak tartja magát valaki az álhírek azonosításában, annál nagyobb eséllyel dől be ezeknek, pláne akkor, ha a hír üzenete egyezik a világnézetével – írja a Phys.org.

 

A Proceedings of the National Academy of Sciences szaklapban megjelent kutatás vezetője, Ben Lyons elmondta, hogy az amerikaiak nagy része tisztában van az álhírek káros hatásaival, ám kevesen mondják azt, hogy láttak, vagy akár meg is osztottak már ilyet. Ez arra utal, hogy sokan túlértékelik a saját képességeiket az álhírek azonosításában, így pedig akaratlanul is gyakrabban fogyaszthatnak, illetve oszthatnak meg ilyen tartalmakat.

A válaszadók 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy átlag felettinek tartják a képességeiket a valódi hírek és az álhírek megkülönböztetésében, de mint kiderült, az emberek háromnegyede túlértékelte magát. A résztvevők átlagosan 22 százalékkal tartották jobbnak magukat annál, mint amit az elért eredményük alapján ki lehetne jelenteni róluk, a válaszadók ötöde pedig legalább 50 százalékkal feljebb értékelte magát a valóságnál.

Az emberek online viselkedésének vizsgálatával az is kiderült, hogy azok, akik túlértékelték magukat, gyakrabbam látogatnak bizonyítottan álhíreket terjesztő oldalakat, nehezebben tesznek különbséget álhír és valódi hír között és gyakrabban osztanak meg téves információkat, pláne akkor ha az üzenet egyezik a világnézetükkel.



A korábbi kutatások arra engedtek következtetni, hogy elsősorban azok fogékonyak az álhírekre, akik nem tudják megállapítani, hogy egy adott hír igaz-e, ám a mostani kutatás alapján a túlzott önbizalmat is extra sebezhetőségként lehet kezelni. A kutatás ugyan nem azonosította a túlzott önbizalom oksági hatását, az azonban valószínűnek tűnik, hogy az emberek vélt, illetve valódi készségei közti különbség fontos szerepet játszhat az álhírek terjedésében.

 

 

polgar.jpg
Annyi mindent szeretnék még mondani Ángyántól, Kishantostól a kipcsakokig, akik itt élnek állítólag Magyarországon a főnök szerint...a nagy hazudozó elveztette pillanatra a kontrollt, és hazudozik, "mindenkit meg fog gyógyítani koronavírusból", ezt is mondta a csodatevő. végig konfabulál, látható az orvosos interjújában is, hogy mennyire érdekli a valóság, és mennyire érdekli hogy a piszkos kis lopásaik ne derüljenek ki. A nagy elszámoltató Orbán, ezért szavaztak sokan a Fideszre, semmi nem lett azt MSZP elszámoltatásából.


borkai prostijai pl uniós támogatást kaptak. az esküvői ruha cégük felvirágzott a Kóté-ikreknek, ezzel nem érthetsz egyet tanult emberként. Meg a 22 éves államtitkárral se, aki semmit se csinál és soha nem válaszol semmilyen kérdésre. de a bicikliügyi államtitkársággal sem lehet egyetérteni.

Úgy tudom amikor Paks épült Kádár alatt, akkor a magyar mérnökök mertek és tudtak ellentmondani a szovjet mérnököknek, ma már ilyen elképzelhetetlen lenne, lásd Aszódi Attila mérnök, kormánybiztos kirúgását.

A TEK főigazgatója, Hajdú János rendőr vezérőrnagy, Orbán Viktor korábbi főtestőre, akit a belügyminiszter, Pintér Sándor (Az MSZMP tagja volt, pályafutását a Belügyminisztérium gépkocsivezetőjeként kezdte, majd 1972-ben rendőrségi szolgálatba lépett) még 2010. júniusában nevezett ki a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok miniszteri biztosának, főigazgatói megbízását.

Az "érettségizett terrorelhárító" vezérőrnagyi rendfokozatban, nagyon durva. Az egyébként sík hülye Gergényit meg azért ekézte a FIDESZ, mert csak főiskolai végzettsége van.

a fél rendőrvezérkar ki volt bukva, amikor érettségizettként asszem törzszászlósból orbán kinevezte vezérőrnagynak. biztosan sokan kérdőjelezték meg magukban, hogy érdemes volt-e egyetemet elvégezni...

A gondolkodó embernek nem árthat az információ. csak a vallásos apologétának, azt hiszik ez focimeccs, ahol szurkolni kell a kedvenc csapatnak, a vita nem érzelem, hanem tények mentén folyik.

fidesz_epul_a_hazank.gif

Nem feddhetetlenek a fideszesek, csak a Kóté-ikrek uniós támogatása a sorminta, nem pedig a kivétel, különben kinyomoznák és harsognák, hogy leleplezték a korrupciót, Ángyán mezőgazdasági államtitkár volt a Fideszben, amíg rá nem jött hogy a választási ígéreteit, és Ángyán programját, amivel a Fidesz nyert a választáson, azt a választás után a fidesz nagyon nem akarja végrehajtani. és az oligarchák kapják meg jónagytöbbséggel a földbérletet, meg egyéb rokonok, és párttársak, pedig nem ezt ígérték a választáson, a családoknak akarták osztani, a falvak pedig azért lennének, hogy ott mezőgazdasággal foglalkozzanak, ha ők kapják, nem néptelenednek el. Ángyán nagyon részletesen az összes megyére kiterjedően kiderítette, hogy ki kapott földeket, elolvasható a neten, lehetne cáfolni is, lehetne perelni is ha hazugság/tévedés, de nem teszik, a trafik koncesszió is hasonló volt. de a nyelvoktatásban is van egy ilyen felesleges koncesszió, amit Orbán kedvenc nyelvtanára kapott.
Szóval emiatt Ángyán intézetét a Szent István egyetemen bosszúból bezáratta a kormány, és Kishantost, ami egy működő, kísérleti, oktatási biogazdaság volt, is bosszúból megszüntették, pedig tudtommal az új bérlő se fizet többet a földért, mint a kishantosiak. Csak Ángyán az alapítók között volt.

