kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A devizahitelesek, a bankok és simor: fidesz

2011.06.02. 00:58 | tesz-vesz | 21 komment

Címkék: fidesz bank bokros simor devizahitelesek

"Aki bebukta a lakáshitelét, annak összébb kell szorulni. Ez a kapitalizmus."

"Ha valaki nem tudja fizetni a hitelét, akkor az ő lakása a banké."

"Minden olyan megoldás, amelyik érzékelhető segítséget jelent azok számára, akik ezen az árfolyamon nem bírják fizetni a devizahiteleiket, azt jelenti, hogy valaki másnak kell fizetni ezt a veszteséget. Nagyon kell vigyázni, hogy ne állítsuk feje tetejére a piacgazdaság és a kapitalizmus alaptörvényeit, mert azt úgy hívják, hogy szocializmus és az, mint már láttuk, sehova nem vezet

Az árfolyamrögzítés teljesen értelmetlen elképzelés, hiszen ez azt jelenti, hogy minden egyes svájci frank lakáshitelhez 30 vagy 50 forint állami támogatás kell. Hogyan osztjuk szét az így keletkezett veszteséget, vagy költségvetési többletterhet a társadalom tagjai között?”

bokros lajos

Így!: Bankok Hilton


Ebben a rövid mondatban benne van, hogy kiknek az érdekében agitál.

-

akkor miért nem mondtad, amikor az állam a bankokat segítette ki?

akkor nem volt kapitalizmus?

Akinek meg nincs mit enni, annak ehen kell dogolni. Ez is a kapitalizmus.

Csak akinek nincs ennivaloja, es plane aki nem tud a gyerekenek enni adni, az ki fog menni az utcara, es megszerzi maganak ahogy tudja, de elotte meg fellogat a bajszodnal fogva a lampavasra teged, te mocsok. Ez meg az elet.

 Teljesen világos, Bokros Loui! Bankkonszolidáció, smafu. Bedőlt bankok, (felelőtlen működtetés, a profit esztelen hajszolása miatt )az egész világra kiterjedően az adott államokhoz kuncsorognak +autógyárak szanálása stb. Tehát hol van, Te panamai állami egyetemista majom, hol van a kapitalizmus? Amikor tőkéstársaságokat szanálnak állami pénzekből akkor mi is viseltük a terheket, holott semmi közünk nem volt hozzájuk. Amikor az egyén, a hitel felvételének időpontjában a teherviselő képességének megfelelően hozott döntést, és a Te elvtársaid "gazdaságpolitikájának"(sic!) köszönhetően leértékelődik a fizető eszközünk és e miatt került bajba, akkor ő nem érdemel segítséget. Bokros Loui, elmész a k... anyádba a kettős mércéddel.

Jelen esetben szükséges bizonyos mértékben a hitelesek segítése, tudom ez sok pénzébe kerül a költségvetésnek.
De gondoljunk csak bele, a kilakoltatott emberek hamarosan a munkájukat is elvesztik, ugrásszerűen nő a munkanélküliség, romlik a közbiztonság, a sok üres ingatlan méginkább lenyomja az ingatlanárakat.. stb.stb. Veszteség, veszteség hátán.

Szerintem jelen esetben teljesen magukra hagyni a lakáshiteleseket többe kerülne a költségvetésnek mint a segítségnyújtás.

Tehát... hátrább az agarakkal Bokros

Bokros úr mint kivénhedt bankvezér (anno Budapest Bank) arról nem beszél, hogy a bankok minden eszközt felhasználnak arra, hogy a nem fizetők tartozásait rálőcsöljék a fizetőkre.

Holott a banki hitelezés nem kockázatközösség!

Miért nem adnak meg a bankok nyilvános referenciaértékeket (Bubor, Libor, akármi) a kamatra? Mert akkor az ügyfél számára gyorsan nyilvánvaló lenne néhány "apróság".

 Különösen vicces az, amikor Bokros ilyeneket mond:

"mert azt úgy hívják, hogy szocializmus és az, mint már láttuk, sehova nem vezet"

annak fényében, hogy 1976-tól egészen a rendszerváltásig MSZMP-tag volt, utána pedig az utódpártban politizált tovább. Aztán odáig ment, h egy brüsszeli székért cserébe együtt hált a döglődő MDF-fel. Ez az ember egy gerinctelen, opportunista politikai prostituált. Az csak hab a tortán, h az érzéketlen pénzimádat mintapéldája.

-

A piacgazdaság szabályzottabbá válása, nem jelent szocializmust.
Azt azonban igen, hogy a szociális piacgazdaság érvényesüljön, mert az bebizonyosodott, hogy a piac nem képes kontrollálni önmagát....

ld: New Deal

-

"Nagyon kell vigyázni, hogy ne állítsuk feje tetejére a piacgazdaság és a kapitalizmus alaptörvényeit, mert azt úgy hívják, hogy szocializmus és az, mint már láttuk, sehova nem vezet..."

Lefordítom: Nagyon kell vigyázni, hogy ne állítsuk feje tetejére a piacgazdaság és a kapitalizmus alaptörvényeit, mert akkor kiderülne, hogy az élet másképpen is működhetne, de azzal nem mi járnánk jól. Inkább riogassunk szocializmussal, mert így megkímélünk mindenkit a gondolkodás fárasztó terhétől. Arra kell vigyáznunk, hogy az ész nélkül hitelezésből adódó gazdasági veszteségeket a néppel fizetessük meg. Egyszer már degeszre kerestük magunkat a pénz kiszervezésével, most megint kereshetünk a beszedéssel. Ha nagy baromságot csináltunk, kicsit befenyítünk megkenünk politikusokat, és az adófizetők által befizetett adókból az államok kistafíroznak. Utána megint beszedünk minden pénzt. Mi csak jól járhatunk, hiszen ez a kapitalizmus. Vagy szocializmust akarnának inkább?...


