kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Szél Bernadett és Várnai, LMP-belharcok

2014.02.21. 03:36 | tesz-vesz | komment

Címkék: karácsony szél várnai lmp papcsák ertsey róna

szel_bernadett.jpgSzél Bernadett, az LMP társelnöke azt mondta, hogy zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást és ez különösen igaz a nők bántalmazására. A párt szerint ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést. Szél szerint tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyereke anyját, de Szél nem részletezte, hogy hogyan.
Arra is kitért, hogy Várnai László az ügy fejleményeiről nem, illetve tévesen tájékoztatta az LMP-t. Szavai szerint Schiffer András társelnök például gyakorlatilag a sajtó munkatársaitól szerzett arról tudomást, hogy nem megszüntették az önkormányzati képviselő ellen indított eljárást, hanem elhalasztották a vádemelést. Ekkor derült ki az is, hogy nem magánvádról, hanem garázdaságról van szó - folytatta.


Ertsey továbbra sem vonna párhuzamot Balogh József és Várnai László ügye között,szerinte ugyanis van egy óriási különbség a két eset között. „Amíg a Fidesz csak nagyjából fél év után zárta ki a soraiból Baloghot, az LMP azonnal tagsága felfüggesztésére szólította fel, amikor Várnai jelezte, hogy eljárás folyik ellene. Az LMP közössége már kivetette magából Várnai Lászlót” – mondta Ertsey.
Most pedig, miután az ügyészség szerint is megállt a vád - igaz, a vádemelést elhalasztották - képviselői mandátumának visszaadására is. „Amíg a Fidesz értékrendjébe sokáig belefért, hogy a tagjaik között egy bántalmazó is legyen, addig az LMP zéró toleranciát hirdetett az erőszak minden formája ellen, így nyilvánvaló, hogy a garázdaság beismerése után vissza kell adnia mandátumát” – jelezte az LMP parlamenti képviselője.


Várnai blogján, 2013. november:



A háromnegyed éve húzódó ügyet, - ami  a szenzációhajhász cikk címekkel ellentétben nem most kezdődött, hanem épp most zárult le - amikor kellett elővették.

A zuglói önkormányzat által vastagon kifizetett Magyar Hírlap és Nemzet vitte a prímet, az egész köz- , azaz közpénzen tartott fideszmédia pedig kontrázott: Várnai bántalmazott.

Bántalmazásról, családon belüli erőszakról írnak, holott semmi ilyesmi nem történt, még csak vádként sem merült fel soha. Ha lett volna, megvádoltak volna vele, efelől a jól időzített kiszivárgás után nincs kétség. Vádat semmilyen tényállásban nem emeltek. Azt bíróság előtt bizonyítani kellett volna.

Mi  történt valójában?

 

Szombaton fiam a szokásos rend szerint nálam lett volna. A fiamnak születésnapi zsúrt szerveztem aznapra, torta, minden volt, az édesanyja fiam betegségére hivatkozva előző este lemondta ezt. Másnap reggel mégis elmentek valahová. Dühös voltam, a gyerekért mentem, elhoztam. A volt élettársam nem engedte, hogy a gyerekkel beszálljunk a kocsimba, elállta az autóajtót, veszekedtünk, huzakodtunk. 

Ostobán viselkedtem, azaz ostobán, indulatosan viselkedtünk a gyerek előtt.  A gyerekelhelyezés és a láthatás nyár végén közös megegyezéssel zárult,  azóta rendeződött a kapcsolat, még bringáztunk is hármasban.

 Mindazonáltal azt gondolom, akik családban élnek, akiknek volt konfliktusuk a párkapcsolatukban, akik szakítottak, váltak,  különösen ha gyerekek is voltak, tudják, milyen indulatok, milyen érzelmek halmozódnak föl, és hogy nem könnyű mindig minden konfliktust érzelemmentesen, bölcsen megoldani.

Utcai huzakodás volt, vádemelés nem történt. Megjegyzem, még egy szabálysértési pénzbüntetést sem szabtak ki.

 Na most ez az előkapart ügy kapott  több karaktert a Magyar Hírlapban, mint a felesége arcát szétverő fideszes országgyűlési képviselő ügye és lett hír a Papcsák viselt ügyeiről gondosan nem tudósító közmédiában.

A polgármester úr, az önkormányzat lemondatási közleménye a polgármester politikai karrierjét végigkísérő büntető és korrupciós ügyei,  "felsőbb körökben" is ismert bulijai,  a hivatalban házasemberként vitt nőügyei után meg úgy hiteltelen, ahogy van. Értem én, hogy kapóra jönne az ügyeit rendre felfedő ellenzéktől megszabadulni, de ez nem az az alkalom.



"Azaz az LMP úgy tűnik, teljesen jogtalanul "szüntette meg" Laci tagságát. Ennyit a "Lehet Más" értelmezéséről. Nem lehet más. A más az lett volna, hogy tartanak egy korrekt fegyelmi tárgyalást, aminek van egy vállalható végkimenetele. Ez egy fiatal demokratákra jellemző taktikai maszatolás volt. Ennyi."