 

ha belegondolsz, persze hogy sorminta Borkai kokainista prostijainak támogatása, hogy ha nem lenne az, akkor felháborodva nyilatkoznanának róla, kivizsgálnál, elítélnék, szóban is és a bíróságokon is, és persze midnenről videófelvétel van, nemcsak azt orgiáról, hanem a kokainos szokásairól, és arról is, hogy a tv2 intarjúztatta, sztároltatta , reklámoztatja a prostik uniós forrásokat kapott cégét. ha ez nem lenne az átlagos, akkor nem hagynák hogy minden ígymaradjon. nem is értem miért nézed ezt el nekik, hogy "vannak piszkos ügyeik", ha belegondolsz, láthatod, hogyha ezt hagyják, akkor ők nem jók kisebb elszigetelt hibákkal (hisz akkor nem hagynák a kipattant botrányokat), hanem nagyon rosszak akik néha csinálhatnak jót is. vagy csak a propagandában tűnik jónak. vagy csak szavatszerzés a céljuk a jótettel.

 fidesz_ad.jpg

amikor egy politikus ételt oszt, az olyan mint amikor a stewardess vagy a pilóta ejtőernyőt osztogatna - csodálatos ez a zsebretett kéz, és a testtartás, szobrot érdemelne, vagy festményt



mindig hallom itt is a munkahelyemen, hogy most melyik fideszes cégéhez megyünk, ez nem termeli a jólétet, a GDP-t igen, de ha ásott valaki egy gödröt, semmit nem csinált vele és betemeti, és kiszámlázod, az ugyanúgy termeli a GDP-t, csak hasznot nem hoz senkinek, aki nem lopott belőle.

 

kritizálás az ha nem tetszik egy útnak, egy járdának a minősége.

nem kritizálás az, ha súlyosan antidemokratikus, és elképesztően primitív dolgokkal van bajom, hogy a fideszes Kubatov 20-30 fős fradista spicliket, kopasz, kigyúrt, priuszos biztonsági őröket ráküldi az mszp-s Nyakóra a választási irodához, amikor az népszavazás szeretne kezdeményezni, ezek érdeklik szerinted a nagyon művelt Orbánt? kivizsgálta? beszélt róla? és én ezt is úgy mondom, hogy utálom Nyakó Istvánt, mert azt mondta az 56-os harcos Horn Gyuláról, mikor kérdezték harcos múltjáról, hogy Horn „kemény volt mikor kellett”, miközben 56 állami ünnep volt már akkor. de most nem az mszp a téma. láttad te már színházban Orbánt? mi a kedvenc verse? nála a magaskultúra a magyar foci szotyiköpködéssel.

 vita_szidas_graham_skala_piramis.jpg

A gyűlöletspirál, hogy melyik oldal mit kezdett, és hogy hogy viselkedik a másikkal feleslegessé válik pl, amint megtudod, hogy a fidesz adta Kóka Jánosnak (SZDSZ) diplomataútlevelet, holott a legnagyobb választási ígéretük az elszámoltatásuk volt. namost ha valaki ellenzékben jogászként korrupcióval vádolja a másik pártot, akkor nyilván van bizonyítéka is rá, nem? különben perelhető. különben nem felelős, különben összevissza beszél, és ezért alkalmatlan vezető, de miért nem volt akkor semmiféle elszámoltatás? már az mszp-s Keller László volt a fidesz ellen menő elszámoltási felelős se számoltatott el egy fideszest sem. budai gyula, papcsák sem számoltatott el se szdsz-est, se mszp-t, pedig akkor nagyon mentek az oknyomozós anyagok, pl a Célpont c, műsor (akik röhejes módon mondtak fel, mikor simicska összeveszett orbánnal).

egy elit van, azért nem számoltatják el egymást, családi összefonódások és üzleti kapcsolatok, egy MSZMP-s múlttal.

 

(sajnálom hogy nem említik meg hogy hiába portik élettársa volt pápai mari, aki habony nagynénje, de juhász péter aki "kideríti" (a kis népszerűsítű háttércsapatával) rogán ügyeti, az meg portiknak viszi be sajtóanyagokat. neki "dolgozik." az oké hogy portik összeveszett rogánnak, csak nehogy azt higgyük már hogy a kommunikáció büfészakos, 90-es években milliókat kereső "bankár" juhász péterrel olyan jobb lenne. csak rá kell nézni a fejére, aki kicsit is ismeri az embereket, az látja ezt. sajnálom hogy a 44-ig nem ér el az ügy ebben a nagy sajtószabadságukban, mindenester én próbálom gyűjteni juhász p-ről is az anyagokat, 10-20 év múlva már ő is ugyanolyan lesz, amilyen most rogán, feketével, vonával, toroczkaival, meg jakabbal együtt.)


a színpadon utálják egymást, a háttérben meg támogatják, ezért is kapott az mszp-hez köthető Leisztinger is a fidesztől pár milliárd állami támogatást. Puch Laci, az MSZP pénztárnoka is ezért él még ilyen jól, és az ATV-s hitgyülis Német Sándor is idetartozik, és ezért is lett az szdsz-es, most DK-s Eörsi Mátyás (kinek az apja ÁVH-s volt) fideszes támogatással lett volna a Community of Democracies főtitkára. ez nyilvános, ha kell forrás adok mindenre.

simicska és Közgépe is ugyanúgy kapott nagyon sokmilliárd támogatást MSZP-s kormány idején. pedig gyűlölik egymást elvileg. de lehet mondani a nyergeséket, garancsit, mészárost is (aki gyorsabban gazdagszik az állami megrendelésekkel, mint a facebook-vezér; nyugatabbra ilyenért lemondatnának valakit, ahogy Szijjártónak is mennie kénea  jachtozása miatt is) és a többi oligarchát is.
tumblr_n20g1c1d0t1qameb0o1_500.gif

nem az lényeg hogy ki kezdte a cirkuszt a médiában, hanem hogy hogyan oszlanak meg az állami támogatások a kormányok idején. és nincs hatalmas változás az oligarchák között. és ezek a cégek életképtelenek lennének egy egészséges gazdaságban, ahol jövedelmet is hoznának az államnak. ebben a félig feudális kapitalizmus, félig banánköztársaságban a korrupció miatt életképesek, viszont az életszínvonal folyaetmatosan csökken, és esünk vissza a fejledtségben, ami kiszolgáltatottá tehet minket a gazdag országok előtt, Szlovénia, Szlovákia már gazdagabb ország, Románia még nem teljesen, de mégiscsak összehoztak egy olyan ügyészt, aki nagy fejeket mert levágni, Laura Kövesit. itthon semmi se történik soha.