 

"ha valaki kölcsönadna pénzt valakinek, aki aztán nem akarja visszaadni, mit tenne? Megvonná a vállát, hogy á, nem számít?"

"Teljes mertekben egyet tudnek erteni akkor, ha nehanyezer esetrol volna szo. Csakhogy a nagysagrend millios. Ennyi bedoles tonkrevagja az ingatlanpiacot, utcara lok millionyi csaladot, akik aztan mind segelyre szorulnak majd, es ha nem jut, marpedig nem fog, akkor lesz itt olyan bunozes, hogy ha a fel orszag rendor lenne se tudna megallitani.
Itt a gond az, hogy az elso ev(!) utan legkesobb, amikor szazezrevel vettek fel a devizahiteleket, akkor kellett volna a bankoknak elgondolkozni (sot, az allamnak is), hogy VALOBAN ilyen qrva sok gazdag ember van nalunk? Nem lesz ebbol baj, tudva hogy a nep le van gatyasodva?"

"Egyebkent se arrol szol a dolog, hogy barki HELYETT kifizessek a felvett hitelet, szimplan arrol, hogy olyan atutemezest tegyenek lehetove, ami a hiteles szamara meg kibirhato reszleteket eredmenyez. Termeszetesen a felvett zset vissza kell az utolso fillerig csengetni.

De ok, tegyuk fel hogy a bankok elszedik az ingatlanokat. Ingatlan ara lemegy a beka segge ala, raadasul arveresen ertekesitve kb felaron kelnek el meg a nyomott arhoz kepest is.
A bank meg bukott akkorat vele mint Rottenbiller. Nem jobban jarnanak ok is az elobbi lehetoseggel?

ha megbukik egy evfolyamon 5-10%, akkor ok a hulyek. Ha megbukik 90%, akkor valamin nagyon el kell gondolkodni az egyetemnek is. Van egy hatar ahonnan nem lehet arra mutogatni hogy azok MIND hulyek akikkel tortent.
Teny, az atlagember nem ert a penzugyekhez. Az is teny, hogy a hibat ok kovettek el.

De mondok egy masik hasonlatot: miert van jogositvanyhoz kotve a vezetes? Hm? Elvegre vezetgethetnenek az emberek osszevissza, aztan aki balesetet okoz az teritheti a kart, vagy lecsukjak. Lehet ra mutogatni hogy dehat miert nem tanult meg vezetni ha autot vett.

Valamiert megse ez van, hanem az allam beavatkozik, es jogositvanyhoz koti a vezetest.

a MNB-nek is kellett volna legyen egy-két szava

de fáziskésésben voltak, mint rendesen, simor elvtárs késett a szabályozással minimum 4 évet

nem mellesleg, aki devizákkal foglalkozik, az tudja, hogy a tartalékdeviza, amelyiknek felfelé megy az ára, ha gáz van, a yen meg a svájci frank , az ilyen hitelezést fokozott figyelemmel kellett volna kísérni és valahogy beavatkozni, legkésőbb, miután elkezdtek szállingózni a hírek az usa másodlagos jelzálogpiaci lékekről vagy buborékokról, kinek mi tetszik

de simor elvtársnak megint fontosabb volt a saját bulija, mint a munkaköri kötelesége

 

Ország az országban, országok országa, A Bank

 

A devizaban felvett lakashitelesek pontos szamaranya? Statisztikaval nem tudok szolgalni, de mindenutt azt olvasom hogy a tarsadalom tobb mint tizedet erinti komolyan.
A hatarvonal az egyen problemaja es a tarsadalmi problema kozott nem olyan eles. Parezer ember gondja egyeni, parmillioe mar tarsadalmi ugy, valahogy ugy mint a mennyisegi kulonbsegek minosegibe torteno atcsapasa.

Lehet gondolkodni hogy mi lehetett volna a megoldas, peldaul -a jogositvany mintajara- egy penzugyi ismereteket igazolo kartya... akinek nincs olyan az csak a legelemibb forinthitelt veheti fel es kesz.

Itt es most az a baj, hogy millios nagysagrendben levo emberek gondja tarsadalmi problemava fejlodott az elmult evtizedek alatt.

Abban 100%ig igazat adok neked, hogy demagog duma az, ha azt mondanam hogy de miert nem szolt ra az allam Jozsi bacsira hogy most eppen bajba sodrod magad.
Csak ha egymillio Jozsi bacsi hulyesege szarbarantja a tarsadalmat, es igen komoly ossznepi problemat okoz, akkor azt mar jogosan kerjuk az allamon szamon, hogy miert nem ismerte fel idejekoran hogy itt tarsadalmi problema erik, es hogy ebbol komoly bajok lesznek, nem csak Jozsi bacsira nezve, hanem mindenkire nezve!

 

Ugye valogatja hogy mi minosul kisebbsegnek, es mi jelentosnek. Nem ertek egyet hogy a 10% ezesetben a "parezer" kategoria lenne.

Ha az a hir hogy a tarsadalom 60%a keptelen nyaralni menni, az nem annyira durva mint az hogy 10%a rovidesen hajlektalan lesz.

