kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A fű legalizálása egy értelmes társadalomban?

2014.03.21. 01:02 | tesz-vesz | komment

Címkék: kétfarkú kutya kovács csernus puzsér 4k zacher


legújabban ez a nyomorult 4K kampányol ezzel. szánalmas hogy azt hiszik, hogy ettől már mindjárt fényre derül a haza is.
és most a kétfarkú kutyás Kovács Gergi mondta a Partizánban, hogy legalizálná a füvet, azokután már nem szavaznék a viccpártra, hogy fűpárti és elbontaná a kerítést, értelmes ember ez a Kovács minimál szinten, de nem politikai tényező. Márkinak adjunk egy esélyt. Hadházy hiteles, és egymást támogatják.


drugs.gif


- Liberális körök fennhangon hirdetik a könnyű drogok liberalizációját. Mire vezetne, ha ez bekövetkezne?

- Gondoljunk abba bele, hogy a mai társadalmunkban a tinédzserek nagyon sok helyzetben, szó szerint, csípőből ledumálják a felnőtteket. A "füvet" (marihuána) sokan könnyű drognak tartják, én véletlenül sem nevezem annak. Ebben a helyzetben, ahol a mai fiataloknak hatalmas a feszültségindexük, ha ráengednénk ezt a drogot a társadalomra, szerintem "idevarázsolnánk" a legális poklot!

 

drcsernusimrepszichiater.jpgDr. Csernus Imre pszichiáter. Jelenleg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Budai Egészségközpont pszichiátere. Jelentős munkát végez a drogfüggők eltérítésében.

"Külföldről hoztam a heroint, először szívtam, aztán szúrtam. Két év pokol. Állat lettem, és nem akartam állat lenni!" - emlékezik a múltra Csernus



4K:
- A fű legális, adózott jövedéki termék lesz, ami jelentős adóbevételt termel az államnak.

 

megtalálták a legégetőbb problémát,
éljen a szavazatmaximálás a "Negyedik" Köztársaság korában

 

- A legalizálás jelentős érvágást jelent a maffiának, mivel a fű kereskedelme szabályozott és törvényes lesz.

- az otthoni termesztéshez regisztrálnod kell a megfelelő állami hivatalnál, és évi 25 000 forint regisztrációs díjat kell fizetned

tehát ha adózni kell, akkor majd olcsón fogja adni a paraszt? kinek lesz olcsóbb a terméke, aki feketén adja el, vagy aki adózik utána? tehát a mafiának nem lesz ebben konkurenciája, az ne legyen tehát érv, hogy a maffia rosszabbul fog járni.

a mafia szerepét meg ne vegye át az állam, h csak ezért drogokkal kereskedik, úgy látszik nem szempont, hogy be kell szüntetni a mafiát, szerintük maffia mindig lesz, ezért a fenti egy "tök jó" érv

 



Arra lennék kívàncsi, hogyan és ki ellenörizné azt, hogy a fiatalok a legálisan kapható ellenörzött növényt szívják-e, vagy valami olcsóbbat, amit a drogdrillertöl vett ÁFA mentesen, és egyéb vásárlót terhelö költségektöl mentesen, mint a bevizsgálási költség, üzlet fenntartási költség stb. azok a kiadások melyek a díllert nem terhelik, nem hárítja a vevőre, aki még így is alig tudja megvenni, eben a fene nagy jóléti társadalomban.



- A fű élvezeti cikk, mint az alkohol vagy a dohány, csak kevésbé ártalmas.

- A fű nem okoz fizikai függőséget, ellentétben például az alkohollal vagy a dohánnyal.

- A fűnek nem ismert a halálos adagja, vagyis képtelenség annyit fogyasztani belőle, hogy valaki belehaljon. Az alkoholnak van halálos adagja.

- Tudományos konszenzus van abban, hogy a fű nem kapudrog, tehát aki marihuánát fogyaszt, az nem fog automatikusan továbblépni a valódi drogok felé.

- A fűfogyasztás nem veszélyes a társadalomra. A fűfogyasztók pont olyan hétköznapi emberek, mint akik munka után megisznak egy sört.

"Lehetővé válik a széles körű kutatás és a gyógyászati-orvosi célú alkalmazás pl. fájdalomcsillapítóként, étvágygerjesztőként stb.

A fű nem drog!
Az alkohol ártalmasabb, mint a fű, mégis mindenki szabadon dönthet róla, akar-e élni vele.
A fűfogyasztást viszont börtönnel büntetjük.
Mi ez az óriási álszentség? "
Lenin.gif

A fű: nem drog, elvtársak!


A fű nem drog" - de az! A "drog" eredeti jelentése éppen hogy szárított növényi részeket jelent, de manapság jellemzően a pszichoaktív szereket nevezik drognak, amik "azok a természetes vagy mesterséges anyagok, amelyek az élő szervezetbe kerülve a központi idegrendszerre hatva megváltoztatják annak működését." Tehát attól még, hogy a fű veszélytelenebb az alkoholnál, ugyanúgy drog, mint például az ópium vagy a kávé.

" A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a fű legalizációja nem növeli a fogyasztását." - Fű legalizációról egyelőre nincs tapasztalatunk, Colorado és Washington az elsők (ha Észak-Koreát nem számoljuk), ahol ténylegesen legalizálták a marihuánát, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy statisztikák álljanak rendelkezésre. Ti valószínűleg a dekriminalizációra gondoltatok - azzal tényleg az a tapasztalat, hogy nem növeli a fogyasztást.




 „Bocsánatot kérünk a kender miatt” címmel a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális lap írt egy cikket 2007. március 19.-én. Ez a lap korábban, 1997-ben kampányt indított a cannabis dekriminalizálásáért.

a 4K mikor kér bocsánatot? le van maradva itthon még a "liberalizmus" is
(nagyít: katt a képre)

independent drog.jpg



"Nekem van/volt több munkatársam,
ismerősöm, akik napi szinten tolják. Van
aki 3-4 szálat elpippant naponta, mert ha
nem teszi, tiszta depi. Van amelyik csak
napi egyet, de azt alvás előtt, mert
különben aludni nem tud. Szóval egy nagy fenét
nem lehet rászokni. dehogynem lehet."




"A füst , mely a marihuánából származik, átlagosan 60%- al több rákkeltő anyagot tartalmaz , mint a normál cigaretta füstje. Ezért ér fel egy cannabist tartalmazó cigaretta elszívása 5 átlagos cigaretta elszívásával. A régebb óta marihuánás cigarettát szívóknál gyakran állandó hörghurut alakul ki, valamint számos tanulmány szerint az agyban is jelentős károsodások vezethetők vissza a marihuána szívására."

A marihuána immár bizonyítottan erősen rákkeltő szer

A marihuánát fogyasztókban tizenhatszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki feji vagy nyaki daganat, mint a "sima" dohányosokban.

A Kaliforniai Egyetem Johnson Rákkutató Központjának kutatói elsőként jelentették be, hogy a marihuána használata bizonyítottan megnöveli különféle feji és nyaki daganatok kialakulásának kockázatát.
"A legtöbb ember nem gondolja, hogy a marihuána és a rák bármiféle kapcsolatban lenne" - mondja dr. Zuo-Feng Zhang, a vizsgálatok vezetője. "Valójában a marihuánában lévő rákkeltő anyagok sokkal erősebbek a dohányfüstben lévőknél."

Már korábbi laboratóriumi és klinikai tanulmányok is jelezték, hogy a marihuána fogyasztása olyan molekuláris változásokhoz vezethet a légutak hámszöveteiben, amelynek következtében rák alakul ki. Most először végeztek átfogó vizsgálatokat ennek bizonyítására, 340 személy bevonásával.

A kísérleti alanyok közül 173 személy valamilyen feji vagy nyaki daganatban szenvedett, míg 176-an nem voltak betegek.

Az adatokból egyértelműen kiderült, hogy a rendszeres marihuánafogyasztók között - akik naponta több szálat elszívnak - sokkal több a daganatos beteg, mint a "sima" dohányzók között. A marihuánában lévő anyagok ugyanis - amellett, hogy egyébként is erősen rákkeltők - legyengítik vagy megszüntetik a sejtek azon képességét, hogy megjavítsák a genetikai anyagban bekövetkező káros változásokat. Így a marihuánát fogyasztókban 16-szor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki feji vagy nyaki daganat, mint aki "csak" dohányzik.

A tudós szerint ezek után mindenkinek tudnia kell, hogy a marihuána szívása - akárcsak a dohányzás önmagában - rákot okozhat. A kutató azt is elmondta, hogy napjainkban nem véletlenül emelkedik az USA-ban ugrásszerűen a száj-, nyelv-, gége- és garatrákos esetek száma: a 60-as évek hippinemzedéke most ért abba az életkorba, amikor a szervezetben eddig halmozódó elváltozások már beindíthatják a kóros sejtburjánzásokat. Egy-egy daganat kialakulása ugyanis általában nem hirtelen következik be. A karcinogén (rákkeltő) anyagok folyamatosan halmozódnak a szövetekben, s egyre több változást (mutációt) okoznak a sejtek genetikai anyagában. A mai nézetek szerint számos ilyen változásnak kell felhalmozódnia, s ezután indul meg a daganat kialakulása.

Az Egyesült Államokban is a marihuána a legnagyobb mennyiségben fogyasztott könnyű drog. Becslések szerint a 12 évesnél idősebb lakosság 31 százaléka már fogyasztott vagy rendszeresen használ marihuánát.

 

... ezúttal új-zélandi kutatók tanulmányukban újból arra keresték a választ, hogy mekkora szerepe lehet a kannabiszfogyasztásnak a tüdőrák kialakulásában. A kutatócsoport arra a "minden kétséget kizáró" eredményre jutott, hogy „a hosszú távú kannabiszhasználat fokozza a rák kockázatát”. Eredményük alapvetően a kannabisz joint formájában történő fogyasztására fókuszál, melyet – mint mondják – általában füstszűrő nélkül szívnak, tövig és a füstöt sokáig a tüdőben tartják. És ha ez nem lenne elég meggyőző, a kutatók egy további érvvel is szolgálnak: „A marihuána füstje kétszer annyi karcinogént tartalmaz, mint a dohányé.”

 

Az Egyesült Államokban ma árult marihuána átlagosan kétszer erősebb, mint a 25 évvel ezelőtti, és ez súlyos idegrendszeri veszélyt jelent a felhasználók számára - közölte a washingtoni kábítószer-ellenőrzési hivatal.

A mai marihuánában a THC (a pszichoaktív összetevő) aránya 9,6 százalék, szemben az 1983-as nem egészen 4 százalékkal. De az elmúlt hónapokban találtak már olyan marihuánát is, amelynek 37,2 százalék volt a THC-tartalma.
Szakértők felhívják a figyelmet, hogy az erőseb marihuána könnyebben okoz heveny mérgezést vagy idegrendszeri károsodást, könnyebben idéz elő függőséget.
4k.gif

Azok közül, akik valaha is kipróbálták a marihuánát, 9 százalék függő lesz. Bár ez a szám csak töredéke az alkoholfüggők számának, a marihuána hatásai sokkal inkább veszélyesek, mint az alkoholé, dohányé vagy más illegális drogoké.

A marihuánát szívók, – a tiniket is beleértve – főleg azok, akik naponta vagy majdnem minden nap szívnak, vannak kitéve a legnagyobb egészségügyi rizikóknak egy új, ausztráliai kutatás alapján.

Ez attól is függhet, hogy hogyan használják a marihuánát – ez pedig világszerte változó. Az elmúlt évtizedben rengeteget változtak a trendek, országtól és régiótól függően. Az egyes országokban stabilizálódott vagy csökkent a fogyasztók száma, az ország fejlettségétől függően.

„A függőség több dokumentum által bizonyítottan fokozta a gépjármű-balesetek kockázatát, ráadásul a nem rég füvező tizenéveseknél sokkal gyakrabban lépnek fel pszichózisok.” – nyilatkozta a kutatás vezetője.

- 9% a valaha is marihuánát használó emberek közül függővé válik – ám ennél sokkal nagyobb a kockázat a tini években, minden hatodik tinédzser függővé válhat. Viszont a használók 10%-a naponta, 20-30%-a hetente használ majd marihuánát.
- Marihuána hatása alatt vezetni tizenötször veszélyesebb, mint részegen.
- A krónikus hörghurut sokkal gyakrabban jelentkezik a marihuánát szívók között, mint általában bárki másnál. Emellett sokkal gyakrabban köhögnek, zihálnak.
- A kutatók összefüggést találtak a marihuána-fogyasztás illetve a különböző rákok kialakulása között.
- A marihuána befolyásolja a szívverés gyorsaságát, így sokkal nagyobb az esélye a szívrohamnak marihuána szívása után.
- A rendszeres marihuána-fogyasztók – főleg a fiatalok – sokkal nagyobb eséllyel próbálnak ki nehéz drogokat is, mint például a heroin vagy a kokain.
-  A rendszeres marihuána-fogyasztók gyakran küzdenek emlékezet-kieséssel, tanulás problémákkal, ám a kutatások nem bizonyították még be, hogy a marihuána abbahagyása mellett megszűnnek-e ezek a tünetek.
- Aki 18 éves kora előtt használ marihuánát, az később több mint kétszeres eséllyel lehet skizofrén egy svéd kutatás szerint.
- A terhesség alatti marihuána-fogyasztást összekapcsolják a kis súlyú bébikkel, illetve egyéb születési rendellenességekkel.

Kutatások szerint egyes emberek sokkal inkább szenvednek a marihuána egészségügyi hatásaitól – ők a 18 év alatti fiatalok, illetve az egyéb betegségektől vagy más kondícióban lévő emberek (kardiovaszkuláris betegségek, terhes személyek, mentálisan sérültek).

 

Romolhat a marihuánafogyasztók memóriája és intelligenciája

2012: Azok a fiatalok, akik 18 éves koruk előtt rászoknak a marihuána fogyasztására, tartós károsodást okozhatnak maguknak intelligenciájukban, memóriájukban és figyelmi képességeikben - állapították meg brit és amerikai kutatók hosszú távú tanulmányukban.

A nemzetközi kutatócsoport úgy találta, hogy a 18 éves kor előtti rendszeres marihuánahasználatnak neurotoxikus hatása lehet, de a szer 18 év feletti jelentős mértékű használata a vizsgálat eredménye szerint kevésbé káros az agyra.

Terrie Moffitt kutatásvezető, a King's College London professzora úgy véli, hogy a tanulmány kiterjedtsége és hosszúsága - a mintegy 1000 ember csaknem 40 éves koráig tartó követése - súlyt ad az eredménynek.

A résztvevőkkel 13 és 38 éves korukban részletes pszichológiai és kognitív teszteket is végeztettek. Úgy találták, hogy azok, akik kamaszként makacsul kitartottak a marihuána használata mellett, valamennyi teszten rosszabbul teljesítettek. Ugyanezeknél az embereknél memória- és figyelemzavar is gyakrabban jelentkezett, intelligenciahányadosuk (IQ) pedig 13 és 38 éves koruk között átlagosan 8 pontot csökkent.


Az évekig tartó rendszeres fogyasztás után az emlékezetkutatás egyértelműen bizonyítja a rövid távú memória hanyatlását. A brit professzorhoz hasonló eredményekre jutva jelzik a kutatások, hogy többszörösére növeli a pszichózis (a valóság észlelésének tartós súlyos torzulása, vagy heveny elmebaj) kialakulásának veszélyét.

Ami érdekes, hogy az alkoholfüggőség tíz százalékban alakul ki tartós fogyasztás mellett, addig a kender fogyasztóknál tizenöt százalékos a függővé válás veszélye. A függőség számtalan mutatói viszont számosak – csak néhányak ezek közül: ionok, enzimek, membránok, sejtek, hormonok, receptorok szintjei.

A másik nagyon aggasztó jelenség, hogy a legális és illegális vegyipar ma közel 480 szintetikus THC formát ismer. Ezek addiktív potenciája, függőség okozó hatása nagyon változó. Ha azt is hozzávesszük, hogy ma a büntethető forgalmazó listára kerülés nem tart lépést a szerek megújulásával. Számos szer ezért legálisan forgalmazható mindaddig, amíg az észlelőrendszer, a szabályozás nem próbál lépést tartani velük, és a jogszabályi lehetőségeket utólag próbálja korlátozni. (amfetamin, ópium, heroin, morfium - mind legális volt, míg be nem tiltották)

A Lancet orvosi szaklap ugyanekkor közölt egy tanulmányt, amely a kenderfogyasztás újonnan feltárt és kutatott veszélyeit taglalja, az LSD-hez, vagy az Extasy használatoz hasonlítva.

A tudományos vizsgálatok alapján nincsen meggyőző bizonyíték arra, hogy a hosszútávú erős marihuánahasználat tartósan károsítja az emlékezetet vagy más kognitív (gondolkodási) funkciókat .

az eredmények alapján nem tűnik úgy, hogy a marihuánahasználat bármilyen jelentős tartós károsodást okozna az intellektuális képességekben. Azok az állatkísérletek sem voltak képesek tartós károsodásra utaló bizonyítékot felmutatni, melyek magas dózisú THC alkalmazása esetén rövid távú tanulási és memóriazavarokat mutattak ki.

A marihuána hatása alatt az emberek nehezebben tanulnak meg új dolgokat (rövidtávú memória), és ezekre rosszabbul is emlékeznek.




a drogtámogató Drogriporter, 2007.

botrány ez az oldal amúgy


2012: A marihuána egészségügyi alkalmazásának egyik hátulütője az, hogy a drog károsítja a munkamemóriát, azaz azoknak az információknak az átmeneti tárolását, amelyekre szükség van a megértéshez, a tanuláshoz és a racionális gondolkodáshoz. A Cell március 2-i számának egyik közleménye betekintést nyújt abba, hogy miként alakul ki ez az emlékezetkárosító hatás, és a megoldás nagyon meglepő: a marihuána fő hatóanyaga, a THC anélkül befolyásolja a memóriát, hogy direkt hatást fejtene ki az idegsejtekre.

A kellemetlen mellékhatás a drog asztrocitákra gyakorolt hatásának következménye, vagyis a THC a gliasejtek egy típusára hat, amelyeket nagyon sokáig csak másodhegedűsnek tekintettek a neuronokhoz képest, s fő funkciójuknak az idegsejtek táplálását, védelmét és térbeli struktúrájuk megtartását tekintették.
Mint ismertették, az egerekben végzett vizsgálat szolgáltatta az első közvetlen bizonyítékot arra, hogy az asztroglia sejtek befolyásolják a munkamemóriát.

 

- A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.



Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa


A szakértők úgy vélik, hogy a marihuána szívása szájrákot és rövid távú memória problémákat is okozhat. mind a marihuána, mind az alkohol hozzájárul az olyan mentálhigiéniai problémákhoz, mint a depresszió és az idegesség.
a marihuána hosszú távú használata negatívan hathat a szexuális egészségre. A fű hatással van a tesztoszteron és más hormonok termelődésére, ami idővel kevesebb spermát, erekciós diszfunkciót és menstruációs problémákat okoz.

A New Jersey Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy a marihuána, mely talán a legismertebb és leggyakrabban használt könnyű drog, milyen hatással bír a memóriára.

A marihuána (közismertebb nevén a fű) hatóanyaga a THC (tetrahidrocannabinol), mely a központi idegrendszerbe jutva fejti ki igen változatos, főleg hangulattól függő hatását. Dr. David Robbe csapatával patkányokon vizsgálta a THC agyra gyakorolt hatását, kísérleteik során olyan mennyiségű drogot használtak, mint amilyet az emberek is használnak kedvcsinálás vagy fájdalomcsillapítás miatt. A kontroll csoport a hatóanyag-tartalmú injekció helyett csak sóoldatot kapott.

Húsz perccel az injekció után az agy bizonyos területein vizsgálták az idegsejtek aktivitását. Az idegsejtek normálsi körülmények között egymással összhangban működnek, mely azonban a kábítószer hatására teljesen megszűnik. Ez nem jelentette azonban azt, hogy az idegsejtek izgalmi állapotba kerültek volna, csak az összehangolt működés szűnt meg. A jelenség persze a kontroll csoportban nem volt megfigyelhető. 'A drog hatására kialakuló memóriazavar valószínűleg az összehangolt működés felborulása miatt következik be'- magyarázta dr. Robbe 2008-ban.

 


"az állam ne szóljon bele, mit fogyaszt az ember, nem ez a dolga"

kötelező a biztonsági övet is bekapcsolni az autókban, pedig lehetne mondani, hogy semmi köze nincs hozzá az államnak. csak éppen nagyonsok ember csak azért kapcsolja be, mert büntetik. ahogy hajdú péter műsorát se nézheti az, aki akarja, hisz az "értelmiségi felelős azért is, aki amúgy nem elég felvilágosult, nincs ízlése, vagy nincs elég erkölcsi érzéke ".
az alkohol legális, ezért sokkal többen rabjai, betegei az alkoholnak, mint a könnyűdrogoknak. az alkoholisták és más szenvedélybetegek kezelése nem azzal oldódik meg, hogyha egy másik tudatmódosító szert is legalizálunk mellé, mert akkor az alapprobléma nem megoldódik, hanem sokkal több probléma keletkezik csak hozzá. komolyan nem lehet teljes életet élni a könnyűdrogok nélkül? ennyire fontos egyeseknek?
amit iszunk és eszünk az mindig fontosabb, mint amit inhalálunk... előbbiek nélkül nem képzelhető el nemhogy teljes élet, de semmilyen se.


nagyméretű hosszúcigipapírt is be kéne tiltani. nem hinném hogy ez képmutatás lenne, csak információhiány az állam részéről. társadalom egy könnyen formálható massza, se hajdúpéter, se romboló drog nem jár neki.

amfetamin egyenlő az alkohollal? Puzsér miért állít mindig ilyen ostobaságokat magabiztosan, itt nézhetünk az amfetamin párlatát, a meth, metamfetamint használókról képeket, előtte és utána. a valaha ismert legbrutálisabb életellenes drog.
a 3d image of the amphetamine compound

Amfetamin:

Jelenleg a legtöbb országban gyógyszerként már nincs engedélyezve, drogként való felhasználása (abúzus), terjesztése, előállítása törvénybe ütköző cselekedet.

Az amfetamin (és származékai) bizonyítottan károsítják az idegrendszert. Hosszabb időn át való, tartós szedés után az agy limbikus rendszere visszafordíthatatlan károsodást szenved. Az emlékezetért felelős agyterületeken a szövetveszteség oly mérvű lehet, mely a korai Alzheimer-kórra jellemző.

nagy dózisú használatakor a vérnyomás annyira megnőhet, hogy ez agyvérzéshez is vezethet, ami akár bénulással és halállal is végződhet. Ennek a rizikója nagyobb olyan esetekben, amikor a szert meleg, levegőtlen helységben fogyasztják, valamint az egyén fizikailag nagyon aktív (például gyorsan táncol), és a fokozott izzadás mellett túl kevés folyadékot iszik.

A naponta többször is amfetamin-származékokat használóknál hamar kialakul a tolerancia. A hozzászokási folyamat végén használt adag több százszorosa is lehet a kezdeti dózisnak. Ilyen mennyiségeknél a legtöbben pszichotikussá válnak, mivel az amfetaminok súlyos szorongást, paranoiát, és torzult valóságérzékelést okoznak. Jellemző a hallási és látási hallucinációk (nem létező dolgok hallása és látása), és a mindenhatóság érzése.

A hosszú ideje amfetaminszármazékokat használóknál az agyon kívül más szervek is súlyos elváltozást szenvedhetnek. Ezek leggyakrabban szív-, máj- és veseproblémák.

Nem utolsósorban az anyag tisztasága is meghatározó; nem mindegy, hogy a feketepiacon beszerezhető amfetamin hány százalékos tisztaságú. A kiterjedt előállítói-terjesztői hálózat érdekelt az anyag hígításában, és ezek az anyagok sokszor károsabbak lehetnek (különösen intravénás használatkor), mint maga a hatásért felelős molekula. (Találtak már patkányméregként használt sztrichnint is Ecstasy tablettákban.)

Az amfetaminszedés hirtelen abbamaradása esetén a szer hatásával ellentétes tünetek jelennek meg. A beteg az elvonás után fáradttá, aluszékonnyá válik, mely hatás 2–3 napig tart. Egyeseknél súlyos izgatottság és remegés alakulhat ki. Akik depressziójuk miatt kezdték a szer fogyasztását, a megvonás után fokozottan visszaesnek, és akár öngyilkosságot is megkísérelhetnek, bár néhány napig hiányozhat az ehhez szükséges energia. A krónikus droghasználókat tehát az elvonás idejére mindenképpen kórházi megfigyelés alatt kell tartani

Kanadai tudósok egy csoportja azt állítja, hogy a metamfetamin fogyasztása sokkal kockázatosabb, mint más, hasonlóan injekciós tű segítségével szervezetbe juttatott drog esetén tapasztalható. A probléma okának a drogfogyasztók hátrányos szociális helyzetét és a metamfetamin fogyasztókra jellemző bizonyos idegrendszeri sajátosságok együttesen kifejtett hatását tekinti.

A bíróságon beismerte tettét a 19 éves S. Márk – írja az Origo. Vallomása előtt bocsánatot kért a meggyilkolt 33 éves nő családjától. A nőt a kocsijáért ölte meg Domonyvölgyben. (Előtte két másik nőt is sikertelenül megtámadott a kocsijáért.) Az alkatrészekből akarta fedezni a tartozásait. Pár hónappal korábban kezdett el szedni egy kristály nevű dizájnerdrogot, és 160 ezres tartozása lett egy ismerősénél. Akkor is be volt kristályozva, amikor ölt, és egy számítógépes játékban érezte magát – mondta.

A hosszútávú, nagy mennyiségű használat vagy mindkettő toxikus pszichózist okozhat (gyakran erőszakos, agresszív viselkedés jellemzi). E mellé az erőszakos, agresszív viselkedés mellé általában extrém paranoia is társul.



az alkoholnak régen nagy szerepe volt, ugyanis a víz egy idő után megposhad, ihatatlanná válik. az alkohol pedig egy tartósítószer, ami sokkal tovább képes megőrizni a fogyaszthatóságát, ezért legális az alkohol, ezért elfogadott, nem csupán csak azért mert évezredek óta isszuk.
"a füvezésnek lényegesen kisebb az egészségkárosító hatása, mint az alkohol fogyasztásának vagy a dohányzásnak."

a fű hosszútávon demenciát okoz, memóriavesztést, míg a normális alkoholfogyasztás és a dohányzás nem; a vörösbor, sör kis adagban egészséget képes megőrizni, a cigarettán meg füstszűrő van és nem építi le szellemileg az embert. persze alkohollal se kéne elmenni a szélsőségbe, nyilván ha egy idióta túl sokat iszik belehalhat,
de nem mehetünk el az idióta rihegős-röhögős "fűkultúra" fogyasztási, viselkedési szokásai mellett sem. én nem akarok olyan társadalomban élni, ahol idióták lehetnek a fiatalok legálisan.



a drogkartelek elleni fellépést nem a legalizáció szünteti meg, nem olyan nehéz felszámolni az illegális drogkereskedelmet, hiszen nyilvánvaló láncolat van vevő és eladó, elosztó, terjesztő között. a láncolat felgöngyölítése nem lenne ördöngösség, egy tisztakezű, tehát nem végletekig korrupt kormány számára, azt mondják ugyanis a mai pletykák, hogy érdekeltek a politikusok a drogkereskedelemben, ahogy az olajszőkítésben (és a rendőrgyilkosságban) is azok voltak, és én is tudom, hogy a maffia fejei, fő támogatóik a politikusok között keresendőek, ha ezt megakarjuk szüntetni, nem legalizálni kell az illegálist, hanem felszámolni azt, bármilyen eszközzel, ami hatékony!
diktatúrákban nincsenek, nem lehetnek bűnszervezetek jobb esetben, akinek priusza van és újra bekerül a rendőrségre egy bűncselekmény gyanújával, azt nem veheti a társadalom ugyanolyan mérce alapján, mint egy tisztességes embert, nem élvezhet egy többszörösen súlyosan büntetett ember ugyanolyan jogokat. két pont határoz meg egy egyenest, és akkor nagyon nem tévedhet a rendőrség. a végletekig el kell menni, ha információt akarunk kiszedni egy rajtakapott bűnözőből, ha a súlyosabb börtönbüntetés nem elég elrettentő a számára. sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenéznünk itthon, pl az etnikai kérdés, gazdaság, nem szabad olyan nüanszokon fennakadni, mint a rendfenntartás.

"Drogkereskedőket felkötni, fogyasztókat békén hagyni."


 

A drogokat alapvetően két nagy csoportba lehet sorolni: könnyű- és kemény drogok.



Kemény drogokon azokat az anyagokat értjük, amelyek már egyszeri használat során is nagyfokú függőséghez vezetnek (pl. heroin), és jelentős egészségkárosodást okoznak.

A könnyű vagy lágy drogok, amelyek közvetlenül az életet nem veszélyeztetik, viszont hosszú távon súlyos betegségeket eredményezhetnek (hasis, marihuána) A két csoport viszont szoros összefüggést mutathat egymással. A könnyű drogokat a kemény drogok előszobájának is szokták nevezni.


interjú Dr. Zacher Gábor toxikológus főorvossal:

A dekriminalizálást a használókkal szemben én is támogatnám, de hogy ebből a rendszerből kivegyék a marihuánát, és esetlegesen otthoni termesztése, tartása saját célra engedélyezhető legyen, ezt ellenzem.


ZachergaborFotoThaler.JPG- Ma Magyarországon a gazdasági krízis mellett erkölcsi és példakép válság is van. A statisztikák jobbak ugyan, mint a ’70-es években, de egyszersmind új szenvedélybetegségek is megjelentek. A rendszerváltásnak nevezett dolog előtt jellemző szenvedélybetegségek voltak elsősorban az alkohol-, és a nikotinfüggőség, de ezeket sem vettük annyira komolyan, mint manapság. Napjainkban már beszélünk kávéfüggőségről, edzésfüggőségről, sőt evésfüggőségről is. Az elmúlt években terjedt el az internetfüggőség, valamint a játékfüggőség
A könnyű örömszerzés a mai világban felértékelődik: míg a munka által szerzett örömért, az alkotás öröméért sokat kell dolgozni, és hosszabb távon jelentkezik az öröm, addig egy spanglit, egy tablettát pár száz forintért be lehet szerezni, és mintegy gombnyomásra, pár órára teljesen kizárható a külvilág minden nyűgével és bajával.
Mi lehet a megoldás? Hogyan lehet kitörni ebből a folyamatrendszerből?

Egyszerűen merni kell nemet mondani. A politika felelőssége az is, hogy erősítse egyszerre az individuumot és a közösségeket. Oda kell figyelni otthonunkra, mert az otthoni értékrend az elsődleges, amit otthonról hozunk, meghatároz minket.

Támogatja a drogliberalizáció bárminemű formáját?

Nem. És itt nem a dekriminalizációról beszélek. Hiszem, hogy azok a politikusok, politikai erők, amelyek az elkövetkező években Magyarországot irányítják – gondolok itt az MSZP-re, a Fideszre és a Jobbikra – sem fogják támogatni.

Az interjú megjelent a Barikád magazin októberi számában.

Mindenesetre kitart az álláspontja mellett, hogy a marihuánát legalizálni rossz ötlet. Miért?

Elsősorban azért, mert a hatása kiszámíthatatlan. Attól, mert valaki már hatvanszor szívott, nem biztos, hogy hatvanegyedszerre is ugyanolyan hatást tapasztal majd. Vegyünk egy példát: merőben más a helyzet, ha megállít a rendőr, megszondáztat és tovább enged annak ellenére, hogy megittam egy-két korsó sört, vagy ha ugyanolyan véralkoholszint mellett áthajtottam három emberen. Hogyan lehetne általánosságban meghatározni, mikortól veszélyezteti valaki a saját és a környezete biztonságát?

Ilyenkor jön az az érvelés, hogy bezzeg az alkohol legális, pedig kiszámíthatatlan, gyakran vezet  önkontroll-vesztéshez, ráadásul függőséget is okoz.

Persze, ez így igaz. Ha ma találnánk fel az alkoholt, az etanol kéne, hogy a világ legféltettebb titka legyen. Nagyságrendekkel súlyosabb probléma Magyarországon is, mint a marihuána. Azt azonban nem gondolom, hogy ebből kiindulva indokolt lenne az utóbbi legálissá tétele. Egy veszélyes szer elfogadottsága nem vonja maga után, hogy egy másikat is elfogadtassunk. Inkább a másik oldalról közelítenék: az alkoholfogyasztást kéne visszaszorítanunk.”



 

Gyógyhatások?

nekem az állítólagos gyógyhatásairól a Zepter csodalámpája jut eszembe, mindenre jó! asztma, daganatos betegségek, stroke (érdekes a korábbi linkek szerint ezeket pont előidézi), zöldhályog, herpesz, izomgörcsök, epilepszia, alvási nehézségek, étvágytalanság, sclerosis multiplex, migrén, bélproblémák, fájdalomcsillapító, tüdőtágulás; és még a fogadat is tisztítja, ja, az epilepsziánál azért rájöttem, hogy ez bulvárújság, (mint a teljesen elbutult bulvár national geographic tévécsatornája) abszolút tudománytalannak érzem, főleg hogy ezeket írja bulvárszerűen és hihetetlenül ostobán: "Egyes kutatások szerint" meg "Léteznek olyan kutatási eredmények is", melyik kutatási eredmények? ki írta őket? titok? remélem nem olyan orvosok, akiket drogdílerek lefizettek egy kis PR miatt, Kaliforniában, ahol egy színész volt 7 évig a kormányzó, lehet legális, hálivud miatt ott a legnagyobb az egy főre jutó idióták száma. a színésznek a siker a taps, a támogatottság az egyetlen fokmérő, ami népszerű ott, az jó a politikusnak, nem fog ő közgazdasági vagy morális részletkérdésekbe bonyolódni, vagy ideológiai, társadalmi hasznosságba belefogni, ha az nem népszerű.
nem zárom ki, hogy lehet egy halvány jótékony hatása, de hát ez nem lehet sokkal több mint a kamillateának (ezt is isszuk, nem pedig elszívjuk, így kevesebb a kártékony hatás), tehát elenyésző a gyógyhatás, a többit csak a mítoszteremtés részének tartom,

mert a tabletta nem olyan menő ám, mint a joint. ez is csak egy üres szólam az agyhalott füvesektől. egy üres vágyálom, a szeretett szerük: gyógyszer!!! hisz az orvostudomány is használja! nem hallottak még a heroinról, meg a morfiumról. a heroinista is mondhatná ezt, de a füvesek sose voltak a legélesebb kések.


de azért valaki kérdezze meg konkrétan a gyógyhatásokról Csernust meg Zachert, mégiscsak orvosok ők, legalábbis Zacher az, bár szerintem egyértelmű a véleményük, csak jó lenne pontosan cáfolni.

"a kátrány nincs jelen a dohányban, a dohány égése során azonban jelentős mennyiség keletkezik. Egyetlen cigaretta égése során mintegy 2 liter füst keletkezik. A dohányfüstből mintegy 70%-ban kátrány rakódik le a tüdőben, ezért egy átlagos dohányos tüdejébe 10 év alatt 1 kg kátrány jut be."

A New Scientist nemzetközi tudományos magazin internetes kiadásában olvasható, hogy a Bonni Egyetem munkatársai a THC (tetrahydrocannabinol) természetes és szintetikus változatát tesztelték egereken, megállapítandó, hogy a hatóanyag mennyiben allergiaellenes hatású.
 
Amikor a kutatócsoport 30 mikrogramm szintetikus THC-t juttatott az állatok fülébe, a mesterségesen előidézett bőrallergia a felére csökkent. Remények szerint a THC-ra alapozva hamarosan új gyógyszerek fejleszthetők ki, ám arra hangsúlyozottan figyelmeztetik az embereket a kutatók, hogy ne végezzenek öngyógyítást marihuánás cigaretták szívásával a nem elhanyagolható mellékhatások és kockázatok miatt.

"Az izommerevség és az azzal együtt járó fájdalom enyhítését tekintve a marihuánás cigaretta valóban hatékonynak bizonyult placebóhoz viszonyítva, ennek azonban ára van" – jegyezte meg Dr. Judy Corey-Bloom a San Diego-i Sclerosis Multiplex Központ igazgatója, a tanulmány vezetője.

A betegek ugyan a fájdalom csökkenését tapasztalták a cigaretta elszívását követően, de ez olyan mellékhatásokkal járt, mint a fáradtság, valamint a kognitív funkciók, a figyelem és a koncentráció beszűkülése.

heroin és alkohol egyenlő addikcióval? érdekes, én már fogyasztottam alkoholt, ha ugyanennyi heroint fogyasztottam volna már nem lennék itt. tiszta alkohollal akár egy nap alatt is megölheted magad, hogyne, viszont a sörrel meg soha, nagyon ostoba beszélgetés. amúgy a részeges embert is utálom, nemcsak a drogost.
Ovakodjunk.jpg

A régészek az időszámításunk előtt már tízezer évvel ezelőttről is találtak erjesztett italok nyomait. Sörreceptek ismertek az i.e. 3000-4000 időkből. Egy ie. 3500-ből származó papirusz arról tanúskodik, hogy az egyiptomiak ismerték a sörfőzdék intézményét. Az ókori Babilóniában Hammurapi király még nevezetes törvényoszlopára is feljegyeztette a sörkészítés szabályait. Saját népünk, a magyarok ősei is ismertek már a Honfoglalás előtt is erjesztett italokat - mint pl. az erjesztett kancatejet, vagyis a kumiszt. A dokumentumok szerint, Károly Róbert idejében már borpárlatot készítettek Magyarországon. Mátyás király egy időben rendeletben tiltotta meg a gabonából történő párlatkészítést, mert akkora gabonahiány volt éppen az országban. A hazai pálinkakészítésnek - elsősorban a szilva és barackpálinkáknak - évszázados múltjuk és hagyományuk van.

Fájl:White Wine Glas.jpgA jó minőségű italok rendszeres és mértékletes fogyasztása még nem számít alkoholizmusnak és nem is káros az egészségre. "Az alkoholnak kis dózisban kedvező hatásai vannak a szervezetünkre" - hangzik el sokszor. De mennyi az a „kis dózis"?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint (a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére) az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum negyven gramm tiszta szesz: a statisztikák szerint az említett mennyiség rendszeres napi fogyasztása 25 év múltán sem okoz alkoholos májkárosodást (40 gramm alkoholt tartalmaz 1 dl whisky, 4 dl bor, kb. 1,5 üveg sör). Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan.

Egészséges, megfelelően táplálkozó férfiaknál a mérsékelt ivás mennyisége napi 30 gramm, nőknél pedig napi 20 gramm fogyasztást jelent.

Ez heti fogyasztásban is kifejezhető: a férfiaknak heti 21 "italegység" (kb. 210 g alkohol), nőknek heti 14 "italegység" (kb. 140 g alkohol) a megengedhető fogyasztás. Célszerű hetente két teljesen alkoholmentes napot tartani, ebben az esetben az előbb említett értékek férfiaknál 150, nőknél pedig 80 grammra csökkennek.

Ha megvizsgáljuk választott italunkat, könnyen kiszámolható, hány g alkoholt ittunk meg. Annyi g alkoholt tartalmaz 1 dl ital, ahány százalékos alkoholtartalommal bír. Ebből következik, hogy pl. - az egyes források szerint nők részére ajánlott - 15-20 g alkoholt tartalmaz 2 dl bor vagy 1 pohár sör vagy 3-5 cl tömény ital.

Fájl:Red Wine Glas.jpgAz alkoholos italok jó hatásai
Az alkohol növeli a gyomornyálkahártya vérellátását, a savtermelődést, az éhségérzetet, és segíti az epehólyag ürülését, segíti a nyálképződést és az emésztést, oldja az idegrendszeri feszültséget. Növeli a vérben a „hasznos" (HDL) koleszterin szintjét, ezzel csökkenti a koszorúér-betegség kifejlődésének kockázatát, antioxidáns tartalma miatt védelmet nyújt az egyes szívbetegségekkel szemben.

Az alkoholos italok káros hatásai
A fokozott mennyiségű alkoholfogyasztás az előbbiekkel szemben megnöveli a májzsugor gyakoriságát, emeli a vérnyomást, sűrűbben fordul elő agyvérzés, és valószínűleg fokozza bizonyos rosszindulatú daganatok kialakulásának kockázatát.

A bor mérsékelt alkohol tartalom mellett, szőlő eredetéből adódóan értékes polifenolokat tartalmaz. A polifenolok antioxidáns anyagok. Az antioxidánsok fontos szerepet játszanak az egészség megőrzésében, mivel lekötik a szervezetben jelen lévő káros hatású szabad gyököket, amelyek testünkben természetes úton keletkeznek a biokémiai folyamatok során. A mérsékelt borfogyasztás növeli a „jó" koleszterin (HDL koleszterin) szintet, és gátolja a vérrögök kialakulását.



Polifenol tartalmának jótékony hatását tudományos vizsgálatok eredményei is alátámasztják. Azoknak az embereknek, akik naponta 1,5-3 dl száraz vörösbort isznak, körülbelül 50 százalékkal kisebb az esélyük arra, hogy szív- és érrendszeri betegségben haljanak meg, és átlagosan 10-12 évvel hosszabb ideig élnek, mint akik egyáltalán nem isznak vörösbort. A vörösborok polifenol tartalma jóval magasabb, mint a fehér boroké.

 

sor.png A sört már az ókorban szívesen fogyasztották az emberek. Ők azonban nemcsak élvezeték és mámorító hatása miatt itták, hanem felismerték gyógyító erejét is. Többféle betegség kúrálására használták, lábadozókat állítottak talpra segítségével. Hippokratész és Paracelsus a sört gyógyszerként alkalmazták.
Sokak számára ismert, hogy a sör nyugtató, stressz-oldó hatású, hogy könnyen emészthető szénhidrátjai, fehérjéi révén nevezik "folyékony kenyér"-nek, valamint hogy a hajat fényessé varázsolja, a bőrt regenerálja, csodát tesz a szobanövényekkel.
Vannak azonban kevéssé közismert, igen kedvező élettani hatásai, amelyeket az alkohol, a sör antioxidánsai és gyökfogói, vitaminjai és ásványi anyagai idéznek elő.
A szeszesitalok közül a sör tartalmazza a legkevesebb alkoholt.
Antioxidáns hatásúak a komlóból származó xantohumol (az LDL koleszterint védi az oxidációtól), és a humulonok, valamint a lupulonok (szabad gyököket kötnek le). A sörben lévő fenolsavak antikarcinogén hatásúak (gátolják a rákkeltő vegyületek DNS-károsító hatását). A komlópolifenolok, a humulon és a lupulon gátolják a sörben a kórokozó baktériumok szaporodását.
Természetesen nem szabad a sörökben lévő oldott anyagok táplálkozás-élettani jelentőségét túlbecsülni sem, a szervezet egészséges működéséhez szükséges antioxidáns anyagokat elsősorban zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával érdemes biztosítani.

Pawel-Kuczynski24.jpg


***
- Előbb utóbb minden gyereknek meg kell, kellene tanulnia, hogy olyan dolgokat is megtegyen, amihez nincs kedve, más dolgokat pedig, amihez lenne kedve, de kárára válnának, ne tegye meg. Ez az önfegyelem, amit a szülő taníthat meg a gyermekének – fegyelmezéssel! lásd pillecukor-teszt. Manapság azonban nem divat a fegyelmezés, a gyereket túl lazán nevelik. A korábban ható erkölcsi törvények gátjai átszakadtak. A második világháború előtt 24 évesen lett felnőtt valaki, most hivatalosan 18 évesen. Ma mégsem akar senki felnőtt lenni, csak fiatal, szép és fitt.

Az áldemokratikus, álliberális koncepcióval – amely szerint nem szabad tiltani – idézzük elő a legnagyobb bajt. A néhol még ma is fellelhető ősi közösségekben bezzeg nagyon szigorú tilalmak vannak… Másrészt a leghatásosabb nevelés a példaadás. Sajnos a rossz példa legalább olyan hatékony, mint a jó.  A házasságok fele válással végződik, a csonka család pedig általában azt jelenti, hogy az anya neveli egyedül a gyermekét, aki nem kap férfimintát amit utánozni tudna. Személyiségfejlődéséhez a gyermeknek mindkét szülőjére szüksége lenne. A válásmintát nagy valószínűséggel reprodukálni fogja, akkor is, ha a szülei válásakor megszakadt a szíve… A rossz házasságban felnövő gyerek a veszekedést tanulja meg és persze a hűtlenséget.

Az óvodában is nők foglalkoznak a kicsikkel, ami tovább erősíti a csonka családból eredő problémákat. Az iskolában nincs fegyelmezés – már buktatni sem szabad! Én olyan iskolába jártam, ahol kilenc osztály volt egy tanteremben, egyetlen tanítóval, aki kiosztott néha pár körmöst, de egy év alatt mindenki megtanult írni, olvasni, számolni, akkoriban nem voltak diszlexiások és hasonlók. Nem vagyok a testi fenyítés mellett, de szabályokra és azok betartatására igenis szükség van. Manapság büntetés helyett legföljebb „megvonják a jutalmat”. A média is ezt közvetíti, hogy mindent szabad




 

Úgy tűnik a kereskedelmi adókat nincs aki fegyelmezze. Elképesztő milyen bugyuta műsorok mennek például délután, amikor az iskolások jelentős része felügyelet nélkül van otthon. Sajnos azonban nem vagyok biztos abban sem, hogy a szülők többsége képes megfelelően válogatni a műsorok között. A média felelőssége óriási, és mintha nem lennének tisztában ezzel. Gyakran beszélni sem tudnak a képernyőn megjelenők, az illemről nem is szólva.

Ha a szülők csak egy kicsit több időt töltenének a gyermekeikkel, ha naponta negyed órát foglalkoznának velük, máris jobban működne a világ. És egy másik fontos dolog: az én időmben azt mondták a tanulással kapcsolatban: tedd meg, ami tőled telik, a többi nem a te dolgod. Ma sikerorientált nevelés folyik, le kell győzni a többieket, csak ez számít. Ezért aztán, ha a gyereket kudarc éri, jön a pánik, sőt az öngyilkosság. Meg kellene őket tanítani a kudarc elviselésére, mert az élet teli van buktatókkal.

Az alkohol csak feloldja a gátlásokat, a drog viszont egy fantáziavilágot teremt, fogyasztója elszakad a számára terhes valóságtól. Nem tanulnak meg szembesülni a hibáikkal, ezért inkább elmenekülnek előlük. Ez énvédő mechanizmus, célja egy szebb világot teremteni maguknak. Erről szól a művészet is, csak káros következmények nélkül.

A modern társadalom képtelen megérteni, hogy van, amit tényleg tiltani kell. Pedig már az Ószövetség elején is megjelenik a tiltás, annak a bizonyos fának a gyümölcse kapcsán. Tiltás nélkül az emberiség nem létezne, egyetlen társadalom sem működhet tiltás nélkül.
Van könnyű drog: a szerelem. Mint tudjuk, szintén torzítja a tudatot… Csak sajnos ma már szerelem sincs. Átvette a helyét a szexualitás.


 Dr. Lux Elvíra szexuálpszichológus,
 
 
 

 A normális ember drogja a szeretet és a szerelem, nincs szükségünk másra.



A közvélemény zsarnoksága mellett: fűlegalizációról, illemről, szokásról


A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr855632867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2013.11.26. 21:37:04

Jó cikk, bár a tömegekre gyakorolt hatását némiképp csökkentheti, hogy túl hosszú.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.26. 22:07:13

@Nemzetstratégia: ez igaz, de több forrásból akartam mindenképp dolgozni, és ezért is tartott ilyen sok ideig.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.12.05. 20:54:16

ez az istvánffi ez teljesen hülye:
Füves cigire gyújtott a NAV épülete előtt Istvánffy András, a Negyedik Köztársaság (4K!) elnöke, a párt „Befizetjük a füves cigi után az áfát a NAV-nak” címmel meghirdetett tüntetése során. Az ellenzéki politikust ezután elvitték a rendőrök.

mandiner.hu/cikk/20131205_fuves_cigire_gyujtott_az_adohivatal_elott_a_4k_elnoke

még véletlenül se az adócsalásos ügy miatt tiltakozna a NAV előtt
kkbk.blog.hu/2013/11/11/betelt_a_pohar_egy_adoellenornel

2014.01.22. 11:30:02

@tesz-vesz: Szépen összeszedett cikk, információgazdag anyag. Annyira belemélyedtél a témába, hogy szinte önálló előadást tarthatnál a marihónaljáról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.23. 12:48:00

@Ahasverus: annyira irritál ez a legalizálás, hogy belevetettem magam végre

cs_dy 2014.02.05. 18:58:28

Végülis Zacher Gábor álláspontja áll a legközelebb az én nézőpontomhoz. Istvánffy András akciója is erről szólt. Egyébként kőkeményen nyomják a tudományos eredmények ellenkezőjét és konszenzust kiáltanak a marihónalja kapudrog mivoltjáról. Remélem lehet változtatni a szemléletükön, ha esetleg rossz adatok jönnek amerikából.

cs_dy 2014.02.05. 18:59:20

@tesz-vesz: ÁFA család elleni petíciójukat aláírhatod. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.09. 01:11:20

@cs_dy: mi van a kapudroggal? ezt ki állítja ki?

én ezekkel nem közösködöm, most hogy bevettek egy izraelista soros-rabbit meg a paprika kingát a 4k-ba, szalonképtelen társaság. nem írok alá semmit nekik !

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 12:51:18

Sineger Eleonóra
pszichiáter, az Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja:

Harminc éve dolgozom az addiktológiai szakmában és nem adminisztratív állásban, hanem nap, mint nap kliensekkel, használó és függő fiatalokkal. Meg kellene nézni, hogy akik a marihuána legalizálása mellett törnek lándzsát, kezeltek-e az általuk dicsőített drog által tönkrement fiatalt?! 5 éve vagyok munkatársa a református egyház által működtetett Ráckeresztúri Drogrehabiltációs Otthonnak, ezalatt kb. 2000 kliens életútját ismertem meg. az 1/3-uk „csak” marihuánát fogyasztott, a többiek számára kapudrog a marihuána. A jogász más perspektívából nézi az eseteket, főleg, ha „jó pénzért” a kábítószerest védi a törvény előtt. Mi orvosok nem a kábítószerest védjük, hanem az embert és nem a pillanatnyi érdekeit tartjuk szem előtt, hanem a hosszútávút.

A fiatalok nagy része azért kezd marihuánát szívni, mert a körülötte lévő világ elfogadhatatlan, nem kap szeretetet, megbecsülést, elfogadást, sok esetben állami gondozásban nőnek fel, feleslegeseknek érzik magukat, eldobottnak, selejtnek. A marihuána hatására mintha barátokat, mintha szeretetet, mintha elfogadást élnének meg, ideig, óráig.” „Kárpótolja” őket az elszenvedett traumákért,(erőszak, szexuális visszaélés, stb.)

De megoldás-e a kábítószer mindezekre? Ezeknek a fiataloknak az elfogadása, a tudat, hogy ők fontosak, kellenek valakiknek, a feltétel nélküli szeretet megtapasztalása, a hit megélése, lehet az út az ő visszavezetésükre a társadalomba, a megbecsülésbe, az értelmes életbe..

Az állami gondozás átvezetése nevelőszülők gondoskodásába, valószínűleg erőteljesen csökkenteni fogja a frusztrációból származó függőségek kialakulását!

A kábítószerek korlátozását több, mint fél évszázada vezette be a nemzetközi közösség – előbb a Népszövetség, majd az 1948-ban megalakult ENSZ keretében – mivel a kábítószer visszaélés milliós populációk korai halálához és tönkretételéhez vezetett. Ma már nem érték az emberélet?

1. „Kevésbé ártalmas mint az alkohol vagy a cigaretta”?

Kezdjük ott, hogy természetesen a cigaretta is káros, kb. tíz évet vesz el az ember átlagéletkorából, a tüdő és gégerák előfordulási gyakoriságát jelentősen növeli.

Azonban, és ezt nagyon fontos hangsúlyozni: nem okoz személyiségtorzulást; nem alterálja a tudatot, a minimális nyugtató hatástól eltekintve; nem fordítja el az embert a társadalomtól; a fogyasztó realitáskontrollja sértetlen marad.

A Magyar Tudományos Akadémia vezető agykutatói (úgy is, mint a nemzetközi tudományos közösség résztvevői) a tudomány régebben is ismert és legújabb bizonyítékai alapján könnyedén megcáfolták a marihuána ártalmatlanságáról szóló téveszméket, rávilágítva a marihuána és hasis szívás során az emberi szervezetbe került THC (delta-9-tetra-hidrokannabinoid) hosszú távon és nagy dózisban használva az opiát receptorhoz kötődve nemcsak pszichés, hanem fizikai függőséget is okoz.

Mit mondhatunk az alkoholról? Természetesen a szociális mennyiséget meghaladó fogyasztása káros hatással van az ember munkájára, családi életére, személyes fizikai és lelki egészségére. Az akut részegség állapotában könnyebben ragadtatja magát garázdaságra, antiszociális cselekedetre. Veszélyes a fiatalok binge drinking-je, az ún. kiütéses ivás, mely sokszor egy első nagy mennyiségű ital fogyasztását követő eszméletvesztéses állapot!

A függő beteg magától nem tud leállni, sok kárt okoz saját magának, a családjának, a társadalomnak. Krónikus nagy mennyiségű használatával olyan testi és lelki szövődmények keletkeznek, melyek munkaképtelenné, sokszor hajléktalanná teszik a fogyasztót.

Azonban mit kell tenni ahhoz, hogy alkoholfüggők legyünk? Az alkohol legális drog, mégsem csökken a kereslet iránta. Legalább 10 évig kell rendszeresen nagy mennyiséget ( a WHO meghatározása szerint napi 4 gr tiszta szesznek megfelelő alkohol mennyiségnél többet kell fogyasztania, átlagban, hogy függősége kialakuljon – 1 liter bor, 2 üveg sör, vagy ½ dl tömény, mindez átlagban számolandó). A függő alkoholbeteg keménydrogos, mert a C2H5OH-ból (etilalkohol-ból) a májenzimek ivás következtében létrejött csökkent működése következtében a citrát körben nem képes többé lebomlani ( CO2 és H2O végterméket képezve), hanem biogén alkaloid keletkezik belőle, ami az opiát receptorhoz kötődik. Ezért olyan erős a sóvárgása és szűkül be a tudata egy függő alkoholbetegnek, mint egy drogosnak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.02. 12:52:04

Sineger Eleonóra
pszichiáter, az Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja, (2. kommentrész):

2. „Gyógyászati célra is használják”?

A gyógyászati és tudományos célra (fájdalomcsillapítók, nyugtatók, altatószerek) előállított kábítószerek, illetve pszichotrop anyagok engedélyezési és ellenőrzési rendszere több évtizedes fejlődés eredményeként alakult ki, aminek világszerte hatályos nemzetközi jogi eszköze az ENSZ keretében létrehozott 1961 évi Egységes Kábítószer Egyezmény és annak a máktermesztést reguláló 1972. évi kiegészítő Jegyzőkönyve, valamint az 1971 évi Pszichotrop anyagok egyezménye. A szabályozás célja a visszaélés megelőzése. Az 1988 évi ENSZ kábítószer egyezmény, mely a nemzetközi szervezett kábítószer bűnözés ellen.

A gyógyítás céljaira használt drogok hosszú múltra tekintenek vissza,(pl. a gyógyíthatatlan rákbetegek fájdalomcsillapítása, vagy a helyi zöld hályog külsődleges kezelése) természetesen szigorúan kontrollált, visszaélést kizáró rendszerben az egészségügyben jelenleg is helyet kapnak.

3. „Visszaszorítaná a fekete kereskedelmet”?

Lehet, hogy a marihuána fekete kereskedelmét visszaszorítaná, de a drogbárók őrült erővel szállnának rá, más még veszélyesebb drogokra, hogy a vélt veszteségüket pótolják. Olyan fiatalok is használnák, akiknek a jelen tiltási időszakban eszükbe sem jut. A deviancia hányados a szociológus kutatók szerint állandó. Ha egy deviáns magatartást társadalmilag elismert cselekedetek sorába emelünk, a deviancia súlyosabb cselekedetek irányában tolódik el. Hollandiában az engedélyezett marihuána árusítás a 90-es években a az első droghasználók életkorát 9 évre csökkentette (azaz már 9 éves gyerekek is használják).

4. „Ami illegális, az érdekesebb”?

Az alkohol legális drog, mégsem csökken a kereslet iránta. A cigaretta használatról hasonlók a tapasztalatok. Azaz nem csökkenne a marihuana-fogyasztás sem, ha legalizálnák. Sőt.

Miért veszélyes tehát a marihuána, THC (tetrahydrocannabinoid)legalizálása?

Mert nem fogja csökkenteni a használatot, hanem növelni fogja. Mert megcsalja a használót, a fogyasztó azt hiszi, hogy megoldást talált a problémáira elmenekülhet a megtapasztalt nehezen viselhető realitástól, holott a használat negatív következményeivel hatványozottan növelni fogja eddigi problémáit

Mert a marihuána alterálja (megváltoztatja az érzékelést, a gondolkodást) a tudatot. A használó lassan elveszíti a realitás kontrollját. Érdektelenné, motiválatlanná válik. Megáll a személyiségfejlődése. Minél korábban kezdi, annál veszélyesebb, abbahagyja a tanulást, a munkát,, mert megszűnik a morális kontroll. A rendszeres használó hazudni, lopni, csalni kezd- csak vizsgáljuk meg az áruházi szarkák THC szintjét, mindjárt kiderül…

A marihuána használó fiúk gyakran akár barátnőiket is beetetik. A rendszeresen marihuánát szívó lányok könnyebben rávehetők prostitúcióra, gyakran „barátaik” külföldre is kiközvetítik őket. A használók egy idő után, hogy meg legyen az anyag, otthonról is mindent eladnak Paranoidokká válnak, melyet sokszor évekig tartó pszichiátriai kezelés követ, szembekerülnek családjukkal, környezetükkel.

Érdekünk lehet-e a jövő társadalmának a lebutítása, tehetetlenné, megvezethetővé tétele?

vs.hu/versus/mi-lenne-ha-legalizalnank-fuvet/6/

MSZP Afrika Korps 2014.03.21. 18:01:48

Én pont leszarom. Igy is évente 2x eltolok egy spanglit és legyen csak tilos.

Hogy miért? Mert minden 4K-s zsidó, olyan pedig előre nem vitte még az országot.

prakp 2014.03.21. 18:16:20

@tesz-vesz: miért, az tetszik, hogy egy gimnazistát évekre sittre basznak egy jointért? Neked valami fűfóbiád van? Nézz már körül a való életben, nagyokos. Mérgedben összevadásztál pár idióta megélhetési tanulmányt és osztod az észt. Ez legyen a legnagyobb örömöd az életben, öreg.

prakp 2014.03.21. 18:17:49

@tesz-vesz: "A marihuána használó fiúk gyakran akár barátnőiket is beetetik. A rendszeresen marihuánát szívó lányok könnyebben rávehetők prostitúcióra, gyakran „barátaik” külföldre is kiközvetítik őket. A használók egy idő után, hogy meg legyen az anyag, otthonról is mindent eladnak Paranoidokká válnak, melyet sokszor évekig tartó pszichiátriai kezelés követ, szembekerülnek családjukkal, környezetükkel."

Aztakurva. Te nagyonhülye.

MSZP Afrika Korps 2014.03.21. 18:20:53

@prakp: 'miért, az tetszik, hogy egy gimnazistát évekre sittre basznak egy jointért?'

Miért hazudsz?

prakp 2014.03.21. 18:27:57

@MSZP Afrika Korps: Elolvastad a postot? Tele van hazugsággal. Az nem bassza a szemed?

MSZP Afrika Korps 2014.03.21. 18:32:21

@prakp: Te miért hazudsz?

Soha senkit nem basztak sittre fogyasztásért, nem gimnazistákat meg évekre.

Be vagy tépve te drogos faszkalap?

prakp 2014.03.21. 18:52:53

@MSZP Afrika Korps: akár be is lehetek, te kis kommer csicska. Közöd?

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.21. 20:17:48

A cikk egyfelől hosszú. Másfelől nem különülnek el benne jó a megcáfolt legalizáció párti állítások és a tudományos cáfolat.

Sok kérdésre igen egyszerű a válasz. Pofonegyszerű:

"Azt állítani, hogy a fű nem drog furcsa. És a nagy különbség az élvezeti cikkekkel szemben az, hogy az átlagos élvezeti cikkeket nem csak, és az átlagemberek nem elsősorban a tudatmódosító hatásukért fogyasztják. Ugyanis az egyes étkezéseknél megkóstolt gyümölcspálinkától kevesen rúgnak be. Mert nem isznak annyit. A borral sem más a helyzet. Az illatosított pipadohányok, szivarkák, stb. kapcsán is van olyan eset, hogy valaki nem akar módosult tudatállapotba kerülni. A fű rekreációs célú fogyasztásánál ezt állítani hazugság volna. "

De a fű és a sör összehasonlítása a 4K! részéről annyival elintézhető, hogy sört nem nagyon lehet passzívan fogyasztani, füvet igen.

Ha nem áttekinthető és nem közérthető érvekkel operálsz az sokat von le a tartalom értékéből. Ráadásul, bár magam is hajlamos vagyok hosszan írni, nem kellően tagolni, és ez nálam is probléma, itt a tartalom hossza a megfelelő tagolás, belső navigáció hiányában a használhatóságot rontja. Túl hosszú ez blog postnak.

Lásd még a kérdésben a postot amiből idéztem is: valasszunk.blog.hu/2014/02/04/van_kire_szavazni_ratok

A zsidózás viszont könnyen hiteltelenné teheti a legjobb érvet is, így a "soros rabbi" irány vállalhatatlannak minősítése a kommentben ismét érdekes kérdés a blog gazdái részéről.

Anders Behring Breivik 2014.03.21. 20:51:26

"és ez súlyos idegrendszeri veszélyt jelent a felhasználók "

"Aki 18 éves kora előtt használ marihuánát, az később több mint kétszeres eséllyel lehet skizofrén"

Hat pont ezert kene minden drogost automatikusan ELETFOGYTIGLAN bortonbe zarni. Soha tobbe nem engedni vissza oket a tarsadalomba, mert a drogos olyan mint egy idozitett bomba, barmikor robbanhat. Barmikor szorakozasbol meggyilkolhat valakit az utcan, mint az kedves pentek Laszlo tette azzal a rendornovel.

75. Vladys 2014.03.21. 20:51:44

Bocsi nem olvasom végig az egészet, mert már az eleje tele van csúsztatással/maszatolással, hogy a te álláspontodat igazolja.

Egy tini befüvezve kevésbé ártalmas mint egy részeg. Az meg, hogy nem tud normálisan viselkedni nem a drogok hibája.

Hollandiában már elég régóta legális, mégse vetették meg lábukat a sátán hordái.

Amerikában volt egy "szesztilalom" nevű időszak, ami a maffia aranykora volt. Ma már nincs ilyen tiltás és érdekes módon az emberek nem a kis utcai dílertől veszik az alkoholt akit nem terhel mindenféle "áfa", meg "bevizsgálási járulék", hanem boltból drágábban. Nem is ebből élnek meg a rossz fiúk.

Füvet nem csak elszívni lehet. Tehát a rákos sztorid is baromság.

Bocsi tényleg eddig tudtam olvasni.

A komcsizó-zsidózó megnyilvánulásaid meg elhelyeznek a komolyan vehetőség tengelyén.

_most_ 2014.03.21. 21:09:03

hát ez kurva hosszú, biztos nem olvasom el, inkább rágyújtok egy füves cigire, amúgy sose értettem miért zavar egyeseket, ha mások jól érzik magukat, szerintem teljesen elfogadható, hogy vannak akik nem abban lelik örömüket, ha az adómentes házi pálinkával eszméletlenre isszák magukat.

75. Vladys 2014.03.21. 21:17:45

@_most_: Csak szimplán személyes támadásnak veszik, ha valaki eltérő ízléssel rendelkezik.

Egész életükben mindenhonnan azt hallották, hogy drogozni rossz, ezáltal kialakult egy feltételes reflex, ami a fű azonnali elutasításához vezet. Mikor legalizációról beszélsz, úgy érzik mintha rá akarnád venni őket és az egész társadalmat egy hibás/veszélyes cselekedetre (bele akarnád dugni a kezüket a tűzbe).

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.21. 21:24:34

Hagyd már szerencsétleneket !

Szerinted miért ez az egyetlen programjuk, ami nyilvánosságra került ?

Azért mert ez lépi át az ingerküszöbét az embereknek.

Ha holnap azzal kerülnek a hírekbe, akkor azzal kampányolnak majd, hogy a buzik fogadhassanak örökbe gyereket.

Ja boccs... Ezt a baromságot, már a Gyurcsány lenyúlta..
Hasonló okokból.

dukeekud 2014.03.21. 21:25:44

Ez tenyleg kurva hosszu. Aki ezt irja, nem igaz, hogy latja, hogy ennyit senki nem olvas el. A harmada pont eleg lett volna.

A drogosokat, pedig sitteljek le, nem erdekel hany eves. A 12 eves orjongo drogos, az pont annyira veszelyes mint egy felnot.
A 12-18 eves drogost, pedig a szuleivel egyutt sittelnem le, illetve azzal aki a drogra penzt adott neki.

75. Vladys 2014.03.21. 21:32:55

@dukeekud: Rendszeresen fogyasztok nikotint, néha koffeint, ritkán alkoholt. Hány év szabadságvesztéssel büntetnél? Ja és hova akarod bezárni az ország lakosságának legalább 90%-át?

Pszt! 2014.03.21. 21:53:34

Soha nem próbáltam semilyen tiltott drogot, de napi rendszerességgel fogyasztok kávét és nikotint, alkalomszerűen alkoholt. Több ismerősöm is él a fűvel, és semmi rendelleneset nem tapasztaltam rajtuk, azon kívül, hogy többet mosolyognak.

dukeekud 2014.03.21. 23:29:23

@75. Vladys: Ha ezt ugy csinalod, hogy nem okozol remuletet, nem viselkedsz kozveszelyesen, akkor felolem csinalhatod.
A drogosokkal az baj, hogy csak ido kerdese hogy bekatanjanak. Teljesen mindegy milyen drogot hasznalnak, par ev alatt teljesen leepulnek szellemileg, erzelmileg, es utanna mar veszelyesek.
Az utcan orjongo alkoholistakat is lecsukatnam.

prakp 2014.03.22. 05:39:50

@dukeekud: "A drogosokkal az baj, hogy csak ido kerdese hogy bekatanjanak. Teljesen mindegy milyen drogot hasznalnak, par ev alatt teljesen leepulnek szellemileg, erzelmileg, es utanna mar veszelyesek."

És ezt így hogy?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 07:50:01

@prakp:

megléhetési tanulmányok te idióta? ennyire azért ne legyél már marha légyszi kösz.

egy gimnazistát nem varrnak be évekre a sittre, sehol nem írom h ez tetszene. jobban el kéne olvasni

"A marihuána használó fiúk gyakran akár barátnőiket is beetetik. A rendszeresen marihuánát szívó lányok könnyebben rávehetők prostitúcióra, gyakran „barátaik” külföldre is kiközvetítik őket."

túlzásnak tűnik, de nem én írom, hanem ő, ovlasni tudsz?:

"Sineger Eleonóra
pszichiáter, az Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja:

Harminc éve dolgozom az addiktológiai szakmában és nem adminisztratív állásban, hanem nap, mint nap kliensekkel, használó és függő fiatalokkal. Meg kellene nézni, hogy akik a marihuána legalizálása mellett törnek lándzsát, kezeltek-e az általuk dicsőített drog által tönkrement fiatalt?! 5 éve vagyok munkatársa a református egyház által működtetett Ráckeresztúri Drogrehabiltációs Otthonnak, ezalatt kb. 2000 kliens életútját ismertem meg. az 1/3-uk „csak” marihuánát fogyasztott, a többiek számára kapudrog a marihuána"

a paranoid az igaz lehet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 07:54:28

@prakp: ha be vagy tépve, akkor küldjük a kommandósokat.

prakp 2014.03.22. 08:05:14

@tesz-vesz: oké, öreg, lazulj le. Mindenben neked van igazad. Köszönöm, hogy itt lehettem és emelhettem a színvonalat.

Peace!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:09:36

@Válasszunk: sört nem nagyon lehet passzívan fogyasztani, füvet igen. "

ezt hogy érted? jó az előző idézeted amúgy.

szerintem teljesen közérthető a poszt. mint érvként is.
miért nem közérthető?
és tagolva van, képekkel, nagy címekkel.

mi a baj a zsidózással?
kkbk.blog.hu/2013/10/21/martonyi_es_a_nemzet

mi a baj a soros-rabbival? nem az?
nem rabbinövendék Langer Ármin?

444.hu/2014/02/07/a-4k-tagitja-a-kampanyolas-hatarait-izrael-kritikus-rabbinovendeket-indit-a-belvarosban/

sajnos törölték a kommentjeimet. pedig elég sokat írtam oda
Langer a Potsdami Egyetemen hallgat zsidó teológiát és a berlini rabbiszemináriumon rabbijelölt. Több emberjogi és rendszerkritikus civil szervezetben vett részt önkéntesként, és ő a kétes hírű Magyar Fokhagymafront alapítója.

ez a fokhagymáns az soros-koncepció, de paprika kinga is soros felfedezettje.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:11:00

@prakp: ilyen könnyen azért nem szeretnék győzni a vitában, te gerinctelen, feladod?
ez nem méltó nekem, sasnak legyeket győzni nem méltó.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:21:22

@75. Vladys: már az eleje tele van csúsztatással/maszatolással, hogy a te álláspontodat igazolja."

akkor legalább erre reagálnál

"Egy tini befüvezve kevésbé ártalmas mint egy részeg"

igen? erről van statisztikád is? a részegek szoktak éjjelente rongálni vagy a tinik?
(amúgy ha cigány tinikről beszélünk, azok pl veszélyesebbek droggal is meg anélkül is.)

Hollandia az hollandia. nem tudom mennyire értelmesek ott, nem ismerem őket, az ismerem, hogy itt milyen buta az átlag, és a fűlegal.-től nem lesznek okosabbak, az száz, hanem butábbak.

akkor maffia mindig lesz elvtársak? nincs mit tenni?

miért lenne baromság? nekem semmi kifogásom nincs, az ellen, ha valaki szárított növényt eszik, vagy ebből csinál teát. beleírtam aposztba asszem. a rákos része szerintem az inhalálásra vonatkozik, tehát nem baromság.

nem lehet komcsizni? nem lehet zsidózni?
kkbk.blog.hu/2013/10/21/martonyi_es_a_nemzet
ezek tabutémák?
neked komcsi volt az apád, hogy így félted őket? pfúj.

tudod 60 éve komcsi diktatúra volt mögöttünk, nem a fasisztáktól kell rettegni, amikor nem volt rendszerváltás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:24:16

@_most_: azért mert vannak emberek, akik felelősséget éreznek a közösség irányában.
és a korcsok számát szeretnénk minimalizálni a társadalomban.
ezért nem mindegy, mi megy a tévében is pl.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:27:19

@75. Vladys: Egész életükben mindenhonnan azt hallották, hogy drogozni rossz"

így van, most is, itt is ebben a posztban, csak azt lehet olvasni az orvosi tanulmányokban, orvosi véleményekből hogy a drog rossz. ez egy ilyen igazságtalan kor.

még véletlenül sem az orvosoknak, kutatóorvosoknak van igaza. hanem ez egy rossz beidegződés. feltételes reflex.

tulajdonképpen ez egy jó dolog. egész nap fű, zene, eksztázis, az a jó elvtársak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:30:51

@dukeekud: szerintem nem lett volna elég a harmada, és még most is ki tudnám egészíteni.
pont a források mennyisége miatt.

a fűfogyasztókat én azért nem szankcionálnám nagyon szigorúan, mert ez növény, bárhol megteremhet, megtermelhetik ahol van föld, így nem támogatja a bűnszervezeteket alapból az, aki rágyújt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:43:09

@Pszt!: de a mosolyuk nem természetes, szerinted szintetikus jókedv milyen hatással van a szervezetre? emberi pszichére?
nem-e lesznek nélküle apátiások, kedvtelenek egy idő után?

lehet, hogy csak neked nincs szemed hozzá, v nem elég régóta csinálják?

konzervatorium.blog.hu/2013/12/19/a_kozvelemeny_zsarnoksaga_mellett_fulegalizaciorol_illemrol_szokasrol

10 cigisből 5 lesz rákos, daganatos, hiába nem látod a maradék 5-ön, ha 5 a cigitől lett bizonyíthatóan rákos, daganatos.

A dohányzás több mint húszféle megbetegedés kialakulásában és e megbetegedések okozta halálozásban játszik fontos vezető szerepet. A szív- és érbetegségek 25-30%-a, a krónikus hörgőgyulladás és tüdőtágulat okozta halálozások 75%-a, a tüdőrákos halálozások mintegy 90%-a tulajdonítható közvetlenül a dohányzásnak.

A 35-69 éves korosztályokban a halálozási arány a dohányosok körében háromszor magasabb, mint a nemdohányzók között. A dohányzás okozta halálozások fele a középkorúak, 35-64 éves korúak körét érinti. A rendszeresen dohányzók, cigarettázók fele végül is e szokások által előidézett betegségben hal meg és a rendszeres cigarettázás mintegy 7-8 évvel rövidíti meg a dohányosok átlagos élettartamát a nem dohányzókéhoz képest.
daganatok.hu/a-dohanyzas-es-a-rak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 08:45:21

@prakp: dehát én nem is drogozom látod, kitartóbb is vagyok, nem ellazulok... milyen lenne a világ ha ti vezetnétek?
kevesebb vagy több lenne a probléma?

nektek kevesebb, mert mindig ellazulnátok, de a társadalom többségének több, mert nem lenne senki aki megoldaná őket

János Kádár 2014.03.22. 08:59:06

Kedves tesz-vesz! Te egy szép példája vagy annak a korántsem ritka esetnek, amikor a butaság szorgalommal párosul. További sok sikert sziszifuszi munkádhoz!

János Kádár 2014.03.22. 09:24:03

@tesz-vesz:
Egyébként elárulom neked- ha eddig nem tudtad volna-, hogy amiket ide összehordtál az vegytiszta népbutítás. A fejlécedből arra következtetek, hogy vallásos vagy, de már Marx óta tudjuk: "a vallás a nép ópiuma". Ha te ezt a drogot használod, lelked rajta, de ne szólj bele a THC rajongók magánéletébe! Köszönöm.

Késapati Tamás 2014.03.22. 10:28:01

Én csak azt nem értem a szerző részéről, hogyha elismeri az alkohol mértékletes fogyasztásának ártatlanságát (sőt masszívan kiemeli azok vélt/valós pozitívumait), akkor a fű mértékletes fogyasztásával mi a probléma?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 10:55:55

@János Kádár: érveket elvtárs, érvekért könyörög a nép.

márpedig beleszólok sajnos, ha ti, drogosok uralomra akartok törni a 4k-val, szdsz-szel, akkor kénytelen vagyok beleszólni.
lásd h indul a poszt, ők kezdték el a hülyeséget, hát akkor reagálok rá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 11:00:17

@Késapati Tamás: ha teaként fogyasztod nincs vele túl sok problémám, ha a mértékletességet betartod, és pl az íze miatt, és nem a folyamatos bódultság miatt fogyasztod, nem hinném h lenne benne sok jótékony hatás, de azt nem tudom így mennyire kártékony. kevésbé kártékonyabb mintha szívod az biztos.

a probléma, hogyha jókedvet akarsz, akkor azt ne drogokkal próbáld elérni. és főként ne próbáld terjeszteni, elfogadottá, legálissá, legitimmé tenni, mikor ez a pszichológusok szerint is nagyon ártalmas lelkileg. hát még az orvosok szerint testileg, nem olvastad?:

„Bocsánatot kérünk a kender miatt” címmel a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális lap írt egy cikket 2007. március 19.-én. Ez a lap korábban, 1997-ben kampányt indított a cannabis dekriminalizálásáért.

a 4K mikor kér bocsánatot? le van maradva itthon még a "liberalizmus" is

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.03.22. 12:29:40

@tesz-vesz: Úgy értem, hogy a fű füstjéből akkor is szívsz ha melletted füvezik 10 ember...

A sörből viszont, ha az a 10 ember iszik nem jut a szádba akaratod ellenére...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 14:19:20

@prakp: és ebből melyik vonatkozik rám?

persze nyugodtan bemásolom az analfabéták kedvéért az egész posztot a kommentek közé

a csúsztató, tasz-os, szdsz-es drogriporter nevezetű soros györgy-lap meg magára hivatkozik, az a király.

nekik ez a munkája, nekem ez hobbi, itt a poszt, nem másolom be linkekkel együtt a kommentek közé, te szerencsétlen.

www.origo.hu/tudomany/elet/20000103amarihuana.html

www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/1524/mar-a-marihuana-sem-a-regi

www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/psy/addictions/drogs/?article_hid=174753

www.medicalonline.hu/tudomany/cikk/meglepo_modon_hat_a_marihuana_az_emlekezetre

János Kádár 2014.03.22. 14:22:46

@tesz-vesz:
Ki akar itt uralomra törni te nagyonhülye??? Itt arról van szó, hogy ne kelljen rettegni a hatalomtól azoknak, akik THC-t szeretnének a szervezetükbe juttatni. A hozzád hasonló félművelt, szorgalmas kis önjelölt erkölcscsőszöknek köszönhetően terjed az ilyesféle borzalmas butaság a kenderről: "ha teaként fogyasztod nincs vele túl sok problémám". Nos, teaként maximum úgy érdemes fogyasztani, ha a kenderrel főzött vajat belekevered a forró vízbe, de az már nem tea. A THC ugyanis zsírban oldódik és nem vízben. Látszik, hogy fingod sincs a témáról, de azért osztod a nem létező eszedet. Ha az a bajod a fűvel, hogy a fogyasztói jókedvűek és mosolyognak, akkor meg főleg egy begyepesedett, vaskalapos szarházi vagy. A marihuánának nincs olyan hatása, hogy valaki betépve arra gondol: "de jó lenne kimenni az utcára és megölni valakit". Ha valaki beszívott állapotban gyilkol, azt józanon vagy részegen százszorosan is gyilkolna. A THC tudattágító, az alkohol tudatszűkítő!!! Ez kurva nagy igazság. Ha az érveket hiányolod nálam, akkor előszőr nézz szét a saját házad tájékán, ott nagyobb hiány van ezügyben.

prakp 2014.03.22. 14:31:20

@tesz-vesz: te olvasod is amit írsz, ostobácska? Kettőnk közül nem én vagyok szerencsétlen, ahogy elnézem. De tudod mit, meghagylak a saját kényszerképzeteid között.

