kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom; meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon a minőségi termékeivel, az új ötleteivel és jó iskoláival.

"Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre."

 

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

július 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: A modern dezinformációs diktatúrának pont az a lényege, HOGY REJTVE maradjon, mert a lázadás, a forradalom esélyét csökkenti, ha a síkhülyék nem fogják fel, hogy miben élnek, így hitvány hazudozással megosztják még jobban a populációt, mint egy normál régimódi diktatúrában, ahol, mivel v... (2025.07.28. 10:18) Nem vagyok egyedül - Az örmény vértelen forradalom
  • tesz-vesz: " Aki Bucsa kimondasa utan mosolyogni tud, az egy igazi pszichopata..." www.youtube.com/watch?v=R91TmqThAJU (2025.07.27. 22:57) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, (lehet hogy csak a kommentekben), a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ablonczy (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) Ady (1) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (39) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (5) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dugin (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (374) film (109) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (4) fuzárium (1) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (25) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (8) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) Hans K. Reisch (1) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (96) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (3) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (70) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lattman (1) lauda (1) lázár (18) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) liverpool (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) Nikol Pasinján (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (125) orbán balázs (1) orbán kormány (1) orbán narcopata (1) orbán pszichopata (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (3) orosz (21) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (4) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (8) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (2) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (11) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) sadio mane (1) sadio mané (1) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (16) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) serj tankian (1) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spar (1) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) váradi (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várkonyi (1) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (2) vitályos (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) Vörös (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Horn Gyula és a pufajkások

2013.06.19. 20:20 | tesz-vesz | 8 komment

Címkék: mszp 1956 horn posztkommunista

"Az eszméletlen Dózsa Lászlót a Szövetség utcai kórházba szállították, majd ÁVH-sok átvitték a Mosonyi úti rabkórházba, amelyről köztudomású volt, hogy vallatóhely. Az egyik vallatótiszt annyira szétrúgta Dózsa fejét, hogy kitört belőle egy csontdarab, és ekkor a klinikai halál állapotába került. Mivel azt hitték, meghalt, tömegsírba dobták, testére meszet öntöttek. Dózsa Lászlót egy ma is élő sírásó mentette meg, aki társa segítségével elvitte a Szabolcs utcai kórházba, ahol nyolcórás műtéttel mentették meg az életét.

egy 14 éves gyereket, kishíján agyonrúgdostak..."

frissítve: Dózsa László legendájáról

 

 Szerepe 1956-ban

1956. október vége, november eleje között – állítása szerint – "nemzetőr" volt, majd belépett a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspártba MSZMP. Saját korábbi önéletrajzai és más hivatalos okiratok szerint 1956 novemberétől a „forradalmi karhatalmi őrszolgálatnál” volt állományban, 1957 júniusáig. A kommunizmus bukása utáni önéletrajzaiban kezdő időpontnak már decembert tüntette fel.

Bátyja, Géza a forradalom alatt tisztázatlan körülmények között – valószínűleg autóbalesetben – meghalt, Horn szerint forradalmárok ölték meg. Lánya október 30-án született.

Ángyán: Kilépek a Fideszből!

2013.06.19. 03:25 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: fidesz mezőgazdaság ángyán

Nem azért mondom de 100 évvel ezelőtt még felakasztották vagy agyonlőtték volna azokat akik egy ország területét ilyen formán akarták másokhoz átjátszani.

Szerintem nem túlzás ezt hazaárulásnak nevezni, hiszen ha itt felvásárolnak mindent akkor milyen hazáról beszélhetünk?

Csak idő kérdése és megtűrt bérlők/vendégek leszünk a saját országunkban

Victoria Grant, gyermekközgazdász

2013.06.17. 14:37 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: bank grant

az egész  6 perces előadás a tovább után:

A burmai Lady

2013.06.11. 10:47 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: film burma

A második világháborúban Burmában volt a délkelet-ázsiai hadszíntér fő frontvonala. A brit közigazgatás összeomlott a japán csapatok előrenyomulása következtében, megnyíltak a börtönök, előjöttek a rejtőzködők. Rangoon átállt, kivéve sok angol-burmait és indiait, akik helyükön maradtak. A dzsungelen át nagyjából 300 000 menekült indult Indiába. Közülük csak 30 000 ember érkezett meg. A japánok burmai hadjárata kezdetben sikeres volt és Burma legnagyobb részéből kiszorították a briteket. A britek a Brit Indiai Hadsereg legjobb csapataival ellentámadást indítottak és 1945 júliusára visszafoglalták az országot. Kezdetben sok burmai harcolt a japánok oldalán, de később a Brit Burmai Hadseregben is sok burmai szolgált, különösen a nemzeti kisebbségekhez tartozók.
Az Aung San parancsnoksága alatt álló Burmai Függetlenségi Hadsereg és az Arakan Nemzeti Hadsereg 1942-1944-ben a japánok oldalán harcolt, de 1945-ben átállt a szövetségesek oldalára. Burmában a japánok ellen több tízezer indiai nemzetiségű katona is harcolt a britek alatt.

1947-ben Aung San lett a Burmai Végrehajtó Tanács, az átmeneti kormány elnökhelyettese.

A Magyar Október Párt

2013.06.06. 17:42 | tesz-vesz | 20 komment

Címkék: mszp fidesz szdsz mdf 1956 krassó

„Nem fogtok lógni!
Munkát a kommunistáknak!” 