Mellesleg a "nekem se segit senki en se akarok masnak" felfogast inkabb nem kommentalnam.

senki helyett nem kell egy fillert se kifizetni, csak atutemezni oly modon, hogy a torlesztoreszlet megfeleljen a teherbirasanak. A banokat csupan arra kell ravenni, hogy az atutemezest valasszak es ne az arverezest.

Akkor megpróbálom Neked elmagyarázni, miről is van nagyba szó.

Neked van lehetőséged devizát felvenni külföldi bankból, nekem nincs. A külföldi bank sokkal kedvezőbb kamatozással ad hitelt, mint a magyar, tehát szeret ném azt igénybe venni. Én megkérlek Téged, hogy helyettem vegyél fel a külföldi bankból 10 milla értékben kölcsönt. Te segítőkész, jó ember vagy, és megteszed nekem, azaz te fogsz tartozni a külföldi banknak, aminek van egy meghatározott törlesztő rászlete. Én Neked csak forintban tudom fizetni, amit Neked át kell váltani. A Te törlesztő részleted tegyük fel, nem változik, mondjuk 100 Euro/hó. Amikor én elkezdem a törlesztést, akkor ezért fizettem forintban mondjuk 20.000 Ft-ot. Az átváltás miatt most viszont 30.000 Ft -ot kell fizetnem. Te lenyelnéd azt, hogy én ugyan úgy csak 20.000-Ft-ot fizessek, mint amikor megegyeztünk? Szerintem nem. És én sem tartanám tisztességesnek, hogy Te nyeld le az árfolyam különbözőségből eredő hátrányt, mivel Te segítettél nekem.

hm, nem rossz hasonlat :)
es mit szolnal olyanokhoz, ha en kikotnem hogy termeszetesen a huszezer forintot barmikor novelhetem olyan indokokra hivatkozva, mint peldaul:
felment az euro ara (ez eddig rendben is van)
kimaradt egy vonat Becs fele es ezert nekem tobbletido volt odamenni (meg ez is rendben lenne)
meg akarom nezni a varost
szuvenireket akarok venni
meg uj ruhat a gyereknek.

ezutobbi harom mar azert surolja a pofatlansag hatarat, es megfelel annak mint amikor a kodexbe bele akartak venni azt, hogy a 'banki alkalmazottak fizetesemelese' feljogosit a torleszto novelesere.

 hárman felelősek a bedőlt lakáshitelért:

- aki naívan felvette a devizahitelt
- a bank, aki nem tájékoztatta az ügyfelet, és kihasználta az ügyfél tájékozatlanságát és kiszolgáltatottságát
- az állam, aki felügyelő szabályzó szervként mindezt eltűrte a pillanatnyi haszonszerzés (növekvő fogyasztás hitelből) érdekében. ja meg a banki lobbira hallgatva.

Egyebkent leforditva kisebb szintre, hatha igy egyszerubb: van egy tarsashaz, ahol a lakok otode nem tudja fizetni a szamlait, es ki akarja kapcsolni a szolgaltato a futest. A futesrendszer felepitese miatt ez mas lakasokat is erint, elvegre nekik jobban kell futeni ha alattuk/mellettuk hideg van, a problemas szomszedok miatt a lakasuk erteke csokken, illetve a futesszamla noni fog, mert a szolgaltato probalja mason leverni a veszteseget.
Eddig ugye vilagos.
Namost, a lakogyules ugy dont, hogy a kozos koltsegbol ideiglenesen azt a kulonbseget, amit a bajba kerult lakok nem tudnak kifizetni (mondjuk a 30ezer forintbol 5ezret) addig a nehany honapig amig az illetok munkahozjutnak (vagy peldaul amig a tel el nem mulik) rendezi.
Es halleluja, a lakok nem fagytak meg, jon a tavasz, nem kell futeni, 30ezerrol a futesszamla lemegy 15ezerre. Lakoink pedig most mar vissza tudjak reszletekben adni az 5ezreket, amiket kaptak pluszba.
A lakokozosseget ezzel nem erte kar, viszont elkerultek azokat a problemakat amelyek mellekhatasai oket is erintettek volna...

 

1. Forintkölcsönt vettünk fel, és évekig a devizásoknál nagyobb törlesztőrészleteket fizettünk. Mégsem akart minket senki kárpótolni!

2. Azt megértem, hogy ha valaki 30-35 évesen kockáztat, és vesz egy másfél szobás lepukkant panelt, mert csak arra van pénze (devizahitele).
De ha valakinek azért kell a frankhitel, hogy 120 helyett 160 nm-be költözhessen, azt nem tudom sajnálni. Vállalta a kockázatot, nem jött be.

3. Seggbe kéne rúgni mindenkit, aki 2005-2010 között pénzügypolitikával foglalkozott, és nem szólt, hogy az országnak baja lehet a sok devizahitelből. MNB, PM hol voltak?

Ha egy hajón hirtelen mindenki egyszerre rohan a fedélzet egyik oldalára, akkor abból baj lehet.

Mondjuk azt nem ertem, hogy mi a francert kell nalunk mindenkinek SAJAT lakas akkor is ha nem engedheti meg maganak? Azt a masfelszobas panelt lehetett volna berelni is, es akkor nincs arfolyamingadozas.

Az a baj ezzel a penzugyi hozzanemertes szamonkeresevel, hogy eleddig otven evig uszkaltunk egy gyerekmedenceben, ami volt ugye a szocializmus, a gondoskodo allam, az emberek megszoktak, hogy amit szabad csinalni, abbol nem lehet kulonosebb bajuk.
Egyszercsak 90ben valakik fent eldontottek hogy a gyerekmedence a szabadsag korlatozasa, mostantol tenger van. Bevagtak az embereket a tenger kozepebe.