Peace!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 15:31:30

@János Kádár: Ki akar itt uralomra törni te nagyonhülye?"

a 4k? a drogos párt? nem akar nyerni a választáson te marha? hát akkor miért indul? és hogyan akarják legalizálni a füvet akkor?

a thc nem megy bele a teába? nem oldódik a vízben? hát akkor tényleg semmi bajom azzal ha teaként fogyasztják

borzalmas butaság? miért? megmondtam, h ílyenkor semmi problémám nincs vele. egy szárított növényt kifőznek teának, ennyi. mi ebben a butaság?
tényleg nem tudom, hogy alig olvad a thc a vízben, dehát írtam:

az a probléma, hogyha jókedvet akarsz, akkor azt ne drogokkal próbáld elérni. és főként ne próbáld terjeszteni, elfogadottá, legálissá, legitimmé tenni, mikor ez a pszichológusok szerint is nagyon ártalmas lelkileg. hát még az orvosok szerint testileg, nem olvastad?:

„Bocsánatot kérünk a kender miatt” címmel a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális lap írt egy cikket 2007. március 19.-én. Ez a lap korábban, 1997-ben kampányt indított a cannabis dekriminalizálásáért.

a 4K mikor kér bocsánatot? le van maradva itthon még a "liberalizmus" is

"Ha valaki beszívott állapotban gyilkol, azt józanon vagy részegen százszorosan is gyilkolna"

ilyet ki állított amúgy rajtad kívül te ostoba drogos? van erről statisztikád? és a közlekedési balesetekről van statisztikád?

alkohol tudatszűkítő? én azt hittem egészséges kis mennyiségben, az orvosok is ezt mondják.
a fű meg tudattágító? attól még ezt képzeled magadban delíriumos álmaidban, még nem lesz ám így a való világban.
a rövidtávú memóriát rombolja, ugye ezt akartad mondani?

www.medicalonline.hu/tudomany/cikk/meglepo_modon_hat_a_marihuana_az_emlekezetre

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 15:33:59

@prakp: ja egy kicsit nyakatekert, mert ki akartam mondatokat is másolni de rengeteg lett volna belőle, és értelme se lett volna, mivel már 1x benne van a posztban, és cáfolja a degenerált TASZ-osok írását.

meghagysz a kényszerképzetekben?
buta drogos. feladod? én nem is drogozom látod, kitartóbb is vagyok, nem ellazulok... milyen lenne a világ ha ti vezetnétek?

prakp 2014.03.22. 15:45:44

@tesz-vesz: "buta drogos. feladod? én nem is drogozom látod, kitartóbb is vagyok, nem ellazulok... milyen lenne a világ ha ti vezetnétek?"

Nem kitartóbb vagy, hanem ostoba.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 15:58:27

@prakp: miért? még nem láttam tőled teljesítményt buta drogos, talán majd most?
most majd beindulsz nem? hát drogozz és érvelj ide valamit, azt mondják itt a többiek, hogy A THC tudattágító, hát akkor hajrá, lehet tudsz mondani bedrogozva valami okosságot, te is lehetsz ejstejn a fűtől, ne feledd itt most nincs dopping, bár a kokain szerencsére most nem játszik, mert nem biztos, hogy azzal lépést tudnék tartani :)

szóval miért vagyok ostoba? mert csak?

prakp 2014.03.22. 16:05:36

@tesz-vesz: ejstejn, nem kell ahhoz teljesítmény, hogy égesd magad.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 16:26:36

@prakp: komolyan? miért mondod? dobj már be valamit ami fokozza az agyműködést, mert még mindig nem tudsz érvelni

Késapati Tamás 2014.03.22. 17:01:28

@tesz-vesz: középiskolás koromban (olyan 16 évesen) párszor osztálytársakon keresztül kipróbáltam kb. 3-4-szer, de nem adott semmit igazán, nem értettem mire jó, miért használják egyáltalán, értelmét nem láttam az egésznek, nem is foglalkoztam vele...

soha életemben nem voltam valami jó alvó (leginkább az elalvással volt gondom), de az évek előrehaladtával, olyan 20-21 éves koromban jött el az a fősulis kollégista koromban, amikor az elviselhetetlenségig fajult a helyzet.. immáron nem az elalvás volt a gond (mert egésznap mocsokfáradt voltam), hanem a hulladék, borzalmas minőségű alvás amit produkáltam hónapokon keresztül... mindennap 4-5, de nagyon max néha 6 óra alvás... természetesen próbáltam mindent, még több sport, szauna, gyógyteák, feszültségoldók, melatonin, altatók, semmi nem használt... nap, mint nap zombi módjára kellet élnem az életemet, egész nap hulla fáradtan kellet tennem dolgomat természetesen elég gyenge hatékonysággal, a masszív kialvatlanság egész életemre rányomta a bélyegét... a rendszeres napi 4-5 óra alvás NA AZ demotivál és az nagyon gyorsan szétqrja az ember memóriáját... ebben az élethelyzetben fedeztem fel a füvet és egész egyszerűen nem akartam elhinni, hogy van valami, amitől az ember kvázi gombnyomásra el tud aludni, és az altatókhoz képest összehasonlíthatatlanul minőségibb alvást képest nyújtani, este lefekvés előtt 0,1-0,2 g közötti fű és csodálatosan jót tudtam aludni tőle, szinte percre pontosan minden nap 8 óra alvást tudtam tőle produkálni, és az ébredéskor nem voltam kótyagos, mint altatóktól (természetesen betartva a mennyiséget, mert ha ennél a dózisnál többet vittem be, másnap akkor kótyagosan keltem ettől is a sok alvás ellenére is) . ugye mondanom sem kell mennyit javult az életminőségem, az általános hangulatom vagy éppen a tanulmányi eredményem onnantól, hogy végre elkezdtem normálisan aludni..... amúgy egyáltalán nem vágyom magára betépettség érzésére, de a normális pihentető alvás úgy érzem elengedhetetlen a normális élethez... ehhez képest akár fel is lehetnék háborodva, hogy a tetű hozzáállás miatt nem csinálnak belőle altató tablettát, amit csak be tudnék venni, mint egy átlagos altatót, és ezzel rá vagyok kényszerítve a tüdőm rongálására, a normális, pihentető alvás érdekében

János Kádár 2014.03.22. 19:05:21

@Késapati Tamás:
Így igaz, én is ezt tapasztaltam.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 19:23:27

@Késapati Tamás: ejha, elég propagandisztikus, de ha igaz és tényleg EMIATT alszol jól: szerinted mit fog csinálni a szervezeteted ha hozzászokik az addig megszokott adaghoz?
növelni kell majd az adagot valószínűleg idővel.

mivel az addikció már megtörtént úgy látom.
vagy ha nem, akkor csak placebó, kipróbálnám a pipázást a helyedben, hátha arra is ugyanígy reagál. ha van ilyen jótékony hatása, akkor se azt jelenti, hogy legalizálni kéne, hanem engedélyezni orvosilag.

János Kádár 2014.03.22. 19:37:41

@tesz-vesz:
"alkohol tudatszűkítő? én azt hittem egészséges kis mennyiségben, az orvosok is ezt mondják.
a fű meg tudattágító? attól még ezt képzeled magadban delíriumos álmaidban, még nem lesz ám így a való világban."
A delíriumos álmok azok a szépen kifejlett alkoholizmus tünetei. Az a baj, hogy annyira buta vagy és tájékozatlan, hogy teljesen alkalmatlan vagy a diskurzusra. Az hogy a fű tudattágító: TÉNY. Az hogy a részeg ember tudata beszűkült: TÉNY (és nem az egészségügyi okokból megivott esténkénti 1 deci vörösborról van szó). Nem vagyok már nagyon fiatal és a saját bőrömön tapasztaltam az alkohol és a fű hatásait is, Elhiheted (bár úgysem hiszed el), az alkohol sokkal komolyabb kábítószer és sokkal rombolóbb. Ha a THC-t ÉTELKÉNT fogyasztják, SEMMILYEN KÁROS MELLÉKHATÁSA NINCS. Nem bassza szét a májat, a tüdőt, az agyra pedig csak jótékony hatása van. Stresszoldó (a stressz az első számú rákkeltő!!!) és IGEN a rövid távú memóriát blokkolja, de nem kell olyan esetben használni, mikor arra van szükség. Ezeket nem delíriumos álmaimban találtam ki, hanem egyrészt a saját tapasztalataimból merítettem, másrészt olvasmányaimból. Tudniillik, szoktam olvasni és nem a bibliát... te gyökér!

János Kádár 2014.03.22. 19:49:40

@tesz-vesz:
az a kurva nagy különbség kettőnk között, hogy te hiszel, én meg tudok (vagy legalábbis arra törekszem)...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 21:37:56

@János Kádár: én nem vagyok alkoholista pedig ittam már alkoholt.

"Az a baj, hogy annyira buta vagy és tájékozatlan, hogy teljesen alkalmatlan vagy a diskurzusra."

az de kemény. b*szod, mindenkinek ilyen nagy az arca, aki drogozik?

csak az a tájékozottság, ami lemegy a TASZ-on?
ők miért kértek bocsánatot?

„Bocsánatot kérünk a kender miatt” címmel a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális lap írt egy cikket 2007. március 19.-én. Ez a lap korábban, 1997-ben kampányt indított a cannabis dekriminalizálásáért.

a 4K mikor kér bocsánatot? le van maradva itthon még a "liberalizmus" is

"Az hogy a fű tudattágító: TÉNY."

adnál rá vmi tudományos kutatási eredményt is? tudod mi az?
ugye nem gondolod h elhiszem neked, csakmer azt mondod.
azt hittem pl olvasással, széles látókörrel lehet tudatot tágítani. de mi is pontosan a tudattágítás defíniciója? okosabbak lesznek a füvezők? dehát az orvosok mást mondanak, az nem baj?

A marihuána pszichoaktív szer, ahogy az alkohol is. azon belül a kender Pszichedelikus/Hallucinogén, az alkohol pedig Narkotikus/Nyugtató szer. a központi idegrendszerre hatva megváltoztatja annak működését. a kender veszélyei: Reflexek lassulása, tüdőpanaszok. alkohol: Agysejtek károsodása, állandó reszketéssel, súlyos érzékcsalódásokkal és téveszmékkel járó elmebántalom.
viszont sörrel nem tudod megölni magad, abból akármennyit lehet inni. a kender: Nagyon magas dózisok elfogyasztása egyes személyeknél koordinációs zavarokat, ataxiát és reszketést, továbbá mellkasi fájdalmakat, szédülést vagy ájulást eredményezhet.
hosszú távú, mértéktelen fogyasztása komoly légúti, emésztőrendszeri és pszichikai károsodásokhoz vezethet.

a kender füstje háromszor annyi kátrányt és egyes karcinogén anyagokból 50 százalékkal többet tartalmaz, mint a dohányfüst).
a kender füstje háromszor annyi kátrányt és egyes karcinogén anyagokból 50 százalékkal többet tartalmaz, mint a dohányfüst).
Hosszú távú alkalmazás esetén megemlítik még az allergizálódás lehetőségét, a tesztoszteron hormonszint és a spermiumtermelés csökkenését, valamint az immunrendszer gyengülését.

Folyamatos fogyasztása hosszú távon xerostomiához vezethet ennek összes stomatológiai ismérvével. A szájnyálkahártya gyulladttá, sérülékennyé válik, színe vöröses. Fokozott plakklerakódást figyelhetünk meg, amely részben a szájszárazságnak, részben a páciens higiénés és szájhigiénés szokásainak megváltozásából adódik.

Magasabb dózisoknál előfordul, hogy a használó nem tudja magát folyékonyan kifejezni, mert a rövid távú emlékezet zavarai miatt a mondat közepén elfelejti, mit is akart mondani (a figyelem nem marad meg a mondandónál, hanem folyamatosan más tárgyakra ugrál, "fluktuál", ezért az elkezdett mondandó feledésbe merül, irrelevánssá válik). Gyakoriak a hirtelen hangulatváltozások: a féktelen jókedvet minden átmenet nélkül elmélyült csend válthatja fel.

A fű az arra hajlamos emberekben nemcsak robbanásszerűen, hanem lassan, fokozatosan is felszínre hozhat különféle mentális zavarokat. Újabb kutatások szerint azoknál a személyeknél, akik serdülőként használtak cannabist, nagyobb valószínűséggel alakul ki később skizofrénia, mint az átlagpopulációban. A fű asszociációs készségre gyakorolt hatása miatt a szer hatása alatt állók nehezebben sajátítják el az új ismereteket, és a megtanult dolgokra később nehezebben emlékeznek vissza. Ez a jelenség akkor a legszembetűnőbb, ha valaki mind a tanulás, mind a felidézés során a szer hatása alatt áll. Hosszú távú, rendszeres fogyasztás esetén a kognitív folyamatokban már olyan zavarok is felléphetnek, amelyek a szer használója számára a mindennapi életben való eredményes részvételt is megnehezíthetik. Néhány súlyos esetben ezek a zavarok a fogyasztás beszüntetése után sem szűnnek meg. A cannabis kognitív és percepciós funkciókra, illetve a motoros koordinációra gyakorolt hatása miatt a szer fogyasztóinak a befolyásoltság állapotában nem tanácsos volán mögé ülniük. Sok fogyasztó vélekedik hasonlóképpen, így a drog hatása alatt meg sem kísérelik a vezetést. Mások ezzel szemben úgy gondolják, ilyenkor fokozottabban tudnak koncentrálni a vezetésre. Ez igaz is, a cannabis hatása alatt állók rendszerint valóban jobban odafigyelnek a vezetésre (lassabban hajtanak, óvatosabbak), de ez nem csökkenti a kockázatot: a gyors reakciókat vagy a hosszú, kitartó figyelmet, koncentrációt igénylő helyzetekben érezhetően romlik a teljesítmény. Egy amerikai pilótákon végzett kísérlet során kimutatták, hogy a THC teljesítményt befolyásoló hatása a fogyasztást követő 24 órán keresztül kimutatható, annak ellenére, hogy maguk a fogyasztók nem érzik a befolyásoltságot.

A szer hatásaihoz az idő múlásával hozzá lehet szokni. Ez egyrészt a fiziológiás tolerancia, másrészt pszichés tanulási folyamat eredménye: a használó megtanulja kontrollálni a szer egyes hatásait. "

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.22. 21:38:51

@János Kádár: "A kábítószerek fogyasztását természetesen - többek között orvosi megközelítésünk alapján - nem támogatjuk, nem helyeseljük."
Dr. Kivovics Péter

fu.web.elte.hu/drogeria/cikk/0145magyarfogorvos.html

hogy lenne rombolóbb az alkohol, ha egyszer egészséges a sör, bor, pálinka kis mennyiségben?
mert elterjedtebb? úgy van, akkor szabadítsunk újabb szenvedélybetegséget a társadalomra.

"Ha a THC-t ÉTELKÉNT fogyasztják, SEMMILYEN KÁROS MELLÉKHATÁSA NINCS"

én azért a receptorok működését leegyeztetném egy ideggyógyásszal, agysebésszel.

" az agyra pedig csak jótékony hatása van."

hát persze, a cigi is tök egészséges az agyra, csak kár hogy a neurobiológus, egyetemi tanár Freund Tamás mást mond, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa:

" A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is."

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
www.metropol.hu/cikk/958122-a-marihuana-es-a-tanulas-osszefuggesei

te is neurobiológus vagy, vagy okosabb vagy mint egy ötödikes?

"és IGEN a rövid távú memóriát blokkolja, de nem kell olyan esetben használni, mikor arra van szükség."

te idióta, a rövidtávú memóriát mikor nem kell használni?
de legalább elismered hogy rombolja.

János Kádár 2014.03.23. 09:13:14

@tesz-vesz: nem rombolja, hanem blokkolja te vadparaszt!
egyébként meg bújj vissza az idióta édesanyád segglukába, aki kitojt téged, agymosott kretén! én a saját tapasztalataimból írtam amit leírtam, te meg elhiszel mindent amit a szennymédia rádtestál. további kellemetes szarevést!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 09:50:08

@János Kádár: blokkolja, mint az amerikai vadászgépek a radarernyőket

és te nyilván okosabb vagy mint egy neuoróbiológus, hogy csak úgy tudod, hogy a blokkolás nem rombolás rövid- vagy hosszútávon. mert a blokkolás amúgy egy tök f*sza dolog a memóriának, lehet ha én is drogoznék, én is okosabbnak hinném magam minden témában a szakembereknél, neurobiológusoknál meg orvosoknál, végülis csak 6-8 év kemény tanulást az egyetemenen simán kiválthat 10 év drogozás nem? hisz tágítja a tudatot!

és én vagyok az agymosott kretén, te mocskos drogos szemétláda. primitív proli

jaja, sokan még azt is elhiszik, hogy a cigi nem okoz rákot, mert ők nem lettek rákosak, csak 10 emberből 4-5-6 lesz rákos, daganatos pont a cigi miatt, de az a 4 parasztproli kiáll hőzöngeni, hogy a cigi nem rákos, mert ők nem kapták el.

nál 2014.03.23. 14:32:39

@tesz-vesz:
"hogy lenne rombolóbb az alkohol, ha egyszer egészséges a sör, bor, pálinka kis mennyiségben?"

Nononono! Ne keverjük az alkoholt az alkohol tartalmú italokkal. Az alkohol idegméreg, kis és nagy mennyiségben egyaránt.
Valóban, a sörnek és a bornak is vannak olyan összetevői (például polifenolok a vörösborban, B-vitamin csoport a sörben) , ami miatt a szervezetre pozitív hatást gyakorolhat, de kiegyensúlyozott táplálkozással más forrásból biztosíthatóak ezek a tápanyagok. Az alkohol azonban erősen addiktív szer, így ha valaki csupán egy pohár bort iszik meg esténként a pozitív hatások miatt, akkor is kockáztatja a pszichés vagy akár fizikai függőség kialakulását, és a rendszeresen bevitt kis mennyiségű alkohol negatív hatása is kumulálódik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 14:45:41

@nál: így van, kis mennyiség, ezt írtam, és az alkohol persze hogy rombolja az agysejteket nagy mennyiségben (és blokkolja is őket, haha)
node a fűtámogatók tudatosan vagy tudattalanul mossák össze az alkoholt, mint tiszta önönmagát az alkoholos italokkal

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint (a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére) az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum negyven gramm tiszta szesz: a statisztikák szerint az említett mennyiség rendszeres napi fogyasztása 25 év múltán sem okoz alkoholos májkárosodást (40 gramm alkoholt tartalmaz 1 dl whisky, 4 dl bor, kb. 1,5 üveg sör). Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan.

Egészséges, megfelelően táplálkozó férfiaknál a mérsékelt ivás mennyisége napi 30 gramm, nőknél pedig napi 20 gramm fogyasztást jelent.

Ez heti fogyasztásban is kifejezhető: a férfiaknak heti 21 "italegység" (kb. 210 g alkohol), nőknek heti 14 "italegység" (kb. 140 g alkohol) a megengedhető fogyasztás. Célszerű hetente két teljesen alkoholmentes napot tartani, ebben az esetben az előbb említett értékek férfiaknál 150, nőknél pedig 80 grammra csökkennek.

János Kádár 2014.03.23. 14:51:28

@tesz-vesz: kiszophatod a szart a pápa seggéből fosnyelőkém! egy agymosott hulladék vagy és az is maradsz örökre. remélem drogos dédunokáid fognak szarni és hányni egyszerre a sírodra, miközben egymás faszát szopják, midőn a kismalacok. ÁMEN

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 14:59:22

@János Kádár: juj de sok volt ez a mostani adag! te, hát nem szégyelled magad, ilyenre nevelt anyukád, jaj. szappannal kéne kimosni a szádat te bitang.

de az érvek lemaradtak a nagy tudattágításból

János Kádár 2014.03.23. 15:16:06

@tesz-vesz: azt nem veszed észre fasszopókám, hogy neked nincsenek érveid. az, hogy leírsz és belinkelsz az internetről összekukázott dolgokat, annak köze sincs az érveléshez. (nézz utána mit jelent ez a szó: érvelés). statisztikákkal dobálózol, én meg leírtam a SAJÁT tapasztalataimat. te az a fajta barom vagy, aki mindent elhisz, ha az neked tetsző csomagolópapírba van csomagolva. gondolkodni nem tudsz és nem is fogsz SOHA. de firkálj csak nyugodtan a világhálón, kiröhögnek legföljebb. oszt???

nál 2014.03.23. 15:21:33

@tesz-vesz:
Nem csak a "fűtámogatók" keverik össze "tudatosan vagy tudattalanul", hanem te is , hiszen a fent idézett mondat így szól:
"hogy lenne rombolóbb az alkohol, ha egyszer egészséges a sör, bor, pálinka kis mennyiségben?"
Ha csak az alkoholt és a THC-t (pontosabban a cannabinoidokat) vetjük össze, az alkohol sokkal "rombolóbb", persze ez csak egy elméleti összehasonlítás, hiszen sem tiszta alkoholt, sem tiszta THC-t nem fogyasztanak általában az emberek. Viszont füvet sem csak joint formájában lehet fogyasztani, hiszen akár ételbe is tehető, vagy vaporizerbôl is szívhatod, amivel kizárod a dohány és a füst okozta negatív hatásokat.
Másrészt a fent idézett adatok ugyebár csak a fiziológiás következményekre vonatkoznak, a pszichésekkel nem számolnak, márpedig a rendszeres kis mennyiségű alkoholfogyasztás is lelki függéshez vezethet.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 15:27:58

@János Kádár: nekem kéne utánanéznem? szerintem nem, de nem bánom, hátha tágítom a tudatod:

"Érvelésen vagy argumentáción a hétköznapi szóhasználatban általában hosszabb, bonyolultabb gondolatmeneteket értünk. Az érvelés egy természetes nyelven előadott gondolatmenetre utal.

Az érvelés egy verbális és társas cselekvés, amely kijelentések valamilyen elrendezésének segítségével erősíteni (vagy csökkenteni) kívánja egy vitatott nézet elfogadhatóságát a kommunikációs partner számára, akiről feltételezi, hogy osztozik az érvelővel bizonyos ész-alapú feltételek és szabályok elfogadásában."

nincs köze az érveléshez az hogy mit mond a fűről egy neurobiológus akadémikus, aki nemzetközi hírű állítólag?
nincs?
hát akkor tényleg nemigen tudunk mi beszélgetni egymással, mert ész-alapú feltételek és szabályok elfogadásában nem tudunk megegyezni, ha az orvosok, szakemberek, és tudósok szava semmit nem jelent, kizárólag a drogosok szava számít, az halál.

reagáltam már a te saját tapasztalatodra egy ÉRVVEL, miszerint egy ember VÉLEMÉNYE nem tényező összevetve pl egy kutatócsoport, vagy egy klinikai pszichológus, lásd Csernus, vagy egy toxikológus, lásd Zacher, véleményével.

írtam a saját tapasztalataidra a cigis érvet, te vagy a 4 a 10-ből aki óbégat, vágod a témát? ere kéne reagálni, de nem tudsz.

az tény, hogy nem tudok úgy gondolkodni, mint egy neurobiológus, akinek amúgy semmi érdeke nincs abban, hogy a füvet elítélje, mert nincs mögötte fűellenes multicég, ahogy pl a GMO-knál. nem tudok, mert nem vagyok orvos, és nincsenek is előttem vizsgálati eredmények, na érted te proli?
látod milyen kis hülye , gyenge , ócska senkiházi vagy, most már lassan rájössz ugye?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 15:39:09

@nál: "hogy lenne rombolóbb az alkohol, ha egyszer egészséges a sör, bor, pálinka kis mennyiségben?"

igen, itt én sem a tiszta alkoholra gondoltam.
keverem akkor, ha nem én írtam először ezt, hogy az >>alkohol<< rombolóbb?
mindegy.

"vaporizerbôl is szívhatod, amivel kizárod a dohány és a füst okozta negatív hatásokat."

a vaporizerről nem sokat tudok.
viszont a vizipipa se teljesen egészséges ám, így tudom, de nem olyan kártékony az igaz.

"a rendszeres kis mennyiségű alkoholfogyasztás is lelki függéshez vezethet. "

lehet, igen, de ezt a kis adagot, én már a kávé, szgépes játék függéshez hasonlítanám, ami azért nem a legsúlyosabb fiziológiai addikció.

nál 2014.03.23. 15:51:17

@tesz-vesz:

>>"a rendszeres kis mennyiségű alkoholfogyasztás is lelki függéshez vezethet. "

lehet, igen, de ezt a kis adagot, én már a kávé, szgépes játék függéshez hasonlítanám, ami azért nem a legsúlyosabb fiziológiai addikció.<<

Akárcsak a rendszeres, kis mennyiségű fűfogyasztás esetében.

János Kádár 2014.03.23. 16:31:19

@tesz-vesz: a büdös kurva anyád óbégat, nem én. világos, te kisjancsi? és sejtelmeim szerint azért óbégat a szutykoskurva ellőd, mert nem íly elbaszott férget ellet volna, ha módjában állott volna a választás gyönyörűséges rítusa. na, hogy tetszi az érvelésem majomúr?

János Kádár 2014.03.23. 16:36:58

javítva: "ellett volna..." (csak hogy Grétsy tanár úr is örvendezzék)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.23. 18:53:34

@nál: nem, én a cigerattefüggéshez hasonlítanám, ami sokkal súlyosabb addikcióval rendelkezik fiziológiailag is, mint a kávéfüggőség, videójáték úgy hiszem. csak a cigaretta nem pszichoaktív szer, nem befolyásolja az agyműködést úgy ahogy a drog. a fű. ezért lehet súlyosabb a fű.

nál 2014.03.23. 19:51:47

@tesz-vesz:
Két kérdésem van:
- Voltál/vagy cigarettafüggő?
- Voltál/vagy marihuánafüggő?
Ha nem voltál mindkettő, nem tudod őket összehasonlítani, mivel az érzést elég nehéz tanulmányokból kiolvasni. És mivel a tanulmányok is fogyasztók elbeszélései alapján íródnak, engedd meg, hogy elbeszéljem neked az én tapasztalatomat.

Alapvetően a nikotinéhség sokkal jobban kikészíti az embert, mint a fű hiánya.
Az utóbbi inkább hasonlít a koffeinfüggéshez, leszámítva, hogy egy komoly koffeinfüggő rövidtávon nagyjából munkaképtelen koffein nélkül, míg a fű hiánya leginkább erős vágyakozásban testesül meg, de ha lekötöd magad, észre sem veszed. Ha egy rendszeres fűfogyasztó (értsd: napi szinten fogyaszt, mondjuk esténként egy-két jointot) hosszabb ideig szünetet akar tartani, sokkal kevesebb akaraterő kell, mint a cigaretta (akár csak időleges) lerakásához.

Egyébként az "agyműködést" befolyásolja a koffein is, a nikotin is, még a videójátékozás is. (Ez utóbbi is komoly, vannak tanulmányok arról, hogyan változtatja meg a rendszeres videójátékozás az idegi szinapszisokat, vagyis "hardveresen" az agyat.)

János Kádár 2014.03.24. 11:11:47

@tesz-vesz: nem, nem fejeztem be te szarházi. SOHA ne fogyassz füvet, mert a thc hatására szembesülnél önmagaddal és bánatodban felkötnéd magad egy diófára! ezt fogadd felebaráti jótanácsként!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.24. 20:01:49

@János Kádár: ne szívjak füvet, mert olyan leszek mint te?
nagyon jól reprezentálod a drogos hülyegyerekeket, épp ezért nem is tiltalak :)
önmagadat kontraszelektálod, így mutatva antipéldát

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.24. 20:10:21

@nál:
nem voltam, csak mondom, hogy a cigaretta nem pszichoaktív szer, a cigaretta nem Pszichedelikus/Hallucinogén.
kismennyiségben az alkohol se az, nem azért fogyasztják kis mennyiségben, hogy berúgjanak tőle, míg a füvet a hatása miatt szívják, nem pedig azért mert élvezik az ízét, ahogy pl a sörnek.

ehhez függőnek kell lenni, hogy tudjuk?

elhiszem hogy erős a nikotinfüggőség, de akkor sem fejt ki olyan Pszichedelikus/Hallucinogén hatást a központi idegrendszerre, mint a fű.
nem befolyásolja a tudatot.

persze, a koffein befolyásolhatja az agyműködést (nálam pl nemigen használ), de akkor sem lesz pszichoaktív szer.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.03.28. 09:40:30

@nál: illetve ez hülyeség volt, bocs. a kávé is pszichoaktív szer, csak nem pszichedelikus, hallucinogén

2014.04.04. 12:55:27

@tesz-vesz: Hadd javítsalak ki, kérlek! :)

"a fű meg tudattágító? attól még ezt képzeled magadban delíriumos álmaidban, még nem lesz ám így a való világban."

De, a ValóVilágban így lesz! :D Csak nézd meg a sok "tágtudatú" polgártársat a TV-ben. Erre a szintre bármikor eljuttat minket a fű. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.06. 22:34:13

@Ahasverus: :) csak azt sajnálom, hogy nem mutatta meg a nagy tudattágítós hatást, vagy ez az volt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.21. 16:48:39

The Independent: Cannabis: An apology

In 1997, this newspaper launched a campaign to decriminalise the drug. If only we had known then what we can reveal today...

Sunday 18 March 2007

A decade after this newspaper's stance culminated in a 16,000-strong pro-cannabis march to London's Hyde Park - and was credited with forcing the Government to downgrade the legal status of cannabis to class C - an IoS editorial states that there is growing proof that skunk causes mental illness and psychosis.

The decision comes as statistics from the NHS National Treatment Agency show that the number of young people in treatment almost doubled from about 5,000 in 2005 to 9,600 in 2006, and that 13,000 adults also needed treatment.

New research being published in this week's Lancet will show how cannabis is more dangerous than LSD and ecstasy. Experts analysed 20 substances for addictiveness, social harm and physical damage. The results will increase the pressure on the Government to have a full debate on drugs, and a new independent UK drug policy commission being launched next month will call for a rethink on the issue.

The findings last night reignited the debate about cannabis use, with a growing number of specialists saying that the drug bears no relation to the substance most law-makers would recognise. Professor Colin Blakemore, chief of the Medical Research Council, who backed our original campaign for cannabis to be decriminalised, has also changed his mind.

He said: "The link between cannabis and psychosis is quite clear now; it wasn't 10 years ago."

Many medical specialists agree that the debate has changed. Robin Murray, professor of psychiatry at London's Institute of Psychiatry, estimates that at least 25,000 of the 250,000 schizophrenics in the UK could have avoided the illness if they had not used cannabis. "The number of people taking cannabis may not be rising, but what people are taking is much more powerful, so there is a question of whether a few years on we may see more people getting ill as a consequence of that."

"Society has seriously underestimated how dangerous cannabis really is," said Professor Neil McKeganey, from Glasgow University's Centre for Drug Misuse Research. "We could well see over the next 10 years increasing numbers of young people in serious difficulties."

www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

Untermensch4 2014.05.26. 01:41:30

@tesz-vesz: "node a fűtámogatók tudatosan vagy tudattalanul mossák össze az alkoholt, mint tiszta önönmagát az alkoholos italokkal"
ez pont analóg azzal amikor a füvet "mint tiszta önmagát" összemossák a füstszűrő nélkül cigarettában történő elfogyasztással, nem szólva a biológiai, jogi, gazdasági érvek és adatok csúsztatásos használatáról (pro és kontra) az ilyen érvelési hibák rontják a meggyőzés hatékonyságát. már ha az lenne a cél...
a személyiség torzulása a nikotinfüggőknél is megvan, legtöbben elvileg elismerik a dohányzás életet megrövidítő tulajdonságát de a gyakorlatban, saját esetükben "racionalizálnak"...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.31. 13:35:12

@Untermensch4: a sör nem alkohol, a tészta nem étel, a nő nem ember, a medve nem játék.

rossz kommentemre válaszlinkeltél.

rasztaszív 2014.06.12. 08:48:53

ma Magyarországon,és szerte a világban a népesség jelentős részét vallási alapú terror fenyegeti.
a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének elve inkvizíciós jogelv,a római jogban nem volt ilyen,az inkvizíció pedig már alkalmazta,máshonnan nem eredeztethető.
a tudatmódosító szerek alkalmazásának vannak veszélyei,ezért szabályozás szükséges,de nem lehet az alapja egy középkori,vallási alapú jogelv.
a problémás fogyasztókkal az egészségügynek kell foglalkoznia,a terjesztőkkel az adóhatóságnak,és szűk körben a rendőrségnek.a forgalmazás betiltása az erősen addiktív,vagy különösen veszélyes szerek esetén indokolt(a svájci rendszer bevezetése,tehát a függők állami ellátása mellett),ebben a körben szükséges az illegális terjesztők büntetése.
az egyéb egészségkárosító szerek forgalmazására most is vannak szabályok,a most tiltott szerek többségére ezek a szabályok vonatkoztathatók.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 12:52:19

@Untermensch4: a nikotinfüggőket is próbálnám amúgy szankcionálni, tehát pl több helyen tiltanám be a dohányzást én.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 12:54:20

@rasztaszív: a terjesztőkkel a rendőrségnek kell foglalkoznia. meg a hóhérnak

rasztaszív 2014.06.14. 20:57:57

@tesz-vesz: Neked van rá valami racionális magyarázatod,mitől lenne bűn a tudatmódosítás?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.14. 21:03:46

@rasztaszív: mármint a bódító, kábító drogokra gondolsz?
mert az emberi psziché megbomlik, min. minimálisan, vagy akár elég jelentősen is. az ember ne próbáljon mesterségesen boldogságot elérni, mert az károsan hat a lelkivilágára, később nehezebben mehet természetes úton stb. erről bővebben itt:

konzervatorium.blog.hu/2013/12/19/a_kozvelemeny_zsarnoksaga_mellett_fulegalizaciorol_illemrol_szokasrol

nagyrészével egyetértek.

rasztaszív 2014.06.14. 23:54:50

@tesz-vesz: nem egyes anyagokra gondolok,hanem az elvre,ami alapján bizonyos anyagok fogyasztását tiltják.a tudatmódosító szerek sem bontják meg jobban a pszichét,mint egy agymosó vallás,ami ilyen gyűlöletre ösztönöz.és az elmúlik.
vannak más vallásúak is,és vallástalanok is,és neked nincs hozzá közöd,ha ők a te vallásod figyelmen kívül hagyásával igyekeznek boldogok lenni.
ha nincs racionális érved,mitől bűn a tudatmódosítás,akkor ideje szembenézned vele,hogy ártatlan emberek elleni terrort támogatsz.vallási alapon.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 08:42:23

@rasztaszív: van erre statisztikád is, hogy összeveted a drogot a szci-s, hitgyülis vallással?

azért pl a szcientológiát meg a csaló hitgyülit én betiltanám, ennyi közöm azért lenne hozzá.

"ha nincs racionális érved,mitől bűn a tudatmódosítás"

akkor az előző kommentem mi volt, meg a link? arra kéne reagálni, nem önjáróvá válni :)

ártatlan emberek? mindjárt megsajnálom a buta drogosokat

terror vallási alapon? mi van? a bűnözőt is jogtalanul fogja el a rendőr? a közlekedési szabályszegőket se terrorizálják?
a biztonsági övet is kötelező bekapcsolni, pedig modnhatná a rendőrségi, hogy aki nem kapcsolja be, akkor abba nem szól bele, mert magánügy és emiatt nem terrorizálja az autósokat, jó lenne mi? jó lenne, ha minden kontroll eltűnne, és mindenki azt csinálhatná amit akar, milyen társadalomhoz vezetne szerinted ez? hippik lennénk, és megfognánk szabadon egymás kezét a szivárvány tövében?
hát nagyon nem, ideje felébredni.

rasztaszív 2014.06.15. 15:00:14

@tesz-vesz: szó sem volt hitgyüliről,hanem csakis a katolicizmusról.statisztikára pedig semmi szükség,a szavaid árulkodnak,te beszéltél mérhetetlen gyűlöletedben hóhérról.miközben mi csak azért küzdünk,hogy ti ne terrorizálhassatok minket.

hogy az előző kommented mi volt,azt nem minősíteném,de a választ olvashattad.már csak értelmezni kéne.
"mert az emberi psziché megbomlik" - "a tudatmódosító szerek sem bontják meg jobban a pszichét,mint egy agymosó vallás"
" az ember ne próbáljon mesterségesen boldogságot elérni" - "vannak más vallásúak is,és vallástalanok is,és neked nincs hozzá közöd,ha ők a te vallásod figyelmen kívül hagyásával igyekeznek boldogok lenni"

a bűnözők elfogásának,és a biztonsági öv megkövetelésének van racionális alapja.akkor vonhatsz párhuzamot ezek,és a tudatmódosítás tilalma között,ha arra is tudsz racionális magyarázatot.továbbra is várom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 16:25:17

@rasztaszív: szó sem volt hitgyüliről,hanem csakis a katolicizmusról."

ja értem. a neoliberálisok antiszemitizmusa a keresztényellesség.
m.cdn.blog.hu/kk/kkbk/image/ujkepek/liberal%20crist.jpg

"egy agymosó vallás, ami ilyen gyűlöletre ösztönöz"

azt hittem a hitgyüli, meg a szcientológia.
mert ez olyan ciki mondat a kereszténységre a 21. században, nem? mit szólnál ha én ugyanezt gondolnám a zsidó vallásról is? ott is volt gyűlölet a vörös terrorban, meg a bankáros uzsorásokban, mégse gondolom ezt a zsidó vallásról.

a súlyos bűnelkövetőket halálra kell ítélni, hol van gyűlőlet ebben? ezt diktálja a ráció. a rend. a fegyelem társadalma. bár a drogosoknak nincs gerince, én megértem, de legalább ne akarnának már ők egy társadalmat, egy országot, egy emberiséget irányítani.

persze nem a füves hülyékről beszélek a hóhérral. meg nem csak a drogterjesztőkről, az félig volt csak komoly.

eléggé gyermeteg a gondolkodásod, tehát az érveid se különbek.

"a tudatmódosító szerek sem bontják meg jobban a pszichét,mint egy agymosó vallás"

és? még ha így is lenne, akkor mi van?
de nincs is így, az a baj.

"vannak más vallásúak is,és vallástalanok is,és neked nincs hozzá közöd,ha ők a te vallásod figyelmen kívül hagyásával igyekeznek boldogok lenni"

a meditálás, a vallásosság nem káros az emberi jellemre, az emberi egészségre. persze hogy ehhez nincs közöm. de ahhoz már közöm van, ha pl a társadalomból kivonul pár ember, és nem járul hozzá a közteherviseléshez, illetve közöm van, ha egyesek a társadalom morális állapotát próbálják lezülleszteni. nézz csak magadra, egy gyereket se tudnál normálisan felnevelni, vagy igen? vagy észre se vennéd mi a különbség a jó és a rossz viselkedés között.

"akkor vonhatsz párhuzamot ezek,és a tudatmódosítás tilalma között,ha arra is tudsz racionális magyarázatot"

arra - tehát a tudatm tilalmára, értem én, hát pont ezt mondtam el a mostani kommentemben is, sőt az egész poszt erről szól km-ereken keresztül, amit nyilván nem ovlsatál el, ahogy a linkemet se ovlastad el. de nem baj, majd mindjárt bemásolom ezt a posztot is, meg a másik posztot is a kommentek közé ide neked, jó lesz?

rasztaszív 2014.06.15. 19:06:14

@tesz-vesz: nos,nem a hitgyüliról volt szó,nem is általában a kereszténységről,hanem a katolicizmusról.és nem neoliberálisként bírálom,hanem valódi keresztényként.
a bűnözőket büntetni kell.de pont az a kérdés,hogy mitől bűn a tudatmódosítás.ezért nagyon kézzelfogható a gyűlölködés,amikor eleve abból indulsz ki,hogy büntetni kell,miközben nem mondod meg,mitől lenne bűn.mert,ugye,ez ebből még nem derült ki.
a tudatmódosító szerek hatása elmúlik.mondjuk nektek kínos,hogy ez után sok esetben a templomi szemfényvesztésre megszűnik az igény.de például a gyűlölködő,kirekesztő viselkedés nem annyira jellemző hatás,mint az agymosó vallásoknál,hiszen most is te képviseled ezt.ez alapján előbb kellene betiltani az ilyen vallásokat.
namost a következő hasábokban megint nem találni racionális érvet a tudatmódosítás tilalma mellett.mert,ugye,a btk,ptk az egyéb esetek teljes körét lefedi,az én mivoltom pedig nem érv.
ezután kijelented,hogy már elmondtad.miközben pusztán arról van szó,hogy mindig abból indulsz ki,te is,meg a másik blogger is,hogy a tudatmódosítás bűn.mert csak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.15. 21:54:08

@rasztaszív: úgy látszik 3x is el kell mondani, hogy nem múlik el a szervezetben a hatása, mert hozzászokik a mesterséges bódulatkeltéshez a psziché, a szervezet, és attól bűn, mert nem akar a társadalom drogos hülyékkel körbevennie magát.
talán most már 3x csak belemegy a hülye fejedbe, és reagálsz a hülye fejeddel a felvetéseimre, ugyanis én nem azért írom le, hogy ilyeneket írj rá folyamatosan, hogy "hogy az előző kommented mi volt, azt nem minősíteném," meg hogy "megint nem találni racionális érvet"

az te mivoltom pedig érv, ugyanis abból indulunk ki pártolja, és ki nem.

te mint "valódi keresztény"?, na ne röhögtess, elmebeteg vagy? valódi keresztények nem mondanak ilyet a keresztényekre:
"egy agymosó vallás, ami ilyen gyűlöletre ösztönöz"

felesleges idekeverni a vallást, ne erőlködj már. tudom hogy frusztrált vagy, de én se zsidózom most, te se keresztényezz, mert ITT TELJESEN INDOKOLATLAN.

"a tudatmódosító szerek hatása elmúlik.mondjuk nektek kínos,hogy ez után sok esetben a templomi szemfényvesztésre megszűnik az igény."

sajnos nem tudlak követni, elmúlik a templomi szemfényvesztés? jóember te nagyon frusztrált vagy, te "valódi keresztény" ateista...aki betiltaná a kereszténységet...

"hogy a tudatmódosítás bűn.mert csak. "

elmondom 4.x-re is, jó? csak belemegy a hülye fejedbe: bűn, mert korcsembereket termel, veszélyes az egészségre, függővé tesz, veszélyes a társadalomra.
ahogy a biztonsági öv is kötelező. ez egy racionális alap, ok? ugyanezt el kell mondanom, mivel nem cáfoltad korábban se. csak ignorálod, ami nagyon ciki ám.

rasztaszív 2014.06.16. 07:40:51

@tesz-vesz:
"attól bűn, mert nem akar a társadalom drogos hülyékkel körbevennie magát"
végre valami,de totálisan szubjektív,irracionális érv.a tudatmódosítókat használók is részei a társadalomnak,sőt,meglehet, többen vannak,mint a magadfajta elvakultak.

"bűn, mert korcsembereket termel, veszélyes az egészségre, függővé tesz, veszélyes a társadalomra"
gyűlölködő,kirekesztő korcsembereket a katolicizmus termel,úgy tűnik,meglehetősen szervezetten,tudatosan.
ha az egészségvédelem lenne a szempont,akkor egyrészt egy sor hétköznapi dolgot előbb be kellene tiltani,másrészt a tiltás,büntetés közvetlen,és közvetett hatásaiban is az egészségvédelem ellen hat.
a függőség lehet szempont,ez alapján megnyugtatóan rendezhető a helyzet.de ez nem érv a tudatmódosítás bűnnek nyilvánítása mellett,hiszen ez esetben éppen ezen elv figyelmen kívül hagyásán alapul a megoldás(tehát ez a jó irány).
a társadalom tagjai a gyűlölködők is,és az áldozataik is.én rád nem vagyok veszélyes,te rám igen,a társadalmi veszélyesség a gyakorlatban így valósul meg.a gyűlölködésed irracionális tényező,nem racionális érv.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.06.16. 22:45:27

@rasztaszív: végre valami? eddig is ezt mondtam. de úgy látszik sok volt a memóriaromboló cigi.

"totálisan szubjektív,irracionális érv."

ez a te szubjektív véleményed. a tudomány mást állít, nem a vallás: A TUDOMÁNY. ld poszt.
orvosokkal beszélgettél már? melyik ajánlja?

"a tudatmódosítókat használók is részei a társadalomnak"

ja, minden társadalomban van hierarchia.

"meglehet, többen vannak,mint a magadfajta elvakultak."

akkor a 4k bizonyára azonnal 2/3-ot kap.
szerintem te vagy elvakult, mivel egy ilyen posztot teljesen ignorálsz, vagy csak lusta vagy és buta?

"gyűlölködő,kirekesztő korcsembereket a katolicizmus termel,úgy tűnik,meglehetősen szervezetten"

látom téged nem ördöggel riogattak, hanem katkókkal, olyan ciki vagy bazz, nem érzed?

SEHOGY NEM JÖN A KERESZTÉNYSÉG EHHEZ A POSZTHOZ. FEL TUDOD EZT DOLGOZNI TE ANALFABÉTA?

"egyrészt egy sor hétköznapi dolgot előbb be kellene tiltani"

előbb? ugye nem akarod a sorrendet is meghtatározni, ne fárassz már, szó van a posztban az alkoholról is, és az nem érv, hogy vannak más egészségtelen dolgok is, akkor ez is legyen már, mi?
tehát elismered hogy egészségtelen, jól van, haladunk.

"a tiltás,büntetés közvetlen,és közvetett hatásaiban is az egészségvédelem ellen hat."

ezt beszéld meg az idependent c újsággal. nyilván nem láttad (olyan ciki h be kell másolnom)
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

"a függőség lehet szempont,ez alapján megnyugtatóan rendezhető"

akkor most megnyugodtunk

"ez nem érv a tudatmódosítás bűnnek nyilvánítása mellett,hiszen ez esetben éppen ezen elv figyelmen kívül hagyásán alapul a megoldás (tehát ez a jó irány)."

A Megoldás, na ne mondd, sajnos nem tudlak követni, ha sznob vagy és nem használsz konkrét alanyokat a mondatban. túl sok volt a félszerzetek pipafüstje? már a fogalmazás se megy? k undorító a stílusod, bocs ha emiatt nem tudok kedvesebb lenni, de zavar a tömény butaság.

"én rád nem vagyok veszélyes,te rám igen"

tehát mégis függő vagy, és kell az adagod. különben örjőngeni fogsz és fegyverrel hadonászol. ahogy elképzelem, hogy szabályos megsemmisító táborokba terelném a drogosokat veled együtt.

veszélyes vagy a normális társadalomra, a rend megbontására. a korcsemberek elszabadulnak, és szaporodnak, nekem meg fontos ez az ország.
racionálisan fontos.

rasztaszív 2014.06.17. 01:09:08

@tesz-vesz:
"attól bűn, mert nem akar a társadalom drogos hülyékkel körbevennie magát"
ok,lássuk a tudományos érveket ez mellett...:)

a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének elve egyértelműen a katolikusoktól ered,a római jogban még nem volt ilyen,a katolikusok pedig már felhasználták a természetvallásúak ellen.napi szinten pedig te küzdesz itt a terror fenntartásáért.fel tudod ezt dolgozni?:)

ha az egészségvédelemre hivatkozol,akkor bizony össze kell hasonlítani a dolgokat,sorrendet kell felállítani,hiszen mindent nem tilthatunk be,ami kicsit is egészségtelen.akkor már nyilván azt kell tiltani,ami egészségtelenebb.ha mégsem így van,akkor az az,ami magyarázatra szorul.
a függőségek esetében ugyanez a helyzet.sőt,mindkét esetben éppen a tudatmódosítókat használók büntetésének elve kavarja össze a dolgokat.ami egyébként a katolicizmus találmánya.egy vallási alapú jogelv,a sötét középkorból.mindössze ezt kell kiiktatni a jelen jogrendjéből,és minden a helyére kerül.

a vallási alapú terror fennmaradása nem az országnak fontos,hanem a parazitaként viselkedő katolicizmusnak.de nem ti fogjátok megmondani,mi a normális,nem ti fogjátok megmondani,mi legyen a rend. nem ti vagytok az ország.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.18. 12:36:34

@rasztaszív: "a vallási alapú terror fennmaradása nem az országnak fontos,hanem a parazitaként viselkedő katolicizmusnak.de nem ti fogjátok megmondani,mi a normális,nem ti fogjátok megmondani,mi legyen a rend. nem ti vagytok az ország"

De igenis mi fogjuk megmondani, mert mi vagyunk többségben és nem ti!
Úgy csinálsz, mintha erkölcs és hagyomány nem létezne, és itt és most kellene megszabni mit lehet, mi erkölcsös, és mi nem az.
Hiába ugrabugrándoztak valamikor az emberek mezítelenül az őserdőben, attól még erre hivatkozva nem engedjük meg, hogy ma is mezítelenül ugrabugráljanak az emberek a metropoliszokban.
Ugyanígy én sem szeretném látni, hogy drogosok félkábultan-félhülyén szaladgáljanak legálisan a városokban, mert tiszta tudatú emberekkel akarok beszélgetni a hivatalokban, iskolákban, munkahelyeken, áruházakban stb.
Hiába vannak ma legális drogok, úgy mint alkohol, cigaretta: ez nem indok arra, hogy újabbakat engedélyezzünk.
Ezek ugyanis mára már bizonyos keretek és kötöttségek között elfogadottakká, megtűrtté váltak és nem lehetséges a betiltásuk.
A kábítószer a mi társadalmunkban viszonylag újkeletű, és épp ezért nem is elfogadott, és nem is lesz az sosem. Sorry! Költözz más vidékre, más kontinensre, ahol ez megtűrt jelenség!

rasztaszív 2014.06.18. 13:27:59

@bélaybéla: te tudsz rá racionális magyarázatot,miért bűn a tudatmódosítás?tudniillik az erkölcs megköveteli,hogy csak azt büntessük,aki bűnt követ el.az az erkölcstelen,ha a bigott vallási elveiteket minden racionális alap nélküli másokra akarjátok kényszeríteni.hiába ugrándoztak a magadfajták még pár száz éve a máglyán elevenen elégetettek körül,ma már nem elfogadható a vallási gyűlölködést hagyománynak tekinteni.
a gyűlölködésetek nem újkeletű,de már nem sokáig lesz elfogadott.eleve nem vagytok többségben,de ha nagyon ragaszkodtok a gyűlölködéshez,totális erkölcsi megsemmisülés lesz a sorsotok.esetleg majd elköltözhettek máshova,ahol a gyűlölködés megtűrt jelenség.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.19. 08:31:18

@rasztaszív: "te tudsz rá racionális magyarázatot,miért bűn a tudatmódosítás?tudniillik az erkölcs megköveteli,hogy csak azt büntessük,aki bűnt követ el"
Az ember nem pusztán racionális lény, hogy minden cselekedetét, érzését, gondolatát a szimpla "racionalitás" vezérelje, határozza meg.
Miért nem lehet, nem szabad pucéran, teljesen meztelenül közlekednünk a közterületeken? Mi lenne ebben a bűn?
Miért nem eszünk, ebédelünk emberhúst a menzán?
Abortált csecsemők húsát nyugodtan fel lehetne használni a közétkeztetésben ahelyett, hogy azokat a kukákba dobnánk, mint most. Ez lenne a racionális, mert minek pazarolni a drága proteint. Gondolj a pápuák egykori racionális gondolkodására, akik elfogyasztották a meghalt nyagyapót egy nagy ünnepség keretében a tábortűznél. Vezessük be ezt is, mert ezzel sokkal többen laknának jól, mint most.
Tehát ez nem így működik még ma sem: akik megsértik az adott társadalom, az adott közösség szokásait, elveit, azok büntetést érdemelnek. Régen ez halálbüntetés is lehetett, akiket máglyán megégettek, ma már marad a börtöncella az ilyeneknek.
Ez nem gyűlölködés, mert jogunk van a világnézetünkhöz, az erkölcseinkhez akkor is ragaszkodni, ha mások ezt nem tartják elég racionálisnak.
Az a gyűlölködés, ha te nem tartod, nem akarod tiszteletben tartani a többségi társadalom erkölcseit.

rasztaszív 2014.06.19. 16:00:43

@bélaybéla: mivel racionális érveid nincsenek,most megpróbálod úgy beállítani,mintha nem is lenne rá szükség.pedig emberhúst teljesen racionális okból,az emberölés tilalma miatt nem lehet enni,bármilyen hullát,magzatot szintén teljesen racionális közegészségügyi okokból.a közterületi pucérkodás tiltásának vannak irracionális vetületei,itt viszont valóban sok ezer,vagy inkább több tízezer éves közös emberi hagyományról van szó(csakúgy,mint a tudatmódosítás kapcsán),és szigorúan köztérről(miközben,ugye,a tudatmódosítók vonatkozásában senki nem a közterületen való fogyasztás szabadságáért küzd).közterületi pucérkodás előfordulhat az országban évente pár tucatszor,tudatmódosítók használata pedig pár milliószor.ez sem azt mutatja,hogy ugyanúgy sértené a szokásokat,elveket(nem is csoda,hiszen az inkvizíciót nagyjából már elfelejtették,az ensz egyezmény pedig csak '61 óta létezik).magában az,hogy van olyan irracionális alapú szabály,amit senki nem vitat,nem tesz elfogadhatóvá egy olyat,ami sokakat sért.ez csak egy érdekes kísérlet a racionális érvelés megkerülésére.
az ember nem pusztán racionális lény,de a racionalitás ugyanolyan közös minimum,mint az öltözködés.
jogod van a világnézetedhez,az erkölcseidhez ragaszkodni,amíg ez mást nem sért.az irracionális elveiteket a racionalitás ellenében a társadalomra kényszeríteni viszont nincs jogotok.bár nagyon szeretnétek.de ebben a viszonylatban szerencsére nincs semmiféle többségetek.amint a dolog teljes irracionalitása a tömegek számára nyilvánvaló lesz,nem lesz tovább tartható a tiltás.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.19. 17:44:50

@rasztaszív: Hogyne lennének racionális érveim is, ezekből már írtam egy párat, de nem feltétlenül szükségesek racionális érvek ahhoz, hogy erkölcsi okokból ne engedjünk meg dolgokat.
A racionális okok lehetnek ezek:"nem szeretném látni, hogy drogosok félkábultan-félhülyén szaladgáljanak legálisan a városokban, mert tiszta tudatú emberekkel akarok beszélgetni a hivatalokban, iskolákban, munkahelyeken, áruházakban stb."
A bekábult, módosult tudatállapotú emberek ezen kívül temérdek veszélyforrást jelentenének a közlekedésben, sportban, munkahelyen, bíróságon stb.

"magában az,hogy van olyan irracionális alapú szabály,amit senki nem vitat,nem tesz elfogadhatóvá egy olyat,ami sokakat sért"
Mindent lehet vitatni, és mindent vannak, aki vitatnak is.
Az emberhúst is meg lehetne enni, anélkül is, hogy ennek közegésszégügyi kockázatai lennének. Az abortált magzatok húsa friss, egészséges és vitamindús, a balesetben hirtelen elhunytak teste sem terhelt fertőző betegségekkel, tehát azt is el lehetne fogyasztani.A gyorséttermekben lehetne baby-burger is.
A közeli rokonok (anya-gyermek stb.) házasodása is tiltott dolog, noha ma már ennek sincs semmi racionális oka, ha a közeli rokonok nem kívánnak közös gyermeket nemzeni. Ugyanígy a kisgyermekek is összeházasodhatnának egymással, ha nem élnek szexuális életet, amely veszélyeztethetné egészségüket.
A közterületi Wc- k is szegregáltak, noha ennek sincs semmi racionális oka.
Temérdek ilyen dolgot fel lehetne sorolni, amelyek csupán erkölcsi okokból tiltottak.

"tudatmódosítók vonatkozásában senki nem a közterületen való fogyasztás szabadságáért küzd"
A tudatmódosítóknak nem a fogyasztása a nem kívánatos dolog, hanem maga a hatása: a tudatmódosítás, amely nem áll meg a saját házfalakon belül.

".közterületi pucérkodás előfordulhat az országban évente pár tucatszor,tudatmódosítók használata pedig pár milliószor ez sem azt mutatja,hogy ugyanúgy sértené a szokásokat,elveket"
Nem bizony, nem ugyanúgy sérti, hanem akkor milliószor többször sérti azokét, akiknek ez a tudatmódosítás az erkölcsi érzékével ütközik vagy egyéb racionális okoból nem tetszik.

"jogod van a világnézetedhez,az erkölcseidhez ragaszkodni,amíg ez mást nem sért"
A világnézetem a társadalom többségének a világnézete, amelyet a kisebbségnek akkor is kötelessége tiszteletben tartania, ha az sérti őket, mert az előbb volt, mint a kisebbség újkeletű világnézete, amely eddig nem volt jelen az adott társadalomban.
"a racionalitás ugyanolyan közös minimum,mint az öltözködés."
A hagyományok és szokások, erkölcsök tiszteletben tartása is ugyanolyan közös minimum, mint a racionalitás, amely racionalitás nem írhatjka felül az előbbieket sem.
Az öltözködésben sincs mindig racionalitás.
Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben ( kábítószerek használata) többségünk van. Ha nem lenne, akkor már régen bevezették volna.
Ha a tömegek megváltoztatják az erkölcseiket, akkor lesz csak engedélyezve a kábítószer, és nem pusztán a "racionalitás" okán.

rasztaszív 2014.06.19. 23:02:30

@bélaybéla: ha vannak racionális érveid is,akkor végre előjöhetnél legalább eggyel.az például hogy mit szeretsz,vagy nem szeretsz,totálisan irracionális érv,a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek köre pedig egyébként is szabályozva van,racionálisan,ezért ezen senki nem is akar változtatni.
ha ezer olyan irracionális jellegű szabályozást felsorolsz,amit mindenki elfogad,az sem tesz elfogadhatóvá egy olyat,ami sokakat sért.
a tudatmódosítók hatása nemhogy házfalakon,de az egyes embereken belül valósul meg,amihez végképp semmi közöd,márpedig a kutyát nem érdekli,a te erkölcsi érzékedet hogy sérti,vagy számodra mennyire nem kívánatos az,amihez semmi közöd.főleg,hogy az "egyéb racionális okok" végül valahogy mindig homályban maradnak.a saját bigott elképzeléseiteket tekinteni általános erkölcsi elvnek,és elvárni,hogy azt mindenki tiszteletben tartsa,tipikus arrogáns katolikus parazitizmus.a tömegek nem megváltoztatják az erkölcseiket,hanem majd lassan leesik a tantusz,hogy valójában a kevesek által erőltetett irracionális,vallási alapú törvénykezés erkölcstelen.minél inkább erőltetitek,annál nagyobb lesz a bukásotok.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.20. 10:28:21

@rasztaszív:"a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek köre pedig egyébként is szabályozva van"
Bódult állapotban szinte semmilyen tevékenység józan ésszel meggondolva nem végezhető, mert az ön és közveszélyes dolog.
Tehát ez nincs szabályozva.
"a tudatmódosítók hatása nemhogy házfalakon,de az egyes embereken belül valósul meg,"
Ezt most komolyan gondolod?
A bódult állapot érzékelhető, látható azon kívülállók számára is, akik nincsenek bódult állapotban.
A bódult állapotnak olyan viselkedésbeli megnyilvánulásai vannak, lehetnek, amelyek elfogadhatatlanok a nem bódult állapotban lévő többség számára, hasonlóan az alkoholos bódult állapot megnyilvánulásaihoz.
Az, hogy a többség mit szeret, egyáltalán nem irracionális érv, de még ha az is lenne, akkor sem elhanyagolható, ha az az emberek erkölcseihez kapcsolható. Mert az erkölcs, a szokás, az illem nem elhanyagolható dolgok, hanem azokra is kötelezőek lehetnek, akik ezekre magasról tesznek.

"ha ezer olyan irracionális jellegű szabályozást felsorolsz,amit mindenki elfogad,az sem tesz elfogadhatóvá egy olyat,ami sokakat sért."
Nem fogad el mindenki irracionális szabályozást, hiszen nagyon sokan vannak, akik racionálisan gondolkodnak és elutasítják az irracionalitásokat.
Nagyon sokan vannak, akik szokásaikhoz, vallásukhoz ragaszkodnak és követelik például a csador viselésének engedélyezését Franciaországban. Sok muszlim ember számára, akik Európában élnek , elképesztő dolog a többnejűség elutasítása.
A femimisták Svédországban a nemileg semleges ovodai nevelést követelik, elutasítják a svéd nyelv nemeit és semleges nem bevezetését követelik:

"hiába a középjobb kormány, a több évtizedes szocdem rezsimnek köszönhetően még mindig fura gondolatok születnek sokak agyában. Tovább terjed a gender-semlegesség kórja az így is eléggé sótlan szőkék közt."

Figyelj fel a sokak(!) szóra!

"A svéd szociáldemokrata politikusok kezdeményezték semleges nyilvános vécék felállítását, hogy az embereknek ne kelljen magukat férfiként vagy nőként definiálni. A svéd névtár eközben már 170 semleges nevet tartalmaz. Nos, a semlegességpártiak ezzel sincsenek kibékülve, szerintük ugyanis a szabadság és egyenlőség nevében engedélyezni kellene, hogy bárki használhasson bármilyen nevet. Azaz: hívhassák a fiúkat is Lisának és a lányokat is Adolfnak. Mondjuk. A házasságot pedig mindenféle felállásban engedélyezni kellene."
"Négyszülős családmodell: két meleg férfi, két leszbi anyuka. Miért? Mert 1. mindenkinek joga van a gyerekhez, ha így érzi kiteljesedve magát; 2. négy szülő jobban el tudja látni anyagilag a gyereket, mint kettő."
"mandiner.blog.hu/2012/04/17/a_sved_modell_semleges

A racionalitás túlhajszolása tehát az őrülethez vezet, az erkölcsök irracionális tiszteletben tartása pedig egy józan társadalom kialakulásának a feltétele.

"saját bigott elképzeléseiteket tekinteni általános erkölcsi elvnek,és elvárni,hogy azt mindenki tiszteletben tartsa,tipikus arrogáns katolikus parazitizmus."
Az erkölcsi elveket nem csak a katolikusok, hanem a protestáns, a zsidó vallás képviselői, és sok ateista vagy egyéb vallású emberek is elfogadják. Egyedül a drogos kisebbség nem fogadja el ezeket az elveket, mert drogfüggőkké váltak, amely egy betegség, tehát ez gyógykezelésre szorul. Lehet, te is azért beszélsz ilyen hülyeségeket, mert bódult állapotban vagy és függővé váltál, amely kórházi kezelésre szorulna.

"erőltetett irracionális,vallási alapú törvénykezés erkölcstelen.minél inkább erőltetitek"
Nem kívánok olyan társadalomban élni, amely csak a racionalitásra épül: akkor inkább elmenekülök valami erdő közepébe, hogy ne lássam a racionális szép új világotokat.
Ha te ezt szeretnéd, akkor meg kell tudnod majd békélned a legkülönbözőbb racionalitásokkal, mert mindenre lesz majd előbb utóbb sokak(!) számára igény, amelyet nem utasíthatsz el.
Ezen őrültségek elfogadásához természetesen szükség lesz az állandó kábulatra, a még több és erősebb drogok használatára.
Ezért teljesen jogos és logikus, racionális gondolat, hogy előbb a drogfogyasztást kell legalizálni, elterjeszténi, és csak azután lehet a még több racionalitást kieszközölni, olyanokat, amelyeket már említettem neked: a nemileg semleges nevelést, a pedofil,rokon, azonos neműek akár többszörös egyidejű házasságait, a nyilvános meztelenkedést, nemi szervek mutogatását, és végül az emberhúsevését.
A racionális emberi társadalom visszatér a kannibalizmushoz, és felzabálja saját abortált magzatait, aztán drogos önkívületében, mielőtt saját hányadékába fulladna, még közösül kéjesen egy néhányszor azonos neműekkel ,a saját apjával, aztán a kutyájával, miután a templomban házasságot kötött az ebbel.
Gratulálok a racionalitás diadalához!

rasztaszív 2014.06.20. 13:00:08

@bélaybéla: a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek körét jogszabályok határozzák meg,ezt minden józan ember megvalósult szabályozásnak tekinti.persze aki szerek nélkül is el van szállva,az láthatja máshogy.a zavaró viselkedésbeli megnyilvánulások is törvények által szabályozottak,sőt a törvény még arra is kitér,hogy a saját elhatározásból elért bódult állapot semmire nem lehet mentő körülmény.
az is irracionális érv,hogy a többség mit szeret(ez még ráadásul feltételezés is),és az is,hogy te mit szeretsz.
az pedig,hogy máshol mások más irracionális szabályokat nem fogadnak el,éppen hogy semmiben nem támasztja alá azt,hogy a mindenki által elfogadott irracionális szabályokra hivatkozva másokra kényszeríthető lenne olyan is,ami sokakat sért.ilyenkor szükségesek a racionális érvek,amik a svéd példa esetében is felhozhatók pro és kontra.és ez az,ami neked nagyon nem megy.
az erkölcs, a szokás, az illem nem elhanyagolható dolgok,de nem a bigott katolikusok fogják megszabni a valódi többség számára.ha ezt nem vagy képes feldolgozni,akkor tényleg költözz.nyugodt lehetsz,a katolicizmus nélkül sem terjedne el az emberevés,viszont kevesebb lenne a hozzád hasonló gyűlölködő,kirekesztő,a saját bigottságát agresszív módon másokra kényszeríteni akaró összeférhetetlen "hívő".

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.20. 22:54:11

@rasztaszív: A bódult állapot kiváltása drogokkal nem kívánatos jelenség a társadalom számára, ezért azt az erkölcsénél fogva nem helyesli és nem engedélyezi a többségi társadalom.
Az más kérdés, hogy ha ennek ellenére előállna a bódult állapot, akkor abban mit szabad és mit nem cselekedni.Szerintem, semmit sem lenne szabad, mert abban minden ön és közveszélyes.

"az is irracionális érv,hogy a többség mit szeret(ez még ráadásul feltételezés is),és az is,hogy te mit szeretsz."
A szeretet hiába irracionális, de mégis épp olyan meghatározó, mint a logika. Vannak és lehetnek irracionális érvek is, mert az emberi társadalom alkot és alkothat irracionális szabályokat az erkölcsének köszönhetően.

"hogy a mindenki által elfogadott irracionális szabályokra hivatkozva másokra kényszeríthető lenne olyan is,ami sokakat sért."
Mondottam, hogy az nem számít, hogy az irracionális szabályt elfogadja-e mindenki avagy vannak sokan(!) akik nem, mert ettől függetlenül a többség alkothat a kisebbség ellenében is az erkölcsének megfelelő irracionális szabályokat, mert ezt megengedi a demokratikus berendezkedés. Erre mutattam neked a példákat a csadorról, a muszlimokat sértő többnejűség elutasításáról, valamint arról is, hogy hová vezet Svédországban, ha félresöprik az erkölcsöket és mindent a racionalitásnak vetnek alá. Természetesen lehet és kell is vitatkozni, de a kisebbség pusztán a racionalitásra hiába hivatkozik, mert az édeskevés. Ezzel te nem fogsz tudni terrorizálni minket, mert ennyire ostobák nem vagyunk!
"az pedig,hogy máshol mások más irracionális szabályokat nem fogadnak el"
Te is beláthatod tehát, hogy pusztán a racionalitásra hivatkozva még nem lehet kikényszeríteni szabályokat, megengedéseket, legalizálásokat, mert ez nem így működik. Adott esetben az erkölcs, a szokás, az illem minden racionalitást felül írhat és felül is ír. Egyébként te semmi racionalitást nem tudtál megmutatni a kábítószerek legalizálásában. Várom ezeket a "racionalitásokat", mert ilyenek nincsenek.
"de nem a bigott katolikusok fogják megszabni a valódi többség számára"
Akkor ezek szerint vélhetően a drogosok fogják megmondani a katolikusoknak, és az egész társadalomnak, hogy mi mindent lehet, amit eddig nem.
Én állok elébe egy népszavazásnak, ahol megkérdezik az embereket, hogy kívánják-e a kábítószerek legalizálását ,és akkor nem kell majd a katolikusokra vagy nem tudom én kikre haragudnod, ha elsöprő többségben elutasítják majd ezt az emberek.
Rajta, tessék kezdeményezni, és nem hátulról kikényszeríteni aljas módszerekkel a megengedő szabályozást!

"nyugodt lehetsz,a katolicizmus nélkül sem terjedne el az emberevés"
Ezt te honnan tudod, hogy mi lesz majd 50-100 év múlva?
Ha pusztán a racionalitást tekintik majd mindenben meghatározónak, akkor ennek egyenes következménye lesz az emberevés is, mert az nagyon is racionális lesz, ha nincs mit enni például, vagy túl drága az élelmiszer, vagy egyáltalán, hogy ne a kukacoknak dobjuk csak úgy oda a drága húst és velős csontokat.
Milyen gyűlölködést véltél felfedezni a szavaimban, mert én ilyet nem látok?

rasztaszív 2014.06.21. 21:23:10

@bélaybéla: a többségi társadalom rendszeresen bódítja magát,a hozzád hasonló mindent betiltani akaró elvakultak képeznek törpe kisebbséget.
a szeretet irracionalitására hivatkozva akarod elfogadtatni a kirekesztés irracionalitását?gusztustalan.
ha bárhol bárki bármilyen más világnézetű csoport ellenében alkot a saját erkölcseire hivatkozva irracionális szabályokat,ott máris nem általános erkölcsi elvek érvényesítéséről van szó(hiszen a más világnézetűek más erkölcsei ellen van),hanem vallási alapú terrorról.
a csador ügy nem az,mert van racionális alapja,a többnejűség valamennyire igen,a svéd eset pedig pont arra példa,hogy amikor az irracionális szabályozás mögött már nincs közmegegyezés,akkor racionálisan kell megvizsgálni a kérdést.bármennyire fáj ez neked.
natúr kijelented,hogy neked jogod van a saját erkölcsi normáidat másokra kényszeríteni,és ha megkérdezik,hogy miért,akkor persze te vagy terrorizálva.merthogy nem vagy olyan ostoba?hogy a racionalitással foglalkozz?nem semmi...:)
pont a racionalitásra hivatkozva lehet elérni a törvénykezés elavult,vallási jellegű elemeinek kiiktatását.ezért idegenkedsz tőle annyira.a kommentben,amire először reagáltál, le volt írva, hogy az egészségvédelem,és a függőségek elkerülése tekinthető racionális célnak,és az irracionális elem(a fogyasztók büntetése)nélkül a mostaninál jobban meg is valósítható.
de ha ennyire biztos vagy benne,hogy a társadalom igényli az általad képviselt irracionalitást,tegyük fel úgy a népszavazási kérdést,hogy akarja-e a társadalom,hogy a katolikus egyház mindenkire kötelezően érvényesíthesse a saját irracionális elveit?ez rögtön lerendezné az aljas módszerekkel,hátulról kikényszerített tiltás ügyét is...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.21. 22:54:06

@rasztaszív: Dehogy bódítja drogokkal magát a társadalom, egyedül az alkohol az, amely bódítja és mérgezi a szervezetet. (Ennek fogyasztása az iszlám vallású országokban tiltott is.)
Nincs szükség újabb bódító és mérgező, káros, függőséget okozó anyagok bevezetésére, legalizálására.
Márpedig voltak, vannak és mindig is lesznek irracionális szabályozások akár a szeretet nevében, akár más nevében.
Egyébként te semmi racionalitást nem tudtál megmutatni a kábítószerek legalizálásában.
"általános erkölcsi elvek érvényesítéséről van szó"
Általános erkölcsi elvek nem léteznek, mert minden kultúrának, országnak eltérőek lehetnek az erkölcsi elvei. Ezért mi magyarok a saját erkölcsi elveinket tekintjük mérvadónak, amelybe nem fér bele olyan kisebbség újkeletű "erkölcsisége", mint a drogfogyasztás és a kábulat.
A csador tiltásának nincs több racionális alapja, mint a drogfogyasztás tiltásának, sőt a drogfogyasztás tiltásának temérdek racionális indoka van.
Honnan tudod te, hogy Svédországban nincs közmegegyezés azon kérdésekben, amiket mutattam neked?
Megkérdezték egy népszavazás keretében az embereket erről?
Azért van jogom nekem a saját erkölcsiségemet másokra kényszeríteni, mert vélhetően ez a többségi társadalom erkölcse és akarata. De állok elébe egy népszavazásnak! Ezt a kényszerítést pedig a demokratikus hatalomgyakorlás megengedi, mert nem alapvető emberi jogokról van szó a kábulat esetében, amelyek a kisebbségnek is járnak.
Miért kellene kiiktatni a törvénykezés vallási jellegű elemeit? Csak azért, mert szerinted azok "elavultak"? Semmi avultságot, rossz illatot nem érzek.
A drogfüggőségeket úgy lehet elkerülni, hogy legalizáljuk a drogot? Ez tényleg nagyon racionálisnak tűnik:))
Az egészséget azzal védjük, hogy a mérgező anyagot odadobjuk legálisan a fiatalok közé? Ez is a racionalitás Csimborasszója!
"tegyük fel úgy a népszavazási kérdést,hogy akarja-e a társadalom,hogy a katolikus egyház mindenkire kötelezően érvényesíthesse a saját irracionális elveit"
Ilyen kérdést nem lehet feltenni, mert csak konkrét és világos kérdésfelvetést fogad el a népszavazási bizottság. Olyan kérdéseket, amelyek nem kábulat hatására tevődtek fel, és világosak, érthetőek.
Ilyen kérdés az, amit én javasoltam:kívánják-e a kábítószerek legalizálását?
Tessék kilépni a kábulat ködéből a világosságra, a fényre, hogy megmérettessék az igazság!

rasztaszív 2014.06.22. 11:56:45

@bélaybéla: az alkohol is drog,a többség fogyasztja is,ezért a társadalom többségére való hivatkozásod itt is hamis volt.
az egyes szerek legalizálásának racionalitása akkor vizsgálható,ha az egész kérdéskör vizsgálatát racionális alapokra helyezzük.ez az,amit állítok,és ez az,amire nem vagy hajlandó.ilyen racionális alap az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás.ezeket szerenként össze lehet hasonlítani,és le lehet vonni a következtetéseket,ezek alapján kell szabályozni a forgalmazást.ez lenne a racionális(svájci rendszerű) szabályozás,ami egyértelműen sikeres,csökkenti a függők számát,és a költségeket is.ez helyett ragaszkodsz az irracionális elemhez,a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének elvéhez.annyira,hogy a racionális érveket már inkább meg sem látod.a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének temérdek racionális indoka pedig már megint sehol - ez egyre inkább csak tartalmatlan fenyegetőzésnek tűnik...:)
nem ti,katolikusok vagytok a magyarok,hiába szeretnéd így beállítani.ezzel csak a katolicizmus kisajátító,parazita hajlamaira világítasz rá újra meg újra.azzal pedig,hogy másokra kényszeríthetőnek véled a saját erkölcsi elveiteket,az agresszív hajlamait példázod.
az általam feltett kérdés konkrét,racionális,és világos.esetleg nektek kínos.jobb nem is érteni.racionális kérdésre még esetleg racionális válasz érkezhetne.ez pedig számotokra tűrhetetlen.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.22. 13:27:45

@rasztaszív: "egész kérdéskör vizsgálatát racionális alapokra helyezzük.ez az,amit állítok,és ez az,amire nem vagy hajlandó"
Miindent össze lehet hasonlítani mindennel, akár még racionális alapon is, én ennek nem vagyok ellene, de az összehasonlítás "eredménye" semmire sem kötelez engem és a társadalmat sem a legalizálás vagy tiltás kérdésében. Ezt fogd fel, ha fel bírod, a racionális agyaddal!
Ragaszkodom akár az irracionális elemhez is, mert az erkölcsöm nem engedi meg a legális bódulatot drogokkal az alkohol kivételével, mint ahogyan az emberhús evését sem engedi, bármennyire hasonlítaná és elemezné is valaki az emberhúst más húsokkal.
Csak akkor tudom elképzelni és elhinni, hogy csökken a drogfüggők száma a legalizálást követően, ha már nagyon sok a drogfüggő a tiltás ellenére is. Ekkor azonban a jobb megoldás a tiltás fenntartása és a drog egyéb módszerekkel történő visszaszorításának megkezdése, mintsem az engedélyezés.

"a racionális érveket már inkább meg sem látod.a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének temérdek racionális indoka pedig már megint sehol "
Hogyan látnám meg a racionális érveket, ha egyetlen egy ilyet nem tudtál felmutatni?
Minden büntetés racionális indoka: az elrettentés, a visszaszorítás, a védekezés a káros hatásokkal szemben.
Megkérdezhetnéd ilyen erővel, hogy mi a racionális indoka annak, hogy megbüntet a rendőr, mert nincs bekapcsolva a biztonsági övem az autóban, vagy ha nics rajtam bukósisak a motoromon.
A társadalom védelmező szándéka és ereje mutatkozik meg a büntetésben. Ennél racionálisabbat nem tudok neked mutatni.

Elárulom neked , hogy én nem katolikus vagyok, hanem református, hogy ne csak a katolikusokra haragudj ennyire egyoldalúan.

"másokra kényszeríthetőnek véled a saját erkölcsi elveiteket,az agresszív hajlamait példázod."
Próbáld meg akkor Japánban megmagyarázni, hogy az "agresszív hajlamaikkal" ne kényszerítsék a fiatalokra a 20 éves felnőttségi korhatárt, amikor máshol az csak 18!
Nem lesz igazad, mert ott ilyen az emberek meglátása, erkölcse és kész. Hiába sérti ez a 18,19 éveseket, mivel ők vannak kisebbségben, ezért el kell fogadniuk a többségnek ezt az erkölcsét. Pont. Lassan hozzá kell végre szoknod, hogy ilyen van, mert a demokrácia ezt jelenti.

"az általam feltett kérdés konkrét,racionális,és világos.esetleg nektek kínos.jobb nem is érteni."
Ha így gondolod, akkor add be a kérdésedet hitelesítésre a népszavazási kérdéseket hitelesítő bizottsághoz! Én tudom, hogy el fogják kaszálni, mert ennél még sokkal kevésbé homályos kérdéseket sem hitelesítettek máskor.
Egyébként ez a kérdés sem oldaná meg a problémádat, mert a kábítószer ettől sem lenne legalizálva, ugyanis nem a Katolikus Egyház a törvényhozó Magyarországon, hanem az Országgyűlés , ennél fogva az egyház senkire sem tud kényszeríteni semmit.
Sok sikert az árnyékbokszoláshoz!

rasztaszív 2014.06.22. 16:00:31

@bélaybéla: ha egy racionális érvet sem hoztam volna fel,akkor miért bizonygatnád,hogy az téged semmire sem kötelez...?:)te viszont kizárólag a vallási eredetű, irracionális elemhez ragaszkodsz,és a szóömlenyeid nem elfedik,hanem egyre jobban kidomborítják a racionális érvek teljes hiányát.a kérdés pedig pont ez,hogy racionálisan,vagy irracionálisan akarjuk-e kezelni ezt a problémát.a tudatmódosítókat fogyasztók büntetése csak akkor lenne racionális megoldás,ha lenne racionális magyarázat arra,hogy miért bűn a tudatmódosítás.de ez fel sem merül,hiszen inkább azt bizonygatod,hogy valamiféle vélt többség nevében felülírható a racionalitás.úgy akkor ezt kell megkérdezni,erről kell népszavazás,mert a demokrácia ezt jelenti.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.22. 22:23:55

@rasztaszív: Azért bizonygatom, hogy előre tudd és számíts rá, hogyha mégis összejönne véletlenül valami racionális érv, az akkor sem kötelez semmire.
De továbbra is várom a racionális érveket, amelyek úgy látszik, valójában egyáltalán nem is léteznek, mert nem létezhetnek.
Nekem vannak racionális érveim is arra, hogy miért nem kívánatos dolog a kábulat a társadalom számára: mert abban minden tevékenység ön és közveszélyes lehet, mert ilyenkor nem a racionális valóságot érzékeli a kábult személy, hanem állandó irracionalitásban van a kábulat miatt, ami életveszélyes dolog.