"... Tudod én egy szőke nő vagyok és paranoiás üldözési mániás. Ha Szél Bernadett szerint le kell mondania a zuglói önkormányzati székről Várnainak, én arra következtetek, hogy neki is beígértek mondjuk egy új konyhabútort, mint a jegyzőasszonynak vagy találtak valami kompromittálót a magánéletében, pl. nem mosogatott el este vacsora után. Szél Bernadett szerint le kell mondania, ne legyen ott a képviselőtestületben. Aha. "

"ha valóban a leírtaknak megfelelően történtek a dolgok (és ezt Várnai ez esetben valószínűleg könnyen tudja papírokkal igazolni), az LMP vezetése miért nem elégedett meg a felfüggesztett tagsággal, és miért érezték szükségesnek a kizárást, illetve próbálkoznak a lemondatással?"

Lányi: Az LMP nem érdemli meg a voksukat!

 

 

 

"egy magára valamit adó kormány nem vagdalkozik, nem a bejelentőt fenyegeti, nem egy fenyegető üzenetet küld a tisztességes, lelkiismeretes köztisztviselőknek, hogy így jár mindenki, aki visszásságokra fényt kíván deríteni, hanem azonnal vizsgálatot indít!” - Schiffer András reggel az ATV Startban. És egy magára valamit is adó párt hasonlóan tesz.


Várnai László
felperes Szél Bernadett valamint Ertsey Katalin alperesek ellen személyhez fűződő jogok megsértésének megállapítása, további jogsértéstől való eltiltás és kártérítés megfizetése iránt az alábbi

keresetet

terjesztem elő:

Kérem a Tisztelt Törvényszéket, hogy az alább kifejtésre kerülő indokok miatt, a Ptk. 75. § és 78.§ (1) bekezdés alapján, figyelemmel a Ptk. 84. § (1) bekezdésének a) b) és e) pontjaira, állapítsa meg, hogy az alperesek megsértették a személyhez fűződő jogaimat, továbbá szíveskedjék az alpereseket a további jogsértéstől eltiltani. A Ptk. 84. § (1) bek. e) pontja, illetve a 339. és 355. §-i alapján az alpereseket külön-külön 250.000,- Ft összegű, azaz kétszázötvenezer forint- összesen 500.000,-Ft, azaz ötszázezer forint összegű kártérítés és annak a jogsértés megtörténtétől számított kamatai megfizetésére kötelezni szíveskedjék.

A keresetünket az alábbiakkal indokoljuk:

I. A tényállás rövid ismertetése


Jelen kereset tárgyát Szél Bernadett által 2013.11.06-án, az LMP Országos Választmányának döntését követően közölt sajtótájékoztatóján, valamint Ertsey Katalin országgyűlési képviselő 2013.11.08-i sajtótájékozatóján és azt követően elmondott engem sértő, valótlan tényállítások képezik.

Szél Bernadett állításai szerint az LMP értelmezése szerint „ha az ügyészség nem tekintette volna megalapozottnak a Várnai László elleni vádat, akkor azt ejtette volna, nem pedig elhalasztja a vádemelést”. Az alperes ezzel azt a tényt, hogy az ügyészség elhalasztotta a vádemelést, abban a hamis színben tünteti fel mintha egy elhalasztott vádemelés önmagában bizonyítaná a bűnösséget.

Szél Bernadett továbbá azt is állította, hogy „tanúk vannak arra, hogy az önkormányzati képviselő bántalmazta volt élettársát, gyermeke anyját” Annak eldöntéséről, hogy valóban történt-e bántalmazás, nem született jogerős bírói ítélet, így az ártatlanság vélelme engem is megillet, az egyébként valótlan tényállítások közlése ezért is sértő rám nézve. Valótlan tényállítás az is, hogy tanúk igazolnák, hogy mi történt köztem és volt élettársam között.

A valóságban köztem és élettársam között  utcai civakodás, hangoskodás a részemről nem történt, következésképpen velem szemben semmilyen bántalmazás miatt eljárást nem folytattak. 



Ertsey Katalin azt állította, hogy az ellenem garázdaság miatt indított eljárás miatt „az LMP közössége kivetette magából Várnai Lászlót”. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy Ertsey Katalin 2013 márciusa óta nem LMP tag, így nem nyilatkozhat az LMP, mint közösség nevében, hiszen ő ennek a közösségnek nem tagja. Nyilatkozata mégis azt a hamis látszatot kelti, mintha „nőverésem” miatt engem az LMP kizárt volna, sőt morálisan is elítélt volna.

A valóságban a párttagság megszűnésének adminisztrációs oka volt. Továbbá az is tény, hogy a párton belül nem folyt etikai eljárás az ügyben. Ertsey Katalin állítása megalapozottságának hiányát az is bizonyítja, hogy az LMP-n belül épp aláírásgyűjtés folyik „Tisztességes eljárást Várnai Lászlónak” címmel, melyet az aktív tagság jelentős része aláírt.

A felperesek által közölt állítások azért is különösen sértőek rám nézve, mivel  a közéletben bűnöző képet festettek rólam, holott ez minden alapot nélkülöz.

Kérem köztudomású tényként elfogadni, hogy az alperes által közölt valótlan tényállítások, a nyomtatott, és ez internetes sajtóban történő elterjedése, valamint az ezek miatt a közéletben rólam kialakult kép megnehezítette az életemet.

Politikusként dolgoztam az elmúlt években, kemény munkával felépített hitelességemet az alperesek „egyetlen tollvonással” rombolták le. A felróhatóság keretében kérném értékelni, hogy úgy nyilatkoztak súlyosan elítélően az ügyben, hogy arról engem meg sem kérdeztek.

A legnehezebb helyzetbe azzal hoztak, hogy kijelentéseikben lényegében összemosnak egy valóban súlyos bántalmazásról szóló üggyel ( Balogh József parlamenti képviselő ügye).