Mi meg itt ertekezunk arrol hogy hat milyen hulye az aki a tengerbe megy es nem tud uszni. Az o hibaja ha ott fullad meg, miert nem tanult meg uszni, mondtak hogy mostantol tenger van...

 a masik amitol herotot tudok kapni, hogy elvarjak hogy az atlagember kenjevagja a jogi meg penzugyi szoveget. Egy sima adobevallast nem tudnak felsofoku vegzettsegu emberek kitolteni mert olyan bonyolult."

Csigorin írása

 

"Hm, én meg azt mondom, hogy az a bank, amelyik felelőtlenül helyez ki hiteleket, menjen csak csődbe, ne kuncsorogjon az államnál konszolidációért. Ez a kapitalizmus.

Az hogyan fordulhat elő, hogy egy bankot nagyobb összeggel kell konszolidálni, mint amennyi a betétek összege. Az a fránya spekuláció ugye... Ilyenkor hagynám bedőlni a bankot, a betéteseket kárpótolnám addig az összegig, amennyit beraktak (az ilyen átcsomagolt 30%-os csodahozamok nélkül). Vagy akár egy meghatározott felső összeghatárig - nem véletlenül van meghúzva az állami garanciavállalás sem.
Ha az írek is így tettek volna, most sokkal kisebb kulimászban lennének.

és még valamit ne felejtsünk el - az utóbbi időkben már nem igazán érvényesült az, hogy a bank annyi pénzt helyez ki, amennyit beraknak a betétesek - az Államokban a FED (amelyik ugye magáncég!) rendszeresen kitapétázta a bankokat frissen nyomtatott pénzzel, ezért volt az a hatalmas hajsza a hitelezők után, amikor a bankok dobálták ki a kötöttségek nélküli hitelkártyákat, meg munkanélküliek a vásárolt lakás értékét meghaladó jelzáloghitelt kaptak. Ebbe a rendszerbe bele volt kódolva a bukás, és erről már 2006 előtt is rendszeresen cikkeztek, nem elfelejtve azt, hogy mindezt végül a rendszeresen adózók fogják megfizetni.
Ezek után cinizmus a betétesekről beszélni.
És ugye a magyar bankokba a tőkét főleg német és amerikai bankok helyezték el, szóval az előbbi részben igaz a hazai helyzetre is - annyi különbséggel, hogy itt a hitelfelvevő nemcsak a lakása értékéig felel, hanem addig, amennyit a bank rá tud terhelni.

ami a gyakorlatban zajlott:
- az Államokban csak az ingatlan értékéig vállalt felelősséget a hitelfelvevő. Ha a bank ezen vesztett, akkor az az ő baja volt - neki több pénze van kockázatelemzőkre, mint John Doe-nak.
- az ilyen egyoldalúan módosítható szerződés a nyugati világban ismeretlen, ezt csak az ilyen félgyarmati státuszban tartott régióban lehet büntetlenül elsütni, mint a mi régiónk (nyilván a korrupt, és megvásárolt kormányzat hallgatólagos egyetértésével. PSZÁF megint, ugye)
- hogy lehet CDS swap-ot számolni az anyaország kamatán kívül, amikor az anyabank CDS nélkül veszi fel a hitelt, majd költségmentesen adja tovább a hazai leánynak? Ráadásul, mivel a hitelfelvevő a teljes összeg visszafizetését vállalta, még az 1. pontban leírt kockázat sem jelentkezik, az árfolyamkockázatot szintén a hitelfelfevő vállalja, és, mivel Mo. az Unió tagja, ezért az totális államcsőd esélye is minimális. Semmi sem indokolja a swap érvényesítését.
- a '95-os bankprivatizáció óta többszöröse a kamatmarzs a nyugat-európainak.

Mindezek után nem meglepő, hogy a hazai bankokat egyáltalán nem lehet jóhiszemű, hovatovább áldozatként beállítani"

Karvaly írása

 

minden deviza kölcsön rosszhiszeműségen jött létre - kiszámítható volt a tíz éven belüli bukás - ezért semmisnek tekinthető , nem ? Ha senki nem fizet , rengeteg lesz az eladható lakás, árak csökkennek, így fillérekért visszavehetők lesznek.

 

A pénzügyi elit csúfosan megbukott, mind a válság előrejelzésében, mind annak kezelésében. A felszínen nem látszanak a következmények, de azért zajlanak a változások.
A "mindenható " hatalma a piacnak megszűnőben van, egyre inkább előtérbe kerülnek az államilag szabályozott folyamatok.

Társadalmi változások, a multikulti végét jelzik.
Előtérbe kerülnek a lokális érdekek.

 

Munkamegosztáson alapuló árutermelő gazdaságban élünk.

Ez azt jelenti, hogy mindenki csak az áruk egy szeletének termeléséhez ért igazán, csak azzal foglalkozik, abban kell/kellene szakértőnek lennie. Például a cukrász süteményt, fagylaltot termel, ehhez kell értenie. Ha most nem ért ehhez, és rossz árut termel és cserél el (árul), például szalmonellásat, akkor ezért rajta verik el a port, a károkat neki kell megtérítenie. Tehát mindenkinek a saját áruja termeléséhez kell értenie, az iránt kell felelőséget viselnie – ez a piacgazdaság egyik alaptörvénye.
A bankügyletekhez a bankároknak kell érteniük, azokkal szemben a bankároknak, mögöttük persze a bankoknak kell felelőséget viselniük. Perverz módon a bankárok megtámogatva a neoliberális közgazdászokkal, élünkön Bokrossal, most azt mondják, hogy ők nem felelnek azért mert rossz terméket adtak el például a cukrásznak – aki pedig a süteményekhez ért, nem a bankügyletekhez –, ők nem viselik a károkat, hanem viselje csak azokat a cukrász (és minden általuk hülyének tartott hitelfelvevő). Ez alapvetően szembemegy a piacgazdaság alapelvével, miszerint az áru minőségét a termelőjének kell garantálnia.
Na ennyit arról, hogy ki borítja föl a piacgazdaság alaptörvényét!