Ezektől természetesen függetlenül dönthet úgy a társadalom, hogy az erkölcsei ezt mégis megengedik, sőt kívánatosnak tartják, de ez Magyarországon jelenleg irracionális ábránd csupán a részetekről.

Ezektől függetenül dönthet még úgy is a társadalom bármely kérdésben, hogy az irracionalitást választja a racionálissal szemben, mert azt szeretné.
A racionalitás feülírásáról szintén nem lehet népszavazást tartani, mert így az sem elég konkrét, hanem túl általános. Ezt a kérdést is el fogja kaszálni a bizottság.

rasztaszív 2014.06.22. 23:43:33

@bélaybéla: az értetlenkedés,félrebeszélés nem segít rajtad.az egyes szerek megítélésekor racionális érv az egyes szerek veszélyessége,és azok összehasonlítása,a tudatmódosítás bűn mivoltát viszont nem támasztja alá az,hogy vannak veszélyes szerek is.
tehát valamiféle vélt,feltételezett többség nevében felülírható a racionalitás,de erről szavazni nem lehet?érdekes elképzeléseid vannak a demokráciáról.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.23. 15:22:01

@rasztaszív: Semmiféle tudatmódosítás és kábulat nem megengedhető, így amely szerek alkalmasak ennek kiváltására, azok veszélyesek és tiltandók.
Azon szerek, amelyek kábulatot és tudatmódosulást nem váltanak ki: használatuk megengedhető, miután egy vizsgálat során erről megbizonyosodtak.
A "racionalitásról" szavazni nem lehet, de bizonyos konkrét kérdések eldöntéséről, amelyben szerepe van racionalitásnak és erkölcsnek, szokásnak: azokról lehet szavazni.
Ilyen kérdés lehet az is, hogy :kívánják-e a kábítószerek legalizálását?

   2014.06.23. 16:30:29

@bélaybéla:
"Semmiféle tudatmódosítás és kábulat nem megengedhető, így amely szerek alkalmasak ennek kiváltására, azok veszélyesek és tiltandók."

És gyűjtesz már aláírást az alkohol betiltásáért?

rasztaszív 2014.06.23. 17:02:34

@bélaybéla:itt most érvelni kéne az álláspontod mellett,nem csak mantrázni azt...:)pont az a kérdés,mitől lenne bűn a tudatmódosítás.amíg nem tudod megmondani,nincs értelme szempontként figyelembe venni.addig az,hogy "a kábítószerek" - irracionális kategória.
de azért,mert a tudatmódosítás nem bűn,még nincs értelme minden szert korlátlanul hozzáférhetővé tenni,hiszen vannak valóban veszélyesek is.
ezért a valódi kérdés az,hogy racionális,vagy irracionális alapon akarjuk-e kezelni a problémát.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.23. 22:36:00

@  : Nem gyűjtök, mert mint mondottam volt: az alkohol kivételt képez, ugyanis az a mi társadalmunkban elfogadott dolog, annak ellenére, hogy mérhetlen károkat okozott és okoz a mai napig.
Betiltása lehetetlen.
@rasztaszív: Azért bűn a tudatmódosítás, amiért "bűn", szabálysértés a biztonsági öv és a bukósisak használatának mellőzése a gépjármű közlekedésben.
Ezt már milliószor elmondottam: a kábulatban "minden tevékenység ön és közveszélyes lehet, mert ilyenkor nem a racionális valóságot érzékeli a kábult személy, hanem állandó irracionalitásban van a kábulat miatt, ami életveszélyes dolog."
Várom a kábítószerek legalizálásának racionális indokait, amelyekről mélyen hallgatsz!

Ez bőven sok, elégséges érv.

   2014.06.24. 09:46:39

@bélaybéla:
Pont itt bukik meg az érvelésed, hiszen ha van egy kivétel, akkor miért ne legyen több? Ahogy Rasztaszív is megpróbált erre rámutatni, lehet ideológiai alapon tiltani, de ha racionális alapon képezel kivételeket (ld.: "Betiltása lehetetlen" - és persze, ezt mi is jól tudjuk, hiszen ismert, mi történt az Egyesült Államokban az alkoholtilalom idején), borul az egész ideológiai légvár.
Miért nem elég érv a fű legalizálása mellett az, hogy milliárdokat lehetne a bűnszervezetek zsebéből a magyar állam kasszájába irányítani? Miért nem elég az, hogy a rendőrség feleslegesen elpazarolt erőforrásait lehetne jobb célokra felhasználni?
Hiszen ahogy az alkohol esetében megállapítottad, hogy betiltása "lehetetlen" - értsd: jogilag lehetséges, de a negatív következmények túlsúlya értelmetlenné teszi -, úgy a fűvel kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy az igény megszüntetése lehetetlen, és akár legális, akár nem, a fogyasztók megtalálják a forrásokat. Lehet harcolni ellene, de a józan észnek ellentmond, hogy erőforrásokat pazarlunk és a maffia zsebét tömjük egy jól ismert, egyre többet kutatott szer tiltása ürügyén, ahelyett, hogy például a valóban veszélyes dizájnerdrog-laborok felszámolásával foglalkoznánk, és a legálisan forgalmazott kannabiszból megteremtenénk ehhez az anyagi hátteret.

rasztaszív 2014.06.24. 10:35:37

@bélaybéla: ha ugyanazért,akkor eleve semmi nem indokolja,hogy az egyik csak szabálysértés legyen,a másik bűncselekmény.tehát még ez alapján is legfeljebb szabálysértés lehetne a tudatmódosítás,de csak akkor,ha ugyanúgy veszélyes lenne.ez viszont nem igaz általában a tudatmódosításra,csak egyes szerekre.abból indulsz ki,hogy szerinted semmiféle tudatmódosítás nem megengedhető,de erre nincsenek racionális érveid,így szubjektíven,egy irracionális,vallási jellegű elv alapján mosol össze totálisan különböző szereket.a racionális megközelítés nem minden most irracionális okokból tiltott szer("kábítószer") korlátlanul hozzáférhetővé tétele,hanem az irracionális elemek(a tudatmódosítás tilalma,a fogyasztók büntetése) kiiktatásával a valós veszélyek(egészségkárosítás,függőség okozás)figyelembe vételével szabályozni a szerek forgalmazását.vannak szerek,ahol indokolt a forgalmazás tiltása,és büntetése,de ott sem indokolt a fogyasztók büntetése,amíg ennek csak irracionális okai vannak.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.24. 11:08:32

@  : Dehogy bukik meg! Ha egyszer a társadalmunknak van egy betegsége, az alkohol, attól még nem kell újabbakat melléje legalizálnunk.
Mi lenne, ha bemennél a kórházba és doki azt mondaná a szénanáthádra, hogy:-"uram, vannak még itt nálam a szelencémben temérdek más betegségek is, kiengedek belőle még egy párat: 'ha lúd, legyen kövér'!
Örüljünk, hogy csak az alkohol az egyetlen olyan szer, amely legálisan kiszabadult abból a bizonyos szelencéből, nem kell erre való hivatkozással szándékosan felnyitni azt a szelecét és kitessékelni belőle a többit is!
"Miért nem elég érv a fű legalizálása mellett az, hogy milliárdokat lehetne a bűnszervezetek zsebéből a magyar állam kasszájába irányítani?"
"és akár legális, akár nem, a fogyasztók megtalálják a forrásokat."
Ez édeskevés érvnek, mert akkor a gyermekprostitúciót is legalizálni lehetne ilyen alapon, és akkor maga az állam szedhetné be adó formájában a kislányoktól, kisfiúktól azokat a milliárdokat, amit eddig az alvilág kasszírozott.
Maga az állam legyen a legnagyobb tönkretevője és megrontója a társadalomnak, mert ez sok pénzt hozna? Gratulálok a racionális érveidhez! Nem támogatom!

"ahelyett, hogy például a valóban veszélyes dizájnerdrog-laborok felszámolásával foglalkoznánk, és a legálisan forgalmazott kannabiszból megteremtenénk ehhez az anyagi hátteret"
Az iskolai tanagyagba kell iktatni a drogok veszélyességének a bemutatását, beleértve a dizájnerdrog-laborok tevékenységének szemléltetétével, a halálesetek bemutatásával.A veszélyes utak mellé is újabban kiégett roncsautókat helyeznek, amelyek hatásosak a balesetmegelőzésben.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.24. 11:27:36

@rasztaszív: "abból indulsz ki,hogy szerinted semmiféle tudatmódosítás nem megengedhető,de erre nincsenek racionális érveid"
A bódult állapot épp elég racionális ahhoz, hogy belássuk ennek az állapotnak a veszélyességét, ugyanúgy mint ahogyan az alkohol veszélyes, és ez is racionálisan könnyen belátható.

"eleve semmi nem indokolja,hogy az egyik csak szabálysértés legyen,a másik bűncselekmény."
Ha valaki véletlenül elfelejti bekapcsolni a biztonsági övét ,az nem ugyanaz, mintha valaki szánt szándékkal tudatosan követi el a drgogokkal való illegális használatot.
Akkor lenne ugyanaz, ha valaki eleve ki is szerelné az autójából az övet, és úgy közlekedne.
A fogyasztók büntetése a fogyasztók érdekében történik( veszélyesség miatt), valamint a még nem fogyasztók elrettentése okán, amely szintén elég racionális dolog, mert minden büntetésnek ez az alapja.

rasztaszív 2014.06.24. 19:21:14

@bélaybéla: a bódultság csak a te kedvenced,de a tudatmódosító hatás messze nem azonos a bódító hatással.
szabálysértés is akkor lehetne,ha ugyanolyan veszélyes lenne,mint mondjuk bukósisak nélkül motorozni.de ez nem igaz minden szerre.így ez inkább olyan,mintha a bukósisak nélkül motorozók miatt betiltanánk a motorozást.
ha a tudatmódosítókat fogyasztók büntetése csak a saját érdekükben,a szerek veszélyessége miatt történne,máris nem lenne indokolt akkor,ha egy szer nem veszélyesebb más legális szereknél.elrettentésre főleg semmi ok ilyenkor.előbb meg kéne mondani,miért bűn a tudatmódosítás,mert minden büntetésnek az az alapja.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.24. 20:23:44

@rasztaszív: Nem érdekel, hogy milyen hatás nem azonos milyen hatással.
Kábítószerekről beszélgetünk, amelyek kábítanak, bódítanak.
Azok a dolgok, amelyek tudatot módosítanak, de nem kábítanak és bódítanak, a realitásérzék megmarad, a reflexek és a mozgáskordináció nem változik meg, és nem okoznak függőséget és betegséget, azok nem ön és közveszélyesek: azok fogyaszthatók.
A kábultság és a bódultság még veszélyesebb, mint a bukósisak nélküli motorozás, mert: "minden tevékenység ön és közveszélyes lehet, mert ilyenkor nem a racionális valóságot érzékeli a kábult személy, hanem állandó irracionalitásban van a kábulat miatt, ami életveszélyes dolog."

"ha a tudatmódosítókat fogyasztók büntetése csak a saját érdekükben,a szerek veszélyessége miatt történne"
Most nem a tudatmódosításról beszélünk, hanem a kábítószerekről és a bódulatról.

rasztaszív 2014.06.25. 08:05:57

@bélaybéla: mondjuk,ha csak az a cél,hogy a gyűlölködők kiélhessék a frusztrációikat,és terrorizálhassanak másokat,akkor tényleg nem sokat számít,mi micsoda valójában.
mivel olyan szereket is tiltanak,amik a toxikológiai besorolásuk alapján veszélytelenebbek legális szereknél,sőt nincs kimutatható egészségkárosító hatásuk,és nem okoznak függőséget,ezért egyértelműen a tudatmódosítás tiltásáról beszélünk.
de mintha már kezdene leesni a tantusz,hogy ez úgysem lesz védhető...:)

2014.06.25. 18:23:23

@rasztaszív: Ne vedd támadásnak, ez csupán vélemény...

Ha kellő intuícióval közeledek a téma felé, mindig oda jutok, hogy a könnyű drogok legalizációja az értelmiség részéről egyfajta elitizmus megnyilvánulása. Az elitizmusuk onnan fakad, hogy saját magukból indulnak ki. A saját könnyű drog fogyasztási szokásaikból. A könnyű drogok legalizálásának olyan értelmiségi felvállalói és hívei, mint Istvánffy András, Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton, tudatosan és mérsékletesen fogyasztják a könnyű drog egyik fajtáját, a marihuánát, vagyis a füves cigit. Tudatosan, de nem öntudatlanul, és mérsékelten, de nem mértéktelenül. Ők ebből a tudatos és mérsékelt könnyű drogfogyasztásból indulnak ki, természetesen a sajátjukból, és azt gondolják, tévesen, hogy majd a társadalom ilyenfajta bódulatra fogékony tagjai hasonló tudatossággal és mérséklettel fogják fogyasztani a könnyű drogokat.

S itt a probléma...

Hogy tévednek...

Hogy kevés azoknak a száma, akik tudatosan és mérsékelten fogyasztják a könnyű drogokat, s tömegével vannak olyanok, akik öntudatlanul és mértéktelenül.

A fegyvertartás nem abszolút rossz dolog. De csak az olyan felnőtt társadalmakban veszélytelen, mint Svájc. A magyar társadalom nem felnőtt, ezért én nem támogatom a fegyvertartás bevezetését. Egy olyan társadalom, amelynek többsége mindenféle földmutyi, trafikmutyi, ügynökakta-botrány és NAV-botrány után is beszavazza a hatalomba a FIDESZ-t, nem felnőtt, ezt lássuk be!

Az alkoholfogyasztást hozod fel példának, miszerint ha az szabad és nem büntetett, akkor nyissunk szabad utat a könnyű drogok használatának. Csakhogy pont a magyar alkoholfogyasztás gyermekbetegségei a figyelmeztető jelei annak, hogy miféle katasztrófa szabadulna el a könnyű drogok legalizációjával. Vannak országok, ahol alacsony az alkoholprobléma mértéke (felnőtt társadalom, ugye), de Magyarországon az alkohol már egyfajta betegség (külön orvosok és pszichiáterek foglalkoznak az alkoholproblémás emberekkel), félek kimondani: NÉPBETEGSÉG.

Magam munkás- és alsó középosztálybeli környezetben mozgok. Rengeteg esetet láttam, hogy emberek ronccsá válnak az eltúlzott alkohol- és könnyű droghasználattól. Láttam pozitív példákat is, ahol még időben visszatáncolt az illető a szakadéktól. Emberek tömegei követnek el önpusztítást az alkohol, a cigaretta és a könnyű drogok segítségével. Ha még hozzácsapnánk a fegyverviselést is, egymást puffantanák le. Ilyen egy gyermekes, infantilis társadalom - elpusztítja önmagát.

Lehet, hogy Rasztaszív öntudatosan és mérsékelten fogyasztja a könnyű drogokat. Hasonlóan az alkoholt és a cigarettát is. S valószínűleg a lőfegyvert is szigorúan önvédelemre használná (mint Nacsa Olivér, aki büszke arra, hogy van lőfegyvere otthon és egyszer sem kellett önvédelemre használnia). De ha te felnőtt vagy, az nem jelenti azt, hogy itt mindenki az.

A magyar társadalomban rengeteg a "gyerek", a "nem felnőtt", az infantilis, az öntudatlan és a mértéktelen. Nem készek a könnyű drogokra. Nem készek a fegyverhasználatra. S valljuk be: nem készek az alkoholra és a cigarettára. És még egy csomó mindenre.

Ha úgy akarod legalizálni a könnyű drogokat, hogy a saját tudatos fogyasztásodat veszed alapul, és tudatos fogyasztónak nézed a többit is, miközben sokuk nem az, akkor nem állsz távol az elitizmustól.

Nem adunk a "gyerek" kezébe olyan dolgot, amivel árthat önmagának. Először megvárjuk, míg felnő, vagy tesszük róla, hogy felnőjön. Segítünk abban, hogy érjen. Utána beszélhetünk legalizációról fegyvere, cigaretták, alkoholok, könnyű és kemény drogok tekintetében.

Remélem, érted, amit mondani akarok...

2014.06.25. 18:38:20

@rasztaszív: A katolicizmussal kapcsolatban tudásod bővítésében nagy segítségedre lehet ez a blog:

www.matthaios.hu/

rasztaszív 2014.06.25. 19:18:14

@Ahasverus: ha a racionalitás elitizmus lenne,akkor tényleg nagy baj lenne.nagyon bízom benne,hogy ott még nem tartunk.nekem mások gyereknek nézése inkább tűnik elitizmusnak.de még ha tényleg nem lenne elég érett a társadalom,az sem indokolná azt,hogy irracionális alapon közelítsük meg a problémát.attól biztos nem fog felnőni.ahogy a gyerek sem,ha csak meséket hall.

2014.06.25. 19:44:53

@rasztaszív:

"nekem mások gyereknek nézése inkább tűnik elitizmusnak"

Őszintén: örülnék neki, ha nem kéne gyereknek látnom a magyar társadalom tagjainak többségét. A társadalom tagjai többségében az érzelmei alapján hozz döntéseket, és nem az értelem által. Vagyis a racionalitást maga alá gyűri az irracionalitás.

"attól biztos nem fog felnőni.ahogy a gyerek sem,ha csak meséket hall."

Nem értem ezt az érvedet.Egy infantilis felnőtt a lesajnálással tényleg nem sokat kezd. (A "lesajnálás" is egy gyerekes gesztus -sok "felnőtt" saját reszortja.) Az infantilizmus is felfogható mentális betegségként, ami gyógyítható.

A beteg társadalom lesajnálása nem vezet sehova. A társadalomért felelős emberek - melyek lehetnek jobbról, balról, középről - azon dolgoznak, hogy ez a társadalom meggyógyuljon. Csak a gyógyulás után lehet azon gondolkodni, hogy bevezetjük a könnyű drogokat.

Mellesleg gumicsont a téma a 4K! részéről. Istvánffy elszív egy jointot egy állami intézmény előtt, de nem viszi ki a szervezetét és a híveit Kishantosra, tüntetni és ellenállni. Úgy papol radikalizmusról és emeli zászlajára Dózsa György alakját, hogy közben teljesen pacifista, és elítéli a Tolvajkergetőket az erőszakos módszerekért. Miközben elfelejti, hogy a radikalizmusnak része az erőszak, és egy Kishantost nem lehet megvédelmezni erőszak nélkül.

Ez az egész könnyű drogok legalizációja egy gumicsont, ilyen téren egyetértek Tesz-Vesz kollégával.

rasztaszív 2014.06.25. 23:15:58

@Ahasverus: ha nem akarjuk,hogy a társadalomban a racionalitást maga alá gyűrje az irracionalitás,akkor társadalmi szinten a racionalitást kell választani.ha a lehetséges irracionalitást konkrétan irracionális szabályozással akarod kezelni,akkor te is az irracionalitást választod.ez az irracionalitás ugyanúgy a probléma része,mint a társadalom más tagjainak esetleges más irracionális döntései.valójában éppen ennek az irracionalitásnak a meghaladása lenne a gyógyulás feltétele,és első lépése,a drogkérdés racionális kezelése pedig a gyógyulás útja.
ha neked sincs racionális magyarázatod,miért bűn a tudatmódosítás,akkor marad az,hogy ártatlanokat terrorizálnak,ami csak meglehetős érzéketlenséggel minősíthető gumicsontnak.

2014.06.26. 07:25:45

@rasztaszív: Félre ne értsd... Én kimondottan undorral figyelem, ahogy a rendszerkritikus scénában a radikális jobboldaliak és a feministák kimondottan rendpárti eszközökkel akarják kezelni, mi több, megszüntetni az elidegenedést, mint folyamatot (óh, minő ostobaság!)

Ma a társadalomban a következő rendpárti trendek érvényesek:
- megszüntetni a prostitúciót, méghozzá úgy, hogy egyaránt büntetjük a prostit, a futtatót és a klienst
- megszüntetni a kábítószer-kereskedelmet, méghozzá úgy, hogy egyaránt büntetjük a terjesztőt és a fogyasztót
- megszüntetni a családon belüli erőszakot, méghozzá úgy, hogy büntetjük az elkövetőt, leszűkítve az áldozati kört a nőre és az elkövetői kört a férfira
- megszüntetni a pedofilizmust, méghozzá úgy, hogy nem csupán a tényleges elkövetőt, de a pedofilizmus-gyanús ("pedofilizmusra csábító") szellemi termékek (filmek, könyvek, újságcikkek, képek) szerzőit is büntetjük
- megszüntetni a hajléktalanságot, méghozzá úgy, hogy büntetjük a hajléktalant (a lassú haldoklásért, vagyis annak látványáért, melyre nem vagyunk kíváncsiak, tudni se akarunk róla)
- visszaállítani a tényleges életfogytiglant, a halálbüntetést és a sterilizációt az "eredeti tekintélyébe"

Előbb-utóbb szép rendpárti ország lesz Magyarország, ahol még egy pohár kólát sem ihatsz meg büntetlenül egy közterületen. A legrosszabb mégsem ez, hanem az, hogy maga az elidegenedés nem szűnne meg, vagyis ezek a jelenségek továbbra is fenn maradnának, csak rejtetten. Szép elképzelés, hogy SOHA TÖBBÉ lánykereskedelmet, drogkereskedelmet, családon belüli erőszakot, pedofilizmust, hajléktalanságot, emberölést, de ez UTÓPIA, mely pont a megvalósíthatatlansága és a megvalósíthatatlanság megvalósítására törekvő fanatizmus miatt veszélyes. Az elidegenedés, melynek részei a sok idealista-moralista által rendpárti eszközökkel megszüntetni kívánt negatív jelenség, nem kiiktatható a társadalomból. A "miért?"-re csak azért nem válaszolok, mert messzire vezetne, és erősen OFF-ba vinné a posztot.

Vagyis részben egyetértek veled, csak arra hívom fel a figyelmed, hogy nem kellene átesni a ló túlsó oldalára. Az nem racionalizmus, hogy bevezetjük a könnyű drogokat egy olyan társadalomba, amely nincs rá felkészülve. Természetesen a könnyű drogokról való párbeszéd fontos, melynek teret enged mind a kkbk.blog.hu, mind a konzervatorium.blog.hu.

rasztaszív 2014.06.26. 10:49:50

@Ahasverus: szerintem az adott helyzetben az a racionális cselekvés,ha kivezetjük a törvénykezés irracionális elemeit.ezzel semmi új dolgot nem vezetünk be,hiszen a szerek jelen vannak,csak egy mindennapos jelenség szabályozásán változtatunk.a társadalom felkészületlensége most éppen a probléma kezelésére alkalmatlan szabályozásban nyilvánul meg.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.26. 23:27:38

@rasztaszív: Nem tudom miféle "tudatmódosítókról" beszélsz vagy vizionálsz itt. A poszt a fűről szól és annak legalizálásáról, amely egy kábító és bódító szer, tehát erre ez vonatkozik, mert ebben:"minden tevékenység ön és közveszélyes lehet, mert ilyenkor nem a racionális valóságot érzékeli a kábult személy, hanem állandó irracionalitásban van a kábulat miatt, ami életveszélyes dolog."

A csupán tudatmódosító szerek esetében meg kell vizsgálni, hogy miféle módon "tudatmódosul" az egyén tudata: A tudatmódosulásnak milyen fiziológiai, viselkedésbeli következményei lesznek. Ha olyanok, amelyek vagy veszélyesek, vagy pedig a többségi társadalom erkölcsi felfogásával nem összeegyeztethetőek, akkor nyilván az ilyen tudatmódosítókat is tiltani kell.
Az olyan tudatmódosítókat, amelyek a katolikus hitben való megerősödést segítik elő, azokat természetesen engedélyezni lehet.

2014.06.27. 06:47:40

@rasztaszív: Jó, akkor maradjunk annál a koncepciónál, hogy legalizáljuk a könnyű drogokat. Még mindig ott a nevelés kérdése. Hiszen, merem gondolni, nálad is cél, hogy az emberek tudatosan alkalmazzák a könnyű drogokat, ne pedig szétcsússzanak a fogyasztása révén.

A tudatos droghasználat létező jelenség; van rá példa mind a történelemben, mind napjainkban. Az észak-amerikai és a dél-amerikai indiánok, mielőtt még az európai civilizáció maga alá nyomta volna őket, tudatosan alkalmazták a legkeményebb drogokat. A dél-amerikai indiánok mind fájdalomcsillapítás, mind örömszerzés céljából tudatosan használták a kokaint; használat közben nem estek szét, mert tudták, mi a mérték. Hogy napjainkból is mondjak példát: láttam már, hogy valaki tudatosan használja a speed-et, úgy, hogy nem lesz belőle semmi baja.

Oké, elfogadom egy rövid idő erejéig a koncepciót. Legalizáljuk a könnyű drogokat, mert úgy érezzük, biztonságos, és nem vezeti katasztrófába a társadalmat.

A kérdésem: hogyan lehet elérni azt, hogy emberek tömegei tudatosan fogyasszák a könnyű drogokat?

2014.06.27. 06:51:21

@bélaybéla: @tesz-vesz: Én úgy vettem ki a szavaitokból, hogy ti azt is nagy problémának tartjátok, hogy az emberek mértéktelenül fogyasszák az alkoholt, jelentősen kockáztatva a saját és a környezetük biztonságát. Mivel az alkoholizmus egyre inkább népbetegséggé válik Magyarországon, megkérdem:

Szerintetek hogyan lehetne rávezetni a magyar társadalmat (leginkább annak fiatal tagjait) a tudatos, mérsékelt és kulturált alkoholfogyasztásra?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.27. 10:28:54

@Ahasverus: Rengeteg oka van annak, hogy miért nőtt meg ennyire Magyarországon az alkoholizmus. Ezeket még felsorolni is nehéz lenne itt és most.
Most csak egyetlen, de fontos kérdést emelnék ki, amiből tisztán láthatóvá válik világunk tökéletesen irracionális, önmagából velejéig kifordult mivolta.
Az egészségügy kérdése:
Az ókori keleti társadalmak még okosabban látták ennek a helyzetét, és a megfelelő hozzáállásukkal biztosították, hogy eme fontos ágazat jól működjön.
A tehetős rétegek, az uralkodók állandó orvost tartottak, akit csak addig fizettek, javadalmaztak, amíg az egészségük rendben volt. Amikor megbetegedtek, addig nem kapott az orvosuk semmi fizetséget, amíg meg nem gyógyította őket.
Most mi van?: Az orvosnak állandó betegei vannak, akik után tetemes javadalmazásban részesül, tehát nem érdeke az egész iparágnak, hogy betegek ne legyenek.
A megoldás az lenne, ha az emberek és a munkáltatók által befizetett tb. járulékokat csak az egész évben egészséges személyek után kapnák meg a kórházak és a háziorvos. A megbetegedett személyek után senki nem kapna ebből a pénzből semmit. Valamint az egész évben egészséges emberek az év végén, Karácsonykor visszakapnák a munkáltatójuk által befizetett summa 1/3-át.
Ekkor mindjárt fordulna a kocka: az orvosok, a kórházak, és maguk az emberek is együttesen a betegségmegelőzésben, az egészségben válnának érdekeltté.
Az orvos maga rendszeresen keresné fel a még egészséges embereket, megvizsgálva, ellenőrizve őket és tanácsokkal látná el az egészség érdekében. Akik megbetegednek, mivel utánuk már nem kapna fizetséget sem az orvos, sem a kórház, ezeknek közösen az lenne az érdekük, hogy minél gyorsabban meggyógyítsa a őket illetve , hogy ők maguk meggyógyuljanak.
Ez rendszer az alkoholizmus kialakulása ellen is nagymértékben hathatna.

rasztaszív 2014.06.27. 12:10:03

@bélaybéla:nem kell bizonygatnod,hogy azt sem tudod,miről van szó,az idézett mondatod ezt teljesen egyértelművé teszi.a fű is egy tudatmódosító szer,aminek a hatásairól látványosan fogalmad sincs.
ha azt mondod,hogy a katolikus hitben való megerősödés a fő szempont,azzal pont alátámasztod,amit mondok,hogy szimpla vallási alapú terrorról van szó.ha pedig azt állítod,hogy a katolikus hitben való megerősödés egyezik a többségi társadalom erkölcsi felfogásával,igényeivel,akkor egyrészt natúr hazudsz,másrészt újra kidomborítod a katolicizmus agresszív parazita jellegét.
egyébként,azzal szálltál be a vitába,hogy a katolicizmus igenis másokra erőltetheti a saját irracionális elveit,amikor szorulni kezdtél,hirtelen nem is voltál katolikus,most meg megint ez...ez így komolytalan...:)

rasztaszív 2014.06.27. 12:18:38

@Ahasverus:szerintem a cél a helyzet racionális kezelése.a fogyasztók büntetése minden szer esetén irracionális,hiszen ha nem okoz problémát,akkor azért nincs rá semmi ok,a szétcsúszott függőket pedig nem büntetni kell,hanem segíteni nekik.és nem pusztán a természetes morális érzékünk alapján,hanem a svájci példa megmutatta,hogy ez jóval olcsóbb,és hatékonyabb is.
a másik romboló irracionalitás a valós veszélyesség helyett egy irracionális szempont,a tudatmódosító hatás alapján kategorizálni a szereket,hiszen ez az egyébként szükséges veszélyérzet elmosódása mellett még egyenesen a törvénykezés racionalitását is megkérdőjelezi.
nem az a cél,hogy tömegek fogyasszanak szereket,akár tudatosan,hanem hogy ahol kárt okozhatnak a szerek,ott azt a kárt legalább ne fokozzuk.

rasztaszív 2014.06.27. 12:23:44

@Ahasverus: a többieknek feltett kérdésedre is válaszolnék:sehogy.olyan világot kellene teremteni magunk körül,amelyikből nem akarnak tömegek(és tömegesen a fiatalok...!) menekülni.

2014.06.27. 12:40:59

@rasztaszív: @bélaybéla:

Azt már világosan látom, mi a véleményetek a könnyű drogok témakörében. A következők a kérdéseim:

Szerintetek...

1,mit lehet tenni törvényesen a prostitúció ellen?

2,mit lehet tenni törvényesen a családon belüli erőszak ellen?

3,mit lehet tenni törvényesen a pedofilizmus ellen?

4,hogyan lehetne orvosolni a hajléktalanság-problémát?

5,szerintetek is sok mindenre megoldás lenne a tényleges életfogytiglan, a halálbüntetés és a sterilizálás?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.27. 13:09:03

@rasztaszív: A fű is kábítószer, amely bódít és kábít, függőséget okoz és veszélyes, ezért:"minden tevékenység ön és közveszélyes lehet, mert ilyenkor nem a racionális valóságot érzékeli a kábult személy, hanem állandó irracionalitásban van a kábulat miatt, ami életveszélyes dolog."
Nem mondtam, hogy a katolikus hitben való megerősödés a fő szempont, hanem azt mondtam, hogy ez egy(!) olyan szempont, amely támogatható.
A katolikus hitben való megerősödést a társadalom már elfogadja és tolerálja, mert az nem ön és közveszélyes dolog.
Én továbbra is azt mondom, hogy a katolikusok, közösen a más vallások képvselőivel,valamint az ateistákkal eldönthetik egy népszavazáson, hogy : kívánják-e a kábítószerek legalizálását?
Miért nem mersz szembenézni egy ilyen konkrét kérdéssel?
Bármennyire hihetetlen és felfoghatatlan számodra, de én reformátusként is támogatom a katolikus vallást, mert a magyar katolikus vallás a magyar protestantizmus kiegészítő párja, és együtt képeznek egységet, egészet.
Ez a véres valóság és rendkívül komoly dolog!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.27. 13:21:21

@Ahasverus: Nem a felszínen kell kapargatni a problémákat, hanem gyökerestől kell kiirtani a mételyt a társadalomból.
Ez a métely a kamatozó magánpénzrendszer, amely parazitaként használja ki, éli fel és dobja el az emberi életeket, teszi tönkre a társadalmat, az erkölcsöket és a természetet, a Föld bolygót.
Amíg ez él és virul, addig csak tüneti kezeléseket lehet eszközölni a társadalmi problémákon, de lényegi áttörés nem érhető el.
Tehát elsődlegesen nem az általad felsorolt "problémákkal" kellene foglalkozni és ezekre koncentrálni, mert ezek már csak egy sokkal nagyobb probléma másod, harmadlagos velejárói, amely probléma a mélyben gyökerezik és a társadalom többsége elől elrejtett, elhallgatott.
Ne tereld el tehát a lényegről a kérdést és a szót!

2014.06.27. 17:30:21

@bélaybéla:

"Ne tereld el tehát a lényegről a kérdést és a szót!"

És szerinted mi hajt? A félreinformáltság vagy a rosszindulat? Mert ha az utóbbit gondolod, akkor nagyon félreismersz. Bár a félreinformáltság sem állná meg a helyét, mert bár jelentős problémának tartom a kamatozó magánpénzrendszert (nem vagy a híve, nekem elhiheted), azért az alábbi problémákat sem tartom olyannak, amelyről nem érdemes beszélni. Mert ennyi erővel a könnyű drogok kérdése is harmadlagos dolog a kamatozó magánpénzrendszerhez képest. (Mondjuk valljuk be: az.)

Mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre. Inkább kibújtál alóla. Mindegy. Jogod van megtagadni a választ. Ellenséged meg nem vagyok, két okból sem:
1, magam is releváns problémának tartom a kamatozó magánpénzrendszert
2, nagyjából veled értek egyet a könnyű drogok liberalizációja témájában, nem Rasztaszívvel

Vagyis ne gyárts le belőlem ellenséget, ha megkérhetlek! Köszi!

rasztaszív 2014.06.28. 06:49:03

@Ahasverus: azért ez eléggé heterogén kérdéshalmaz...nem lehetne valami külön topicban?

rasztaszív 2014.06.28. 06:59:33

@bélaybéla: @bélaybéla: no hiszen,te is közveszélyes vagy,a racionális valóságot a vallási kábulatod miatt nem érzékeled,hanem állandó irracionalitásban vagy miatta,és mások életét veszélyezteted.ha ez a hited miatt van,akkor bizony az az,ami közveszélyes,és a saját logikád alapján be kellene tiltani.
az,hogy "kábítószer",csak a hozzád hasonló zavaros agyúak által képzett irracionális kategória.senki nem akar valóban veszélyes szereket korlátlanul hozzáférhetővé tenni,te akarsz veszélyes,és veszélytelen szereket irracionális módon összemosni.a vak is látja,hogy az irracionális kérdés erőltetésével csak a racionális válasz lehetőségét szeretnéd kizárni.amúgy,szerinted,a te kérdésed totálisan irracionális mivolta nem tűnne fel senkinek a népszavazási kérdéseket hitelesítő bizottságban...?:)
az a véres valóság,hogy a tudatmódosítás tilalma,és a fogyasztók büntetése ügyében kizárólag vallási alapú és/vagy irracionális,illetve a valósággal köszönő viszonyban sem lévő érveid vannak.

2014.06.28. 07:21:47

@rasztaszív: Szerintem egy elsőre láthatatlan, sajátos módon összefüggnek az olyan problémakörök, mint a könnyű és nehéz drogok kérdése; az alkohol- és cigiprobléma; a fegyverviseléssel kapcsolatos félelmek és vágyak; a társadalom többségének sajátos vonzódása a halálbüntetéshez, a tényleges életfogytiglanhoz és a sterilizációhoz; a prostitúció; a pedofília; a hajléktalanság; a családon belüli erőszak. Az összefüggés számomra három dolog miatt adott:

1, hiszek a rendszer-szemlélet alkalmazásának helyességében; vagyis abban, hogy mindezen jelenséghalmazok egy rendszerben szemlélhetőek

2, hiszek abban, hogy mindezen (és más fel nem sorolt) problémák a nyugati civilizációban (is) jelentkező elidegenedés megnyilvánulásai, amelyre minden nyugati (és nem-nyugati) társadalom igyekszik valamilyen megoldást adni; mi, magyarok jelenleg a rendpárti gyógyszerrel próbálkozunk, ami szerintem nem fog működni

3, hiszek abban, hogy van egy közös gyökér, amelyből kiindulnak mindezen (és más fel nem sorolt) problémák; (Bélaybéla jófele tapogatózott, mikor a kamatozó magánpénzrendszerről írt)

Oké, te nem rendszer-szemléletet használsz, és szerinted nincs összefüggés, a kérésed így az, hogy ne alkalmazzak OFF-ot. Jó, rendben, tiszteletben tartom a kérésed; majd egy másik topic alatt visszatérünk külön-külön ezekre a kérdésekre, ha gondolod.

rasztaszív 2014.06.28. 12:34:58

@Ahasverus: szerintem mindezek közös gyökere a túlnépesedés,amivel kapcsolatban(de több általad felsorolt pont esetében is) kimutathatóak a társadalmakba integrálódott parazita struktúrák öncélú,társadalmilag káros hiedelemterjesztései.itt nem kis részt az egyházakról van szó,de közel ilyen hangsúlyos az önjáróvá váló,ellenőrizetlen,és szinte már ellenőrizhetetlen bürokrácia.a kamatokon alapuló pénzrendszer viszont valójában csak a folytonos növekedés elvének leképződése,és az elv megvalósulásának fő támasza - ezen minőségében természetesen káros.de ha csak úgy ripsz-ropsz globálisan kiiktatnánk(ha tehetnénk...),az azonnali rendszer-összeomlást jelentene,pár milliárd ember igen gyors éhhalálával,ezért talán célszerű lenne szelídebb módszereket keresni a népesedési trend megváltoztatására,és nem a pénzügyi rendszer szétpiszkálásával kezdeni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.28. 14:47:14

@rasztaszív: A vallási "kábulat" nem ön és közveszélyes, és nem is hasonlítható a kábítószerek okozta bódulathoz, kábulathoz.

Az én kérdésem egyértelmű és világos!
A szakemberek dolga ezután az, hogy eldöntsék, mi minősül kábítószernek: könnyű avagy nehéz drognak, amelyeket a népszavazás tiltó eredményeképp nem szabad engedélyezni.
Ebbe a fű is bele fog tartozni, mert annak hatásmechanizmusát már régóta vizsgálják és ismerik. Tehát a kábulat és a bódulat veszélyes, és nem kívánatos jelenség: Punktum!
Ezen nincs értelme tovább rágódni, mert ez a Napnál is világosabb dolog azoknak, akik nincsenek a hatása alatt és racionálisan gondolkodnak.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.28. 15:00:23

@Ahasverus: Én senkiből nem gyártok ellenséget, hanem csak képes vagyok felismerni az ellenséget.
Egyáltalán nem tértem ki a kérdéseid elől, hanem azok gyökerét tapintottam ki.
Ha a kamatozó magánpénzrendszer mocsarában fuldoklik egy társadalom, akkor addig nincs értelme az egyéb betegségeit megműteni ebben a mocsárban, amíg először ki nem szabadítjuk és jó alaposan le nem tisztítjuk róla még a ráragadt mocskot is.
A helyes sorrend a lényeg, mint minden kezelésnél és műtéti beavatkozásnál, mert különben semmi értelme a beavatkozásnak.
@rasztaszív:
Nincs olyan, hogy "folytonos növekedés elve", mert ilyet sem a természet, sem más rendszer nem ismer és nem támogat.
A "folytonos növekedés elvét" a kamat kényszeríti ki az emberekből, a társadalomból.

rasztaszív 2014.06.28. 17:20:17

@bélaybéla: nem összehasonlítható,hiszen egy veszélyes szer használója alapvetően csak magát veszélyezteti,a saját irracionális vallási elveik társadalomra kényszerítői pedig tömegeket.
a te kérdésed irracionális,és félrevezető.fentebb már kifejtettem,miért - de bocs,jut eszembe,hogy a racionális érvek rád nem hatnak...:)de mindegy is,hiszen te már a szavazás eredményét is tudod,aztán a szakemberek majd meghatározzák,mit is jelentett a kérdés.racionalitás @bélaybéla módra...:)mondjuk a punktum kőkemény érv volt,majdnem meginogtam...:)baszki,a racionálisan gondolkodókra te így inkább ne akarj hivatkozni...:)

rasztaszív 2014.06.28. 17:30:44

@bélaybéla:természetesen nem lehetséges korlátlan növekedés,de per pillanat egy gradációs ciklus növekedési fázisában vagyunk,és úgy teszünk,mintha ez örökké tarthatna.mivel a népesség növekedésének egy viszonylag késői fázisában alakult ki az adott folyamatokat leképző pénzügyi rendszer(kb. 10000 éve kezdődött ez a gradációs ciklus),megint felcseréled az okot az okozattal.de tőled ez már nem meglepő.

Aurelius Respectus 2014.06.28. 18:08:39

@Ahasverus: A 4.pont megoldása nem okozna olyan nagy gondot. Az állam rengeteg hülyeségre költ pénzt pl: stadion építés. Ezekből a pénzekből szociális lakásokat kellene építeni, ahova azok a hajléktalanok költözhetnének akik nem deviánsok, pl: válás után utcára került férjek, ezek kártyákat is kapnának a víz, áram, fűtés fedezésére. A teljesen lepusztultatakat speciális szociális otthonokba kellene küldeni.

Aurelius Respectus 2014.06.28. 18:12:55

@Ahasverus: A 2.pontnál, csak a testi sértést kellene büntetni amit orvos igazol, a többi teljesen bizonyíthatatlan dolog.

Aurelius Respectus 2014.06.28. 18:17:09

@Ahasverus: 1.az önkéntes prostitúciót legalizálni kellene, rendszeres orvosi vizsgálathoz kötni. A kényszerítéses prostitúciót pedig keményen büntetni, jobban mint most.

Aurelius Respectus 2014.06.28. 18:20:40

@Ahasverus: A pedofilizmus elleni mostani szabályozás elég. A tényleges életfogytiglant ellenzem, mert felesleges és sokba kerül, inkább halálbüntetés kellene helyette.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.28. 22:12:04

@rasztaszív: A keresztény vallás elvei senkit sem veszélyeztetnek, hanem a beteg társadalmat és tagjait igyekeznek gyógyítani.
Az én kérdésem nem félrevezető, mert a kábítószerek legalizálásáról szól.Te akarsz félrevezetni azzal, hogy a fű nem minősül kábítószernek, pedig az.
A szavazás eredménye következtethető a közvéleménykutatásokból.
A szakemberek nem a kérdést határozzák meg, hanem azt, hogy melyik szer minősül kábítószernek, mert ezt nem te fogod megmondani, de nem is én, hanem a toxikológus szakemberek.
A punktum nem érv, hanem érzelemmegnyilvánulás.

Nincs olyan sem, hogy túlnépesedés, mert a Földön élő összes ember elférne a Balatonban.
Hangyából össztömegre nagyságrendileg több él a Földön, mint emberből, mégsem mondjuk, hogy a Föld túlnépesedett volna eme rovarból.
A pénzügyi rendszer egyáltalán nem képezi le a "gradációs ciklus növekedési fázisát", mert senki sem erre tervezte azt.
Egyetlen példa és rögtön megvilágosul, aki értelmes:
Ha Jézus szülei a gyermekük születésekor egyetlen gramm aranypénzt elhelyeztek volna szolíd 5%-os kamatos kamatra egy bankban, akkor ha ma visszajönne Jézus és fel szeretné venni a 2014 év alatt felgyülemlett összeget, akkor ha az egész univerzum aranyból volna, akkor sem tudnák neki kifizetni, mert az is kevés lenne. Íme a képlet:1,05 (2014.) hatványon.
Tehát a kamatos pénzrendszer élet és emberellenes, kinyírja a Földet és az emberi társadalmat néhány kiválasztott kedvéért.
Aki ezt védelmezi az a legnagyobb gyilkos és irracionális őrült.

2014.06.28. 23:32:57

@Aurelius Respectus:

"A tényleges életfogytiglant ellenzem, mert felesleges és sokba kerül, inkább halálbüntetés kellene helyette."

Aha...

És miért is lenne jó, ha te hóhérként kirúgnád a széket az "ideális társadalomban" akasztófára ítélt cigánygyilkosság elkövetői alól?

Azon kívül, hogy el lehetne mondani a kocsmában: "Ez se lőne többet sörétessel leánygyermekre!"

Aurelius Respectus 2014.06.28. 23:50:06

@Ahasverus: Vannak szakemberek ilyesmire. Én inkább a Péntek Lászlóra hivatkoztam volna vagy az öregasszonyokat megkínzó, megerőszakoló, szemüket kinyomó állatokra.

rasztaszív 2014.06.29. 00:02:18

@bélaybéla: mondjuk gyógyítás céljából normális emberek nem szoktak más embereket élve elégetni.csak a katolikusok.ja,bocs,a protestánsok is.
de,félrevezető,mert irracionális kategória,amibe veszélyes és veszélytelen szerek vannak összemosva egy irracionális elv mentén.aztán hogy egy irracionális kategóriába a saját kis irracionális elveid alapján milyen szereket akarsz betuszkolni,az totálisan csak a te,meg a magadfajták agylövése.
na mizu,megtetszett a toxikológia szó?helyes,ízlelgesd csak.az alapján a fű még néhány abc-ben kapható fűszernél,élelmiszernél is ártalmatlanabb.
szerinted mikor lehetne kijelenteni,hogy túlnépesedés van?ha egyenletes rétegben befedtük a földet?nem érzed a példád irracionalitását?persze,hogy nem...
a pénzügyi rendszert senki sem tervezte,de mondjuk az európai(kamatos...) bankrendszer kialakulásakor rendesen ott volt a vatikán is.azt számol ki,nekik most mennyijük lehet.

2014.06.29. 06:58:29

@Aurelius Respectus:

1,Én a halálbüntetés helyett sokkal racionálisabb megoldásnak tartanám az életfogytiglani vagy hosszabb távú kényszermunkát munkatáborban vagy bányában. Leküldeni a bányába a gyilkosokat, legyen az a vadállati ösztöneitől vezérelt Péntek László vagy a gyilkosságot racionálisan megtervező, Balkánt megjárt zsoldoskatona. Kemény 24 órás munkaidő az ilyeneknek!

2, A visszaélésektől, látom, nem tartasz. Attól, hogy ha bevezetnék, akkor koncepcionális alapon olyan emberek likvidálására is lehetőség nyílna, akik teljesen ártatlanok. Egy kemény rendpárti országban, ahol alapkő az igazságszolgáltatásban a halálbüntetés, egy Polgár Tamás már rég kötélen lógna. Nem véletlenül nem merik bevezetni Magyarországon az eutanáziát sem - a visszaélések miatt. Annyi szép módja van annak, hogy a törvényekbe nem ütközve likvidáljuk felebarátainkat!

3, A bűnbánat lehetőségének már nem is adsz lehetőséget. Egy Raszkolnyikov milyen szörnyű módon megölte azt a két öregasszonyt - és a végén az Úr lehetőséget adott neki a bűnbánatra és a megtisztulásra. Az emberistenek országában, ahol jogosan és jogtalanul küldhetnek pusztulásba halandókat a hatalmasok, erre már nincs lehetőség.

Igazságszolgáltatás mögé rejtett vérszomj? Éljen az ószövetségi zsidó erkölcs meg a balkáni klántörvények, ahol piedesztálra van állítva a vérbosszú? Vagy jelenleg a halálbüntetés a trendi, te meg csak követed? Esetleg unalmas a ValóVilág és az Éjjel-nappal Budapest, egy nyilvános kivégzés meg nem csupán elrettentő volt a középkorban, hanem szórakoztató és látványos?

2014.06.29. 07:09:17

@rasztaszív: A katolikusok iránt alkalmazott gyűlöletbeszéded nem kimondottan elegáns. Természetesen a PC förtelmes dolog; mindenki szabadon hangoztassa a véleményét, még ha gusztustalan és undorító is. De csak jelzem, hogy Tesz-Vesz, a szólásszabadság dicséretre méltó híve lehetővé tette számodra, hogy szabadon ócsárold a katolikusokat (meg időnként a protestánsokat), ezért megérdemel egy köszönetet, szerintem.

Fehérfarkas a Milita Christin már felhívta a figyelmedet a kereszténységgel kapcsolatos nem tisztességes hozzáállásodra. Én, mint katolikus ember, nem azért olvasom szomorúan a soraidat, mert ki mered nyilvánítani a negatív véleményedet a katolikus egyházzal kapcsolatban (tegyed meg nyugodt szívvel), hanem hogy semmiféle árnyalt és sokoldalú megközelítést nem alkalmazol a témával kapcsolatban.

Székesfehérváron és Budapesten vannak katolikus szervezetek, amik direkt azzal foglalkoznak, hogy alkoholista hajléktalanokat vezessenek vissza a társadalomba. Kettős a feladatuk: egyrészt igyekeznek leszoktatni az alkoholbetegeket az alkoholról, másrészt próbálják a hajléktalanok társadalomba való integrációját elősegíteni. Na most a te olvasatodban ezek a katolikus emberek "elnyomó szemétládák", mert a katolicizmus is nálad egy "elnyomó szemétláda".

Tényleg nem érdemel meg az egész katolicizmus egy árnyalt, komplex, tárgyilagos megközelítést a részedről?

rasztaszív 2014.06.29. 11:11:59

@Ahasverus: pontosan azt kapja tőlem a katolicizmus,amit érdemel,csak valahogy a tárgyilagos megközelítés eleve sértő számotokra.itt most a tudatmódosítás tárgykörében,azon a másik blogon az áldozatok számát illetően.és akkor a kialakulásának a valós körülményeiről,az általuk citált Igaz Tanító valós történetéről(nevéről,koráról),tanításainak kiforgatásáról,a legendáriumuk egyes elemeinek származásáról még nem is beszéltünk.
tudod,hány templomot építtetett Pablo Escobar?már ha mond neked valamit ez a név?

Aurelius Respectus 2014.06.29. 12:00:58

@Ahasverus: Természetesen nem fejtettem ki mindent, hiszen itt csak vita volt és nem törvényelfogadás a parlamentben. A visszaélések elkerülése szerintem is fontos lenne, a koncepciós perek elkerülése miatt. Ezért csak köztörvényes ügyekben lehetne kiszabni, politikaiakban nem. Tehát nem lehetne pl: terrorizmusért, államellenes összeesküvésért kiszabni. A 4.pontban gúnyolodást fedeztem fel. A Valóvilág és az Éjjel-nappal Budapest két szennyműsor és természetesen nem nézem őket.

2014.06.29. 14:30:03

@Aurelius Respectus:

"A 4.pontban gúnyolodást fedeztem fel. A Valóvilág és az Éjjel-nappal Budapest két szennyműsor és természetesen nem nézem őket."

Csak csipkelődök. :D Bár tény és való, számomra visszatetsző, amikor értelmiségiek a halálbüntetés témájával folytatnak egyfajta intellektuális játékot, miközben itt hús-vér emberekről van szó. Ha van valami, amiről nem akarok dönteni, az mások élete és halála. Nincs hozzá jogom. Sajnos nem mindenki mentes az ilyen arroganciától.

2014.06.29. 14:31:31

@rasztaszív: Menj, gyújts fel egy templomot! :D

Egy ilyen parttalan vitához az én időm drága.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.29. 14:55:13

@rasztaszív: Középkori módszerek miatt telnek rettegésben napjaid manapság és ezek kiújulásától félsz a katolikus egyház részéről?
Nem csak a katolikusok és protestánsok "szoktak" akkoriban embereket meggyilkolni barbár módon, hanem ezt megtették mindenhol a világon.

Nincsen összemosva semmi, mert azokat a szereket,amelyek kábítanak és bódítanak racionálisan meg lehet különböztetni azoktól, amelyek ezt nem teszik és nem veszélyesek.
Tehát a kérdés jó és tökéletes.
A fű nem ártalmatlan, és a toxikológusok szerint is kábítószernek minősül.
Lehet, hogy kapható az abc-ben sok minden, de ez nem jelenti azt, hogy legális dolog ezeket önmagunk elkábítására túladagolva felhasználnunk.
A füvet viszont mindenki azzal a céllal fogyasztja, hogy a kábulatot elérje, mert másra az nem használható.
Akkor van túlnépesedés a földön, ha a föld erőforrásai már képtelenek az emberi társadalomat a mai életszínvonalon fenntartani. Itt még messze nem tartunk.Az persze lehet, sőt biztos, hogy az évi 5%-os kamatos kamat szerinti növekedés már nem lehetséges.
Ekkor sem helyes kifejezés azonban a "túlnépesedés" szó használata, mert valójában a problémát nem a népesség számának túlzott volta okozza.

A vatikán az 1800 évek végére tökéletesen elszegényedett, és a patkányok járták át a paloták falait.Mussolini adott a Lateráni szerződés keretében egy tekintélyes összeget a Pápának, aztán ezt a pénzösszeget eléggé el nem ítélhető módon befektették az uzsorás bankszekorba, ahol olyan részvényeket vásároltak fel, amely cégek például fogamzásgátló szereket gyártottak.
Ettől függetlenül persze a katolikus hit nagyszerű és gyönyörű.
Ajánlom, hogy azt is tanulmányozd két fű elszívása között!

2014.06.29. 19:06:36

@bélaybéla: A marihuana-fogyasztás valahogy nem mélyítette el annyira Rasztaszív elméjét, hogy kellően befogadja vagy legalább megértse a katolikus hitet.

Könnyű drogok legalizációja kereszténygyűlölettel - érdekes csomagolás. Nehéz lesz eladni. Nekem biztosan.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.29. 21:28:15

@Ahasverus: Ott már igen nagy bajok vannak, ha valaki az egészséget nem tudja megkülönböztetni a betegségtől, ha valaki a problémák, gondok orvoslása helyett egy bódító, kábító irracionális világba menekül. De ezt kínálja fel megoldásként a világuralmi elit az embeknek, ahelyett hogy maguk rájönnének, hogy kik és hogyan uralkodnak felettük, mégis ebbe a csapdába esnek.
Ha elégedetlen vagy a sorsoddal, akkor inkább kapj be egy pirulát, szívj el egy füves cigit, és akkor minden rendben való lesz!
Inkább az olvasást és a tanulást ajánlanám neki a katolikus-protestáns témában, mintsem, hogy gyűlölködjön és rossz helyen keresse az életének megkeserítőit:
hu.scribd.com/doc/60433877/A-magyar-nep-egesz-sege-Dezs%C5%91-Tibor-madefalvi-lelkipasztor-irasa

rasztaszív 2014.06.30. 09:40:18

@bélaybéla: a tudatmódosítás tilalma középkori,vallási alapú jogelv,a fogyasztók büntetése középkori módszer.
amúgy meg a moralitás teljes hiányára utaló,tipikus suttyó sittes viselkedés,amikor egy agresszor a terrorizáltak rettegésén élvezkedik,és a saját bűneit másokéival relativizálja.
ha eljön az ideje,hogy feltegyük a kérdést,akkor majd megfogalmazzuk,és abban valószínűleg nem a te irracionális szemléleted fog tükröződni.persze,te attól még bepróbálkozhatsz egy népszavazással a saját kérdéseddel.jellemző,hogy még azt is meg akarod szabni,mások mit kérdezzenek...:)
a túlnépesedés-tagadás társadalmilag sokkal veszélyesebb,mint a holokauszt-tagadás,vagy akár szerek valóban deviáns használata.vallási kábulatodban rosszabb vagy,mint egy heroinista,hiszen te tömegeket veszélyeztetsz.ezt kellene büntetni.de ami késik,nem múlik,lehet még erről is népszavazás.
a napóleoni retorziók idején kezdődő vagyonrejtegetés előidézett egy olyan helyzetet,amikor a vatikán nem férhetett hozzá a saját portfólióihoz,és a létezésüket is tagadni kellett.nyugodt legyél,a pozíciók visszaépítése zajlik.

rasztaszív 2014.06.30. 09:44:02

@Ahasverus: a katolicizmus kritikája nem azonos a kereszténygyűlölettel.a kettő azonosítása vagy téves szóhasználat,vagy megint csak a katolicizmusnak a kereszténység kisajátítására irányuló törekvéseit tükrözi.
@Ahasverus @bélaybéla:vizsgáljuk tárgyilagosan a katolicizmust,ajánlottam is pár témát.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.06.30. 10:20:31

@rasztaszív: Teljesen mindegy, hogy mikori jogelv, mert attól még valóban jó és racionális dolog. Egyébként a teljes jogrendünk a római jogra épül, az meg ókori.
Mikor jön el az ideje a kérdésfeltevésnek?
Az én kérdésem tükrözi a társadalom kívánalmait.
Emberek létének, életének a "túlnépesedés" fogalmának a sulykolásával való degradálása és megkérdőjelezése, feleslegessé való nyilvánítása nem bűncselekmény???
Nincs túlnépesedés, csak a rendszer próbálja a működésképtelenségét erre fogni, mielőtt még totálisan megbukna.
Hátha beveszik ezt az emberek és akkor lecsökkenthető a népesség, hogy ugyanúgy lehessen tovább folytatni a kamatos kamat kiszipolyozó rendszerét, mint eddig.
A Vatikán nem fért hozzá a vagyonához, mert elvették tőle és kisajátította az Olasz állam. Ezért nyújtott kárpótlást Mussolini.
A Vatikán a vagyonával az emberek javát kellene, hogy szolgálja, nem pedig uzsorás bankárokra bízva beállni a kiszipolyozók közé.

rasztaszív 2014.06.30. 11:03:17

@bélaybéla: a római jog racionális,az inkvizíció jogelvei nem.jó annak,akinek az érdekeit védi,ennyiben racionális.de ez nem a társadalom érdeke,hanem csak egy agresszív parazita szerveződésé.
hogy mik a társadalom kívánalmai,és mi legyen bűncselekmény,az éppen a kérdésekre adott válaszokból derülhet ki.és fel lesznek téve a kérdések,nem ússzátok meg.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.08. 19:12:11

@rasztaszív: "lássuk a tudományos érveket ez mellett...:)"

a posztot olvastad? persze, majd bemásolom a kommetnek közé majd a kedvedért.

"a tudatmódosítókat fogyasztók büntetésének elve egyértelműen a katolikusoktól ered"

hát persze, izraelben is ezért nem lehet drogozni, meg kínában, japánban sem, meg az arab államokban is a gonosz katolikusok parancsolnak.

még véletlenül orvosi, pszichológiai szempontok szerint.
ostoba vagy, hogy ide kevered a kereszténységet, mondtam már.

"a római jogban még nem volt ilyen"

a római jogban nem volt speed, nem volt heroin. és az illegális kereskedőket kivégezték v száműzték.
nyugodtan olvashatsz római és görög filozófusokat, mit gondoltak pl a mértéktelen élvezetekről, alkoholról.
a cselekvőképesség pedig benne van a római jogban, alkohol, drog miatt.

"sorrendet kell felállítani,hiszen mindent nem tilthatunk be,ami kicsit is egészségtelen."

kicsit? a tudomány jelenlegi állása más mond a fűről, nem csupán személyi egészésgi, de társadalomroboló hatása is van:
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

"tudatmódosítókat használók büntetésének elve kavarja össze a dolgokat.ami egyébként a katolicizmus találmánya.egy vallási alapú jogelv"

láttad a bankok hilton című sorozatot te idióta? vagy láttad az isztanbuli drogcsempész filmjét? törököknél a fogyasztókat is súlyosan büntetik, ahogy a távol- és közel-keleten is. egyes arab országokban a fogyasztókat is halálra ítélik. nyilván a katolicizmus találmánya. ÁLLJ LE EZZEL, DE AZONNAL TE OSTOBA!

a vallási alapú terror egy posztkommununista országban, bravó. még az mszp, meg az mszmp is vallási alapú terror miatt bünteti a könnyű drogokkal kereskedőket. nyilván. az hogy ateisták, és hogy irtották az igazi keresztényeket, semmit se számít!
kopj le marha. de most már végleg

"a parazitaként viselkedő katolicizmusnak."

*

" de nem ti fogjátok megmondani,mi a normális,nem ti fogjátok megmondani,mi legyen a rend. nem ti vagytok az ország. "

csak a többség.
és nem egy elmebeteg infantilis kisebbség.

rasztaszív 2014.07.08. 21:43:12

@tesz-vesz: "attól bűn, mert nem akar a társadalom drogos hülyékkel körbevennie magát"ez bizony egy szubjektív,irracionális érv.a poszt sem támasztja alá a racionalitását,a tudományra hivatkozni pedig nevetséges.
a világ országai a 61-es ensz egyezmény miatt büntetik a fogyasztást.a tudatmódosítás tilalma,és a fogyasztók büntetésének elve katolikus eredetű,hogy miként váltak az egyezmény részévé,az máig nem tisztázott.az egyezmény létrejöttének körülményeiről kevesebbet lehet tudni,mint a Kennedy-merényletről.
a rómaiak idejében is használtak mindenféle szereket,a cselekvőképesség szabályozása is erre utal,de semmit nem tiltottak.
a fűnek vannak káros hatásai,de a káros hatások alapján hétköznapi szereket,tevékenységeket előbb be kellene tiltani.nyilvánvalóan nem a károsító hatások összehasonlítása a tiltás alapja,hanem egy irracionális tényező,a tudatmódosító hatás.
és így eljutunk oda is,hogy mi volt az a közös tényező a kommunizmusban,és a katolicizmusban,ami egy közös irracionális platformra terelte őket:a tömeges agymosás.a 61-es egyezmény a tömeges agymosások hatékonyságát veszélyeztető lsd keltette pánik következménye,lényegében agymosás-védelmi egyezményként funkcionált.ironikus,hogy a kommunizmus bukása hozhat titeket nehéz helyzetbe...:)

prakp 2014.07.10. 13:01:44

@rasztaszív: Az is biztos, hogy a vallás több embert ölt meg, mint a drog. Szerintem a vallást kellene betiltani.

rasztaszív 2014.07.10. 16:17:30

@prakp: azt sem betiltani kellene,hanem racionálisan szabályozni.a vallási elveik számonkérése másokon,és a túlnépesedés tagadása például társadalmilag tolerálhatatlan,jogos lenne büntetéssel fenyegetni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.12. 18:48:27

@prakp: a vallás egy embert sem ölt meg, legalábbis a keresztény vallás nem arról szólt hogy embereket kínozzanak és öljenek meg. ld pilátus udvarát.

és mondd, még mit tiltanál be? a meditációt? a gondolkozást? a békét? a bölcsességet? az emberi értékeket és erkölcsöket? mert kb ez lenne a vallás

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.12. 19:00:55

@rasztaszív: "ez bizony egy szubjektív,irracionális érv.a poszt sem támasztja alá a racionalitását,a tudományra hivatkozni pedig nevetséges."

www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/psy/addictions/drogs/?article_hid=174753

www.origo.hu/tudomany/elet/20000103amarihuana.html

www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

ostoba hülye

"a világ országai a 61-es ensz egyezmény miatt büntetik a fogyasztást, tudatmódosítás tilalma,és a fogyasztók büntetésének elve katolikus eredetű,hogy miként váltak az egyezmény részévé,az máig nem tisztázott."

az arab és indiai országok is, nyilván. meghajolnak a "keresztény ensz" előtt
az ensz mióta keresztény szervezet? tudod mi az az ensz te retardált hülye?

az eu mai álláspontja szerint keresztényellenes, ha lemaradtál valamiről, már tiltják is a focistáknak a kereszt vetést

kereszteny.mandiner.hu/cikk/20130529_keresztenyellenesseg_europaban_minden_kornak_megvan_a_maga_nagy_vaks%C3%A1ga

mandiner.hu/cikk/20120329_gudrun_veronika_kugler_az_europai_keresztenyellenessegrol_intoleranssa_valtak_a_tolerancia_hirdetoi

az ensz nem keresztény, ahogy az eu se, és nemcsak azért mert barroso kommunista szervezetben volt.

"a fűnek vannak káros hatásai,de a káros hatások alapján hétköznapi szereket,tevékenységeket előbb be kellene tiltani."

tehát akkor engedélyezzünk még egy káros szert, bravó! jó logika.

" mi volt az a közös tényező a kommunizmusban,és a katolicizmusban: a tömeges agymosás"

ja hogy ez a rendszer katolicista rendszer, (ezeket te honnan szeded te mérhetetlenül buta állat?) kár hogy nem látom akár még az ortt-n se, ami még a káromkodásokat is engedélyezi az indexnekv pl.

tömeges agymosás, nyilván egy agytudóst a tömeges agymosás vezérli, meg a katolicizmis, amikor ilyeneket nyilatkozik, még véletlenül se a tudományos működése te ostoba:

- A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.12. 19:08:49

@Ahasverus: azért Istvánffy András, Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton- ont ne nevezzük már értelmiséginek.

istvánffy mitől értelmiségi pl?
puzsér meg félig értelmiségi, félig proli.
farkas se túl nag szám, néha mondd okos dolgokat, vagy még akkor se.

elitizmus?

www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.12. 19:14:23

@Ahasverus: 20-21 év legyen a nagykorúság alsó határa. a felsőoktatásban és a gimiben is pedig komolyan kell venni végre az osztályozást, aki tanul, annak nincs ideje bulizni, inni, részegen ordítozni éjjel az utcán.
egy megfelelő rendpárti minta mutatása a médiába. erkölcsös emberek a közéletben, csendőrség létrehozása megerősítése (sokkoló, bilincs, gumibot, tonfa), éjszakai hőzöngök letartóztatása, lenne itt rend, csak akarni kéne, meg állni a csendőrség fizetését

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.12. 19:23:47

@Ahasverus: halálbüntetés teljesen egyértelmű.

én nem a barbár, értelmetlen, immorális szóval jellemezném a halálbüntetést, hanem keménynek, szigorúnak és következetesnek, vannak kemény társadalmak, és vannak puha, gyenge társadalmak, mi utóbbiak közé tartozunk, nyilván a mi bűnöző politikus elitünk nem akar szigorú törvényeket hozni, nem akar kemény társadalmat megalkotni, mert akkor a saját lopásait, saját korrupcióját, és saját életét nehezíteni meg vele.

a halálbüntetés nem immoráls, hanem filantróp. a tisztességes emberek védelme érdekében született, a többszörös (!) gyilkosokat a társadalom nem tolerálhatja. nem a fejüket kell simogatni, hanem megakadályozni, hogy a veszettek újra ölhessenek ártatlan embereket.
ha elm. egy büntényért kevés büntetés jár, akkor miért ne hajtaná végre, kaphat fél évet, egy évet, mi az egy teljesen elkorcsosult véglénynek. amúgy vannak szubkultúrák ahol a börtönévek száma nagyságot jelent, és a börtönből való szabadulás örömünnep, családi ünnep, olyan, mintha egy fehér letenné az érettségit, meg a diplomaosztót, úgy ünneplik a kisebbségek a börtönből kiszabadulást. ha van halálbüntetés, már nem örülnének annyit a deviáns, bűnös életet élő közösségek.

annyiban megtörtént a rendszerváltás a rendőrségnél, hogy a kommunista rendőrnél a cigánynak nem volt mersze visszaszólogatni, ma meg a rendőr még csak jogosan se használhatja ellenük a fegyverét. tehát mégcsak a jót se voltak képesek megtartani, sorosék és a többi cigánytámogató nem magyarok nem engedik.

II. János Pál pápa: Evangelium vitae kezdetű enciklikája, 56:

2266 A közjó védelme követelményének megfelel az állam erőfeszítése annak érdekében, hogy az emberi jogokat és a polgári együttélés alapvető szabályait sértő magatartásformák terjedését megfékezze. A törvényes közhatalomnak joga és kötelessége a vétség súlyosságával arányos büntetés kiszabása. A büntetésnek elsősorban a bűn által okozott rendzavarás helyreállítása a célja. Amikor a büntetést a vétkes önként elfogadja, a büntetés engesztelő értelmet is nyer. A büntetés azonfelül, hogy védi a közrendet és óvja a személyek biztonságát, gyógyító célzatú is: amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához.

2267 Az Egyház hagyományos tanítása -- a tettes kilétének és felelősségének teljes bizonyítását föltételezve -- nem zárja ki a halálbüntetéshez folyamodást olyan esetekben, amikor ez az egyetlen járható út az emberek életének hatékony megvédésére a jogtalan támadóval szemben.

2268 Az ötödik parancsolat nagyon súlyos bűnként tiltja a közvetlen és szándékos emberölést. A gyilkos és mindazok, akik szándékosan vesznek részt a gyilkosságban, olyan bűnt követnek el, amely az égbe kiált bosszúért

rasztaszív 2014.07.12. 22:59:14

@tesz-vesz: "attól bűn, mert nem akar a társadalom drogos hülyékkel körbevennie magát"ez volt az az "érved",aminek a racionalitását szerinted a tudomány is alátámasztja.hogy jönnek ehhez a linkjeid?tán direkt szeretsz bohócot csinálni magadból?:)
képzeld,az arab(és egyéb említett..) országok is tagjai az ensz-nek.örülök,ha segíthettem.a tudatmódosítás tilalma,és büntetése katolikus eredetű elv,az egyezmény létrejöttének körülményeiről pedig szinte semmit nem lehet tudni.de ha erről van linked,hát érdekelne...:)mit nem értesz még...?
ha a fű egészségkárosító hatása miatt aggódnál,akkor elfogadnád,hogy a szerek megítélésének alapja is ez legyen.mivel egyébként is jelen van,semmi új szer nem kerülne bevezetésre,csak legálisan választható lenne egy kevésbé káros.
a kommunizmus,és a katolicizmus tömeges agymosása tény,nem is tudsz egy épkézláb mondatot összerakni ezzel kapcsolatban (se).az,hogy a fűnek vannak káros hatásai,ezt a tényt sehogy nem cáfolja.
amúgy mit remélsz ettől az ordenáré stílustól?hogy majd átveszem?azt várhatod...:)

2014.07.13. 07:13:20

@tesz-vesz: A halálbüntetést nyugodtan konkretizálhatjuk egy példában.

Ha a cigánygyilkosságok elkövetőit kivégeznék, az milyen pozitív üzenetet közölne a társadalommal konkrétan?

Most ha lehet, függetlenítsünk el attól, hogy milyen erkölcsi hulladék az, aki egy puskával rálő egy gyereklányra. Engem is felháborított annak a lánynak a képe, akinek a teste tele van söréttel. De ezért még nem akasztgatnék fel embereket.

2014.07.13. 07:23:38

@tesz-vesz: Mivel említetted a rendőrséget, itt nyugodtan meg is említhetünk egy problémát.

A rendőrség szervezetét teljesen áthatja a korrupció.

hu.wikipedia.org/wiki/Pint%C3%A9r_S%C3%A1ndor_(rend%C5%91rtiszt)

"2010-zel kezdődő belügyminisztersége alatt irányítása alá tartozik az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a 2011-ben létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat is."

Vagyis a köztudottan korrupt ügyekkel bíró Pintér Sándor keze alatt van az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A korrupt Pintér felette áll az országos rendőrségnek és tűzoltóságnak is, vagyis kedvére mozgósíthatja őket.

Jelen esetben ami minket érdekel, az, hogy a köztudottan korrupt Pintér fölötte áll a teljes magyarországi rendőrállománynak. A rendőrség pedig nem kezdett országos sztrájkba, miszerint egy korrupt gazember áll fölöttük, ami bizony keményen kikezdi a rendőrség, mint szervezet becsületességét. Mert milyen szerv az, amelynek legfőbb főnöke egy korrupt gazember. De a rendőri szerveknél nem tiltakozott senki.

"2013. július 3-án Áder János köztársasági elnök nyugállományú rendőr vezérezredessé léptette elő."

A köztársasági elnök (aki elvileg az országot képviseli) is kifejezi tiszteletét egy korrupt gazembernek. No comment...

2014.07.13. 07:34:35

@tesz-vesz: Még mindig a rendőrségnél maradva...

Az enyingi cigánymaffia jelenléte nyilvánvaló. Kurvafuttatás, drogkereskedelem, védelmi pénz, rablás, koldusmaffia, egy-két gyilkosság. Nem csupán Enyingen, hanem a Balatonon. Azt, hogy lefedik-e már a teljes Balcsit, azt nem tudom, de Siófokra már betörtek.

Miért nem számolja fel az enyingi rendőrség?
Mert az önkormányzattal együtt le lett fizetve a gengszterek által.

Miért nem gátolja meg a terjeszkedést a siófoki rendőrség?
Mert a siófoki rendőrkapitányság vezetője két oldalról is kapott pénzt, hogy bizonyos személyeket ne zaklasson. Az egyik hely a siófoki önkormányzat, a másik az enyingi cigánymaffia.

A kisebb rendőrök és közterület-felügyelők folyamatosan zaklatják a kisembert. A nyugdíjas mamóka átgyalogolt a piroson, lecsapnak; a közmunkás megivott az ebédidőben egy sört, lecsapnak; a proli elszívott egy cigit a buszmegállóban, lecsapnak; az autóvezetőnek lejárt a parkolójegye, lecsapnak. Közben a cigány maffiózó milliomos száguldozik a BMW-vel és a Mercivel az utakon, és nem ered utána senki - rá nem csapnak le.

Dolgoztam néhány hónapot a közterület-felügyelőségen is. Annak a vezetői is korrupt gazemberek.

A balatoni térségben (üdülőkörzet, Balatonszabadi, Balatonsóstó) már 4-5 éve betörések és lopások vannak. Vajon kik szervezik meg az ilyen betöréseket és lopásokat? És a siófoki rendőrség miért nem csinál semmit?

Egy korrupt rendőrségnek én előttem nincsen tekintélye. Az egyes rendőrben még (nehezen) megbízom, de magában a rendőrség intézményében már nem.

2014.07.13. 07:42:44

@tesz-vesz:

"csendőrség létrehozása megerősítése (sokkoló, bilincs, gumibot, tonfa), éjszakai hőzöngök letartóztatása, lenne itt rend, csak akarni kéne, meg állni a csendőrség fizetését"

Van némi próbálkozás az állam részéről valami csendőrségféle létrehozására. Egyes településeken kibővítették a közterület-felügyelőség hatáskörét, jogokkal és kötelességekkel. Segíti a rendőrség munkáját, és már lassan ott tartunk, hogy a bűnözőkkel szemben is felléphet... persze erős korlátokkal (pl. nem igazoltathat). Siófokon már a közterület-felügyelőséget úgy hívják: városőrség.

Szép gondolat. Vannak köztük értelmes és becsületes emberek. De sajnos a vezetőik korrupt gazemberek, akik szinte gombnyomásra rendelkezésre állnak a jegyzőnek és a polgármesternek.

A csendőrség/városőrség/polgárőrség ötletét csak két esetben tudom támogatni.
1, ha civil
2, ha állami

Egy Vona Gábornak, Orbán Viktornak, Mesterházy Attilának vagy Pintér Sándornak engedelmeskedő erőszakszervet/magánhadsereget nem akarok látni. Félnék az ilyentől. (Igazából a teljes magyar rendőrállomány Pintér magánhadserege. Azt vadászhat le vele, akit akar. Igen, ez félelmetes.) Az állami és civil kontroll a csendőrség esetében is fontos. Nem lenne jó, ha egy csendőr egyéni bosszúból vagy egy politikusnak engedelmeskedve bántalmazná a kisembert az utcán, vagy akár bárhol.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.13. 13:14:26

@rasztaszív: mondd te elmebeteg vagy?

hogy jönnek a linkjeim? talán ha elovlasnád, tudnád, angolul tudsz?

"az arab(és egyéb említett..) országok is tagjai az ensz-nek."

és ez azt jeletni a te drogos kis világodban, hogy a keresztények parancsolnak az arab és ázsiai országoknak is?

"az egyezmény létrejöttének körülményeiről pedig szinte semmit nem lehet tudni."

de! lehet tudni, te ugyanis tudsz annyit, hogy a "gonosz parazita keresztények" parancsolnak a fű kérdésében az egész világnak, te szerencsétlen hülye!

milyen egyezményről beszélsz te analfabéta, van ennek neve? írójának neve? mert enélkül is büntetik a drogokat a 3. világban te nyomorék.

meg majd én keresgélem az ensz oldalán a te fantázia egyezményeidet, mi? marha

"ha a fű egészségkárosító hatása miatt aggódnál,akkor elfogadnád,hogy a szerek megítélésének alapja is ez legyen."

"ez" legyen??? mi legyen?? nem tudsz egész mondatokban beszélni? nem jutottál el addig az osztályig az általános iskolában, amíg ezt tanították?

"semmi új szer nem kerülne bevezetésre"

ebben súlyosan tévedsz, mivel most már olyan füvek is vannak kaliforniában, amígnek sokkal erősebb a THC mennyisége.

"legálisan választható lenne egy kevésbé káros."

kevésbé káros a sósavnál?

azt várom, hogy végre lekopj le proli, elegem van a tömény ostobaságaidból. a te 8 általánosoddal nem tudjuk tartani a lépést.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.13. 13:46:37

@Ahasverus: miért kérdezel alap dolgokat?

nem lehet ölni ártatlan gyerekeket, embereket - pozitív üzenet a bűnözőknek.

a te dolgod kiket nem akaszgatnál fel.

a mostani elkövetők nem biztos hogy az igazi bűnösök amúgy, én nem bízok jópár bíróban a fontos ügyeknél. a bírák főnökeit ismerjük, tudjuk milyen korrupt, hazug primitív társaság

bándy kata gyilkosa is poz üzenet. rend van, fegyelem, erős, kemény társadalom, igazi férfiakkal, nem pedig korcsokkal.

tudom milyen pintér, tudom milyen kuncze, mi a kérdés?

az a rendőr(vezető) aki korrumpálódik a bűnözővel, olyan mint az orvos aki öl, a politikus az nép- és hazaáruló.
tehát többszörösen is bűnös, hiszen visszaél a ráruházott bizalommmal, egy áruló, rendőrtársai elárukója, ugyanúgy hazaáruló, mint az aki közpénzt lop.
ez is halált érdemel, meg teljes vagyonelkobzást.

20-30 korrupt embert felkötünk bírósági végzéssel, utána már remegnek a bűnözők, igazodik a társadalom, kinő a gerince.
olyan súlyos morális válságban vagyunk, hogy csak ez vezet látható eredményre.

nem szeretem az ilyen gerinctelen szavakat: közterület-felügyelőség, honvédelmi miniszter. emelett idegesítően hosszú is.

az egyszerűség a valódi intelligencia titka, nem a sznob idegen körmondatok.
az csendőr és hadügy miniszter, a honvédelem is hadügy ugyanis, de annyira látszik, hogy még véletlenül se akarnak "militarista" látszatot.