Mindezek alapján kérem a Tisztelt Törvényszéket, hogy kereseti kérelmemnek az alperes perköltségeinkben való marasztalása mellett helyt adni szíveskedjék.

A 1990. évi XCIII. törvény 62.§ (1) f) pontja alapján  illetékfeljegyzési jog illet meg.

A Tisztelt Fővárosi Törvényszék hatáskörét a Pp. 23. § (1) bekezdésének g) pontjára, illetékességét a Pp 29. § (1) bekezdésére alapítom.

Budapest, 2013. november 15.

Tisztelettel:

Várnai László

 karácsony gergőről, az új polgármesterről:


"A cégvezetőket a szokásos papcsáki módon, azaz pályáztatás nélkül, helyben bemutatva nevezték ki Karácsonyék. Papcsák annó meg is mondta Mazsu megválasztásakor:  Nem kell pályáztatás, ez bizalmi állás.  Meg is lett az eredménye.  Karácsony Gergely akkoriban még egészen máshogy vélekedett. A kulturális intézményvezetők pályáztatás nélküli kinevezésekor 2013 januárjában ezt mondta:

A kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatásának eltörlésével a Fidesz nyíltan beismerné, hogy az igazgatók kiválasztásánál a szakmai felkészültség helyett a politikai szempontokat akarja érvényesíteni - közölte Karácsony Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán az MTI-vel. ...

ellenzeki_utvonaltervezo.png

Karácsony Gergely közleményében azt írta, az LMP továbbra is kötelezővé tenné a pályáztatást, sőt nyilvánosságra hozatná az összes intézményvezetői pályázatot. 
Az LMP szerint pályázatot azért érdemes minden esetben kiírni, hogy a munkaadó minél szélesebb körből választhasson jelöltet, és hogy a potenciális vezetőknek mindenképpen világos elképzeléseket kelljen letenniük az asztalra, míg a szakmai bizottság véleménye azért szükséges, hogy a szakmailag legalkalmasabb, legrátermettebb jelölt kerülhessen a pozícióba. Ezt elsősorban szakmai tapasztalatok, érvek alapján lehet eldönteni, amelyeknek egy politikus nem feltétlenül van birtokában - hangsúlyozza Karácsony Gergely.
Az LMP képviselője úgy véli, "a sokat hangoztatott politikusi felelősség nem azt jelenti, hogy valaki hűbérbirtoknak tekinti a kulturális intézményeket, hanem azt, hogy a legmegfelelőbb embert bízza meg azok vezetésével".

 Micsoda kerek mondatok, frappáns érvrendszer. Kár hogy már nem érvényesek.  Hová lettek az elvek, Gergő?

karacsony.jpg

A takarékosság elvét megcáfolva mindkét nagy párt megkapta a maga méretes koncát és az LMP és a Jobbik is kiérdemelte a hallgatásért, szavazataiért a két-két beígért bizottsági cubákot. A Civilzugló Egyesület, ellentétben az LMP-vel és a Jobbikkal, egyetlenegy pozíciót sem kapott. A nap a papcsáki kerületvezetés megdicsőülése,  hisz most a "különb" baloldal, egy magát az átláthatóságot zászlajára tűző politikus pont ugyanolyan módszerekkel intézte el. Pályáztatás nélkül, politikai  szempontok alapján nevezett ki embereket, (egyikről eleve kimondva, hogy nem élvezi a bizalmát) és két ex politikust, képviselőt nevezett ki cégvezetői pozícióba. Jellemzően  minden eddigi  általuk kinevezett igazgatót, eddigi hűséges parancsvégrehajtót szó nélkül nélkül áldoztak be a fideszesek. A szakmai tudás, felhalmozott tapasztalat meg sose számított. "

Várnai blogja

 

2011.03.08. 0261.jpg"Kaibinger Gábor a 2011 márciusi időközi választás LMP-s  jelöltje (17%-ot kapott) ma lép ki az LMP-ből, Szabó Rebeka  2013 januárja óta a PM tagja, az LMP-ben csak szakadárokként emlegetik őket,  jómagam, 24,5%-os eredményemmel a szocikat megverve az LMP eddigi legjobb eredményét hoztam), és Schiffer Andás az LMP jelenlegi (társ)elnöke. Minden vetélytárstól megszabadul.
 A háttérben az LMP logója és 2010-es választási plakátja, mindkettőt részben én terveztem." - Várnai


FourThreeTwoOne104-107.jpg


Kérdések az LMP kongresszusára Várnai Lászlótól.  <- ajánlott olvasmány

 talán ha Szélberni nem ELLE-fotózásairól írna a fészbukján, akkor lenne ideje előállni a bizonyítékaival, tanúival, és én is bizonyára az orbánozáson kívül olvastam volna tőle ekkor paksi témában is szakmai dolgokat. nyilván.
szóval:

 Hol vannak a tanúk Bernikém?

 

Ivády az LMP-ről

 

Az LMP stafétája

 

Az LMP és a szcientológia kapcsolata

 szel berni ostoba_2.png

kgbéla egyértelműen komcsi, de nem spicli. minek, amikor gyurcsány a saját házába hívja putyint, orbán meg atomot vesz tőlük, meg hitelt? (a jobbikos hivatalos vélemény szerint kgbéla BEVÁSÁROLTA magát a pártba, ami nem egész így volt, de így is eléggé gáz a 80 IQ feletti lények számára.)
 