 magyar_partok333.JPG

Most már nem Cseh Tamás a Fidesz arca, hanem ezek a figurák, mint a jeszenkszky zsolt, bakos zoltán, meg a kokainistának kinéző, állandóan szipogó, nárcisztikus balett-táncos apáti bence elképesztően buták, bayer zsotlot is mondhatnám, undorító a színvonala az írásaiknak, és a műsoraiknak, és én téptem a hajam a Napkeltén is a kétezres évek elején, de ott volt egy minimális sajtóetika, ma a KÖZszolgálati tévében meg a Kossuth rádióban a hírbemondó (!) bemondja hogy "a gyűlölködő balibsik", vagy ilyesmi, ez nem szint, ez nem nívó. közmédiában viszonylag objektívnek kéne lenni, és nem ilyen ordenáré, ízléstelen módon.
nem_tetszik_valami_fidesz.gif

- Akartok egy kis novicsokot a pofátokba, ballib-tapsonc libernyákok?
ez a német balázs híradóbemondó a szakma szégyene

a papp dánielre, aki vezeti az MTV-t, bíróság mondta ki hírhamisító, pedig a bíróságokat is szájer felesége, handó tünde vezeti. persze tyúkperekben lehet jó ítélet, de ahol érintett elvtárs van, ott megmozgathatnak mindent. milyen szánalmas már, a kossuthon is, meg az mtv-ben is velük egyetértő ostoba FACEBOOK-KOMMENTEKBŐL ÁLL A HÍRADÓ, könyörgöm, szakmai mélypont.

A nyugat-európaiak nem akarták korlátlanul, nyomtalanul adni a támogatást a Fidesznek (és egyéb EU-s országoknak, pl a cseh elnök cégeinek), visszább akarták venni a korrupciót az uniós pénzekkel. Erről és egyéb demokratikus alapelvekről szólt csak az EU-s vétó-ügy, erre minden fideszes média a Kossuthtól az MTV-ig azt harsogja, hogy a migránsokkal kapcsolatos álláspontja miatt akarja büntetni az Unió "Magyarországot", holott semmi köze nincsen ennek az ügyhöz.
soros.jpeg

Csőcselékuralom az ochlokrácia, és a fidesz kitartottjai, a Vadhajtások nevű spicli csoport ezt meg is mutatja, magán.

a szavazat leadása előtt mindenkinek ki kellene töltenie EQ és IQ tesztet, és az alapján beszámítani a szavazatát, súlyozni.

demokratikus ez is, ha mindenki szavazhat egy választáson az ochlokrácia, csőcselekuralom, nem demokrácia. demokráciában értelmes, független polgárok szavaznak, nem tanulatlan csürhe. olyan mint a jogosítvány, milyenek lennének a közállapotok ha mindenki alanyi jogon szavazhatna?
EQ , alap IQ mellett fontosabb, hogy legyen ismerete a politikáról, egy hatalmas ismeretanyag ez, aminek ma nagyon utána kell járni, ilyen kérdések is kellenének, hogy kicsoda Ángyán József? mi a foglalkozása Horváth Andrásnak? ha ezeket meg tudja válaszolni a szavazni akaró, akkor nagyobb eséllyel ismeri is az ügyeiket. és jogosan szavazhat, ellenben azzal, aki még ezeket a neveket se hallotta.


Szerencsére azért itthon nem ölnek újságírókat, és ellenzéki politikusokat, mint sok más keleti országban, ennyi mindenképpen a javára a írható, hogy nem ennyire aljas a rendszer, ennyi jót el tudok mondani orbánról, meg a fideszről.


 

orban_arca.gif

Orbán legnagyobb hazugsága, hogy antikommunista, miközben saját honlapján hozta nyilvánosságra, hogy a 80-as évek közepén megfigyelték és be akarták szervezni, aztán 88-ban a kommunista minisztérium Vezetőképző intézetében kapott állást. véletlen? megfigyelték és kiderült hogy jóelvtárs? aztán Orbán "soros-ügynök" is volt, ma a fideszesek ezt mondják a durcis Greta Thünbergre is :) a rendszerváltás előtt, alapból aki akkor külföldre ment, valószínű már csókos volt, és jelenteni kellett nagy valószínűség szerint. Ezért nincs lusztráció, ezért nincsenek nyilvános ügynökakták.


Soros nem irányítja a világpolitikát, és nem irányítja az uniót sem (ha Soros tudná írányítani a politikai elitet, akkor minek az a sok CIVIL szervezet támogatása?), nem soros az ördög, és a szervezetei sem csak rosszat csinálnak. Nem mindenki gonosz a "soros-hálózatban", ezt a végtelenül primitív ember nem tudja. Soros egyszerűen állást foglalt a migrációs kérdésben, és Nyugat-Európa nélküle is ezt az álláspontot vette volna fel, mert munkanélküliség van bizonyos kétkezi ágazatokban gondolom.
Soros a tudományt sem irányítja, ahogy a gyíkemberek sem, ha a John Hopkins egyetem szerint december 20.-án lakosságarányosan itthon volt a legtöbb halálozás, az nem a kommunisták bűne.


A világ koronavírus-fertőzöttségi adatait folyamatosan frissítő baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai alapján állította össze a térképet az Our World in Data.

 innentől kezdve már nem olyan hihetetlen Hadházy Ákos azon állítása, hogy egymásra rakják a halottakat a szekszárdi kórházban. Erről fényképe is van.

orban_ambicio.jpg

ahogy a veje meggazdagodott, olyan még tán Bulgáriában sincsen ilyen nyíltan, ez feketeafrikai korrupciós szint. Tiborc stílusát nézd meg, ez a pökhendiség a fidesz valódi arca. ha már az én pénzemet lopják legalább szerényebbek legyenek. az ügyészséget polt péter vezeti, aki fidesz-tag volt, neki már az apja is kommunistákkal vadászott, felesége havi 5 milliót keres a MNB-ban. emlékszel a bérplafonra? ellenzékben azt mondta a fidesz hogyha kormányra kerülnek, akkor nem fog Simor András 8 milliót keresni mert kétmilliós bérplafont vezetnek be, semmi nem lett belőle. Polt lánya Tarsoly Csaba titkárával járt, gondolom nem hallottál a botrányos Questor-ügyről, védhetetlen. vagy hogy a Microsoft lefizette a fideszeseket? ezek nem kerülnek plakátkampányokra, legalább tagadnák. de még azt se, ez lenne a műveltség? tudnám még sorolni, azokat az ügyeket amik nem itt robbannak ki, hanem az USA-ban és a jenkik olyan profi diplomáciával és kémrendszerrel rendelkeznek, hogy mindent tudnak bizonyítani, akár a Bungee, akár a Microsoft kapcsán is.

az EU-s OLAF felderítését a metrólopások ügyében a mai napig nem vizsgálta ki a fidesz, pedig nagy hangon kürtölték világra, hogy milyen elszántak, Tarlós méltatta az elődjét Demszkyt (pedig ellentétes oldalak, nem?), és Atkári János lett a helyettese Tarlósnak, aki Demszkinek is volt, ez egy elit. felesleges az óvodás gyűlölet spirálba belemenni. A kommunista bírák nyugdíjazása is csak egy propaganda volt. üres lózung, a bíróságokat szájer felesége vezeti elképesztően primitív módon, ahogy megfenyegette a bírákat a jutalékukkal, vagy végkielégítéssel, mint egy óvodás, olyan színvonalú volt.

