kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A vita

2010.06.11. 16:42 | tesz-vesz | komment

Címkék: vita biszku

 

 

 

Alfőmérnök   2010.06.11. 16:04:55
@tesz-vesz: Mit kéne bevallanom? Hol az inkoherencia abban, amit írtam? Izgatottan várom a válaszod.

tesz-vesz    · http://kkbk.blog.hu
@Alfőmérnök: bevallani azt kéne, h nem jól emlékeztél h mit írtál.

és azt h pontosan tudod ezt.
meg azt, hogy elvesztél a rengetegben
ugyanis a komment elején lévő neveken nagyon egyszerűen lehet ám visszamenni a forrásig. ezért jó!

de akkor bemásolom mégegyszer rávilágítva,


(ez csak kettőnknek lesz érdekes, de mindegy.)



  Alfőmérnök   2010.06.11. 14:18:04 

Én nem bácsiznám le kádárt, és biszkut és Szerintem S. Fruzsina és N. Tamás sem. De, ismétlem, szerepet játszottak. Nem N. Tamásként és S. Fruzsinaként készítették a riportot. Abban a szerepben, amit felvettek, szerintem legitim volt a bácsizás. Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom.


tesz-vesz
nem kell ez a szerepszöveg



  Alfőmérnök   2010.06.11. 14:21:35
@tesz-vesz: Fogalmad sincs róla, hogy miről szól a film. Megnézted a videót? Épp ott leplezik le magukat, ők vallják be, hogy szerepet játszottak.



  tesz-vesz    · http://kkbk.blog.hu  2010.06.11. 14:23:12
@Alfőmérnök: fogalmad sincs, hogy a bevallás után is bélabácsizták



  Alfőmérnök   2010.06.11. 14:25:32 

Fogalmam sincs? Olvasd vissza a hozzászólásomat. Ott leírtam, hogy lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták.
"Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom."
Gondolom ezt elolvastad, mivel erre reagáltál.






tesz-vesz

fogalmad sincs miről beszélünk Ábel

te szerepről beszéltél, és arról jogos volt a szerepig bácsizni.

én erre írtam, h a szerep után IS bácsizták, mivel te a bácsizást a szereppel legitimálod


 

 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:02:33

 ez azért nem egyenlő egymással, abban gondolom egyetértünk

"Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom"

ezt látom.

ezt nem:

"nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták"

de akárhogy nézem, nem tűnik adekvátnak

 

Alfőmérnök 2010.06.11. 15:12:02

@tesz-vesz: Ezt írtam: "lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták"

Ebből te annyit idézel:
"nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták"

Hamisítasz, hiányosan idézel, kiszakítasz a kontextusból? Zsidó vagy?

 

 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:16:44

@Alfőmérnök: mondd, te honnan idézel?

ugyanis ne a rám válaszolt mondatodból idézd, hanem a Dolgok előttiből

 

 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:22:45

@Alfőmérnök: ez egyébként nem volt szép

nem tudsz mit reagálni? nem találod a kommented? rosszul emlékeztél mégis?

ez nem hamisítás, rövidítés

amúgy a lényege, h nem látni a lehettel együtt se azt a mondatot sehol, azt se látom amit

 

Alfőmérnök 2010.06.11. 15:30:10

@tesz-vesz: Leírtam, hogy "lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták"? Leírtam.
Miért nincs összhangban azzal, amit eddig írtam?
Amíg szerep, addig szerep, addig sztem lehet Bélabácsizni, utána nem biztos, hogy helyes.Ezt állítottam a mondatomban, amiből te kivetted a "lehet"-szót.
De elfogadom Grift álláspontját, hogy a Biszku úrazás jobb lett volna.

 

 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:37:29

@Alfőmérnök: a rengeteg nagy úr, azt kérdeztem hol írtad.

hol?

nyilván kéthelyen írtad, keresd meg őket a saját kommentjeidben ha mered

majd utána kifejtem miért nem logikailag das ist stimmt az egész

 

 

Alfőmérnök 2010.06.11. 15:44:06

@tesz-vesz: " Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom." (ezt gondolom olvastad)
Érted ezt a mondatot? NEM TUDOM, hogy mit kellett volna tenniük = lehet, hogy helyes, hogy utána is bácsizták, lehet, hogy nem.
De ha akarod vitatkozhatunk még ezen, bár nekem nincs túl sok kedvem hozzá.
 
 
 
 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:51:32

 
@Alfőmérnök: nézd másold be az url-t

hogy hol?

érted? nem a mit?. hanem a hol? kérdésre válaszoljál.

már 4x-re kérdezem hogy hol írtad ezt. ugyanis nem szeretem ha engem próbálsz feltűntetni hülyének, miközben te vétesz egy óriási logikai hibát.

és mivel már 4x se látom a választ a HOL! kérdésre, elgondolkozok, vajon tisztába vagy-e tényleg a helyzettel, csak éppen nem bevallanád, h rosszul emlékszel, hanem tovább sértegetsz.

ez nem vet rád jó fényt.
 