 LEHET MÁS A POLITIKA... DE a "szakszolgálatok" nem lehetnek mások! uramisten, milyen primitív egy nő, a hatalmi ágak szétválasztásával nem is jönnék (a szakszolgálatok nem szakmaiak...), csak a józan paraszt ésszel, ez a retardált elfogad mindent? semmit se kérdőjelez meg? "csak elfogadni" tudja... "nyilván meg van az okuk" uramisten... ez szokott amúgy gondolkodni néha? ha ezek kormányra kerülnek, bárki könnyen irányíthatja majd őket a régi pártok közül. vajon ha megvan az okuk, akkor mi szükség a zárt bizottsági ülésekre egy demokráciában, ha a "választott képviselők" se tudhatják az okot? a szakszolgálat (és a mögöttük álló kormány) így bármit megtehet, hisz nincs kontroll, csak ilyen ütődött ellenzéki (?) képviselők.
A ZÁRT ÜLÉST EZÉRT TALÁLTÁK KI BERNI! TE OSTOBA LIBA.

 ezt a sötét libát, ez egy fasiszta
hogy lehet valaki olyan primitív hogy ennyire leegyszerűsítse a problémákat? a jóléti államok már akkor jólétiek voltak, amikor csak férfiak voltak a politikában. ma sincs semmi hátránya a nőknek, de ezek még mindig itt tartanak.
ráadásul Bettike is az elitből származik, aki annyira hülye, hogy a fideszes titkosszolgálatoknak higgyen teljes mértékben (a hatalmi ágak itthoni szétválasztásának problémájáról tehát még csak nem is tud!), és elfogadja a titkosítást, rájuk hagyva titokban az indokokat azt elfogadva (a képviselők előtt is titkolják! szélberni előtt is! még azt se érti, miért vannak választott képviselők! meg zárt bizottsági ülések!), az annyira ostoba, hogy saját erőből nem kerülhetne semmilyen párt elnöki székébe se, de még politikus se lehetne egy nem kontraszelektált országban.

K. G. Béla, a jobbikos kém?

 

csodálom h ezt nem harsogják a fideszesek:
"2000-2002 között a Phillip Morris vállalati kapcsolatok osztályán dolgozott, 2002. március-június között a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület emberi jogi szervezetnek a programvezetője"

migráns?!

"2002 szeptemberétől három éven át a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhelyek Irodájánál volt fiatal kutató, majd 2006-tól a Központi Statisztikai Hivatal statisztikusa, EU-referense lett.
Kutatási területei a családszociológia, családpolitika és az állami kapacitás."

tehát nem ért semmihez, egyenes út a politikába, szerintem már az MTA-ba meg a migrikhez is a kapcsolataival került. szinekúra posztok. 2010 -ben lett LMP-tag. 11-ben már szóvivő, micsoda karrier. 2012-ben már társelnök, milyen tehetséges! két év alatt elnök a belépés óta, biztos nagyon jól szórólapozott. úgy lett elnök ahogy vona, ahogy dávidibolya
és most nem is hozom fel a véleményét a fideszes titkosszolgálatokról, biztos az mszp-s titkosszolgálatról is ua a véleménye, akinek ilyen jó kapcsolatai vannak...

 

még véletlenül se azért mondja ezt bernike, mert Lányi szerint a jenkik pénzelik és gründolták az LMP-t? vagy mert csak simán posztkomcsi? neki kik a szülei és mikor léptek be az MSZMP-be?

Róna Péter az lmp egyik alapítója...ő egy bankár, a multik lakája, még ha épp jópofa dolgokat hazudozik is az ATV-n. ez a dolga. az amerikai kereskedelmi minisztérium közvetlen külföldi befektetések osztályának munkatársa volt. 1986 és 1990 között a J. Henry Schroders bank elnök-vezérigazgatója. 1990 és 2004 között a NABI (North American Bus Industries) buszgyártó cég magyarországi leányvállalatának alapító elnöke, valamint az Első Magyar Alap elnök-vezérigazgatója. Több egyetem oktatója.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr135813416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.02.21. 07:30:56

Na, ez így rendben van! :)

Szúnyog 2014.02.21. 18:42:29

És akkor most mit is mond, vagy gondol a szerző?

romkocsmában merengő állástalan diplomás (törölt) 2014.02.21. 18:57:22

A vak komondoros képviselő is kibékült a feleségével!

Vitéz.László 2014.02.21. 19:05:42

minden politikus bűnöző

de ezt nem érzem gondnak ha a zasszony átesik a vakkomondoron

van egy ősi magyar dakota mondás:

az asszony verve jó !

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 19:30:10

@Ahasverus: köszi

@Szúnyog: szerintem nem olyan nehéz eldönteni.
ha kommenteket bemásolok, és nem reagálok rájuk, akkor egyetértek velük.
amúgy miért számít mi a szerző véleménye? neked mi a véleményed? miért nem azt írtad ide inkább?

bgp 2014.02.21. 19:39:34

A fidesz már rég nem "taktikai maszatol" hanem erőből pont leszarja mit gondolnak róla. Az összes bűnöző tagjuk (nem azt mondom, hogy mind búnözó), a helyén maradt.
A birka fidesz szavazónak mindegy mint mond Viktor. Ha az ellenkezőjét mondja, akkor az a jó.
Az LMP bezzeg nagyon óvatos. Ha a helyén hagyják Várnait, akkor nagyobb támadási felületet hagynak, mert potenciális szavazóik véleménye valszeg nem az, hogy az asszony verve jó.