Lovas István-sajtódíjat adnak a fideszesek, miközben Lovast nemi erőszakért elítélték. tökéletes név egy fideszes díjnak, nemigaz?

 

itt a 3 órás előzménye, érdemes meghallgatni, bár nem elég részletesen cáfolják a hitvány hülyegyerekeket, akik a Mohamedános résznél elképesztően aljasak. gonosz, ostoba, arrogáns egy kis gyerek ez a Fair Right-os patkány. és pimasz, csak sajnos a pimaszság nagyon gáz, ha földbuta ostobasággal párosul. kínos, emailben leveleztünk, többek közt ezt a posztot is elküldtem neki, csak az elgépelésekbe kötött bele szegény, oktalan, kontraszelektált fogyatékosok. Ilyenek védik a fideszt.




Hiába élünk mi jól, hogy a rákos betegek 10-12 órát várakoznak, és nem biztos hogy sorra kerülnek, az nem a rendszer szégyene? és ezt a kórházigazgatók letagadják.
tavaly több ember halt meg kórházi fertőzésekben, mint autóbalesetben, és ami a legdurvább, ezt a közérdekű adatot nem adták ki a kórházak. nem olyan rákosista gyakorlat ez a hatalomtól? perek során adhatták csak ki az újságíróknak. sokkal többen fertőződtek meg, mint amennyien meghaltak, és mivel a kórházak erősen manipulálhatják ezt a statisztikát is, az áldozatok száma is nagyobb lehet, nincs pénz sterilizálni a műtőt. nyilatkoztak már páran (hát a fideszes sajtó ezt nem hozza le) nincs szakember aki sterilizálja, és nincs pénz megfelelően sterilizálni se, nincs elég sterilizáló anyag, így a műtött seb elfertőződik, mint Semmelweis előtt, aki 1865-ben halt meg, csak azért mert a stadion és a lopás, a primitív hazudozás fontosabb mint a magyarok egészsége a focializmusban,
egy hazug rendszer, hazug adatokkal nem működhet hatékonyan, aki a problémát meg akarja oldani, az nem titkolja az adatokat, mert utána lehet villogni vele, hogy milyen jól megoldottam ezt is. ez egy olyan hatalom, mint a Csernobil kapcsán működő szovjet vezetés, ami rossz: el kell titkolni, ami jó, azt meg harsogni kell, így egyesek logikát és értelmet látnak bennük, de aki meg nem, mert a mélyére lát, arra lehet mondani, hogy „kritizálni könnyű”,

pedig a rendszerváltás elején okos magyar politikusok csináltak egy dokumentumfilmet a propaganda hatásáról, és hogy ki mennyire láthat át rajta, Igazi Mao címmel. láttad? nézd meg a legvégéig.

eu_fidesz.jpg

Tudod ki a Tőkés László? aki kirobbantotta a romániai rendszerváltást tán nem túlzok nagyon, ő ezt mondta pár éve, neki azért van szava:

„ olyan RMDSZ-listákat támogat látatlanban a Fidesz, amelyeken olyan korrupt személyek találhatók, mint Biró Rozália, Szabó Ödön. Ezen túlmenően Verestóy Attila egyszerűen elárulta a magyar autonómiát, ugyanakkor ott van Márton Árpád, aki őskövülete a parlamentnek, és a Székelyföld képviselőjeként semmi hasznosat nem tett a nemzeti önrendelkezés ügyében. Biró Zsolt MPP-elnök pedig spágavezérként bevallottan nem a magyar ügyek képviseletére, hanem az anyagi előnyök megszerzésére törekszik Bukarestben.

Tehát fonák dolognak tartom, hogy egyáltalán Kövér László házelnök Verestóy Attila társaságában mutatkozik a Székelyföldön, Nagyváradon pedig Biró Rozália és Szabó Ödön oldalán kampányol, akik épp a magyar államot lopták meg, amikor a nagyváradi Ady-központnak a Széchenyi-terven nyert pályázati pénzét elorozták. Emiatt ma már sem az Ady-központ nincs, sem a 320 millió forint, amellyel a magyar állam támogatta ezt a nemes ügyet.”



persze én is kötözködők feleslegesen néha, mint a tisztiorvossal, (de akkor se a facebookon kéne népszerűséget hajhászni az élő bejelentkezéssel) mert trump is már így beszél a koronvírus kapcsán, de azért ez nem jelenti azt , hogy a többiben nincs igazam.
az is sorminta, hogy császár mihály a csepeli rendőrkapitány a robbangató Koszi-klánnal ölelkezik a bíróság előtt a tárgyalás közepén. van egy ismerősöm a Belügyminisztériumban, aki nem csodálkozik, ha azt mondom, hogy Pintér irányítja a maffiát itthon, drogkereskedelmet, prostitúciót, mert látja milyen tetovált kigyűrt kopaszok járkálnak fel néha Pintérhez. nem is kell megnézni a történelmileg hiteles Narcos Kolumbiai meg Mexikói részeit hogy tudjuk hogy pl a drogkereskedelmet nem olyan nehéz felszámolni, ha van eladó és vevő a láncban. Az állam mélyen benne van, akiket látsz a kékfényben, azok vagy magánzók, vagy kirúgták őket a maffiából. Főleg a mai technikával és a Gamma nevezetű szoftverrel az állam mindenről tud. Azt tudjuk miért lehetnek járvány idején teltházas focimeccsek, míg más sportágaknak, kulturális helyeknek zárva kell tartani, de azt sokan nem gondolják, hogy Andy Vajna államipénztolvaj keze által indított kaszinók miért tarthatnak nyitva járvány idején, csak nem a pénzmosás miatt?