"A devizahitel kész átverés, nem más mint törvénnyel megtámogatott uzsora kamat. A hitel soha nem látott devizát az csak egy fikció. A bank mindig onnan egészíti ki tartalékait, ahol az a legolcsóbb. Már csak azért sem látott mondjuk svájci frankot, mert a banknak elég 10-20 %-nyi fedezetet felmutatni, az nincs kikötve, hogy devizában.
Az ún. "devizahitel szerződés" nem szerződés, mert az egyik fél kénye kedve szerint módosíthatja azt. A bankok még a leírt feltételeket sem tartják be, mindenféle jogcím nélküli költségeket számolnak fel. Az hogy a bankok képesek manipulálni a Ft árfolyamát már csak hab a tortán.
A hitelt az ún.felvételkori árfolyamon forintosítani kellene. A forintosított hitellel kiszámolni a törlesztő részleteket.

"A hitelt az ún.felvételkori árfolyamon forintosítani kellene. "

Igen, a kamat pedig a magyar kamatszinthez igazodna. Az új találmányt forinthitelnek neveznénk el.


Egy normális országban ilyen szerződések meg sem születnének, mert az elsőt azonnal kivégezné egy bíró."

 

Megállapodott a kormány és a Bankszövetség

 

"Ez nem ér semmit! Ha a törlesztő részletek ugyan olyan magasak maradnak, bénítja az ország gazdaságát, tönkre teszi az adósokat, ezért kár volt annyit tárgyalni. A valuta alapú jelzálog hitel csalás ezt úgy is kell kezelni. Az eredeti feltételeket kellet volna vissza állítani, ahogy a hiteleket felvették."

"Ez egy szimpla bankmentő csomag! Semmi köze az adósok gondjaihoz!"

"Amit a fidesz művel a devizahitelesekkel az a világ legmocskosabb készátverésshow-ja. Semmi mást nem csinál, mint a következő választási ciklusra áttesz a problémát, de úgy, hogy a bajban lévők még nagyobbat fognak szívni!!!!

Milyen esély az ami csak elodázza a tönkre menést?"

A devizahitelezés liberális rendszerével én sem értettem egyet, de ez a rendszer 2004 nyarától kábé 2008 őszéig működött, és ez az egész problémahalmaz 4 év alatt gyűlt fel, viszont az akkori pénzügyi szabályzásnak megfelelően

"Még egyszerűbben: a deviza az a bankban lévő x forint, amely úgy viselkedik, mintha deviza lenne

CHF esetén kétszázvalahány forint (amennyi az árfolyam most), viselkedik úgy.

"a banknak elég 10-20 %-nyi fedezetet felmutatni, az nincs kikötve, hogy devizában. "

A töredékes tartalékráta értelmében ez a fedezet ma, Magyarországon 2-5%(a MNB a bankokra "bízta", hogy választhatnak a két szám között...jó, mi?).
a BaselII keretmegállapodások alapján 8%. Úgyhogy még fölháborítóbb a helyzet.

Ez a (mostani orbán-) csomag egy nagy semmi, nem kell hozzá orákulumnak lenni hogy belássuk. Látszik hogy a kormány a bankok érdekeit képviseli a hitelesekkel szemben.

Ha jól tudom a devizahitel kamatlába 6-10% között mozgott, ugye? Nos, ez tisztességes kamat és tisztességes haszon, az árfolyamnyereséget bukták, biztos nagyon morcosak, viszont ha bedől az ingatlanpiac az árverezett ingatlanok miatt, az nekik is gáz. a kamatot ill. forintosított összeget esetleg ki lehet egészíteni az éves inflációval, ha nagyon pampognának, még mindig!! sokkal jobb lenne, mint ez a megoldás, amikor az emberek a felvett hitelük dupláját-tripláját fizetik vissza.

Bőven jelzi azt hogy a kormány mennyire áruló, hogy a bankok milyen simán belementek ebbe, úgy hogy a bankadóba nem.
Ez jelzi, hogy az fáj nekik, ez meg nem érdekli őket.

ami itt történik, hogy a kormány odadobta koncként az emberek vagyonát a bankoknak, akik már egyébként is degeszre szívták magukat a magyar emberek véréből.

 

a bankok részéről sorozatos törvénytelen és erkölcstelen szerződésmódosítgatások és törlesztőrészlet-növekedések történtek.

Ha a bankok mindent rendben tettek volna, akkor azt mondanám, hogy tiszta a helyzet, nincs joga az államnak különösebben beleavatkozni, akkor talán még ezzel a tervezettel is részben vagy egészben egyetértenék.

De mivel a bankok csaltak, törvényt szegtek (amiért a PSZÁF jól meg is büntette őket:...pár tízmillió forintra bankonként), ezért cserébe büntetésként le kell nyelniük a békát. Még így is jól fognak járni egyébként, a büntetés az, hogy a hitelösszeg teszem azt 140%-át teszik zsebre a 200-300%-ok helyett.
Nagyon remélem hogy túlélik szegény szerencsétlen bankok."