OkoskaTo:rp 2014.02.21. 19:48:04

Most akkor miről is szól ezt a post a Várnai weblapján három hónappal ezelőtt megjelentek copy-paste-elésén kívül? Kiadták a Pártközpontból az ukázt, hogy folytatni kell a suttogó propagandát?

♔batyu♔ 2014.02.21. 20:05:08

Inkább az "öregezésre" kellene rászállni. Vagy az már rasszizmus?

Szúnyog 2014.02.21. 20:09:41

@tesz-vesz: nekem az a véleményem, hogy szörnyű dolog a családon belüli erőszak, egy nővel szemben különösen, ugyanakkor ez a kérdés erősen túl van lihegve, mint általában minden, ami a libi-zöld-feminista, netán gender vonalról érkezik, és Szél kisasszony tán a nőt is megkérdezhetné, valóban át akarta-e baszni az apát.
Ertseynek meg azt üzenném, ha pl. őt valaki elküldi a p-be, az nem garázdaság.

Szúnyog 2014.02.21. 20:11:26

@OkoskaTo:rp: azt hiszed a dolgokhoz nagyon értőnek tűnsz, ha mindenki mögött pártközpontot sejtesz? Nem, nem tűnsz annak, csak annyi látszik, hogy kevés tesz-vesz-t olvastál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 20:16:32

@bgp: gratulálok, pártapologéta lettél
ugyanolyan vagy mint a fideszes birka, a történet mögött talán állhat egy olyan szál is amit lányi feszeget. amerikai szál, várnai tán nem volt hajlandó beállni ebbe a sorba?
persze simán lehet az is hogy nem bírták várnait, de akkor is gerinctelen dolog emiatt kizárni így.

és ne menjünk el a hazugság mellett, hogy szélnek bizonyítékai vannak, hol vannak ezek a tanúk szél szerint? nem ír erről csak az ELLE-fotózást posztolja a facebookján?

varnai 2014.02.21. 20:21:56

És ennek a posztnak mi az aktualitása, miért pont most?
az értelme...? Mit gondol a szerző?
ÉS mi alapján került épp most az index blogketrecbe?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 20:22:00

@OkoskaTo:rp: melyik pártközpontból ? a jobbikosból vagy a TESZ-esből (élőláncból)? mert én ezekre szavazok.

de nem adták ki amúgy, nincs kapcsolatom sajna pártközpontokkal.
ha lenne, talán még a nagypolitikát is befolyásolni tudnám

hogy miről szól a poszt? ezt kérdezed? tán olvasd el te mihaszna, arról szól hogy hazudott szél bernadett és ercsei kati a szirénázós maci, aki amúgy miattam szüntette meg a blogján a kommentelési lehetőséget:
kkbk.blog.hu/2011/07/10/ertsey_katalin_punkosdi_gondolatok

nyugodtan bemásolom a posztot a kommentekbe amúgy a te kedvedért, hápersze, miértne?
Várnai posztját látták 100-an, ezt meg már 1500-an, de miért is ne lehetne amúgy bemásolni az írását csak úgy? meg még vannak itt más nyalánkságok is amúgy te mihaszna ügyifogyi

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 20:23:18

@varnai: a maja naptárban most van együttállása az LMP- lejáratásnak, azért pont most.

most futottam ebbe a hírbe, de amúgy részben már válaszoltam itt:@tesz-vesz:

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 20:25:27

@varnai: amúgy az érintetthez van szerencsém? kérdeztem Várnai blogján:

"ez a poszt így kevés, akkor mi történt? ki indított eljárást? miért?
hogyan vezette félre Várnai az lmp-t? állítólag. "

ott is lehetett volna válaszolni, de külön öröm, ha idejönnek hozzám a válasszal..

OkoskaTo:rp 2014.02.21. 20:49:16

@Szúnyog:
@tesz-vesz: Bocsika, de szerintem egy poszt álljon meg önmagában, a blog teljes korábbi termésének végigolvasása nélkül. Én már csak ilyen maradi ízléssel rendelkezem.

varnai 2014.02.21. 20:54:44

Igen az "érintett" vagyok. Az lett volna korrekt, ha be is linkeled a blogomat.

És a másik posztot, ahol a valótlan állításokkal szemben ott van Ertsey és Szél elleni kereset. Kérlek tedd meg.

Detti a "bántalmazást" mondott nagy nyilvánosság előtt ,olyasmit terjesztett, amivel eszükbe sem jutott még csak meggyanúsítani sem, nemhogy vádat emelni. Ha lett volna tanú, ha megtörtént volna, nem állnék már a vádlottak padján...?

Ertseynek meg semmi joga nem volt az LMP közössége nevében beszélni, mert már rég nem volt tag, másrészt sosem volt annak a csapatnak , közösségnek a tagja. Csak jelzem, az LMP aktív tagságának jelentős része aláírta a "Tisztességes eljárást VL-nek!" petíciót.

A megbélyegzés nagyjából a listaállítási kiszorítósdi egyik előcsatározása volt. Ma az LMP-t sokkal egyszerübb lenne Schiffer Zrt-nek hívni. Mára mindenkit sikerült eltávolítani, aki Schiferrel mert vitatkozni, aki politikai vetélytárs volt.

BTW szerintem attól van értelme, hitele az idézeteknek, ha nevesíted kiknek az írásait idézed. Attól idézet egy idézet, hogy megmondják kit idéznek és honnan, és mikori az idézet.