 

Én régen nagyon sokat hallgattam a Kossuth Rádiót, MSZP alatt a holokausztról volt szó hetente kétszer, most a migránsokról meg a koronavírusról, de a migránsokról úgy , hogy 3 éve nincs olyan órás híradó hogy ne lenne róluk szó! elképesztően primitív a propaganda. miközben a szétkokainozott rogánék három offshore számlára gyűjti a milliárdokat, a letelepedési kötvény mi ha nem hazaárulás? állampolgárságot adni pénzért. ráadásul a magyar államnak veszteséges, miközben a közvetítő magáncégnek meg nyereséges, én már ezért lámpavast osztogatnék.  ki vesz pénzért állappolgárságot? a kémek meg a bűnözők. ha nem lenne lopás nem kéne offshore-ra se utalni az államnak.

kétmilliós bérplafont is elfelejtették már a proli fideszesek, azóta már elég sokan keresnek 5-8 milliót havonta a fideszben, a közpénz jellegét elvesztő matolcsi pl, meg questoros polt péter felesége.

a félhülye focisták milliókat keresnek havonta, miközben a tanárok éhenhalnak, ez egy igazságos társadalom?

letelepedesi_kotveny_1.jpg

ha én vezetném az országot nem utálnám az ellenzéki sajtót, ha én antikorrupt vagyok, akkor örülnék neki hogy segítenek kideríteni a korrupciót, ez a dolga a sajtónak ugyanis, nem gyűlölködni kell feléjük, mint a gyerekek (ez nem is felnőtt viselkedés), mert ez a dolguk, az intelligens elme nem oda áll be a nyájba, ahol mindenki ugyanazt bégeti, hanem azokkal kommunikál, akik nem értenek vele egyet. mert az a kihívás, mert úgy lehet tanulni. ez is ambíció.

 

Az ilyenekkel, meg a primitív plakátokkal, primitív kommunikációval, meg azzal hogy nem állnak szóba az ellenzékinek csúfolt médiumokkal az országot szellemileg a középkorba taszítják. Nincs ilyen hogy az „ellenzéki” lapok rágalmaznak, hazudoznak mert a Médiatanácsban fideszes többséggel ülnek a tagok. Emellett a hazug cikkeket be lehetne perelni is, de nem teszik. Bajnai annak idején perelt, és villogott vele, miközben a sajtóperek nem a lényeget éritették, de ez már nem jut el az mszp leányvállalatok szavazóihoz (DK, Együtt).

 

Banánköztársaság, mert a bankárok mondják tollba a törvényeket a pénzügyminiszternek, az oligarchák és a multik dobják össze a (rabszolga)törvényt sok esetben, a Fidesz neoliberálisabb mint az SZDSZ, több támogatást adott a multiknak, mint az őt megelőző kormányok, persze az átlag fideszes szavazó ezt se tudja, mert a választás előtt se ezt ígérték, kicsit fel volt fújva a rabszolgatörvény, szerintem jogosan, de azért az se az állampolgárok érdekében történt. Matolcsi a 90-es évek elejét együtt lopta a pénzt Csillag Istvánnal, az SZDSZ fő gazdasági korifeus ideológusával, mesélte Németh Miklós (akit amúgy az apja több évre kitagadott, amikor az belépett az MSZMP-be, gazdasági szakember volt ő, nem igazi komcsi, mert az Grósz volt ott akkoriban) ,

 orban_kadar_rakosi.jpg

A plakátokkal is milliárdokat lopnak el, és én is adófizető vagyok, én nem nézem el, hogy lopják a pénzem teljesen feleslegesen, minimum hűtlen kezelés, ahogy visszaveszik a Mátrai Erőművet is Lőrinctől, a főnök strómanjától, de az egész privatizáció is a rendszerváltás után, egy eredeti tőkefelhalmozás volt, de még hosszan sorolhatnám, most csak ennyi jut eszembe, egy csomó mindent kihagytam még. Beszélhetünk más pártokról is mondjuk.

Hernádi és a MOL, emlékszel erre hogy a horvátok megharagudtak Hernádira, mivel lefizette 10 millió euróval Ivo Sanadert ? Interpol körözte, de a Polt péter megvédte, erről a lengyelek meséltek a dologról:

Jacek Krawiec a lengyel állami olajtársaság vezére. Az Orlen vezére február 9-én a lengyel kormányszóvivővel, Paweł Graś-sal folytatott beszélgetése alkalmával állítólag úgy fogalmazott, hogy „Orbán lesz*pta Putyint”.

Jacek Krawiec (a PKN Orlen igazgatója: "Na figyelj, mondok nektek még egy ügyet. K*rva életbe, hogy különbözünk mi a magyaroktól. Elmentem ezzel Hernádihoz ("Hernadiego"), mert ő nem hagyhatja el Budapestet, kérdezem tőle: és te, hány évet kapsz? És ő így ...mosolyogva, lazán mondja: Figyelj, a jogászaim találtak valamit, hogy ebben a témában az ügyet bármelyik EU-s országban folytatják le, és az ítélet felmentő lesz, akkor az minden EU-s országnak el kell ismernie, és utazhatok Európába. Én mondom: Magyarországon lesz a per? Ő mondja: Persze. Én mondom, de tudod, hogy ez eltart két, három évig. Ő mondja: nem, áprilisban lesz ítélet. És ül mellette a jogi ügyek igazgatója, egy ilyen nagyon önelégült vendég. Ábel (Galácz Ábelről van szó, aki nem jogi, hanem csoportszintű értékesítési igazgató). És ő nevetve mondja: Ábel, mondd meg Jaceknek, ki fog engem vádolni ebben a perben Magyarországon? És Ábel mondja: a feleségem. El tudjátok képzelni ezt a helyzetet? A feleség az ügyész, az ítélet felmentő, minden elintézve. El tudjátok ezt képzelni nálunk?
Zdzisław Gawlik: Lehet, de mi nem tudjuk.
Włodzimierz Karpiński: Erről álmodik Kaczynski. Ilyen a belpolitikai helyzet."

 fidesz_eletforma.gif

Ja és a NAV-os Horváth Andrásról nem is beszéltem, miszerint a NAV nem foglalkozik az adócsalókkal, mellette több vezető NAV-os kiállt mellette, és még a sőt a fideszes jogász barátnőm is, aki a NAV-nál dolgozott, tudta, hogy igaza van. ami fura volt.
„Horváth azt állítja, hogy az adócsaló nagyvállalatoknál a NAV nem végez érdemi ellenőrzést, ugyanakkor komoly retorziók érik azokat az adóhivatali dolgozókat, akik megpróbálnak fellépni a korrupciós jelenségek, illetve a nagy adócsalók ellen. Emiatt az ügyészségen tett feljelentést, és egyúttal a nyilvánosság támogatását is kéri.. évi több mint 1000 milliárd forintnyi áfacsalást, amit szervezett bűnözői körök követnek el Magyarországon – állítja Horváth András”

szerinted mit csinált vele polt péter? ezek nem apró kis lopogatások, ezek egy primitív, diktatórikus rendszer részei, mert demokráciáról nem beszélhetünk ha a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, ezért kapitalista feudalizmus ez a vazallus oligarchákkal, posztkommunista diktatúra, ha nem szabad az egyik hatalmi ág se, a média, a többi állami intézmények csak dísznek vannak szinte, és ha a posztkommunista elit határozza meg hogy kiből lehet választani egy választáson: az inkább diktatúra demokrácia látszatában, mint gyerekbetegségekkel küzdő demokrácia.