Hiányos tájékoztatásért bírságolták az AXA Bankot

Hárommillió forint büntetést kell fizetnie

Három nagy bankot büntetett a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Raiffeisen Bankot 8,5 millió forintra, az OTP Bankot 6,5 millió forintra, az MKB Bankot pedig 4,5 millió forintra bírságolta, a tőkepiaci törvény és a befektetési vállalkozásokról, illetve az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény alapvető követelményeit sértő működési gyakorlat, illetve hiányosságok miatt

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírság megfizetésére kötelezte a Porsche Bank Zrt.-t. A hitelintézet több esetben nem a Magatartási Kódex rendelkezései szerint járt el, így megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt, illetve a hitelintézeti törvény (Hpt.) Kódexszel kapcsolatos rendelkezéseit is.

Büntetett a PSZÁF: 700 ezret fizethet a Citibank

a magánszféra védelmének érdekét védő korlátozást szegett meg azzal, hogy az ügyfélnek a reklámcélú megkereséseket kifejezetten megtiltó nyilatkozata ellenére alkalmazta a közvetlen üzletszerzés módszerét.

Fogyasztóvédelmi bírság az Allianz Banknak

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete mai határozatában 5 millió forint bírsággal sújtotta az Allianz Bank Zrt-t és azonnali hatállyal kötelezte a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására.

A Felügyelet fogyasztóvédelmi vizsgálata megállapította, hogy az Allianz Bank Zrt. ügynökei egy főiskolai nyári gólyatáborban az ott táborozó fiatalokkal – az ő számukra játékos vetélkedő egyik feladatának beállítva – lakossági bankszámlanyitási, bankkártya és telebank szolgáltatási szerződési igénylőlapot töltettek ki tavaly augusztusban. A hallgatók által kitöltött kérelmek alapján a hitelintézet több mint száz esetben ténylegesen meg is nyitotta a bankszámlákat. - szánalmas

 

 ezek a büntetések olyanok, mint az átlagembernek egy doboz gyufa

 

"itt és most adósrabszolgaságban élünk. Ezt mindenki tudja, vagy legalábbis sejti.

A kapitalizmus erényeit zengeni, amikor legalábbis egy súlyos gazdasági válság kellős közepén vagyunk... érdekes.

Pont most lenne itt az ideje, hogy újragondoljuk a rendszert, a hibákat föltárjuk és kijavítsuk, hogy ez mégegyszer ne történhessen meg!

Amikor az első világválság beütött Amerikában, többek között létrejött a glass-steagal act, amely szétválasztotta egymástól a kereskedelmi bankokat és a befektetési bankokat. (ezt az törvényt megszüntették '99-ben.)

De a 2008-as krach óta semmi de semmi változás, javítás, vagy akár a hibák keresése sem történt meg. ez arra invitál minket, hogy a közeljövőben ugyanezt éljük át.

Kellemes utazást."

 

 

Bogár: Tégy az államadósság ellen!

 

Ország az országban, országok országa, A Bank

 

Drábik, Boros, Lóránt

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr982929227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.02. 13:39:56

Bokros arról tényleg elfeledkezik, hogy mikor a bankokat kellett megmenteni, akkor egy kicsit félre lehetett tenni a kapitalizmust.

Márpedig akkor fordítva is működnie kell a dolognak. (Főleg hogy amikor a hitelek nagy része bedől, akkor ott a bank is hülye.)

Viszont van igazsága is a bajuszosnak.

"Csak akinek nincs ennivaloja, es plane aki nem tud a gyerekenek enni adni, az ki fog menni az utcara, es megszerzi maganak ahogy tudja, de elotte meg fellogat a bajszodnal fogva a lampavasra teged, te mocsok. Ez meg az elet."

Pl az ilyen véleménytől sikítófrász kerülget.
"Ha elqrod, vedd el a másét, jogod van rá." Lényegében a megélhetési bűnözést javasolja. Egyéni felelősség 0. Az a nagy igazság, hogy az utóbbi 20 évben egyetlen ember halt éhen Magyarországon, úgyhogy ha az éhhalál kerülget, akkor bizony jó eséllyel te vagy a hunyó! És semmi jogod emiatt elvenni a másét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.05. 08:44:40

@TaTa86.: Pl az ilyen véleménytől sikítófrász kerülget.
"Ha elqrod, vedd el a másét, jogod van rá." Lényegében a megélhetési bűnözést javasolja. "

miért? ha a háziasított kutya nem tud enni, akkor azért a gazdája a felelős. ha te leszel éhes, bizony lopni fogsz, ahogy én is, mert a nagy éhség egy borzasztó fájdalom, amit nem lehet elviselni, de itthon még nem nagyon volt ilyen megélhetési bűnözés.
ne tévelyegjünk. bokros, simor, surányi, az egész kékszalag bizottság árulókból áll, akiket illedelmes lenne fellógatni, mert felelősek a magyar nép nyomorba taszításáért, Magyarország rabszolgaságáért, imf, világbank, eu és a diaszpórai kapcsolatuk révén elárulták ennek az országnak az érdekeit, ők hazaárulók.

ők a felelősek, tán büntetlenül kéne hagyni őket?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.05. 18:43:04

@tesz-vesz: Lopni bűn. Megideologizálni még nagyobb.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.05. 20:50:47

@TaTa86.: nincs itt semmiféle ideológia, csak ösztön, aki éhes, megszerzi magának az ételt, bármi áron, megszerzi, és mérges lesz arra, aki miatt éhes lett, olyannyira, hogy bűnre vetemedjen.
bokros és a többi kék szalag bizottsági, szdsz-es, mszp-s bankpártok tehetnek arról hogy életszínvonala visszaesett.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.05. 21:22:04

@tesz-vesz: "nincs itt semmiféle ideológia, csak ösztön, aki éhes, megszerzi magának az ételt"

Ezt hívják úgy, hogy vadállat. Egy jól nevelt kutyában már van annyi önkontroll, hogy nem ezt teszi. Egy embertől még többet várok.