Tisztában vagyok vele, hogy ezt az ügyet bármikor le lehet porolni, és kicsit turbózni, amikor csak szükség lesz rá, és tudom ha kell meg is fogják tenni. Mindazonáltal nekem úgy tünt nincs egy kerületi lakos, aki bevette ezt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 20:58:14

@OkoskaTo:rp: tehát neked ki kell mondani, hogy Szél semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezik, hogy ercsei is hazudozik?

magadtól alap dolgokra nem tudsz rájönni?

az atomos posztomnál se lehet olvasni a véleményemet, mert nem vagyok mérnök, se energetikus.
www.kkbk.blog.hu/2014/02/12/energetika_es_magyarorszag_pro_es_kontra

sőt volt tejről szóló posztom, ahol meg szintén nemigen tudok szakmailag dönteni, mert nem vagyok biológus, se orvos.
www.kkbk.blog.hu/2012/10/10/a_tej_mereg

de volt a sóról is
www.kkbk.blog.hu/2010/12/21/a_so_7
nem vagyok gyógyszerész se, ezért mit tudok tenni? megpróbálom bemutatni objektíven mindkét oldal érveit.

hogy várod el hogy véleményem legyen egy olyan kérdésben, amiben nem vagyok kompetens, se közvetlen tanú?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 21:12:32

@varnai: be van linkelve a blog, blogod adminjában láthatod is amint hivatkozok rád.

ha a link forrás, akkor az idézet szöveg legvégén található a link, mivel nem új infókat állít, tehát másodlagos jelentőségű. amúgy ez azért van inkább, mert nem szeretem ha sok link van a szöveg közepén. zavarja szerintem az olvasást.

hát linkeld be a posztot, most, hogy megtaláljam, nem láttam másik posztot, de beteszem ha megtaláltam, találtam egy másik jónak tűnő írást is:

varnailaszlo.blog.hu/2014/01/03/az_ut_7_5_-rol_a_2_-ig

mindjárt elolvasom

az fenti idézetek kommentek a te posztodnál, nagy ritkán írom csak ki a kommentelők nevét, ennek oka inkább az időhiány, mint az igénytelenség, dehát amúgy se hordoz túl sok információt egy kommentelő neve

siffer zrt? tehát akkor igaz amit lányi állít?
kkbk.blog.hu/2013/01/17/lanyi_az_lmp_nem_erdemli_meg_a_voksukat_450

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 21:45:21

@varnai: na találtam egy pereskedő iratot, azt beraktam a posztba, kérdésem lenne továbbá, hogyha a „Tisztességes eljárást Várnai Lászlónak” petíciót az aktív tagság jelentős része aláírta, akkor miért nem LMP-tag?

és miért nem lehet elmozdítani siffert? miért övé a párt? miért ő a legnagyobb hatalmas, és hogyan végezték ki azokat, akik nem mindenben értettek egyet sifferrel?
kicsit engem ez a dávid ibolya-féle elnökségre, orbán-féle elnökségre emlékeztet, amikor is képtelenek a diktatórikus működésű pártok életébe beleszólni a párttagok. de hogy működik egy ilyen párt?

01234567 2014.02.21. 21:56:26

@varnai: Schiffer úr viselkedése ismerve családi hátterét, családtagjai karrierjét az "átkos"-ban nem olyan meglepetés mint önnek. Majd talán idővel megtanulja ezt maga is. Amúgy sajnálom hogy egy ilyen családi vihart kellett megélnie, ezek magukban is megviselik az embert, ha még ilyesmi is társul hozzájuk az dupla pofon az élettől. A lényeg felállni ebből.

01234567 2014.02.21. 21:59:39

@tesz-vesz: Mi a gond a TESZ-el?(Élőlánc Magyarországért)

Szúnyog 2014.02.21. 22:06:37

@tesz-vesz: milyen a sok tesz-vesz? Ezt komolyan kérdezed? Úgy értettem, ha az egyáltalán nem okoska törp olvasta volna pár bejegyzésedet, vagy kommenteted, akkor nem baromkodna pártközpontokról.
Az Élőlánc nekem meglepetés volt, a Jobbik-ot sejtettem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 22:54:59

@01234567: semmi, én ezekre szavazok. éliásnak nem tetszik a pofája, már a szeme sem áll jól, korrupt gazembernek tartom, véleményem, szerintem be is szervezték a rendszerváltás előtt, egyelőre ennyi csak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.21. 22:59:20

@Szúnyog: azt hittem elkezdesz dicsérni hosszan, hogy milyen független vagyok.

jó lenne amúgy ha fizetnének a blogolásért, örülnék neki, persze transzparensen csak. és kritikai lehetőséggel

amúgy itt is írom a TESZ-t:

kkbk.blog.hu/2013/11/01/valasz_puzsernak_hivjuk_vissza_a_kepviseloket

az lmp-t legszívesebben áthúznám

Szúnyog 2014.02.21. 23:19:28

@tesz-vesz: aki független, az vagy hazudik, vagy hülye, aki nem is érti. Normális embernek van világképe.
Nem dicsérlek, atomerőmű ügyben pl nem értünk egyet, de vannak dolgok, amiben igen.