"A csendőrség/városőrség/polgárőrség ötletét csak két esetben tudom támogatni.
1, ha civil
2, ha állami"

hogy lehetne ez magán? nem in-kal security kell. az erőszak, a kényszerintézkedés csakis állami monopólium.

ha sikerül államivá tenni a magyar gárdát, idővel nem tudna nekik parancsolni Vona.
de a magyar gárda jelenleg nem is végez semmiféle ilyen erőszakos, kényszerintézkedő tevékenységet, sajnos. szerintem az enyingi cigánymaffiára nyugodtan rá lehetne őket engedni most is.

nyugodtan össze lehet vetni:

www.youtube.com/watch?v=jprLvrlV-40
www.youtube.com/watch?v=1Lj45NTAqG8

melyikben bíznál szívesebben? a rendezett katonás, fegyelmezett csoportban, vagy a másikban?
tényleg mint az orkok.

rasztaszív 2014.07.13. 20:31:20

@tesz-vesz: no lám.totál alap dolgokkal nem vagy tisztában,utánanézni sértő lenne számodra,így marad a személyeskedés.
szegénykém...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.13. 20:45:42

@rasztaszív: mester, kár hogy nem világosítasz fel mind a 8 osztályoddal, na takarodj

rasztaszív 2014.07.13. 22:21:14

@tesz-vesz:
:)
esetleg még bepróbálkozhatsz azzal,hogy vered a melled,és üvöltesz...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.13. 22:30:05

@rasztaszív: érdemben reagálj (nem mintha eddig sikerült volna) vagy takarodj innen, te szerencsétlen hülye.

rasztaszív 2014.07.13. 22:51:06

@tesz-vesz: mire vársz érdemi reakciót?a hülyézésre?inkább szedd össze magad...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.13. 22:58:02

@rasztaszív: te ostoba, írtam mást is, ha a következő kommented nem tartalmaz érdemi részt, kitiltalak.

rasztaszív 2014.07.13. 23:08:47

@tesz-vesz: bocs,hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem,hogy ez egy ilyen hely.nem leszek meglepődve:)

rasztaszív 2014.07.13. 23:15:37

@tesz-vesz: amúgy biztos vagy benne,hogy amit te művelsz,az megfelel a blog.hu szabályzatának?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.14. 20:39:01

@rasztaszív: már megint NEM LÁTOK ÉRVET!

ÉRVET!

tudod mi az?

te ostoba szemétláda, nem látod, hogy kilométeres kommetnet írtam neked? itt: @tesz-vesz: TELE LÉNYEGI dolgokkal, reagálásokkal tudod.
van benne személyeskedés, mert mérhetetlenül ostoba retardált senkiházi van. de van benne más is.

ez nem bulvár, ha idióta vagy, menj nézd a tévét. itt teljesíteni kell, nem összevissza beszélni .

"amit te művelsz,az megfelel a blog.hu szabályzatának? "
ebben sincs érv! mert mit művelek? amúgy megfelel a blog.hu szabályzatának.

UTOLSÓ figyelmeztetés. elegem van az analfabéta csiripelésedből. ha a következő kommented nem fog érvelést tartalmazni, tényleg kitiltalak.

rasztaszív 2014.07.14. 22:16:41

@tesz-vesz: az,hogy nem tudod,miről van szó,valóban lényegi dolog,csak nem értem,miért vagy rá büszke.mondjuk ez a te dolgod.de miért nekem kellene érvelnem az mellett,hogy te utánanézz?!ha te felkészületlenül vitatkozol,az legyen a te bajod.és kilométeres kommentek nem segíthetnek rajta.esetleg a tiltás...:)))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.15. 19:18:02

@rasztaszív: miért nem tudom miről van szó? miért lennék rá büszke? miért vagyok felkészületlen?
tán nekem kéne belinkelni az ÁLTALAD felvetett egyezményt? és akkor nem lennék felkészületlen? (????)
te ostoba

ha ezekre válaszoltál volna, már írtál volna ÉRVET, lényegi részt, de te csak kinyilatkoztatsz, mesélsz, és nem támasztod alá semmivel.
én nem kommentezek felkészületlenül te szerencsétlen hülye, te bulvározol már jópár napja NEM REAGÁLVA AZ ÉN hosszú lényegi kommentemre

"hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem"

nem, nem te ostoba, ha eddig nem esett volna le, nem ezért tiltalak egy hónapra, hanem mert képtelen vagy ALAP SZINTEN kommunikálni.

itt nem cseverészni kell, meg heherészni, hanem reagálni az én kommentemre.

egy hónapod van hogy utánanézz, hogy kell érvelni. megvolt az utolsó figyelmeztetés. na pá analfabéta, addig járd ki az iskolát.

br1 2014.07.16. 13:53:48

@tesz-vesz: fütyike!a legalizáció vagy tiltás kérdése általad felvetett téma,a tiltás nemzetközi jogi alapja az egységes kábítószer egyezmény.a te hosszú,lényegi kommented legnagyobb része arról szólt,hogy neked erről fogalmad sincs.de az is kiderült belőle(nem először),hogy a magyar nyelvtan ismerete is távol áll tőled.pedig az alapszintű kommunikációhoz előbb azt kellene elsajátítanod.az egód túltengésével párosulva ez így meglehetősen komikus, ne csodálkozz,ha körbe vagy röhögve...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.07.16. 18:21:05

@br1: ó és ezt miért most kell mondani? egyszer már írtam ugyanezt.

"a legalizáció vagy tiltás kérdése általad felvetett téma"

ez mit akar jelenteni? kit érdekel? miért releváns?
amúgy eredendően nem én vetettem fel, tehát lényegtelen, teljesen felesleges mondat, persze, hogy erről szól a poszt. és?

"a tiltás nemzetközi jogi alapja az egységes kábítószer egyezmény"

de nem az egész világon te szerencsétlen. és nem erről volt szó te amnéziás ostoba, két mondatot képtelen vagy megérteni. pedig még összetett mondatokat is alig írok ide. de még így is nehéz megértened.

és nem a keresztények miatt az egész világon, és mivel a nemzetközi szervezetk európában és amerikában is függetlenedtek az egyháztól

ugyanis arról volt szó hogy a keresztények miatt lett tilos a drogozás.
erről nem szól a te fantázia egyezményed. ugyanis nem látom a pontos nevét, és linkjét.

"a magyar nyelvtan ismerete is távol áll tőled"

miért is? mert én írtam ezt:
"hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem"

NEM! nem én írtam ezt te analfabéta. ciki így nyelvtanoznod nem?

br1 2014.07.17. 13:42:20

@tesz-vesz: azt akarja jelenteni,amire végül magad is rájöttél:hogy erről szól a poszt.a tiltás alapja pedig az egységes kábítószer egyezmény,az egész világon.ezt illene tudni,ha már erről posztol az ember.
arról volt szó,hogy a tudatmódosítás tilalma,és a fogyasztók büntetése katolikus eredetű elv.a fogyasztókat az egyezmény szövege miatt kell büntetni,az pedig,hogy az egyezmény részét képező listákra olyan szerek is felkerültek,melyek nem addiktívak,és az egészségkárosító hatásuk jelentéktelen,vagy kimutathatatlan(lsd,pszilocibin,meszkalin), egyértelművé teszi,hogy a tudatmódosítás tilalma valósul meg.természetesen,elvileg,véletlenszerűen is létrejöhetett ez a helyzet - és persze van is olyan,aki ezt elhiszi.
ehhez nem kellett az egész ensz-nek katolikusnak lennie,csak akkor,egyszer kellett elérni,hogy így legyen megfogalmazva az egyezmény.és pontosan ez az a pont,ami roppant mód homályos.megdöbbentő,hogy százmilliókat terrorizálnak egy olyan egyezmény miatt,mely egyezmény létrejöttének körülményeiről alig lehet tudni.

igen,amit idéztél,azt is én írtam,az is helyes nyelvtanilag,és azt sem érted.ez nem nekem ciki...:)

br1 2014.07.17. 13:49:35

@tesz-vesz: ja,bocs,mivel - úgy tűnik - nehézséget okoz számodra a keresés a neten,itt a link az egyezményről:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=96500004.TVR

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.02. 12:42:31

@br1:

"azt akarja jelenteni,amire végül magad is rájöttél: hogy erről szól a poszt, ezt illene tudni,ha már erről posztol az ember."

ja hogy erről szól a poszt! kösz hogy mondtad, épp időben szóltál, már kezdtem elfelejteni!
még jó hogy emlékeztetsz miket vetek fel, és miket nem!

" tiltás alapja pedig az egységes kábítószer egyezmény,az egész világon"

az egész világon te retardált? te belinkeltél egy 1965-61-es rendeletet. vajon a közel-keleten meg kis-ázsiában addig lehetett drogozni?

és hol vannak benne a "parazita keresztények"? azt nekünk kell odagondolni?

"ehhez nem kellett az egész ensz-nek katolikusnak lennie,csak akkor,egyszer kellett elérni,hogy így legyen megfogalmazva az egyezmény"

egyszer? :D a katolikus egyház egyszer vett egy NAAGY lendületet, egyszer mélyen belenyúlt a zsebébe, és elintézte hogy az ensz egyszer mélyen katolikus törvényeket hozzon az egész világra!
hát ezért paraziták a keresztények! már mindent értek!

"roppant mód homályos.megdöbbentő,hogy százmilliókat terrorizálnak"

a titkos katolikus kommandó az új ávó!
a roppant mód homályos meg te vagy!

"hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem"

a szemantika a nyelvtan, nyelvészet része nem? nem helyesírási hibára gondoltam te majom.
tehát NEM "helyes nyelvtanilag, és azt sem érted.ez nem nekem ciki"

br1 2014.08.02. 19:08:00

@tesz-vesz: még idézni sem vagy képes tisztességesen,de kell is ennyi gátlástalanság,ha már ártatlanok elleni terror mellett érvelsz.
a '61 előtti közel-keleti,és kis-ázsiai helyzet semmiben nem befolyásolja azt a tényt,hogy ma az egységes kábítószer egyezmény a tiltás alapja.az egész világon.
nem a keresztények,vagy a kereszténység parazita,hanem a katolicizmus a kereszténység parazitája.
egyértelmű,hogy a tudatmódosítás tilalma,és a fogyasztók büntetése katolikus eredetű elvek,és egyértelmű,hogy ezen elveket érvényesíti a mostani szabályozás.a kérdés csak az,hogy hogyan jött létre ez a helyzet.ha van róla valami infód,akkor elő vele,nagyon érdekel.
még szemantikailag sincs igazad,de ha kicsit elmerülsz a témában,az csak jót fog tenni neked...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.02. 20:44:49

@br1: ártatlanok elleni terror? melyik dimenzióban? :) aki a korcsosulást pártolja, terjeszti, propagálja, az miért lenne ártatlan?

miért nem tudok idézni?

"azt a tényt,hogy ma az egységes kábítószer egyezmény a tiltás alapja.az egész világon."

mivel ez 1965-ös, ezért nem lehet alapja az egész világ jogforrásának. ezt te nem is érted, ugye? nem baj.

szóval az evangélikussokkal minden oké? meg a reformátusok, baptisták?

"ha van róla valami infód, akkor elő vele"

nincs infóm, érted? mert ez nem vallási alapon jött létre, hanem TUDOMÁNYOS alapokon:

A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa
www.metropol.hu/cikk/958122-a-marihuana-es-a-tanulas-osszefuggesei

miért nincs igazam szemantikailag? érv nem lesz? ja hogy merüljek el a témában, köszi már minden világos!

beszélhetünk hermeneutikáról is akkor, ha nem tetszik a szemantika szó.

br1 2014.08.03. 00:39:48

@tesz-vesz: amíg nincs racionális érv,hogy a tudatmódosítás miért bűn,addig a tudatmódosítókat fogyasztók büntetése ártatlanok elleni terror.aki ezt a korcs,kirekesztő,vallási alapú terrort pártolja,propagálja,az bűnös.
az egyezményt '65-ben iktatták törvénybe nálunk.ezen mit nem értesz?:)
akkor lenne tudományos alapú a szerek megkülönböztetése,ha valóban az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás lenne a megítélés alapja,és nem a tudatmódosító hatás.
ha majd meg tudod mondani,hogy nyelvtanilag,szemantikailag,vagy akárhogy mi a bajod,akkor követelhetsz érveket.de előbb mondj valamit...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.03. 16:51:27

@br1: te csak ezt tudod mondogatni te papagáj? te teljesen hülye vagy? te ostoba féreg, komolyan képtelen vagy értelmezni ezt?

ez miért nem RACIONÁLIS ÉRV? ez miért nem a TUDOMÁNY álláspontja te drogos kis patkány? :

"A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa"
www.metropol.hu/cikk/958122-a-marihuana-es-a-tanulas-osszefuggesei

ostoba senkiházi, degenerált

"az egyezményt '65-ben iktatták törvénybe nálunk.ezen mit nem értesz?:)"

ezen mindent értek, ez egy 1961. március 30-án kelt egyezmény. és?
egyezmény, nem pedig törvény erejű rendelet, nézzük meg pl az 1950-es new york-i egyezményt a bordélyházakról, prostitúcióról, amit senki sem tart be, még az usa államai se, kb ilyen erejű ám ez is az egész világra te idióta, semmiféle hatása nincs túlzottan az EGÉSZ világ működésére, de azért nyugodtan ringasd csak magad a csaját beteges ostobaságidban

"akkor lenne tudományos alapú a szerek megkülönböztetése,ha valóban az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás lenne a megítélés alapja,és nem a tudatmódosító hatás."

te egy beteg ember vagy. az egészségkárosító hatás a megítélés alapja, mégegyszer bemásoljam Freund Tamás akadémikust? vagy a többit a posztban? hányszor még, te degenerált?

látod, a drogosok ilyen ostobák mint te, ezért nem kéne pártolni a drogozást.

"ha majd meg tudod mondani,hogy nyelvtanilag,szemantikailag,vagy akárhogy mi a bajod"

persze, elmondom újra, már elmondtam, de elmondom újra, a szívemen viselem a fogyatékosok gondozását:

-ha a következő kommented nem tartalmaz érdemi részt, kitiltalak.

-bocs,hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem,hogy ez egy ilyen hely

még mindig nem érted ugye? nem baj. majd még kitiltalak párszor aztán delíriumos álmodban talán leesik, mi az az érvelés

br1 2014.08.04. 02:53:44

@tesz-vesz: ez arra racionális érv,hogy a fűnek vannak káros hatásai.amit senki nem kérdőjelezett meg.más szereknek is vannak káros hatásai,azzal kell összehasonlítani.és ha ez lenne a megítélés alapja,akkor nem lenne illegális.egyértelműen a tudatmódosító hatása miatt illegális,ahogy sok más szer is.olyanok is,amelyeknek egészségkárosító hatása nincs,nem kimutatható,vagy még nem is vizsgálták.a tudatmódosítás tilalmát viszont sehogy nem támasztják alá az engedélyezetteknél kevésbé káros szerek káros hatásai,ahogy a fogyasztók büntetését sem.
találkoztam már evolúció tagadóval,túlnépesedés tagadóval - ensz tagadóval még nem...ez egy új kategóriája a hülyeségnek...:)
a hivatkozott kommented nem tartalmaz más érdemi részt,csak a tudatlanságodat ecseteled,és trágárkodsz.mondhatni,a szokásos.amíg ennyire vagy képes,addig szemantikailag is helyes az a mondat.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.24. 13:03:15

@br1: szerintem a TUDOMÁNY összehasonlította más szerekkel is. szerinted nem? hivatkozz.

nem lenne illegális, mert vannak más veszélyes legális szerek? végülis, ha egy török bejutott a várba, akkor engedjük be mindet, nem? sok más gyerek is egyest kapott, nekem is az lett a dogám, nem baj.

felejtsd el a a tudatmódosítást. a háttérhatalom ezt akarja.

hol tagadom az ensz-t te degenerált?

br1 2014.08.24. 17:17:02

@tesz-vesz: szerintem is.és az jön ki,hogy pl. az alkoholtól sokan meghaltak,a thc-től meg nem .sőt,az lsd,pszilocibin,és meszkalin esetében az egészségkárosító hatás jelentéktelen,vagy kimutathatatlan,mégis tiltják.
ezek a szerek jelen vannak,beengedni már nincs hova.valójában az a kérdés,hogy a használt szerek között miért,mi alapján teszünk különbséget.racionálisan,az egészségkárosító hatás,ás a függőség okozás alapján,vagy valamilyen irracionális elv alapján.a tudatmódosítás tilalma,és büntetése vallási alapú,vallási eredetű jogelv,racionális magyarázat nincs rá.vagy csak titkolod...:)

te lovaltad bele magad a hülyeségbe,míg végül kijelentetted,hogy semmiféle hatása nincs az ensznek.pedig mennyivel egyszerűbb(és tisztességesebb...)lenne belátni,hogy az egységes kábítószer egyezmény létezik,és hatással van a világra...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.08.30. 22:26:30

@br1: .a tiszta alkohol tényleg veszélyes, a sör meg nem. a sörtől se haltak meg sose.

a thc-tól nem haltak meg? a tüdőrák pl tényleg nem halálos.

"az lsd,pszilocibin,és meszkalin esetében az egészségkárosító hatás jelentéktelen,vagy kimutathatatlan,mégis tiltják."

azok a csúnya felnőttek tiltják.
honnan veszed az infóidat? merhogy nincs forrásod, akkor ugye te orvos vagy, tudós, aki saját adatokkal dolgozik?

ha akárcsak egyszer kipróbálsz lsd-t, olyan elváltozásaid LEHETNEK, hogy utána később bármikor előfordulhatnak hallucinációk, de ez még belefér a természetes agyi tevékenységbe, ugye?

"Legveszélyesebb mellékhatása az ún. flashback, amely az egyszeri használat után évek múltán is bármikor jelentkezhet.
Pszichikai függőséget alakíthat ki. Használótól függően hozzájárulhat a lappangó pszichés betegségek felszínre töréséhez (skizofrénia, paranoia, pánikbetegség, halálfélelem, ön- és közveszélyes magatartás ). " wiki

ostoba, olvasatlan, tudatlan, degenerált barom vagy, mikor szeretnél már végleg lekopni innen? hagyd a komoly dolgokat a felnőttekre.

".a tudatmódosítás tilalma,és büntetése vallási alapú,vallási eredetű jogelv,racionális magyarázat nincs rá.vagy csak titkolod...:)"

és soha nem fogom elárulni. mert én titkolom. a vallást meg ne kezdd el megint.

az hogy ebben a kérdésben és sok más dologban nincs hatása nem azt jelenti hogy tagadom

br1 2014.09.04. 02:23:33

@tesz-vesz: ó,igen,az a szörnyű flashback...fogalmatlanságod újabb bizonyítéka...:)villanásnyi pszichedelikus élménye bárhol,bárkinek lehet,lsd nélkül is csak aki még nem trippezett,annak nincs mihez hasonlítania.

te lennél a felnőtt,a gyerekes hisztiddel? nap vicce:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.04. 08:54:46

@br1: idióta, hallucinációk bármikor lehetnek? ja , A BOLONDOKNÁL! na le lehet kopni ostoba.

annyi eszed nincs, mint egy darab kőnek, buta drogos
nekem nincs fogalmam róla? miért is? mégis én másolom be a fogalmát:

"A Flashback az LSD (lizergsav-dietilamin) nevű kábítószer egyik veszélyes mellékhatása. Az LSD használata során átélt trip (pszichodelikus utazás) későbbi megismétlődését jelenti (használat nélkül), véletlenszerű időpontban. Bármikor előfordulhat, a szer használata után néhány nappal vagy akár évekkel később is. Hatása általában jóval gyengébb mint maga a trip, érzelmi hullámzás, egyensúlyzavar lép fel, illetve az érzékelés megváltozik. A valóság elmosódik, esetleg megszűnik, álomszerű állapotba kerül az átélő. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a trip teljes intenzitásában megismétlődik."

Abraham H. D. (1983): Visual phenomenology of the LSD flashback. In: Arch Gen Psychiatry. 1983 Aug;40(8):884-9.

rasztaszív 2014.09.04. 10:05:33

@tesz-vesz: hallucinációnak az nevezi a pszichedelikus élményét,aki nem tud vele mit kezdeni.
számos más emberrel is előfordult,és mivel velem is,biztos vagyok benne,hogy lehetnek pszichedelikus élmények még mielőtt bármilyen szert megismert volna az ember. aki már trippezett,és csak onnan ismeri(vagy onnan se...),az flashback-nek nevezi.és akiket nagyon zavar,hogy mások más módon is igyekeznek megismerni a világot,azok démonizálni próbálják már ezt a kifejezést is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.07. 16:05:00

@rasztaszív: "hallucinációnak az nevezi a pszichedelikus élményét,aki nem tud vele mit kezdeni."

ja, és te már uralod az Erőt

"számos más emberrel is előfordult,és mivel velem is,biztos vagyok benne,hogy lehetnek pszichedelikus élmények még mielőtt bármilyen szert megismert volna az ember"

te most az alvásra, álmodásra gondolsz? mert amúgy nem, nem minden embernek vannak hallucináci... "pszichedelikus élményei ", CSAK A BOLONDOKNAK.

"és akiket nagyon zavar,hogy mások más módon is igyekeznek megismerni a világot,azok démonizálni próbálják már ezt a kifejezést is. "

nagyon zavar ja, csak amikor autót vezetsz és rádjön a pszihó élmény, akkor véletlenül halálra gázolhatsz egy kisgyerekes családot, vagy kilöksz pár embert a metró, villamos elé, na most képzeld el a sok korcs embert, ahogy tömegesen használják a legálisnak kiharcolt szereket, drogokat, mennyivel nő meg statisztikailag a balesetek, atrocitások száma? de nem kell gyilkosságra gondolni, elég a mostani eset a villamoson, ami történt velünk, egy idióta bolond/részeg/drogos molesztálja az utasokat. az ilyen apró dolgok is zavaróak ám. ti démonizáljátok a társadalmat.

rasztaszív 2014.09.08. 05:36:28

@tesz-vesz: tehát ha egy katkó hallucinál,az valami marha magasztos dolog,akár szentté is avatják,mindenki más bolond.világos.
az lsd megismerése csak azt okozza,hogy van mihez hasonlítani a későbbi spontán élményeket,a baleset nektek ebben annyi,hogy aki megismerte,azt már nehezebben veritek át.családok kiirtását vizionálni ebből a helyzetből eredő elfogultságnak tűnik...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.08. 16:40:16

@rasztaszív: katkó hallucinál? szoktak?

ja, akkor nyilván alonsók és vettelek lesznek az lsd-től meg a drogoktól a retardáltak. értem, felesleges is arról beszélni, hogy baleset lehet belőle, a szent drog csak jó, mer csak.

csak sajnos nem látok statisztikát erről, azok a gonosz katkók letiltották titkos szervezeteikkel ezeket a teljesen hiteles tudományos eredményeket, ugye? azért nem mutatod?

"az lsd megismerése csak azt okozza,hogy van mihez hasonlítani a későbbi spontán élményeket"

nincsenek spontán élményhallucinációk te idióta.

"aki megismerte,azt már nehezebben veritek át."

ja hogy függő lesz? ja nem, csak a jó kapszulát vette be a mátrikszban, hülyegyerek.

rasztaszív 2014.09.08. 18:50:44

@tesz-vesz: te állítottad,hogy az lsd használata családok kiirtásához vezethet.lássuk a hiteles tudományos eredményeket,amik ezt támasztják alá...:)

akkor a hallucináló katolikus szentek mind bolondok voltak?vagy szedtek valamit...?:)

az lsd nem okoz függőséget.

égeted még magad egy kicsit...?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.09. 18:03:57

@rasztaszív: vezetHET. kérdeztem, a vezetés közbeni hallu szerinted alonsová teszi az embert? vagy súlyos balesetet okozhat?

tök felesleges ám nekünk kommunikálni, menj beszélj anyáddal, hátha felpofoz ilyenekért.

a katolikus szentek nem történtek meg, az csak mese, mítosz, mint szent györgy és a sárkány, mint a garabonciás, mint a csodaszarvas.

hogy én égetem magam te retardált?

az LSD valóban nem okoz fizikai (!) függőséget, viszont kedvezőtlen mentális hatásai is lehetnek, mint például aggodalom, zavaró érzékcsalódások több évvel a szer egyszeri használata után.

én erre reagáltam a függőséggel:
"a baleset nektek ebben annyi,hogy aki megismerte,azt már nehezebben veritek át."

"ja hogy függő lesz? ja nem (!), csak a jó kapszulát vette be a mátrikszban, hülyegyerek. "

dehát nem érted, na menj takarodj anyádhoz!

rasztaszív 2014.09.10. 20:52:06

@tesz-vesz: mondj egy esetet,amikor lsd miatti "flashback" okozott balesetet.amíg nem sikerül,addig ez mese.
látom,nem maradt más lehetőséged,mint minden spiritualitás tagadása.csak akkor mire a kereszténykedés,meg a biblia idézet a fejlécben?szánalmas...
ja,ha arra reagáltál,ahhoz meg nincs köze annak,amit írtál.az lsd tudniillik valóságos,a mátrix meg egy film.úgy tűnik,te szerek nélkül is kevered a kettőt..:)

az anyázás a te szinted,megértem,hogy ragaszkodsz hozzá...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.12. 18:09:20

@rasztaszív: egy esetet? akár többet is. "amíg nem sikerül,addig ez mese" te ostoba. mérhetetlenül primitív vagy.

www.weau.com/home/headlines/Deadly-weekend-accident-brings-up-new-concerns-about-LSD-211923751.html

"Végzetes változásokat idézhet elő az agy működésében, s ez hosszú távon elmezavarhoz vezethet. Az LSD hatása alatt megnő a balesetek valószínűsége, ezért ilyenkor autót vezetni, biciklizni, vagy bármilyen gépet működtetni különösen veszélyes lehet. Általában nem alakít ki függőséget, de a túlzott fogyasztás következtében az ember elveszíti a kontaktust a külvilággal. A korábbi élmények teljesen váratlanul is visszatérnek, s bár rövid ideig tartanak, olykor rendkívül erőteljesek lehetnek, s megzavarhatják az ember elméjét. Az LSD birtoklása, osztogatása vagy árusítása illegális. Hasonlóan a heroinhoz és a kokainhoz, "A" kategóriás drognak számít."
iqdepo.hu/dimenzio/15/15-15-12.html

"mint minden spiritualitás tagadása."

ki tagad minden spiritet te idióta?

"csak akkor mire a kereszténykedés,meg a biblia idézet a fejlécben?szánalmas..."

ha nem hiszek a csodaszarvasban, akkor már nem is vagyok magyar? te analfabéta

nem keverem te balf*ék, csak mutatom milyen butaságokat beszélsz folyamatosan

az én szintem? az én szintem az érvelés (amit tőled még nem láttam), a személyeskedés csak grátisz

rasztaszív 2014.09.13. 01:11:06

@tesz-vesz: egy elég lesz.és ne feledd,a "flashback"-ről volt szó.szerek hatása alatt egyébként sem szabad vezetni,ezt már többször tisztáztuk.ha ezzel jössz,az itt megint csak a tőled jól megszokott terelés,nem a "flashback" veszélyessége melletti érv.de egyébként egy minden alátámasztás nélküli propagandaszöveg nem lenne érv még az lsd káros hatásai mellett sem. ahhoz is több kellene.
ki szerint bolond mindenki,aki szerek nélkül "hallucinál"(a te szavaddal)?esetleg nem te voltál?most akkor a hülyeséged védelmében feltalálod még a materialista spiritualizmust is?:)vagy mi lesz?:)felvilágosítalak:magyar lehet full materialista is,hívő nem.a szokványos valóság mögé látni:ez minden spiritualizmus lényege.még a katolikusé is.
értem én,hogy mire görcsölsz,de ha te magad beszélsz butaságokat,és hollywood-i filmekkel "érvelsz",azzal csak a saját butaságodat mutatod.az ordenáréságoddal meg grátisz teszed ugyanezt...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.13. 18:32:18

@rasztaszív: "egy elég lesz"

VOLT MÁR, nem láttad fent a linket? te vak vagy? vagy az érzékelésed megint megváltozott. most is trip van pajtás?

flesbekket te még mindig nem tisztáztad, holott te kötöttél bele.

"és ne feledd, a "flashback"-ről volt szó."

szóval most olyan idióta vagy, hogy megkülönbözteted az lsd hatását az emberre, meg a flesbekket. bravó, az óvodába még elmenne az ilyen érvelés, de itt nem, te degenerált.

"szerek hatása alatt egyébként sem szabad vezetni,ezt már többször tisztáztuk."

hol tisztáztad? ezzel:

"mondj egy esetet,amikor lsd miatti "flashback" okozott balesetet. amíg nem sikerül,addig ez mese."

vagy ezzel?

"a baleset nektek ebben annyi,hogy aki megismerte,azt már nehezebben veritek át. "

konkrétan mondd meg, hol tisztáztad te ostoba, mikor még arra is megkértél, hogy linket mutassak, ahol az LSD hatása alatt baleset történt.

mert az lsd hatása a megváltozott értékelés, érzelmi hullámzás, egyensúlyzavar, valóság elmosódása. ja hogy te már ezt is tisztáztad, értem.

"A Flashback az LSD (lizergsav-dietilamin) nevű kábítószer egyik veszélyes mellékhatása. Az LSD használata során átélt trip (pszichodelikus utazás) későbbi megismétlődését jelenti (használat nélkül), véletlenszerű időpontban. Bármikor előfordulhat, a szer használata után néhány nappal vagy akár évekkel később is. Hatása általában jóval gyengébb mint maga a trip, érzelmi hullámzás, egyensúlyzavar lép fel, illetve az érzékelés megváltozik. A valóság elmosódik, esetleg megszűnik, álomszerű állapotba kerül az átélő. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a trip teljes intenzitásában megismétlődik."

Abraham H. D. (1983): Visual phenomenology of the LSD flashback. In: Arch Gen Psychiatry. 1983 Aug;40(8):884-9.

nem tudtál választ adni arra se miért kell belekeverni a kereszénységet, csak annyit makogtál hogy azért mert "ez titkos", nem tudsz te semmit, csak makogsz mit egy majom. de lefogadom, még mindig olyan ostoba vagy, hogy még mindig kereszténységet idekevernéd. hamarosan tiltás lesz örökre, mert elmebetegekkel felesleges beszélgetni.

nem tudtad alátámasztani. nem érvelsz, ezért tiltás jár, nagyon jól tudod.

"felvilágosítalak:magyar lehet full materialista is,hívő nem"

hívő nem lehet magyar? á, nem is érdekel egy pszichopata szövegelése. olyan vagy mint egy vírusos számítógép. összevissza dobálod a szavakat, mondatokat.

és miért nem éehet "hálivudi filmekkel érvelni"?
mert szerinted butaság? az szerinted érv, hogy azt mondod: szerinted butaság.. édes Istenem, olyan amatőr vagy, érik a tiltás.

rasztaszív 2014.09.13. 22:43:44

@tesz-vesz:
te állítottad,hogy a "flashback" veszélyes.
"csak amikor autót vezetsz és rádjön a pszihó élmény, akkor véletlenül halálra gázolhatsz egy kisgyerekes családot"
úgyhogy most már bizonyíts.a propagandaanyagodban sehol nincs egy bizonyított eset sem.

a vezetés kérdését pedig ezzel tisztáztuk,igaz,hogy itt még csak egyszer:
"a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek köre pedig egyébként is szabályozva van,racionálisan,ezért ezen senki nem is akar változtatni."
mondjuk,olvasni kéne a saját blogodat...:)

most legutóbb úgy jöttek ide a keresztények,hogy nincs alapod különbséget tenni a szerhasználat nélküli pszichedelikus/spirituális élmények között.ha az egyik bolond,akkor a másik is.ha pedig minden spiritualitást tagadsz,nem lehetsz keresztény sem.magyar lehetsz materialistaként,de hívő nem.és ebből sehogy nem következik az,hogy hívő nem lehet magyar.ez a következtetés már a saját agyi defekted eredménye.

te figyu,ha az nem érv,hogy azt mondod,akkor ne érvelj vele,és akkor majd nem égsz be vele:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.14. 18:29:00

@rasztaszív:

www.weau.com/home/headlines/Deadly-weekend-accident-brings-up-new-concerns-about-LSD-211923751.html

ez a link mi a k anyád, te idióta?

már megint rohadtul nem érted hogy jönnek egymásba a mondatok, analfabéta.

folyamatosak érvelek, pl Abraham H. D.
te meg ostoba vagy.

"a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek köre pedig egyébként is szabályozva van,racionálisan,ezért ezen senki nem is akar változtatni.
ha ezer olyan irracionális jellegű szabályozást felsorolsz"

"mondjuk,olvasni kéne a saját blogodat.."

ez nem a blogom, ez egy komment, amit nem is nekem címeztél, ja bocs, hogy nem ovlasom el, ami nem nekem lett szánva.

mondjuk nem értem, ha egyszer leírod a fentit, akkor máskor meg nekem kell mutatnom olyat, ami a szabályozáson túl van, de te ezt nyilván nem érted újra, különben nem lennél ilyen ostoba:
"mondj egy esetet,amikor lsd miatti "flashback" okozott balesetet. amíg nem sikerül,addig ez mese."

"a vezetés kérdését pedig ezzel tisztáztuk,igaz,hogy itt még csak egyszer"

tehát itt konkrétan hazudsz. MI nem tisztáztuk.

"szerek hatása alatt egyébként sem szabad vezetni,ezt már többször tisztáztuk."

most egyszer vagy többször? hol a másik?

"nincs alapod különbséget tenni a szerhasználat nélküli pszichedelikus/spirituális élmények között.ha az egyik bolond,akkor a másik is"

mert? indoklás nem lesz te retardált? csak azért mert le van írva egy mondába a csodaszarvas, attól még nem lesz minden magyar pszichedelikus szerhasználó, te ostoba, nyilván ezt se érted.

"ha pedig minden spiritualitást tagadsz,nem lehetsz keresztény sem.magyar lehetsz materialistaként,de hívő nem.és ebből sehogy nem következik az,hogy hívő nem lehet magyar.ez a következtetés már a saját agyi defekted eredménye."

elmebeteg vagy.
midnen spririt? mert a kereszténynek minden kell?

"magyar lehetsz materialistaként,de hívő nem."

mert? indkolás nem lesz? nem is kell alátámasztani, mert ilyet amúgy se lehet, nagyon gyenge vagy ám, mind a 16 életéveddel. vagy mi a korod? 17?

a magyar szó amúgy egy többjelentésű, többértelmezésű szó, dehát ebbe bele se menjünk, primitív emberrel minek?

"magyar lehetsz materialistaként, de hívő nem"

hívű nem lehet full materialista? nem mondod. ha kétértelműen fogalmazol, akkor ne csodálkozz, ha nem az alap dolgokra gondolok.

itt te égsz folyamatosan mint a reichstag, semmiféle érvet nem látok, csak beteg, degenerált véleményeket.

"ha az nem érv,hogy azt mondod,akkor ne érvelj vele"

ez amúgy nem értelmes ám, de ne zavarjon.

rasztaszív 2014.09.16. 17:44:52

@tesz-vesz: hol van a linkedben bizonyíték arra,hogy a "flashback" akár egyszer is balesetet okozott volna?folyamatosan linkelsz olyasmiket,amik semmit nem bizonyítanak...:)ez lenne a te érvelésed?egyre röhejesebb...:)

érdekes,kötözködni tudsz úgy is,ha nem hozzád szólnak...:)pedig az sem neked lett szánva,hanem a blognak(ha már így megkülönböztetjük...).ha belefolysz a vitába,szépen olvass vissza,mielőtt zagyválni kezdesz.ezekkel a képességekkel úgy is hülyét csinálnál magadból,de legalább a tisztességed látszata megmaradna...

"most egyszer vagy többször? hol a másik?"
"...ezzel tisztáztuk,igaz,hogy itt még csak egyszer:..."
egy kis funkcionális analfabetizmus?vajon miért nem lep meg...?:)

a csodaszarvas,és a mai magyarok szerhasználata közti összefüggés megint csak a te saját defekted.amúgy esetleg megvilágítanád,mi módon függ ez össze az általad idézett mondatommal?ami egyébként arról szólt,hogy ugyanazt a jelenséget ugyanúgy kell megítélni.ezt miért is kellene megindokolnom?

a kereszténység sem létezhet spiritualizmus nélkül,hiszen a kereszténység is a szokványos valóság mögötti valóság egy értelmezése.ha pedig szerinted materialista is lehet hívő,akkor valamit alapvetően nem értesz...:)

ha nem akarsz itt beteg,degenerált véleményt látni,ezt egy módon érheted el:csöndben maradsz:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.22. 14:59:05

@rasztaszív: melyik mondatot nem érted ebből?

" "The drug has contributed to this accident and without it I don't think this would have occurred, and we wouldn't have a dead 18-year-old male," said Barron County Sheriff Chris Fitzgerald.

Fitzgerald says Hill had been taking a liquid form of LSD at a party that night. He had wandered out onto a highway and was struck and killed by an on-coming semi-truck.

"This subject took several hits of this LSD type drug and made him hallucinate, and that's what the effects of this drug was doing," making these people hallucinate very badly, some to the point where they didn't know where they were at, according to our reports," Fitzgerald said."

degenerált. szóval most (2x-ra írom ezt) olyan idióta vagy, hogy megkülönbözteted az lsd hatását az emberre, meg a flesbekket. bravó, az óvodába még elmenne az ilyen érvelés, de itt nem, te degenerált.

bocs, hogy nem olvasom el MIND, ami nem nekem lett szánva.

"ha nem akarsz itt beteg,degenerált véleményt látni,ezt egy módon érheted el:csöndben maradsz:) "

vagy kitiltom az elmebetegeket.

"egy kis funkcionális analfabetizmus"? már megint nem látok itt érvelést, megmagyarázást. jár ezért a tiltás.

"a csodaszarvas,és a mai magyarok szerhasználata közti összefüggés megint csak a te saját defekted"

nem eközött van összefüggés, te végtelenül ostoba. hanem a keresztény csodatevő mítoszok között, olvasd vissza, elegem van abból, hogy 4x ugyanazt mindig elmondom.

"a bódult állapotokban nem végezhető tevékenységek köre pedig egyébként is szabályozva van,racionálisan,ezért ezen senki nem is akar változtatni."

vö:
"hol van a linkedben bizonyíték arra,hogy a "flashback" akár egyszer is balesetet okozott volna?"

br1 2014.09.23. 13:57:49

@tesz-vesz: te jöttél a "flashback"-kel,hogy az milyen veszélyes,de bizonyíték semmi,csak a félrebeszélés.már megint.most akkor kitiltod magadat?:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.28. 19:56:39

@br1: hányszor másolod be ua a kommentet? már válaszoltam erre

Siphersh 2014.09.28. 23:13:03

"Fű legalizációról egyelőre nincs tapasztalatunk"

Hollandiában több mint harminc éve a felnőttek legálisan megvehetik a marihuánát a boltban. Szerinted mitől kéne növelnie a drogozást a legalizálásnak, ha nem ettől? A tilalom semmiféle eredményt nem tudott felmutatni az egyetlen kézzelfogható céljában: a drogozás csökkentésében. És közben dől a pénz a törvényen kívüli érdekszférák ölébe; a beláthatatlan és kontrollálhatatlan drogpiac szó szerint az iskolai osztálytermekben van; az egész jelenség rejtőzködik a korai felismerés és a hatékony kezelés elől; és a demagóg politikusok meg röhögnek a markukba, hogy sikerült hangzatos jelszavakkal helyettesíteni az empirikus szakmai felelősséget.

Mindegy, hogy ki milyen oldali, az ember saját agya feletti rendelkezése a szabadság abszolút elméleti minimuma. Ha a BTK nem ott kezdődik, hogy hogyan viselkedünk egymással, hanem kiterjed az emberek agykémiájára, akkor onnantól kezdve nincs értelme további szabadságokról beszélni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.29. 08:46:33

@Siphersh: pontosan nem tudom ez mit akar jelenteni:
"Szerinted mitől kéne növelnie a drogozást a legalizálásnak, ha nem ettől?"

"A tilalom semmiféle eredményt nem tudott felmutatni "

de majd a legalizálásnak lesz eredménye?

"És közben dől a pénz a törvényen kívüli érdekszférák ölébe; a beláthatatlan és kontrollálhatatlan drogpiac "
itthon a politikusok összenőttek a maffiával.

"az ember saját agya feletti rendelkezése a szabadság abszolút elméleti minimuma"

ezt nem az átlagember szintjén dől el, hanem az orvostudomány szintjén.

- A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is."

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa

"Hollandiában több mint harminc éve a felnőttek legálisan megvehetik a marihuánát a boltban. "

vö:
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html
lesz eredménye a legalizálásnak

br2 2014.09.29. 16:11:02

@tesz-vesz: na ja,ha a félrebeszélés nálad válasznak számít...:)

Siphersh 2014.09.29. 18:49:14

@tesz-vesz: "pontosan nem tudom ez mit akar jelenteni"

Ha jól értem, azt mondod, hogy a holland példából azért nem lehet következtetni a legalizálás követketményeire, mert az nem legalizálás, hanem dekriminalizálás. De abból a szempontból, hogy hogyan alakul a drogozás elterjedtsége, olyan, mint a legalizálás. Mi mástól növelné a legalizálás a fogyasztást, ha nem attól, hogy a felnőttek legálisan megvehetik a marihuánát az üzletben?

Sok tanulmányt idézhetnék, de az egyik legszemléletesebb ez a 2004-es összehasonlítás Amsterdam és San Francisco között. Azért választották ezt a két várost a kutatók, mert hasonló helyzetből indultak 35 évvel ezelőtt, és szociológiailag hasonlóak egymáshoz. De az egyik a szélsőségesen költséges és szigorú, militáns üldözés útját választotta, a másik pedig bevezette a dekriminalizált és szabályozott marihuána-árusítást.

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1448346/

Ha az a kérdés, hogy milyen legyen a drogstratégia, akkor nem azt kell nézni, hogy milyen következményekkel jár a füvezés, hanem hogy milyen következményekkel jár az illető stratégia.

A 2007. márciusi The Independent cikk például abból az apropóból jelent meg, hogy a kormány bejelentette, hogy visszaszigorítja a marihuána besorolását, aminek három évvel korábban dekriminalizálták a fogyasztását. Ebben a kérdésben foglal állást ez a cikk, de azt nem említi, hogy ezalatt a három év alatt nem nőtt, hanem csökkent a füvezés, főleg a fiatalok körében. És a marihuána hatóanyag-tartalma pedig szintén csökkent.

www.theguardian.com/politics/2008/aug/28/drugspolicy.justice

Az, hogy létezik egy probléma, önmagában nem jelenti azt, hogy az erőszakos üldözés nem fokozza, hanem mérsékli a bajokat. Olyan ez, mint ha egy eltorlaszolt folyó szabályozása ellen azzal érvelnénk, hogy áradások vannak.

Egyébként ha nem az a kérdés, hogy mi a következménye a különböző stratégiáknak, hanem az a kérdés, hogy mennyire veszélyes a marihuána, akkor beleolvashatsz egy kicsit alaposabban abba a Lancet tanulmányba, amire hivatkozol.

www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(07)60464-4/fulltext

(A teljes szöveg eléréséhez be kell lépni. Egyszerűen lehet regisztrálni, csak egy e-mail cím kell hozzá.)

Valóban azt mondja, hogy összességében véve az LSD és az ecstasy kevésbé veszélyesek, mint a marihuána. De azt is mondja, hogy az alkohol viszont még a marihuánánál is jóval veszélyesebb és károsabb. Szóval ha mérvadónak tekinted ezt a tanulmányt, akkor az alkoholt is ennek megfelelően kéne megítélned.

"de majd a legalizálásnak lesz eredménye?"

Igen, a szabályozott keretek visszaállításával meg lehet fordítani a tilalom következményeit. A marihuána amerikai gyógyászati célú forgalmazásának a legalizálása például 25 százalékkal csökkentette a halálos gyógyszertúladagolások számát. Ez évente sokezer haláleset, ami a tilalom következménye, és a legalizálással meg lehet szüntetni ezt a pusztítást.

archinte.jamanetwork.com/article.aspx?articleid=1898878

De mondhatnám a tilalom bármelyik következményét. Van, amit jobban vissza lehet fordítani, van, amit kevésbé. De nincs olyan aspektusa a droghelyzetnek, ahol egyáltalán nem mérsékli a tilalom következményeit a legalizálás.

"itthon a politikusok összenőttek a maffiával"

Akkor nem véletlen, hogy még mindig támogatják a tilalom fenntartását. A politikusok politikai profitján túlmenően egyetlen réteg húz hasznot a tilalomból: a bűnvilág. Al Capone sem a legalizálásból gazdagodott meg.

Senki nem hiszi azt, hogy a legalizálás nullára csökkenti az illegális forgalmazást. Illegális alkohol és kávé kereskedelem is létezik, pedig azok legálisak. De az teljesen nyilvánvaló, hogy a legalizálás nem növeli, hanem csökkenti az illegális forgalmat és a maffia bevételét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.29. 23:12:43

@Siphersh:
" a holland nem legalizálás, hanem dekriminalizálás. "

én ilyet nem állítottam, szerintem a holland az legalizálás. vagy legalábbis nem értem, miért lenne dekrim. a holland nálad, amikor legális a terjesztése is...

" Mi mástól növelné a legalizálás a fogyasztást, ha nem attól, hogy a felnőttek legálisan megvehetik a marihuánát az üzletben? "

ezt mondom, ha legálissá teszik, akkor nő a fogasztás. a fiatalkorúak körében is, hiába tiltott számukra.

"akkor nem azt kell nézni, hogy milyen következményekkel jár a füvezés"

dehogynem, ezt is kell nézni, nyilván ez az alaptézis, és ebből, ennek következményeiből, hatásaiból, eredményéből kell további lépéseket tenni, pl ezt: milyen következményekkel jár az illető stratégia.

"de azt nem említi az Independent cikk, hogy ezalatt a három év alatt nem nőtt, hanem csökkent a füvezés, főleg a fiatalok körében. És a marihuána hatóanyag-tartalma pedig szintén csökkent."

pont nő a hatóanyag a szintetikus szerekkel is. emellett én ezt nem tudom hogy fordítottad le magadban: "Record numbers of teenagers are requiring drug treatment as a result of smoking skunk, the highly potent cannabis strain that is 25 times stronger than resin sold a decade ago." stb.

"nem jelenti azt, hogy az erőszakos üldözés nem fokozza, hanem mérsékli a bajokat. Olyan ez, mint ha egy eltorlaszolt folyó szabályozása ellen azzal érvelnénk, hogy áradások vannak."

nem jó a hasonlatod. mert ha áradások vannak, akkor minél több, és minél nagyobb, nehezebb homokzsákokat raknak ki. nem pedig hagyjuk, hadd áramoljon.
az üldözés ez esetben nem kontraproduktív, hisz valódi adatokat közölnek erőszakosan. nézd milyen erőszakos kampány: www.youtube.com/watch?v=H5EyOnccJLg
szerinted nem hatásos?
a társadalom ne mhároméves gyerekekből áll, akik felveszik a csakazértis adcstílust, nem is értem hogy mondhatsz ilyet hogy az erőszakos üldözés önmagában nem biztos hogy mérsékéli a bajokat.

"az LSD és az ecstasy kevésbé veszélyesek, mint a marihuána"

ezt nem értem hogy mondhat ilyet bárki is. nem látom az eredeti forrást.
ha akárcsak egyszer kipróbálsz lsd-t, olyan elváltozásaid LEHETNEK, hogy utána később bármikor előfordulhatnak hallucinációk

"az alkohol viszont még a marihuánánál is jóval veszélyesebb és károsabb.az alkoholt is ennek megfelelően kéne megítélned. "

és már el is érkeztünk a kedvenc vesszőparipához, mintha le lenne írva a posztban mekkora csúsztatás van itt. mert az alkohol halálos, önmagában. de itt nem alkoholról van szó, mert a sörből elég sokat kéne inni ahhoz rendszeresen, hogy egészségtelen legyen. de kis mennyiségben meg egészséges, ahogy a bor is, vagy ezt cáfolod? akkor miért nekem kéne bármit is revideálnom, ha kezdetektől fogva ezt mondom?

"a szabályozott keretek visszaállításával meg lehet fordítani a tilalom következményeit"

ezzel a mondattal teljesen egyetértek, haha.

"A marihuána amerikai gyógyászati célú forgalmazásának a legalizálása például 25 százalékkal csökkentette a halálos gyógyszertúladagolások számát"

ejha! 25 százalék! az igen! ezt vmi taszos írta biztos, és véletlenül persze kimásolt valami kávéfoltos adatot az újságból.
írtam a posztban:
nem zárom ki, hogy lehet egy halvány jótékony hatása, de hát ez nem lehet sokkal több mint a kamillateának (hasamracsapva mondom), azért valaki kérdezze meg konkrétan a gyógyhatásokról Csernust meg Zachert, mégiscsak orvosok ők.
és írva van a posztban, linkekkel:
"A New Scientist nemzetközi tudományos magazin internetes kiadásában olvasható, hogy a Bonni Egyetem munkatársai a THC (tetrahydrocannabinol) természetes és szintetikus változatát tesztelték egereken, megállapítandó, hogy a hatóanyag mennyiben allergiaellenes hatású.

Amikor a kutatócsoport 30 mikrogramm szintetikus THC-t juttatott az állatok fülébe, a mesterségesen előidézett bőrallergia a felére csökkent. Remények szerint a THC-ra alapozva hamarosan új gyógyszerek fejleszthetők ki, ám arra hangsúlyozottan figyelmeztetik az embereket a kutatók, hogy ne végezzenek öngyógyítást marihuánás cigaretták szívásával a nem elhanyagolható mellékhatások és kockázatok miatt.

"Az izommerevség és az azzal együtt járó fájdalom enyhítését tekintve a marihuánás cigaretta valóban hatékonynak bizonyult placebóhoz viszonyítva, ennek azonban ára van" – jegyezte meg Dr. Judy Corey-Bloom a San Diego-i Sclerosis Multiplex Központ igazgatója, a tanulmány vezetője.

A betegek ugyan a fájdalom csökkenését tapasztalták a cigaretta elszívását követően, de ez olyan mellékhatásokkal járt, mint a fáradtság, valamint a kognitív funkciók, a figyelem és a koncentráció beszűkülése."

tehát ha van jótékony hatás, csak orvosi körülmények között lehet használni.

nézd meg a Sziget fesztivált, úgy tudom, hogy oda rendőr nem mehet be, nem véletlenül, állítólag egyszer Tarlós fel akarta számolni a drogterjeszetést, namost van egy pletyka arról, hogy mi történt a nyomozótisztjével, de nem is részletezem mert bolondnak néznél :) csak kósza szóbeszéd.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.29. 23:13:14

@Siphersh: továbbá:

"az teljesen nyilvánvaló, hogy a legalizálás nem növeli, hanem csökkenti az illegális forgalmat és a maffia bevételét. "

ti abból indultok ki, hogy maffia mindig lesz, ami képtelenség, pofonegyszerű felszámolni valamit, ami eladói, forgalmazó tevékenységet végez, aminek mindig kellenek vevők, azt le lehet buktatni pár év alatt ki lehet irtani.

teljesen nyilvánvaló, hogy a legalizálás növeli a forgalmat. ezért sem szabad legalizálni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.29. 23:22:34

@Siphersh: ja és igen, megnéztem a linket.

"A marihuána amerikai gyógyászati célú forgalmazásának a legalizálása például 25 százalékkal csökkentette a halálos gyógyszertúladagolások számát. Ez évente sokezer haláleset, ami a tilalom következménye, és a legalizálással meg lehet szüntetni ezt a pusztítást."

itt egy hatalmasat csúsztatsz.

"States with medical cannabis laws had a 24.8% lower mean annual opioid overdose mortality rate (95% CI, −37.5% to −9.5%; P = .003) compared with states without medical cannabis laws. "

medical cannabisról van szó, orvosi fűről, elég elképesztő adat, de ha igaz is, nem a puszta legalizálásról szól. mert az más, mint az orvosok általi kezelés,

bővebben erről az előző kommentemben.

br3 2014.09.30. 01:47:09

@tesz-vesz: egyelőre neked a tiltás az "érved" flashback-ügyben...:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.09.30. 09:19:06

@br3: ebben a kommentben sincs érv, ráadásul nem is igaz. tiltás.

ez nem bulvár, ha idióta vagy, menj nézd a tévét. itt teljesíteni kell, nem összevissza beszélni .

már erről is volt szó

"hülyézni nem fogok.ha ezért itt tiltás jár,hát tudomásul veszem"

nem, nem te ostoba, ha eddig nem esett volna le, nem ezért tiltalak egy hónapra, hanem mert képtelen vagy ALAP SZINTEN kommunikálni.

itt nem cseverészni kell, meg csiripelni, hanem reagálni az én kommentemre.

br4 2014.09.30. 11:42:27

@tesz-vesz: ezt most cáfolatnak szántad?nem úgy sikerült...:)de ha értenéd,nem csinálnád.

Siphersh 2014.10.03. 16:06:13

@tesz-vesz: "ezt nem értem hogy mondhat ilyet bárki is"

Te hivatkoztál erre a tanulmányra. Én csak belinkeltem a teljes szöveget, hogy az alkoholt is el tudd helyezni ebben az összehasonlításban. És természetesen nem a tiszta alkoholról van szó, hanem az alkoholos italokról.

Úgy mondhat ilyet bárki is, hogy megkérdez sok szakértőt, és összegzi az eredményeket. Olyanokat, mint a Zacher meg a Csernus, kivéve, hogy nem szűri meg őket az alapján, hogy szerepelnek-e a tévében. És hogy nem egy olyan országból származnak, aminek hivatalos nemzeti pálinka-népszerűsítő stratégiája van.

Három évvel később született egy még átfogóbb összesítés ugyanebben a témában:

www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(10)61462-6/fulltext

"én ilyet nem állítottam, szerintem a holland az legalizálás"

Akkor miért mondtad, hogy "fű legalizációról egyelőre nincs tapasztalatunk"? Belinkeltem egy tanulmányt, ami kimutatja, hogy a holland legalizálás több mint harminc év alatt nem növelte a fogyasztást. De csak meg kell nézni a számokat. Hollandiában nem füveznek többen, mint a hasonló múltú országokban, ahol közben az üldözést erőltették.

www.unodc.org/unodc/secured/wdr/WDR12_Prevalence_maps.pdf

"nem jó a hasonlatod. mert ha áradások vannak, akkor minél több, és minél nagyobb, nehezebb homokzsákokat raknak ki. nem pedig hagyjuk, hadd áramoljon."

De nem mindegy, hogy a homokzsákokat keresztbe rakjuk a folyón, vagy pedig a part mentén. Az egy dolog, hogy ha valaki spekulatív alapon úgy gondolja, hogy jó ötlet lenne eltorlaszolni a folyót. De miután látszik, hogy ez csak súlyosbítja a helyzetet, akkor érdemes lehet figyelembe venni a tapasztalati tényeket, és elgondolkozni rajta, hogy nem kéne-e inkább visszaállítani a folyó szabályozását az eltorlaszolás helyett.

A tények magukért beszélnek. A tilalom nemhogy csökkenteni, de szinten tartani sem tudta a fogyasztást, és közben dől a pénz a törvényen kívüli világba, ami fokozza a korrupciót és alámossa a törvényes rendet, a tilalom a lázadás szimbólumává teszi a marihuánát a lelkileg leginkább veszélyeztetett fiatalok között, és folytathatnám, ahogy már említettem a tilalom néhány további káros hatását.

"ti abból indultok ki, hogy maffia mindig lesz"

Nem tudom, ki az a "ti", de én ilyesmiből nem indulok ki. Hanem csak tudomásul veszem a tapasztalati tényeket: ez a tilalom pénzeli és erősíti a törvényen kívüli érdekeket. Ebből a szempontból a marihuána tényleg olyan, mint az alkohol. Úgyhogy aki támogatja ezt a tilalmat, az nem az egészség, a jogrend és a biztonság pártján áll, hanem a maffiát támogatja.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.05. 17:32:56

@Siphersh: "te hivatkoztál erre a tanulmányra. "

és ezt azt jelenti, hogy minden egyes betűjét kritika nélkül kell elfogadnom?
mi is a pontos szöveg amúgy? kimásolnád? mert ÉN ugye nem tudom megnézni ezt a linket, csak te. és ezt csak te közölted most itt a kommentekben.

de hol is hivatkozok én erre a cikkre? mert én a Lancetre, csak a vs.hu cikkén keresztül hivatkozok.
te hoztál egy új linket, nem?

"nem a tiszta alkoholról van szó, hanem az alkoholos italokról."

alkoholos italok, milyen mennyiségben?

mert: A jó minőségű italok rendszeres és mértékletes fogyasztása még nem számít alkoholizmusnak és nem is káros az egészségre. "Az alkoholnak kis dózisban kedvező hatásai vannak a szervezetünkre" - hangzik el sokszor. De mennyi az a „kis dózis"?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint (a huszadik életévüket betöltött felnőttek részére) az elfogadható alkoholfogyasztás napi mennyiségének felső határa maximum negyven gramm tiszta szesz: a statisztikák szerint az említett mennyiség rendszeres napi fogyasztása 25 év múltán sem okoz alkoholos májkárosodást (40 gramm alkoholt tartalmaz 1 dl whisky, 4 dl bor, kb. 1,5 üveg sör). Ez az érték a felső határ, vagyis nem arról van szó, hogy ennyi lenne a feltétlenül ajánlott, hanem arról, hogy ez még nem hat károsan.

"Úgy mondhat ilyet bárki is, hogy megkérdez sok szakértőt "

nem. úgy mondhat ilyet bárki is, ha hiteles tudományos kutatásokat végez el, amelyet később mások is megerősítenek, más kutatóorvosok.

" Olyanokat, mint a Zacher meg a Csernus, kivéve, hogy nem szűri meg őket az alapján, hogy szerepelnek-e a tévében"

oké. akkor kérlek mutass olyan orvosokat, akik támogatják a fűfogyasztást, és a teljes legalizációt. OLYAN ORVOSOKAT mutass, akik nem szerepelnek a tévében és úgy támogatják. lehetőleg magyar legyen, hogy tudjuk hogy tényleg biztosan lediplomáztak és nem a globális fűlobbi embere.

Zachert meg a Csernust megvette a hazai korrupt pálinkalobbi? zacher és Csernus is korrupt?

" "én ilyet nem állítottam, szerintem a holland az legalizálás "

Akkor miért mondtad, hogy "fű legalizációról egyelőre nincs tapasztalatunk"?"

én ilyen sehol nem állítottam. ez egy komment volt, én a zölddel kijelölt részt mondom a posztban.
megismétlem amit korábban írtam: szerintem a holland az legalizálás. vagy legalábbis nem értem, miért lenne dekrim a holland nálad, amikor legális a terjesztése is...

amúgy a komment így folytatódik:

"Fű legalizációról egyelőre nincs tapasztalatunk, Colorado és Washington az elsők (ha Észak-Koreát nem számoljuk), ahol ténylegesen legalizálták a marihuánát, de még nem telt el elég idő ahhoz, hogy statisztikák álljanak rendelkezésre. Ti valószínűleg a dekriminalizációra gondoltatok - azzal tényleg az a tapasztalat, hogy nem növeli a fogyasztást."

nem én állítom, nem is vállalom érte a felelősséget, ezért van keretben. a linkje ott van a 4k-s hírnél.

"De miután látszik, hogy ez csak súlyosbítja a helyzetet, akkor érdemes lehet figyelembe venni a tapasztalati tényeket, és elgondolkozni rajta, hogy nem kéne-e inkább visszaállítani a folyó szabályozását az eltorlaszolás helyett."

eltorlaszolni a folyót? tehát az ember mindképpen elkorcsosul? nincs menekvés? drogos hülyékkel lesz teli ez az ország mindeképpen? még pár homokzsákot is felesleges kirakni, mert úgyis elárasztja ezt is... hát hogyne.

erősen túlbecsüli a fűlobbi a gyúgyhatásokat, van egy ilyen határozott érzésem. valami magyar kutatási eredmény nincsen a témában?

te ugye a tasz-nál dolgozol? ők egy fűlobbisták.
az én világomban a drogok, bűncselekmények, vagy akár a prostitició, homosezxualitás propagálásért, nagynyilvánosság előtti káromkodásért komoly büntetések járnának. nehogy azt mondd, hogyha tiltanánk a káromkodásokat a nagynyilvánosság előtt, akkor nem csökkene a káromkodás a nagynyilvánosság előtt.
ez valami új neoliberális logika. ahogy az is ilyan, hogy a homokosság ellenzői látensek.

"A tények magukért beszélnek."

ahogy a magyar gdp is tény, és magáért beszél, csak amióta Horváth András nyilatkozott, azóta tudjuk, hogy teljesen fals adatokra épül az egész. ezek a te tényeid, amiket magad elé tartasz, miközben a függetlenség álarcával köszöntél be a honlapra. mert mit is nézzek én egy 2010-es linken?

"A tilalom nemhogy csökkenteni, de szinten tartani sem tudta a fogyasztást"

erre is van vmi hiteles forrásod ugye? kezd nevetséges lenni.

"és közben dől a pénz a törvényen kívüli világba"

ezt már mebgeszéltük azt hiszem, hogy nem is cél a felkutatásuk, felszámolásuk komolyan. csak így ímmel-ámmal.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.05. 17:41:53

@Siphersh: és bocs a személyeskedésért, de mennyire kell elkényeztetettnek lenni egy ilyen mondat kiejtéséhez?: nem érzed milyen ciki?

"Ha a BTK nem ott kezdődik, hogy hogyan viselkedünk egymással, hanem kiterjed az emberek agykémiájára, akkor onnantól kezdve nincs értelme további szabadságokról beszélni. "

és mondd, mikor mész tüntetni, hogy nincs szabadságod? rázd a ketreceid rácsát a drogok miatt. menj tüntess azért is hogy kötelező az autókban a biztonsági öv. mondom én hogy TASZ-os vagy. a drogtiltás kapcsán emberi szabadságról beszélni: kezdeti elmebetegség. irracionális aránytévesztés. mintha már csak ennyi probléma lenne a világban, te jó ég!

mondtam, hogy mi káros az agyi tevékenységnek ("agykémiára") nem az átlagember szintjén dől el, hanem az orvostudomány szintjén.

"a tilalom a lázadás szimbólumává teszi a marihuánát a lelkileg leginkább veszélyeztetett fiatalok között"

mindaddig, amíg nem lesz komoly büntetés és retorzió a drogok propagálására.

"Nem tudom, ki az a "ti " "

ti, akik azzal érveltek, hogy maffia mindig lesz.

"Úgyhogy aki támogatja ezt a tilalmat, az nem az egészség, a jogrend és a biztonság pártján áll, hanem a maffiát támogatja."

pl én nem mondom hogy maffia mindig lesz, én kiirtanám az összes komoly bűnözőt, részleteznéd, hogy hogyan támogatnám ezzel a tervemmel a maffiát? főleg ha sikerül is megvalósítani.

br1.1 2014.10.07. 10:43:06

@tesz-vesz: nem kell a sok rizsa.ha maga a tudatmódosítás nem bűn,legyen a szerek megítélésének alapja a függőség okozás,és az egészségkárosító hatás.vagy esetleg van ezzel valami gondod?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.07. 17:00:55

@br1.1: ezzel kezdted te teljesen hülye. vagy úgy 200 kommenttel ezelőtt, reagáltam már rá, olvass vissza degenerált

br1.2 2014.10.07. 20:18:50

@tesz-vesz:valóban?feltettem már ezt a kérdést? ha már reagáltál volna rá,könnyű lenne idézned.de csak a pofád nagy.
eddig arra kellett volna magyarázatot adnod,hogy miért bűn a tudatmódosítás.persze,az sem sikerült.
tehát meg tudod mondani,azzal mi lenne a gondod,hogy a szerek megítélésének alapja csak a függőség okozás,és az egészségkárosító hatás legyen?
vagy mondd meg,mitől bűn a tudatmódosítás.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.10.07. 20:43:52

@br1.2: időigényes újra (újra és újra) bemásolni ugyanazt egy gyakorló elmebetegnek , van ám más dolgom is.
már ketten is reagáltuk a kérdéseidre. jó lenne ha már eltakarodnál, persze ha nem elég a tiltás, az újabb kommentjeidet is törölhetem. azon besírnál

Siphersh 2014.10.08. 12:48:47

@tesz-vesz: "ÉN ugye nem tudom megnézni ezt a linket"

Dehogynem! Pont ugyanúgy meg tudod nézni, mint én. Teljesen ingyenes a regisztrálás, nem kerül semmibe.

"mutass olyan orvosokat, akik támogatják a fűfogyasztást, és a teljes legalizációt"

Az, hogy milyen következményekkel jár a tilalom, nem egy orvosi kérdés. És ha egy orvos azt mondja, hogy tilalmi körülmények között súlyos következményekkel jár a drogozás, ergo a tilalom javít a helyzeten, az nem egy orvosi szakvélemény, és nem igazán logikus következtetés.

Nem is a különböző drogstratégiák következményeiről szólnak ezek a Lancet-ben megjelent összegző tanulmányok, hanem a különböző drogok károsságát és veszélyességét számszerűsítik. Nem hiszem, hogy te vagy én jobban át tudnánk tekinteni a téma szakirodalmát, mint ezek a pszichiáterek, farmakológusok, epidemológusok, és egyéb orvosi szakértők, sok évnyi tanulmánnyal és szakmai tapasztalattal a hátuk mögött.

És a Lancet az egyik legtekintélyesebb, szakmailag ellenőrzött orvosi folyóirat, szóval ha az a kérdés, hogy a különböző szempontokat összesítve hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző drogok veszélyességei, akkor ezeknél a tanulmányoknál objektívebb és tudományosabb forrást nem igazán lehet elképzelni.

De ha a Lancet nem tetszik, itt a Journal of Psychopharmacology:

"A recent expert-led comparison of the health and social harms to the user and to others caused by the most commonly used drugs in the UK showed alcohol to be more than twice as harmful as cannabis to users, and five times as harmful as cannabis to others."

jop.sagepub.com/content/26/2/213

Persze, vannak olyan összehasonlító kutatások is, amik egy-egy konkrét szempontból vizsgálják a különböző drogok veszélyességét:

www.schres-journal.com/article/S0920-9964(14)00193-5/abstract

www.americanscientist.org/libraries/documents/200645104835_307.pdf

"tehát az ember mindképpen elkorcsosul?"

Nem, dehogy. De ha azt akarjuk, hogy javuljon a helyzet, akkor nem elég az agyatlan kőbunkó-mentalitás, hanem meg kell nézni, hogy minek mi a következménye. És ha egy bizonyos stratégia károsnak bizonyul, akkor meg kell változtatni.

Mint ahogy például a Global Commission on Drug Policy vizsgálja a tapasztalatokat, a különböző drogstratégiák hatékonyságát. Nem ideológiai, hanem tudományos alapon. Mert tudják, hogy a drogpolitika nem ideológiai játszótér, hanem súlyos társadalmi felelősséggel jár. És ha megnézed, hogy kik a tagjai, akkor sejthető, hogy talán van valami elképzelésük a felelősségről.

www.gcdpsummary2014.com

"Ultimately the most effective way to reduce the extensive harms of the global drug prohibition regime and advance the goals of public health and safety is to get drugs under control through responsible legal regulation."

Ha abból indulsz ki, hogy úgyse számít sehova, hogy mit gondolsz, úgyhogy nincsen semmi felelősséged a kérdésben, akkor én azt mondom, hogy nyugodtan éld csak ki az erőszakos ideológiai ábrándjaidat a drogok témáján.

Viszont ha inkább felelősségteljesen akarsz hozzáállni, akkor ne azt nézd, hogy mi a drogtilalom célja, hanem hogy milyen következményekkel jár valójában.

Siphersh 2014.11.14. 03:13:24

Nem tetszik a világkormánynak, hogy egyesek ki akarják vonni magukat a globális agyszabályozás hatálya alól.

www.reuters.com/article/2014/11/12/us-usa-drugs-un-idUSKCN0IW1GV20141112

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.14. 09:16:38

@br1.3: "fogadd el,hogy az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás legyen a megítélés alapja."

???????????????

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.14. 09:25:53

@Siphersh: csak éppen nem fogok regelni mindenhova, ha nem tűnt volna fel.

"Az, hogy milyen következményekkel jár a tilalom, nem egy orvosi kérdés"

szóval nem tudsz mutatni magyar orvosokat, "köszi".
a tilalom az orvosi tudomány által fogalmazódik meg. az orvos tudja, milyen következményei lehetnek - nem a tilalomnak bélám, hanem - a füvezésnek.

"a tilalom javít a helyzeten, az nem egy orvosi szakvélemény"

ehhez nem kell orvos, ezt mindenki tudja, még a indep on sun is
„Bocsánatot kérünk a kender miatt” címmel a The Independent on Sunday tekintélyes brit liberális lap írt egy cikket 2007. március 19.-én. Ez a lap korábban, 1997-ben kampányt indított a cannabis dekriminalizálásáért.

a 4K mikor kér bocsánatot? le van maradva itthon még a "liberalizmus" is
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

"ha azt akarjuk, hogy javuljon a helyzet, akkor nem elég az agyatlan kőbunkó-mentalitás, hanem meg kell nézni, hogy minek mi a következménye."

már megnéztem:

- A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa

Siphersh 2014.11.17. 15:33:06

@tesz-vesz: Az, hogy a marihuána káros, nem mentség a károk fokozására, egy kontraproduktív, káros stratégia támogatására.

Még ha abból indulsz is ki, hogy az erőszakos karhatalmi üldözésnek kivétel nélkül minden egészségügyi és lelki probléma esetében javítania kell a helyzeten, a tilalom fokozása pont addig tűnik jó ötletnek, amíg fel nem teszed a kérdést, hogy a tapasztalati tények tanusága szerint minek mi a következménye valójában.

Amikor egy tudományos elemzés felteszi ezt a kérdést, a válasz mindig ugyanaz. A Global Commission on Drug Policy szeptemberi jelentése nem az egyetlen ilyen tanulmány az idei évben.

"Cannabis use is risky – and some individuals are particularly vulnerable – but prohibition has not succeeded in preventing cannabis use or mitigating its harms. On the contrary, it has exacerbated the health harms of cannabis and created costly social ones as well. Legalizing and strictly regulating cannabis allows for more control over the risk factors associated with cannabis‐related harm."

www.camh.ca/en/hospital/about_camh/influencing_public_policy/Documents/CAMHCannabisPolicyFramework.pdf

"The drug control system has created a huge untaxed income stream for criminal profiteers."

"International comparisons show no consistent correlation between the harshness of enforcement and prevalence of cannabis use."

www.alicerap.eu/resources/documents/doc_download/185-policy-paper-5-cannabis-from-prohibition-to-regulation.html

"The pursuit of a militarised and enforcement-led global ‘war on drugs’ strategy has produced enormous negative outcomes and collateral damage. The strategy has failed based on its own terms. Continuing to spend vast resources on punitive enforcement-led policies, generally at the expense of proven public health policies, can no longer be justified."

www.lse.ac.uk/ideas/publications/reports/pdf/lse-ideas-drugs-report-final-web.pdf

Az USA 53 évvel ezelőtt az ENSZ-en keresztül kiterjesztette ezt a tilalmat az egész világra, de már ott is omladozik a prohibíciós rezsim. Nincsen empirikus, objektív mentség ennek az agyatlan maffia-párti társadalmi önpusztításnak a fenntartására. 2016-ban összehívják az ENSZ előrehozott kábítószer-ügyi rendkívüli közgyűlését, és a globális tilalmi bürokrácia kénytelen lesz szembesülni vele, hogy visszafordíthatatlanul lehullott a lepel a drogtilalom hazugságairól.

Csak az a kérdés, hogy sor kerül-e az elkövetők felelősségre vonására. Nem most derült ki, hogy a tilalom nem helyettesíti a normális szabályozási kereteket, és hogy súlyosan fokozza a problémát és pénzeli a törvényen kívüli szférát. És az ignorancia nem mentség, mert a döntéshozók felelősségéhez az is hozzátartozik, hogy meggyőződjenek a támogatott stratégiák következményeiről.

rasztaszív 2014.11.18. 12:37:00

@tesz-vesz: törlöd a választ,aztán tovább pampogsz?érdekesen "vitatkozol"...:)
amúgy mit nem értesz?ha nem tudod megmondani,mitől lenne bűn a tudatmódosítás,és egyébként is a függőségekre,és az egészségkárosító hatásokra hivatkozol,akkor végül is mi a gondod azzal,hogy csak ezek a tényezők legyenek a szerek megítélésének alapjai?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.18. 16:43:26

@rasztaszív: véletlenül töröltem, dehát meg is mondtam, nem?
és mit vitatkozzak veled te szerencsétlen? annyi eszed nincs mint egy darab kőnek.

ezekre a dolgokra amit most felvetsz te sotoba, már legalább 30x reagáltam, degenerált hülye drogos.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.18. 17:27:54

@Siphersh: "Az, hogy a marihuána káros, nem mentség a károk fokozására, egy kontraproduktív, káros stratégia támogatására."

ez egy fura mondat.

"Az, hogy a marihuána káros, nem mentség a károk fokozására"

mentség? fokozásra?

"Az USA 53 évvel ezelőtt az ENSZ-en keresztül kiterjesztette ezt a tilalmat az egész világra"

erre hol a bizonyíték? miért pont az usa?
maguktól nincsenek orvosi kutatások az országokban?
mert még ha azt mondanád, hogy európára és a nyugati kultúrkörre, még akkor se hinném el, dehogy az EGÉSZ VILÁGRA! na bazz.

ha az usa tiltotta be, most akkor bizonyára az USA fogja engedélyeztetni AZ EGÉSZ VILÁGBAN, ugye? mert most már más szelek fújnak az usában.

"Nincsen empirikus, objektív mentség ennek az agyatlan maffia-párti társadalmi önpusztításnak a fenntartására"

nincsen? talán ki kéne irtani a maffiát meg a mostani poltikusokat, rendőröket, akik a maffiával haverkodnak, hasznot húznak.
www.youtube.com/watch?v=jew3Vm6EX4o
"önpusztítás" az! nem szabad fenntartanunk AZ ÖNPUSZTÍTÁST!

látványosan kikerülöd a magyar szakemberek véleményét, és kutatási eredményeit, nem zavar?
engem nagyon.
nagyon.

"hogy visszafordíthatatlanul lehullott a lepel a drogtilalom hazugságairól."

lehulott, aha, a posztban mást mondanak a szakemberek, nem zavar?
miért modnják? a csúnya háttérthatalmi gyíkemberek küldöttei? világösszeesküvést szőttek, hogy irtsák az embert a józansággal, és a drogmentes élettel?

ti honnan a rohadt életből másztok elő, már bocs.
hogy a fenébe lehet a tiszta élet hirdetésével megrontani a társadalmat? elmebetegek vagytok, most őszintén?

"Csak az a kérdés, hogy sor kerül-e az elkövetők felelősségre vonására. "

akasszuk fel a hazug kutyákat!

"súlyosan fokozza a problémát"

látványosan kerülöd ezt a hírt:
www.independent.co.uk/life-style/health-and-families/health-news/cannabis-an-apology-440730.html

nem zavar?
engem nagyon.
nagyon.

" És az ignorancia nem mentség,"

rasztaszív 2014.11.18. 17:35:31

@tesz-vesz: ezt a dolgot most harmadszor vetettem fel,és még egyszer sem reagáltál...:)

rasztaszív 2014.11.18. 18:08:45

@Siphersh: abban igaza van a félőrültnek,hogy az usa magában kevés lett volna ehhez.ez az egyezmény a földön akkor valamilyen tömeges agymosásban érdekeltek reakciója volt az lsd megjelenésére.az usa-ból csak bizonyos érdekkörök álltak a dolog mögött (főleg a médiaipar,és csak mellékszálként jön be a DuPont-vonal a kenderrel),egy terjedő agymosás-oldó szer visszaszorításában a vatikán,és a kelet blokk hatalomgyakorlói voltak a leginkább érdekeltek.

Siphersh 2014.11.18. 18:30:23

@rasztaszív: Nem tudom, szerinted hol mondta, hogy a tudatmódosítás úgy általában bűn, függetlenül attól, hogy konkrétan milyen jellegű tudatmódosításról van szó.

Hogy konkrétan a "bódító" hatású drogokkal mi a baja, azt elmondta, kevesebb, mint öt perccel azután, hogy először megkérdezted.

Nem világos, hogy konkrétan mire vagy kiváncsi, de ha mindig pont ugyanúgy kérdezed, akkor ne számíts rá, hogy más lesz a válasz.

rasztaszív 2014.11.18. 19:07:03

@Siphersh:én mondtam hogy nem bűn,és vitatkozni kezdett vele.

itt a kérdés az,hogy maga a tudatmódosítás mitől lenne bűn.ha pedig valaki valamiért büntetni akar,szerintem elvárható a racionális érvelés,amit továbbra is hiányolok tőle ez ügyben.az utálkozás tudniillik nem az.

szerintem nem túl bonyolult a legutóbbi kérdésem.mi lenne a baj azzal,hogy a szerek megítélésének alapja csak az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás legyen?és Neked tulajdonképpen mi a bajod ezzel?:)

Siphersh 2014.11.18. 19:49:09

@tesz-vesz: "ha az usa tiltotta be, most akkor bizonyára az USA fogja engedélyeztetni AZ EGÉSZ VILÁGBAN, ugye?"

Nem. Ha elolvasod az empirikus elemzéseket, amiket belinkelek, akkor tudod, hogy az ajánlások azt szorgalmazzák, hogy a nemzetközi egyezmények engedélyezzék a tagállamoknak, hogy saját megítélésük szerint kísérletezzenek alternatív szabályozásokkal, ha úgy ítélik meg, hogy az szolgálja a közegézség és közbiztonság szempontjait.

És az USA kormánya nem támogat semmiféle reformot. De mivel az USA lakosságának nagyrésze támogatja a legalizálást, és több USA államban is népszavazással legalizálták a marihuánát, az USA egyre kevésbé tudja kikényszeríteni az abszolút globális drogtilalom fenntartását.

"erre hol a bizonyíték? miért pont az usa? maguktól nincsenek orvosi kutatások az országokban? mert még ha azt mondanád, hogy európára és a nyugati kultúrkörre, még akkor se hinném el, dehogy az EGÉSZ VILÁGRA! na bazz."

Történelem. Olvass utána. A muzulmán országok meg a délkelet-ázsiai országok nem tartoztak a Single Convention legnagyobb támogatói közé, ugyanis ők voltak a marihuána és az ópium legnagyobb exportőrei. Az USA 1937-ben tiltotta be a marihuánát, és nem "orvosi kutatások" alapján, hanem azért, mert a marihuána hatására a fehér kisasszonyok néger férfiúkkal léptek romantikus kapcsolatba. Szóval már akkor is azon a szinten volt a téma retorikája, mint most, amikor a magyar miniszterelnök szerint azért kell fokozni a drogosok üldözését, mert "az ördöggel cimborálnak".

"hogy a fenébe lehet a tiszta élet hirdetésével megrontani a társadalmat?"

Nem a tiszta élet hirdetéséről van szó, hanem a drogjelenség törvényi szabályozásáról.

"talán ki kéne irtani a maffiát"

Talán ki kéne irtani a betegségeket, és akkor mindenki egészséges lenne! Na, mit szólsz, milyen zseniális egészségügyi tervem van!