Populista diktatúra
. Kapitalista feudalizmus.



Azért is diktatúra, mert nem szólhatunk bele valójában az állam írányításába, attól még nem demokrácia egy rezsim, ha nem verik az embereket a kínzókamrákban, ez csak az állam szadista módszereiről ad számot, magáról a demokratikusságról semmit nem mondd el, hiába kíméletesek a rendszer valódi, de igazából súlytalan ellenségeivel, ellenfeleivel, attól még diktatúra. De a kíméletesség is relatív, nyilván Horváth Andrásnak nem esett jól, hogy hajnalban razziáztak nála a rendőrök a házkutatással, persze juhász péternél, a rendőrspicli torockainál, vonánál, fekete győrnél, gyurcsánynál, és a szamizdat szdsz-es alapítóknál sose tartották házkutatást a rendőrök. (a mezei szdsz-eseket zaklatták a komcsi rendőrök, és a kiskölyök orbánt is egyszer a híres fotón, csak épp stumpf apósa volt a belügyminiszter és kiszabadította őket, vagy orbán beszervezettsége révén került szabadlábra olyan hamar)

A diktatúrának többféle értelmezése van, vannak, akik azt tartják diktatúrának, amikor az egyén szabadságjogai (tömegesen?) sérülnek. de ez nem a lényegre vonatkozik, hisz a Rákosi-rendszer vagy Szálasi rendszere akkor is diktatúra lett volna, ha nem kínoznak és börtönöznek be embereket, valójában lényegtelen, hogy kimennek emberek tüntetni vagy sem. senkit nem érdekel, és senkire nincs ez hatással, hogy ezer vagy százezer ember tüntet, mert 10 milliós ország vagyunk, és a szavazatok száma dönt (főleg ha választási csalásokkal manipulálják az eredményt).

én azt tartom diktatúrának, és szerintem valójában is ez a diktatúra, amikor egy állampolgár ténylegesen nem szólhat bele a politikába, az ország irányításába, mert azt a hatalmi elit kisajátította magának, különböző kreatúráival, álellenzéki pártjaival, családi összefonódásokkal, kik persze sose fogják egymást elszámoltatni.

Jogállamban pedig a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, ez ma szintén nem igaz, nem vagyunk jogállam és hosszasan lehetne sorolni Hadházy feltárt ügyeit, a Questoros strómant, akinek azóta is sikeres cégei vannak a nevén, vagy akár a Csányinak oly nagyon fontos hernádit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt, mégse adták ki nekik, vagy a céget, aki milliárdokat kaszált felesleges köztvetító cégével a kínai vakcinákot. Hűtlen kezelés a "fele flipper" lélegeztető gépek vásárlása is. 2006-ban amúgy is megszűntünk jogállam lenni, és a felelősük mai napig itt vannak közéletben, és nincsenek elszámoltatva.

A Fidesz a középkorba veti vissza az országot, a hetente kirobbanó védhetetlen korrupcióival, és az oligarcáikkal. Lenézik valójában az embereket, rabszogálnak, hülyéknek néznek mindenkit. neoberálisabbak mint az szdsz, kínai munkásokat akarnak ide, nem magyar polgárokat, az ostoba smitt marcsi már 10 éve megmondta.

neki a fia vezeti az egyik ún. ellenzéki pártot most, az LMP-t, aki a Partizános interjújában elmondta, hogy nem számoltatná el az anyját, ugyanis az ad hoc kijelentette, hogy nem követett el törvénytelenséget soha. szdsz-es kónya-pető vita újratöltve. nyilván becsületesen és kemény munkával szerezte az öreg ungár is a milliárdjait, keményen megdolgozott érte csak csupán. ungár bizonyára mélyen belemászott, visszamászott anyja ügyeibe és kebelére, sikeres pártelnök lett belőle is. a többi pártelnök is ilyen, aki a parlementben van, különben nem lehetne ott, ne legyenek már kétségeink, 20 éves tapasztalunk van rá, 20 éve ugyanaz a neoliberális gazdaságpolitikánk van, 20 éve nincs soha elszámoltatás, nincs ügynökakta, és nincs lusztráció, a KISZ-t felváltotta a HÖK és a fiatal új pártok Hazafias Népfrontja.

a választás illúziója nem demokrácia. hogy is mondta a kubai Reinaldo Areinas: "a kommunista és a kapitalista rendszer között az a nagy különbség, hogyha a kommunista rendszerben s.ggb.rúgnak, meg is kell õket éljenezned, de a kapitalizmusban visíthatsz".

orban-polt.jpg

De a legegyszerűbb eset az azeri baltás gyilkos ügye, primitív középkorban ragadt barmok: 

Ramil Szafarov azért csatlakozott az azeri hadsereghez, hogy minél több örményt ölhessen meg.
Nem mentség, hogy a Hegyi-Karabahért folytatott háborúban több családtagját a szeme láttára ölték meg az örmények, mert kollektív bűnösség egy civilizált ember számára nem megoldás.

Safarov a NATO Partnerség a Békéért program keretében részt vett egy, a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004 elején tartott angol nyelvtanfolyamon, amin Gurgen Margarjan örmény tiszttel szomszédos szobában volt elszállásolva. Səfərov éjszaka baltával lefejezte az alvó Margariant, a vele egy szobában lévő magyar katonát, Kuti Balázst azonban nem bántotta (a férfi a sokkot kapott, később le is szerelt). Ezután a következő szobába akart menni, hogy az ott alvó örménnyel is végezzen. Safarov beismerte a tettét, és azt mondta, szabadulása után újra örményeket fog ölni. Kérte, hogy rögzítsék, ő muszlim, és soha nem iszik alkoholt. Ezt azért találhatta fontosnak, mert az örmények egyébként keresztények, sőt, a világ egyik első keresztény nemzete.

magyar felirattal -  kicsit felcseszi az agyam ez a felszínes doku. nehogy már Karácsony Orbán ellenzéke legyen, Zuglóban amikor polgármester volt a parkolási törvényeket az MSZP és Fidesz akarata szerint szavazgatta meg, ahogy minden más törvényt is. amúgy Karácsony el akarta számoltatni a Fideszt és Papcsákot Zuglóban, bármit is kiderített vagy nyilvánosságra hozott? NEM! tehát hazudott a választásokon.