épészmérnök 2014.02.22. 01:41:17

Hát igen. A politika már csak ilyen...

ezu 2014.02.22. 04:19:46

És ki nem szartja le Bernadett? Magánügyük.

nu pagagyí 2014.02.22. 07:57:18

Várnai esete jelentősen különbözik a "vakkomondorosétól". Ha jól veszem ki a szerkesztetetlen zagyvaságból, itt nem házastársak közti erőszakról van szó, hanem különélő emberek tettlegességig fajuló vitájáról a gyerek láthatásáról. Nem egy hatalmaskodó férj verte meg tehát ok nélkül az állandó terror alatt tartott becses nejét, ahogy ez a "keresztényi szereteten" alapuló családoknál szokott lenni. Szerintem jogos volt az apa követelése, hogy az előre megbeszélt időpontban nála legyen a gyerek, ő is tudta volna ápolni, ha tényleg megbetegedett. Az erőszak persze elítélendő, de nagy valószínűséggel a volt házastárs is okolható a helyzet elfajulásáért.

von Putri 2014.02.22. 08:44:54

@nu pagagyí:
"Az erőszak persze elítélendő"

... kivéve ha a magadfajta baloldali mozgalmárok oldalán követik el, mert arra mindig akad mentség

Ezért az állandó kettősmércéért utál benneteket annyira minden jőérzésű ember

Vitéz.László 2014.02.22. 10:40:53

siffer dakota komcsi ügynök...

ahitványság csimborasszója...
alkalmatlan gerinctelen
valahola a patkányok és a smittek renngye között sorolható be...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.22. 11:10:42

@Szúnyog: a függetlenség azt jelenti hogy nem nézzük el a saját oldal bűneit se, és nem fogjuk védeni, hanem megpróbáljuk felelősségre vonni, megpróbálunk változtatni a korrupt irányon.
a függetlenség nem belgaság, nem világképnélküliség, ha erre gondolok ezt mondom.

mert mi a véleményed atomerőmű ügyben?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.22. 11:13:54

@ezu: mert hazudott? mert rámutat az egész párt céltalanáságára? rámutat arra hogy az egész párt valójában ideológiáját illetően is hazudik? nem más csak egy korrupt bábpárt amit érdekes helyekről finanszíroznak? csupán csak ezért érdekes ez az ügy.

ezeket elovlasnád végig?
varnailaszlo.blog.hu/2014/01/03/az_ut_7_5_-rol_a_2_-ig
ez már volt a kommentemben, de ez új itt:
www.varnailaszlo.blog.hu/2013/11/08/a_jegcsakany

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.22. 11:19:17

@nu pagagyí: "Ha jól veszem ki a szerkesztetetlen zagyvaságból"

miért szerkesztetlen zagyvaság? rakjak bele még színes ábrákat, hogy könnyebben értelmezhetőbb legyen a számodra?
bár most várnai képét beteszem. de attól még nem lesz érthetőbb.

jól veszed ki? miért mire alapozol még Várnai írásán kívül? vagy ebből az írásból elég nehéz kivenni? problémáid vannak az értő olvasással?

"ahogy ez a "keresztényi szereteten" alapuló családoknál szokott lenni"

van erről statisztikád is? ostoba

monddazigazatmar 2014.02.22. 11:51:37

"Szél Bernadett, az LMP társelnöke azt mondta, hogy zéró toleranciát hirdettek, nem tűrik a bántalmazást és ez különösen igaz a nők bántalmazására."
Aham. Tehát a nők bántalmazása gázabb mint a gyerekek bántalmazása? Vagy a férjét megkéselő feleség kevésbé bűnös mint fordítva.
Valaki toljon már le egy nagy faszt Szélbernadett torkán

tamareaf 2014.02.28. 16:37:30

@tesz-vesz: a blog nagyon nehezen olvashato, foleg, ha valaki elsore teved ide.

tamareaf 2014.02.28. 18:45:23

@tesz-vesz: elsore talan azt mondanam tul zsufolt. Nagyobb szabad tereket lehetne adni a szovegnek. A tenyleges bejegyzes az oldal felet se tolti ki. A bejegyzes cime es az alcimek megegyeznek. Elsore azt gondoltam, mar a kovetkezo bejegyzesnel jarok. Amiben az sem segitett, hogy tobbfele kimeles van egy bejegyzesben, es az idezetek olyan hosszuak, hogy gorgetnem kellett az oldalt. Ez a sokszoros tagolas nagyon zavaro tud lenni. A hosszu idezetek raadasul megszakitjak a bejegyzes gondolatmenetet, s ha vissza akarok nezni egy informaciot, akkor keresnem kell, hol is volt az a bizonyos informació.

Hutyibetyár 2014.03.01. 01:27:05

@tesz-vesz: És most szerinted ezért ne szavazzunk az LMP-re? A zsebnácik ettől ezerszer gázabb dolgokat csinálnak. Inkább 1000LMP mint egy Jobbik...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 10:54:46

@feamatar: cím és alcím megegyezik? dehiszen nincs is alcím! szerintem elég szellős a poszt.

"az idezetek olyan hosszuak, hogy gorgetnem kellett az oldal"

emiatt azért csak nem vágom rövidebbre.. azért van a görgetősáv..

olvasd el többször, ha elfejeted az elejét, mire a végére jutsz, a fontos részletek ki vannak emelve

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 10:58:17

@Hutyibetyár: én nem ajánlom az lmp-t, nem EZ, hanem EZEK miatt, többféle linkcím van, mind a gyöngyöspata, mind ivády, mind lányi és várnai ügye mutatja, a szcientológiai szálról ne is beszéljünk, hogy ócska hazug, posztszdsz-es párt ez, mert a petós hakniról már ne is beszéljek

és kit érdekel hogy mit csinál más? szánalmas vagy

2014.03.07. 14:24:59

@varnai: Ilyen téren tényleg "nem lehet más".