A drogtilalom globálisan évi 500 milliárd dollárt utal át a törvényen kívüli világnak, ami több, mint az USA védelmi költségvetése. A lakosság arányában messze az USA költi a legtöbbet a drogtilalom érvényesítésére, évtizedeken keresztül úgy üldözte a drogot, mint ha háborút folytatna, kommandós akciókkal csap le a legkisebb termesztőkre, a dílereket úgy bünteti, mint a gyilkosokat, a termesztőktől elveszik a gyerekeiket. A lakosság arányában annyit költenek az üldözésre, mint ha Magyarország 300 milliárd forintot költene rá évente. Szóval ha előkeríténénk még évi 292 milliárd forintot, akkor ott tarthatnánk, mint az USA. A tilalom fokozásával csak az erőszakos összecsapások fokozódnak. A feketepiac nem szorul vissza.

Ez a drogtilalom pont úgy működik, mint az alkoholtilalom. Az alkohol-tilalom végén már thompson géppisztolyokkal lőtték a rendőrök a gengsztereket az USA nagyvárosok utcáin, de úgy sem tudták visszaszorítani a feketepiacot. A legalizálás ellen viszont semmit nem tud tenni a maffia.

"látványosan kerülöd ezt a hírt"

Már elmondtam szeptemberben, de elmondom mégegyszer. Az Independent cikke nem a legalizálásról szól, hanem a fogyasztás dekriminalizálásáról. Egy szót sem ejt arról, hogy milyen következményekkel járnak a különböző drogtörvények, hanem arról beszél, hogy milyen elterjedt a nagyon magas hatóanyag-tartalmú marihuána, ami különösen veszélyes.

De a dekriminalizálás időszakában a marihuána hatóanyag-tartalma is csökkent, és a füvezés elterjedtsége is csökkent.

www.theguardian.com/politics/2008/aug/28/drugspolicy.justice

Nem nyilvánvaló, hogy az lenne érv a dekriminalizálás ellen, ha fokozná problémát? Az, hogy egy probléma létezik, vagy hogy egy probléma súlyos, önmagában nem érv az egyik vagy a másik stratégia mellett.

"látványosan kikerülöd a magyar szakemberek véleményét"

Arra gondolsz, amikor a tévé-pszichiáter azt mondja, hogy a legalizálás azt jelenti, hogy "ráengedjük a drogot a társadalomra"? Attól, hogy valaki pszichiáter, nem lesz automatikusan a különböző drogtörvények következményeinek a szakértője. És semmilyen empirikus forrásra nem hivatkozik. Teljesen nyilvánvaló, hogy spekulatív alapon ítéli meg a legalizáció következményeit. Ellentétben azokkal az elemzésekkel, amikre sorra próbálom felhívni a figyelmedet. Itt van például egy ötödik, szintén idei tanulmány:

object.cato.org/sites/cato.org/files/pubs/pdf/working-paper-24_2.pdf

Siphersh 2014.11.18. 21:38:06

@Ahasverus: "A kérdésem: hogyan lehet elérni azt, hogy emberek tömegei tudatosan fogyasszák a könnyű drogokat?"

"Szerintetek hogyan lehetne rávezetni a magyar társadalmat (leginkább annak fiatal tagjait) a tudatos, mérsékelt és kulturált alkoholfogyasztásra?"

Gondolom, elsősorban példamutatással. De akárhogy is, szerintem nagyon téves elképzelésed van arról, hogy hogyan kapcsolódik ez a kérdés a legalizáláshoz.

Értem én, hogy elméleti, spekulatív alapon úgy tűnhet, hogy a tilalom védi a társadalmat a kulturálatlan drogfogyasztástól. De ha azt nézzük, hogy valójában minek mi a következménye, akkor az látszik, hogy a valóság ennek pont az ellenkezője.

Például az amerikai alkohol-tilalom összességében véve nem csökkentette az alkohol-fogyasztást, viszont létrehozta a nemzetközi szervezett bűnvilágot, az amerikaiakat átszoktatta a sörről a viszkire, nagyon sokan megvakultak vagy meghaltak a metanollal szennyezett italoktól, és terjedésnek indult az intravénás alkohol-fogyasztás.

object.cato.org/sites/cato.org/files/pubs/pdf/pa157.pdf

És a többi drogtilalom is így működik.

Nézd meg ezt a képet. Ez a kép, ha az ember érti, hogy miről szól, szerintem nagyon szemléletesen mutatja, hogy mit jelent a drogtilalom:

wings.buffalo.edu/aru/CocaPope.jpg

Ez egy kokain-reklám, ami beszámol róla, hogy XIII. Leó a vatikáni arany medál kitüntetéssel jutalmazta meg ezt a terméket, a jótékony hatásainak elismeréséül.

Ha ez furcsán hangzik, az azért van, mert nem nyilvánvaló, hogy milyen nagyon súlyosan rombolja a drogfogyasztás kultúráját a drogtilalom. A Vin Mariani egy kokain-tinktúra volt, és nem volt kevesebb kokain egy ilyen kis üvegcsében, mint amennyit egy "drogos" felszippant az orrába. De ha oldat formájában megiszod, annak egészen más a hatása. Egy enyhe serkentőszer, amit nem különösebben nehéz mértékkel fogyasztani, és nincsen számottevő egészség-károsító hatása.

Így néz ki a kokain kultúrája normális, kulturált, legális keretek között. Ehhez képest tilalmi keretek között sokkal rosszabbul néz ki.

A drogtilalom történelme olyan, mint ha valami bibliai példatörténet lenne. A farizeusi ítélkezés egy erőszakos üldözési hadjáratba csábította a társadalmat, amivel egy pusztító átkot szabadított magára. Nem értem, hogy miért pont a keresztényeknek olyan nehéz megfejteniük ezt a spirituális feladványt. Eléggé nyilvánvaló, hogy mi történik.

Miután Jézus első csodatételeként egy bódító drogot varázsolt elő a bulizó népségnek, szerinted mit szólt volna, ha azt látja, hogy a szomszéd mulatságban a keleti bevándorlók egy másik, idegen drogot használnak? Azt mondta volna, hogy gyorsan, gyorsan, szóljunk a katonáknak, hogy vigyék őket börtönbe? Nem értem, hogy fér össze a kereszténység a drogtilalom támogatásával.

2014.11.19. 07:21:39

@Siphersh: A tilalmaknak semmi értelme, én is egyre inkább így látom. Erre jó példa a svéd prostituciós politika, ahol igyekszenek büntetni a klienst, vagy a magyar prostituciós politika, ahol igyekszenek büntetni a kurvát. Nálunk a feministák követelik, hogy büntessék a klienseket, a JOBBIK pedig a prostituáltakat és a futtatókat akarja kemény kézen fogni. De ezekkel a rendpárti törvényekkel nem szüntetik meg, csak még rejtettebbé teszik. Pl. az enyingi cigánymaffia ezen a téren nagyon szemfüles, a lányok WC-s nénik és virágárusok.

Ugyanez lefordítható a drogokra, a cigarettára és az alkoholra is. Büntethetik, tilthatják, de ezzel csak azt érik el, hogy rejtettebb lesz a fogyasztás. Abban tökéletesen igaza van a Puzsérnak, hogy egy fogyasztói társadalomban tiltani a fogyasztást dőreség.

A kereszténység, a különféle protestáns és katolikus egyházak kérdését hagyjuk. Ők már évszázadok óta nem tudnak kommunikálni a társadalommal. A Vatikán egy vicc.

www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2014/10/miert-problematikus-buzikerdes.html
www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2014/07/a-hivatastisztazo-muhelysorozatokrol.html

Siphersh 2014.11.19. 14:03:16

@Ahasverus: A prostitúció témáról nulla fogalmam van, úgyhogy nem tudok hozzászólni, de ha meg akarnám ítélni, akkor valószínűleg ott is azt nézném, hogy a tapasztalati tények szerint milyen törvényeknek mi a következménye.

Nem tudom, hogy a prostitúcióval kapcsolatban is olyan sokan vannak-e, akik a saját értékrendjükkel ellentétes törvényeket támogatnak, mert nincsenek tisztában vele, hogy minek mi a következménye valójában. A drogtörvényekkel kapcsolatban ez nagyon jellemző, és ez szerintem egy eléggé súlyos kudarca a demokráciának.

Valahogy sikerült elhitetniük a politikusoknak az emberekkel, hogy a drogtörvényeket spekulatív és ideológiai alapon lehet megítélni. Én még olyat nem láttam, hogy egy politikus úgy próbálná igazolni a drogtilalmat, hogy a tilalom eredményeit igazoló tapasztalatokról beszél. Hanem csak arról beszélnek, hogy a drogprobléma egy súlyos probléma. Mintha a probléma súlyossága automatikusan azt igazolná, hogy a tilalom nem súlyosbítja a problémát, hanem mérsékli. Tilalmi keretek között a drogprobléma egy súlyos probléma, ergo a tilalom javít a helyzeten! Van ebben a logikában valami bizarr kognitív eltorzultság.

Siphersh 2014.11.23. 16:02:48

Egy nagyon alapos és átfogó tanulmány a marihuána-tilalom történelméről:

www.swansea.ac.uk/media/TNI-GDPO_Rise-and-Decline_web.pdf

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.24. 09:59:45

@Ahasverus: "Abban tökéletesen igaza van a Puzsérnak, hogy egy fogyasztói társadalomban tiltani a fogyasztást dőreség. "

ez "érdekes", hol is mondja ezt?
mivelhogy ő a fogyasztói társadalom ellen van. vagy teljesen analfabéta?
nincs tökéletesen igaza, semmiben sincs már igaza lassan, a drogok kapcsán csak a félhülye proli szöveget nyomja.

fogyasztást tiltja a fogyasztói társadalom? mire lehet még kereslet a fogyasztói társadalomban? amire van tömegigény? heroint is fogyasztják nem? dőreség tiltani ha van rá kereslet.. miért nem tudsz te magadtól rájönni az ostoba dolgokra?
miért is lenne a füvezés fogyasztás?

ez egy álprobléma, pár hülye szereti fényezni magát, szeret menő lenni, hagyjuk csak meg a proliknak ezt a fűlegalizálós harcot, de soha ne engedjünk nekik (okait lásd a posztban), foglalják csak el magukat ezzel, mint a kisgyerek a homokozóban.

a striciket ha nem is kivégeztetném, de teljes vagyonelkobzásra és hosszú börtönévekre ítéltetném. magát a prostitúciót személy szerint én nem szüntetném meg (mivel a férfi állatias (és érzelmi) igénye meg van rá, emellett meg fő oka az, hogy szerintem egyértelműen csökkenti a nemi erőszakok számát), de nem is legalizálnám a prostitúciót, ugyanis nem tisztességes, hogy a prosti jobban éljen, mint az a nő, aki erkölcsösen és keményen, tisztességesen dolgozik. ezért nem lehetne, a prostikat is vagyonelkobzással lehessen súlytatni, (idén láttam amúgy két kis hülye cigányk*rvát kiszállni egy porschéból, amit ők vezettek, a dolgozó nő meg örüljön a cafetériának? hát nagyon nem)
amellett persze, hogy egy ideális társadalomban, nehogy már példa lehessen a könnyűvérűség összekapcsolva a gazdagsággal.

"Büntethetik, tilthatják, de ezzel csak azt érik el, hogy rejtettebb lesz a fogyasztás."

ja, meg azt, hogy kevesebb lesz a fogyasztás, javaslom amúgy tegyünk különbséget egy ideális államhatalom, meg a mostani között, ami részesül a drogjövedelmekből, ezért a maffiát se akarja kiszorítani a 2. kerületi rózsadombról.

miért van neked 3-4 blogod?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.24. 10:00:41

@rasztaszív: ezekre a dolgokra amit most felvetsz te ostoba, már legalább 30x reagáltam, degenerált hülye drogos.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.24. 10:06:22

@rasztaszív: te tényleg teljesen ostoba van, a 8 osztályod meg van már? vagy azt is elszívtad, meg azt is ellsdzted? mondd te kutya hányszor válaszoljak még ugyanazokra a kérdésekre?

miért nem olvasod vissza a kommenteket és fogod be a pofád úgy ámblokk?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.24. 11:03:54

@Siphersh:

"Történelem. Olvass utána. "

hát ez elég konkrét volt. a kérdés az egész világra vonatkozott továbbra is. aminek válasza csakis irracionális lehet továbbra is

"Nem a tiszta élet hirdetéséről van szó, hanem a drogjelenség törvényi szabályozásáról."

a droglegalizációról egész pontosan. ami nem a keep clear. ebben talán egyetérthetünk.
szerinted lehet teljes, boldog, harmonikus életet élni drogok nélkül?

""talán ki kéne irtani a maffiát"

Talán ki kéne irtani a betegségeket, és akkor mindenki egészséges lenne! Na, mit szólsz, milyen zseniális egészségügyi tervem van!"

a példád azért nem jó, mert én már 3x-4x hozom fel, hogy itt az orvosok érdekeltek a betegségek terjesztésében. ezért nem lehet kiiratni a betegségeket rendesen.

nagyon egyszerű ám felszámolni egy olyan szervezetet, ami civilekkel lép kapcsolatba és ad el árut. csak akarni kéne radikálisan. bizonyos emberi jogok korlátozásával pl. a priuszos embernek sokkal kevesebb joga lenne, viszont kötelező beszámolása.

"USA nagyvárosok utcáin, de úgy sem tudták visszaszorítani a feketepiacot. "

és azt tudod, hogy mennyi politikus volt érdekelt benne? rnegeteg film szól erről, asszem ez a gengszterkorzó is erről szól.

"A legalizálás ellen viszont semmit nem tud tenni a maffia."

ők nem tudnak céget alapítani? strómanon, akár offsóron keresztül? dehogynem.

"Egy szót sem ejt arról, hogy milyen következményekkel járnak a különböző drogtörvények, hanem arról beszél, hogy milyen elterjedt a nagyon magas hatóanyag-tartalmú marihuána, ami különösen veszélyes."

és ez alapján kéne a drogtörvényeket is megalkotni nem?

"attól, hogy valaki pszichiáter, nem lesz automatikusan a különböző drogtörvények következményeinek a szakértője."

én se bírom ezt a csernus tévépszichiátert, de ebben igaza van, és úgy mondja, hogy maga is drogozott valamikor, ezért van tapasztalata. emellett Jelenleg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet és a Budai Egészségközpont pszichiátere. Jelentős munkát végez a drogfüggők eltérítésében.

nyilván nem megkönnyíteni kell a szerhez jutást.
teljesen felesleges erről vitázni.

nemcsak csernusról beszélek, hanem a még idézett emberekről:

- A marihuána hatásmechanizmusáról is nagyon sok mindent megtudtunk, például azt, miért károsítja a tanulást, a memóriakapacitást. Annak a sejtnek a működését rontja le, amely felelős az éppen kódoló idegsejtek működésének összehangolásáért. Megfelelő szinkron nélkül pedig a memórianyom nem fog beégni.

a marihuána roppant káros. Az örömérzésért felelős agyi régióban abnormális mennyiségű dopamint, „örömhormont” szabadít fel. Ennek a következményeként az érzékelők előbb-utóbb eltűnnek, és ilyenkor a kábítószerfüggők alulmotiváltakká, céltalanná, kiüresedetté válnak. Ráadásul a fiatalkorban elkezdett füvezés sokszorosára növeli a skizofrénia kialakulásának esélyét, valamint növeli a stroke kockázatát is.

Freund Tamás akadémikus tartott előadást az agy működésével kapcsolatos friss kutatásokról.
neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa

amit sokadjára másolok be, erre nincs reagálás? nem ezekre kéne alapozni a drogtörvényt?

rasztaszív 2014.11.24. 16:17:21

@tesz-vesz:azért nem válaszolsz a kérdésre,mert kínos lenne.be kellene látnod,hogy a tudatmódosító hatás figyelembe vétele racionálisan nem védhető.hiszen te magad is mindig az egészségkárosító hatásokkal jössz...akkor viszont fogadd el,hogy az egyes(egyébként is jelen lévő...)szerek egészségkárosító hatásainak összehasonlítását olyan szakemberekre bízzuk,akik ismerik az egyes szerek hatásait külön-külön,és megvan a tudásuk,hogy a valós veszélyességük alapján sorrendbe állítsák ezeket a szereket.ez viszont nem a te dolgod,és nem is az enyém.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.25. 11:41:55

@rasztaszív: erre már reagáltam te ostoba, keresd vissza, ugyanígy bemásolhatnám azon válaszomat

semmi se kínos, csak MÁR REAGÁLTAM RÁ 6X TE KÉTSEJTŰ ANALFABÉTA DROGOS KORCS

rasztaszív 2014.11.25. 13:07:48

@tesz-vesz: hát másold be.ingyen van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.11.25. 18:50:33

@rasztaszív: nincs időm, se kedvem, olvasd vissza proli

Siphersh 2014.11.26. 19:50:17

@tesz-vesz: Oké, induljunk ki abból, hogy milyen nagyon káros a marihuána. Az, hogy "roppant káros" nem túl konkrét információ. De szerencsére vannak az egyéni és közösségi károsság és veszélyesség számszerűsítésére átfogó tudományos módszerek, sok különböző szempontot összesítve, sok szakértő értékelése alapján, akik között vannak addiktológusok, farmakológusok, és sok más orvosi szakértő.

www.antoniocasella.eu/archila/NUTT_2007.pdf

www.sg.unimaas.nl/_OLD/oudelezingen/dddsd.pdf

A következő kérdés pedig az, hogy hogyan lehet javítani a helyzeten. Hogy milyen drogstratégiák milyen következményekkel járnak. Néhány országban már a tizenkilencedik században elkezdődött a marihua-tilalom, és az ENSZ 1961-ben kiterjesztette az egész világra. Aztán sok helyen legalizálták a gyógyászati célú forgalmazást, sok helyen dekriminalizálták a fogyasztást, és van, ahol nemcsak a gyógyászati célú forgalmazás szabályozott kereteit állították vissza, hanem minden felnőtt legálisan megveheti a boltban. És közben olyan szélsőségesen szigorú tilalom is volt és van, ami az alapvető emberi jogok korlátozásának társadalmilag elfogadott határait feszegeti, sőt, sok esetben át is lépi.

Mindez azt jelenti, hogy a drogtörvények olyan nagyon széles spektrumáról gyűltek össze tapasztalatok az elmúlt évtizedekben, aminél több a társadalmi realitásokon belül nem is elképzelhető. Bőven vannak tapasztalatok. Nem kell spekulálni, hogy minek mi a következménye. És a tapasztalatok azt mutatják, hogy a normális, legális, szabályozott forgalmazáshoz képest a tilalom és a tilalom fokozása nem mérsékli problémát, hanem összességében véve súlyosan fokozza.

Ha ezt meglepőnek találod, az nem azért van, mert hülye vagy. Én se tudtam, mielőtt utána nem olvastam. Erre nem lehet spekulatív alapon rájönni. Azért is mutattam neked hét különböző tudományos kutatást, elemzést és beszámolót, amik nagyon alaposan áttekintik az empirikus tényeket, hogy milyen következményekkel járnak a különböző szigorítások, legalizálások, dekriminalizálások és tilalmak.

Persze, ha olyan nagyon érdekelne téged, hogy minek mi a következménye valójában, akkor már eleve utánaolvastál volna magadtól. Ehelyett valamiért ragaszkodsz a spekulatív megközelítéshez, ami szerint "nagyon egyszerű ám" átfordítani a tilalom következményeit kárfokozásból a probléma mérséklésébe, csak még tovább kéne fokozni a szigort.

Ha egyre jobban vered a fejedet a falba, és abban bízol, hogy ha még erősebben vernéd a falba, akkor elmúlna a fejfájásod, az egy idő után már nem más, mint őrület. Ennek az önpusztító őrületnek a valóságára eszmél rá a világ most, amikor egyre több helyen legalizálják a marihuánát, az USA már nem várhatja el a globális marihuána-tilalom fenntartását, mert a saját lakossága is ellene fordult, és az ENSZ is kénytelen szembesülni az egyre halmozódó tudományos bizonyítékokkal, amik leleplezik a tilalom pusztító károsságát.

Vasárnap belinkeltem neked egy nagyon alapos tanulmányt a marihuána-tilalom történelméről, amiből kiderül, hogy mikor, miért és hogyan kezdődött a marihuána-tilalom, milyen tényezők tartották fenn ilyen sokáig, és hogy hogyan jutott el a jelenlegi helyzetig, a globális prohibíciós rezsim fokozatos összeomlásáig.

"evidence shows how the implementation of the prohibitive model has failed demonstratively to have had any significant and sustained impact upon reducing the extent of the market. Rather it has imposed heavy burdens upon criminal justice systems; produced profoundly negative social and public health impacts; and created criminal markets supporting organised crime, violence and corruption."

Spekulatív alapon nem lehet tájékozott, megalapozott és felelősségteljes álláspontot kialakítani ebben a kérdésben. Vagy utánaolvasol, vagy buta maradsz.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.27. 12:39:19

@Siphersh: "Spekulatív alapon nem lehet tájékozott, megalapozott és felelősségteljes álláspontot kialakítani ebben a kérdésben. Vagy utánaolvasol, vagy buta maradsz."

Ha a társadalom többsége nem kívánja a drogok legalizálását, akkor teljesen felesleges "utána olvasni" bárminek is.
Egyáltalán nincs arról szó, hogy Magyarországon mennyire keményen lépnének fel a drog terjedésével szemben. Sőt, szinte kijelenthetjük azt, hogy nulla az, amit ellene tesznek a hatóságok.
Néha tart egy razziát a rendőrség valamely diszkóban, de erről már általában jó előre értesül a tulajdonos, így mindenki röhög a markába. Ha mégis váratlanul tudnak megjelenni, akkor is mindenki gyorsan eldobálja a földre a nála lévő drogot, ha valaki "lúzert" elkapnak, akkor az is joggal érzi azt, hogy méltánytalanság érte, mert 1000- ből miért csak őt vegzálják.
Úgy kell fellépni a drog terjedésével szemben, mint ahogyan a gyorshajtókkal, vagy ittas vezetők ellen fellépnek a hatóságok.
Be kell vezetni a kötelező drogteszteket. Felsőfokú intézménybe csak az nyerhetne felvételt, aki szeptemberben negatív drogtesztet tud produkálni. Diplomát, sőt érettségi és szakmunkás bizonyítványt is csak az kaphatna, akinek negatív lesz a tesztje stb. A rendvédelmi és az állami alkalmazottaknál is rendszeressé kell tenni az ellenőrzéseket.
Amíg az emberek többsége úgy gondolja, hogy a drog nemkívánatos jelenség a társadalomban, addig,- mindenféle tanulmányok ellenére is-, mindent meg kell tenni és mindent foganatosítani kell a drog terjedése ellenében.

Siphersh 2014.12.27. 20:18:17

@bélaybéla: Ha azért támogatnám a súlyosan kártékony drogstratégiát, mert a többség azt támogatja, akkor nem igazán tudnék a tükörbe nézni.

Azért érdemes megnézni, hogy a tapasztalati tények tanúsága szerint minek mi a következménye, hogy nehogy véletlen egy kártékony drogstratégiát támogasson az ember. Az, hogy a társadalom többsége mit támogat, az nem igazán jelent morális felmentést.

Mint ahogy a kötelező drogtesztekkel kapcsolatos tapasztalatoknak is utána lehet olvasni. Az USÁ-ban például különösen nagy hagyománya van a kötelező drogteszteknek.

Spekulációkra hagyatkozni egy olyan kérdésben, amiről vannak tapasztalatok, szerintem felelőtlen hozzáállás.

Ez az alapvető kérdés ebben a témában. Hogy empirikus alapon nézzük, vagy pedig spekulációk és ideológiák alapján.

Értem én, hogy az erőszakos karhatalmi üldözés egy univerzális csodaszer, ami minden lelki és egészségügyi problémára megoldást kellene hogy nyújtson. De a sok évtizednyi rombolással a hátunk mögött szerintem képesnek kellene lennünk tudomásul venni, amit a tudományos felmérések mondanak: hogy a drogprobléma esetében az üldözés súlyosan visszaüt, és nem mérsékli, hanem minden szempontból súlyosan fokozza a károkat, bajokat és veszélyeket, és a drogproblémán túlmenő társadalmi károkat is okoz. A drogproblémát akkor lehet minimalizálni, ha belátható keretek között tartjuk a jelenséget. Nem azért, mert hihetően hangzik ez az állítás, hanem azért, mert a téma szakirodalma szerint a tapasztalati tények ezt mutatják.

A drogtilalom fenntartása egy súlyos társadalmi szintű morális katasztrófa. És ha valaki azért hagyja figyelmen kívül a következményeket, mert fontosabb neki az ideológiai identitás-tudata, mint az egészség, a közbiztonság és a jogállamiság rendje, az szerintem egy nagyon kártékony viselkedés.

"Nem az rontja meg az embert, ami a szájába jut, hanem az, ami a szájat elhagyja." - Máté 15:11

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.27. 22:03:21

@Siphersh: Ne haragudjál, de úgy nem lehet "mérsékelni" a drogfogyasztást, hogy engedélyezzük a drogfogyasztást!
Ennek belátásához nem kell túl sok logika, sem tanulmányok nem kellenek hozzá. Elég a józan paraszti ész!
Az hihető azonban, hogy van egy "tiltott gyümölcs" effektus, és ezért csökkenhet valamelyest a drogfogyasztás ott, ahol engedélyezik, mint ahol előzőleg,- nem túl hatékonyan(!),- "üldözgették".
Ez azonban nem jelenthet érvet a legalizálás mellett, mert azzal a drogfogyasztás problémáját nem oldottuk meg, ha megengedjük. Meg kell találni a tilalom fenntartása mellett azokat az eszközöket, amelyek valóban hatékonyak, nem kártékonyak és kellően visszatartóak , elrettentőek. Nem a súlyos börtönbüntetéseket kell preferálni, mert azok tényleg kerékbe törhetik az emberek életét, hanem a pénzbüntetéseket és az egyéb szankciókat, amelyeket már felsoroltam volt.
A katasztrófa a drogfogyasztás és nem annak üldözése.
Erre vannak tapasztalatok, hogy mit okozott az ópium elterjedése Kínában az "ópiumháború" idejében. Ez okozott "társadalmi szintű morális katasztrófát".
Most újra ezt akarják eljátszani a társadalommal, amit 100 évvel ezelőtt már megpróbáltak egyszer. Nem kérünk mi sem az ópiumból, mint ahogyan a kínaiak sem kértek! Elég volt!
Még ha semmi káros hatása sem lenne, akkor is joga van a társadalomnak üldözni azt, ami az erkölcseivel nem összeegyeztethető, mint ahogyan az emberhús evését, a többnejűséget, többférjűséget, a rokonházasságot, a vérfertőzést, és a kiskorúak házasságát stb.
A társadalom ott rontotta el a drogkérdést, hogy tehetetlenül tűrte és elnézte, hogy ez elhatalmasodjon a társadalmunkban, mert most már sokkal nehezebb tenni ellene, mint aminkor még ez szinte nem is volt jelen az országban (kb. 20-30 évvel ezelőtt).
"Nem az rontja meg az embert, ami a szájába jut, hanem az, ami a szájat elhagyja."
Így van, erre jó példa a drog és az alkohol is, amely pont azt befolyásolja kártékonyan , hogy mi hagyja el az ember száját, mi férkőzik az elméjébe és ezek milyen cselekedetekhez vezetnek.
„Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel" (Efézus 5:18)

Siphersh 2014.12.28. 17:06:10

@bélaybéla: Ha az áradások ellen a folyó eltorlaszolásával védekezünk, és egyre súlyosabbak az áradások, akkor mit mond a józan paraszti ész? Azt mondja, hogy nem kellenek ide mindenféle flancos tanulmányok, építsük csak még nagyobbra a torlaszt, attól majd minden jobb lesz?

Azt mondja a józan paraszti ész, hogy lám, régebben nem volt ennyi áradás, akkor kellett volna nagyobbra építeni a torlaszt, az a baj, hogy nem építettünk elég hamar elég nagy torlaszt?

Ez nem józan ész, hanem rögeszme.

A józanság ott kezdődik, hogy megnézzük és tudomásul vesszük, hogy minek mi a következménye valójában. Az USÁ-ban nem "üldözgetnek", hanem annyit költenek a drogtilalom érvényesítésére, ami nálunk a népesség arányában évi 400 milliárd forintos tilalmi költségvetésnek felelne meg. Nem véletlen, hogy az amerikaiak a marihuána-tilalom ellen fordultak. Ott látszanak legsúlyosabban a tilalom következményei, ahol a legnagyobb erőbedobással folytatják.

Az a józan paraszti ész, ha azt csináljuk, ami működik. Ha a tapasztalat azt mutatja, hogy a folyó szabályozásával lehet minimalizálni a bajokat, nem pedig az eltorlaszolásával, akkor azt kell csinálni. Ha a torlasz igazítgatásától és javítgatásától még évtizedek után is azt várjuk, hogy egyszer csak elkezd működni, miközben egyre több termőföldet áraszt el a víz, az nem jószándékú optimizmus, hanem őrült önpusztítás.

Szerintem az emberek nagyrésze azért támogatja a tilalom fenntartását, mert azt hiszik, hogy nem fokozza, hanem mérsékli a problémát. Szóval a tilalmi ideológiának az igazság a legnagyobb ellensége, ami hosszú távon szerintem egy eléggé esélytelen küzdelem.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.28. 17:54:56

@Siphersh: Az áradás ellen mindenféleképpen védekezni kell, az nem megoldás, hogy hadd folyjon amerre lát az a folyó, kit érdekel.
Nem az egyre szigorúbb és egyre keményebb büntetések (egyre magasabb gátak) a jó megoldások, hanem az egyre hatékonyabbak. Erre mondottam volt, hogy a börtön helyett a fogyasztókat pénzbüntetéssel kell sújtani és gyakoribbá kell tenni az ellenőrzéseket az oktatási intézményekben és a munkahelyeken is.
Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy mivel sokan nem kapcsolják be az autójukban a biztonsági övüket, ezért felesleges ezt a szabályt drága pénzért betartatni?
Mit gondolsz, a rendőrségi közúti ellenőrzések és a radarmérők veszteségesek az államnak? Nem hinném. Ugyanígy a drogfogyasztókat is olyan büntetésekkel kell sújtani, ami fedezi az üldözésre fordított állami költségeket.
Ha egy be nem kapcsolt öv vagy kisebb sebesség túllépés is kemény tízezrekbe vagy akár 100 ezerbe is fájhat, akkor egy pozitív drogteszt is fájjon minimum 300-400 ezerbe! Első alkalommal is.
Kicselezik az autósok a traffikat? Akkor mindenhol fix traffik lesznek felszerelve az autópályákon! "No problem"!
Addig kell a vasat ütni, amíg meg nem puhul!

Régebben azért nem volt ennyi áradás, mert esélyt sem adtak rá, hogy legyen. Az áradó víz szépen szétterült a hatalmas ártereken, mocsarakban, amelyeket azért nem műveltek, mert tudták, hogy szükség van erre a puffer zónára. Az emberi mohóság szüntette meg, csapolta le ezeket, nem gondolván arra, hogy a folyó elleni védekezés esetében ez a hatalmas mocsárrendszer volt a leghatékonyabb(!) megoldás.
Az áradó drogfolyót is hatalmas mocsárcsapdába kell terelni, ahonnan esélye se legyen, hogy kitörjön a kultúrtájat veszélyeztetni!

rasztaszív 2014.12.30. 15:50:08

@bélaybéla: előbb talán nem ártana tisztázni,mit is akarsz tiltani.azt,ami káros,vagy azt,ami a te vallásod szerint bűn.az utóbbi sima vallási alapú terror.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.30. 17:21:03

@rasztaszív:
Először is lehet tiltani azt, ami a mi kultúránkkal összeegyeztethetetlen, amely a mi erkölcsiségünkkel nem összeférhető. Ilyen például a többnejűség, a vérfertőzés, a kiskorúak házassága, emberhús fogyasztása, homoszexuálisok házassága és még sorolhatnám napestig.
Másodszor lehet tiltani a ( ön és köz) veszélyes és káros dolgokat, tevékenységeket.
Lehet tiltani ezen felül bármely olyan dolgot, amelyet a jogszabályalkotó tiltani rendelt és az nem tartozik az alapvető emberi szabadságjogok által meghatározottak körébe.(Iskolakerülést, abortuszt, önkényuralmi jelképeket, holokauszttagadást stb.)
Tehát a droghasználatot is lehet tiltani, mert e három kategória közül valamelyikbe, esetleg mindháromba is beletartozik, beleilleszthető.

rasztaszív 2014.12.31. 03:17:42

@bélaybéla:a te kultúrád nem a mi kultúránk,hiába erőszakoskodsz.egy marginális,de nagy hangú kisebbség vagytok.a te középkori erkölcsiséged ma már nem mérce.ha az lenne,nem lenne szükséged összehányt, hazug,kifacsart példákra.kettő vallási alapú,három racionális,de mivel messze nem csak magamnak ártanék velük,nem összevethetőek a tudatmódosítással.amivel csak magamnak ártok(ha egyáltalán...),ahhoz NINCS KÖZÖD.állampolgár vagyok,nem vatikáni alattvaló.elvileg a levegővételt is lehet tiltani - de a tudatmódosítás tilalma tisztán vallási alapú terror.
az önrendelkezés joga,és a szabad vallásgyakorlás joga is alapvető emberi szabadságjogok,és mindkettőt sérti a tudatmódosítás tilalma. és nincs racionális ok,csak a vallás.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 13:13:01

@rasztaszív: Azt elhiszem, hogy az én kultúrám nem a te kultúrád, de amíg a ti drogszívásra épülő magyarországi "kultúrátokat" a többségi társadalom nem hajlandó tolerálni, addig nektek itt kuss legyen! Ha olyan sokan vagytok, akkor meg van a lehetőség, hogy olyan törvényhozókat küldjetek az Országgyűlésbe, akik majd a ti szátok íze szerint fognak engedélyezni ma még tiltott dolgokat.
Egyenlőre nem ez a helyzet áll fenn, ergo nekem van igazam!
A te tudatmódosulásod, -ami neked árthat-, ugyanúgy árthat másnak is, árthat a gyermekednek, munkatársadnak és bárki másnak, aki veled így vagy úgy, kapcsolatba kerül.
De az állam megvédhet téged önmagad káros, ártalmas szokásaitól is az akaratod ellenére. Mit gondolsz, miért tiltották be a nyerőgépeket? Miért szorították vissza a dohánykereskedelmet, a cigaretták forgalmazását? Most az alkohol következik! Úgyhogy, nektek itt esélyetek sincsen a titokban szívott drogotokkal kapcsolatosan! Az önrendelkezés joga nem terjed ki a mi kultúránkkal, erkölcsiségünkkel ellentétes szokásokra, tevékenységekre. Az ön és közveszélyes dolgokat pedig tiltani és korlátozni kell, mert a Duna jegére sem mehetsz korcsolyázni, sem nem fürödhetsz benne nyáron, bármennyire is csak magadat veszélyeztetnéd vele. Úgyhogy ne legyél ennyire értetlen! Én is sok mindent szeretnék, például tagadni a holokausztot, de mégsem tagadhatom, mert megtiltották.
Velem ellentétben, neked még egy népszavazás kiírása esetén sem lenne esélyed arra, hogy megengedje a többség azt, hogy legális legyen a drog, míg nekem annak ellenére kell eltűrnöm a tilalmat, hogy ezt csak egy törpe (1%-os), erőszakos és befolyásos kisebbség kényszeríti rám. Mert az ő érdekük mindent felülírhat!
Először tehát a többségi magyar nemzetnek kell a valódi önrendelkezést és szabadságot megszerezni, kivívni, mert addig itt népakaratról nemigen lehet beszélni, amikor még a többség akaratát is felül lehet írni az 1%-os befolyásos és pénzes kisebbségnek. Remélem, most már sikerült némi fényt vinnem a drogos ködbe kábult elmédbe!

rasztaszív 2014.12.31. 14:23:19

@bélaybéla: neked közöd nincs a többségi társadalomhoz,te csak szépen otthon kussoltasd azt,aki még figyel rád...:)az,hogy egy népszavazásnak mi lenne az eredménye,csak magából a népszavazásból derülne ki.csak világossá kell tenni,hogy a vallási elveiteket akarjátok felülemelni mások önrendelkezési jogán(és a racionalitáson...).egy ilyen szavazáson esélyetek sem lenne.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 14:34:29

@rasztaszív: Nem hinném, hogy csak a vallásos emberek ellenzik a drogot, azt sem hinném, hogy minden vallásos ember ellenzi drogot, úgyhogy ez csak a te árnyékbokszolásod.
Tudod, megsúgom: vannak közvélemény kutató cégek is, akik azzal foglalkoznak, hogy megtudják a társadalom véleményét bizonyos dolgokról. Ebből kiindulva mondottam, hogy felesleges ugrálnotok!
Erkölcsi elveinkhez ragaszkodunk és ha én köteles vagyok kussolni a holokauszttal kapcsolatosan, akkor azt is bevezetném, hogy aki a drog mellett kampányol, azt is börtönbe kell zárni!
Úgyhogy: jobb lesz félned, mielőtt megijedsz!

rasztaszív 2014.12.31. 15:57:48

@bélaybéla: fenyegetőzz csak,baromarc...:)majd ha lesz racionális érved,ami megáll a lábán,akkor esetleg hihető lesz,hogy nem a primitív vallási elveidet akarod másokra kényszeríteni.ha pedig lesz közvélemény kutató cég,amelyik felteszi a kérdést,hogy racionális alapon akarjuk-e kezelni a drogkérdést,vagy vallási alapon - na majd akkor lesz miről beszélnünk.de arra az eredményre te aligha fogsz hivatkozni...:)

rasztaszív 2014.12.31. 16:39:00

@bélaybéla: ez mintha nem az a kérdés lenne,pupák...:)és ráadásul nem egy komolyan vehető közvélemény kutató cég,hanem közpénzből fizetett kormánypropaganda.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 16:53:38

@rasztaszív: Annál racionálisabbat nem tudok neked mondani, hogy a drog káros a szervezetre és fogyasztása nem egyeztethető össze a társadalom erkölcseivel (nem csak a vallásos emberek hagyományaival) szokásaival, akaratával. Ezért hasonlóan az emberhús evéséhez és a nyerőgépekhez nem kívánatos jelenség a társadalomban.
www.origo.hu/itthon/20140619-a-republikon-intezet-felmerese-budapesten-a-meleghazassag-es-a-konnyudrogok-elfogadottsagarol.html

rasztaszív 2014.12.31. 17:09:36

@bélaybéla: a különböző szerek káros hatásainak összehasonlítása,és a szerek ez alapján való megítélése racionális megközelítés lenne,valóban,csak most nem így van.
a társadalom akaratáról meg szakadjál már le,mert nem te vagy a társadalom.csak egy röhejes alak vagy,aki a társadalomnak képzeli magát.

egy kis adalék emberhús ügyben
www.janus-facedfilabrasileiro.com/Tortenelmi_hatter.h
a helyedben ezt sem erőltetném...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 17:24:28

@rasztaszív:
Minden szer, ami káros, annak fogyasztása : tiltandó és üldözendő lenne.
Már a konyhasót sem szabad kitenni az iskolai ebédlők asztalára:
" készételeket nem lehet majd utólag cukrozni, és tilos lesz a sótartalmú ételízesítők használata - az asztalokon sem lesz só- és cukortartó"
eduline.hu/kozoktatas/2014/11/19/kozetkeztetesi_reform_kerdesek_valaszok_W2YTL2
Én pedig szeretném, sőt követelem, hogy lehessen főtt emberhúst fogyasztani, mert az emberi önrendelkezéshez és a szabadsághoz ez hozzá tartozik!
A társadalom akaratáról nem fogok leszakadni, mert ez a lényeges kérdés!
Én prezentáltam neked két kutatást, hogy mi az emberek véleménye a könnyű drogok liberalizálásáról, majd ha te olyan kutatást tudsz felmutatni, amelyben a többség ezt támogatja , akkor lehet ezt bevezetni!

rasztaszív 2014.12.31. 18:09:09

@bélaybéla: szervezz szektát a hozzád hasonló elvakultakból,ott majd betilthatsz mindent.
miért ragaszkodsz az emberhúshoz?kimész a dögkútra,ott szedhetsz magadnak valami hullát.egészségedre.
ha egy kicsit is figyelnél,én nem "a könnyű drogok liberalizálásáról" beszéltem,hanem a probléma racionális alapú megközelítéséről. olyan kutatást mutass,amelyben a többség ezt NEM támogatja.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 18:30:55

@rasztaszív:
Nincs itt semmi "probléma", úgyhogy nem tudom, hogy mit kellene "megközelíteni"? Egyszerűen az emberek többsége a "könnyű drogok liberalizálását" ellenzi. Ennyi! Problémát csak te szeretnél kreálni feltétlenül.
Ezért ragaszkodom az emberhúshoz:"tisztán táplálkozástudományi szempontból nézve, a kannibalizmus kiegyensúlyozott és teljes értékű táplálkozást nyújt, mert optimális arányban és jól emészthető formában tartalmazza a testünk számára szükséges tápanyagokat. Ráadásul - legalábbis az új-guineaiak szerint - az emberhús nagyon ízletes, jobb a sertés- vagy a csirkehúsnál."
www.origo.hu/tudomany/20100806-a-kannibalizmus-tortenete-az-oskortol-napjainkig.html

Siphersh 2014.12.31. 18:53:06

@bélaybéla: A transzszubsztanciáció dogmája kimondja, hogy az ostya lényegében ténylegesen Krisztus testévé alakul át, szóval az egyáltalán nem igaz, hogy a mi kultúránk ne fogadná el az emberhús elfogyasztását.

"Az ön és közveszélyes dolgokat pedig tiltani és korlátozni kell"

Akkor ezek szerint azt mondod, hogy a drogtilalom fenntartását tiltani kéne?

www.camh.ca/en/hospital/about_camh/influencing_public_policy/Documents/CAMHCannabisPolicyFramework.pdf

"De az állam megvédhet téged önmagad káros, ártalmas szokásaitól is az akaratod ellenére."

A drogtilalom senkit nem véd semmitől, hanem pont ellenkezőleg, súlyosan fokozza a drogokkal kapcsolatos bajokat és veszélyeket.

www.gcdpsummary2014.com

www.theguardian.com/politics/2001/jun/14/drugsandalcohol.socialsciences

A drogtilalom csak a szervezett bűnvilág profitját védi. Szóval felmerül a kérdés, hogy vajon miért áll érdekükben a politikusoknak a maffia érdekeit védeni.

rasztaszív 2014.12.31. 19:03:02

@bélaybéla: ha nem probléma,akkor egyáltalán semmi oka a tiltásnak,ha probléma,akkor racionálisan kell kezelni.

mondtam már:egészségedre.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 19:18:55

@Siphersh:
Nem fogadja el, mert Krisztus teste nem emberhús.
Maga a drog fogyasztása ön és közveszélyes dolog.
Akkor nem megfelelő módon tiltják és üldözik a drogfogyasztást, ha ez súlyos problémát okoz.
Ezért mondottam, hogy súlyos pénzbüntetésekkel kell szankcionálni a törvényszegést, mint a közlekedési szabályszegőket, ugyanis ott az a tapasztalat, hogy ez a bírságolás és üldözés nem okoz "súlyos veszélyeket" és nem "fokozza a problémát".
Nem védi a profitját, mert ha megengednék, akkor még nagyobb lenne a profitjuk.
@rasztaszív:
Mindenki úgy kezeli a "drogproblémát" , ahogyan jónak látja, és mivel az emberek úgy kezelik, hogy nem támogatják, ezért ezzel nincs semmi probléma.

rasztaszív 2014.12.31. 19:42:42

@bélaybéla: senki nem úgy kezelheti,ahogy jónak látja,a többség használ valamit,és probléma van,amiről úgy tűnik,csak te nem tudsz.

na nyomj még valami blődlit...:)

Siphersh 2014.12.31. 19:47:58

@bélaybéla: Abból, hogy van olyan üldözés, ami nem súlyosbítja, hanem mérsékli a problémát, nem következik, hogy van olyan drogtilalom is. Még mindig spekulatív alapon próbálod kiokoskodni azt, amiről nagyon széles körű empirikus ismeretek állnak rendelkezésre. Csak utána kell olvasni.

Ha eljutnál odáig, hogy rákattintasz a téma szakirodalmára, akkor tudnád, hogy sokféle nagyon súlyos büntetéssel próbálták már a drogtilalmat. Szerinted még mennyi ideig kéne próbálgatni a drogtilalom különböző változatait, miközben egyre csak súlyosbítja a helyzetet? Még tíz évig? Még húsz évig? Ha a legalizálás járna olyan katasztrofális következményekkel, mint a tilalom, akkor hány évtizedet adnál neki, hogy próbálgassuk a különböző legális szabályozásokat? Hány évtizednyi kárfokozás és társadalmi rombolás után mondanád azt, hogy bűnös felelőtlenség ennek a káros stratégiának a fenntartása?

"Nem védi a profitját, mert ha megengednék, akkor még nagyobb lenne a profitjuk."

Ez nem igaz. Ha a bűnözők legális drogot akarnának árulni, akkor elmennének borásznak vagy trafikosnak. A tilalom teremti meg számukra a lehetőséget, hogy extra magas bevételre tegyenek szert. Normális, legális keretek között nincsen tilalmi szuperextraprofit. Al Capone sem a legalizáláson gazdagodott meg.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 19:52:28

@rasztaszív: Az embereknek joguk van eldönteni úgy, ahogyan jónak látják, hogy kívánatosnak tartják-e a drogfogyasztást vagy nem. Nem te fogod megszabni az emberek többségének(!), hogy miként gondolkodjanak a drogfogyasztásról. Minek képzeled magadat, hogy te az emberek többségének dirigálj?
Hiába kívánsz egészséget nekem, ha nem engedik az egészséges emberhús fogyasztását. Ne legyél farizeus!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 20:07:38

@Siphersh: Ki kell próbálni a különböző módszereket és meg kell találni a leghatékonyabbat, ha egyszer az az emberek többségének a kívánsága, hogy ne engedélyezzék a drogok fogyasztását. Ebben nincsen semmi spekulatív, hanem ez a józan paraszti ész szava.
Mint mondottam volt nem feltétlenül a büntetések súlyosságának a fokozása arányos egyenesen a hatékonysággal, hanem a módszerek kifinomultsága és visszatartó ereje.
Nem kell feladni a küzdelmet, hanem más bűncselekmények elleni harc tapasztalataiból kell tanulni.
Mint mondottam, jelenleg Magyarországon szinte egyáltalán nem üldözik a drogfogyasztást, úgyhogy először ebből a tényből kell kiindulni; tehát bőven van még mit kipróbálni.

Nem mennének el borásznak a bűnözők, mert borászból már van elég és kevés a munkalehetőség. Ha engednénk a drogfogyasztást, akkor nagyon sok maffiózó a megszerzett tőkéjéből nagyüzemi drogelőállításba fektetne, míg mások meg más "üzlet" után néznének. Sok "Al-Capone"-ból vált később "tisztes" üzletember a szesziparban .

rasztaszív 2014.12.31. 21:06:37

@bélaybéla: mondom még egyszer:az emberek többsége használ valamit.és te akarod a középkori ideáid mentén megszabni,miről mit gondoljanak.te,a többség...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 21:17:15

@rasztaszív: Rosszul mondod! Egy kisebbség használ valamit, amit az emberek többsége tűrhetetlennek tart. Én nem akarom megszabni a többségnek, hogy erről mit és hogyan gondoljon, hanem én vagyok azt, aki kiáll mellettük.

Siphersh 2014.12.31. 22:32:47

@bélaybéla: Nidd a mánd, milyen gazdag volt az idei év a tudományos drogpolitikai elemzések terén. Itt egy hetedik:

www.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/368489/DrugsInternationalComparators.pdf

Szerinted milyen eredménye lenne egy olyan népszavazásnak, hogy: "Egyetért-e azzal, hogy az ideológiai és pártpolitikai félrevezetések elkerülése érdekében a parlament kötelezően úgy alakítsa a drogtörvényeket, ami az empirikus tudományos eredmények szerint a leginkább szolgálja a közegézség, a közbiztonság és a jogállamiság rendjének szemponjait?"

Te hogyan szavaznál?

Nem feltétlen szerencsés dolog, hogy a választópolgárnak tudnia kéne, hogy konkrétan minek mi a következménye, ismernie kéne a tudományos eredményeket, hogy felelősségteljesen tudjon állást foglalni. Nem lenne jobb, ha inkább arról szavaznánk, hogy milyen értékeket védjenek a törvények?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2014.12.31. 23:41:42

@Siphersh: "Empirikus tudományos eredmények"?
Akkor emberhúst is lehet fogyasztani, és "holokamut" is lehet tagadni?
Az emberek erkölcseit, értékrendjét és kultúráját nem lehet "empirikus tudományos eredményekkel" felülírni.
Először meg kell próbálni az emberek értékrendjéhez igazodó drogpolitikát megvalósítani, mert jelenleg Magyarországon ezt meg sem kísérlik. Tehát valójában szavazásra sincs szükség, mert az emberek már szavaztak, amikor olyan politikai erőket juttattak a hatalomba, amelyek a drogot nem kívánatos jelenségnek tartják. Tehát be kell vezetni a drogteszteket, amiket most eltervezett a kormány, és fokozatosan egyre kifinomultabb módszerekkel kell üldözőbe venni a drogsárkányt!
Nem szabad a diplomát és a bizonyítványt odaadni azoknak, akik drogoztak, hanem csak azután, ha kifizették a büntetésüket és minimum egy évig nem drogoznak és negatív drogtesztet produkálnak.
Ezen kívül az állami alkalmazottakat is időnként ellenőrizni kell.
Valamint a szórakozóhelyeket is meg kell látogatni a rendőrjárőröknek, ahonnan szintén drogtesztre be kell szállítani az ott tartózkodók közül néhányat. A pozitív eredményt produkálókat megfigyelés alatt kell tartani: fél évente egy váratlan időpontban újra meg kell vizsgálni őket.
Kimeríthetetlen tárházzal rendelkezik a társadalom és az állami hatóságok a sárkány ellen vívott küzdelemhez, csak nem szabad a saját kezünket gúzsba kötni, hanem fel kell használni mindent, ami csak célravezető lehet.

Siphersh 2015.01.01. 00:49:18

@bélaybéla: Te komolyan úgy gondolod, hogy a magyarok többsége egy ilyen világban szeretne élni?

Lehetséges, hogy ennek az elképzelésnek a megvalósításához egy kicsit le kéne cserélni az ország alkotmányát, hogy az ilyen megfigyeléseket meg a bűnösség vélelmét foganatosítani lehessen. Tegyük fel, hogy ez megtörtént, felszámoltuk a liberális demokrácia rendszerét, és bevezettük az illiberális államot, és tegyük fel, hogy az állam előteremtette ennek a rendszernek a fenntartásához szükséges évi néhány százmilliárd forintot. (Például vagyonelkobzás, a tudod kiktől ;)

Mit szólnál, ha neaggyisten ezek után azt tapasztalnánk, hogy a drogozás elterjedtsége nem csökken, a drogokkal kapcsolatos egészségügyi problémák súlyosan fokozódnak, a tizenévesek egy része normális szocializálódás helyett egyre inkább a bűnözők társaságában érzi otthon magát, és egyre nagyobb teret nyernek a feketepiacból profitáló bűnszervezetek, ami egyre súlyosabb korrupcióhoz vezet, miközben a nyugati államokban sorra szabályozott keretek közé vonják a jelenséget, és minimálisra csökkentik a drogjelenséggel kapcsolatos egyéni és társadalmi problémákat?

Nyilván csodálkoznál, az világos, de miután kicsodálkoztad magadat, azt mondanád, hogy nem baj, nem adjuk fel, addig fokozzuk a tilalmat, amíg működni nem kezd, ha beledöglünk is?

Hol volna számodra a határa az üldözés érdekében elkövetett társadalmi rombolásnak? Tud olyan költséges és kártékony lenni a drogtilalom, amire már azt mondanád, hogy ennyire azért talán mégsem fontos az erőszakos kulturális hadviselés?

rasztaszív 2015.01.01. 07:39:03

@bélaybéla: sem a társadalom,sem a többség nem te vagy,az ordas,szélsőséges véleményeddel.de a kényszerképzeteiddel nincs értelme vitatkozni.tőlem Napóleon is lehetsz.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.01. 12:25:55

@Siphersh: Ha nem vennéd észre, ilyen világban élünk, ahol a bűnelkövetőket igenis üldözik, és ez alól nem lehetnek kivételek a drogbűnözők sem. És tömve vannak a börtönök is, ahol a bűnelkövetőknek kötelező(!) dolgozniuk. Ehhez nem kell lecserélni semmilyen alkotmányt. Az nem érv, hogy mivel egyre a nő a bűnözés, ezért nincs értelme üldözni a bűnelkövetőket, vagy ez csak a drogbűnözőkre vonatkozik?
Mit szólnál ahhoz, ha azt tapasztalnánk, hogy egyre több a közúti baleset és egyre több a szabályszegő, ezért egyesek kitalálnák, hogy nincs is értelme tiltani semmit, meg kell szüntetni a kreszt?
Nem csodálkoznék semmin, hanem még több trafit és kamerát állítanék csatasorba.
Az üldözés nem társadalmi rombolás, hanem fenntartása a jogrendnek. Mint mondottam, ha a költségeket a drogbűnözők viselnék, akkor jelentősen csökkenne az elkövetések száma.
Nehogy már én fizessem ezeket a költségeket azok helyett, akik drogbűnözők!
@rasztaszív: Ha nem vennéd észre, akkor elárulom, hogy a te véleményed a szélsőséges, mert láthatod a felmérésekből, hogy kb. 5%, aki a drogfogyasztást engedélyezné, míg az emberek minimum 80%-a üldözné és kevesli a szankciók mértékét, és kevesli a hatékony fellépést. Nehogy már a farok csóválja a kutyát! Elég volt, követeljük a törvények betartatását!

Siphersh 2015.01.01. 15:00:30

@bélaybéla: A KRESZ érvényesítése ponthogy nem tilalom, hanem a közlekedési magatartás szabályozott keretek között tartása.

De ha a KRESZ nem mérsékelné, hanem súlyosan fokozná a közlekedési balesetek problémáját, és a közlekedésen kívül is súlyos társadalmi károkat okozna, és azt látnánk, hogy a szigorítás nem mérsékli a problémát, csak a káros mellékhatásokat fokozza, akkor persze, hogy ellenezném a KRESZ fenntartását. És velem együtt ellenezné minden egészséges erkölcsű, jóérzésű ember. Ez egy teljesen magától értetődő, egyértelmű morális kérdés. Neked nem lenne gyanús egy ilyen helyzetben, ha valaki mégis támogatja a fenntartását? Nem merülne fel a kérdés, hogy esetleg nem is a közbiztonságot nézi, hanem valami más motivációi vannak?

A drogtilalom hazájában alaposan kipróbálták, hogy milyen, ha a végletekig viszik az üldözést. Azt hiszed, nekik nem jutott eszükbe, hogy a pénzt a drogbűnözőktől kell beszerezni? Az USÁ-ban évi egymilliárd dollárd szednek be a drogbűnözőktől, és nem csak pénzt, hanem gyakran van, hogy a házukat is elkobozzák. És bizony, egyáltalán nem hagyják, hogy gúzsba kössék a kezüket olyan balliberális csökevények, mint a polgári szabadságjogok:

www.drugwarfacts.org/cms/forfeiture

Ha nem nézel utána, hogy a sok évtizednyi drogtilalmi tapasztalatok szerint minek mi a következménye, akkor ezek az ötleteid, hogy mitől mi történne, nem többek, mint légből kapott fantáziálgatások.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.01. 16:56:34

@Siphersh: Ha egy nemkívánatos dolgot a törvény erejénél fogva üldözök, az nem idézi elő a nemkívánatos magatartást és nem is fokozza azt. Ennek feltételezése teljesen nonszensz, és kifordult gondolkodásmód. A "mellékhatásokat" persze, hogy fokozza, de ez is a cél, hogy fokozza ezeket, mert ez maga a büntetés vagy a büntetés része. Nincs ezzel semmi probléma.

Jól teszik, ha az Usa-ban ezt csinálják! Ha nem csinálnák, akkor teljesen elöntene mindent a drog, mert ne mondd már, hogy az emberek csupán csak azért drogoznak, mert a drogot keményen üldözik, a drogfogyasztókat súlyosan megbüntetik és elkobozzák a házaikat. Ennyire mazochisták a polgárok?
Én azt látom, mert Magyarországon ez a tapasztalat, hogy mivel szinte egyáltalán nem üldözik a drogot, csak papíron, a törvényi szabályozás szintjén, ezért az évek, évtizedek alatt teljesen elharapózott és súlyosan elterjedt a droghasználat.
Persze ezt lehet úgy is szépen láttatni és beállítani, hogy amint szigorodtak az előírások, úgy nőtt vele párhuzamosan a droghasználat, de ez teljesen hamis beállítása a kérdésnek, mert a valóságban nem üldözik úgy a drogokat, mint mondjuk a fegyvereket. Ha a fegyverek birtoklása terén is hasonlóan elnézőek lennének a hatóságok, mint a drog terén, akkor persze a fegyverek is ugyanúgy elterjednének és birtoklásuk elharapózna, amint a drogok is. Utána pedig lehetne példálózni, hogy lám: hiába szigorúak, sőt egyre szigorúbbak a fegyvertartás szabályai, mégis egyre több és több az illegális fegyver.
Van egy olyan érzésem, hogy pont az a céljuk egyeseknek, hogy ezt ki lehessen mutatni, és széttárva a kezünket megadjuk magunkat a drognak. Hát nem fogjuk, mert ennyire hülyék azért nem vagyunk!

Siphersh 2015.01.01. 18:49:43

@bélaybéla: Arról engem nem kell meggyőznöd, hogy spekulatív alapon nézve a drogtilalomnak működnie kéne. Épp nemrég nézegettem a régi fórumos beszélgetéseimet: tizenegy évvel ezelőtt még nagyban elleneztem a legalizációs propagandát, mert azt hittem, hogy ez valami elméleti kérdés, amit IQ-ból ki lehet okoskodni. Eszembe se jutott, hogy a drogtilalom esetleg nem is mérsékli, hanem súlyosan fokozza a drogproblémát. Azt hittem, hogy ez csak ideológiai ízlés kérdése, és hogy automatikusan értek hozzá, anélkül, hogy utánaolvasnék.

Aztán valaki felhívta a figyelmemet erre a cikkre:

www.theguardian.com/politics/2001/jun/14/drugsandalcohol.socialsciences

És voltak benne meglepő dolgok, úgyhogy fogtam magam, és utánanéztem, hogy tényleg úgy van-e. Mert szerintem az, hogy "ennyire hülye azért nem vagyok", nem azt jelenti, hogy rendíthetetlenül spekulálok, hanem azt jelenti, hogy utánaolvasok a tapasztalati tényeknek, nehogy buta maradjak.

Szóval ez nem "feltételezés" meg "gondolkodásmód" kérdése, hanem tájékozottság kérdése. Úgyhogy csak szólok, hogy ha utánaolvasol a konkrét tapasztalatoknak, akkor kiderül, hogy a drogtilalom egyáltalán nem az, aminek spekulatív alapon tűnik. Nagyon nem.

Én fentebb belinkeltem egy csomó kutatást, felmérést és elemzést, és itt az internet, magadtól is utánaolvashatsz, ha akarsz. Aztán hogy mit kezdesz ezzel a lehetőséggel, az már a saját igényességed és felelősségtudatod függvénye.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.01. 20:19:46

@Siphersh: Teljesen mindegy, hogy miket linkelsz ide, mert nem ez a lényeg. Elmagyarázom : ha egyszer a társadalom erkölcsi felfogásával nem összeegyeztethető a droghasználat, mint ahogyan pl. az emberhús evése sem, akkor ez van és kész, ennek kell érvényt szerezni. Hiába jön valami tudós, hogy nem is káros, meg veszélyes a drog, meg az emberhús is baromira finom és tápláló; ez nem számít, mert az emberek nem kíváncsiak a bedrogozott emberek látványára, nem akarnak velük kontaktust, nem kívánnak velük társalogni, sem érintkezni, és nem szeretnék, ha ez legális dolog lenne; ami teljesen érthető és méltányolható. Én sem szeretném, ha az ismerőseimmel drogos állapotukban kellene diskurálnom, mert éppen elég elviselni sokszor az alkoholt, ami szintén egy drog ugyebár.
Úgyhogy senkit sem érdekelnek a "kutatások", mert ebben a kérdésben az emberek elsősorban az értékrendjük, erkölcseik, világnézeteik, kulturális beidegződéseik, és nem utolsó sorban a saját szubjektív megfigyeléseik és tapasztalataik alapján döntenek. Persze, akiknek nincsenek stabil, "otthonról hozott", értékrendjük és erkölcsi felfogásuk, azok mindig a "trendi kutatások", "eredmények" alapján alkotnak véleményt mindenről ,és nem zavarja őket az sem, ha két év múlva kiderül , hogy a legújabb kutatások már homlokegyenest mást mutatnak, mint az előzőek.
Lehet így is élni, nem vitatom, "pragmatikusan","tájékozottan", de ezt nem kényszerítheted a többi emberre!

Siphersh 2015.01.01. 22:31:22

@bélaybéla: Ha "az emberekről" állítasz ilyen dolgokat, azzal garantálod, hogy nem lesz igaz, amit mondasz, mert az emberek különbözőek. Képzeld, én is egy ember vagyok. Az emberek különbözőek, és biztos vannak közöttük olyanok például, akik annak ellenére támogatják a drogtilalom fenntartását, hogy tudják, milyen következményekkel jár. Ez önmagában nem baj. Különböző emberek, különböző értékrendek.

De ha valaki nem hajlandó felvállalni, hogy ő bizony elfogadható áldozatnak tekinti a droghelyzet súlyosbítását és a maffia pénzelését a "beidegződések" kedvéért, hanem úgy játssza a naívat, hogy szimplán nem vesz tudomást a drogtilalommal kapcsolatos tényekről, az szerintem nem egy nagyon gerinces viselkedés.

Ezért mondom, hogy a drogtilalom fenntartása egy súlyos morális katasztrófa. Ha tudjuk és felvállaljuk, hogy milyen értékek előmozdítását akarjuk képviselni, és tudomásul vesszük, hogy a tapasztalati tények szerint minek mi a következménye, akkor innentől kezdve nincs vita. Értékrendeken ugyanis nincs mit vitázni. De ha inkább a sunnyogó önámítás kulturális beidegződéséhez ragaszkodunk, azzal leépítjük a társadalom morális öntudatát.

"két év múlva kiderül, hogy a legújabb kutatások már homlokegyenest mást mutatnak"

Ez ilyen bulváros tudomány-ellenes handabanda. Ha megnézed a tudományos tanulmányok drogpolitikai ajánlásait az 1894-ben publikált Indian Hemp Drugs Commission Report-tól a legfrissebb átfogó drogpolitikai elemzésekig, akkor láthatod, hogy szó sincs ilyesmiről.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.01. 22:34:18

@Siphersh: figyelj, maradjunk annyiban, hogy nekem Freund Tamás akadémikus, neurobiológus, egyetemi tanár, az agykéreg működésének tudósa hitelesebb, mint a te névtelen (számomra mindenképp névtelen) külföldi linkjeid, nyilván összekéne engedni a két tudóst, tudóscsoportot egy vitára, és abból lehetne következtetni az igazságra talán jobban. bár nem hinném.
annyit azért tudok, hogy Freund nem hinném hogy érdekelt lenne a drogüzletben. és nem hinném, hogy elavult lenne a tudása.
elég kis esélyt látok erre.

fel kell számolni a drogterjesztést, talán már mondtam, hogy ahol vevő találkozik eladóval, nem nehéz felgögyölni az egész szálat.
így már használni fog a tilalom, ezt már mondtam, és már megint kezdem mindig ugyanazt modnani, újra és újra.

"Ha egyre jobban vered a fejedet a falba, és abban bízol, hogy ha még erősebben vernéd a falba, akkor elmúlna a fejfájásod, az egy idő után már nem más, mint őrület"

ez hogy analóg példa a tiltás fokozásával ami megoldja a problémát? sehogy. ez nem jó példa, valamit kitaláltál, aminek semmi értelme, és azt hiszed jó lesz példának?
miért nem olyat mondasz akkor, hogyha fáj a kezed, nyiszatolhatod kiskéssel, ha sikerül levágni, semmit nem értél vele. semmi értelme.

esetleg egy gáthoz hasonlítanád, egy folyó, amit megakarunk gátolni, ezért egyre több homokzsákot rakunk, végül hatalmas kőgátat építünk, lehet hogy itt-ott szivárog kicsit a víz, de az áramlás megszűnt többnyire, látod, tökéletesen analóg példa, minden egyes szava jelent valamit, és benne is van a szigor meg a drogterjedés.

kapaszkodj meg, azért legalizálják a füvet, mert népszerű döntés! nagyon népszerű ma ezzel foglalkozni, kell a politikusoknak a szavazók szeretete!
ezzel még eggyel több káros szenvedélyt tesznek legálissá.
persze ha van gyógyászati haszna, orvos használja. de ezt már elmondtam.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 10:59:58

@Siphersh: Az emberek többsége a közvélemény kutatások szerint nemkívánatos dolognak tarja a drogot. Ti abba az 5%-ba tartoztok, amelyik kívánatosnak, mégis ti akartok dirigálni az embermillióknak.
A drogtilalom fenntartása azzal a következménnyel jár, hogy a tilalom megszegői megkapják a büntetésüket, mint minden más bűnelkövetők. Ezt szeretnék megtapasztalni az emberek, hogy ez így is legyen, ne csak elméletben, meg a papíron.
A droghelyzet azzal súlyosbodik, ha terjed a drog, és nem akadályozzák meg a terjedését; ha megakadályozzák, akkor a droghelyzet csökken. Ez a józan paraszti ész. A maffia akkor még nagyobbat kaszálna a drogból, ha az legális lenne, mert akkor a profitjukat nem veszélyeztetné az üldözés, és a lefoglalt és megsemmisített drog sem jelenne meg veszteségként az egyenletben. Azért drága a drog, mert sok a veszteség és nagy a kockázat, nem pedig azért, mert extra nagy a profit.
A drogtilalommal kapcsolatos tényekről nagyon is tudomást veszünk, mert azt szeretnénk látni, hogy ezek a tények minél jobban megjelenjenek, mert ezek a tények jelentik a büntetést és az elrettentést.
A drogtilalom fenntartása csak azoknak katasztrófa, akiknek mit sem számítanak a törvények, és a társadalom többségének az akarata. A többség ugyanis nem kér a drogliberalizációból.
Semmiféle sunnyogás nincsen, hiába finom és tápláló az emberhús is, mégsem kérünk belőle, és másnak sem engedélyezzük a fogyasztását. A drogról meg senki sem bizonyította be feketén fehéren , hogy finom, hogy egészséges és nem káros, nem okoz függőségeket. Igaza van @tesz-vesz: -nek. Vannak tudósok, akik ezt mondják, mások meg az ellenkezőjét. Akik nem tartják veszélyesnek, azok sem tudják garantálni, hogy a kutatási eredményeik a jövő héten is érvényesek lesznek még, mert ezeket is csak maximum elméleteknek lehet nevezni.
Az olyan ajánlások, amelyek eleve tudomást sem vesznek az emberek többségének az akaratáról, azok csak a kukába valók.

Siphersh 2015.01.02. 13:29:53

@tesz-vesz: Szerinted konkrétan melyik "külföldi linkem" mond ellent akármiben annak, amit a Freund Tamás mond, és konkrétan miben mond ellent? Erre kíváncsi lennék.

rasztaszív 2015.01.02. 14:41:08

@bélaybéla: totál hülyeségeket beszélsz.az emberek többsége használ valamilyen drogot.az csak a kérdés,mi alapján különböztetjük meg ezeket.a te középkori ideológiád alapján,vagy racionális szempontokat figyelembe véve.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 15:40:54

@rasztaszív: Egyszerűen vannak bevett dorogok, amelyeket a társadalom már elfogad, mert nagy hagyományai vannak a használatának. Míg a relatíve újabbakat nem fogadjuk el, mert éppen elég problémát okoz a fenti kettő is.
Ebben semmi középkori nincsen, hanem ez az emberek mai, éppen aktuális meglátása és véleménye. Joguk van az embereknek, és jogom van nekem is így dönteni, mert nem kívánom a legálizált drogosokat magam körül látni, mert hányingerem van tőlük.

rasztaszív 2015.01.02. 16:10:45

@bélaybéla: az embereknek joguk van valós,korrekt információk alapján racionálisan dönteni.ha a hányinger bármire feljogosítana,nagyon rosszul járnál...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 16:28:04

@rasztaszív: Az emberek már döntöttek, hogy mi alapján, az a magánügyük.

rasztaszív 2015.01.02. 16:30:44

@bélaybéla: akorr nem ártana komolyan venni magadat,és nem belepofázni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 16:38:26

@rasztaszív: Én csak ismertettem veletek, hogy az emberek 80%-a elutasítja a drogot. Azt is a tudomásotokra hoztam, hogy én is elutasítom. Ezek után nincs miről beszélgetni.

rasztaszív 2015.01.02. 16:44:42

@bélaybéla: te ostoba,olyan nincs,hogy "a drog".csak a te zavaros agyadban.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 17:19:10

@rasztaszív: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pszichoaktív_szer

rasztaszív 2015.01.02. 17:23:43

@bélaybéla: te ostobák királya!olyan van a wikin,hogy "a drog"?!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 17:27:41

Drog van! Egy mondaton belül pedig előfordul, mert elő kell fordulnia névelőnek is. Tehát ne egy mondatból ragadj ki egy részletet lehetőleg!

rasztaszív 2015.01.02. 17:33:07

@bélaybéla:nem én ragadok ki egy részletet,hanem te mosol össze patkány módon teljesen különböző hatású,veszélyességű,és jogi státusú szereket.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 17:37:28

@rasztaszív: Én csak azt mondottam, hogy az emberek 80%-a elutasítja a drogot. Itt nyilván csak azokról van szó, amelyek el vannak utasítva, vagyis (gy.k.) tiltottak. Emberi módon próbálok fogalmazni.

rasztaszív 2015.01.02. 17:55:35

@bélaybéla: persze,te csak nyomod tovább a hülyeséget.nincs olyan,hogy "a drog"!és nem a névelő számít!
legalább olvasd már el,amit belinkeltél!
sok különféle szer létezik,és pont az a kérdés,hogy mi a tiltás alapja.ha csak önmagára a tiltásra hivatkozol,az logikailag semmi,nem érv.pont annyi,mintha azt mondanád:"mert csak".de hát ennyire telik tőled...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 18:19:26

@rasztaszív: Van olyan , hogy drog:"Pszichoaktív szerek (a köznyelvben: drogok..."
Én nem a tiltásra hivatkoztam, hanem a drogra és arra, hogy az emberek 80%-a elutasító, hogy miért elutasító, az pedig az emberek magánügye.

rasztaszív 2015.01.02. 18:27:01

@bélaybéla: ja,és egyebek mellett fel van sorolva az alkohol,a nikotin,és a koffein.
egybként,tudsz olvasni?:"A köznyelv gyakran a kábítószerek megnevezésére használja ezt a kifejezést tévesen"
második bekezdés!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 18:32:40

@rasztaszív: Mondottam, hogy egyes drogokat az emberek elfogadnak, ugyanis "Egyszerűen vannak bevett dorogok, amelyeket a társadalom már elfogad, mert nagy hagyományai vannak a használatának."(bélaybéla)
Tudok olvasni:" a köznyelv gyakran a kábítószerek megnevezésére használja ezt a kifejezést tévesen, mivel a kábítószer maga egy jogi fogalom"
Valamint, drog: "Az 1960-as évektől az amerikai filmek hatására, az újfajta kábítószerek feltűnésével szó köznyelvi jelentése leszűkült, és az illegális pszichoaktív szereket értik alatta"

rasztaszív 2015.01.02. 18:39:45

@bélaybéla: hagyományai a tiltott szereknek is vannak,úgyhogy ez megint nem érv.többen próbáltak már tiltott szert,mint ahányan templomba járnak.és nem te vagy a társadalom,te kis napóleon,hanem ők...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 18:44:51

@rasztaszív: Mégsincsenek olyan mértékű hagyományai, hogy ezen "hagyományokat" az emberek 80%-ne utasítaná el.
Az, hogy ki mit próbált, még nem teremt hagyományokat!
Akik kipróbálták is valaha, lehet, hogy épp ezen rossz élményük miatt váltak elutasítóakká.

rasztaszív 2015.01.02. 19:05:19

@bélaybéla: honnan tudnád te,hogy mit utasítanak el az emberek?ahhoz előbb ki kéne jönnöd a lila ködből...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 19:13:13

@rasztaszív: Egy tanulmányban olvastam, kutatóktól és vizsgálatból.

rasztaszív 2015.01.02. 19:30:56

@bélaybéla: valószínűleg nem csak egy tanulmányt kellett volna elolvasnod...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 19:55:21

@rasztaszív: Valószínűleg? Miből valószínűsíted ezt?
Elég egy is, ha igaz!

rasztaszív 2015.01.02. 19:59:53

@bélaybéla: és te persze azt az egyet olvastad...:)

rasztaszív 2015.01.02. 20:19:01

@bélaybéla: akkor lottózz,de ne szólj bele abba,amihez tudás is kéne.

Siphersh 2015.01.02. 20:42:56

Ez most miért jó nektek? Itt ültök az internet előtt, és egyikőtök sem jut el odáig, hogy kattintson kettőt, és belinkeljen egy felmérést?

"nem csak egy tanulmányt kellett volna elolvasnod"?

Komolyan?

Merthogy ezek a tudósok, ezek hol ezt mondják, hol azt?

Keressetek már nekem lécci két egymásnak ellentmondó felmérést a témában! Hadd lássam, hogy milyen össze-vissza dolgokat mondanak ezek a kutatók! Ti meg addig is hadd gyakoroljátok a keresőprogram használatát egy kicsit!

rasztaszív 2015.01.02. 20:43:22

@bélaybéla: idézd fel a jövő heti lottószámokat.jobban jársz.

rasztaszív 2015.01.02. 20:47:12

@Siphersh: jajj,nemár...
ne vedd úgy a szívedre,hogy én inkább az lsd-ért küzdök...:)az elvi alapok ráadásul azonosak...szerintem...

Siphersh 2015.01.02. 21:08:45

@rasztaszív: Szori, Raszta, a Béla nyert. Rákeresett, rákattintott, megnézte, pont. Így kell ezt csinálni! Ki tudja, legközelebb lehet, hogy a drogtilalom következményeinek is utána fog olvasni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 21:13:47

@Siphersh: Majd ha lesz drogtilalom Magyarországon, akkor igen, de én akkor is inkább a saját szememnek és a saját tapasztalataimnak fogok hinni elsősorban.

rasztaszív 2015.01.02. 21:15:35

@bélaybéla: a századvég lenne az,amelyik igaz...?:)))

rasztaszív 2015.01.02. 21:20:27

@Siphersh: tényleg csak az számít,hogy van-e link?a tartalma nem...?

rasztaszív 2015.01.02. 21:22:08

@bélaybéla: ja,csak ott nincs szó 80%-ról...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 21:26:35

@rasztaszív: Mert ők csak Judapesten sic. elnézést Budapesten vizsgálódtak.

rasztaszív 2015.01.02. 21:29:27

@bélaybéla: esetleg próbálj olyat linkelni,ami alátámasztja az állításodat...

rasztaszív 2015.01.02. 21:37:45

@bélaybéla: a századvégessel ne fárassz.együtt horgászunk,tudom mi megy ott...a másik meg simán nem támasztja alá.a számok nem szubjektív dolgok.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 21:41:39

@rasztaszív: Dehogynem :"Az eredmény szerint minden harmadik budapesti áll a melegházasság, minden negyedik pedig a könnyűdrogok dekriminalizációja mellett. A többség tehát elutasító."
Horgászat közben kérdezik meg az embereket?

rasztaszív 2015.01.02. 21:51:04

@bélaybéla: számolni tudsz?ha 25% van mellette(és nyilván vannak semlegesek is...),sehogy nem maradhat 80%...
horgászat közben a valóságot tudom meg...:)

Siphersh 2015.01.02. 22:04:06

@rasztaszív: Az budapesti adat, nem országos.

Az országos felmérés azt mondja, hogy 10% támogatja a leglizálást, és 86% ellenzi.

Nem hihető?

Az USÁ-ban 1970-ben tartott itt a legalizálás támogatottsága. Szerinted a magyarok felvilágosultabbak a drogtilalom következményeivel kapcsolatban, mint az amerikaiak voltak 1970-ben?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 22:05:56

@rasztaszív: Mint montam volt, ez csak a judapesti eredmény, ahol az emberek liberálisabbak a magyarországi átlagnál.
De mivel M.o. nem csak ebből a városból áll, ezért az elútasítóak aránya 80% körül van.
A halakról maximum, de nem a Századvégnek nyilatkozó emberek véleményéről.

rasztaszív 2015.01.02. 22:10:15

@bélaybéla: már megint a lila köd...:)az álmaid senkit nem érdekelnek.linket a 80%-ról!

az speciel őket sem nagyon érdekli.

rasztaszív 2015.01.02. 22:13:58

@Siphersh: igen,ennél biztosan.ráadásul itt sokkal jobban félnek.ezért a tisztességesebb intézetek azt is hozzáteszik lábjegyzetként,hogy ez erősen torzíthatja az eredményt.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 22:14:06

@Siphersh: A drogtilalom következménye az, hogy az emberek 95%-a nem drogozik. Akik drogoznak, vígan teszik. Akiket mégis egészen véletlenül elkapnak, -kb. a drogozók egy százalékát-, annak az lesz a következménye, hogy:
"A foglalkozások részben egyéni, részben csoportos formában történnek.
Az egyéni foglalkozás heti egy konzultációt jelent a segítővel, előre egyeztetett időpontban.
A csoportos foglalkozások 5-8 fő részvételével zajlanak kéthetente egyszer 2 órában, szakemberek vezetésével.

Az elterelés sikeres elvégzésével a büntetés elkerülhető"

www.karitasz.hu/aktualis/megelozo-felvilagosito-szolgaltatas-----eltereles----a-revben

Íme a drogtilalom következményei!
A magyarok igenis felvilágosultak, mert én is az vagyok!
Az Amcsikat jobban el lehet kábítani mindennel.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 22:19:39

@rasztaszív: Már adtam linket, tudod a horgászós Századvéget.Arról meg nem tehetek, hogy rajtuk kívül más kutató céget nem érdekli az emberek véleménye erről a kérdésről. Vajon miért nem? Valakik lefizették őket. Talán a drogmaffia!

rasztaszív 2015.01.02. 22:24:18

@bélaybéla: a századvégtől már az ott dolgozóknak is felfordul a gyomra.de te kajáld csak...:)
a kutató cégek megbízásból,pénzért dolgoznak.így inkább az a kérdés,miért nem fizet ezért senki?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 22:41:26

@rasztaszív: Én kajálom, mert sajnos nincs más ,amit kajáljak.