Magyar Bálint beszél maffiaállamról? tudhatja, hiszen az SZDSZ-ben is részese volt ennek. csak nem tudom miért akarják eladni nekünk hiteles megszólalóként.
milyen okkal dobták ki a CEU-t? mi a konkrétum? csak az maradt ki, így komolyan vehetetlen ez a doku. de "szépen" körülrják a feltételeket. olyan nehéz konkrltumokban beszélni? félnek hogy a német nem érti meg? ez így inkább manipulálás , mint tájékoztatás, hiszen elmondja helyettünk mit kell gondolni, mégha igaza is van, akkor se győz meg így egy fideszest se.

Felcsúton orbán HÁZA maradt ki, MEG A MELLETTE LÉVŐ STADION! egy kis falu egy hatalmas stadionnal ami nem piacképes! elfelejtették megemlíteni!? Hadházyról el KELLETT volna mondani, hogy a Fidesz tagja volt, TEHÁT ISMERI ezt a pártot, de megelégelte a korrupciót, csöppet lényeges információ. olyan mintha gyengeelméjű csinálta volna ezt a dokut, szóljanak, segítek ha nem látják a lényeget. miért nincs megemlítve hogy a főügyész fidesz-párttag volt, és szájer felesége vezeti a bíróságokat? meg kellett volna említeni hogy szereti a focitm helló, megmutatni a házát és hogy ott a stadion a szomszédban! ez ütött volna, nem a kisvasút! szemérmeskednek az imbecillis németek, azért vágták ki. azt hidzik gondolom hogy ez már személyeskedés.... amikor a magyarok beszélnek, azt is kellett volna feliratozni, mert semmit nem értek belőle. ki a végén a szemüveges naíva? az unió hatékony gépezet?!?! MÉG AZ ÓRAÁTÁLLÍTÁST SE TUDJÁK MEGBESZÉLNI! semmi nem lesz majd.

Előzetes letartóztatása idején a büntetés-végrehajtási intézményben rátámadt az őrökre, ami miatt újabb eljárás indult ellene és nyolc hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 2004-ben Azerbajdzsán diplomáciai képviseletet hozott létre Budapesten, kizárólag Səfərov védelme érdekében. Ügyvédje az eljárás során azzal érvelt, hogy Azerbajdzsánban nem számít bűncselekménynek egy örmény megölése. 2006 tavaszán a bíróság előre kitervelt módon, különös kegyetlenséggel és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettéért legkorábban 30 év múlva felülvizsgálható életfogytiglanra és Magyarországról 10 évre való kiutasításra ítélte.
Haszanov, az azerbajdzsáni elnöki adminisztráció politikai osztályvezetője az örmény lobbinak tulajdonította a szerinte súlyos ítéletet.
011orb.jpeg

Hazájában Səfərovot hősként ünnepelték, többször kérték a hazaszállítását, amit a magyar állam rendre elutasított, majd 2012 augusztusában váratlanul változtatott az álláspontján, átadta az azerbajdzsáni hatóságoknak. Səfərovot hazaérkezése után İlham Əliyev elnök azonnal kegyelemben részesítette, Szerzs Szargszján örmény elnök ezután bejelentette, hogy hazája minden diplomáciai és hivatalos kapcsolatot megszakít Magyarországgal, és ezért nem jött koncertezni Magyarországra a System of a Down sem.

A hazaszállított Səfərovot hősként köszöntötték és hadnagyból őrnaggyá léptették elő. Az azeri média az eseményt jelentős diplomáciai sikerként értékelte

A büntetés-végrehajtás átadása nem sokkal azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, majd Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is Azerbajdzsánba utazott egy lehetséges gazdasági együttműködésről tárgyalni, napokkal a döntés előtt pedig olyan sajtóértesülések jelentek meg, amik szerint az azeri állam 2-3 milliárd euró értékben vásárolna magyar államkötvényt.
orban_milliardos.jpg

Szijjártó Péter erre úgy reagált, hogy „sokaknak élénk a fantáziája, de a helyzet az, hogy egy száraz nemzetközi jogi eset és két ország gazdasági együttműködése semmilyen módon nincs hatással egymásra”

ez nem hazaárulás? erkölcsárulás? valószínű zsebbe is kaptak pár millió-milliárd cukorkát a derék vezetőink. ha csak azt nézzük, hogy a MOL-os Hernádit a hírek szerint azzal vádolja a horvát ügyészség, hogy tízmillió euróval lefizette Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt, így a nemzetközi tarifa miniszterelenöknek olyan 3 milliárd forint körül mozoghat könnyen elképzelhetően.
fidesz_allat.jpg

Novruz Mammadov, az azeri elnöki hivatal osztályvezetője szerint a döntés Orbán Viktor azerbajdzsáni tárgyalásai során született meg, és egy éven át tartó titkos tárgyalások előzték meg.

 

Az ellenzéki parlamenti pártok közül egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom értett egyet a hazaszállítás helyességével, már akkor is a főnök zsebében volt a fiókpártjuk, ahogy most két kis Jobbik.

Szeptember 4-én az azeri állami olajalap, a SOFAZ is bejelentette, hogy nem terveznek magyar államkötvényeket vásárolni.
mi az hogy is? lehet végül az azeri állam se vett államkötvényt, csak belengették a fidesz-hívőknek, hogy legyen mire hivatkozniuk.

Kupper András fideszes politikus, a magyar–örmény baráti tagozat elnöke a Facebookon azt írta: „világos, hogy az azeriek átvágtak minket”. Səfərov felmentését az USA külügyi és elnöki hivatala is aggasztónak nevezte, és Magyarországtól is magyarázatot kértek az ügyben

persze a magánzsebekbe azért utalhattak:

Az OCCRP nevű nemzetközi újságírói szervezet banki bizonyítékokkal alátámasztott tényfeltárása szerint Azerbajdzsán egy nemzetközi feketekassza segítségével fizetett le európai politikusokat. Az ügyben érintett cégek egy szövevényes céghálót alkottak, amelyet azért hoztak létre, hogy az azerbajdzsáni elit tisztára tudjon mosni pénzeket. Összesen 2,9 milliárd dollárt (760 milliárd forintot) mozgattak meg. Rádi Antónia és Kőműves Anita nyomozásából pedig az is kiderült: a pénzből összesen több mint 9 millió dollár (2,3 milliárd forint) Magyarországra is érkezett az ő kiadatása idején. A Polt Péter által vezetett ügyészség úgy jutott arra az álláspontra, hogy nem kell nyomozni, hogy közben 13 ezer oldalnyi banki dokumentum igazolja a nemzetközi pénzmosoda működését.

doing_business_keleti_blokk.gif

A kapitalista feudalizmus és a söralátétes adóbevallás:  A Doing Business-index célja, hogy megmérje, az egyes országokban mennyire könnyű vállalkozást indítani, ehhez megszerezni az engedélyeket, hozzáférni a szükséges infrastruktúrához és így tovább.