Csakhogy még mindig az ellenzéknél maradjunk: Vona és Novák is eltávolította a JOBBIK-ból azokat, akik nem szimpatizálnak velük; így a JOBBIK, a Magyar Gárda és a Kurucinfo a "Vona-Novák Kft." tulajdona.

Vagyis nincs semmi új abban, amit Schiffer csinál. Schiffer a maga módján autoriter figura; igazából nem is igen lehetett tőle mást várni.

Viszont lenne néhány kérdésem:
1, Mi a véleménye arról, hogy Vágó Gábor ott hagyta a pártot?
2, Tényleg igaz, hogy hatalmas a feminista befolyás az LMP-ben?

2014.03.07. 14:26:25

@monddazigazatmar:

"Valaki toljon már le egy nagy faszt Szélbernadett torkán"

Hmmm... biztos finoman szop! :)))
Most belegondoltam... :D

varnai 2014.03.07. 14:32:32

Egyetértek.
Vágóért kár, ő megszólított egy réteget, mindenképp karizmatikus figura volt. Nyílván az is luxus, hogy az LMP felépít valakit, aki a párt által országos ismertségre tesz szert, aztán kezdhetik újra senkikkel (ikotity). Vágó elvesztése, a mód, szerintem több tízezer szavazó elvesztését jelentette. Osztolykán, Ertsey, vagy az én elvesztésem / kiutálásom ugyanígy.

Van ez a vonulat, de valójában macsó párt ez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.08. 02:33:22

@Ahasverus: "Vona és Novák is eltávolította a JOBBIK-ból azokat, akik nem szimpatizálnak velük"

kire gondolsz? tomketre? mert nekem ez új.
pősze egy tégla volt. az egész magyar hajnal titkosszolgálati kezdeményezés.

és siffer és szél se azért teszi ki a velük egyet nem értőket, mert autoriterek és gárdamasíroznak otthon.. teljesen egyértelmű, nemtelen eszközökkel kiteszik azokat a pártból, akik nem akarnák betartani pl az usa-hírnökök parancsait.
gondolom én.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.08. 02:44:07

@varnai: vágó? mert képtelen volt időben kitöltetni vmi izét? az már elvesztés? amondó vagyok, túl sok volt kiskorában a hígítós, technokolos zacskó, azért beszél ilyen lassan.
de könyörgöm ertsey, osztolykán, mind haszontalan emberek

meg a másik posztban a várnai blogon még a kis szabó rebeka is a hős képében tetszeleg, mikor összeáll a korrupt, nagytőkés bajnaival, de előtte azért tüntetett egy kicsit ellenük a parasztokkal bábonyban

elég sok a vakfolt, nem gondolja?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.09.23. 14:31:25

Bettike is az elitből származik, aki annyira hülye, hogy a fideszes titkosszolgálatoknak higgyen teljes mértékben (a hatalmi ágak itthoni szétválasztásának problémájáról tehát még csak nem is tud!), és elfogadja a titkosítást, rájuk hagyva titokban az indokokat azt elfogadva (a képviselők előtt is titkolják! szélberni előtt is! még azt se érti, miért vannak választott képviselők! meg zárt bizottsági ülések!), az annyira ostoba, hogy saját erőből nem kerülhetne semmilyen párt elnöki székébe se, de még politikus se lehetne egy nem kontraszelektált országban.

csodálom h ezt nem harsogják a fideszesek:
"2000-2002 között a Phillip Morris vállalati kapcsolatok osztályán dolgozott, 2002. március-június között a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület emberi jogi szervezetnek a programvezetője"

migráns?!

"2002 szeptemberétől három éven át a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhelyek Irodájánál volt fiatal kutató, majd 2006-tól a Központi Statisztikai Hivatal statisztikusa, EU-referense lett.[3]
Kutatási területei a családszociológia, családpolitika és az állami kapacitás."

tehát nem ért semmihez, egyenes út a politikába, szerintem már az MTA-ba meg a migrikhez is a kapcsolataival került. szinekúra posztok. 2010 -ben lett LMP-tag. 11-ben már szóvivő, micsoda karrier. 2012-ben már társelnök, milyen tehetséges! két év alatt elnök a belépés óta, biztos nagyon jól szórólapozott. úgy lett elnök ahogy vona, ahogy dávidibolya
és most nem is hozom fel a véleményét a fideszes titkosszolgálatokról, biztos az mszp-s titkosszolgálatról is ua a véleménye, akinek ilyen jó kapcsolatai vannak...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2018.01.28. 13:54:56

"Leírtam korábban miért és honnan jött ez a nő (Boros Juli, 444-es újságíró). Egyébként egy rózsadombi elkényeztetett liba némi klimaxxal.

A velvetnél és a hír24-nél írt a celebseggek cellulitiszéről, bulvárfirkász. A pasija miatt vették fel a 444-re. Az a csávó, akit kidobtak a Morrisinsból, mert afgán aztán tartani kellett egy menekültbulit engesztelésül. A pasi a 444-es baráti kör tagja, ezt valamelyik cikkükben le is írták hogy velük focizik. Egyébként Janan Mirwais a neve, Szél Berni tanácsadója, elkényeztetett budai hülyegyerek mint a nője, Julika, aki az anyja lehetne. A pasiról a fidesz azt hírezstelte hogy megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon innen lehet ismerős. Ez egy nagy banda, a könnyű pénzen lógnak, egymást alkalmazzák."
444.hu/2018/01/27/meg-egyet-rugni-a-proszto-tonya-hardingba
süti beállítások módosítása