" a társadalomkutató intézetek, cégek számára a politikai
kutatások nem jelentenek közvetlenül hasznot, hiszen nagyon költségesek, és nem hoznak
komoly bevételt."
"a politikai közvélemény-kutatások a cégek reklámjai,
arra szolgálnak, hogy a hiteles eredmények alapján a piaci szereplők és közszereplők
meggyőződhessenek a közvélemény-kutatások hasznosságáról, és a cég felkészültségéről,
és több megrendelést kapjanak piac- vagy médiakutatásra"
http://109.74.55.19/tananyagok/tananyagok/Közvéleménykutatás.pdf
Tehát nem feltétlen arról van szó, hogy ezt meg kellene rendelnie valakinek, hanem "önszorgalomból" is készíthetnének ilyen vizsgálatot, de mivel nem készítenek, ezért felmerül a gyanú, hogy lefizették őket, hogy ne is készítsenek. Én ezt tartom valószínűbbnek!

rasztaszív 2015.01.02. 22:53:14

@bélaybéla: ha nincs linked,az csakis ballib összeesküvés lehet...:)

Siphersh 2015.01.02. 22:56:06

@bélaybéla: Arra már felhívtam a figyelmedet, hogy milyen sok pénzbüntetést és vagyonelkobzást hajtanak végre a drogokkal kapcsolatban az USÁ-ban.

De itt vannak a bebörtönzési adatok is:

www.drugwarfacts.org/cms/prisons_and_drugs

A bebörtönzöttek majdnem fele drogok miatt ül, és ezzel az USA odáig jutott, hogy a népesség arányában ott vannak legtöbben börtönben. Többen, mint Kínában, többen, mint Szingapúrban, többen, mint Oroszországban, többen, mint akárhol. Azt hiszik, hogy ők a szabadság országa, miközben ők a világ elsőszámú börtönországa.

Szóval ott nem csak a büntetési tételek magasak, a pénzbüntetések is, és a börtönbüntetések is, hanem mindent meg is tesznek azért, hogy a drogbűnözőket el tudják kapni.

Ahogy már mondtam, a népesség arányában Magyarország 400 milliárd forintot költhetne a tilalom érvényesítésére, hogy egy szinten legyen az USÁ-val.

Az USA megtette nekünk azt a szívességet, hogy olyan abszurd szintig vitte a drogtilalmi igyekezeteket, hogy nekünk már nem kell spekulálnunk, hogy mi ennek a következménye. Pont ugyanaz a következménye, ami az alkoholtilalom következménye volt. A szervezett bűnvilág megerősödött, az erőszakos bűncselekmények száma megnőtt, a közbiztonság romlott, a korrupció nőtt, a drogokkal kapcsolatos egészségügyi károk súlyosan fokozódtak, és a beláthatatlan, szabályozatlan feketepiac mindenhova beszivárog, ahol csak keresletet tud találni magának, beleértve az iskolákat.

És közben olyan sokat kellett hazudnia a kormánynak a drogokkal kapcsolatban, ahogy a félelemkeltéssel igyekezett fenntartani az üldözés támogatottságát, hogy a hivatalos tájékoztatás teljesen elvesztette a hitelét. Az emberek egyszerűen nem hiszik el, amit kormány a drogokról mond, ami teljesen ellehetetleníti a tájékoztatást, még tovább fokozva a népesség veszélyeztetettségét.

Ilyen következményekkel jár a drogtilalom ott, ahol az állam komolyan veszi az érvényesítését.

Teljesen abszurd dolog azt képzelni, hogy magasabb pénzbírságokkal, vagy a tilalom akármilyen fokozásával javulna a helyzet. Ki lett próbálva.

A kulturális beidegződések változnak, és egy egészséges társadalomban úgy változnak, hogy megfeleljenek az olyan alapvető értékeknek, mint a közegészség, a közbiztonság és az államrend integritása.

A drogtilalom nem ideológiai kérdés, hanem egyszerűen csak egy katasztrofálisan rossz egészségügyi stratégia.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 23:15:48

@Siphersh: Kit érdekel Amerika?
Azt csinálnak, amit jónak látnak!
Mi most magyarnak születtünk és itt is élünk, tehát minket az befolyásoljon, hogy itt mi van, és a mi érdekünk micsoda!

Az alkohollal nem lehet összehasonlítani a drogot, mert az alkoholtilalmat úgy akarták bevezetni, hogy az emberek többsége, hacsak nem mindenki, fogyasztotta az alkoholt. A drog pedig fokozatosan terjedt el.
Másrészt, honnan tudod, hogy a drogtilalom következtében terjedt el a drog? Ez teljesen légbőlkapott állítás! És a józan észnek is ellent mond.

Tehát egyáltalán nem abszurd dolog feltételezni, hogy a drogtilalom hatása az, hogy az emberek 95%-a nem drogozik Magyarországon. Ugyanis az emberek többsége jogkövető magatartást folytat, még akkor is, ha kicsik a büntetési tételek.

Tehát a drogtilalom nagyon jó egészségügyi stratégia, mint ahogyan az is jó stratégia volt, hogy drasztikusan felemelték a cigaretta árát, mert kevesebben cigiznek.
Tehát ha felemelik a pénzbüntetést, amit a drogosoknak fizetniük kell, akkor az is ugyanolyan visszatartó erővel fog bírni, mint a drága cigi.
Más bűnelkövetőket is megbüntethetnek pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra, de e miatt se fájjon a fejed, mert ez a büntetések lényege. Engem is megbírságoltak már nagyon sokszor gyorshajtásért, ha nem tudtam volna kifizetni, akkor jön a végrehajtó vagy megyek a börtönbe.
Ez minden esetben így van, tehát a drogosok sem lehetnek kivételek semmi oknál fogva.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 23:17:30

@rasztaszív: Neked sincs! Még annyi sincs, mint nekem, mert én legalább kettőt felmutattam, úgyhogy amit én mondok, az jobban alátámasztott, mint amit te vélelmezel, lila ködben vizionálsz.

rasztaszív 2015.01.02. 23:27:13

@bélaybéla: bocsika,de én nem is erősködtem,hogy mennyien vagyunk...:)te kezdtél számháborúba...:)csak bebuktad...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 23:30:51

@rasztaszív: Azért buktam volna be, mert nekem kötelező elhinnem azt, hogy te horgászat közben milyen pletykákat hallasz?
Én inkább ahhoz tartom magamat, amit én megtapasztalok és amit olvastam a kutatatásban. Ennyi!

rasztaszív 2015.01.02. 23:35:50

@bélaybéla: már bocs,de nekem meg hadd ne kelljen elhinnem azt,amiről tudom,hogy hogy hamisították.és nem újságból,vagy a netről...

Siphersh 2015.01.02. 23:37:00

Én is találtam egy közvélemény-kutatást:

drogriporter.hu/drogreform/kutatas

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.02. 23:41:06

@rasztaszív: Különben meg engem hidegen hagynak a számok, amíg a törvényi szabályozás megfelel az általam megtapasztalt, és a közvélemény kutató cég által mutatott számoknak.
Ha változást akarsz, akkor először úgyis ti lesztek kénytelenek a számokkal foglalkozni és előrukkolni a "hamísítatlan számadatokkal". Úgyhogy kényelmesen hátradőlök a fotelemben és kiváncsian várom az első hiteles adatok megérkezését.

Siphersh 2015.01.02. 23:41:16

@bélaybéla: Én azt nem mondtam, hogy a drogtilalom következtében terjedt el a drog, bár arra is volt már példa, például a heroin esetében.

"A drogtilalom nem egyszerűen csak képtelen csökkenteni a kínálatot, de aktívan hozzá is járul a drogok terjedéséhez. A droghasználók úgy tudják legegyszerűbben finanszírozni saját fogyasztásukat, ha dílerekké válnak, ezért igyekeznek új vevőket találni a környezetükben. Ha egy fiatal drogozni kezd, az osztálytársai között hamarosan újabb fogyasztók jelennek meg, ha az utcában valaki drogozni kezd, hamarosan újabb fogyasztók kerülnek ki a szomszédok közül. A feketepiaci drogok fogyasztása exponenciálisan terjed. Az Egészségügyi Nevelés Hivatalának (Health Education Authority) 1995-ös felmérése szerint a 11 és 35 év közöttiek 70%-ának kínáltak már drogot az életük folyamán. Ilyen az illegális drogforgalmazás. Amikor 1968-ban Nagy-Britanniában betiltották a heroint, kevesebb mint 500 heroinfüggő volt az országban: néhány jazz-zenész, költők, és néhány kínai bevándorló. Jelenleg a Belügyminisztérium becslése szerint a heroinfüggők száma 500000. Ez az elképzelhető leghatékonyabb multi level marketing, és gyorsabban terjed, mint egy piramisjáték."

drogriporter.hu/node/176

rasztaszív 2015.01.02. 23:52:27

@bélaybéla: csak a korrekt felvilágosításon,és kérdésfeltevésen múlik.olvasgasd @Siphersh linkjét.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 00:00:42

@Siphersh:
Lehet egy ilyen hatása is a drogtilalomnak, meg lehet olyan is, hogy
a jogkövető állampolgárokat visszatartja a drogtól.
Akkor ebből okulva az lehet a megoldás, hogy az állam kezdi el árulni a drogot? Nonszensz! Cigaretta csempészet is van és sokan abból élnek , hogy becsempészik a cigarettát és árulják, terjesztik.
Minél olcsóbb Ukrajnában, annál többen élnek is ezzel. Mégsem jutna eszébe senkinek, hogy akkor nyissuk meg a határokat, engedjünk a nyomásnak, és hadd jöjjön be onnan a cigi, mert majd akkor kevesebben fognak megélni a csempészésből és akkor csökkenni fog a dohányzás.
Ez nem megoldás! Kemény büntetést kell kiszabni a dilerekre, a fogyasztókra és akkor nem fog tudni elharapózni a drogterjesztés, mint ahogyan a cigarettacsempészekre is keményen lecsapnak és büntetik őket.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 00:06:00

@rasztaszív: okay:"A közvélemény többsége szerint a könnyű és kemény drogok egyaránt veszélyesek, megkülönböztetésüket nem támogatná."
"saját használatra marihuána termelők: 52% börtön, 39% bírság"
"marihuána fogyasztók: 32% börtön, 53% bírság"

rasztaszív 2015.01.03. 00:12:02

@bélaybéla: végül is csak két apró probléma van ezzel:nem tudod megmondani,miért lenne bűn a tudatmódosítás,és nem működik a tiltás.az,hogy a gyakorlat mit mutat,el sem ér hozzád.csak a századvég.

rasztaszív 2015.01.03. 00:15:30

@bélaybéla: " A lakosság közel 80%-a szerint a droghasználóval nem a rendőrségnek kellene foglalkoznia, hanem a családnak (45%), az orvosoknak (19%), szociális munkásoknak (9%)."

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 00:15:41

@rasztaszív: Miért nem lehet emberhúst enni? Meg tudod mondani? Miért nem lehet többnejűség? Meg tudod mondani? Miért nem házasodhatnak a közeli hozzátartozók egymással? Meg tudod mondani? Te biztosan nem, mert ez nem ér fel az agyadig. Én azonban meg tudom mondani még ezt is!
A tiltás működik, de nem önmagában és nem akkora ellenszélben, mint amit a média gerjeszt.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 00:17:02

@rasztaszív: Akkor hiteltelen a felmérés, mert a börtönt és a bírságot is a rendőrségnek kell kezdeményezni.

Siphersh 2015.01.03. 00:32:51

@rasztaszív: A körgrafikonból látszik, hogy a százalékok összesen 100%-ot adnak ki. Vagyis csak egy választ lehetett adni a kérdésre. Abból, hogy például 45% válaszolta azt, hogy a családnak, mert csak egyet választhatott, nem következik, hogy szerinte a rendőrségnek nem kell vele foglalkozni.

Szóval ezt úgy értelmezni, hogy NEM a rendőrségnek, HANEM a családnak, az szerintem totál félreértelmezés.

Szerintem a Századvég kérdésfeltevése korrektebb.

rasztaszív 2015.01.03. 00:34:03

@bélaybéla: a többnejűség vallási dolog,a többi teljesen racionális.nem is túl bonyolult.

rasztaszív 2015.01.03. 00:35:43

@bélaybéla: ez éppen azt mutatja,milyen sok múlik a kérdésen.

rasztaszív 2015.01.03. 00:41:09

@Siphersh: ugyanabból a körgrafikonból az is kiderül,hogy 20% szerint a rendőrségnek kell vele foglalkozni.választható volt.

szerintem a kérdésen sok múlik.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 00:43:10

@rasztaszív: Egyáltalán nem racionális, mert amint a kutatások és a felmérések, valamint a tanulmányok kimutatták, hogy az emberhús rendkívül tápláló, vitamindús és ízletes finom csemege. Fogyasztásának tilása teljesen irracionális , a józan észnek és az egészségnek ellentmondó ostobaság.

Ne mindenki vallásos Magyarországon, így akik nem tartoznak egyetlen felekezethez sem, vagy esetleg hívő muszlimok, azok miért nem vehetnek feleségül több nőt? Ez teljesen irracionális, mert megfosztja az embereket a fokozott élvezetektől, és esetleg még a nagyobb gyermekáldástól is.
Anya és fia is összeházasodhatna, mert ha nem akarnak gyermeket , akkor miért fosztjuk meg őket a szerelemtől az intim együttlétektől, az élvezetektől?

rasztaszív 2015.01.03. 01:04:36

@bélaybéla: végtelenül ostoba vagy,ha nem fogod fel,hogy emberhúshoz eleve csak bűnös módon juthatsz.vagy gyilkosság,vagy hullagyalázás.
muszlimként lehet több feleséged,legfeljebb nem itt veszed el.nem büntetnek érte.sőt,keresztényként is lehet több nőd.úgyhogy ez tényleg értelmetlen.
a beltenyésztés tilalma is logikus,senkinek nem jó,ha nyomorékok születnek.de ha tényleg nem akartok gyereket,én nem ellenzem az ilyen intim együttléteidet...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 11:49:06

@rasztaszív: Hullagyalázás? Már megint valami ostoba vallási előírással takarózol! Természetesen, az emberhús evése elől minden vonatkozó és másodlagos akadályokat is el kell takarítani !
Ha az őserdei embereknek joguk van jóízűen elfogyasztani elhunyt hozzátartozóikat, és fel sem merül bennük az a képzet, hogy hullát gyaláznának, akkor igenis mi is szeretnénk jóllakni belőlük, hiszen ez lenne az utolsó jócselekedetük és áldozatuk szegényeknek irántunk, hozzátartozóik iránt.
Másrészt, elfeledkezel arról az aprócska tényről, hogy Magyarországon legális gyilkosságok folynak a kórházakban nap mint nap, hiszen közel évente negyvenezer magzatot, magzathusit(!) abortálnak, amely finom és tápláló proteinek a szemétben kötnek ki. Követeljük, hogy hozzájussunk eme friss csemegéhez!
Hiába tehet több nőm, ha én ezeket a kapcsolataimat a házasság szép aktusaival, és jogi védelmével szeretném megpecsételni, de nem engedik. Ha a homoszexuálisok is követelhetik az egyneműek házasodási lehetőségét, akkor ez nekünk is dukál. Ne kelljen már ezért muszlim országokba elutazni, mikor úgyis olyan kevés pénzből élünk!
Ó , tényleg te milyen liberális vagy, hogy nem ellenzed a vérfertőző kapcsolatokat! De mi nem állunk meg ennél, mert nem szeretnénk, hogy a természetes vágyainkat csak titokban tudjuk megélni, hanem követeljük, hogy össze is házasodhassanak a közeli hozzátartozók is! Meg a kisgyerekek is, mert milyen szép is az, amikor egy kisfiú és kisleány egybekel!

rasztaszív 2015.01.03. 12:37:19

@bélaybéla: a hullagyalázás a hozzátartozók érdekeit,érzelmeit sérti,tehát kőkeményen más embereket sért.ez a különbség,pubi:)

a többnejűséggel semmi bajom,vezessük be.

akkor most érthetőbben fogalmazok:tőlem nyugodtan megbaszhatod az anyádat.nem kell követelőznöd.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 13:00:26

@rasztaszív: Ha a hozzátartozók fogyasztják el az elhunytat, ahhoz neked semmi közöd! Ha pedig maga az elhunyt rendelkezik arról, hogy húsát használják fel a közétkeztetésben, akkor azt te is megeheted.
Nem csak a többnejűségről lenne szó, mert a második körben már a többférjűség is befigyelne. Valamint a vegyes rendszer is tért hódítana, ahol különnemű párok egynemű párokkal lépnének házasságra.
Ezt már tervezik is bevezetni:
"Négyszülős családmodell: két meleg férfi, két leszbi anyuka. Miért? Mert 1. mindenkinek joga van a gyerekhez, ha így érzi kiteljesedve magát; 2. négy szülő jobban el tudja látni anyagilag a gyereket, mint kettő"
mandiner.blog.hu/2012/04/17/a_sved_modell_semleges

Az óvodákban is követeljük a nemileg semleges nevelés bevezetését:
"Nemrég arról folyt vita, hogy az óvodákban hogyan szólítsák a gyermekeket, mivel az óvodának küzdenie kell a „hagyományos nemi sztereotípiák” ellen, ezért a „jó reggelt, lányok és fiúk” kifejezést sokak szerint nem szabadna használni. Sok óvodában nem is szabad a nemének megfelelően szólítani a gyerekeket. A svéd zöld párt pedig egyenesen azt indítványozta, hogy minden stockholmi óvodában legyen egy „gender-pedagógus”.
"Egy óvodában meg is szüntették a szabad játékidőt, mivel a pedagógusok felfigyeltek arra, hogy ekkor a gyermekek maguktól „újratermelik” a „sztereotípiákat” és a hierarchiát"

"A svéd szociáldemokrata politikusok kezdeményezték semleges nyilvános vécék felállítását, hogy az embereknek ne kelljen magukat férfiként vagy nőként definiálni."
Követeljük a koedukált illemhelyeket!

rasztaszív 2015.01.03. 13:27:45

@bélaybéla: a hullaevés is tilos,teljesen racionális,közegészségügyi okokból.ami pedig közegészségügyileg törvényes hozzáférést jelentene,azt gyilkosságnak hívják.hiába kepesztesz,az emberevés teljesen racionális okokból tilos.
változik a világ,pubi,csak te nem tudod követni.ha nagyon elviselhetetlen számodra,menj ki svédországba,és tüntess.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 14:43:06

@rasztaszív: Majd megvizsgálja a tisztiorvos, hogy melyik hulla alkalmas vagy nem, mert a balesetben egészségesen elhunytakat azon nyomban fel lehetne falni, és ez nem gyilkosság, valamint az abortált magzatokról miért felejtkeztél meg!?
A világ nem változik, mert csak mi tudjuk változtatni, ha akarjuk és megengedjük ezt.
Nem kell kimenni Svédországba, mert nálunk is ezt tervezte Hiller úr:
"A kormány nemrég kiadott rendeletével titokban úgy módosította az óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló jogszabályt, hogy arról nem kérte ki a szakmai szervezetek véleményét. Valószínűleg nem véletlenül járt el így, hiszen a módosítás ellen a pedagógusok döntő többsége tiltakozik. A rendelet értelmében ugyanis a következő nevelési év kezdetéig úgy kell módosítani az óvodai nevelési programokat, hogy a jövőben az óvónők tudatosan kerüljék a nemi sztereotípiák erősítését."mno.hu/migr_1834/semleges_nemunek_kell_nevelni_az_ovodast-254593

rasztaszív 2015.01.03. 15:26:47

@bélaybéla: dögöt,hullát,és magzatot sem lehet enni,és mindnek racionális oka van.nem úgy,mint a tudatmódosítás tilalmának.natúr félrebeszélsz.

jó,akkor tüntess egy rég elfelejtett terv ellen.kicsit se fognak hülyének nézni...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 16:10:55

@rasztaszív: Lehet enni emberhúst:
"a kannibalizmus az USA több államában és még számos országban sem illegális."
hu.wikipedia.org/wiki/Kannibalizmus

"Polinéziában még nem is olyan régen, sőt helyenként állítólag ma is, néhány törzs szívesebben eszi meg elhullott szomszédait, rokonait, mint az egyetlen és nagy becsben tartott házimalacot."
magyarnarancs.hu/tudomany/kannibalizmus_tabu_lerazva_elso_kannibalozok-59549
Racionális okai vannak az emberhús evésének, ezért irracionális dolog azt tiltani!

Én nem a terv ellen tüntetek, hanem követelem a terv megvalósítását!

rasztaszív 2015.01.03. 16:35:33

@bélaybéla: ahol tiltják,ott ezt racionális okokból teszik.neked van racionális érved a tudatmódosítás tilalma mellett,vagy inkább félrebeszélsz a végtelenségig?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 16:44:33

@rasztaszív: Ahol meg nem tiltják , hanem engedik, ott is racionális okból teszik. Honnan tudod tehát akkor megállapítani, hogy mi a racionalitás? Kinek mi! Nekem az, hogy tiltom, másnak meg az, hogy engedi. Ennyire egyszerű és nagyszerű.

rasztaszív 2015.01.03. 17:00:29

@bélaybéla: ha valamit tiltanak,annak kell legyen racionális oka.az emberevés esetében van is.te nem tudsz racionális érvet a tudatmódosítás tilalma mellett.így marad a rizsa.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 17:11:03

@rasztaszív: Ha minden döntést a racionalitás hat át, akkor kell lenni, de ha nem, akkor meg nem kell lenni.
Nálunk tehát az a "racionális", hogy tiltva vagyon a drog, míg máshol meg az a racionális, hogy megengedik.
Érvek? Ugyanazok mind a tiltás, mind pedig az engedélyezés esetében.

rasztaszív 2015.01.03. 17:19:21

@bélaybéla: ne kinyilatkoztass,meg hadoválj,hanem mondj egy racionális érvet.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 17:21:55

@rasztaszív: Mondj te racionálisat mellette és akkor rögtön látni fogod, hogy én ugyanazt fogom mondani, de ellene!

rasztaszív 2015.01.03. 17:30:57

@bélaybéla: majd ha én akarok valamit tiltani,akkor nekem kell megindokolnom.de most te jössz.ne tekeregj féreg mód,hanem válaszolj,mondj egy racionális érvet.ha tudsz.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 17:35:20

@rasztaszív: Ha valamit be szeretnél vezetni, ami még nem volt, legyen az gyógyszer, élelmiszer, étrendkiegészítő, akkor a bizonyítási teher rajtad van, hogy racionális érvekkel igazold annak piacra juttatását.

rasztaszív 2015.01.03. 17:55:29

@bélaybéla: már megint a féreg mód tekergés...:)a piaci bevezetés szabályai ki sincsenek dolgozva, a betartásuk annak a dolga lesz, aki kereskedni akar,és ez nem bizonyítási teher,hanem törvényi kötelem.egy galandféreg hozzád képest a moralitás élő szobra...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 18:06:34

@rasztaszív: Ki vannak dolgozva a különböző termékekre a piaci bevezetéshez szükséges engedélyek beszerzésének a menetei.
Vigyél el egy mintát az adott, engedélyeztetni kívánt anyagból az Országos Élelmezéstudományi Intézetbe, ahol majd egy laboratóriumban megvizsgálják és a szakértő tudósok véleményezik az általad legalizálni kívánt szert, anyagot!:
"A növények, hatóanyagok ártalmatlanságának, ill. alkalmazhatóságának szakszerű, tudományos értékelése, elemzése érdekében Intézetünk 2006 tavaszán Szakértői Testület megalakulását kezdeményezte. A testület feladata az étrend-kiegészítőkben alkalmazni kívánt növények, hatóanyagok értékelése táplálkozás-élettani, farmakológiai, toxikológiai szempontból. A testület tagjai az Országos Gyógyszerészeti Intézet, a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Farmakognóziai Intézet, a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Szövetsége, valamint az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet szakértői."www.szimpatika.hu
Utána ,az eredmény birtokában, lehet tovább beszélgetni a jövőről!

rasztaszív 2015.01.03. 18:17:05

@bélaybéla: a btk változásairól valószínűleg nem az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet fog dönteni.magyarán,megint félrebeszélsz.nem újdonság...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 18:23:21

@rasztaszív: A btk. drogról szóló intézkedéseit is a tudományos szakértők vizsgálati eredményeinek alapján készítették. Tehát, először ott kell kopogtatnod: a laboratórium ajtaján. Utána, -az eredményekkel-, lehet felkeresni a törvényhozókat, bemutatván a laboratórium által készített racionális vizsgálati eredményeket.

rasztaszív 2015.01.03. 18:53:03

@bélaybéla: nos,pont erről beszélek:a szerek megítélésének alapja kizárólag az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás kell legyen.játszod itt a hülyét,mintha nem tudnád,hogy nem így van.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 18:56:22

@rasztaszív: Sajnos, vagy nem sajnos, de olyan táplálékkiegészítők forgalomba hozása szóba sem jöhet, amelyik bármelyik általad említett hatást kelti.

rasztaszív 2015.01.03. 19:11:28

@bélaybéla: ez is egy vélemény.racionális érvet meg,gondolom,kár is várni tőled...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 19:13:30

@rasztaszív: Ez elég racionális, mert minden táplálékkiegészítőre ez a kritérium vonatkozik. Ne legyen egészségkárosító és ne okozzon függőséget.

rasztaszív 2015.01.03. 19:42:56

@bélaybéla: egyre összefüggéstelenebbül hablatyolsz.a táplálékkiegészítőknek köze sincs a témához,viszont most is forgalmaznak egészségkárosító,és függőséget okozó szereket.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 19:51:23

@rasztaszív: Attól függ, hogy az általad bevezetni kívánt anyagot mely csoportban hozod forgalomba.
Ha olyan szerről van tudomásod, amely egészségkárosító vagy függőséget okoz, akkor azt sürgősen be kell jelenteni, hogy azt megvizsgálják és kivonják a forgalomból., nehogy megmérgezzék az embereket.

rasztaszív 2015.01.03. 20:22:41

@bélaybéla: hablaty.a tiltás okairól van szó,azok viszont semmilyen módon nem függnek egy esetleges későbbi forgalmazás szabályaitól.most már zagyválsz össze-vissza.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 20:30:35

@rasztaszív: Ha egy terméket forgalomba kívánsz helyezni, akkor meg kell felelni már a forgalomba hozatal pillanatától kezdve a feltételeknek. Ha nem tud megfelelni, akkor ez a tiltás, megtagadás oka.

rasztaszív 2015.01.03. 20:43:51

@bélaybéla: ha ezért nem engedik egy átlagos termék forgalmazását,még nem kezdik büntetni a fogyasztókat.egyre nyilvánvalóbb,hogy nem csak játszod a hülyét.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 20:48:55

@rasztaszív: Az már más kérdés, hogy büntetni kezdik a fogyasztókat.
Itt arról volt most szó, hogy milyen racionális feltételei vannak egy termék forgalmazásának. Ha ennek nem tud megfelelni, akkor ez a racionális oka a megtagadásnak.

rasztaszív 2015.01.03. 21:20:35

@bélaybéla:pont a fogyasztók büntetése a kérdés. a forgalmazás szabályai akkortól számítanak,ha már lehet forgalmazni.per pillanat nem ez a tiltás oka.itt most a tiltott szerekről van szó,a tiltás okáról,és a fogyasztók büntetéséről.csak te szeretnél nagyon másról beszélni.és egyre nyilvánvalóbban azért,mert racionális érved nincs.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 21:40:08

@rasztaszív: Forgalmazni csak akkor lehet, ha meg tudsz felelni a forgalmazás szabályainak. Ha nem tudsz megfelelni, akkor nincs értelme elkezdeni forgalmazni semmit , mert nem fogják eltűrni.
Úgyhogy neked előre(!) tudnod kell azt, hogy a te terméked megfelel-e a követelményeknek vagy sem.
A büntetés kérdéséről meg azt tudom mondani, hogy ez más termékek esetében is előfordul, hogy forgalmazásuk tiltott, de ha nálad megtalálják azt a terméket, mert birtoklod, használod, akkor megbüntetnek ezért. (Pl: Fegyvernek minősülő eszközök, éjjellátó távcsövek, 8 cm pengehosszúságú vagy annál nagyobb szúró ,vágóeszközöket sem hordhatsz közterületen magaddal)
(De megbüntethetnek akkor is, ha nincs nálad valami, aminek nálad kellene lenni: autódban nincsen biztonsági öv és úgy közlekedsz, nincs rajtad bukósisak stb)
Szóval ilyenből temérdek van és a drogok is ebbe a körbe tartoznak, mert nem tudnak megfelelni a forgalomba hozatal racionális kritériumainak.

rasztaszív 2015.01.03. 22:03:19

@bélaybéla: forgalmazni akkor lehet,ha nem tilos.a tiltott szerek forgalmazásának nincsenek szabályai,így nincs minek megfelelni.natúr hülyeségeket beszélsz,de tőled ez már megszokott.
a példáidat már mind átbeszéltük,és minden esetben racionális oka van a büntetésnek.ritka pofátlan vagy.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 22:14:03

@rasztaszív: Azért "tiltott szerek" mert nem tudnak, nem tudtak sosem megfelelni a forgalmazás követelményeinek . Sok ilyen szer van, nem csak a drogok.
A drogok is azért tiltottak, mert a forgalomba hozás racionális követelményeinek nem felelnek meg.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 22:20:49

@rasztaszív: Itt olvasgathatsz arról, hol hol mi van betiltva.
Van ahol a rágógumi is be van tiltva.
Máshol a Kindertojás:
index.hu/kulfold/2012/07/19/kinder_tojas_csempeszeket_fogtak_az_usa-ban/

kecskefeszek.net/egyperces/az-emberi-hulyeseg/a-vilag-legfurcsabb-torvenyei-rendelkezesei.html
Szóval ne ugráljál, mert mindent be lehet tiltani és mindenre lehet találni "racionális" okokat"!

rasztaszív 2015.01.03. 22:26:09

@bélaybéla: ok.szerinted mik lennének a forgalomba hozás racionális követelményei?azonos mércét alkalmazva?

rasztaszív 2015.01.03. 22:29:02

@bélaybéla: neked mások hülyesége a mérce?gratulálok...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 22:31:31

@rasztaszív:Erről már volt szó:
"k:a szerek megítélésének alapja kizárólag az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás kell legyen."

"olyan táplálékkiegészítők forgalomba hozása szóba sem jöhet, amelyik bármelyik általad említett hatást kelti."

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 22:34:31

@rasztaszív: Nyilván azért tiltottak ezek a dolgok, ezt mondottad:"ha valamit tiltanak,annak kell legyen racionális oka"
Tehát ha tiltják a kannibalizmust az is racionális, meg az is, ha engedélyezik.

rasztaszív 2015.01.03. 22:50:23

@bélaybéla: egy rakás ilyen szert forgalmaznak most is.úgyhogy a te megközelítésednek nincs köze a racionalitáshoz.kicsit jobban erőltesd meg magad.

komolyan miattam tiltották be a rágógumit,meg a kinder tojást?te egyre jobban el vagy szállva...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 22:54:30

@rasztaszív:
Erről is volt szó:"Ha olyan szerről van tudomásod, amely egészségkárosító vagy függőséget okoz, akkor azt sürgősen be kell jelenteni, hogy azt megvizsgálják és kivonják a forgalomból., nehogy megmérgezzék az embereket."

Nem miattad tiltották be, hanem te mondottad, hogy "ha valamit tiltanak,annak kell legyen racionális oka"
Tehát kell lenni racionális okának, hogy betiltották a rágógumit meg a Kindertojást! Vagyis nyugodtan engedhetjük a kannibalizmust, mert van ahol engedik és nyilván racionális okokból.

rasztaszív 2015.01.03. 23:23:25

@bélaybéla: igen,máskor is beszéltél már hülyeségeket.erre a helyedben nem lennék büszke.jelents fel minden kocsmát,kávézót,és dohányboltot...:)

tehát,mivel van,ahol betiltották a rágógumit,és a kindertojást,ezért nyugodtan engedhetjük a kannibalizmust?milyen logikus...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.03. 23:30:10

@rasztaszív: Ezeket a szereket már nagyon régen engedélyezte valami marha és annyira elterjedtek, hogy képtelenség betiltani őket, de ez nem jogosíthat fel senkit , erre hivatkozva, hogy most újabbnál újabb káros mérgeket és függőséget kialakító szereket hozhasson forgalomba, mert mára már megszigorodtak a feltételek. Tudod, változik a világ!

Igen így van, mert vannak jó példák, ahol engedik a kannibalizmust, mert ennek nyilván racionális okai vannak. Tehát ezen racionális okok miatt mi is megengedhetjük, és nem szükséges más racionális okok miatt tiltani, mint máshol teszik.

rasztaszív 2015.01.03. 23:50:18

@bélaybéla: csak a te feje tetejére állított világodban kell mindent külön engedélyezni.nem is így történt,hanem más szereket kezdtek tiltani.és ennek okait keressük.pontosabban én kérdezem,te meg félrebeszélsz.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.04. 00:10:56

@rasztaszív: Régebben még inkább engedély kellett mindenhez, gondolj a középkorra, gondolj Atilla királyra! Lehet, hogy ő engedélyezte, ki tudja?
Más szereket azért tudtak betiltani, mert nem tudtak annyira elterjedni és közkedveltté válni, mint pl. a kávé, dohány, alkohol. Ezért!
"Az egyház is küzdött a dohányzás ellen, XIII. Orbán és X. Ince pápa 1642-ben illetve 1650-ben kiközösítéssel fenyegette meg nemcsak a hívőket, hanem a papokat is."
www.erzsebetrosta.hu/Egyeb-erdekes-irasok/a-dohanyzas-kulturtortenete.html
"Az állami és vallási vezetők a kávézást társadalomra veszélyes cselekedetnek nyilvánították, mivel mérgező hatásúnak vélték, amely dekadenciába dönti a népet. A kávé betiltása sem csökkentette az új élvezeti szer népszerűségét, tehát nem sokkal később „dekriminalizálták" az ital fogyasztását."
janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/drogprevencio/a_tma_problmahttere__a_drogtrvnyek_s_a_kbtszerpolitika_kialakulsa.html

Tehát ha valaki el szeretné érni, hogy bármely drog legálissá váljon, akkor bizony azzal nem lehet megelégedni, hogy van 1-2%, aki fogyasztja, mert ennél sokkal, de sokkal több kell.
Itt van a kulcs és nem ott, ahol te keresed, hogy vagdalkozol, mert racionalitásért rikoltozol. Mert nincs racionalitás, de ha van is, mindent lehet tiltani is racionális okokra hivatkozva, meg engedélyezni is racionális okokra hivatkozva. A kérdés csupán az, hogy kiknek mikor mi a racionalitás!
Tehát nincs esélyetek a legalizálásra, amíg a lakosság többsége el nem kezdi szívni a Marihuánát!

rasztaszív 2015.01.04. 00:40:37

@bélaybéla: a középkornak már vége,és rajtad kívül mások nem nagyon vágynak vissza.
a racionalitás a gondolkodó emberek közös nevezője.ezért nem is lep meg,hogy te tagadod a létezését.de másokra lehet hatni vele.méghozzá a valódi többségre.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.04. 11:10:13

@rasztaszív: Én nem tagadom a racionalitás létezését és létjogosultságát. Az ember azonban nem 100%-osan és csupán csak racionális lény, mert akkor gép volna. És ez így van jól, hogy nem minden cselekedetünket a racionalitás vezérli, hanem egyéb összetevők és mozgatórugók is nagy hatással bírnak.
De te még azt sem tudtad bebizonyítani, hogy mi racionális van a drogokban! Semmi, mert pont az irracionalitásba kergetik bele az emberi elmét és a lelket!
Úgyhogy hiába rikoltozol, mert ostobaságokat beszélsz!
A középkornál még kutyább világ köszöntött ránk az újkorban és még csúnyább következik ezután, úgyhogy nagyon sokan összetennék a két kezüket, ha a középkorban élhetnének.

rasztaszív 2015.01.05. 08:04:23

@bélaybéla: természetesen lehetnek irracionális dolgaid,és amíg nem akarod másokra kényszeríteni,nem tartozol magyarázattal.csak hát nem ez a helyzet. itt most te vagy az agresszor,te akarsz valamit másokra kényszeríteni,racionális magyarázat nélkül.ehhez képest te az általad támogatott irracionális terror áldozataitól követelsz magyarázatot.és nem először próbálod így kiforgatni a dolgokat.hiába no,féreg természetedet nem vagy képes megtagadni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 15:53:00

@rasztaszív: Tudom már, hogy miért szajkózod állandóan ezt a mantrát! Mivel beszívod az irracionalitás világába juttató drogjaidat,- mert menekülsz a racionális világ elől-, muszáj azzal nyugtatnod önmagadat, mentegetve is egyben, hogy a drog az milyen racionális dolog. Tehát azt hazudod önmagadnak, azzal kívánod áltatni , altatni a lelkiismeretedet, hogy az irracionális az racionális, és aki ezt megkérdőjelezi: az vallási fanatikus, terrorista, és a józan gondolkodásra képtelen véglény a te drogtól elhomályosult szemedben.
Hallgassuk meg az agykutató akadémikus valóban racionális érveit!:
"A drog kellemes közérzetet, hangulatot biztosít, segít elszakadni a realitástól, a környezettől, megszabadulni a gondoktól, hatására az egyén gondolatai csaponganak, gátlásai oldódnak, bizonyos drogok hatására látási és hallási téveszmék, hallucinációk jelentkeznek."
"hatásukra az egyén visszavonul belső világába és igyekszik elkülönülni a társaitól."
"Korunk divatos kábítószere, az ecstasy az álmok hamis világába repíti az embert mentesítve a külvilág komor valóságától – így próbálva azonos nevű tablettával helyettesíteni a valódi, pl. a szerelmi szárnyalást"
www.dura.hu/html/mindentudas/viziszilveszter2.htm
Tehát akár racionális a te drogtól befolyásolt elméd számára, akár nem, de igenis rákényszerítjük a társadalomra a tilalmat, mert mi racionálisan így látjuk jónak. Azonban, amint már számtalan példát hoztam neked, be lehet tiltani a társadalom többségének erkölcseit sértő, azzal összeegyeztethetetlen, mégoly racionálisnak tűnő dolgokat is.
Úgyhogy 2:0 a javunkra!

rasztaszív 2015.01.05. 16:40:13

@bélaybéla: egyelőre te menekülsz az elől,hogy racionális érvet mondjál.az,hogy nem teszik neked,ha másnak jó,megint roppant távol áll a racionalitástól.ez megint csak a jellemedről egy adalék.eddig egyetlen egy példád sem állt meg.mi a faszomat számolsz...?:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 16:58:19

@rasztaszív: Olvasgassad csak az akadémikus úr érveit!
Ha egyszer nem teljesíti a táplálékkiegészítőkre hatályos kritériumokat a drogod, akkor ez elég racionális, nemde?
A rágógumi miért nincs tiltva Magyarországon?
Máshol meg miért tiltják?
Mert ott fontos dolog a tisztaság, itt meg nem érdekes annyira.
Miért tiltjuk a drogot?
Mert itt fontos dolog a mentális higiénia, máshol meg nem fontos.
Elég racionális volt? Ha nem, akkor meg azért tiltjuk, mert az emberek erkölcseivel ez nem összeegyeztethető, mint ahogyan az emberhús evése sem.

rasztaszív 2015.01.05. 17:52:00

@bélaybéla: a táplálékkiegészítőknek köze sincs a témához, ez csak olyan bélaybéla féle racionalitás.magyarán piszokul nem az.jó hogy nem a repülésbiztonsági szabályokkal jössz...:)
ha egy,a racionalitást felismerni sem képes szellemi toprongy a mentális egészségre hivatkozik,az maga a megtestesült irracionalitás.úgyhogy ez sem nyert.
a kannibalizmus tiltásának racionális okait már kielemeztük.valami hasonlót kellene produkálnod a tudatmódosítással kapcsolatban.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 18:22:15

@rasztaszív: Olvasgassad az akadémikus úr érveit!
Ha valaki fogyasztani szeretné a drogot és nem repülőnek használja, akkor az táplálékkiegészítő vagy élelmiszer kategória!
Ha egyszer nem teljesíti a táplálékkiegészítőkre hatályos kritériumokat a drogod, akkor ez elég racionális, nemde?
Az emberhús fogyasztása nem drog, hanem hús kategória, tehát belefér az élelmiszerek közé és ha teljesíti is eme hús az élelmiszer kategória feltételeit, akkor a fogyasztás tiltása irracionális.

rasztaszív 2015.01.05. 18:52:54

@bélaybéla: a fű táplálékkiegészítő,vagy élelmiszer?agyatlan...
de tudod mit?tőlem soroljuk be oda,és hasonlítsuk a legálisan forgalmazott szerekhez.tisztább ügy lenne,mint a minden racionális ok nélküli tiltás.
bármilyen húshoz úgy juthatsz hozzá a közegészségügyi szabályok betartásával,ha szabályosan lett levágva az állat.ezt viszont ember esetében gyilkosságnak hívják.és ezt már tisztáztuk...nem éppen a mentális egészség jele megcáfolt dolgokkal jönni újra meg újra.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 19:16:16

@rasztaszív: Vagy ez vagy az! A hasonlítást már megtették, amikor megállapították, hogy nem teljesíti a táplálékkiegészítőkre hatályos kritériumokat a drogod, akkor ez elég racionális, nemde?
Miért nem?: mert: "k:a szerek megítélésének alapja kizárólag az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás kell legyen."

Szerinted emberi húshoz csak gyilkosság révén lehet hozzájutni?
Akkor te nagyon el vagy tájolva!
Abortált csecsemők húsához is hozzá lehet jutni, mert az abortusz megengedett és nem minősül gyilkosságnak. Balesetben elhunytak húsához is hozzájuthatnak a hozzátartozók engedélyével, vagy pedig az elhunyt előzetes hozzájárulásával.
Műtétek során eltávolított , de fogyasztásra alkalmas szervek, húsok, végtagokhoz is hozzá lehet jutni!
Nagyon hadilábon állsz a racionális gondolkodással, de ezen nem is csodálkozom, mert a drog :"súlyos károsodást okoz az agyban. Károsítja azt a neuronhálózatot, amely egy szerotonin nevű kémiai ingerületátvivő anyaggal működik. Ez pedig memória zavarokhoz vezet."
"Az álboldogságot kiváltó drogok hatásmechanizmusára tehát az a jellemző, hogy a boldogság pályát izgalomba tudja hozni, de ennek nem lesz olyan emléknyoma, amely segítségével újra és újra az emlék felelevenítésével pozitív érzések lennének úrrá az egyénen. Újra és újra a droghoz kell nyúlnia, hogy igen rövid időre örömérzése legyen. Ami a hozzászokás mechanizmusát illeti, egy circulus vitiosus, ördögi kör keletkezik."

"aki egyszer az irracionális világba látogatott és így szerzett magának, még ha rövid ideig tartó boldogságot is, az már egy "másik" ember, mert ismételten abba a másik világba vágyik."

"A drogok súlyosan veszélyeztetik az emberiség egészségét és jólétét, az államok függetlenségét és demokráciáját, a nemzetek stabilitását, a társadalmak felépítését, valamint emberek és családok millióinak méltóságát és reményét."

A te agyad már súlyosan károsodott, mert memóriazavarban szenvedsz, mert és újra és újra fel kell idézzem, amiket már elfelejtettél. Már nem tudod megkülönböztetni a racionálist az irracionálistól ,és semmi érv nem hat már rád! Téged mutogatni kellene és akkor mindenki elborzadna a drogtól!

rasztaszív 2015.01.05. 19:57:57

@bélaybéla: próbálj bemenni egy klinikára,és elkérni egy magzatot,vagy hullát,hogy megehesd.rögtön ott tartanak.ott is a helyed.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 20:05:25

@rasztaszív: Pontosan ez a súlyos és irracionális diszkrimináció, mivel az éhező emberek így nem juthatnak hozzá a tápláló és vitamindús fehérjeforráshoz. Ez merénylet az egészség ellen és a vallási fanatikusok rákényszerítik a dogmáikat az emberekre, holott őserdei őseink még vígan lakmározhattak az emberhúsból. Ez méltatlan és felháborító megkülönböztetése a húsoknak, mert hús és hús között nem szabad különbséget tenni!

rasztaszív 2015.01.05. 20:09:37

@bélaybéla: tüntess a parlament előtt...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 20:19:11

@rasztaszív: Minek? Én tudom , hogy irracionális okokból is tilthatnak dolgokat, amelyek az emberek többségének erkölcseivel összeegyeztethetetlenek! Te ennek belátására teljesen képtelen vagy, mert az agyadat elborította a drogvilág irracionalitása. A "drog-dragon", a drogsárkány foglya vagy!
Téged kisiskolásoknak kellene mutogatni osztályfőnöki órán, hogy elborzadjanak a drogoktól!!!
Te szerencsétlen!

rasztaszív 2015.01.05. 20:29:34

@bélaybéla: kár,hogy a tudatmódosításon kívül nem tudsz erre példát hozni.a kannibalizmusos példád totál fals.az meg már az ismert féreg jellemedből adódik,hogy még te vádolsz azzal,hogy nem hatnak rám az érvek.hogy te mitől vagy ilyen,az meg engem nem érdekel...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 20:44:10

@rasztaszív: Temérdek példákat hoztam, arról nem tehetek, hogy nyúlfarknyi az emlékezeted! Ilyenek voltak a házassági szabályok, az emberhús( nem fals, mert van, ahol megengedik a kannibalizmust), a kindertojás, a rágógumi, meg miegymás. A drog tiltására ezerszer több és jobb érvek vannak, mint ezekre. Az érvek meg nem érdekelnek téged egyáltalán,amelyeket idéztem is neked pl akadémikus úr jóvoltából . Te okosabb vagy az agykutató szakembernél is, úgyhogy menj és taníts ott te is, foglald el a katedráját!

rasztaszív 2015.01.05. 21:19:33

@bélaybéla: jellemző,hogy a fő hivatkozási alapod egy olyan link,ahol direkt idióta törvényeket gyűjtöttek össze:)és azok is támadhatóak racionális alapon.ha nem,az pedig azt jelenti,hogy mégis valós racionális alapjuk van.
a házassági szabályok valóban vallási alapúak,változnak is,nagyon helyesen.
az,hogy van ahol engedik a kannibalizmust,nem jelenti azt,hogy nálunk nem racionális alapon tiltják.de ez logika,tehát neked magas...
elég sokféle tiltott szer létezik,és az akadémikusod által elmondottak nem mindre igazak. ami mégis ilyen,az ahhoz való való hozzáférést senki nem is akarja megkönnyíteni.
szóval lássuk végre azokat az ezerszer jobb érveket...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 21:53:44

@rasztaszív: "és azok is támadhatóak racionális alapon"
Persze, hogy támadhatóak racionális alapon, ezért vélhetően nem racionális alapon tiltottak, hanem erkölcsi alapon. De az erkölcs már neked túl magas és érthetetlen, felfoghatatlan kategória. Nem csodálkozom rajta!
A kannibalizmus sem tiltható racionális alapon, még nálunk sem, mert azt is erkölcsi alapon tiltják. Ezt már levezettem neked, szépen, hogy hús és hús között racionálisan nem tehető különbség azért, hogy az egyiket tiltsuk, a másikat meg nem, ha mindkettő finom és tápláló. Ennyire rövid az emlékezeted?
A házassági szabályok is csak akkor változhatnak, ha az erkölcsök változnak és ezt megengedik, mert racionális alapon nem tehető megkülönböztetés azok között az együttélési formák között, amelyek most tiltottak és azok között, amelyek meg nem.
Drogok:
Azokra viszont igazak, amelyekről említést tett az akadémikus. Ezért mondottam volt, ha valamilyen általad ismert szert szeretnél forgalomba hozni, akkor be kell fáradnod az Oeti be és majd ott megvizsgálják. Itt hiába vagdalkozol meg acsarkodsz!
Ha megfelelnek a kritériumoknak, nevezetesen, hogy nem károsítják az egészséget és nem okoznak függőséget, akkor nyilván semmi akadálya nem lesz annak, hogy árusítani lehessen.
Feltéve, ha ez az emberek erkölcseit nem fogja sérteni, vagyis emberhúsból készült potencianövelőt akkor sem árulhatsz mondjuk.

rasztaszív 2015.01.05. 22:49:58

@bélaybéla: az erkölcsi alapú idiotizmus is idiotizmus.és csak neked mérce...de hát hasonló a hasonlóhoz vonzódik.
a buta kinyilatkoztatásaid nem érvek.a kannibalizmus tiltható racionális alapon.ahogy le is lett vezetve...
a házassági szabályok változnak.ha megpukkadsz,akkor is.
vannak szerek,amik nem károsítják az egészséget,nem okoznak függőséget,mégis tiltottak.és semmi köze hozzá az oetinek.és ezt is tisztáztuk már,és csak nyomod a blődlidet.ez a te erkölcsöd.a helyedben a szádra sem venném ezt a szót,csak bemocskolod.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.05. 23:17:57

@rasztaszív: Nem lett levezetve, hanem én vezettem csak le, hogy miért nem racionális a hús és hús közötti megkülönböztetés.
Az idiotizmus az tényleg idiotizmus, de most nem az idiotizmusról beszélgettünk, ha nem tűnt volna fel. Az erkölcs pedig nem azonos az idiotizmussal, bármennyire is szeretnéd. Tehát erkölcsi alapon is lehet tiltani dolgokat.
Felőlem változhatnak a házassági szabályok, ha azok követik az erkölcsi változásokat, amelyeket a többség is kíván.
Ha vannak szerek, amelyek nem károsak és tiltottak, akkor lehet, hogy erkölcsi okokból tiltottak.
De az is lehet, hogy tévedésből tiltottak, mert te jobban tudod, hogy mi a káros és mi nem, mint az Oeti vagy más tudósok.
Akkor is be kell fáradnod az Oeti-hez, mert ezt is tisztáztuk már:
"tőlem soroljuk be oda, (táplálékkiegészítők bb)és hasonlítsuk a legálisan forgalmazott szerekhez."
Nagyon, de nagyon kihagy a memóriád!
Az én erkölcsöm megegyezik a többség erkölcsével, amely hallani sem akar a könnyű drogokról. Ha szerinted mégis, akkor ezt neked kell igazolnod! Fáradj be a Századvégbe és beszéld meg a horgász haverjaiddal, hogy készítsenek neked valós kutatást erről!

rasztaszív 2015.01.05. 23:58:11

@bélaybéla:ja,nem lett levezetve...csak kétszer...
"a hullaevés is tilos,teljesen racionális,közegészségügyi okokból.ami pedig közegészségügyileg törvényes hozzáférést jelentene,azt gyilkosságnak hívják.hiába kepesztesz,az emberevés teljesen racionális okokból tilos."
"bármilyen húshoz úgy juthatsz hozzá a közegészségügyi szabályok betartásával,ha szabályosan lett levágva az állat.ezt viszont ember esetében gyilkosságnak hívják"
patkány vagy,méghozzá ordenáré módon gusztustalan.

nem feltétlen idiotizmus,ami erkölcsös.de a példáid egy olyan linkről származnak,ahol idiotizmusokat gyűjtöttek össze.és közben te az erkölcsre hivatkozol.amihez semmi közöd.csak az idiotizmushoz.az idiotizmusodat másokra kényszeríteni viszont sosem lesz erkölcsös.

igen,azt mondtam,hogy tőlem soroljuk be oda.ez szerinted azt jelenti,hogy most így van?baromarc...

bebaszna,ha a többség ilyen undorító féreg lenne,mint te.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.06. 09:50:30

@rasztaszív: Ez neked a "levezetés"? Ezt már tételesen megcáfoltam, hogy igenis hozzá lehet jutni gyilkosság nélkül is a húshoz. Ha nincs memóriád, akkor felesleges bármit is írnom neked!
"Abortált csecsemők húsához is hozzá lehet jutni, mert az abortusz megengedett és nem minősül gyilkosságnak. Balesetben elhunytak húsához is hozzájuthatnak a hozzátartozók engedélyével, vagy pedig az elhunyt előzetes hozzájárulásával.
Műtétek során eltávolított , de fogyasztásra alkalmas szervekhez, húsokhoz, végtagokhoz is hozzá lehet jutni!"
Csak annak idiotizmus, aki annak minősítette,a cikk írójának, mert ezt semmi bíróság nem állapította meg, hogy az lenne. Ami neked, vagy nekünk idiotizmus, az másnak, máshol erkölcs is lehet, amihez ragaszkodhatnak. Joguk van így tenni!

Ez így van elvileg most is, mert ha te egy szert, egy emberi fogyasztásra szánt terméket akarsz legálisan fogyasztani, akkor azt be kell sorolni valahova. Gyakorlatilag most még azért nincs így, mert nem kérvényezted a besorolását az általad legalizálni kívánt terméknek.
Ezért mondottam már azt is, hogy "ha valamilyen általad ismert szert szeretnél forgalomba hozni, akkor be kell fáradnod az Oeti be és majd ott megvizsgálják. Itt hiába vagdalkozol meg acsarkodsz!"
Ne "bebasznázzál" , hanem mutasd meg a "hiteles" kutatási eredményeket! Én már mutattam egyet, ha neked ez nem hiteles, nem tehetek róla, másoknak hiteles,másrészt olyan politikusokat (Orbán) juttattak hatalomba az emberek, akik nem kívánják a drogokat liberalizálni!

rasztaszív 2015.01.06. 12:36:42

@bélaybéla: igen,gyilkosság nélkül is hozzá lehet jutni,de az meg szintén teljesen racionális közegészségügyi okokból tilos.
nem a te agymosó vallásod minden erkölcs alapja.sőt,az agymosás eleve erkölcstelen.egy erkölcstelen,agymosó vallást az erkölcs alapjaként beállítani az adott vallás agresszív parazita megnyilvánulása,az erkölcstelen vallásod kretén elveinek másokra kényszerítése pedig vallási alapú terror.
a tárgyalt tiltott szerek nem azért tiltottak,mert nem fordultam az oetihez,hanem a btk miatt.
a többség erkölcseivel nem egyezik,hogy sokszorosan megcáfolt blődliket úgy nyomasson tovább,mintha mi sem történt volna.ez kizárólag a te erkölcsi szinted,ebből ne következtess másokéra.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.06. 19:45:37

@rasztaszív: Milyen közegészségügyi okok? Ha egyszer az anya be volt oltva és egészséges, meg a magzata is az, akkor semmi baja nincs annak a húsnak. Ugyanígy a műtét során eltávolított szervek is fogyaszthatóak, ha egészséges a szerv, nem fertőzött, romlott , nincs benne szalmonella stb. Ezt meg lehet vizsgálni és racionálisan eldönteni!
Nem minden erkölcs alapja az "agymosó " vallás, hanem a drog nemkívánatosságának, elfogadhatatlanságának az alapja az erkölcs. Amíg az emberek ragaszkodnak a vallásukhoz vagy az elveikhez, erkölcseikhez, addig nem kötelesek eltűrni a drogot. Mindenki azt tesz be az agyába tisztítónak, amit csak akar; nagy a választék! Az a terror, amikor egy hangos kisebbség akarja rákényszeríteni a drog eltűrését a többségre! Amikor a többség akarata érvényesül, az nem terror, hanem azt úgy hívják, hogy demokrácia. Tanuld meg és jegyezd meg az alapfogalmakat!
A tárgyalt tiltott szerek azért tiltottak, mert már megvizsgálták őket és nem feleltek meg a forgalmazhatóság követelményeinek, ezért azzal is nyomatékosították a tiltást, hogy a btk-ba is bevették. Ha te ennek ellenére mégis úgy gondolod, hogy vannak szerek, amelyek megfelelnek a kritériumoknak, akkor az Oeti- hez kell fordulnod bevizsgáltatás céljából, és meg kell indokolnod, hogy az egyszer már egészségre károsnak és függőséget okozónak tartott szer szerinted miért nem az.
Te semmit nem tudsz cáfolni!

rasztaszív 2015.01.06. 21:08:37

@bélaybéla: olyan kb. 60-as iq lehet szükséges a megértéséhez,milyen közegészségügyi okokról van szó,neked gyaníthatóan ezért fölösleges magyarázni.
tanuld te is az alapfogalmakat:ha a többség terrorizálja a kisebbségeket,azt fasizmusnak hívják.ha vallási alapon,azt klerikálfasizmusnak.ha nem bírod elviselni embertársaidat,azt intoleranciának.ha kretén,kifacsart ideológiát gyártasz hozzá,azt patkányságnak.ha mindezt képtelen vagy megérteni,azt idiotizmusnak.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.06. 21:46:11

@rasztaszív: Ilyen primitív és átlátszó indokkal akarod tiltani a finom emberhusit, amikor az erdei vaddisznó húsát is szemrebbenés nélkül megeszitek, amelyik a pocsolyákban turkál egész nap és abban dagonyázik, ahová előzőleg belekakált? Álságos farizeus képmutatás!
Ha az alapvető emberi jogoktól fosztják meg a kisebbséget, akkor igen, de a drogozás mióta alapvető emberi jog?
Nézd meg és tanuld meg, melyek az alapvető emberi jogok!:
www.ohchr.org/EN/UDHR/Documents/UDHR_Translations/hng.pdf
Ha nem tetszik, hogy a drog nincs benne, akkor ne itt handabandázz, meg terrorizáld a fórumot, hanem írj az Ensznek!

rasztaszív 2015.01.06. 22:40:58

@bélaybéla: alapvető emberi jog például az önrendelkezés joga,és a szabad vallásgyakorlás joga.de iq 60-nal nem könnyű az összefüggéseket meglátni...

rasztaszív 2015.01.06. 23:05:48

@bélaybéla: mondom én:az összefüggések meglátásához több kell iq 60-nál...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.06. 23:43:03

@rasztaszív: Több bizony minimum drogos kábulat és irracionalitásba merülő tudatállapot.

rasztaszív 2015.01.06. 23:53:31

@bélaybéla:jól példázod,milyen az,ha a butaság rosszindulattal párosul...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.07. 11:56:23

@rasztaszív: Te vagy buta és rosszindulatú, mert :"Az önrendelkezés jogából
nem vezethető le „valamely szer-, illetve eszközhasználat […]
szabadságjog[a].” - állapította meg a tudós alkotmánybíró testület.

Kimondotta továbbá azt is, hogy : "a
kockázat mértéke az egyének esetében előre felismerhetetlen
és még azonos típusú, hatóanyagtartalmú bódulatkeltő anyagok
esetében is kiszámíthatatlanul eltérő."

"Az
önrendelkezési jogból fakadó „szabad választás” jogosságának
hangoztatása mellett paradox módon az egyén egyre inkább
alárendelődik a kábítószerek használatának, azaz a függés
felé megtett út fordított arányban áll a cselekvési szabadság
fokával. Az általánosan behatárolhatatlan, és magas
egészségügyi – adott esetben az élet elvesztéséig menő –
kockázati szinttel járó fogyasztás innentől kezdve nem
tudatos döntés kérdése, nincs tehát többé az egyén szintjén
sem valódi szabad választás."

"A fogyasztók továbbá maguk is azt állítják, hogy a
bódító hatás módosult tudatállapotot hoz létre, amelynek
viszont a külvilágban is megnyilvánuló egyik jellemzője, hogy
az érintett fizikai és szellemi értelemben sem ura
magatartásának. Így tehát reális annak a veszélye, hogy
mindazok a korlátok, amelyek a belátási képessége birtokában
lévő embert visszatartják mások veszélyeztetésétől, náluk
átértékelődnek vagy lebomlanak."

" a különböző szerek és
anyagok élettani és biológiai hatásai az agy működési
zavarait előidézve az egyén tudatállapotát módosítják. A
kémiai gátak sérülése vagy lebomlása folytán az érintett
időlegesen nem, vagy nem teljes intenzitással képes
kontrollálni gondolatait, viselkedését, magatartását,
értékrendjét. Az agyban létrehozott pusztítás és a
homeosztázis megbomlása következtében az egyén a közvetlen
hatás elmúltával is egyre kevésbé ura cselekedeteinek. A
hozzászokás miatt pedig a személyiség és mentális szféra
fokozatosan alárendelődik a bódulatkeltésre alkalmas
szereknek. "

Itt pedig a hagyományokról olvasgathatsz:
"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
drogriporter.hu/drogjog/hatalyos/ab

rasztaszív 2015.01.07. 12:48:04

@bélaybéla: a fideszes-klerikális alkotmánybíróság felszámolásának egyik oka lesz az önrendelkezési jog irreális korlátozása(a másik a demokráciát védő funkciójában való kudarca).ez csak idő kérdése.

az elbírált beadvány vonatkozó része egyébként ez lenne:
"Az állam önkényesen döntött akkor,
amikor a tudatmódosító szerek közül ésszerű szempontok nélkül
válogatva egyesek használatát a büntetőjog eszközeivel is
tiltja, még másokét – egészségre ártalmasságuktól függetlenül
– tolerálja."

a határozat a vonatkozó részt nem tárgyalja,sőt,továbbra is a különböző szerek összemosásával operál.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.07. 13:58:47

@rasztaszív: 2004-es döntésről van szó, tehát akkor nem a fidesz volt hatalmon, ezt is csúnyán benézted!

Siphersh 2015.01.07. 13:59:38

@bélaybéla: Az AB azt is kimondta, hogy alkotmányellenes egy károsabb drogot enyhébben kezelni, mint egy kevésbé káros drogot. Van ugyanis egy olyan alkotmányos alapelv, hogy a súlyosabb következményekkel járó cselekményt nem lehet enyhébben szankcionálni, mint a kevésbé súlyos következményekkel járó cselekményt.

"A jogalkotó felelőssége éppen abban áll, hogy a lehetséges felhasználási módjukban és így következményeikben eltérő szerek használata esetén eltérő és differenciált megoldásokat alkalmazzon, minthogy a büntetőjogi rendelkezés szükségességének és arányosságának alkotmányossági követelménye csak így teljesíthető."

És úgy oldotta meg a problémát, hogy egészen egyedi módon nem kért szakmai konzultációt, hogy elkerülhesse a tudományos tényeket.

De ez még akkor volt, amikor legalább még megpróbáltuk fenntartani az alkotmányosság látszatát. Hasonló esetben ma már nem kéne hazudnia az alkotmánybíróságnak, hanem csak beleírnák a törvényt az alkotmányba, oszt' jónapot.

rasztaszív 2015.01.07. 14:32:54

@bélaybéla: megtaláltad ám a lényegi részt...:)

Siphersh 2015.01.07. 15:10:52

@rasztaszív: Jajaja. A lényegre reagálni, abban nagyon profi a Béla. Kicsit se tekergőzik.

Siphersh 2015.01.07. 15:58:47

@bélaybéla: @bélaybéla: A marihuánán nincs mit "bevezetni", egy évezredes gyógynövény. Amit bevezettek, az a tilalom, és soha nem igazolták a bevezetését. Hanem a politikusok sorra figyelmen kívül hagyták a tudományos ajánlásokat.

"A kender ősi gyógynövény, de rostja alkalmas textil előállításra is. A kender- és len-félék ezért útjába kerültek az USÁ-ból terjedő műanyagszálnak.

A versenyt a műanyagszál csak úgy bírta velük, hogy a Cannabis növény egész rokonságát átokkal sújtották, veszélyesnek nyilvánították, „belépőnek” a nehéz drogok világába. A függvény világ (Magyarország is, a megszokott szolgaisággal) követte őket és üldözőbe vették a kendert, az ötezer éve ismert és sokrétűen, eredményesen használható gyógynövényt. Mióta nincs kenderből készült asztma-cigaretta, nem is inhalálható, nem főzhető teának, mert nincs szárított kenderlevél a patikában, megsokszorozódott az asztmások és allergiások száma.

A rábaközi „tudók” eredményesen alkalmazták a fene (rák) gyógyításában, fájdalomcsillapítóként, bőr-allergiák ellen, sőt, görcsök, hányinger ellen is. „Tudós” Nagy Ferenc kezelt kender, lótej-savó és fűzcsíra ázatából készült étellel „sorvadóbénult” (föltehetőleg szklerózis multiplexes) beteget. Sikerült a rosszabbodást megállítania. Kenderlevél füstöt is inhaláltatott. A tudók, javasok kenőcsöket is készítettek allergiás kiütések és egyéb „rossebek” ellen kenderből és méhgyantából (propolisz).

Táltosaink a kendert étvágytalanság ellen is alkalmazták, súlyban leromlott betegeiknél. Gyomorfekély ellen is használták, és nem csak főzet formájában, hanem egy gyantaszerű kenderkivonattal. Ezt a zöld vadkenderből nyerték. Úgy vélték, ez a kenődő anyag a fekélyre tapad, nem megy át olyan gyorsan a gyomron, mint a tea. Torokbántalmak ellen pedig szopogatták ezt a kenderből készített pépet. Láz esetében még fűz vagy nyír kérgéből nyert főzettel kombinálták. A tüdőt érintő bajok esetében a juhar levét keverték hozzá."

- Máté Imre: Yotengrit

Érdekes, hogy az ősi magyar gyógyítók a kendernek pont ugyanazokra gyógyhatásaira támaszkodtak, amiket az elmúlt száz évben újra felfedezett a modern tudomány. Szóval nem véletlenszerűen használták, hanem arra használták, amire a tapasztalatok szerint tényleg hatékony.

Rák: www.medicalnewstoday.com/articles/279571.php
Sclerosis Multiplex: www.medpagetoday.com/clinical-context/MultipleSclerosis/32669
Allergia: www.safeaccessnow.org/asanews2994
Étvágytalanság: www.livescience.com/12956-marijuana-ingredient-improves-appetite-cancer-patients.html
Fájdalomcsillapítás: www.webmd.com/pain-management/news/20100830/marijuana-relieves-chronic-pain-research-show

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.07. 20:13:34

@Siphersh: Hogyan képzeled te azt, hogy egy Alkotmányban drogokról fognak majd értekezni? Nonszensz!
Nincs is rá szükség, csak az a lényeg, hogy az alkotmányos alapjogokat józan ésszel és bölcs belátással értelmezzék a bírók.
Az természetes kellene legyen, hogy a kemény drogokat keményebben büntetnék, súlyos börtönbüntetésekkel, míg a lágyabbakat lágyabban: először kemény pénzbüntetéssel, aztán a visszaesőket börtönnel. Nem is értem, hogy miért nincs ez így, ha tényleg nincs így?
Te összekevered a közönséges kendert és a vadkendert, amelyek Magyarországon is termesztett, illetve őshonos növények, az indiai kenderrel! Súlyos tudatlanság!

"A közönséges, termesztett kender nemesített fajtái alacsony THC-tartalmúak (az EU-szabvány 0,2% alatti THC-t engedélyez), ezért teljesen alkalmatlanok kábítószerkénti fogyasztásra."
"A vadkender (ún. útszéli kender) elterjedési köre Oroszország közép-ázsiai, volgai és uráli vidékei, Törökország, Románia, Bulgária és Magyarország...A vadkendertől meg kell különböztetni a szántóföldről kiszökött, elvadult kendert, amely morfológiailag alig különbözik a kultúrfajtáktól és olykor gyomosít. Sem a vadkender, sem az elvadult kultúrkender nem tartalmaz számottevő THC-t."
"Az indiai kender az ún. ázsiai alakkörhöz tartozik és THC-tartalma elérheti a 20%-ot. A kender alkaloidájának neve a hasis, amely név a perzsa Hasemiták nemzetségének ún. „hasisevő” vallásos muzulmán szektájától származik. Hasisevő "arabul: hasisin
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szantofoldi-novenyek/ch10s06.html

" a növényekben a pszichotrop hatású THC-t csak nyomokban, a kimutatási határnál (0,05 %) lehetett azonosítani.

"ezért a gyomnövény nem alkalmas arra, hogy szárított őrleményének cigarettában vagy más módon való felhasználása kábítószerként pszichotrop hatást váltson ki."

"A Magyarországon szántóföldön és ruderálián gyomosító kender pszichotropTHC- tartalma zömében igen alacsony, 0,05 % körüli virágzáskor. Emiatt a gyom
növény nem alkalmas arra, hogy szárított őrleményének cigarettában vagy más módon való elszívása – hasonlóan a marihuanához – kábító szerként pszichotrop hatást
váltson ki."
archivum.szie.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_3162_section_3316.pdf

Tehát a magyarországi kendert nyugodtan lehet használni, akár a táltosoknak, gyógyító javasoknak vagy bárki másnak!
Súlyos tudatlanságban szenvedtek és megtévesztés áldozatai vagytok.

Siphersh 2015.01.07. 20:32:13

@bélaybéla: Nem.

A THC a kender egyik fő gyógyászati hatóanyaga. Az említett gyógyhatások közül például az asztma, az étvágytalanság, a fájdalom, és a hányinger kezelésére a THC miatt hatékony a kender.

Ha alacsonyabb a kender THC-tartalma, akkor csak többre van belőle szükség a gyógyhatás eléréséhez.

A ruderalis pont ugynazoktól a hatóanyagoktól alkalmas gyógyászati felhasználásra, mint az indica vagy a sativa. Szóval ez a fajta megkülönböztetés teljesen irreleváns a gyógyászati felhasználás szempontjából.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.07. 20:51:12

@Siphersh:Nem a thc az egyetlen gyógyító alkotóeleme, mert:
"A növény több mint 60 kannabinoid anyagot tartalmaz,[3] füvészkönyvekben gyakran említették, mint „minden bajra enyhülést adó gyógyírt”
hu.wikipedia.org/wiki/Kender
A kannabinoidok közül csak a thc-nek van pszichoaktív tulajdonsága.
Tehát nem kell több kilónyít elfogyasztani az alacsony thc tartalmú magyarországi kenderből sem azért, mert nincs benne extrém sok thc, mint az indiai társában a gyógyhatások kiváltásához.
Egyébkét pedig nem (csak) ezért volt fontos ez a megkülönböztetés, hanem azért (is), mert te azt állítottad, hogy a magyarországi "marihuána" fogyasztásnak nagy hagyományai lennének. Nos, ez nem igaz, mert a magyarországi kenderféléknek nincs számottevő thc (kábítószernek minősülő)hatóanyaga.

rasztaszív 2015.01.07. 22:53:35

@bélaybéla:először is szögezzük le,hogy a thc által kiváltott gyógyhatások eléréséhez thc-re van szükség.magyarán megint hablatyolsz.azután:
"A szkíták, trákok és a honfoglaló magyarok sámánjai is éltek a növény eksztatikus erejével."

megjegyezném,hogy ehhez azért feltehetően szükség volt a megfelelő hatóanyagra,és nem több kilónyit fogyasztottak...
a természetben előforduló növények hatóanyag tartalom csökkenése az erre nemesített fajták tömeges termesztésének köszönhető:

" virágpor száraz, lisztszerű,virágzáskor felhőt képez, amely nagy távolságra is jelentős magasságban repül "
" a pollenek egy része 20-30 m-es magasságban akár 10 km távolságra is elszáll,ezért nehéz például vetőmag előállításban a megfelelő szigetelő távolságok biztosítása, a különböző kenderek szabad kereszteződésének elkerülése."
"mivel a különböző kenderek egymással szabadon kereszteződnek, így mára már előfordulhat hogy a
kivadult és a valódi vadkender pontos szisztematikai és morfológiai elkülönítése nem lehetséges."

az idézetek a saját linkedből...

és még így is megmaradtak jelentős hatóanyag tartalmú populációk,például kenderes környékén(ahol az öregek még a 90-es évek elején is ismerték,és használták...),sőt,pesten az ecseri piac mögötti rét is sokáig ismert volt erről.

Siphersh 2015.01.07. 23:35:49

@bélaybéla: Abból, hogy a kenderben több mint hatvan kannabinoid van, pont nem következik, hogy nem a THC az egyetlen gyógyászati hatóanyaga. Ez nem tudom, hogy jött ki neked ez a következtetés.

De egyébként tényleg nem az egyetlen. A CBD a másik legjelentősebb gyógyászati hatású kannabinoid, és ez a két vegyület a legfontosabb a pszichoaktív hatások szempontjából is, és gyógyászati szempontból is. Ezt a két dolgot nem lehet szétválasztani. Mint ahogy a magyar táltosok sem választották szét:

"A kendert a „bögyöllőrenyheség” (impotencia) ellen is bevetették. Füst formájában idegnyugtatóként, tea formában a belső - gyomor és bél - idegesség leküzdésére."

Ha a magyar kender nem lett volna pszichoaktív, akkor szerinted hogyan használták volna "idegnyugtatóként"?

magyarnemzetikormany.com/pi-klub/downloads.php?cat_id=2&file_id=125

Az a helyzet, hogy a kender használata egy ősi magyar szokás, amit az USA lobbizásának hatására az ENSZ betiltatott, és az ENSZ-et követve a hatvanas években a kommunisták nálunk is betiltották.

Szóval lehet választani: az ENSZ, az USA és a kommunisták pártján állsz, vagy inkább az ősi magyar hagyományokat támogatod.

Ja, és igen, igazuk volt a táltosoknak, bögyöllőrenyheség ellen is jó:

www.leafscience.com/2013/12/09/study-marijuana-may-reduce-risk-erectile-dysfunction/

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 11:47:20

@Siphersh: Nem abból következik, hanem abból, hogy ez tény kérdés, mert megvizsgálták, sőt már kaphatóak is ilyen készítmények.
" A nagy dózisú, nem pszichoaktív kannabisz étkezési célokra történő használatáról dr. Courtney számos előadást tartott többek között a „Cannabis Therapeutics” konferencián Rhode Islanden 2010 áprilisában, a Bonni Egyetemen 2010 júniusában, a Hebrew University of Jerusalemen 2010 novemberében, és a nemzetközi kannabinoidkutatók konferenciáján Chicagóban 2011 júliusában. Dr. Courtney állítja, ha a növényt felmelegítjük, a THCA karboxilezésének eredményeképp tudat-módosító hatás fog bekövetkezni. Ha nem melegítjük fel, akár 5-600 milligrammot is el lehet fogyasztani belőle, tehát antioxidáns és neuroprotektív szinten akár több száz milligrammig is felmehetünk. A nem pszichoaktív THCA, CBDA és CBGA fogyasztásával 500–1000 mg-ig is mehetünk, szemben a hevítés esetén használható max. 10 mg THC-vel"
www.ckmagazin.info/kannabisz-mint-etrend-kiegeszito
"NATURAL tiszta kenőcs tele nagy mennyiségű kannabioniddal, rendelkezik a fentebb felsorolt tulajdonságok mindegyikével"
aruhaz.karcsi.eu/kender-alapu-kozmetikumok/40-canabis-natural.html
Olvasgatni kell és akkor kijön a tudomány!
A cbd-nak nincsen pszichoaktív hatása:
"A CBD szintén megtalálható a Cannabis fajokban, viszont nincsen pszichoaktív hatása, mint a THC-nek, emellett enyhíti is a THC által kiváltott pszichoaktív hatást. Ez azért jó, mert ha a létrehozandó gyógyszerek főként CBD-t tartalmaznának a THC helyett (vagy esetleg mellett), akkor a betegeken nem érvényesülne az a hatás, ami egy füves cigaretta elszívását követően történik."
daganatok.hu/rakkutatas/marihuana-kannabisz-rakellenes-hatas

"Keveset tudunk a friss és szárított herbában (marihuana) a THC mellett jelentős mennyiségben előforduló egyéb kannabinoidok, kivált a THC-karbonsav és CBD karbonsav farmakológiai tulajdonságairóltankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2010-0008_farma/3/3_2/322harom228.scorml

Amint más növényeknek is van nyugtató hatása anélkül, hogy Thc tartalmaznának ,úgy a kender is rendelkezhet ilyen hatással.
Mivel a kenderről még keveset tudunk, azért lehetséges, hogy a magyar kender sem az elenyésző mennyiségben benne lévő thc miatt nyugtat, hanem más összetevői okán.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 11:59:01

@rasztaszív: Nemcsak a thc válthat ki gyógyhatásokat, bármennyire szeretnéd, hogy ez így legyen! Ezért kiválthat és ki is vált sok más összetevője a kendernek is gyógyhatást.
A hatóanyagok tehát adottak voltak a kenderben, azt meg nem tudhatjuk, hogy a thc váltott-e ki hatást az őseinkre vagy más.

Azt nem tudhatjuk, hogy a honfoglaló őseink idejében milyen volt a kender thc tartalma, úgyhogy ez csak spekuláció.
Jelenleg nem találtak magyarországi őshonos,- jelentős thc tartalommal rendelkező,- kendert. Úgyhogy ezeket lehet, akár még cigarettában is elszívni.

rasztaszív 2015.01.08. 13:00:34

@bélaybéla: más összetevőknek is van gyógyhatása,de a thc által kiváltott gyógyhatásokat a thc váltja ki.hiába tekeregsz.
az eksztatikus hatás pedig kifejezetten a thc-é.és ez már a honfoglalás korában is így volt.
a "ruderalis hungarica" vonalakat(jellemzően 2-5% thc - ami bőven elég a hatás kiváltásához) több helyen génbankokban őrzik,például szentesen,és hollandiában,és felhasználják a magas hatóanyag tartalmú vonalak nemesítésénél,az ellenálló képesség növelésére.azt sem tudod,miről beszélsz.és minél többet nyomod a blőd hablatyodat,ez annál nyilvánvalóbb.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 13:50:49

@rasztaszív: Rudealis hungarica nincsen! Ez blődség!

"a növényekben a pszichotrop hatású THC-t csak nyomokban, a kimutatási határnál (0,05 %) lehetett azonosítani.

"ezért a gyomnövény nem alkalmas arra, hogy szárított őrleményének cigarettában vagy más módon való felhasználása kábítószerként pszichotrop hatást váltson ki."

"A Magyarországon szántóföldön és ruderálián gyomosító kender pszichotropTHC- tartalma zömében igen alacsony, 0,05 % körüli virágzáskor. Emiatt a gyom
növény nem alkalmas arra, hogy szárított őrleményének cigarettában vagy más módon való elszívása – hasonlóan a marihuanához – kábító szerként pszichotrop hatást
váltson ki."
archivum.szie.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_3162_section_3316.pdf

Kit érdekel, hogy a thc is (!) gyógyhatásokat vált ki: Semmi akadálya ennek nincsen.
Arról volt ugyanis szó, hogy Magyarországon a "marihuánának" @Siphersh: szerint nagy hagyományai vannak, ezért tévedett az Alkotmánybíróság, amikor azt mondotta, hogy:"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
Nem tévedett, mert a "marihuána" fogyasztására nincsenek adatok. A kendert ellenben felhasználták gyógyászati(!) célokra, amely kenderben nincsen annyi thc- amellyel kábulatot lehetne elérni, és a gyógyhatást is a kender egyéb összetevőivel lehet kapcsolatba hozni.
Milyen eksztatikus hatásról hablatyolsz? Ezt a szót biztosan nem mondották az őseink! Másrészt egyetlen ilyen beszámoló a honfoglalás korából még nem jelenti azt, hogy ez valóban hagyományként élt volna tovább a magyar családokban az évszázadok során!
Tehát ennek nem volt hagyománya.