 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 15:53:50

@Alfőmérnök: amúgy ha nem azt írod amit gondoltál ;), azért megint nem én vagyok a hibás
 
 
 

Alfőmérnök 2010.06.11. 15:57:53

@tesz-vesz: hogy HOL? Hát ebben a topicban.
 
 
 
 
 

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 16:00:03

@Alfőmérnök: dehát csak tudod, h mit írtál nem ? jól tudsz emlékezni, és udvarias is vagy

vagy mégsem?

hiszen te írtad.

nem lenne egyszerűbb bevallani?
 
 
 

Alfőmérnök 2010.06.11. 16:04:55

@tesz-vesz: Mit kéne bevallanom? Hol az inkoherencia abban, amit írtam? Izgatottan várom a válaszod.

 

 

eredeti:

"Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom."

utólagos:
"hogy lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták."

 

ez a két mondat nem ugyanazt jelenti. ugyanis ha a 2. írod, én nem írhattam volna rá azt a választ. de te azt próbálod bemagyarázni, hogy ugyanaz lenne, ez logikailag, matematikailag téves.

ha nem azt írod amit gondoltál, azért megint nem én vagyok a hibás

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr672074557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoli 29 2010.06.11. 17:07:09

tesz-vesz: Te tényleg nem vagy százas.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:09:01

@Zoli 29: miért? most sok időm van, írok sokat:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:09:52

@Zoli 29: és tény h nem hagyom annyiban a dolgokat

nem szeretem feladni

Alfőmérnök 2010.06.11. 17:11:21

Még mindig nem értem. Hol mondok ellent magamnak?
Írtam én olyat, hogy a szerep után nem bácsizták? Azt írta (nem szószerint), hogy nem tudom, hogy helyes-e hogy így tettek.
De javaslom, vegyél be egy xanaxot.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:18:21

@Alfőmérnök: de figyelj , nem kell xanax, teljesen nyugodt vagyok, mi a baj?

Alfőmérnök 2010.06.11. 17:24:39

@tesz-vesz: Szerintem bepörögtél valamin tök feleslegesen. Mit kell ezen rugózni?

Alfőmérnök 2010.06.11. 17:25:22

túlreagáltál valamit

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:25:28

@Alfőmérnök: eredeti:

"Hogy az önleleplezés után mit kellett volna tenniük, nem tudom."

utólagos:
"hogy lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták."

ez a két mondat nem ugyanazt jelenti. ugyanis ha a 2. írod, én nem írhattam volna rá azt a választ. de te azt próbálod bemagyarázni, hogy ugyanaz lenne, ez logikailag téves.

ha nem azt írod amit gondoltál, azért megint nem én vagyok a hibás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:26:24

@Alfőmérnök: mit kell ezen rugózni?

tán mert olyat állítasz, ami nincsen.

persze, ez nem olyan fontos neked, már

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:27:35

@Alfőmérnök: sajnos nem túlreagálás ha felhívom a figyelmedet, ha rosszul műveled a logikát

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 17:29:41

@Alfőmérnök: olyat állítasz ami nincsen, és nem ismered el!

"Fogalmam sincs? Olvasd vissza a hozzászólásomat. Ott leírtam, hogy lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták."

csak gondoltad. esetleg

leírni és gondolni nem ugyanaz , érted?

Alfőmérnök 2010.06.11. 17:35:13

Nem vitázok tovább, gyáva féreg vagyok. Olvastasd el mással is a vitát, kérdezd meg, hogy kinek van igaza. (Meglepődnék, ha valaki neked adna igazat.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 18:17:26

@Alfőmérnök: hát olvastassuk el mással is a vitát, valaki?
hátha Meglepődsz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 20:17:20

valaki? de unionista "mindenkinek igaza van" vélemény nem kell

Donna (Cara)mba 2010.06.11. 20:47:49

@Alfőmérnök: @tesz-vesz: Pedig unionistát kaptok:)

Miért kell ebből ekkora purparlét csinálni? Egy kívülűálló sztem egyszerűen nem is érti, hogy miért estek egymásnak.

Sztem Alfőmérnöknek sem bácsi a Biszku Béla eltárs, meg Neked, Tsze-vesz se Béla bácsi a Biszku eftárs.

Nekem ez a lényeg. Egy diktatúra főkiszolgálója bácsi a kedves nénikéjének...De nem nekünk, ma, 2010-ben.

Ezért kívülálló szemében gyermeteg játék egymás tépése, mivel nem ordítóan különböző a véleményetek.

Ha számít cseppet is a véleményem: nekem KELL a blogon Alfőmérnök is és te is, Tesz-vesz.

Mindkettőtöket élvezettel olvaslak. Slussz.

Nem-e leheten-e emez viták priviben folytatni? Ugyanis nem tükröz összeférhetetlen ideológiai hozzáállást.

Elvégre nem Alfőmérnök bélabácsizott, ez a szembemben azért különbség.

IDEÍROM NAGYBETŰVEL: MINDKETTEN KELLETEK A BLOGON!!!!!
Nekem legalábbis.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 21:07:38

@Donna (Cara)mba: nem rúgja ki senki alfőt, jókat posztol rendes is néha, arlequint se rúgtam ki, csak már nem posztol

de mondta vagy nem mondta?