"megszerzi, és mérges lesz arra, aki miatt éhes lett, olyannyira, hogy bűnre vetemedjen"
Magára? Vagy az egyéni felelősséget megint könnyebb kihagyni?
Jáj, á köcsög párásztok miatt kell lopnom!
Jaj, a qrva bankok miatt kell lopnom!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.06. 09:09:22

@TaTa86.: te miről beszélsz?
láttál te már állatot, embert?
egy jól nevelt kutya, ha egy hétig nem kap enni, bizony eléggé ingerült lesz. akárcsak az ember. ez nem etikett kérdése, az éhség az életben maradás kérdése, próbáld ki az önkontrollod, ne egyél egy hétig.
...

"a qrva bankok miatt kell lopnom! "

egyelőre még nincs ilyen rossz helyzet, de amit a bankok csináltak, az bűncselekmény a fejlettebb országokban. pontosan. miattuk, és nem győzöm már 20x elmondani, hogy legfőképpen a hazaáruló bankpártok miatt, akik nem azokat képviselik, akiket kéne: a népet, hanem a bankokat. bokros, mszp, szdsz, és a fidesz is az. amikor fevettek ezek az emberek egy hitelt, akkor a szerződésben megfelelőképpen deklarálták hogy mennyit kell havonta törleszteniük. képesek voltak rá, ezért felvették a hitelet, az hogy a bank egyértelműen módosít írott szerződéseket, bizony nem a "paraszt" hibája. ez összehasonlítani a cigány megélhetési bűnőzéssel több, mint ferdítés. butaság.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.06. 09:20:03

@TaTa86.: carry trade-nek nevezik, aminél ha a bank fizeti a kockázati különbözetetet , akkor korrekt,
de amikor a hitelfelevő, akkor az elképesztően barbár cselekedet, a bankoktól, amit büntetni kéne

murcielago 2011.06.07. 17:09:44

kicsit firnyákosan fogalmazva, van annak egy diszkrét bája, hogy egy ország lakosai tömegesen, hosszú korszakokon keresztül úgy vesznek fel hiteleket (devizában), hogy ehhez bankjaiknak semmiféle devizára nincs szükségük, fekete-fehéren ki van mondva, a deviza itt csak számítási alap…
na most mi van akkor, ha tegyük fel az ország elitje mind gazember (ez csak egy elméleti feltevés persze, nem valóságos elitekről van most természetesen szó), így az ország egész iparát és mezőgazdaságát szándékosan tönkreteszi, tudatosan csődbevisz vállalatokat, hogy aztán azokat számára szimpatikus, kedves ismerősének fillérekért átjátszhatssa, stb…
a nagy kockázatminősítők nemcsak ülnek nagy tudásukon, de azért figyelnek is: hoppá ebben az országban hanyatlik a termelés, itt a lakosság tömegesen vesz fel alacsony kamatozású (deviza) hiteleket, itt a hitelkitettség kezd túlságosan nagy lenni, itt tehát emelkedik a hitelezési kockázat…
ha a hitelezési kockázat megnő, és így az országot (természetesen) leminősítik, akkor bizony mindenképpen romlani fog valutájának árfolyama az irányadó devizákhoz képest. Nade ki viseli végül az országon belül az elszenvedett árfolyamromlást? Nem is kérdés, van az országon belül egy olyan tömeg, akik a forintban felvett hitelüket lényegében devizában törlesztik (formálisan forinban történik ez, de a mindenkori törlesztőrészlet az aktuális devizaárfolyam alapján van kiszámolva)…
itt vége ennek a mesének, amely nem, nem a komprádor elitről szól, de persze ha mégis valaki azt tapasztalná, hogy ezen ország elitje meg tudja oldani (trükökkel?, hitelfelvétellel?, a költségvetési hiány feltornászásával?), hogy az országa (bár szólamokban ezt forszírozza, de ténylegesen) ne lépjen be a monetáris unióba, akkor azért én a helyében legalábbis gyanakodnék…

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 13:12:57

@murcielago: nézd meg ezt, szenzációs, kíváncsi vagyok a véleményedre

kkbk.blog.hu/2011/06/07/drabik_boros_lorant

murcielago 2011.06.09. 14:29:04

@tesz-vesz: jó hogy ennél a posztnál kérdezel rá mert „mesémben” pont azt írtam le, hogy szerencsétlen devizalakáshiteles semmilyen empírikusan értelmezhető viszonyban szerintem nem áll a svájci CHF- szemben…(…csak ugyi, az a fránya szerződés a bankkal…)Lóránt K. tanulmánya logikus, alapos. Szvsz végkövetkeztetései túlságosan monetárisak, ebben a logikában maradva kilábalás hogyan. Pl. az új munkahelyteremtést ő árfolyamcsökkentőnek tekinti, azonban (mint „mesémben” is írtam) egy ország valutájának értékét a reál-teljesítmény igenis bizonyos mértékben meghatározza. Sőt odáig megy, hogy hitelfelvétel és erős Ft közé egyenlőségjelet tesz, ezt a logikát én nem tudom követni. („Az erős forint .. fenntartásához a külső adósság dinamikus növelésére van szükség, mint ahogy azt a külső adósság megháromszorozásával az előző kormány már bebizonyította.”) Talán nem kéne megismételni az előző balliberális 8 év nagy melléfogását (persze ő se tartja reálisnak a még több hitel felvételét). Szerintem téves az az állítás, hogy a deviza-alapú jelzáloghitelek visszaszorítása miatt az országba bejövő devizamennyiség csökken, mivel az ügyfél forinthitelt kap. (tényleg csak egy azonnali reflexiót adtam, nem néztem meg tüzetesen!)
u.i.miért bántjátok Drábikot, szerintem nagyon éleselméjű dolgokat ír?