Siphersh 2015.01.08. 14:52:32

@bélaybéla: A kender és a marihuána ugyanaz. Csak a huszadik század elején, az amerikaiak kezdték marihuánának nevezni, a kenderellenes propagandahadjárat részeként, hogy a köztudatban összekapcsolják a mexikói bevándorlókkal. De mi közünk nekünk, magyaroknak ahhoz, hogy milyen problémáik vannak az amerikaiaknak a mexikói bevándorlókkal? Semmi!

Azt már elmagyarázta neked a Rasztaszív, hogy mára miért csökkent le a vadon élő ruderalis hatóanyagtartalma. Ha odafigyelnél, akkor tanulhatnál is valamit.

"a kenderről még keveset tudunk"

Nem. Az te vagy, aki nyilvánvalóan nagyon keveset tudsz a kenderről, mind a kender farmakológiájáról, mind a genetikájáról, mind a kulturtörténetéről. A kendert nagyon sokat kutatták az elmúlt száz évben, a legalaposabban ismert gyógynövény. A THC-ből még szintetikus gyógyszer is készül, mivel ez az egyik legfontosabb gyógyászati hatóanyaga a kendernek.

A rábaközi táltos hagyományokban a huszadik századig fennmaradt a kender gyógyászati használata, fel is hívtam a figyelmedet a téma etnográfiájára. Nem tudom, miért vagy ilyen süket a magyar történelemre, és miért ragaszkodsz ennyire az ENSZ és az USA kender-ellenes propagandájához.

rasztaszív 2015.01.08. 15:01:58

@bélaybéla: a ruderalis hungarica szerepel holland magkatalógusokban.fénymásolatban el tudom küldeni.
a vadon termő állományok átporzódásáról az egyik saját linkednél olvashatsz.de a lényeget egyszer már bemásoltam...

arról volt szó,hogy a gyógyászati hatások jelentős része(a szklerózis multiplex kifejlődésének gátlása,étvágy,és kedély javítás,fájdalomcsillapítás,asztmatikus tünetek csillapítása)a thc-nek köszönhető.más hatóanyagok más irányú gyógyászati felhasználása,és az étkezési célú felhasználás ezt nem érinti,hablaty.
az eksztatikus hatásról is a saját linkedben volt szó.az,hogy a táltosok nem így nevezték,és a kendert nem "marihuánaként" ismerték semmit nem jelent,és főleg nem cáfolja,hogy a táltosok a kendert a thc hatásai miatt használták.a természetvallások kiirtása pedig megint a terror vallási jellegére mutat rá.a nagy eszeddel arra hivatkozol,amiről mélyen hallgatnod kellene.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 15:22:58

@Siphersh: Ha ugyanaz is, de a kender és a bódulatot okozó thc nem ugyanaz!
Itt pediglen azt mondotta ki a nevezetes bíróság, hogy "A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
A kábulatot csak a jelentős mennyiségű thc okozza!
Magyarázni mindent lehet, de bizonyítani nem, mert ha különböző kenderfajták vannak, akkor az összetételük is eltérő lehet és lehetett, hiszen a trópusi indiai nyugodtan tartalmazhat több thc-t, mint a mérsékel égövi itteni.
Nekem ne magyarázzon raszta semmit, hanem vegye elő a középkori kenderfajtákat és hasonlítsa össze a mai vadon élő fajtákkal!
Ha ismert a kender, akkor ismerd meg a benne található anyagokat és a hatásait:
"A kannabidiol, vagy CBD a kannabisz egyik nem pszichoaktív összetevője, ami a betépés élményekor a nyugtató hatást biztosítja." hu.allreadable.com/759d394A

Tehát, itt a magyarázat a nyugtató hatásra!

Tele van azonban egyéb hatóanyagokkal is:

"10-20 gramm kendermagolaj fogyasztása fedezi a szervezet teljes napi szükségletét ezekből az esszenciális, telítetlen zsírsavakból"
"Az olaj tartalmaz az immunrendszer számára fontos gamma-linolénsavat is (GLA)
Szintén növeli a prostaglandin képződését és segíti a gyulladások kezelését, csillapítását
A GLA-nak jótékony hatása van a neurodermitis-re (az ekcéma egy makacs formája)"
"Az alfa-linolén zsírsav segíthet az érrendszeri betegségek kezelésében"

"A kendermagolaj viszonylag magas Omega3 zsírsav tartalommal rendelkezik, aminek szerepe van a koleszterin anyagcserében, megelőzi a vérrögképződést, ahogy meggátolja a vérlemezkék leragadását
A krónikus gyulladások gyakori kiváltó oka a gyenge immunrendszer, az Omega-3 zsírsavak tompítják ennek tüneteit, ezért ajánlott a kendermagolaj használata izületi gyulladás, a húgyhólyag krónikus gyulladása, vagy pikkelysömör, fekélyes vastagbélgyulladás és egyéb krónikus bélgyulladások esetén, valamit mozgásszervi rendellenességek kezelésére.
Az Omega3 zsírsavak – mint a kendermagolaj - kiváló fájdalomcsillapítók."

"Az omega-3 és omega-6 zsírsavak fontos összetevői a sejtmembránnak.
Anyagcsere folyamatok természetes elősegítése
Agyi folyamatok megfelelő működése
Csökkenti a koleszterin szintet
Csökkenti a vérnyomást, helyreállítja a vérkeringést
Regenerálja, fiatalítja a bőrt"
jomagyar.hu/egeszseg-cikkek/73-a-kendermagolaj-jotekony-hatasai

"A kendermagban számos ásványi anyag is megtalálható, mint például kalcium, vas, foszfor, magnézium, kálium, cink, mangán és réz. Ezenkívül E-vitamint és B-vitaminokat (B1, B2, B3 és B6)"
birkakvagytok.hu/mennyi-mindenre-jo-a-kendermag/

A kendert Magyarországon igenis használták gyógyászati(!) célokra, tehát nem a kábítószerként , másrészt a gyógyászati eredményeit sem a thc tartalom adta, hanem a fenti hatóanyagok, amelyekből jelentős mennyiségeket tartalmaz.
Engem nem érdekel az Usa, ők csak nyugodtan tiltsák a vadkender, ipari kender termesztését, mi felhasználtuk és ezután is felhasználjuk, de nem kábításra!
Úgyhogy, te se kábíts engem, mert úgysem tudsz hazudozni nekem!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 15:32:32

@rasztaszív: Küldjed nyugodtan!
A vadon termő példányok átporozódhatnak pro és kontra, de a kendert senki nem szelektálta ki a magas thc tartalom miatt Magyarországon, mert eleve senki sem fogyasztotta őket ezért és nem is volt tiltott a thc.
A gyógyászati hatások jelentős része nem egyetlen összetevőnek köszönhető, hanem temérdeknek. Ennek belátása is csak józan ész kérdése, de idéztem nektek az összetevőket is.
Akkor hogyan nevezték a táltosok a kender hatását? Légszíves mond már el, ha eksztatikusnak biztosan nem!
Honnan tudod, hogy irtani kellett a kendert használókat?
Nem kellett, mert mindenki használta gyógynövényként.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 15:37:42

@rasztaszív: "ruderalis hungarica szerepel holland magkatalógusokban."
Ez csak maximum egy mostani fantázianév lehet, de nem egy fajta, nem egy középkori magyar fajta! Érthető?

rasztaszív 2015.01.08. 16:26:04

@bélaybéla: a vadon termő állomány hatóanyag csökkenése az alacsony thc-tartalomra "nemesített",és termesztett rost,és magkenderfélék átporzásának köszönhető.
a gyógyászati hatások általunk idézett része kifejezetten a thc-hez köthető.az,hogy más hatóanyagoknak más gyógyászati hatásai is vannak,ezen nem változtat.a terelő hablatyod a józan ész megcsúfolása.
tök mindegy,hogy nevezték a táltosok a hatást.és nem kifejezetten a kendert használókat irtották ki,hanem az ősi vallásúakat,akik más szerek mellett kendert is használtak,rituális célból,amire pedig a hatóanyagok közül csak a thc alkalmas.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 16:47:22

@rasztaszív: Mikortól kezdték alacsony thc tartalomra nemesíteni a kendert? Maximum azóta, hogy ismerik mi az a thc!
Ennyi idő alatt nem tudott átporozódni az összes vadkender Magyarországon.
Az én vidéki kertemben is ősidők óta ott nő, noha kenderültetvény nincsen sehol égen földön, mert "A rendszerváltás idejére a magyarországi kendertermesztés teljes területe mindössze pár száz hektárra csökkent"www.kenderhaz.hu/2013/12/az-ipari-kender-termesztese-mult-jelen-jovo/
Tehát nem porozódott át a magas thc tartalmú vadkender alacsonyra, mert ez csak egy mese, egy feltételezés, amelyet igazolni kéne a középkori kenderrel való összehasonlítással.

Kit érdekel, hogy vannak a thc-nek gyógyászati hatásai? Ez most nem fontos, nem ide tartozik.

Rituális célból kendert használtak a táltosok? Most képzelődsz vagy csak szimplán be vagy tépve?

Siphersh 2015.01.08. 17:40:07

@bélaybéla: Oké, tehát már ott tartunk, hogy nem tudod, mit jelent az, hogy "pszichoaktív"? A nyugtató hatás is pszichoaktív hatás. És már kétszer is bemásoltad, hogy a CBD önmagában nem pszichoaktív. A CBD úgy "biztosítja" a nyugtató hatást, hogy módosítja a THC hatását. THC akkor is kell hozzá.

Mint ahogy az asztma, az étvágytalanság és a hányinger kezeléséhez is THC kell.

Vagyis a néprajzi ismereteink alapján meg tudjuk állapítani, hogy de igen, a hagyományos magyar gyógyászatban a THC gyógyhatására is támaszkodtunk.

"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek hagyományai"

"A kábulatot csak a jelentős mennyiségű thc okozza!"

Azt hiszed, hogy a "kábítószer" azt jelenti, hogy kábulatot okozó szer? A kábítószer itt egy jogi kategória, az illegális pszichoaktív szereket jelenti, amik között vannak serkentőszerek is.

De az alkotmányossági aggály nem a hagyományokkal kepcsolatban merült fel, annak nem sok köze van az alkotmányossághoz. Hanem az az alkotmányossági probléma, ahogy azt az AB ki is mondta, hogy a súlyosabb következményekkel járó drogokat nem lehet enyhébben szankcionálni. Függetlenül a hagyományoktól. Mert Magyarország egy alkotmányos demokrácia volna, ami azt jelenti, hogy nem hozunk akármilyen törvényeket.

rasztaszív 2015.01.08. 18:02:40

@bélaybéla: a kompolti kendert például '54 óta termesztik,és a rendszerváltásig legalább 1000 hektáron termesztettek kendert évente,ami bőven elég volt a teljes átporzáshoz.de a nagyüzemileg termesztett rost,és magkender fajták előtte is,egyébként is alacsony thc tartalmúak voltak.

a gyógyászati hatásokkal kínosan bebuktál - tehát nem is számít...:)féreg mentalitásod újabb megnyilvánulása...

igen,amikor a táltosok általi felhasználásról beszélünk,akkor a rituális felhasználásról van szó.értetlenkedj csak,hülyegyerek,ha már érved nincs...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.08. 19:54:31

@Siphersh: A "thc hatás" sem egyenlő a kábítószer fogyasztással, mert: "Az ipari kender és a vadkender közötti legfontosabb különbség, hogy az utóbbi növényben másféle kannabinoid hatóanyagok termelődnek. A vadkender tetrahidrokannabinol savat (THCA) termel, amelyből melegítés hatására keletkezik a hallucinogén THC, míg a kender által termelt kannabidiolsav (CBD) nem pszichoaktív kannabinoid vegyület.

A torontói kutatók a növények genomját elemezve megállapították, hogy a két növény között egyetlen génben van különbség: a THCA-t szintetizáló enzimhez tartozó gén bekapcsolt állapotban van a marihuánában, viszont kikapcsolt állapotban található az ipari haszonnövényben."
www.informed.hu/betegsegek/betegsegek_reszletesen/psy/addictions/drogs/?article_hid=169057

Vagyis még mindig az igaz, amit a nevezetes bíróság kimondott:
"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."

Az étvágytalanságot, hányingert, asztmát is gyógyíthatják a kender más összetevői is, amelyeket felsoroltam volt, úgyhogy ez mit sem bizonyít, másrészt a gyógyhatás vizsgálatához nem azt kell alapul venni, hogy a parasztemberek, füves emberek mire használták a kendert, hanem azt, hogy a valóságban milyen anyagok mit tudnak. Ha egyszer nincs bennük elég thc, akkor az nem tud hatni sem.
Úgyhogy ez azt bizonyítja, amit én mondottam volt.

A magyarországi kender elfogyasztásával, virágzatának elszívásával nem tudsz pszichotrop hatást kiváltani.

A hagyományoknak nagy köze van az alkotmányossághoz, mert azt még az alkotmány és a bíróság sem hagyhatja figyelmen kívül.
Ez rendben is van, nem szabad enyhébben szankcionálni, hanem keményebben, ezt nem is vitattam sosem.
@rasztaszív:
"nagyüzemileg termesztett rost,és magkender fajták előtte is,egyébként is alacsony thc tartalmúak voltak."
Ez sem jelent semmit, mert azt kellene összehasonlítani, hogy a nemesítés előtt milyen thc tartalmak voltak jelen. Más országokban is megtalálható, vadon él és mégsem jelentős a thc tartalma:
" vadkender (ún. útszéli kender) elterjedési köre Oroszország közép-ázsiai, volgai és uráli vidékei, Törökország, Románia, Bulgária és Magyarország. Hazánk a vadkender elterjedési körének nyugati határán van. Tőlünk nyugatra ez az alak vadon nem fordul elő. Igen alacsony, elágazó, apró magvú. Egyenetlen virágzása következtében virágzása egybeeshet a kultúrkenderével, s mivel vele könnyen kereszteződik, biológiailag fertőzheti. A vadkendertől meg kell különböztetni a szántóföldről kiszökött, elvadult kendert, amely morfológiailag alig különbözik a kultúrfajtáktól és olykor gyomosít. Sem a vadkender, sem az elvadult kultúrkender nem tartalmaz számottevő THC-t."
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/szantofoldi-novenyek/ch10s06.html
Az 1000 hektár bakfitty, mert Magyarország területe 9 millió 300 ezer hektár.

A gyógyászati hatásokat sem lehet a thc számlájára írni, ha egyszer minimális a thc tartalom. Másrészt felsoroltam a kender egyéb gyógyhatású anyagait, amelyek a gyógyulásokat okozhatják és azok viszont jelentős mennyiségben vannak jelen. Ebből a józan paraszti ész szerint is az következik, hogy a gyógyhatásért az utóbbiak felelősek.Tehát ti buktatok be, amikor azt állítottátok, hogy :"a THC az egyetlen gyógyászati hatóanyaga".
Nos, ez úgy hülyeség, ahogyan van!
Táltosok nem használták rituális célokra, hanem gyógyítottak vele.
Hiába beszélsz össze vissza!

rasztaszív 2015.01.08. 22:07:53

@bélaybéla: valóban,az ókori,és középkori populációval kellene összehasonlítani.meg tudod valósítani?ez nélkül a tagadásod minden alap nélküli.a felhasználás módja viszont feltételezi a thc jelenlétét:
"A sámán extázisa előidézésére narkotikumokat, kenderfüstöt vagy gombákat használ"
www.kiszely.hu/istvan_dr/021.html
"A szkíták, trákok és a honfoglaló magyarok sámánjai is éltek a
növény eksztatikus erejével. "
archivum.szie.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_3162_section_3316.pdf
ezekhez viszont a thc kell.minimális thc tartalom esetén nyilván nem tudták volna erre használni.
ezer hektár pollenfelhője bőven betakarja az egész országot,pár évtized elég a teljes átporzáshoz.
nem is azt mondtam,hogy a thc az egyetlen gyógyászati hatóanyag.ez megint a te patkánykodásod.viszont van,ahol kifejezeten erre van szükség.
"Összességében a THC javasolható a szklerózis multiplexes betegek több tünetének kezelésére is a klinikumban"
www.otszonline.hu/cikk/szklerozis_multiplex_es_kannabisz_kivonat__a_musec_vizsgalat_eredmenyei
nem más hatóanyag,hanem a thc!érted,te pöcs?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 12:24:14

@rasztaszív: Én nem tudom megvalósítani, de te sem, úgyhogy állításod minden alap nélküli, márpedig ha valaki állít valamit, akkor annak kell bizonyítania, aki tagad annak nem. Elég ha nem hiszi el azt, amit valaki állít. Ennyire egyszerű!

A sámán mióta táltos?

"Irányított őstörténetünk egyik legnagyobb csúsztatása az, hogy Szibériában és másutt valóban létező sámánokat önkényesen összemosták őseink tudós gyógyító embereivel a táltosokkal"

"A szibériai sámán az a személy, aki jelképesen közvetít az emberek világa és a szellemek vagy lelkek elképzelt világa között. Legfontosabb jellemzője, hogy elő tudja idézni az extázist, melynek során megváltozott tudatállapotba került. A sámán extázisa előidézésére narkotikumokat, kenderfüstöt vagy gombákat használ, "sámánkodásait" szaggatott szarvasbőrruhában végzi, fején sámánkoronát visel és sajátos hangszerén dobol. Sámánjai voltak a lappoknak, az obi-ugoroknak, a madzsu-tunguz népeknek, a paleo-szibériai keteknek, korjákoknak, csukcsoknak, jukagíroknak, de sem az iráni népeknél, sem a belső-ázsiai hunoknál, ujguroknál és türk népeknél ilyenek létezéséről nincs tudomásunk."

"Ezzel szemben őseinknek a természettudományokban járatos, tudós, gyógyító papjaik - táltosaik - voltak. A gyógyítást végző tudós és a varázslatot űzni akaró sámán között óriási a különbség. A táltoshoz hozzátartozik a tudás, a másikról való gondoskodás (tehát a gyógyítás), a természetfölötti erők (gyógyfüvek, sugárzások stb.) felismerése és használata. Ősvallásunk papjairól Theophylaktosz írja, hogy "a türköknek papjaik vannak".
www.kiszely.hu/istvan_dr/021.html
Legalább értelmezni is tudnád Kiszely tudós munkáit!

Nem tudja betakarni, mert a pollen csak maximum 10km távolságra képes eljutni a megfelelő magasságban. Másrészt a vadkender pollenje valóban be tudja takarni az egész országot, hiszen vadkender mindenhol tömegével előfordul. Tehát a vadkender pollenje hatott inkább a termesztettre, mint fordítva. Vagyis ha a vadban magasabb lett volna a thc, akkor ez a genetikai tartalom jut uralomra.

Hiába alkalmas a thc gyógyításra, ha egyszer elhanyagolható, minimális mennyiségben van jelen nálunk és még tüdőre szívva sem képes bódulatot kiváltani , akkor sem, ha egy egész mezőnyit elszívsz, akkor a szklerózist sem tudja ilyen dózisban gyógyítani.
Józan paraszti ész kell ennek belátásához!

rasztaszív 2015.01.09. 13:48:19

@bélaybéla:fütyike!te állítod,hogy nem volt elég thc a akkori kenderben,miközben ezer adat mutatja,hogy igenis tudatmódosításra is használták!akár táltos,akár sámán,a kendert a thc miatt használja rituálisan,tudatmódosításra!

mek.oszk.hu/00200/00239/00239.htm
"A magyarok kereszténység előtti hite a samanizmus volt."

kurultaj.hu/2014/02/taltosok-vagy-samanok/
"A sámán összefoglaló szóvá vált, ma a mindennapi szóhasználatban már így hívjuk az amerikai orvosságos embert, az afrikai varázslót, és az európai energiával foglalkozó ezoterikust is.
A táltos ebben a szóhasználatban a magyar nép sámánja."

www.samandob.hu/samanok.php
"Mindig egy Táltos volt, és a személye, tisztsége is ismert volt. Ő állt kapcsolatban a nemzettségek, családok Sámánjaival és egyedül ő ismerte a szakrális király személyét."

terebess.hu/keletkultinfo/dioszegi.html
"Mert csak lelkiismeretes, pontos, szakszerű kutatás kellett hozzá, hogy kiderüljön: nem papok voltak ezek az egykori táltosok, hanem sámánok, olyanok, amilyenek még harminc-negyven évvel ezelőtt is nagy számban tevékenykedtek Ázsia s még közelebbről Szibéria füves pusztáinak úgyszólván valamennyi nomád vagy félnomád állattenyésztő népénél."

szóval a fasz kivan a féreg tekergéseddel már!

ha az ember hosszú időn át kiválaszt,nemesít,és azt termeszti,akkor az hat a szabadon élő állományra,nem fordítva.de itt megint a te nagy ellenségedről,a logikáról van szó...

rasztaszív 2015.01.09. 13:54:00

@bélaybéla: az egyik kinyilatkoztatott blődlidből akarod levezetni a másikat...gusztustalan vagy.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 14:23:52

@rasztaszív: Én Kiszelynek adok igazat ebben a kérdésben, hogy a táltos nem azonos a sámánnal, és a táltos az eksztatikus állapot eléréséhez nem használt drogokat.
Legalább olvasd végig azt, amit belinkelsz!:
"A tudatállapot megváltoztatására a táltosnak is szüksége van. Hétköznapi állapotban ő is ember, a közösség megbecsült tagja. A világ tájain alapvetően sokféle módszert használtak, használnak. Hangszerek, dob, csörgő, csengettyűk, öltözetek, légzéstechnikák, testtartások, tánc, meditáció, éneklés, növényi főzetek (drogok, hallucigénok, dohány, alkohol) a teljesség igénye nélkül.
Kimondottan hallucinogén anyagokat elsősorban a dél-, és a közép-amerikai sámánizmusban használnak. Európában és Ázsiában halvány nyomai vannak néhány törzsnél az Amanita Muscaria (légyölő galóca) használatának.
Rokonainknál, a szorosan vett ázsiai, és szibériai sámánizmusban elsődlegesen a dob (táltosló, szarvas) a tudatállapot változás eszköze, ehhez kapcsolódik általában mágikus viselet (ruha, fejdísz, kesztyű stb), füstölő (általában boróka), élő tűz, illetve néhány népnél tükör, íj, vagy akár lófejű bot. Pszichotróp növényeket nem használnak."
kurultaj.hu/2014/02/taltosok-vagy-samanok/

Tehát még egyszer és nyomatékosan:"Pszichotróp növényeket nem használnak."

Fordítva is hathat, ha abból van sokkal több, ehhez kell a józan paraszti ész!
Régen meg nem vizsgálgatták, hogy mit tartalmaz a kender, hanem csak a rosttömeg volt a fontos tényező.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 14:36:54

@bélaybéla: "te állítod,hogy nem volt elég thc a akkori kenderben,"
Én nem állítom, hanem azt mondom, hogy nem tudhatjuk, metr nem állnak a rendelkezésünkre a középkori magyarországi minták!
Te állítod mindenáron, hogy elég thc volt, holott ezt nem tudtad bizonyítani

rasztaszív 2015.01.09. 14:52:27

@bélaybéla: mondjuk,csak négy linket adtam,ami cáfolja a megkülönböztetést.és van még... kettőt,ami a kender sámánok általi tudatmódosítókénti felhasználására mutat.ebből az egyik éppen kiszelytől...de persze te csak azt hiszed el tőle,ami neked tetszik.

egyrészt semmi nem igazolja,hogy vadon több terem,másrészt az emberi behatás,a kiválasztás,nemesítés csak egy irányba hat,hiszen a visszakereszteződések kiiktatása is része.tehát fordítva nem hathat.a józan paraszti ésszel is úgy vagy,mint az erkölccsel - ha a szádra veszed,csak lejáratod.

rasztaszív 2015.01.09. 14:54:11

@bélaybéla: valóban,én "csak" azt bizonyítottam,hogy olyan módon is használták,amihez kellett a thc.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 15:03:36

@rasztaszív: Csakhogy Kiszely hiába beszél a sámánok kenderhasználatáról, ha egyszer azt a megkülönböztetést teszi, hogy a sámánok nem azonosak a magyar táltossal!
Diószegi pedig nem tesz említést kenderről, hanem:"A füstölő növények közül Szibéria keleti részén a vadrozmarint, délen a borókafenyőt használták."

A másikban sincs szó kenderről, se pszichotróp anyagról!
Úgyhogy csúnyán beégtél ezzel is!
Mivel nem vizsgálták a thc tartalmat , ezért azt nem is iktathatták ki.

rasztaszív 2015.01.09. 15:10:50

@bélaybéla: ja,csak a megkülönböztetést egy rakás más forrás cáfolja.a kender tudatmódosítókénti felhasználását pedig megint egy sor forrás alátámasztja.te meg a prekoncepcióid alapján szelektálsz.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 15:14:50

@rasztaszív:
Nem támasztja alá forrás, mert nem támasztottad alá!
Én támasztottam alá csak, illetve mutattam rá a forrásaidból, hogy nem használták.

A megkülönböztetés is valós, hiszen az egyik neve :saman, míg a másiké táltos.
Tehát ez megkülönböztetés! Tudod, a józan paraszti ész!

rasztaszív 2015.01.09. 15:21:53

@bélaybéla:te teljesen kretén vagy. ott egy sor link!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 15:24:41

@rasztaszív: Nincs szó bennük kenderről! Ellenőriztem őket tételesen!

rasztaszív 2015.01.09. 15:43:25

@bélaybéla: ami arról szól,hogy a sámán nem megkülönböztethető a táltostól,ott nem is kell.ami meg a sámánok kenderhasználatára utal,ott meg van.
de persze egy bélaybéla féle kinyilatkoztatás nyilván mindent felülír...baszom a nézésed,te konkrét klinikai eset vagy...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 15:49:41

@rasztaszív: Egyedül Kiszely említi a kendert, de csak azzal, hogy ez a magyar táltosra nem vonatkozik, a többiek pedig említést sem tesznek kenderről.
Számomra ebből az jön le, hogy a táltos nem szívott kendert!
De ez csak a józan paraszti logika! Semmi több!

rasztaszív 2015.01.09. 16:01:19

@bélaybéla: archivum.szie.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_3162_section_3316.pdf
"A szkíták, trákok és a honfoglaló magyarok sámánjai is éltek a növény eksztatikus erejével."

és ne gyalázd már tovább a logikát,légyszíves...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 16:17:19

@rasztaszív: Jó csak ezt nem egy történész írta le, és nem is hozza a forrásokat. Úgyhogy ez kb. olyan, mintha te írtad volna le! Nagy semmi!

rasztaszív 2015.01.09. 16:53:16

@bélaybéla: nem történész,hanem a kenderről írt tanulmányt.
te vagy itt a nagy semmi.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 17:07:04

@rasztaszív:
Akkor is meg kell a forrásokat jelölni!
Ha nincs bizonyító erejű korabeli forrás, akkor az nem hiteles.
Egyébként teljesen felesleges ezen vitatkozni, hiszen nem ez a lényeg, hanem az, amit kimondott a nevezetes bíróság!:
"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
A hagyomány tehát nem engedi meg a kábítószerek legalizálását Magyarországon, mert ez az erkölcseinkkel nem egyeztethető össze.

rasztaszív 2015.01.09. 17:34:03

@bélaybéla: mondja ezt az,aki nonstop kinyilatkoztatásokkal operál...:)
nem a te beteg erkölcsöd a mérce az egész országnak.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 17:40:11

@rasztaszív: Nem is tiéd! Hanem mindegyikünknek alá kell vetnünk magunkat a hagyományainknak és a többség erkölcseinek!
Amit te akarsz görcsösen, annak,- tudomásul kell venni, hogy-, nincsenek hagyományai és az a többség erkölcseivel sem összeegyező.

rasztaszív 2015.01.09. 17:43:02

@bélaybéla: nem te vagy a többség.akárhányszor is nyilatkoztatod ki...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.09. 17:47:38

@rasztaszív: Nem mondom, hogy én vagyok a többség, hanem a többség mondja, hogy nem kér a drogból! Nem kér, mert képviselői a parlamentben ezt képviselik, és ennek alapján hoznak döntéseket.
A vitás eseteket pedig rábízza az Alkotmánybíróságra, aki hivatott dönteni! Az pedig így döntött, és ezt mindenkinek tudomásul kell venni!

rasztaszív 2015.01.09. 17:50:53

@bélaybéla: a többség használ valamit,a ab napjai pedig meg vannak számlálva.nem kis részt ez miatt.

prakp 2015.01.13. 11:43:18

@bélaybéla: Béla, alapvetően ott a hiba az érvelésedben, hogy nem látod be: a "drogok" közöttünk vannak. Elfordulhatsz és lehetsz szemellenzős, de attól még így van. Így visszaolvasva végülis konstruktívnak tartom ezt a vitát, mert sokat megértettem a tiltó oldal félelmeiből. Ezen lehet és kell változtatni.

Siphersh 2015.01.13. 14:42:25

@prakp: Nem hiszem, hogy a Béla esete tipikus volna.

Szerintem az emberek nagyrésze azért támogatja a drogtilalom fenntartását, mert jót akarnak, mert féltik a szeretteiket, és azt hiszik, hogy a tilalom védi az embereket és mérsékli a drogproblémát.

Nem pedig ilyen öncélú kulturális konzervatizmusból.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.13. 18:25:31

@prakp: Hogyne látnám be, nagyon is látom, mert ha nem látnám, akkor vélhetően semmi problémánk nem lenne a drogokkal, mert akkor nem lennének közöttünk. Vak azért nem vagyok!

Igen, azt hisszük, hogy a tilalom véd a drogtól, mert ez a józan ész szava. Mert még sok a jogkövető állampolgár, az emberek 95%-a, akik nem drogoznak, mert ez tiltva vagyon és jogtalan cselekedet.
Vannak még ilyenek, nagyon sokan! Őket ez megvédi, saját maguktól is.

prakp 2015.01.14. 06:58:47

@bélaybéla: a tilalom sajnos nem véd, hiába "ez a józan ész szava". Ha védene, itt tartanánk? Van egy másik fórum, ahol olvastam @Siphersh: írásait. Ez jó régen volt, de hatására eszembe se jutott soha semmilyen szintetikus vackot még csak kipróbálni sem. Nem gondolod, hogy a prevenció a legolcsóbb és leghatékonyabb? Egyből a gumibot?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.14. 10:18:06

@prakp: Az a helyzet, hogy a tilalom , a jogszabályok, nincsenek foganatosítva megfelelően, sőt szinte egyáltalán nem, ezért aztán a droglobbi ügyesen azt hazudja, hogy:" lám, a tilalmak mit sem érnek, mert úgyis terjed a drog".
Lopások rablások is vannak , a börtönök tömve vannak az elkövetőkkel, annak ellenére, hogy a törvények, az igazságszolgáltatás lesújt. Mégsem jut eszébe senki idiótának, hogy akkor felesleges tiltani a lopást, mert a "tilalom úgysem véd meg", hanem elég csak a prevenció és a felvilágosítás: el kell magyarázni az embereknek, hogy miért nem szabad lopni, mert ha ezt tesszük, akkor majd nem fognak lopni annyian.
Nonszensz!

A drogtilalom következménye az, hogy az emberek 95%-a nem drogozik. Akik drogoznak, vígan teszik. Akiket mégis egészen véletlenül elkapnak, -kb. a drogozók egy százalékát-, annak az lesz a következménye, hogy:
"A foglalkozások részben egyéni, részben csoportos formában történnek.
Az egyéni foglalkozás heti egy konzultációt jelent a segítővel, előre egyeztetett időpontban.
A csoportos foglalkozások 5-8 fő részvételével zajlanak kéthetente egyszer 2 órában, szakemberek vezetésével.

Az elterelés sikeres elvégzésével a büntetés elkerülhető"

www.karitasz.hu/aktualis/megelozo-felvilagosito-szolgaltatas-----eltereles----a-revben

Tehát, kijelenthetjük, hogy semmiféle drogtilalom nincsen, illetve csak papíroson, ami csupán írott malaszt, ezért aztán sokan úgy drogoznak, ahogyan csak nem szégyenlik.

Nincs tehát se gumibot, még súlyos pénzbüntetések sincsenek, úgyhogy a prevenciót semmi sem akadályozza meg ezek közül, sőt még azt sem, hogy ezek olcsók legyenek és hatékonyak.

prakp 2015.01.14. 11:35:55

@bélaybéla: " el kell magyarázni az embereknek, hogy miért nem szabad lopni, mert ha ezt tesszük, akkor majd nem fognak lopni annyian.
Nonszensz!"

Ez miért lenne nonszensz??
--------
"A drogtilalom következménye az, hogy az emberek 95%-a nem drogozik."

Ezt meg honnan vetted? Idézlek:
"Hogyne látnám be, nagyon is látom, mert ha nem látnám, akkor vélhetően semmi problémánk nem lenne a drogokkal, mert akkor nem lennének közöttünk. Vak azért nem vagyok!"
5% kisebbséggel vannak tele a börtönök? Ez a kisebbség vesz körbe, akiktől hányingered van?
--------
"Nincs tehát se gumibot, még súlyos pénzbüntetések sincsenek, úgyhogy a prevenciót semmi sem akadályozza meg ezek közül, sőt még azt sem, hogy ezek olcsók legyenek és hatékonyak."

Btk.178. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés
a) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
aa) üzletszerűen,
ab) bűnszövetségben,
ac) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva,
b) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha jelentős mennyiségű kábítószerre,
c) öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztés, ha különösen jelentős mennyiségű kábítószerre
követik el a bűncselekményt.
(3) Az (1)-(2) bekezdés szerint büntetendő, aki az ott meghatározott bűncselekmény elkövetéséhez anyagi eszközöket szolgáltat.
(4) Aki az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetésére irányuló előkészületet követ el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Ha a bűncselekményt csekély mennyiségű kábítószerre követik el, a büntetés
a) az (1) bekezdésben meghatározott esetben vétség miatt két évig,
b) a (2) bekezdés aa) és ac) pontjában meghatározott esetben három évig
terjedő szabadságvesztés.
(6) Aki kábítószert fogyaszt, illetve csekély mennyiségű kábítószert fogyasztás céljából megszerez vagy tart, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezt pedig külön kiemelném, a tele börtönökkel kapcsolatban: "Az elterelés sikeres elvégzésével a büntetés elkerülhető"

Vagy most mi van?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.14. 12:09:55

@prakp: Nem az nonszensz, hanem az lenne a nonszensz, ha megengednénk a lopást, mondván, hogy :" a tilalom úgysem véd meg", hanem elég csak a prevenció és a felvilágosítás.
Tehát, holnaptól szabad lenne lopni, ezt senki sem büntetné, mert minek, felesleges, hiszen "a tilalom úgysem véd meg" szlogen milyen jól hangzik; tessék ezt az idiotizmust alkalmazni és bevezetni az élet minden területén, hiszen liberálisok vagyunk. Vagy mégsem?
Most már illiberális világba léptünk, a liberalizmusnak befellegzett, az már a múlt!

"5% kisebbséggel vannak tele a börtönök? Ez a kisebbség vesz körbe, akiktől hányingered van?"
5% szerinted nem sok 10 millióból?
Tanuld meg értelmezni azt, amit leírok! :"Lopások rablások is vannak , a börtönök tömve vannak az elkövetőkkel, annak ellenére, hogy a törvények, az igazságszolgáltatás lesújt."
Tehát a tolvajokkal, rablókkal vannak teli a börtönök, annak ellenére(!), hogy a törvény keményen lesújt!

Az írott malasztot én is ismerem, felesleges idézned!

prakp 2015.01.14. 13:10:13

@bélaybéla: "Nem az nonszensz, hanem az lenne a nonszensz, ha megengednénk a lopást, mondván, hogy :" a tilalom úgysem véd meg", hanem elég csak a prevenció és a felvilágosítás."
Nem ezt írtam. Csupán tilalom helyett szabályozást. Mielőtt félreérted, itt és általánosságban is a "fű" mellett érvelek, kizárólag. Szerinted a fű ugyanolyan drog, mint a heroin?

Ahogy a jogalkotót elnézem, szabad lopni és senki sem bünteti. Egyeseknek. De komolyan, a lopással kárt okozok valakinek. Ha a saját paradicsomomat zabálom, az miért zavar? Mert egy jogszabály szerint csak a CBA-s spanyolt zabálhatom, mert az zárjegyes?

"Most már illiberális világba léptünk, a liberalizmusnak befellegzett, az már a múlt!"
Szerencsére nem így van, különben 2 drogos barom már lemerényelt volna. Azt se felejtsd el, hogy ugyanolyan állampógár volnék, mint te. Úgy tudom, hogy a társadalom tagja is.

"5% szerinted nem sok 10 millióból?"
De az. De verébre nagyágyúval? Nagy okosság.

"...annak ellenére(!), hogy a törvény keményen lesújt!"
Akkor a tiltás tényleg eredményes.

Ha pedig én vagyok szerinted a hülye, hogy nem tudom értelmezni az általad írottakat, akkor megkérlek, hogy ereszkedj le a szintemre és fogalmazz úgy. Köszönöm.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.14. 13:46:17

@prakp: Ha a "füvedet" beviszed az Oeti-be, mert táplálékkiegészítőként szeretnéd forgalmazni, akkor ezt majd ott megmondják, hogy az milyen. Megfelel-e azoknak az általános kritériumoknak, amelyeknek meg kell felelnie, nevezetesen: hogy ne legyen egészségkárosító és ne okozzon függőséget. Majd ott megvizsgálják a laboratóriumban és megmondják! Nem itt kell ezen az oldalon veszekedni!

A tilalom is egy szabályozás, tehát nem tudom, mit szeretnél?

A lopás példát csak azért hoztam fel, hogy megértsd, hogy a tiltás nélkül általában törvényeket, elvárásokat nemigen lehet betartatni, mert mindig lesznek renitensek, akik önszántukból(!) nem fognak engedelmeskedni.

Még narancsot sem hozhatsz forgalomba akármilyet, mert annak is szigorú előírásai vannak, amelynek meg kell felelni.

Azért nem fogyaszthatsz drogot otthon sem: saját termesztésűt(!), mert az Alkotmánybíróság 2004-ben így intézkedett:
"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
A hagyomány tehát nem engedi meg a kábítószerek legalizálását Magyarországon, mert ez az erkölcseinkkel nem egyeztethető össze.
Tehát kb. azért nem fogyaszthatod otthon a saját(!) drogodat, amiért emberhúst sem lehet enni.

Ha az 5% sok, akkor azt nem lehet "verébnek" tartani.

Nem eredményes a lopás tiltását szolgáló, valóban kemény törvény, mert sokan lopnak.Drogozni is sokan drogoznak a drogozást tiltó írott malaszt ellenére. Ergo, attól nem lehet várni a drogfogyasztás csökkenését, hogy megengedem a drogfogyasztást. Ennek belátásához kell a józan paraszti ész!
Jó leereszkedek, mert tudom, hogy Judapest agymosott lakónak a fényt csak a világos és tiszta valójában szájbarágós beszéd hozhatja meg, mint üde szellő.

prakp 2015.01.14. 15:18:35

@bélaybéla: Köszi a leereszkedést, bejön, hogy a saját szavaidat ütöd. Már csak annyit kérdeznék, hogy felmerült benned, hogy a "rendszer" is tévedhet? Ha az alkotkodák azt mondják, hogy üzekedj a lányoddal, akkor az frankó?

"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."

Nahát, ezt például nem tudtam. Ezt a baromságot! Szép. Aminek nincs hagyománya szerintük, akkor azt betiltom. Ez mekkora! A saját korlátoltságuknak állítanak tükröt, nem veszed észre?

"Ergo, attól nem lehet várni a drogfogyasztás csökkenését, hogy megengedem a drogfogyasztást."
Már megint: drog. Mondom fű, bakker, fűű only. Mellesleg nincs igazad. "Ennek belátásához kell a józan paraszti ész!"

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.14. 15:43:35

@prakp: Én nem ütöm a saját szavaimat!
A rendszer tévedhet, a közvélemény azonban nem kívánja a könnyű drogok engedélyezését, tehát ezt nem kotkodák mondják, hanem az emberek többsége, akik nem drogoznak. Ti vagytok alkotkodák , akik ezt (füvet) a társadalom többségére kívánjátok reá erőszakolni. Ez terrorizmus!
Bármit be lehet tiltani, mert van ahol a kinder tojás is be van tiltva:
index.hu/kulfold/2012/07/19/kinder_tojas_csempeszeket_fogtak_az_usa-ban/

Máshol a rágógumi tilalmazott:
"rágógumi behozatala tilos (a rágógumi forgalmazása Szingapúrban tiltott)"
www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/SG/hu/Konzuliinfo/utazasi_tanacsok_sg.htm

A fű is drog!
Mellesleg igazam van!

rasztaszív 2015.01.15. 16:48:23

@bélaybéla: szerinted,ha egy zárjegyes,legális doboz cigit beviszek az oeti-be,hogy én azt táplálékkiegészítőként szeretném forgalmazni,engedélyezik?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.15. 19:55:47

@rasztaszív: Nem fogják engedélyezni!
Ma már megszigorodtak a követelmények, ezért nincs esélye ilyesminek. Azonban, mivel a cigaretta esetében egy olyan termékről van szó, amelyet már valamikor régebben, -amikor még nem volt Oeti-, engedélyeztek, ezért ez a termék már bevezetetté, megszokottá vált. Súlyos egészségkárosító hatása ellenére fogyasztásának hagyományai vannak, következményeit, hatását és kockázatait illetően személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas foka áll rendelkezésükre a fogyasztóknak.
Másrészt ,kialakult egy olyan széles réteg, amely ezt már rendszeresen fogyasztja (sokkal több, mint a kábítószereket) és függővé váltak. Ezért a cigaretta visszaszorítása nem mehet egyik napról a másikra azzal, hogy betiltjuk, hanem fokozatosan visszaszorítjuk, korlátozzuk , ellenőrizzük, aztán ha már nagyon lecsökken a fogyasztása, akkor lehetne csak betiltani.

rasztaszív 2015.01.15. 22:24:06

@bélaybéla: szóval akkor ha bevinnél egy doboz cigit az oeti-be,hogy vizsgálják be táplálékkiegészítőként,akkor betiltanák a cigit?és csak puszta szívjóságból nem teszed?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.15. 23:11:05

@rasztaszív: Mint táplálékkiegészítőt nem engedélyeznék forgalomba hozni jelen pillanatban. Ezt kérdezted nemde?
Be nem tilthatnák, mert nem ők engedélyezték valamikor.

rasztaszív 2015.01.16. 02:05:09

@bélaybéla: engem az oeti szerepe érdekelne a bélaybéla féle,és a hétköznapi valóságban.például,hogy mihez van jogkörük?tényleg engedélyezhetik a füvet?betilthatják a cigit?és mit vizsgálnak ilyenkor,netán a hagyományokat?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.16. 09:45:56

@rasztaszív: Engedélyezhetik a füvet, ha az megfelel a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak, nevezetesen, hogy ne legyen egészségkárosító és ne okozzon függőséget.
A cigit nem tilthatják be, mert azt nem ők engedélyezték.

rasztaszív 2015.01.16. 13:05:32

@bélaybéla: a te valóságodban miért pont a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak kellene megfelelnie a fűnek?miért nem a cigarettára is vonatkozóknak?miért más döntene más alapon a fűről,mint a cigiről?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.16. 22:37:26

@rasztaszív: Azért mert a cigaretta dohánytermék, míg a fű nem dohány.
smokehouse.hu/images/magazin/tabakanbau/02.jpg

Tehát ha egyetlen más újonnan forgalomba hozandó terméket sem akar senki a dohánytermékek közé sorolni, hanem a táplálékkiegészítők vagy élelmiszerek kategóriájába kerülnek, akkor ez mindenkire egyformán vonatkozik, arra is, aki füvet szeretne forgalomba helyezni. Ez ama bizonyos józan paraszti ésszerűség!

rasztaszív 2015.01.16. 23:39:06

@bélaybéla: de ha esetleg valaki mégis a dohánytermékek közé akarja sorolni?mert olyan fura a logikája...?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 00:03:14

@rasztaszív: Teljesen elment a józan eszed?
Akkor ez precedenst teremtene, és mindenki más is, akinek a terméke nem felelt meg a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak úgyszintén ide akarná sorolni a saját termékét.
Akkor értelmét veszítené az az előírás is, hogy a terméknek nem szabad egészségre károsnak lennie és függőséget okoznia!
Szabad lenne a vásár és mindenki azt hozna forgalomba, mint "dohánytermék", amit csak akar.
Ez liberalizmus utolsó bosszúja?

Siphersh 2015.01.17. 06:54:05

@bélaybéla: Ahogy azt az általad idézett alkotmánybírósági határozat indoklása elmagyarázza, a hagyomány önmagában nem elegendő ahhoz, hogy ez a szelektív drogtilalom alkotmányosan megengedhető legyen. Van ugyanis a büntetőjogi arányosság alkotmányossági követelménye, ami miatt nem lehet enyhébben szankcionálni a súlyosabb következményekkel járó drogot.

És ezt a problémát az AB úgy hidalta át, hogy az ilyen, szakmai vonatkozású kérdések esetében szokatlan módon nem kért szakmai konzultációt, és szimplán csak behazudta, hogy az illegális drogok mind károsabbak a legális drogoknál.

Ahogy a fenti blogbejegyzés írja, az Independent-ben megjelent cikk is hivatkozik ennek az összehasonlításnak a szakirodalmára, itt a hivatkozott tanulmány, ami a Lancet-ben jelent meg:

www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(07)60464-4/fulltext

És egy három évvel későbbi kutatás ugyanebben a témában:

www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(07)60464-4/fulltext

Vagyis a politikai elvárásoknak való megfelelés kedvéért egy alkotmányellenes állapotot tartunk fenn, amit hazugságokkal fedezünk. Így korrmpálja el a jogállamiságot a hazugság politikája.

rasztaszív 2015.01.17. 07:32:13

@bélaybéla: aha.tehát a te valóságodban azért nem lehet a fű dohánytermék,mert akkor a dohányhoz kellene hasonlítani?és esetleg jobban jönne ki?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 12:59:00

@rasztaszív: A fű azért nem lehet dohánytermék, mert nem dohány! Ne keverjük a fogalmakat, mert az a szavak devalválódásához vezet!
Sok mindent lehetne akkor a fű mellett is a dohánytermékhez hasonlítani, ami lehet hogy ugyanúgy mind "jobban jönne " ki, mint a dohány, de mégsem felelne meg annak az univerzális követelménynek, hogy a termék ne legyen egészségkárosító és ne okozzon függőséget.
Nem szabad kiskapukat nyitni az egészségkárosító termékek előtt!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 13:17:23

@Siphersh: A legális drogok is nemkívánatosak, tehát mert ilyenek léteznek, ez nem érv az illegális drogok bevezetése mellett.
Minden egészségere káros anyagot, drogot vissza kell szorítani!
A legálisakat sem lehet egyik napról a másikra betiltani, és mivel ez nem megy, ez sem érv az illegális drogok bevezetése mellett.
Úgyhogy teljesen mindegy , hogy vannak kevésbé káros termékek, amelyek illegálisak és vannak károsabbak, amelyek meg engedélyezettek.
Az illegális drogok között természetesen kellene különbséget tenni és a büntetéseket is lépcsőzetesen kell kialakítani.
Az alkotmánybíróság további feltételként(!) jelölte meg a hagyományok meglétét:"A „szabad ártalomra jogosító” megfontolt döntés további
feltételeként az Alkotmánybíróság a tájékozottságot jelölte
meg. A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai"
Tehát ez önmagában(!) is elegendő lehetne, mert ez egyenrangú feltétel a többi feltétel mellett.

rasztaszív 2015.01.17. 13:42:02

@bélaybéla: olyan univerzális követelmény nincs,hogy egy termék egyáltalán nem lehet egészségkárosító,és nem okozhat függőséget,hiszen sok ilyet forgalmaznak.így nyilván egymáshoz kell hasonlítani őket.amit megesznek,azt ahhoz amit megesznek,amit elfüstölnek,azt ahhoz,amit szintén elfüstölnek.
és mivel ez csak jelenlévő dolgok racionális szabályozása lenne,szó sem lenne új dolgok bevezetéséről.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 14:13:49

@rasztaszív: Ezt majd eldönti az Oeti, hogy melyik termék felel meg a feltételeknek és melyik nem. Nyilván, minden táplálékkiegészítő lehet túlzott adagolással egészségre károsító is. Az meg megint más kérdés, ha a drogok normál adagolásnál is károsak és függőséget okoznak. Ezért az ilyeneket nem lehet forgalmazni.
Ha a terméket elfüstölik, akkor azt lehet a füstölők kategóriájába sorolni, de ott is meg kell felelni a fenti követelményeknek.
A dohánytermékek kategóriájába akkor sem kerülhet, ami nem dohánytermék, mert nem dohánytermék.
Minden dolog jelenlévő, amit már jelenleg felfedeztek és káros, tehát: Nem szabad kiskapukat nyitni az egészségkárosító termékek előtt.

Siphersh 2015.01.17. 14:27:15

@bélaybéla: A legalizálás nem "bevezetés", hanem a forgalmazás szabályozott keretek közé vonása.

És de igen, az, hogy az alkohol jóval károsabb drog, mint a marihuána, nagyonis érv ennek a helyzetnek a megváltoztatására, aszerint az alkotmánybírósági indoklás szerint, amit te magad linkeltél be:

"A jogalkotó felelőssége éppen abban áll, hogy a lehetséges felhasználási módjukban és így következményeikben eltérő szerek használata esetén eltérő és differenciált megoldásokat alkalmazzon, minthogy a büntetőjogi rendelkezés szükségességének és arányosságának alkotmányossági követelménye csak így teljesíthető."

"A legálisakat sem lehet egyik napról a másikra betiltani"

De igen. Pontosan ez történt a marihuánával, és ez történt az amerikai alkoholtilalom esetében is. És a következmények mindkét esetben ugyanazok voltak: a bűnvilág megerősödött, a droggal kapcsolatos károk, bajok és veszélyek súlyosbodtak, és a drog elterjedtsége hosszú távon pedig nem csökkent.

Vagyis ez a drogtilalom egyszerre igazságtalan is és kártékony is.

Innentől kezdve csak tájékozottság és erkölcsi érzék kérdése, hogy támogatja-e valaki a drogtilalmat.

Siphersh 2015.01.17. 14:34:59

@bélaybéla: "Az alkotmánybíróság további feltételként(!) jelölte meg [...]"

Teljesen félreérted vagy hazug módon szándékosan félremagyrázod az AB határozatot. Az AB itt nem azt vizsgálta, hogy milyen feltételek kellenek a legalizáláshoz, hanem a jelenlegi jogállapot alkotmányosságát vizsgálta. Hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a jelenlegi törvényeknek ahhoz, hogy ne legyenek alkotmányellenesek.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 14:55:23

@Siphersh: De: a forgalmazás már egy termék bevezetése.

"mint a marihuána, nagyonis érv ennek a helyzetnek a megváltoztatására, aszerint az alkotmánybírósági indoklás szerint, amit te magad linkeltél be"
Csak ez az indoklás nem vonatkozik a már legális drogokra, nincs is megemlítve itt egyetlen egy sem néven nevezve. Ugyanis azok rendelkeznek hagyományokkal és az egyes anyagok használatának következményeit, hatását és kockázatait illetően a személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek lehet tekinteni.
Ez az óriási különbség, amit te mindenáron negligálni szeretnél, de úgysem fog sikerülni, és nem tudsz átvágni!

Amerika nem érdekel egyáltalán!
Tiltsanak és engedélyezzenek, amit csak akarnak. Itt nem ugyanaz az Alkotmány van érvényben, mint ami ottan.
Az alkohol és a drogok között pedig már mutattam a lényeges különbségeket, ezért a különbség miatt nincs népharag és széles körű tiltakozási hullám a drogok betiltása miatt, minit ami az alkohol esetleges betiltását követné.
A bűnvilág mindig megerősödik, ahol tiltanak valamit, úgyhogy ez sem érv, ez "természetes" következmény.
Rengetegen ülnek a sitten, mert tiltott a lopás, a rablás, a csempészet, mégsem jut épeszű ember eszébe az, hogy akkor engedélyezzük ezeket.
A drogtilalomnak sokkal több a pozitív hozadéka, mint az, hogy egy-két ember,- mily sajnálatos-, sitten ül miatta. Ez a pozitív hozadék a mentális higiénia, hogy az emberek 95% nem drogozik, mert jogkövető magatartást tanúsít.
Itt kezdődik a tájékozottság, az erkölcsi érzék és a józan paraszti ész!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 14:59:10

@Siphersh: Tehát a legalizáció sem lehetséges azért mert "A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
Nincs ezen mit félreérteni!

rasztaszív 2015.01.17. 16:21:24

@bélaybéla: az oeti nem tilthatja be a cigit,és nem engedélyezheti a füvet,mert nem terjed ki ezekre a hatásköre.csak a te fura személyes valóságodban.
de bárki vizsgálja a szereket,nem a tejporral fogja összehasonlítani a füstölőt.ami egyébként tartalmazhat dohányt,így dohánytermék.akár a spangli.
az egészségkárosító termékeket racionálisan, a valós egészségkárosító hatásuk alapján kell megítélni,minden más megközelítés káros.

Siphersh 2015.01.17. 16:33:12

@bélaybéla: "Nincs ezen mit félreérteni!"

Mégis úgy csinálsz, mint aki félreérti:

"A hagyomány tehát nem engedi meg a kábítószerek legalizálását Magyarországon"

Ilyet az AB nem mondott. Hasonlót sem mondott. Nem is azt vizsgálta, hogy megengedhető-e a legalizálás. Hanem azt vizsgálta, hogy megengedhető-e a jelenlegi, szelektív drogtilalom fenntartása, aholis például az alkohol legális, a marihuána pedig illegális. Az AB nem azt vizsgálta, hogy szükséges-e ez a szelektív tilalom, hanem hogy megengedhető-e.

"A jogalkotó felelőssége éppen abban áll, hogy a lehetséges felhasználási módjukban és így következményeikben eltérő szerek használata esetén eltérő és differenciált megoldásokat alkalmazzon, minthogy a büntetőjogi rendelkezés szükségességének és arányosságának alkotmányossági követelménye csak így teljesíthető."

Az, hogy "csak így teljesíthető", azt jelenti, hogy szükséges hozzá. A hagyományokkal kapcsolatban viszont nincsen szó alkotmányossági szükségességről.

"Csak ez az indoklás nem vonatkozik a már legális drogokra, nincs is megemlítve itt egyetlen egy sem néven nevezve."

De igen. A kávé, az alkohol és a nikotin.

"A bűnvilág mindig megerősödik, ahol tiltanak valamit"

Ez hülyeség.

A lopás tilalma szerinted erősíti a bűnvilágot? Fokozza a bűnözést? Súlyosbítja a lopással kapcsolatos problémákat és károkat? A drogtilalom nem úgy működik, mint más tiltások. Nem az a drogtilalom károssága, hogy börtönbe kerülnek a drogbűnözők. Hanem hogy rombolja a jogállamiság rendjét, a közbiztonságot és a testi-lelki közegészséget, és erősíti a maffia hatalmát. Csak hogy néhányat említsek a drogtilalom sok súlyos következménye közül.

"Cannabis use is risky – and some individuals are particularly vulnerable – but prohibition has not succeeded in preventing cannabis use or mitigating its harms. On the contrary, it has exacerbated the health harms of cannabis and created costly social ones as well. Legalizing and strictly regulating cannabis allows for more control over the risk factors associated with cannabis‐related harm."

www.camh.ca/en/hospital/about_camh/influencing_public_policy/Documents/CAMHCannabisPolicyFramework.pdf

"evidence shows how the implementation of the prohibitive model has failed demonstratively to have had any significant and sustained impact upon reducing the extent of the market. Rather it has imposed heavy burdens upon criminal justice systems; produced profoundly negative social and public health impacts; and created criminal markets supporting organised crime, violence and corruption."

www.swansea.ac.uk/media/TNI-GDPO_Rise-and-Decline_web.pdf

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 16:38:41

@rasztaszív: Mint táplálékkiegészítő(!) forgalomba hozását tilthatná be, de hát ezt már mondtam, csak ugyebár súlyos gondok vannak az emlékező tehetséggel.

" tartalmazhat dohányt,így dohánytermék."
Nem dohánytermék, mert tételesen fel van sorolva, mi a dohánytermék.
Ilyen átlátszó trükkel nem tudsz kiskaput nyitni a drogod előtt!
Ilyen alapon akkor bármely egészségre káros szert egy kicsit megfűszereznek dohánnyal és akkor már nem számít a tiltás?
Az egészségkárosító termékeket az Oeti racionálisan fogja megvizsgálni a valós egészségkárosító hatásuk alapján. Ne aggódj, vidd be a füvedet és majd ott megmondják, mi a nagy helyzet!

rasztaszív 2015.01.17. 17:41:06

@bélaybéla: ha táplálékkiegészítőként forgalmaznák.de nem így van.ahogy a füstölők esetében sem.amit úgy használnak,hogy elfüstölik,az nem táplálékkiegészítő.ez ilyen egyszerű.azt ahhoz kell hasonlítani,amit szintén elfüstölnek.ha nem károsabb,nincs ok jobban tiltani.csak ezt nem az oeti dönti el.már legalábbis a hétköznapi valóságban.a tiédben lehet...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 17:44:04

@Siphersh: A hagyomány tehát nem engedi meg a kábítószerek legalizálását Magyarországon-"Ilyet az AB nem mondott"
Nem bizony, nem mondott, hanem ezt én mondottam és nem is állítottam, hogy ezt az Ab mondta volna.
Amit én mondottam az a józan paraszti ész szerinti következménye annak, amit az Ab mondott, nevezetesen:"A kábítószer-fogyasztásnak Magyarországon nincsenek
hagyományai, így az egyes anyagok használatának
következményeit, hatását és kockázatait illetően sem lehet a
személyes tapasztalatok és társadalmi ismeretek magas fokát
ténynek tekinteni."
"nincsen szó alkotmányossági szükségességről."
Csak feltételről(!) van szó, amelynek teljesülni kell.

"De igen. A kávé, az alkohol és a nikotin"
Csak nem az általid idézett szövegben, indoklásban!
Ahol pedig szó van, ott erről van szó:
"Az alkohollal, nikotinnal,
kávéval az európai kultúra „megtanult” együtt élni, minthogy
használatuk évszázados múltra tekint vissza. Kezelésük már
csak azért sem vonható a kábítószerekkel egy tekintet alá,
mert az ezen anyagokról rendelkezésre álló ismereteink
alapján – mind az akut, mint a késői hatás tekintetében –
használatuk következményei azoktól jelentősen eltérnek. A
dohányzás és a koffein bódulatot, módosult tudatállapotot
egyáltalán nem hoz létre, vagyis az egyén szellemi,
cselekvési szabadságára semmilyen hatással nincs. Az
alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához
szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta
miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s
a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal
járnak.
Alkotmányossági szempontból tehát a „válogatás”
aggályosnak nem tekinthető. A Btk. rendelkezései a büntetőjog
dogmatikájának megfelelően differenciált keretek között
szankcionálják a kábítószer-fogyasztást, "

"A lopás tilalma szerinted erősíti a bűnvilágot?"
A te logikád szerint így erősíti, mert ha megengednénk a lopást, akkor kevesebben(!) lopnának, mert ha a lopás büntetése, üldözése helyett (amely temérdek pénzbe kerül az államnak) a megelőzésre, a védekezésre, biztonságra és az emberek felvilágosítására költenénk a pénzt, akkor kevesebben lopnának. Valamint senki sem kerülne a börtönbe, és le lehetne bontani a börtönépületeket.
Az én logikám szerint meg úgy erősíti a tiltás a bűnvilágot, hogy ha nem tiltanák a lopást, akkor ez kikerülne a btk.ból, és akkor az többé nem minősülne bűncselekménynek, nem kellene üldözni, és nem jelentene problémát a börtönök fenntartása. Az emberek meg hozzászoknának, hogy ez van, ezzel kell együtt élni és ez természetes(!) lenne, mert mindenki rengeteget lopna.
Más dolgok tiltása esetén ,- az én logikám szerint-, is nő a bűncselekmények száma(!) a tiltás következtében: ilyen a csempészés, a tiltott pálinkafőzés, jövedéki termékek tiltott forgalmazása, műkincsek külföldre szállítása, illegális ásatások stb.
Ezek is mind tiltottak és ebből következően a bűnözők megjelennek, mert nagy profitot remélnek. Mégsem adja be a derekát az állam és nem engedélyezi ezek szabad forgalmazását és ezen tevékenységeket sem.

"Hanem hogy rombolja a jogállamiság rendjét, a közbiztonságot és a testi-lelki közegészséget, és erősíti a maffia hatalmát. Csak hogy néhányat említsek a drogtilalom sok súlyos következménye közül"

"A drogok súlyosan veszélyeztetik az emberiség egészségét és jólétét, az államok függetlenségét és demokráciáját, a nemzetek stabilitását, a társadalmak felépítését, valamint emberek és családok millióinak méltóságát és reményét."
www.origo.hu/itthon/20050308vizi1.html?pIdx=17

Nekem ne gyere amerikai dolgokkal, mert az Usa-nak nincsenek hagyományai, évezredes kultúrája, szokásai, lévén hogy csupán 200 éve létező ország!
Ezért amely dolgok ott igazak lehetnek attól még nem adoptálhatóak automatikusan hazánkra, amely évezrede létezik, szokásai, erkölcse, egységes nyelve és kultúrája vagyon. Egy napon sem lehet említeni az Usa-val! Ott nincsen hagyománya semminek.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 17:58:43

@rasztaszív: Nem bizony ,nem így van, de te ezt kérdezted tőlem :
"szerinted,ha egy zárjegyes,legális doboz cigit beviszek az oeti-be,hogy én azt táplálékkiegészítőként szeretném forgalmazni,engedélyezik? "
Én erre válaszoltam!

Nagyon súlyosak az agyi károsodásaid!

Viszont ha valaki valamely terméket forgalmazni szeretne, akkor azt táplálékkiegészítőként, füstölőként, kozmetikumként, tisztítószerként, gépjárműként stb. teheti meg.
Nyugodtan lehet a füstölőkhöz hasonlítani azt a füvet, amit elfüstölnek, de a füstölő sem lehet egészségkárosító és nem okozhat függőséget! A füstölőket is engedélyezi valaki, teljesen mindegy, hogy ki, mert ott is meg kell felelni a szabályoknak!
Ne akard a szabályokat mindenáron megkerülni, mert úgysem hagyom neked!

rasztaszív 2015.01.17. 19:02:52

@bélaybéla: és úgy tűnik,azóta sem esett le,hogy a cigi nem táplálékkiegészítő...:)
a szabály az,hogy kevésbé káros szer miatt nem lehet jobban büntetni.te akarod ezt megkerülni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 19:24:42

@rasztaszív: Nem bizony, többek között ezért sem engedélyeznék.

Nem is büntetnek senkit a kevésbé káros szer miatt jobban!

rasztaszív 2015.01.17. 19:36:56

@bélaybéla: engedélyezve van.

és a blőd kinyilatkoztatásaiddal is csak magadat égeted.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 19:43:58

@rasztaszív: De nem mint táplálékkiegészítő, és ezt nem az Oeti engedélyezte, hanem mondjuk Habsburg Miksa .

"Az alkohollal, nikotinnal,
kávéval az európai kultúra „megtanult” együtt élni, minthogy
használatuk évszázados múltra tekint vissza. Kezelésük már
csak azért sem vonható a kábítószerekkel egy tekintet alá,
mert az ezen anyagokról rendelkezésre álló ismereteink
alapján – mind az akut, mint a késői hatás tekintetében –
használatuk következményei azoktól jelentősen eltérnek. A
dohányzás és a koffein bódulatot, módosult tudatállapotot
egyáltalán nem hoz létre, vagyis az egyén szellemi,
cselekvési szabadságára semmilyen hatással nincs. Az
alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához
szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta
miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s
a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal
járnak.
Alkotmányossági szempontból tehát a „válogatás”
aggályosnak nem tekinthető. A Btk. rendelkezései a büntetőjog
dogmatikájának megfelelően differenciált keretek között
szankcionálják a kábítószer-fogyasztást, "

A differenciált szót érted?

rasztaszív 2015.01.17. 19:58:11

@bélaybéla: mivel nem táplálékkiegészítő,ezért nyilván nem táplálékkiegészítőként van engedélyezve a forgalmazása.

megint a szerek összemosásával operálsz.aminek a veszélyessége elmarad az alkoholétól,azt nem indokolt jobban tiltani,és büntetni,a tudatmódosítás pedig nem bűn.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 20:11:38

@rasztaszív: Megmondottam, hogy azok a fránya Habsburgok voltak a hunyók, akik megengedték a dohányzást. Nem vizsgálták meg, hogy milyen egészségkárosító és büdös, meg függőséget is okoz. Ezután pedig, érdekes módon, a megengedés ellenére, mégis úgy elterjedt a dohányzás, hogy most már nem tudunk vele mit kezdeni, mert betiltani sem lehet.
Azonban most már résen vagyunk és többet ilyesmi elő sem fordulhat, mert ott van a szigorú Oeti, aki éberen figyel és lecsap a drogokra. Ez van, erre hivatkozva te itt nem fogsz drogozgatni, meg renitenskedni, meg állandóan kiskapukat keresgélni!!!
A tudatodat módosíthatod, az nem bűn, de csak csörgőkkel, dobokkal, meditációval, tánccal, mintha táltos lennél!

rasztaszív 2015.01.17. 20:35:10

@bélaybéla: az oeti-nek pont semmi köze a drogtörvényekhez.elég lassú a felfogásod.ha pedig egy tudatmódosító szer nem veszélyesebb,mint a most is forgalmazott szerek,nincs ok jobban tiltani.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 20:49:41

@rasztaszív: A drogtörvényhez nincsen, de a drogok beazonosításához, lefüleléséhez és a vizsgálódásokhoz nagyon is.
Ő a törvény keze, amely a káros anyagokra lecsap, és megakadályozza, hogy forgalomba kerüljenek valamilyen módon, valaminek álcázva a különböző kémiai anyagok.
Itt van neked egy kis legális tudatmódosító:
www.youtube.com/watch?v=bD4b-cWiO_0
"nincs ok jobban tiltani."
Hogyne lenne ok, mit szólnál, ha dokid azt mondaná a súlyos betegségedre, hogy mivel az már elég súlyos,ezért akkor a kisebbekkel, a nem annyira veszélyesekkel nem is foglalkozna, nem törődne velük, "engedélyezné" hadd terjedjen el rajtad minden nyavalya, hiszen te már rendelkezel egy igen súlyos és gyógyíthatatlan betegséggel?

rasztaszív 2015.01.17. 21:03:23

@bélaybéla: mivel a tudatmódosítás nem bűn,ezért a tudatmódosító szereket nincs miért azonosítani,egyébként pedig csak az egészségkárosító hatásokat kell összehasonlítani.
aztán megint egy totál fals bélaybéla-féle példa...a betegségeket nem tiltják,hanem gyógyítják,és nem választhatsz kevésbé károsat helyette.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.17. 21:14:28

@rasztaszív: Nem a tudatmódosítás miatt tiltottak és nem azt azonosítják be, hanem az egészségre káros hatásokat és függőségeket.
Az alkoholizmus is betegség, és az alkohol is méreg, egy méregre hivatkozva pedig nem lehet más mérgeket forgalmazni, más mérgekkel mérgezni, a már amúgy is legyengült és beteg társadalom testét!
A példám kitűnő tehát!

rasztaszív 2015.01.17. 21:32:49

@bélaybéla: ha az egészségkárosító hatás,és a függőség okozás a megítélés alapja,nincs ok az engedélyezetteknél kevésbé káros és addiktív szereket tiltani.mivel a többség fogyaszt valamit,a kevésbé káros szerek választhatósága semmit nem gyengít tovább.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 00:10:40

@rasztaszív: Szóval, akkor minden mérget, ami az alkoholnál kevésbé mérgező, engedélyezni kell? A génmódosított növényektől kezdve az extasy tablettákon keresztül az összes szintetikus szarokat, a rovarirtóval és egyéb mérgekkel telített élelmiszereket, a vegyi anyagoktól veszélyes kínai műanyag gyerekjátékokat, a tablettás műtrágyákból kotyvasztott borokat , a csupán csak hasmenést okozó romlott húskészítményeket és még sorolhatnám?

Á, hogyan gyengítene egy alkoholista dohányfüggő emberen, ha még ezek mellé jól bekábítózik valami fincsi anyagból? Kifejezettem megerősödik az immunrendszere és semmi betegség nem fog rajta, ezért a tb. is jól jár majd, mert az ilyen sosem kerül kórházba!
Ez az a híres raszta-féle racionális elgondolásrendszer, amelyet mindenkinek magáévá kell tennie?
Akkor terjeszd még nagy erőkkel, mert nem hiszem , hogy ez túlzottan széles körben jellemezné a magyar emberek gondolkodását!

rasztaszív 2015.01.18. 02:24:00

@bélaybéla: ami nem károsabb,azt az egészségkárosító hatására hivatkozva nincs ok szigorúbban kezelni.a csalás,megtévesztés ettől még marad az,ami,és senki nem akarja legalizálni.ez megint csak a szokásos bélaybéla-féle hablaty...:)
aki fogyasztani akar valamilyen szert,az fogyasztani is fog.de ha választhat kevésbé káros szert,az kevésbé fog ártani.aki pedig bármit magába tol,csak ártson,azt nem a tiltás fogja meghatni,és mivel beteg,büntetni is erkölcstelen.
a racionalitás széles körben jellemzi az emberek gondolkodását.te vagy törpe kisebbségben.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 12:46:32

@rasztaszív: Nincs bizony, mivel tehát elkövettük azt a hibát, hogy az alkoholt legalizáltuk, ezért innentől kezdve nincs megállás: kötelességünk minden más mérgeket is legalizálni, mert ez a mindenkire jellemző racionális gondolkodás Magyarországon.

Persze, te már előre tudod, hogy ki ,mit és hogyan fog fogyasztani!
Olyan emberek meg végképp nincsenek, akik egyszerre 3 vagy négy szert kívánnak fogyasztani! Azt is tudod előre, hogy kit mi szokott meghatni, mert aki eddig alkoholt ivott, az ezután szépen felhagy ezzel a szokásával és a cigit is azonnal eldobja, mert ezután csak és kizárólag a füvet fogja fogyasztani.
Ez a racionalitás pedig minden embert széles körben jellemez Magyarországon! Akkor miért nem kívánják az emberek a drogliberalizációt? Valami homokszem csusszant mégis az emberi agytekervények közé, amely gátolja a racionális gondolataikat?

rasztaszív 2015.01.18. 14:23:16

@bélaybéla: már megint a feje tetejére állított világképedből indulsz ki.az alkoholt nálunk nem legalizálták,mivel nem is tiltották.
te jöttél azzal,hogy majd ki mit fog fogyasztani.csak hát a féreg jellemed mindig előtör.
az emberek zöme egy racionális,kiszámítható világban szeretne élni.racionális kérdésekre racionális válaszra lehet számítani tőlük.ezért szeretnéd a porhintéseddel a racionalitást megkerülni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 15:03:42

@rasztaszív: Teljesen mindegy, hogyan fogalmazol: mivel az alkohol szabad, ebből következően minden más méreg is szabad kell legyen, amely valamivel is ,de gyengébb, mint az alkohol.
Erről van szó!
Ez a szép, új, racionális és "kiszámítható" világkép és jövőkép, amikor nem lehet tudni, hogy a jövő héten milyen új és még újabb mérgeket fognak majd forgalmazni, amelyek természetesen gyengébbek, mint az alkohol.
Gratulálok neked, még az a szerencse, hogy erre rajtad, rajtatok kívül senki más nem vevő!
Köszönöm szépen, de nem kérünk az ilyen világból és hányingerem van tőletek!

Siphersh 2015.01.18. 15:34:04

@bélaybéla: "te logikád" "én logikám"

Az én logikám az, hogy meg kell nézni, minek mi a következménye valójában. Mert csak úgy lehet felelősségteljes álláspontot kialakítani a drogpolitikával kapcsolatban. A te logikád meg az, hogy az utánaolvasás balliberális csökevény, és a jó magyar ember spekulatív hőbörgéssel helyettesíti a tájékozottságot, mert nem az a lényeg, hogy minek mi a következménye valójában, hanem hogy ki melyik ideológiai oldalon áll.

Ha egyszer a tapasztalati tények azt mutatják, hogy a drogtilalom egészen más következményekkel jár, mint a lopás tilalma, akkor egy értelmes ember ezt képes felfogni és tudomásul venni. Feltéve, hogy nem szándékosan kerüli a valóságot.

"Nekem ne gyere amerikai dolgokkal"

Milyen amerikai dolgokkal? Miről beszélsz?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 15:46:08

@Siphersh: Ámerikának nem olvasok utána, mert ez nem Ámerika, és ami ott következmény vagy előzmény, az itt egyik sem.
Torontó nem Amerika? (Kanada) (Hollandia sem érdekel!)
Amit olvasok valakitől: Ámerikából, annak nem fogom alárendelni a személyes tapasztalataimat és a józan eszemet, sajnálom, de én ilyen "csökevényes" vagyok.
Tudom, hogy mivel jár a drogtilalom Magyarországon(!), azzal, hogy az emberek jogkövető magatartást folytatnak és a lakosság 95%-a nem drogozik.
Ezzel foglalkozzál és ne Ámerikával akarj etetni bennünket!

rasztaszív 2015.01.18. 15:49:01

@bélaybéla: most tartunk ott,hogy nem tudhatjuk,a jövő héten milyen újabb mérgeket fognak forgalmazni.méghozzá az idióta szabályozás miatt,ami nem az egészségkárosító hatásra,és a függőség okozásra koncentrál,hanem a pszichoaktív hatásra.
a magadfajta agymosott sekrestyetakarítók nyilván nem vevők a racionalitásra,mindenki más igen.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 16:12:57

@rasztaszív: Illegálisan természetesen forgalomba helyeznek sok mindent, de ebből a szerekből a lakosság 1%-nál is kevesebb, ha fogyaszt, mert a többség nem veszi meg, mivel tiltott és veszélyes.
Ha legálisan lehetne forgalmazni a mérgeket, akkor viszont az emberek 100%-a hozzá tud majd jutni a sarki üzletekben az alkohollal egyenértékű különféle választékú mérgekhez.
Nekem az tűnik racionálisnak, hogy a 100% több, mint az egy százalék, de lehet, hogy eme érzéki csalódást a sekrestye bódító hatása okozza!

rasztaszív 2015.01.18. 17:08:09

@bélaybéla: most úgy megy,hogy legálisan,a netről megrendeled,és házhoz szállítják.ennyi a közöd a valósághoz...
a seggedből előrángatott százalékaiddal meg elmész te a picsába.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 17:38:49

@rasztaszív: Ha legális, akkor mi a problémád?
"Magyarországon a szerhasználók száma egy 2006-os felmérés alapján 15480 főre tehető, de számuk évről évre emelkedik."
www.mipszi.hu/cikk/130309-drogfogyasztas-alakulasa-magyarorszagon

"havi prevalencia érték pedig 1,3%."
drogfokuszpont.hu/szakteruleteink/populacios-vizsgalatok/populacios-vizsgalatok-tenyek-es-szamok/
Én 1%-ra becsültem a dizájner drogok fogyasztóinak az arányát!
Most kiderült, hogy az összes drogféleséget fogyasztók aránya 1,3%. Tehát nem tévedtem !

rasztaszív 2015.01.18. 17:50:44

@bélaybéla: patkánykám!olvasd már el azt a linket,amit beraktál!elképesztően gusztustalan vagy.
az a probléma,hogy sokan a kevéssé veszélyes tiltott szerek helyett fogyasztanak bizonytalan hatású legális mérgeket,az idióta szabályozás miatt.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 18:01:37

@rasztaszív: Akkor a szabályozáson kell és lehet változtatni, ha tényleg ezért fogyasztanak ilyeneket, de kétlem, ugyanis ez csupán azért lehet, mert amikor megjelenik valami új szer, az egy ideig legális, amíg le nem csapnak rá és illegálissá nem teszik.
Tehát ezért kellene minden új szert a forgalmazás előtt(!) az Oeti-be bevinni kötelezően és csak az ő jóváhagyásuk után lehetne legálisan forgalmazni bármit is.
Mindenre van megoldás!

rasztaszív 2015.01.18. 18:09:30

@bélaybéla: ezért kellene a szerek megítélésének alapjául kizárólag az egészségkárosító hatást,és a függőség okozást tenni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 18:16:02

@rasztaszív: Ez így is van jelenleg. Azon meg ne csodálkozz, hogy a bódulatot okozó szerekről kiderül, hogy egészségkárosítóak és függőséget okoznak, mert ez az agykutató szerint is törvényszerű.

rasztaszív 2015.01.18. 18:30:52

@bélaybéla: ne fárassz már a bárgyú blődlijeiddel.nem így van jelenleg.ha így lenne,nem a kevésbé káros szereket tiltanák.a designer drogoknál pedig csakis a pszichoaktív hatás a törvényi megítélés alapja.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 18:39:42

@rasztaszív: Minden szert tiltanak! A pszichoaktív hatás megléte pedig ezen szereknél egyenértékű az egészségkárosítással és a függőséget okozással. Nincs semmi probléma!

rasztaszív 2015.01.18. 18:52:14

@bélaybéla: nem minden szert tiltanak,a pszichoaktív hatás pedig független az egészségkárosító hatástól,és a függőség okozástól.blődli blődli hátán...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 19:05:51

@rasztaszív: Minden szert tiltanak, ha mégsem, akkor jelentsd az illetékes hatóságnak!

Nem független , mert az agykutató ezt mondotta:

"Ma már azt is tudjuk, hogy ez a boldogságközpont felelős a különböző kábítószerekkel kapcsolatos függő viszony és hozzászokás kialakításáért is. Az egyén leküzdhetetlen vágyat érez, hogy a kábítószerrel elért kellemes érzéseket ismételten elérje, de ehhez egyre nagyobb dózis szükséges."

"Az álboldogságot kiváltó drogok hatásmechanizmusára tehát az a jellemző, hogy a boldogság pályát izgalomba tudja hozni, de ennek nem lesz olyan emléknyoma, amely segítségével újra és újra az emlék felelevenítésével pozitív érzések lennének úrrá az egyénen. Újra és újra a droghoz kell nyúlnia, hogy igen rövid időre örömérzése legyen. Ami a hozzászokás mechanizmusát illeti, egy circulus vitiosus, ördögi kör keletkezik.