"Ott leírta"?

Donna (Cara)mba 2010.06.11. 21:33:46

@tesz-vesz: Bocs, de nincs türelmem beleszólni a vitátokba.
De Alfőmérnököt "ne vadítsd" el, kérlek...
Vitázzatok, ha jól esik, de bloglátogatók és posztírók nélkül nem lesz blog a végén:(

Vitázni jó, vitázni lehet, de ne lépj bele Alfőrmérnök lelkébe...Alfőmérnök nem követett el "főbenjáró bűnt":))))))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.11. 22:28:18

@Donna (Cara)mba: bocs

de nem én léptem az ő lelkébe, ő sérteget

Alfőmérnök 2010.06.12. 10:46:47

@Donna (Cara)mba: Nincs kedvem vitázni sem itt sem privátban. Tezsvesz kezdett belémkötni a mandineren. nyilván be akarta bizonyítani, hogy a komcsikkal kollaborálok, mivel azt gondolom, hogy nem bűn az adott szituációban a bélabácsizás. Még jó, hogy erre én is támadólag léptem föl.
Nem is értem, hogy miről szól a vita. Valaki elmagyarázná nekem, hogy hol követtem el logikai hibát? Már nem teszvesz, mert ő elfogult ebben az ügyben és ezidáig nem sikerült meggyőznie.

Zoli 29 2010.06.13. 07:31:52

@Alfőmérnök:

Egy hasonló vita miatt engem e-mailekkel kezdett bombázni, majd most, hogy hónapokkal később ismét előjött a téma, megint elkezdte. Szóval nyugodj meg: nem veled van a probléma. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 07:56:05

@Zoli 29: 1 email + 1 h féreg vagy, nem bombázás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 08:00:08

@Alfőmérnök: az az igazság, h nem

azért "kötöttem beléd" mert olyat állítottál ami se nem igaz, se nem logikus.

aztán meg letagadod, pedig itt van a bizonyíték! nem mondtál olyat csak gondoltál, aztán meg én vagyok most a náci

-azért bácsiztak mert szerep

-szerep után is bácsiztak

-fogalmad sincs, hogy a bevallás után is bélabácsizták

-Fogalmam sincs? Olvasd vissza a hozzászólásomat. Ott leírtam, hogy lehet, hogy nem volt helyes, hogy utána is bélabácsizták.

közben meg az van ott, hogy fogalmad sincs h UTÁNA mit kellett volna tenniük

ez nagyon egyértelmű

és most mit mondasz?
"Meglepődnék, ha valaki neked adna igazat"

te ezt tényleg nem látod?

nem azt mondod amire gondolsz, és ezt nem vagy hajlandó sem elismerni, h bocs, ok.

Alfőmérnök 2010.06.13. 09:04:49

@tesz-vesz: Adott neked igazat valaki (rajtad kívül) ebben az ügyben?
Szerintem az egész világ ellened van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 09:15:10

@Alfőmérnök: neked adott bárki igazat?

tényleg nem érted, h miért ragaszkodom ehhez?

miattad. h lásd milyen vagy.
illetve azért mert én nem adom fel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 09:21:46

@Alfőmérnök: és borzasztóan zavar az igazságtalanság

Alfőmérnök 2010.06.13. 09:32:43

@tesz-vesz: Az igazságtalanság leleplezéséért loláék többet tettek, mint te.
De amíg valaki más nem mondja azt, hogy neked volt igazad, addig én sem látom be. Lehet, hogy utána se.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 09:36:06

@Alfőmérnök: term nagyobb kaliber lola és dokuja mint én.

de ez nem jelenti azt, h ezt hagyni kéne annyiban.
csak a tömeggyilkosokat kapjuk el? a tolvajokat nem?

Alfőmérnök 2010.06.13. 09:55:44

@tesz-vesz: Előbb a gyilkost, aztán a tolvajt. ;)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 10:06:51

@Alfőmérnök: akkor csütörtökön beismered? :)

vagy a bírósági ítélet után? akkor koma, soha nem lesz itt rend! és igazság

megyek belépek a miépbe

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.13. 11:50:17

@Donna (Cara)mba: az attól függ hol lakik? én most párbajsegédekkel nem tudok szolgálni, max ha te leszel az enyém.

Donna (Cara)mba 2010.06.13. 21:44:58

@tesz-vesz: Lehetek éppen:) Milyen legyen a helyszín? Természetesen valami sík, ligetes hely jöhet csak szóba. A párbaj időpontja sem kétséges, hogy hajnali 5 óra. Ki választja meg a helyszínt? Még nem vagyok tisztában azzal, ki a sértett és kit sértettek meg becsületbelileg;-)
Fegyvernem? Ha golyós párbaj, milyen távolságról? Ha kard, első vérig?
De kell még egy segéd. Hívhatnám Lee van Cleefet, de nem tudom, ő nem az Alfőmérnökhöz megy el:)))
Ha Lee nem jön, akkor én Kartalt választanám, vele még leveleztem is:)

Megoldjuk:)))))))
süti beállítások módosítása