 

Vidám volt az élet a Magyar Október Pártban. Elkeseredett küzdelmet folytattak Münnich Ferenc szobra ellen, harcoltak a róla elnevezett utca átkereszteléséért.

 

Nem bírták sokáig: kerítettek a flexnek áramot egy BM-ház biztosítéktáblájáról és nekiláttak a szobordöntésnek. De az opportunista lakók fellázadtak: az októberisták áramlopása miatt nem ment a lift. Végül a lelkes párttagok a villanypóznáról oroztak energiát és végre Münnich ledőlt.

 

 "Münnich Ferenc jelenlétében szokatlan módon zajlott le az elítéltek kivégzése. Végrehajtásra a laktanyában szolgáló sorkatonákat vezényelték ki, de ezek egyike sem vállalta a véres munkát, így a jelen volt karhatalmista egység géppisztoly-sorozattal végzett a húsz éves lánnyal és a huszonnyolc éves fiatalemberrel. Holttesteiket a békéscsabai Berényi úti temető szélén, szemétlerakásra kijelölt helyen földelték el – a Békés Megyei Levéltár adatai szerint az elhantolás helyét 1989-ig államtitokként kezelték a hatóságok."

 

"vitéz" Bencsik elvtárs

2013.05.30. 03:44 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: fidesz vitéz bencsik mága maczó várhelyi

bencsik_nepszabadsag_1986_10_17 és vtéz.jpgkatt a nagy képért

Bencsik András a 2012. január 21-én és márciusi 15-én lezajlott Békemenetek szervezése után, a 2012. október 23-án rendezett tömegdemonstráció szervezésében is tevékeny részt vállalt.

Többek között az ő szervezésében is létrejött a második Orbán-kormányt támogató esemény, melyen a demonstrálók 150 ezer főt tettek ki állítólag.

Gaudi és steiner

2013.05.28. 04:53 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz jobbik steiner rogán gaudi

a kis rogán megfogalmazta, hogy miközben a KISZ válságba került, az iskolai KISZ szervezet jelentősége nem csökkent. Beszámol az 1988. novemberi Országos KISZ Értekezleten (OKÉ) történtekről, ahol szigorították a belépés feltételeit. Üdvözli, hogy az OKÉ nagyobb szabadságot ad a helyi alapszervezeteknek, és bemutatja az Iskolai KISZ Bizottság programját.

Juhász Gyula: Testamentom (Mensáros) zenével

2013.05.25. 22:49 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: vers 1920

Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.

Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még.

Demcsák Zsuzsa és az empatikus kultúra

2013.05.23. 20:05 | tesz-vesz | 1 komment

Címkék: mszp demcsák hajdú sarka antikultura

először: A TV2 szerint nem történt olyasmi, amiért le kellene venni - akár ideiglenesen - a képernyőről. "Valóban szerencsétlen megnyilvánulás volt. A műsorvezetők figyelmét is felhívtuk, hogy hasonló nem fordulhat elő többé élő műsorban. Elnézést kérünk, ha bárkit megsértettünk" - mondta Koltay Tamás, a TV2 szóvivője a Borsnak.

 

később : Információink szerint nem úszta meg fegyelmi nélkül a TV2 Mokká-jának műsorvezetője, Demcsák Zsuzsa, hogy nem bírta ki nevetés nélkül egy halálhír felolvasását.

Demcsák a TV2 régi, ismert arca, a 2013. május 16-i Mokká-ban azonban, amikor felolvasott egy hírt a szamarak által széttépett férfiról, nem bírta kis nevetés nélkül. A TV2 aznap elnézést is kért, de médiaipari forrásból úgy tudjuk, hogy a műsorvezető fegyelmit is kapott.



"A történtek munkajogi részei természetüknél fogva nem nyilvánosak. Az azonban mindenkire tartozik, hogy a TV2 nem tud együtt élni ilyen hibákkal. Ezek ugyanis nem csak a hibát elkövető műsorvezető presztízsét és szakmai hitelét rombolják. Az egész csatorna és az itt dolgozók számára is szégyen, hogy akaratunk ellenére megbántottunk egy gyászoló családot. Ahogy Demcsák Zsuzsának kötelessége ezt a helyzetet rendezni a családdal, úgy kötelessége a csatornának mindent elkövetnie az ilyen esetek megelőzése érdekében" - mondta az [origo] megkeresésére György Bence, a TV2 aktuális műsorainak felelős szerkesztője.

 

"Mind az interneten, mind házon belül is zajlik a vita arról, hogy maradhat-e a TV2-nél az, aki ilyen súlyos hibát elkövet. Abban viszont mindenki egyetért, hogy ha igen, akkor is csak azzal a tudattal, hogy ilyenért még egyszer sem a csatorna, sem a nézők nem bocsáthatnak meg" - tette hozzá.

Az utóbbi időben nem ez az egyetlen műsorvezetői szakmai baki, ami botrányt okozott. Szebeni Istvánt múlt héten kedden függesztették fel az MTVA-nál, mert a Híradó felvételről vetített adásában káromkodott.

ez a hír úgy tűnik nem jutott el demcsákhoz, vagy nem tanult más kárából, ő olyan fajta, hogy csak a sajátjából tanul.

 

ha nincs 70 fölött az IQ-d, ne állj ki emberek elé, mert méltatlan a fajunkra nézve, és ezt most a humanista mondja belőlem

 

süti beállítások módosítása