A Fidesz külügyminisztériumban rendeltek 5x vagy majdnem 80x-os áron kórházba ALKALMATLAN lélegeztetőgépet, és az se lényegtelen, hogy az idehaza máig felhalmozott több mint húszezer eszköz használatára nincs elég kiképzett szakember se, hisz ezt akarta volna mondani a 24 órás ügyelet után az orvos, akivel orbán olyan primitíven elbeszélgetett.

250 ezer forint x 16 ezer db gép az 4 milliárd forint! NEM 300 MILLIÁRD!
5-6 milliárdnál semmiképp se lehet több, ha 20 ezer gépet is vettek, vagy legyen 10 milliárd, még úgyis 30x a lopott pénz.

Horthynak nem nőttek a birtokai, miután kormányzó lett. Orbánnak az egész családja, az apjától a testvérééig, az utolsó fidesz-tag rokonokig mind mélyen benne vannak a "vállalkozásokban".
A tiborz-ügy feketeafrikai korrupciós színvonal.

- Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.

- Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy...

- OGY: Nem érdekel.

- ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.

- OGY: Drága... Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.

- ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?

- OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (...) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvan éves embert. Viszontlátásra.

- ZB: Nem zaklatni szeretném, hanem közügyekről kérdezni.

- OGY: Zaklat, zaklat, szó szerint zaklat. Tessék elmenni.

Eközben a bányacég egyik dolgozója oldalról videózni kezdett minket, majd Orbán is elővette a telefonját: „Ha megengedi, csak csinálok én magáról egy fotót, hogy emlékezzünk erre”, majd készített rólunk egy-egy fényképet.

Mint a k*rva, aki kikéri magának, ha lek*rvázzák. Még neki áll feljebb! Szerényebben elvtársak, szerényebben!
Mennyire aljas ez a fényképezés titkosszolgálatokkal a háta mögött? A csodás magyar sajtószabadság, persze ahogy már írtam, itt legalább nem ölnek újságírókat, valódi ellenzékieket (akikből például én csak egyet ismerek, a többi alvó ügynök szerű korrupt senkiházi, akik azért tárják fel a korrupciót, hogy reklámozhassák magukat vele, nem azért hogy megszüntessék.) 

innen látszódik hogy orbán mennyire primitív dilettáns. a focit szereti, és még azt is szétveri, annyira primitív, hogy azt hiszi: mindent megold, ha teletömi őket pénzzel, Dárdai programját persze kidobták, mintha nem is lett volna. hát akkor mi van azokkal a szektorokkal, amiket még nem is szeret? és még annyira se ért hozzá mint a focihoz?

Ha ezekről a nevekről, ügyekről nem hallottál, akkor hogy tudsz rajongani egy olyan pártért, párttagokért, akiket nem is ismersz?


A családi kötelék felnőtt korban már nem elég, egy igazi erkölcsös felnőtt elítélheti a saját családtagját, ha valóban megalapozottak az erkölcsi értékei.

 

A Magyar Október Párt

Orbán Viktor fejben elszámoltat

 

A populista diktatúrák manipulációs technikái

 

A Magyar Akác állóháborúja és az EU lényege

 

Az EU mellett kampányol a Fidesz külföldön

 

Orbán Viktor több millió bevándorlót vár

 

Orosz gáz helyett talajhővel lehetne fűteni

 

A pénzmosó, film a Panama-papírokról

 

Orbán Viktor kórházban és a lélegeztető gépek

 

Az orbáni orosz bábkormány

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr1916306900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2021.01.04. 19:15:04

Az index-ügy: November 23-án Sztankóczyval egyeztetésre mentünk a tulajdonosokhoz. Vaszily irodájában már ott várt az utódom, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak.

Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk.

Megijedt?

Egyszerre volt szörnyű és abszurd és komikus a jelenet, tényleg, mintha Alsó-Üzbegisztánban lettünk volna, bár erre a képre András azt mondta, hogy ott azért meg is pofoznak.

Aláírt?

Alá. Csak előtte hívtam az ügyvédemet.

Nem próbált távozni a „közös megegyezés” előtt?

Nem.

Ha próbált volna, az alsó-üzbégek visszadrótozzák a kanapéra?

Nem tudom. A díszlet, a stílus sokat elmond.

Miről?

A NER-tulajdonosról.

Ezt a verőemberes sztorit leírhatom?

Miért ne?

Titoktartási szerződés köti, nem?

A titoktartás az üzleti ügyekre vonatkozik, a regényes körülményekre nem.

24.hu/belfold/2020/12/21/szombathy-pal-index-interju/

ez a régebbi interjúja, azt hiszi, azért mert a sajtó megbuktatta smittpált, már mindjárt nem diktatúrában élünk, holott smitt csak paraszt volt a sakktáblán, és azóta is kapja a fizetését, nagyon megbukott a szavazógép. valahogy az erős embereket soha nem tudja megbuktatni a sajtó. orbánról akárhány cikket írhatnak tényekkel. valahogy sose tud megbukni. ezért is diktatúra, mert nem szólhatunk bele valójában az állam írányításába, attól még nem demokrácia egy rezsim, ha nem verik az embereket a kínzókamrákban, ez csak az állam szadista módszereiről ad számot, magáról a dem okratikusságról, diktatórikusságról semmit nem mondd el, ahogy a súlytalan látszattevékenységek, a smittelések sem. simán lehet hogy önként nem vállalta tovább, tehát beleférhetett volna, csak ő nem akarta, de mindegy is, mert súlytalan ember, hiába tűnik úgy, hogy magas poszton van, ez relatív.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2021.01.22. 21:11:08

@ariskerase: hülyegyerek mennyi álnikked van még. mindet kitiltsam mindaddig amíg meg nem tanulsz érvelni?
süti beállítások módosítása