murcielago 2011.06.09. 14:34:00

@murcielago: monetárisak = monetarista szelleműek

murcielago 2011.06.09. 16:56:28

@murcielago: Egyébként a monetaristák sajátlagos csőlátására találtam még egy tökéletes idézetet:„Az importálók viszont jól jártak, ömlik be az országba a külföldi áru, kiszorítva a hazait. Ezt jelzi, hogy például az élelmiszeripar belföldi értékesítése az utóbbi években egynegyedével esett vissza.” Azaz a belföldi fogyasztás nem az elszegényedés miatt esik vissza, a külföldi áru pedig nem azért nyer tért, mert a külföldi tulajdonosoknak ez az érdeke, hanem mert túl magas az árfolyam. Ja, ugyanazért magasabb Mo.-n a gáz, villany és internet ára, mint No.-ban. Mondom én, el kell olvasnotok a „mesémet”, annál bölcsebbet nem tudok…

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 17:07:23

@murcielago: dáig megy, hogy hitelfelvétel és erős Ft közé egyenlőségjelet tesz"

hol?

murcielago 2011.06.09. 17:10:24

@tesz-vesz: "A Nemzet és a nép legjobbjai:

Drábik, Bokros, Lóránt, Varga" -akkor ez vmi Pantheon?
(komolyan nem tudom)

murcielago 2011.06.09. 17:14:22

@tesz-vesz: "Az erős forint... fenntartásához a külső adósság dinamikus növelésére van szükség"

murcielago 2011.06.09. 17:32:22

@murcielago: a teljes szövegkörnyezet:
Az erős forint jó a devizaadósoknak, a magyar turistáknak és az importőröknek, csakhogy fenntartásához a külső adósság dinamikus növelésére van szükség, mint ahogy azt a külső adósság megháromszorozásával az előző kormány már bebizonyította. Elképzelhető persze, hogy a következő nyolc évben is meg lehet háromszorozni az adósságot, hiszen ki hitte volna ugyanezt 2002-ben? Ám bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ez nem valószínű.

murcielago 2011.06.09. 17:57:46

@murcielago: óhh, minő idők, minő istenképek.....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 18:04:35

@murcielago:

"A Nemzet és a nép legjobbjai:
Drábik, BoRos, Lóránt, Varga"

az hittem ez egyszerű :)
Drábik, BoRos, Lóránt, Varga
Magyarország legjobbjai

bokros az elírás, boros
én csak Drábikot szeretem nagyon. nem olvastam Lóránttól túl sokat. és Varga Istvánt ismerem csak még, Borosról még nem hallottam, de jó környezetbe került. ezért lett ő is a "legjobbak" pantheonjában

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.09. 18:08:06

@murcielago: ennyire nem lehet valaki ostoba, vagy áruló! ez biztos elírás, nem lehet más... egyszerűen nem hiszem el...

2017.08.02. 17:51:43

@TaTa86.: VIII KLEMENS PÁPA:
"Az egész világ szenved a zsidók uzsorája miatt, monopóliumai miatt és csalásuk miatt. Sok szerencsétlen ember elszegényedett miattuk, különösen a farmerek, a dolgozó osztály tagjai és a nagyon szegények. Időnként újra emlékeztetni kell a zsidókat arra, hogy mióta Palesztínát és az arábiai sivatagot elhagyták, jogokat élveznek minden országban, következésképpen mind etikai mind erkölcsi tételeik valamint tetteik jogosan kritikát váltottak ki minden országban ahol éppen élnek."

"Egyetlen ország sem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást, amely megrengetheti a társadalom alapjait. Fizikailag és másként is veszélyes. Joby Warrick, a Washington Post"
Széchenyi „ez a népcsoport ( megnevezése tabu) a jogtalanság „minden mindegy” hangulatában folyamodott csalásokhoz, amely a jobbágyság eladósításához, tömeges elárverezéséhez! (Lásd deviza hitel kormányzati kényszer rásegítéssel!) Úgy látja nem lett volna szabad az elmúlt évtizedekben olyan hatalmas tömegekben beengedni őket, amelyikre egyik országban sincs példa!
Az adózó nép szegénységének veszedelmesebb forrása nem lehet, mint a tabu szemlátomást való szaporodása. Mely országban a tabu népe megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (A szatmári adózó nép állapotárul, 1830)*** "Kölcsey Ferenc: Országházi beszédéből!
"El fog jönni az a nap, amikor minden olyan népnek, akik között tabu laknak, fel kell tennie a kérdést, hogy mindannyiukat kiutasítja; ez a kérdés az élet és halál kérdése lesz, az egészség vagy krónikus betegség kérdése, a békés létezés vagy az állandó szociális láz kérdése." Liszt Ferenc
"A tabut felszabadítják, Magyarország az ő birodalmuk lesz, az új Paradicsom négy folyóval, három heggyel és a kettős kereszttel. És az Apokalipszisben én, szerencsétlen, főszerepet játszom." Széchenyi
süti beállítások módosítása