"Tartós használatuk súlyosan veszélyezteti az egyén szellemi integritását, és nagyfokú pszichés és fizikális függőséget és kötődést okozva képtelenné teszi a társadalomba, családba való beilleszkedésre, illetve elvonja a tanulástól, munkától. A drogfogyasztóban legyőzhetetlen vágy fejlődik ki, s nem egyszer – részben az elvonási tünetektől való félelem hatására – testi és lelki kényszer hajtja, hogy ismételten szedje a szert. Mindig, nagyobb és nagyobb mennyiség kell, amely végül lelki és testi károsodáshoz vezet."
www.dura.hu/html/mindentudas/viziszilveszter2.htm

Te nem vagy agykutató, úgyhogy ne okoskodj, meg blődlizz! Nem te fogod megmondani, minek mi a hatása!

rasztaszív 2015.01.18. 20:15:19

@bélaybéla: mondtam már,te kretén,jelents fel minden kávézót,dohányboltot,és kocsmát.
ha egy másik kretén is a szerek összemosásával operál,az csak annyit bizonyít,hogy pont ugyanolyan kretének vagytok.a pszichoaktív hatás,és az egészségkárosító,illetve addiktív hatás összefüggéséről az általad idézett hablaty semmit nem mond.viszont egy rakás szer puszta létezése cáfolja ezt(pl.lsd,pszilocibin,és egy rakás designer cucc,melyeknek egészségkárosító,vagy addiktív hatása elhanyagolható,vagy nincs.csak pszichoaktívak.)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 20:34:55

@rasztaszív: Semmi köze a kocsmáknak, kávézóknak ahhoz, hogy most te különböző mérgeket legalizálj!
Egyik nem következik a másikból! Hiába erősködsz, mert ez a kreténséged bizonyítéka!
Ez csupán a te fantazmagóriád, hogy ezen szereknek nincs káros hatása és függőséget nem okoznak! Az agykutató szerint a drogoknak ez a hatása, amit az agyban kifejtenek.
Egyébként meg , amint az emberhusit sem lehet erkölcsi okokból táplálékkiegészítőkben forgalomba hozni, úgy a kábítószereket sem engedjük meg erkölcsi okokból sem, nem csupán azért, mert károsak, úgyhogy hiába vekengsz itt: 2:0 a javunkra!

rasztaszív 2015.01.18. 21:36:49

@bélaybéla: már hogyne lenne köze.egészségkárosító,és addiktív szereket árulnak.és most erről van szó,pampuska.
a "drogoknak" nem egyféle a hatása.az lsd hatásmechanizmusa például még nem is ismert.ha a te nagy agykutatód mégis ismeri,nem kéne titkolnia,mert sokan keresik.de gyanítom,az ő midenttudása is inkább csak a te szokásos hablatyod része.
a kannibalizmus tilalmának vannak racionális okai,tisztáztuk,megint patkány vagy.
marad az,hogy a saját beteg erkölcsödre hivatkozol.engem nem győz meg,de én nem nyilatkozok más nevében...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 21:49:04

@rasztaszív: Na és, ez nem jelenti azt, hogy újabbakat is fognak árulni, mert elég ez a három.
A drogoknak az a hatása, amit az agykutató mondott, természetesen, ezen kívül még más hatásai is lehetnek, és vannak , akár szerenként különbözőek, de nekünk most elég csak erre a hatásra koncentrálnunk, amit az agykutató megismertetett velünk.
Te nem tisztáztál semmit az emberhusival kapcsolatosan, hanem én tisztáztam, hogy az emberhusi finom, egészséges és hozzá lehet jutni emberölés nélkül is, tehát semmi oka a tiltásnak nincsen, be lehet vezetni, engedélyezni lehet, mert vannak hentesüzletek, ahol szintén árulnak már más husikat is, úgy mint halat, disznót, csirkét, marhát stb. Csak az egészségesség - egészségtelenség alapján szabad tiltani - engedélyezni a husikat is, nem pedig vallási okokból.
Az én erkölcsöm megegyezik az emberek többségének az erkölcsével, akik nem kívánják a drogok liberalizációját.

rasztaszív 2015.01.18. 22:44:36

@bélaybéla: na és,persze.ha már összehasonlítani kéne,akkor inkább mégse.ehhez képest előbb még simán beblődlizted,hogy már most is csak az egészségkárosító hatás és a függőség okozás a szerek megítélésének alapja...
az agykutatód összemos teljesen különböző dolgokat,neked meg nyilván ez jön be.és szerintem nem csak egy kisebbség,akik ezt könnyen átlátják.
neked ennyi jött le a kannibalizmussal kapcsolatban.ez van.de attól,hogy valamit erkölcsileg elítélendőnek tartunk,még lehet racionális oka is a tiltásának.és ez nincs meg a tudatmódosítás esetében.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.18. 22:58:16

@rasztaszív: Az egészségkárosító hatás és a függőség okozás a megítélés alapja, mert az agykutató közlését nem tudtad cáfolni, tehát igenis függőséget okoz.
Nem kell összehasonlítani se az illegális drogokat a legálisakkal, mert a legalitás csak erre a háromra terjed ki, más szereknek, drogoknak meg kell felelniük a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak, ha azt teljesítik, akkor forgalmazni lehet őket, (ha egyébként nem ütköznek a közerkölcsbe). Ennyire egyszerű és nagyszerű!

Nem mos az össze semmit, hanem a te agyad van kilúgozva és nem akarod megérteni a szavait.
A drogok esetében is elegendő a tiltás okaként megjelölni azt, hogy ez az emberek többségének hagyományaival és erkölcseivel ellenkezik. Az egészségkárosító hatás és a függőség csak hab a tortán!

rasztaszív 2015.01.18. 23:43:12

@bélaybéla: az lsd önmagában cáfolja az agykutatód összes közlését.csak a létezésével.
a fű pedig nem táplálékkiegészítő,mert nem megeszik.úgy nem is hat.zagyválsz.megint.
ahogy a többséggel,meg az erkölccsel is.egyikhez sincs közöd.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.19. 12:18:18

@rasztaszív: Az lsd sem cáfolja, mert az agykutató által feltárt mechanizmus minden drogra érvényes.
Amely drogot megesznek, az táplálékkiegészítő, amit meg elszívnak, az vagy füstölő kategória, vagy pedig nem forgalmazható, mert egészségkárosító már maga a felhasználás módozata is.
15480 drogos ember nem fogja terrorizálni a többi 9960000 embert!
Ez az emberek akarata, úgyhogy hiába csökönyösködsz, semmik vagytok és jelentéktelen tényezők. Nem fogjuk megengedni, eltűrni a destruktív szokásaitokat, életmódotokat! Mentek a sittre!

rasztaszív 2015.01.19. 13:20:17

@bélaybéla: tételesen egyik közlése sem igaz az lsd-re - ezzel áll szemben megint egy bélaybéla-féle kinyilatkoztatás.
a dohányt elszívják,egészségkárosító,és legális.tehát a legalitás meghatározásához a dohányhoz kell hasonlítani más elszívható szerek egészségkárosító,és addiktív hatását.
ki is terrorizál kit?mert,ugye,aki a többségre hivatkozva terrorizálna kisebbségeket,azt fasisztának hívják.
és ezen minőségetekben csak ideig-óráig lehettek tényezők.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.19. 15:07:17

@rasztaszív: Minden drogra igaz az a közlése, hogy függőséget alakít ki, mert ez az agy általános(!) biokémiájából következik.
Nem lehet a dohányhoz hasonlítani, mert az dohánytermék, míg a többi nem az.
Azt meg már mondottam, hogy a dohányra hivatkozva nem lehet újabbnál újabb mérgeket legalizálni és bevezetni a piacra, mert akkor a földön létező összes mérget, amely a dohány hatásával egyenértékű méreg, mindent forgalomba lehetne helyezni, ez pedig elmebetegség lenne és tiszta nonszensz, a józan ésszel és a racionalitással ellenkező dolog.
Én nem terrorizálok senkit sem, hanem a többséggel egyetértésben a drog mérgeket nem kívánjuk megengedni, mert nem felelnek meg a mai korban hatályban lévő szabályoknak, feltételeknek.
A kisebbség pedig a demokráciában köteles elfogadni a többség ilyen irányú döntését. Ha nem fogadja el, akkor ti terroristák vagytok, mert a demokratikus rendszerekben csak demokratikus eszközökkel lehet harcolni. Nevezetesen: csak akkor lehet valamit bevezetni, ha azzal a többség egyetért és elfogadja, mert a hagyományai közé bevette és szokásai közé beépítette.
Amíg ez nem történik meg, nem lehet legalizálni ezeket a drogokat!

Úgyhogy hiába szitkozódsz, ezt el kell fogadnod!

rasztaszív 2015.01.19. 16:43:26

@bélaybéla: na,például az sem igaz,az lsd estében különösen nem.de mondogasd csak,ha ez oldja a szorongásod.
attól,hogy te azt mondottad,még nem lenne elmebeteg dolog a valós veszélyességük alapján megítélni a szereket.sőt,az lenne a normális.
terror,mert börtönt követelsz,méghozzá a vélt többségedre hivatkozva - definiáltuk,mi ez.és nem fogadom el.és nincs is esélyetek.mindig,mindenkor bukni fogtok.csak idő kérdése.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.19. 17:25:32

@rasztaszív: De ez így igaz, mert a szerotonin felszabadulását gátolja:

"Az LSD egy szerotonin antagonista. A számos szerotoninreceptorok közül első­sorban a preszinaptikus 5-hidroxitriptamin2 receptorokon keresztül gátolja a szerotonin­felszabadulását, és így fokozza a szerotonin koncentrációt az idegsejtekben.
www.matud.iif.hu/05apr/10.html

"a tolerancia (a szervezet hozzászokása) is fenn áll egymás utáni használatoknál. Viszont a nagyobb dózisok erősebb, keményebb hallucinációkat okozhatnak"

"Az LSD még egy „tulajdonsága”, amely ennek a kábítószernek a természetéből adódik, hogy a fogyasztás után Flashback-et tapasztalhat a személy. Ez a használat hirtelen, véletlenszerűen újbóli átélését jelenti. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy éppen egy „tiszta” állapotban autót vezető személy előtt hirtelen egy óriási tehén jelenik meg. Ezt ugyan úgy valóságosnak és jelen idejűnek éli meg, mint amikor LSD-t használt, és most sem fog másképp cselekedni, mint amit akkor tett volna: valósnak hiszi, ezért cselekszik, melynek eredménye súlyos, halálos autóbaleset is lehet...
Az LSD használói is hozzászokhatnak a szerhez, tehát ennek a drognak a szedése is függőséget okoz"
narconon.hu/droginfo/lsd.html

"Az LSD hatása a noradrenalinnal,dopaminnal, szerotoninnal való kémiai hasonlósága alapján a szimpatikus, a dopaminerg rendszer,és a szerotonin-receptorok izgatásán alapul.
Gátolja a szerotonin felszabadulását, és így fokozza a szerotonin koncentrációt az idegsejtekben, hatásai kiszámíthatatlanok. Rövid idő alatt kialakítja a toleranciát és lelki függőséget
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qEb9JZ4vCHYJ:www.elettanmsc.pminfonet.com/301%2520Kabitoszerek.ppt+&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Tehát ezt nem én mondottam, mert én ilyet nem mondanék, mert nem vagyok agykutató.
Te ellenben mondogatod rendületlenül a saját(!) hülyeségeidet.

Te maximum azért harcolhatsz, hogy a mérgeidet elfogadja a társadalom többsége, de azért nem, hogy ezt e nélkül(!) bevezesse valami diktatórikus hatalom Magyarországon. Mert ez a terrorizmus, amit te csinálsz!
Én viszont csak azért harcolok, hogy a demokratikus játékszabályokat senki se próbálja megkerülni, kijátszani és holmi mérgeket suttyomban bevezetni.
Aki ilyenre vetemedik, az igenis bukni fog, és nincs esélye, és ez elfogadhatatlan és börtön jár a bűnelkövetőknek!

rasztaszív 2015.01.19. 22:00:41

@bélaybéla: a függőséget okozó szerek pedig jellemzően agonisták,tehát más hatásmechanizmusról van szó.
a tolerancia,függőség és az lsd:
"Az LSD fogyasztását követően azonnal kiépül az erős tolerancia, amely 3-4 napig tart, utána eltűnik. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban bevett újabb adagnak nincs, vagy csak jelentéktelen a hatása. Ha a tolerancia megszűnt, a régi adag ismét kiváltja ugyanazt a hatást, tehát nincs szükség az adag folyamatos emelésére."
"Fizikai függőség az LSD-vel szemben nem épül ki, még hosszan tartó, rendszeres használat esetén sem."
www.medimix.hu/cikk.php?cid=228
"Pszichológiai függőséget alakíthat ki, azonban mivel rövid távon a tolerancia nagyon erős, erre kevés a reális esély. Testi függőséget (addikciót) nem okoz."
"Jelenleg nincs dokumentált LSD túladagolás okozta haláleset. Testileg jól tolerálható és nincs bizonyíték hosszútávú testi elváltozásra az agyban, vagy más szervekben"
hu.wikipedia.org/wiki/LSD
mindkét linken olvashatsz a "flashback"-ről is.szó sincs tehenekről,csakis a "narconon"-nál...
ja,és a saját idézetednél is lehagytál egy apró félmondatocskát:
" fizikai függőségre azonban nem hajlamosít."
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qEb9JZ4vCHYJ:www.elettanmsc.pminfonet.com/301%2520Kabitoszerek.ppt+&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
ha pedig nem akarom,hogy terrorizálhass,akkor az terrorizmus.megint a bélaybéla-féle logika...
te csak azért küzdesz,hogy még véletlenül se racionális alapon ítéljük meg a szereket.majd meglátjuk,ez meddig tartható.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.19. 22:57:47

@rasztaszív: Én függőségről beszéltem, az pedig kétségtelenül megjelenik a szer alkalmazása során! Tehát igaza van az agykutatónak!
A medimix cikket ki írta? Semmiféle név, aláírás nem szerepel alatta, úgyhogy ez nem hiteles és semmi bizonyító ereje nincsen!
Olyan, mintha te írtad volna!
Még hogy nincsenek flash back-ek? Nagyon is, hogy vannak!
Itt vannak a beszámolók erről is:
www.youtube.com/watch?v=url55E4AQMM#t=40
Sokan kerültek kórházba a használat miatt!

"A Flashback az LSD (lizergsav-dietilamin) nevű kábítószer egyik veszélyes mellékhatása. Az LSD használata során átélt trip (pszichodelikus utazás) későbbi megismétlődését jelenti (használat nélkül), véletlenszerű időpontban. Bármikor előfordulhat, a szer használata után néhány nappal vagy akár évekkel később is. Hatása általában jóval gyengébb mint maga a trip, érzelmi hullámzás, egyensúlyzavar lép fel, illetve az érzékelés megváltozik. A valóság elmosódik, esetleg megszűnik, álomszerű állapotba kerül az átélő. Ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a trip teljes intenzitásában megismétlődik."
hu.wikipedia.org/wiki/Flashback
Van aki egy tehenet "flashelt", de ez nem azt jelenti, hogy mindenki tehenet fog látni, hanem láthat bármit, mindenki mást! Ezért is veszélyes.
"Ozzy Osbourne néha még mindig érzi az LSD utóhatásait, pedig már a Black Sabbath hőskorában felhagyott a szerrel. „Néha még mindig visszajön a dolog... Én ezt az állapotot az imbolygásomnak hívom. Egy ilyen flash alkalmával minden egyes apró probléma kikészít, és a világ végének tűnik", vallotta be Ozzy a The Pulse Of Radiónak."shockmagazin.hu/hirek/ozzynak-meg-ma-is-vannak-lsd-flashbackjei
"A használók egy része - főleg a megrögzött hallucinogén szer (főképpen LSD) fogyasztó - többszöri "flashback"-eket élhet át a szer fogyasztásának abbahagyása után is. A flashback-ek hasonlóak az eredeti élményhez, de annál kevésbé intenzívek. Általában a flashback-ek 6-12 hónap után már nem jelentkeznek, de akár 5 évvel az LSD utolsó használata után is viszszatérhetnek, főleg ha a használó súlyos szorongásban, vagy más mentális rendellenességben szenved."
www.dr.info.hu/drinfo/sid/print2/lid/print/pid/0/betegsegKonyvProperties/oid/0/KonyvReszegyseg.4_2587;jsessionid=2E0CC7BD76DC4620643B57D5C79109E8
Ez egy rendkívül veszélyes méreg, az alkoholnál és a dohánynál sokkal durvább!

Én nem terrorizállak, mert én elfogadom a többség akaratát, amelyek a demokratikus keretek között hozott döntések során megjelennek.
Aki nem fogadja ezt el, az te vagy, egy törpe kisebbség szitkozódó embere, és ezzel akarod terrorizálni a többséget.

A racionális az lenne, ha a legális drogokat is betiltanák, mert semmilyen mérget nem engedünk forgalmazni, mert ezek károsak. Vagy pedig az összes mérget engedélyeznénk, ami csak létezik a földön, mondván, hogy mindent szabad és nem lehet különbségeket tenni , ha egyszer már a legális mérgek forgalomban vannak.
Mivel az alkoholt, a dohányt és a koffeint nem lehet betiltani, felettébb racionális okoknál fogva, ezért nem lépünk rá a másik útra sem, hogy minden más mérgeket engedélyezzünk.
Ha ez szerinted nem racionális, akkor az a te bajod, mert nem te fogod megmondani, hogy mi a racionális. A többség szerint az a racionális, hogy ezen három szer kivételével tiltottak a mérgek.
Pont.

rasztaszív 2015.01.19. 23:54:08

@bélaybéla: a függőség az lsd-nél úgy jelenik meg,hogy fizikai függőség nincs,a pszichikai függőség lehetősége pedig éppen a szer sajátossága(a kialakuló tolerancia,a hatás elmaradása) által korlátozott.
senki nem mondta,hogy nincs flashback.csak pár apróság nem stimmel.például nem véletlenszerű.
"Általában alkohol, marihuána vagy koffein fogyasztása, illetve stressz vagy álmosság idézi elő."
hu.wikipedia.org/wiki/LSD
másrészt maga a jelenség lsd használata nélkül is megtapasztalható,de aki az lsd intenzitását megismeri,az azután ahhoz hasonlítja.más esetleg vallást csinál belőle.na,nekik méreg ez.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.20. 00:04:52

@rasztaszív: Tehát van függőség!
Az általában szó mit jelent?
Nem azt, hogy mindig! Szóval, bármikor kialakulhat. Egyébként meg bőven sok az is ,ha "általában" ekkor alakul ki, mert akkor koránt sem ártalmatlan a méreg. Sok a vallásos ember, így ezért sem forgalmazható!
Tehát nem felel meg az lsd a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak. Ergo nem forgalmazható!
Mit akarsz még?
Nem szégyenled magad, hogy mérgek mellett kardoskodsz itt ország világ előtt? Én elsüllyednék helyetted a szégyenemben!

rasztaszív 2015.01.20. 00:53:14

@bélaybéla: az agytudósod közléséhez képest azért kicsit más a kép.
a racionális szabályozás nem a vallásos emberek érdekeit sértené,hanem a vallásból élőkét.hatalmas különbség.
ha nem a pszichoaktív hatás a megítélés alapja,hanem csak a racionális tényezők,akkor a tiszta lsd az egészségügyi elvárásoknak sok legális szernél jobban megfelel.
ami méreg a parazitának,gyógyszer a gazdatestnek.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.20. 14:23:00

@rasztaszív: Nem más a kép, mert az agy ugyanolyan maradt, mint amilyennek bemutatta a kutató. A függőség is megjelenik, mert ezen az elven működik minden drog.
A pszichoaktív hatás is a megítélés részét kell, hogy képezze, ha az veszélyes, mert embereket kell kórházba szállítani miatta és a használat elmúltával jóval később is "flashek" jelentkeznek.
Az lsd tehát semmiképpen sem felelne meg a táplálékkiegészítőkre vonatkozó racionális szabályoknak.
A csupán csak te általad "racionálisnak" kikiáltott szabályozás meg, amelyet te szeretné, minden ember érdekét súlyosan sértené, mert temérdek , az alkohollal egyenértékű méreg kerülhetne forgalomba , amelyek az embereket mérgeznék meg és nem a parazitákat.

rasztaszív 2015.01.20. 20:43:58

@bélaybéla: persze,az agy ugyanolyan,csak a szer hatása más.és pont arról van szó,hogy az lsd más elven működik,és nem addiktív a tudósod által vizionált módon.de süketelj csak.
persze,ha veszélyes,azt is figyelembe kell venni.szépen össze kell hasonlítani az elérhető baleseti statisztikákat,nyilván a legális szerekhez,elfoglaltságokhoz viszonyítva.a "flashback" veszélyességének bizonyításához viszont nem ártana néhány olyan eset,amikor balesetet okozott.
az emberek most is mérgezik magukat,és parazita érdekek teszik lehetetlenné a racionális megközelítést,és a károk csökkentését.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.20. 21:37:32

@rasztaszív: Abból a szempontból nem működik másként, mint amit az agykutató bemutatott, hanem más szereknek erősebb a hatása, és vannak , amelyeknek meg gyengébb, mert erősebb (fizikai) függőséget okoznak.
A legális drogokhoz, úgy mint az alkoholhoz például, nem lehet hasonlítani, mert mint mondottam volt :"Mivel az alkoholt, a dohányt és a koffeint nem lehet betiltani, felettébb racionális okoknál fogva, ezért nem lépünk rá a másik útra sem, hogy minden más mérgeket engedélyezzünk."
Tehát csak olyan táplálékkiegészítőkhöz(!) lehet hasonlítani az lsd-t, amelyek már kaphatóak a boltokban.
Amelyik szernek ilyen hatásai vannak, lehetnek, azt nem szabad forgalmazni, függetlenül a baleseti statisztikáktól.
Baleseti statisztikát egyetlen táplálékkiegészítő forgalomba helyezése előtt sem szoktak készíteni, mert akkor már késő cselekedni, amikor ennek következtében meghaltak egyesek. Tehát nagyon is ártana, ha előbb engedélyeznénk a szereket, mondván, hogy majd a baleseti statisztikák után eldöntjük , hogy mi a helyzet. Úgyhogy ez nonszensz!
Most is mérgezik magukat az emberek , éppen ezért elég az embereknek ez két-három legális drogméreg, amelyeket forgalmaznak, mint daganatos és egyéb betegségeket okozó szereket. Ez a racionális, és nem az , amit te szeretnél!

rasztaszív 2015.01.21. 01:24:37

@bélaybéla: pont abból a szempontból működik máshogy.de csak hablatyolj.
a legális szerekhez kell hasonlítani a többit,még akkor is,ha te logikai képtelenségeket mondottál volt.
ha pedig egy szer veszélyességére hivatkozol,akkor azt valamivel alá is kéne támasztani.ha nem megy,nem segít a szófosás.
kevésbé káros szereket tiltani semennyire nem racionális.csak a te feje tetejére állított világodban.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.21. 12:06:18

@rasztaszív: Nem működik másképp, mert erről már felvilágosítottalak egyszer:
"Az LSD hatása a noradrenalinnal,dopaminnal, szerotoninnal való kémiai hasonlósága alapján a szimpatikus, a dopaminerg rendszer,és a szerotonin-receptorok izgatásán alapul.
Gátolja a szerotonin felszabadulását, és így fokozza a szerotonin koncentrációt az idegsejtekben, hatásai kiszámíthatatlanok. Rövid idő alatt kialakítja a toleranciát és lelki függőséget"
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qEb9JZ4vCHYJ:www.elettanmsc.pminfonet.com/301%2520Kabitoszerek.ppt+&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Tehát így működik és kész, nem tud másképp működni!

A legális táplálékkiegészítőkhöz lehet csak hasonlítani! Az alkoholhoz és a dohányhoz nem!

Már alátámasztottam a veszélyességét temérdek információval, idézetekkel, sőt videós beszámolókkal stb.

Káros szereket tiltani rendkívül racionális dolog, még akkor is ha "kevésbé" károsak, ha egyszer károsak.
A három engedélyezett szer pedig a kivételek kategóriába esnek az ismertetett racionális okok miatt!
Ez a józan paraszti észmenet!

rasztaszív 2015.01.21. 14:17:51

@bélaybéla: "Az LSD fogyasztását követően azonnal kiépül az erős tolerancia, amely 3-4 napig tart, utána eltűnik. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban bevett újabb adagnak nincs, vagy csak jelentéktelen a hatása. Ha a tolerancia megszűnt, a régi adag ismét kiváltja ugyanazt a hatást, tehát nincs szükség az adag folyamatos emelésére."
"Fizikai függőség az LSD-vel szemben nem épül ki, még hosszan tartó, rendszeres használat esetén sem."
www.medimix.hu/cikk.php?cid=228
"Pszichológiai függőséget alakíthat ki, azonban mivel rövid távon a tolerancia nagyon erős, erre kevés a reális esély. Testi függőséget (addikciót) nem okoz."
"Jelenleg nincs dokumentált LSD túladagolás okozta haláleset. Testileg jól tolerálható és nincs bizonyíték hosszútávú testi elváltozásra az agyban, vagy más szervekben"
hu.wikipedia.org/wiki/LSD
az a gyanúm,egész egyszerűen nem vagy képes felfogni,mit jelent itt a "tolerancia" szó.pedig átlagos iq-val már könnyen megérthető.

mióta bizonyítanod kéne,csak hablatyolsz.sokat mondó...

a magyar jogrendben nincs semmi olyan általános érvényű szabály,ami alapján a dohány,a kávé,és az alkohol tiltott lenne,tehát nem kivételek semmilyen módon.ez az alaphelyzet,hogy ezeket lehet forgalmazni.tehát ezekhez kell hasonlítani a többi szert.a te feje tetejére állított logikádnak semmi köze a józan paraszti észhez.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.21. 14:42:57

@rasztaszív: A medimix, mint már ezt is mondottam: nem hiteles forrás! "Semmiféle név, aláírás nem szerepel alatta, úgyhogy ez nem hiteles és semmi bizonyító ereje nincsen!
Olyan, mintha te írtad volna!"
Ami hiteles, azokat én csokorba gyűjtöttem neked:"Gátolja a szerotonin felszabadulását, és így fokozza a szerotonin koncentrációt az idegsejtekben, hatásai kiszámíthatatlanok. Rövid idő alatt kialakítja a toleranciát és lelki függőséget"
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qEb9JZ4vCHYJ:www.elettanmsc.pminfonet.com/301%2520Kabitoszerek.ppt+&cd=10&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

"Az LSD még egy „tulajdonsága”, amely ennek a kábítószernek a természetéből adódik, hogy a fogyasztás után Flashback-et tapasztalhat a személy. Ez a használat hirtelen, véletlenszerűen újbóli átélését jelenti. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy éppen egy „tiszta” állapotban autót vezető személy előtt hirtelen egy óriási tehén jelenik meg. Ezt ugyan úgy valóságosnak és jelen idejűnek éli meg, mint amikor LSD-t használt, és most sem fog másképp cselekedni, mint amit akkor tett volna: valósnak hiszi, ezért cselekszik, melynek eredménye súlyos, halálos autóbaleset is lehet...
Az LSD használói is hozzászokhatnak a szerhez, tehát ennek a drognak a szedése is függőséget okoz"
narconon.hu/droginfo/lsd.html

Persze, hogy nincs olyan szabály, ami alapján a dohány , alkohol, kávé tiltott lenne, mert ezek nem tiltottak, hanem engedélyezettek.
Viszont minden más szernek, ezek kivételével ,meg kell felelniük a szabályoknak, előírásoknak, így a fogyasztásra szánt lsd-nek a táplálékkiegészítőkre vonatkozó elvárásoknak.
Mivel ennek nem tud megfelelni, ezért tiltott az lsd.
Ezekhez a kivételekhez tehát semmilyen szert nem kell hasonlítani és nem is hasonlítunk, mert ha így tennénk, akkor a világ összes mérgét forgalomba lehetne helyezni, ha nem mérgezőbbek az alkoholnál és a ciginél.
Ezt viszont a józan ésszel ellentétes dolog lenne, ezért ilyet mi nem teszünk.

rasztaszív 2015.01.21. 15:36:31

@bélaybéla: te már csak tudod,mi a hiteles...:)nyilván a "404 Not Found",meg a szcientológia...:)
mondtam már:bizonyított eseteket mutass,amikor a "flashback" balesetet okozott,és ne a szcientológusok által vizionált tehenekkel gyere.
úgy racionális,ha a szereknek ugyanazon racionális kritériumoknak kell megfelelnie.de mivel a józan észhez nincs közöd,ezért te ilyet nem tennél...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.21. 18:43:31

@rasztaszív: Ez a link már valóban nem működött, ezért adok másikat, hogy ne érje szó a ház elejét!
"Összefoglalásképpen •Az álboldogságot kiváltó drogok hatásmechanizmusára tehát az jellemző, hogy a boldogságpályát izgalomba tudja hozni. •DE! Ennek nem lesz olyan emléknyoma, amely segítségével újra és újra az emlék felelevenítésével pozitív érzések lennének úrrá az egyénen. Újra és újra a drogokhoz kell nyúlnia, hogy rövid időre örömérzése legyen."
slideplayer.hu/slide/1950580/
"Gátolja a szerotonin felszabadulását, és így fokozza a szerotonin koncentrációt az idegsejtekben, hatásai kiszámíthatatlanok. Rövid idő alatt kialakítja a toleranciát és lelki függőséget"
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:qEb9JZ4vCHYJ:www.elettanmsc.pminfonet.com/301%2520Kabitoszerek.ppt+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
Tehát a te általad adott forrás teljesen hiteltelen, mert semmiféle név, aláírás nem szerepel alatta! Az enyémek ellenben tökéletesen hitelesek.
Mondtam már, hogy nem szükséges megvárni, amíg bekövetkezik a baleset, mert:"Baleseti statisztikát egyetlen táplálékkiegészítő forgalomba helyezése előtt sem szoktak készíteni, mert akkor már késő cselekedni, amikor ennek következtében meghaltak egyesek. Tehát nagyon is ártana, ha előbb engedélyeznénk a szereket, mondván, hogy majd a baleseti statisztikák után eldöntjük , hogy mi a helyzet. Úgyhogy ez nonszensz!"

Csupán csak te szerinted ez a racionális, mert ez a te racionalitásodon alapul, amely szubjektív és feje tetejére állított! Míg mások szerint, az emberek többsége szerint, pedig ez a helyzet áll fenn: "Káros szereket tiltani rendkívül racionális dolog, még akkor is ha 'kevésbé' károsak, ha egyszer károsak.
A három engedélyezett szer pedig a kivételek kategóriába esnek a már egyszer ismertetett racionális okok miatt!
Ez a józan paraszti észmenet!"

rasztaszív 2015.01.21. 19:32:56

@bélaybéla: jó,már látom,a "tolerancia" szó jelentését az adott vonatkozásban képtelen vagy felfogni.pedig az első idézetedet natúr értelmetlenné teszi,a másodiknak más értelmet ad.amiről egyébként,nagyon jellemző módon,megint lemaradt a mondat vége:"fizikai függőségre azonban nem hajlamosít"...
az általam linkelt egy orvos honlapja,ott a név,a cím,telefonszám,email...csak te nem tudsz olvasni.

tehát egy puszta feltételezés legyen a tiltás alapja?ez megint olyan bélaybéla-féle racionalitás...:)

a saját sületlenségeid idézgetése meg aztán különösen hiteles...:)főleg,hogy már tisztáztuk:az engedélyezett szerek semmilyen módon nem kivételek,hanem ez az alapeset,hogy lehet forgalmazni őket.de mit zavar az téged,ha már meg lett cáfolva a hablatyod...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.21. 21:18:58

@rasztaszív:
Nem tesz semmi semmit értelmetlenné, mert a függőség az kialakulhat. Ezt nem cáfolja a te általad idézett honlap sem:
"A pszichikai függőség veszélye természetesen fennáll."
Csak ezt elfelejtetted idézni!
Mi a feltételezés?
Megvizsgálták a szert és erre a következtetésre jutottak:
"1-2 órás boldogságérzet, és eufória nagyon súlyos szívritmuszavart, szorongást és depressziót válthat ki használójánál"
"Az LSD egyre sokasodó "rossz utazások", a szer hatása alatt elkövetett öngyilkosságok miatt a 60-as években betiltották."

"Az LSD használatát követően hónapok, sőt évek múlva is előfordul a flashback jelensége, mikor a korábbi „utazás” élményei néhány percre beugranak"

Részletek: www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/1997/drogok-es-veszelyeik-az-lsd

"az LSD használata szerepet játszhat elmebetegségek (paranoia, skizofrénia) kialakulásában, felszínre hozásában"
www.vac.hu/kef/index.php?page=enciklopedia

Vagyis ilyen szer nem forgalmazható.

Alapesetben forgalmazhatóak a legális drogok és egyben kivételek is az alól a szabály alól, hogy egészségre káros és függőséget okozó szerek nem forgalmazhatóak. Tehát ezeken kívül más egészségre ártalmas és függőséget okozó szer nem forgalmazható.
Semmit sem tudsz cáfolni!

Siphersh 2015.01.21. 22:32:55

@bélaybéla: A környezetváltozás is szerepet játszhat az elmebetegségek kialakulásában, felszínre hozásában, elköltözni mégse tilos.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.21. 23:31:08

@Siphersh: Az elutazás alapvető önrendelkezési joga az embereknek. Tanulmányozd az AB határozatát!

Míg a drogról ezt mondotta ki az AB: "A kábítószer-fogyasztás
megengedése tehát pontosan az önrendelkezési jogot iktatná ki
az egyén életéből, amennyiben az a kábító hatású anyag
befolyása alatt lévő és rabjává vált személy korlátozott
döntéshozatali képessége iránti közömbösséget jelentené"

"az egyént megillető önrendelkezési jog
gyakorlása is csak alkotmányos keretek között történhet, s
ehhez a kábítószer használata, az önbódítás nem tartozik
hozzá, különös tekintettel annak sokrétű, magas kockázati
szintet jelentő ún. váltóhatásaira, a szociális és a
közbiztonságot érintő következményeire."

"a kábítószerrel
visszaélésre vonatkozó rendelkezéseivel a lakosság egészét
kívánja megvédeni a kábítószerekből származó veszélyektől,
még azon az áron is, hogy az egyén cselekvési szabadságát
saját eszközeivel, a büntetés kilátásba helyezésével
korlátozza. "

"Önmagának mindenki árthat, s vállalhat
kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős
döntésre. "

"A tudományos ismeretek jelenlegi szintjén csak az
állítható teljes bizonyossággal, hogy a különböző szerek és
anyagok élettani és biológiai hatásai az agy működési
zavarait előidézve az egyén tudatállapotát módosítják. A
kémiai gátak sérülése vagy lebomlása folytán az érintett
időlegesen nem, vagy nem teljes intenzitással képes
kontrollálni gondolatait, viselkedését, magatartását,
értékrendjét. Az agyban létrehozott pusztítás és a
homeosztázis megbomlása következtében az egyén a közvetlen
hatás elmúltával is egyre kevésbé ura cselekedeteinek "

"az önsorsrontó magatartások kapcsán
is minden tekintetben „meghúzza azt a szélső határt, amelynek
áthágását a társadalom már nem tűri el.”

Volt idő, amikor az elköltözés is tiltott dolog volt, mert az emberek röghöz voltak kötve. Nem is olyan régen pedig az országból volt tiltott dolog elköltözni, "disszidálni".
Mindent be lehet tiltani és mindennek az ellenkezőjét is, ha az az emberek hagyományaival nem egyezik, erkölcseit, szokásait súlyosan sérti.

rasztaszív 2015.01.21. 23:34:34

@bélaybéla: mire is hivatkoztál?
"Újra és újra a drogokhoz kell nyúlnia, hogy rövid időre örömérzése legyen."
ez a tolerancia miatt az lsd esetében kizárt,mert így nem hat.csak nem jut el az agyadig.
a pszichikai függőség veszélye pedig még a csokinál is fennáll.
"A csokoládéfüggőség általában lelki függőség, ragaszkodás az édes ízekhez, a kényeztetéshez, ami a csokoládé varázsából adódik"
www.mindmegette.hu/csokolizmus-a-csokifuggoseg-46354
"A csokoládé kémiai addiktivitását tehát nem sikerült bizonyítani, viszont a csoki stimulálja az agyi jutalmazóközpontot, ez elég a lelki függőséghez."
www.nlcafe.hu/eletmod/20081208/a_csokolade_kemiaja_-_letezik-e_valodi_fuggoseg/
tiltsuk be!

nem nagyon tudod követni a dolgokat.vagy csak attól lesz amnéziád,ha szopásra állsz...:)azt állítottad,hogy a pszichoaktív hatás veszélyességének feltételezése is elég a tiltáshoz.szerinted ezt vizsgálni nem is kell.bizonyíték?összehasonlítás?minek?elég a feltételezés.béláéknál...
de a "flashback" által okozott balesetek felsorolásával is adós vagy még.gondolom,várhatom...

"Jelenleg nincs dokumentált LSD túladagolás okozta haláleset. Testileg jól tolerálható és nincs bizonyíték hosszútávú testi elváltozásra az agyban, vagy más szervekben"
hu.wikipedia.org/wiki/LSD

a legális szerek,mint alapeset,és kivétel egyszerre?ez egyre érdekesebb:)persze,lehetne kivétel,ha lenne olyan szabály,ami alól ki kéne venni.de nincs.tehát ez az alapeset,ezekhez kell viszonyítani.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.22. 13:34:12

@rasztaszív: Hogy lenne már kizárt, amikor az orvosok ezt állítják? A tolerancia csupán azt jelenti, hogy egyre nagyobb és nagyobb adagokat kell bevenni ugyanazon hatás kiváltásához.

A csokoládéhoz sem lehet hasonlítani a drogokat, mert nem egy kategória, a csokoládéban koffein van, amiről meg ugyebár már kimondotta egyszer a verdiktet a tisztel bíróság:
"A dohányzás és a koffein bódulatot, módosult tudatállapotot
egyáltalán nem hoz létre, vagyis az egyén szellemi,
cselekvési szabadságára semmilyen hatással nincs."
drogriporter.hu/drogjog/hatalyos/ab

A pszichoaktív hatást már megvizsgálták, ez nem feltételezés!
Amit a wiki ír, még kevés az üdvösséghez, ugyanis "rövidtávon" sem lehet semmilyen káros hatása a táplálékkiegészítőknek.
Hogyne lenne olyan szabály, ez a szabály az, ami a táplálékkiegészítőkre vonatkozik. Ennek kell megfelelni az anyagoknak.
Ennek nem tud megfelelni az alkohol , a dohány és a koffein, ezért ezen szerek kivételek ezen szabály alól, de a többi nem. "Ezekhez a kivételekhez tehát semmilyen szert nem kell hasonlítani és nem is hasonlítunk, mert ha így tennénk, akkor a világ összes mérgét forgalomba lehetne helyezni, ha nem mérgezőbbek az alkoholnál és a ciginél.
Ezt viszont a józan ésszel ellentétes dolog lenne, ezért ilyet mi nem teszünk.

rasztaszív 2015.01.22. 14:42:06

@bélaybéla: "Az LSD fogyasztását követően azonnal kiépül az erős tolerancia, amely 3-4 napig tart, utána eltűnik. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban bevett újabb adagnak nincs, vagy csak jelentéktelen a hatása.Ha a tolerancia megszűnt, a régi adag ismét kiváltja ugyanazt a hatást, tehát nincs szükség az adag folyamatos emelésére."
ez egy orvos véleménye.a te felfogó képességeddel vannak itt zűrök...

az lsd,és a csoki is csak pszichikai függőséget okoz,a tudatmódosítás pedig nem bűn.
a pszichoaktív hatás veszélyességét az alkoholéhoz lehet(és kell) hasonlítani,hiszen az is pszichoaktív,és legális.de egyelőre semmit nem produkáltál.

nos,akkor talán idézd azt a jogszabályt,aminek az alkohol,a dohány,és a kávé nem tud megfelelni.valamint azt is,ami kivétellé teszi őket.
a hablatyaid idézgetésével pedig ne röhögtess...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.22. 17:14:17

@rasztaszív: Ez sem zárja ki a függőség kialakulását, úgyhogy ezért is tiltott az lsd.
Mindent lehet mindenhez hasonlítani, nyugodtan megteheted, senki sem akadályoz meg ebben, de ez nem jelenti azt, hogy olyan új szereket kell megengedni, amelyek károsak vagy "kevésbé" károsak, mert ezt a táplálékkiegészítőkre vonatkozó elvárások nem engedik meg.
Ez éppen elég produkció ahhoz, hogy ne engedjük meg ezeket a mérgeket.
Annak nem tudnak megfelelni, hogy ne legyen egészségkárosító a hatásuk , ez tény, mert ez már rá is van írva a cigarettás dobozra, hogy mi a hatásuk:

"A dohánycégek is elkezdték a felkészülést arra, hogy másfél hónap múlva már csak olyan cigarettásdobozokat gyárthatnak, amelyeken a feliratok mellett képek is megjelennek. A cigarettásdobozok hátulsó oldalán rákos tüdő, műtőasztalon felnyitott mellkas, halottasházban fekvő ember, kiterjedt gégerákról és szájrákról készült felvételek is láthatók lesznek fekete háttér előtt."
index.hu/belfold/2012/07/13/rakos_tudok_es_szajak_kerulnek_a_cigisdobozokra/

kep.index.hu/1/0/179/1790/17907/1790721_daa1852d0614d3829c000dc80f63e169_wm.jpg

Itt vannak követelmények:
"A termék megfelelő
minőségét és veszélytelenségét biztosító rendszer ismertetése"
"A bejelentett, zöld pipával jelölt étrend-kiegészítők esetében a bejelentő által benyújtott dokumentumok, valamint a rendelkezésre álló, releváns tudományos információk, adatok alapján nem merültek fel olyan súlyos hibák az összetétellel, a termék várható hatásaival, a jelöléssel, és a címkén alkalmazott egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatban, amelyek alapján feltételezni lehetne, hogy a termék fogyasztása kockázatos lenne a fogyasztó egészsége szempontjából"
www.oeti.hu/?m1id=1&m2id=57

rasztaszív 2015.01.22. 20:21:50

@bélaybéla: ezen az alapon a csokit is be kellene tiltani.

megvan,mit mihez kell hasonlítani:az illegális szereket a legálisakhoz.csak te szeretnél mindent összezagyválni.

itt az összes engedélyezett étrend-kiegészítő:
www.oeti.hu/download/etrendabc.pdf
látod köztük a boltban kapható alkoholokat,cigiket,kávékat?valamilyen engedélyük,pedig,ugye,csak kell legyen?segítek megoldani a rejtélyt:ezek nem étrend-kiegészítők.nem nem tudnak,hanem nem kell megfelelniük ezeknek a jogszabályoknak.ahogy,például,a gyógyszertörvénynek sem.és nem kivételek,hanem a hagyományoknak,és a logikának egyszerre megfelelve élelmiszerek,illetve dohánytermékek.tehát az arra vonatkozó jogszabályoknak kell megfelelniük.ha a gyógyszertörvénynek kellene megfelelniük,illegális lenne minden élelmiszer.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.22. 21:03:04

@rasztaszív: Lehet, hogy azt is be kellene tiltani, de mivel a csoki fogyasztásának hagyományai vannak és szervesen beépült a mindennapjainkba és mindenki fogyasztja, ezért az is a kivételek közé került.

Azért nem kell megfelelniük, mert nem tudnak megfelelni, (de hagyományokkal rendelkeznek) ilyen egyszerű a magyarázat.
A dohánytermékhez nem hasonlíthatod azt, ami nem dohánytermék, ezt is tisztáztuk már. Az alkoholos italokhoz sem hasonlíthatod, ha nem tartalmaznak alkoholt. A kávétermékekhez sem, ha nem azok.
Minden újonnan forgalomba hozandó termékről először azt kell eldönteni micsoda:
"ha valaki valamely terméket forgalmazni szeretne, akkor azt táplálékkiegészítőként, füstölőként, kozmetikumként, tisztítószerként, gépjárműként stb. teheti meg."
A kávét is be lehetne sorolni az élelmiszerek, vagy a táplálékkiegészítők közé is.
Az alkoholt is be lehetne sorolni az italkészítmények, üdítők végső soron az élelmiszerek közé, vagy az táplálékkiegészítők közé.
A dohányt is az aromaterápiás cuccok közé.
Csak az a bökkenő, hogy ezen kategóriák feltételeinek nem felel meg egyik sem, ezért kivételt képeznek és külön, részükre kialakított kategóriába kerültek.
Azonban ezen kategóriák zártak, így oda más nem kerülhet be, mert tulajdonképpen kivételként hozták létre ezen kategóriákat.
Tehát hiába döngeted ezen zárt kapukat a mérgeiddel, azok oda semmiképpen nem kerülhetnek bé.
Pont és kész !

rasztaszív 2015.01.23. 00:34:20

@bélaybéla: persze,mindent be kellene tiltani.

a rájuk vonatkozó jogszabályoknak meg kell felelniük,és annak meg is felelnek.méghozzá úgy,hogy pont oda vannak besorolva,ahova valók.nem kivételek valamilyen ködös bélaybéla-féle szabály alól,hanem szabályozottan lehet ilyeneket forgalmazni.a dohány pedig natúr nem élelmiszer.
az illegális szerek más törvények miatt tiltottak,és pont ez az,aminek nincs értelme.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.23. 11:20:43

@rasztaszív: Nem kell betiltani mindent.
Én is azt mondom, hogy oda vannak besorolva, ahova valók, de ha megfelelnének a táplálékkiegészítőkre vagy az élelmiszerekre vonatkozó kritériumoknak, akkor oda is be lehetne sorolni őket, és nem lenne szükség külön, rájuk szabott kategóriákra, amelyben jelenleg is vannak.
A dohányt nem az élelmiszerek közé lehetne besorolni, hanem az aromaterápiás cuccok közé, ha megfelelne oda.
Az illegális szerek azért tiltottak, mert nem felelnek meg a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak, mert ha megfelelnének, akkor senki sem tiltaná őket és lehetne forgalmazni az üzletekben.
Vidd be tehát az általad forgalmazni kívánt szereidet az Oetibe és majd ott megvizsgálják, hogy megfelel e a szabályoknak, előírásoknak. Minden szerrel így járnak el és senki rajtatatok kívül nem akarja az áruját mindenáron az alkoholtermékek vagy a dohánytermékek közé beerőszakolni. Te sem lehetsz kivételezett, úgyhogy menj csak szépen oda hozzájuk, biztos kedvesek lesznek és megértőek!

rasztaszív 2015.01.23. 11:56:23

@bélaybéla: az alkohol és a kávé élelmiszer,és ez a kategória nem miattuk lett kitalálva.a dohányt pedig nem megeszik,ezért nem lehet élelmiszer.
az illegális szereket nem a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírások miatt tiltják,hanem a drogtörvények mellékletét képező listán vannak felsorolva.ha egy szer ezen a listán szerepel,az oeti az egészségkárosító hatás vizsgálata nélkül,a listán való szereplése miatt nem engedélyez(het)i. ha ez a lista nem lenne,akkor dönthetne az oeti.
próbálok megértő lenni veled...

Siphersh 2015.01.23. 13:53:16

@bélaybéla: Igaza van a Rasztaszívnek, az illegális drogok jogilag attól illegálisak, hogy rajta vannak egy listán. És ezt a listát, ezt a kivételezést se nem tudományos vizsgálat, se nem társadalmi akarat nem alapozta meg, hanem a hatvanas években a kommunisták szolgai módon átvették az ENSZ-től.

"Az alkoholfogyasztás kockázatai pedig a függőség kialakulásához szükséges mennyiség és időtartam jelentősen eltérő volta miatt messze elmaradnak a kábítószerek okozta veszélyektől, s a fogyasztás azonnali következményei is kevesebb kockázattal járnak."

Ezt azért mondja az Alkotmánybíróság, mert (ahogy azt az indoklás ki is jelenti) a büntetőjogi szükségesség és arányosság alkotmányossági követelménye miatt alkotmányellenes lenne egy károsabb drogot enyhébben kezelni, mint egy kevésbé káros drogot. Ezért nem vett igénybe szakmai konzultációt, kivételes módon, amikor meghozta ezt a döntését. Mert hazudnia kellett, hogy fenntartsa a törvény alkotmányosságának a látszatát.

És ha arra kíváncsi az ember, hogy hogyan néz ki ez az alkotmányossági kérdés a tudományos valóság fényében, akkor meg lehet nézni, hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző drogok károsságai valójában:

www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(07)60464-4/fulltext

www.sg.unimaas.nl/_OLD/oudelezingen/dddsd.pdf

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.23. 21:42:46

@Siphersh: Dehogynem alapozta meg, hiszen idéztem nektek, hogy milyen hatásokat észleltek az orvosok.
Ennek a töredéke is elég, hogy ne feleljenek meg.
Ezen eredmények alapján vettek át, amit átvettek, ha "átvettek" a magyar szabályozók.
"miatt alkotmányellenes lenne egy károsabb drogot enyhébben kezelni, mint egy kevésbé káros drogot."
A már legális drogokra ez ismételten nem vonatkozik, csak a még nem legálisakra, mert a legálisak fogyasztása engedélyezett, mert fogyasztásának hagyományai vannak; úgyhogy súlyos tévedésben leledzel!
Nem hazudott itt senki semmit, hanem te hagyod figyelmen kívül azt, hogy ezeket már nem kell hasonlítani a még nem legális drogokhoz. Ilyen egyszerű és nagyszerű:
"Kezelésük már
csak azért sem vonható a kábítószerekkel egy tekintet alá,
mert az ezen anyagokról rendelkezésre álló ismereteink
alapján – mind az akut, mint a késői hatás tekintetében –
használatuk következményei azoktól jelentősen eltérnek."
Úgyhogy nem kell megnézni sem semmit, mert külön kezelést igényelnek, és nem vonhatók egy tekintet alá sem a legális drogok a illegálisakkal.
Tehát senki sem kíváncsi a linkjeidre, mert nem relevánsak.
@rasztaszív:
Az alkohol az alkoholtermék, amelyre eltérő szabályozások érvényesek, a kávé és egyéb termékek, amelyek koffeint tartalmaznak külön kategóriát ugyan nem képeznek, de mivel a koffein engedélyezett, ezért fel kell tüntetni a terméken, hogy az koffeint tartalmaz, amely elkülöníti őket a normál termékektől.
A dohány pedig lehetne aromaterápiás szer.

Azért vannak a listán a szerek, mert evidens, hogy nem felelnek meg a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásnak, nevezetesen, hogy :(Itt vannak követelmények:)
"A termék megfelelő
minőségét és veszélytelenségét biztosító rendszer ismertetése"
"A bejelentett, zöld pipával jelölt étrend-kiegészítők esetében a bejelentő által benyújtott dokumentumok, valamint a rendelkezésre álló, releváns tudományos információk, adatok alapján nem merültek fel olyan súlyos hibák az összetétellel, a termék várható hatásaival, a jelöléssel, és a címkén alkalmazott egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatban, amelyek alapján feltételezni lehetne, hogy a termék fogyasztása kockázatos lenne a fogyasztó egészsége szempontjából"
Az oeti sok esetben máskor is lista alapján dönt, mert nem szükséges mindig megvizsgálni újólag mindent, ha egyszer már ismertek a szerek és tulajdonságaik. Úgyhogy ez sem jelent semmit, mert ez bevett gyakorlat.
Ha te viszont mégis úgy gondold, hogy az általad forgalmazni kívánt szer mégis megfelelne az előírásoknak, akkor kezdeményezd a szer felülvizsgálatát , hogy még egyszer ellenőrizzék, hátha mégis megfelelne a fenti követelményeknek.
Tehát ne velem legyél megértő, hanem menj el az Oetibe és ott kell megértésre bírnod az illetékeseket!

rasztaszív 2015.01.23. 22:24:33

@bélaybéla:sem az oeti-nek,sem a táplálékkiegészítőkre vonatkozó előírásoknak semmi köze a listához - csak egy iciri-picirit lassú a felfogásod...
kell hozzád a megértés...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.23. 22:36:31

@rasztaszív: Szerintem meg nyilvánvaló, hogy van, mert nem felelnek meg a követelményeknek; ezt még a vak is látja.
Ezért a listán szereplő szerek nem mennek át a követelményrendszer szigorú feltételein és tiltottak.
Ha mégsem értesz ezzel egyet, akkor kérj szakvéleményt a szeredről az Oetiben, hogy megfelel-e ennek:"A bejelentett, zöld pipával jelölt étrend-kiegészítők esetében a bejelentő által benyújtott dokumentumok, valamint a rendelkezésre álló, releváns tudományos információk, adatok alapján nem merültek fel olyan súlyos hibák az összetétellel, a termék várható hatásaival, a jelöléssel, és a címkén alkalmazott egészségre vonatkozó állításokkal kapcsolatban, amelyek alapján feltételezni lehetne, hogy a termék fogyasztása kockázatos lenne a fogyasztó egészsége szempontjából."
Tehát csupán az egészségkárosítás kockázata(!) is kizáró tényező, nemhogy az a tény, hogy ezek nyilvánvalóan egészségre ártalmasak, amelyekről tudomása van a szakembereknek.

rasztaszív 2015.01.23. 23:36:23

@bélaybéla: sajátos logikád szerint akkor nyilván a repülőbenzinre,vagy éppen a tejre vonatkozó előírásoknak is köze van a listához,hiszen azoknak a követelményeknek sem felelnek meg az illegális szerek.biztos azért tiltottak.
az illegális szerek éppen úgy nem táplálékkiegészítők,mint a cigi,az alkohol,vagy a kávé.ez csak a te mániád.rólad kéne szakvéleményt kérni...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.24. 12:37:55

@rasztaszív: Köze bizony, mert ha a listán lévő szerek nem felelnek meg a tejre vagy a repülőbenzinre vonatkozó előírásoknak, akkor erről tudomásuk van, kell, hogy legyen az engedélyezőknek, és nem fogják megengedni, hogy ezeket ilyen módon forgalomba hozzátok., vagy bele keverjétek a tejbe, benzinbe.

Te tudod, hogy micsodák akkor az illegális szerek, ha nem táplálékkiegészítők, akkor nyilván repülők vagy ufók. Én meg tudom,hogy nem dohánytermékek, nem is alkoholok, és nem is kávék. A táplálékkiegészítők kategóriájába sok minden belefér, ezért javasoltam neked, hogy ott próbálkozz, ha forgalmazni szeretnétek valamit. Ez azonban nem kötelező, lehet, hogy a tisztítószerek között is elmenne némelyik!

Például itt van ez is ni:
"A Cola kiváló wc-kagyló tisztító: öntsön bele egy dobozos Cola-t a kagylóba és hagyja ezt a csodaszert egy órán át hatni, utána öblítse le. A kagyló maradéktalanul tiszta lesz."
www.kincseslada.hu/aktualis/content.php?article.42

rasztaszív 2015.01.24. 14:12:57

@bélaybéla: a listán szereplő szereket most eleve nem lehet forgalomba hozni,viszont ha mindenre a repülőbenzinre vonatkozó szabályok számítanának,minden illegális lenne,aminek nem elég magas az oktánszáma.itt csak te kevered a dolgokat...:)

én meg tudom,hogy az alkohol,a dohány,és a kávé nem táplálékkiegészítők,tehát amit ezekhez hasonlítunk,annak sem a táplálékkiegészítőkre vonatkozó szabályoknak kell megfelelnie.éppen úgy,ahogy nem is a repülőbenzinre vonatkozó szabályoknak.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.24. 15:11:57

@rasztaszív: Nem lehet a listán szereplő szereket hasonlítani, nem bizony, mert eleve nem felelnének meg sehová sem, se repülőbenzinnek, se tejnek, se semminek.
Nem kell, hogy mindenre a repülőbenzinre vonatkozó szabályok számítsanak, hanem nektek kell először azt eldönteni, hogy a szereiteket, a szarjaitokat hová szeretnétek beiktatni. Én a pöcegödörbe javaslom őket, oda meg fognak felelni, csak kérvényezni kell! Az alkoholhoz és a dohányhoz, kávéhoz nem lehet hasonlítani semmit sem. Ezekhez csak azt lehet hasonlítani, ami alkohol, dohány vagy kávé! Hiába döngeted ezen kapukat a szarjaid előtt: azok zárva maradnak,-de hát ez erről is felvilágosítottalak már.

rasztaszív 2015.01.24. 16:13:01

@bélaybéla: mondjuk,ahhoz,hogy kiderüljön,megfelelnek-e,először össze kell hasonlítani.a logika továbbra sem az erősséged...

ami nem egészségkárosítóbb,és addiktívabb a legálisan forgalmazott szereknél,az ilyen szempontból megfelel az azokra vonatkozó szabályoknak.és éppen ezért erőlködsz,hogy nehogy így ítéljük meg őket.csak a magyarázataid sántítanak nagyon,hogy miért kellene más szabályoknak megfelelniük...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.24. 17:32:26

@rasztaszív: Össze bizony! Mindennel összehasonlíthatod, kivéve az alkohollal, a dohánnyal és a kávéval, mert ezek zárt kategóriák, ide nem kerülhet semmi más bé, csak ezek. Ugyanis így döntött ama bizonyos nevezetes bíróság!
"Kezelésük már
csak azért sem vonható a kábítószerekkel egy tekintet alá,
mert az ezen anyagokról rendelkezésre álló ismereteink
alapján – mind az akut, mint a késői hatás tekintetében –
használatuk következményei azoktól jelentősen eltérnek."

Tehát "külön kezelést igényelnek, és nem vonhatók egy tekintet alá sem a legális drogok a illegálisakkal."

Én nem erőlködök tehát, hanem ez a verdikt, amit el kell fogadni mindenkinek, mert ez egy bírósági határozat, úgyhogy kuss legyen!
Minden más kategóriákban azonban bátran próbálkozhatsz, ha megfelelnek oda, akkor senki sem fogja eltiltani őket!
Én a pöcegödröt javaslom ezeknek továbbra is!

rasztaszív 2015.01.24. 18:08:58

@bélaybéla: hablaty.az alkohol,és a kávé élelmiszer,és bárki forgalomba hozhat új élelmiszereket.semmi nem tiltja.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.24. 21:23:27

@rasztaszív: Speciális élelmiszerek, amelyekre eltérő szabályozások vonatkoznak és nem kell megfelelniük sem azoknak a kritériumoknak, amelyeknek az egyéb élelmiszereknek és táplálékkiegészítőknek viszont meg kell felelni.
Úgyhogy akármilyen új élelmiszereket nem hozhatsz forgalomba, csak olyanokat, amelyek az egészség szempontjából kockázatot nem jelentenek.

rasztaszív 2015.01.24. 22:25:56

@bélaybéla: a kenyérnek sem kell megfelelnie a tejre vonatkozó speciális szabályoknak.nincs olyan általános szabály,hogy ne lehetne egészségre káros szereket forgalmazni.ezért forgalmazhatóak,nem azért,mert kivételek lennének.az egyes speciális termékkörökre vonatkozó szabályok nem általános szabályok.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.24. 23:05:52

@rasztaszív: A kenyérnek és a tejnek és a többi élelmiszereknek is megkell felelnie az alapvető elvárásoknak, nevezetesen :
"az élelmiszer nem veszélyezteti a végső fogyasztó egészségét, ha azt a rendeltetési célnak megfelelően készíti el és fogyasztja."
Valamint ezen kívül meg kell még felelnie a Magyar Élelmiszerkönyv az élelmiszerek minőségét szabályozó előírásainak.
tamop.ofe.hu/inet/osszefogas/hu/modul/hasznos/food/food03.html#smalltitle_6
Úgyhogy ezt is csúnyán benézted, mert a mérgeidet akkor sem hozhatod forgalomba!

rasztaszív 2015.01.25. 00:02:27

@bélaybéla: amit idéztél,az az élelmiszer-biztonság fogalom meghatározásának egy kiragadott részlete,nem az élelmiszerekre vonatkozó általános szabály.
úgyhogy megint csak patkánykodni próbáltál - de nem néztem be...:)

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.25. 01:22:43

@rasztaszív Minden élelmiszerre az Élelmiszerkönyv előírásai vonatkoznak. Az élelmiszer- biztonság fogalmát pedig azért hozták létre, hogy azt (élelmiszer biztonságot) érvényesítsék az élelmiszerek esetében.
Ennek módozata az élelmiszerlánc:"A minőségirányítási rendszeren belül a HACCP az élelmiszerbiztonság megvalósításának egy-egy termékre jellemző tervét adja meg, a szükséges speciális tevékenységeket, erőforrásokat és a tevékenységek sorrendjét határozza meg."
mmfk.nyf.hu/min/mgmodul/21.htm

A jogszabály is ezt, mint célt fogalmazza meg:
"A törvény célja:
a) a végső fogyasztók egészségének, a fogyasztók és az élelmiszer-vállalkozások érdekeinek védelme, valamint a biztonságos, illetve a megfelelő minőségű élelmiszer előállításához, továbbá az élelmiszerek nemzetközi kereskedelméhez szükséges garanciák biztosítása;"
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0800046.TV

Tehát a az élelmiszer-biztonság nem csak egy fogalom, hanem ez a cél. Ha ennek a célnak a mérged nem tud megfelelni, akkor nem hozhatod azt forgalomba!
Ennyire egyszerű , érthető és világos, valamint természetesen racionális is!

rasztaszív 2015.01.25. 01:47:44

@bélaybéla: nincs olyan általános szabály,ami miatt ne lehetne egészségre káros dolgokat forgalmazni.ha lenne,azt linkelnéd,nem mindenféle hablatyot.és nem próbálkoztál volna be a patkány félrevezetéseddel.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.25. 13:37:34

@rasztaszív: Dehogy nincs, hiszen itt linkeltem a törvényt és idéztem belőle, hogy a törvény célja a a fogyasztók egészségének a védelme, ami nem jelent mást, mint azt, hogy a fogyasztók egészségére káros termékeket az élelmiszerek láncszerű követésével, ellenőrzésével kiszűrik, és azok nem tudnak megfelelni a követelményeknek. Így a drogjaid sem tudnak megfelelni az élelmiszerek kritériumainak és nem is minősülhetnek élelmiszernek.
Ennél általánosabbat én sem tudok elképzelni.

rasztaszív 2015.01.25. 16:08:23

@bélaybéla: sem az ellenőrzésről szóló törvény céljának,sem egy fogalomnak a meghatározása nem a termékekre vonatkozó szabály.az ilyenek az adott termékekre vonatkozó törvények,jogszabályok rendelkező részeiben vannak,és a forgalmazott szerek megfelelnek ezeknek.a fogyasztók egészségének védelme ez esetben sem minden egészségkárosító hatás tiltásával,hanem ésszerű szabályozással valósul meg.úgy tűnik,ez az,ami felfoghatatlan számodra.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.25. 16:58:53

@rasztaszív: De, ezek a törvények a termékre vonatkoznak, az igaz, hogy minden terméknél más módon kell érvényesülnie ennek az általános célként megfogalmazott elvárásnak: az egészség védelmének. Ez természetes is, hogy egy tejnél mást jelent az, hogy mi az egészséges és megint mást egy virslinél.
Természetesen nem lehet minden egészségkárosító hatást kiküszöbölni, főleg nem olyan termékeknél, amelyek elkészítésének évszázados hagyományai vannak, de itt is törekedni kell arra, hogy minél egészségesebbé váljanak azok is.
Ennek örve alatt sem lehet azonban olyan szereket forgalomba hozni, amelyek fogyasztásának nincsenek hagyományai, és nyilvánvalóak a szerek súlyos egészségkárosító hatásai.
Ezt nehéz felfognod neked, mert mást nem tudsz, csak az alkoholra meg cigire újjal mutogatni. Fogd már fel, hogy azért mert ezek legálisak és mérgezőek még nem vagyunk kötelesek minden más mérget eltűrni!!! És nem is fogunk eltűrni, ha a fejed tetejére állsz akkor sem, és a feje tetejére állított, "logikának" csúfolt erőszakosságodat sem toleráljuk semmilyen szinten!

rasztaszív 2015.01.25. 19:57:46

@bélaybéla: az általános cél az egészségvédelem,amit a törvény pont nem általános tiltással,hanem szabályozással valósít meg.ha mások egészsége érdekelne,akkor ezt követelnéd minden termékre vonatkozóan.de neked nem ez a fontos,hanem a beteg erkölcsöd másokra kényszerítése.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.25. 21:04:30

@rasztaszív: Azért vannak, lehetnek, sőt kell, hogy legyenek általános tiltások is a mérgekkel kapcsolatban, mert mindent nem lehet elintézni "szabályozással", hanem vannak listák, amelyeken a mérgek szerepelnek, amelyeket semmi módon nem lehet megetetni az emberekkel. Az lenne a beteg dolog, ha ez nem így lenne, mert akkor mindenki rövid úton beadná a kulcsot egészségileg.
Én minden mérget ellenzek, az adalékanyagokat sem szeretem, bár ezek közel sem olyan veszélyesek, mint a drogjaid.

rasztaszív 2015.01.25. 21:27:33

@bélaybéla: az a beteg dolog,hogy nem a tényleges károsság a megítélés alapja,hanem hozzád hasonló idióták agyrémei.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.25. 22:16:56

@rasztaszív: Nyugodj meg, én biztos vagyok benne, hogy a tényleges károsság és a veszélyesség a megítélés alapja, mert ha nem így lenne, már nem élnénk. Az alkoholt és a cigit pedig hagyd ki a számításból, mert ezek tabuk, érinthetetlen kategóriák!

rasztaszív 2015.01.25. 22:35:20

@bélaybéla: szokás szerint épp csak a tények mondanak ellent a buta kinyilatkoztatásodnak...:)

Siphersh 2015.01.27. 07:27:59

@bélaybéla: Szóval nemcsak a tájékozottságot és az empirikus pragmatizmust, hanem az igazságosságot is elutasítod?

Azt hiszem, sokat elmond a drogtilalomról, hogy ilyen abszurd és irracionális sarokba kell hátrálnod, hogy védhetőnek tudd látni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.27. 14:32:47

@Siphersh: Ilyesmi szóba sem került, hogy én elutasítsam ezeket!
Rengeteg magyar(!) igaz dolgokat idéztem nektek, míg te csak holmi amerikai, meg mit tudom én honnan való, számunkra érdektelen dolgokkal próbáltál operálni.
A józan ésszel tökéletesen ellenkező ostobaságokat akartál rám kényszeríteni, mert azt valahol külföldön valaki kiokoskodta.
Ilyesmiből nem kérünk, mert mi magyarok vagyunk!

rasztaszív 2015.01.27. 16:00:26

@bélaybéla: apád faszát.te elsősorban hülye vagy,és csak utána magyar.de ez nem minden magyarnál van így.

rasztaszív 2015.01.27. 20:39:14

@bélaybéla: ne irigykedj.belőled is lehet még ember.bár az esélye kicsi.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.27. 20:57:27

@rasztaszív: Lehet persze, csak be kell falnom az lsd bélyegeket!

rasztaszív 2015.01.27. 21:50:15

@bélaybéla: sokan nem ismerik az lsd-t,és mégsem patkányok.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.29. 11:50:33

@rasztaszív: Akkor ők másmilyen drogot használnak, valószínűleg.

rasztaszív 2015.01.29. 15:52:09

@bélaybéla: ez a jellemen múlik,nem a drogokon.

rasztaszív 2015.01.29. 18:20:36

@bélaybéla: a logikus kérdés az,hogy neked miért nincs jellemed?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.29. 18:27:00

@rasztaszív: Nekem az a jellemem, hogy ellenzem a drogot.

rasztaszív 2015.01.29. 19:47:21

@bélaybéla: az nem jellem,csak vélemény.ahogy előadod - na az mutatja a jellemtelenségedet.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.29. 21:14:21

@rasztaszív: Egy drogos nem tudja azt megállapítani, hogy mi a jellemes, mert maga a drog hat megsemmisítőleg az azt fogyasztó jellemére:

"Remegést, kedélyromlást, emlékezetkihagyást, jellem- és magatartásbeli zavarokat, erőteljes szellemi leépülést, lassú szívműködést idézhet elő"
users.atw.hu/apolokepzes/modull/egeszsegneveles/2323-06/2323-06-16.htm

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.29. 21:40:06

@rasztaszív: Te jobb ha nem mondasz semmit és meg sem szólalsz, hanem el kellene süllyedned a szégyenedben. A te véleményed egy nagy Nulla : 0. Érted?

Siphersh 2015.02.03. 11:11:13

@bélaybéla: No de Béla. Miért pont a depresszánsok veszélyeit idézed, amik közé az alkohol is tartozik, ahelyett, hogy a marihuána veszélyeit idéznéd?

Folyamatosan adogatod a magas labdákat. Mint ha csak a provokáció lenne a célod.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.04. 11:54:12

@Siphersh: Ki beszélt itt egyáltalán marihuánáról?

Azért ezt idéztem neki, mert az úriember a jellemről(!) kezdett el cseverészni! Én nem tudhatom, hogy ő milyen kábítószereket fogyaszt. Ezért tudattam vele, hogy bizonyos kábítószerek hogyan hatnak a jellemre, hogy vigyázzon, mert lehet, hogy azért olyan a jelleme amilyen, mert már ezeket ő is beszedte.

De ha ez kell, akkor tessék: Hasis: " tipikus a hang- és színhallucináció, az eltorzult tér- és időérzékelés, hangok, illatok, színek keveredése, fellépnek bizonyos személyiségzavarok, amikor a fogyasztó istennek vagy akár teljesen személytelennek képzeli magát, túladagolás következtében nemcsak erőszakos kitörések, ámokfutás fordulhat elő, tudathasadás, elmezavar is kialakulhat, mely igen lassan, hosszú hónapok során múlik el,
rendszeres fogyasztása az immunrendszer és a fizikai állapot gyors lerombolását eredményezi, és az alkoholizmushoz hasonlóan fiatalkori szenilitást okoz"

De elmondja neked a doktor úr is a marihuána veszélyeit:
www.videoklinika.hu/Drogok_a_fu/

rasztaszív 2015.02.04. 13:24:03

@bélaybéla: összegyűjtsem,csak ebben a vitában hányszor,hány helyen alkalmaztál patkány módszereket?hosszú lesz...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.04. 14:46:55

@rasztaszív: Nem tudod összegyűjteni, amíg a szervezeted tele van droggal, mert nem tudod miatta objektíven megítélni mások személyiségét, ha a tiéd már eleve torzult a drogok hatására.

rasztaszív 2015.02.04. 17:31:03

@bélaybéla: rögtön produkáltál is még egyet...:)
a feltételezéseiddel szemben amit egyszer leírtál,az már objektív valóság,tehát tény...nem kell megítélnem,azt majd megteszi,aki olvassa.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.04. 18:11:20

@rasztaszív: Először téged kellene megmutatni orvosnak, mert te vagy a drogjaid miatt veszélyeztetett helyzetben, aztán ha a doki kiadja neked a papírt, hogy teljesen egészséges a személyiséged, mert a drogjaid nem végeztek semmi pusztítást benne, akkor lenne csak szabad neked másokat jellemtelennek, meg patkánynak minősíteni, megítélni. Menj el Cs. dokihoz, mond el a történetedet, elképzeléseidet, számolj be a szokásaidról, és a drogért vívott elkeseredett küzdelmeidről; aztán ő majd eligazít téged!

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.04. 19:46:34

@rasztaszív: Én nem minősítek senkit, hanem ezt rábízom a pszichiáterekre. Te veszélyhelyzetben vagy! Menj gyorsan oda, még nem késő, beszélj a dokival, hátha van még esélyed a gyógyulásra!!!

rasztaszív 2015.02.04. 20:58:09

@bélaybéla: pöffeszkedj csak...:)csak egyre nevetségesebb vagy:)))

prakp 2015.02.08. 12:24:08

Nagyon remélem, hogy nem minden katkó ilyen sötét. Nem fogja fel a paraszt, hogy ugyanolyan jogom van hülyének lenni a drogtól, mint neki a bibliától. Hallucinációktól félt, közben a saját tévképzeteit kezeli tényként. Komoly. Ez a harangzúgás flashbackje?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 18:29:47

@prakp: Egészségre ártalmas emberi fogyasztásra szánt termékeket senkinek sem áll jogában forgalomba hozni.

Az Alkotmánybíróság józan paraszti ésszel megáldott legfelsőbb bírái pedig az önpusztítás ezen módozatait megtiltotta mindenkinek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.02.08. 18:31:38

@prakp: Nem fogja fel a paraszt, hogy ugyanolyan jogom van hülyének lenni a drogtól"

érted nem is kár, csak sajnos vannak befolyásolható fiatalok, akiknek meg nem kéne hülyének lenni

rasztaszív 2015.02.08. 19:42:49

@bélaybéla: legálisan forgalmaznak egészségre ártalmas termékeket.

rasztaszív 2015.02.08. 19:44:47

@tesz-vesz: akkor talán a befolyásolható fiatalokat jó lenne békén hagyni...

prakp 2015.02.08. 20:06:40

@bélaybéla: Ezt a McDonaldsnak nyomasd, meg a nébihnek. Igencsak meglepődnél, mi mindent megzabáltat veled a magyar élelmiszerkönyv nevű lista, ha már az a rögeszméd. Ha neked elég nyomtatásban látni egy érvelést, egyed csak azt. De a másként zabálókat hagyd békén, menő, majdcsak megdöglünk a saját szarunktól. Ha én marhaszart akarok zabálni, mi közöd van hozzá? Te kis önjelölt agyturkász és mikrobiológus, nem mellesleg hitelesített közvélemény-kutató.

@tesz-vesz: befolyásolható fiatalok? Nem gondolod, hogy akit ez befolyásol, az meg is érdemli? Mellesleg, nem is magam miatt ajvékolok, kistáska, hanem azokért, akik két spangli miatt a helyemre kerülnek nosztrán.

prakp 2015.02.08. 20:19:17

@bélaybéla: "Az Alkotmánybíróság józan paraszti ésszel megáldott legfelsőbb bírái pedig az önpusztítás ezen módozatait megtiltotta mindenkinek."
Látod a lényeget, csak magaddal baszol ki. "...az önpusztítás EZEN módozatait". Akkor mi is a megítélés alapja? Igen, még a kékcsuhás faszkalapok között is.
Önpusztítás például olyan faszságokat olvasni, mint a biblesz. Melyik prófétád szól pl az indukcióról? Vagy az elektronokat is a szakállas faszi baszogatja? Figy, próbáld ki: kihúzod a drótot, ha a szakállas faszi azt akarja, drót nélkül is tudsz mekegni ide.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 20:26:33

@prakp: Jelentsd fel a McDonalds-ot, ha szerinted mérgező élelmiszereket forgalmaznak!

Nem ehetsz akármit, mert a drogjaid a józan ítélőképességet, és az emberi szabad választás lehetőségét pusztítják el. Tehát paradox módon, akik a drogot követelik a szabad választás, szabad önpusztítás elve alapján, azok pont a szabad választás lehetőségétől fosztják meg az emberekert, mert ezek a drogok erre hatnak, azt pusztítják el.
Ez neked persze túl magas, ezt te nem értheted meg, ezért nem is te fogsz dönteni ebben a kérdésben.

prakp 2015.02.08. 20:34:04

@bélaybéla: Bárcsak magas lenne. De a helyzet az, hogy egy általad konkrétnak vélt helyzet alapján gyártasz elméleteket. A kritikákat pedig betudod annak, hogy aki kiáll az ártalomcsökkentés mellet, az "buta drogos".

A McDonalds tipikus példa volt a mérgek nagyipari árusítására. Szerintem amit és amilyen volumenben árulnak, az összességében ártalmasabb, mint amit mi itt vitatunk. Ha szerinted nem így van, szíved joga. Ezért én nem akarlak börtönbe zárni.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 20:40:35

@prakp: Ez tény kérdés, hogy a drogok elpusztítják fizikailag(!) az emberi szabad akaratott, és függőségbe taszítják a fogyasztókat, ahonnan nincs szabadulás vagy csak nagyon nehezen.
Az ártalomcsökkentést a tiltással lehet biztosítani.
"A McDonalds tipikus példa"
Ha szerinted ez annyira tipikus, akkor jelentsd fel őket, vidd a bizonyétékaidat a bíróságra, és ha igazad lesz, akkor elmarasztalják majd őket, és kártérítést kell fizetniük az egészségkárosítás miatt azoknak, akiket megmérgeztek.
De mérgeket semmi szín alatt nem fogunk engedélyezni!

prakp 2015.02.08. 20:47:29

@bélaybéla: Béla, egy dolgot mondj az életben, amire nem igaz az első bekezdés.
A másodikra fáradt vagyok ugyanazt elpofázni, amit 600 komiba se sikerült.
Na, a mekin kijött a farba. Te feljelentenéd, etc. Tőlem mindenki azt zabál, amit akar. Fogod?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.02.08. 20:53:50

@prakp: a fiatalok alapból hülyék, a kamaszok főleg.

egyből viszik lázálmaidban őket a halálsorra mi?

*Csekély mennyiségre való elkövetéskor az alapesetben meghatározott cselekmények esetén
BÜNTETÉS: 0-2 év szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés

szegény drogos fiatalok, a közmunkába már belehalnak

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 20:58:02

@prakp: Semmire nem igaz ez, csak a drogokra, legalábbis ilyen gyorsan és durván ezek képesek ezt előídézni.

Csak nincs mindenki tisztában azzal, hogy mi a hatása annak, amit megeszik, ezért lehet hogy meg sem enné sok ember az elé tálalt mérgeket, amiket te beevezetnél, legalizálnál.
Ezért ezt nem lehet megengedni, hogy mérgeket lehessen szabadon árulni, mert senki sem fogja tudni beazonosítani ezeket, hogy mi mit takar és mi a méreg meg mi nem.
Ezért tudós tanárbácsik előre eldöntik, hogy mit szabad élelmiszerként forgalomba hozni és mit meg nem.
Érted?

prakp 2015.02.08. 21:17:08

@tesz-vesz: Te Faszi, ezt ne nekem magyarázd. Meg neked a "két évig terjedő szabadságvesztés" az = 0-2? Olvastál olyan kurva alkotmányos cuccot, mint a be? Tod, büntieljárás. Meg az új bétéká? De majd akkor makogj, amikor a porontyodat a jardról mented egy álpozitív katkóteszt után.

@bélaybéla: Tudod, vakegér, a tál ott van az orrod előtt. Direkt nem veszed észre, nem veszel tudomást róla. Hogy értsd, nem megkínálni akarlak. Csak azt szeretném, hogy zabálhassam a saját szaromat és ebbe ne ugass bele. Főleg, hogy nem is ettél velem olyat. De az agykurkászod aszondta', akkó úgyvan.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 21:24:17

@prakp:
Nem zabálhatod, mert ez a szabad akaratodat építi le, és akkor már késő lesz cselekedni.
Csak olyat engedhetsz meg magadnak, ami a szabad akaratodat nem semmisíti meg , nem pusztítja el, mert emberek vagyunk, és azok is szeretnénk maradni.

prakp 2015.02.08. 21:30:55

@bélaybéla: és ezt az a pár félkegyelmű dönti majd el, aki még faxolni akar? A szabad akaratomat már azzal is leépíted, hogy erről kell vitáznunk. Csak a szemedet nem bassza ki. Amúgy már az istenfasza vezeti a biteket, surmókám?

prakp 2015.02.08. 21:40:27

Bakker, most néztem az ondómondó vagy mi blogodat, hát ember, megértelek. Ha te erre még rászívnál, a Zacher is csinálna veled egy szelfit, az tuti. Hú, tényleg fényeket látsz? Tuti a Jézus? Nem a Józsi? Csak csillagokat látsz, annyira szeret?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 21:42:18

@prakp: Nem kell vitáznod, abba is hagyhatnád, de pont a drogod hatása ez is, hogy képtelen vagy már abbahagyni, mert már nem vagy a magad ura, és elkeseredetten követeled a drogodat a vitában.
Téged be kell szállítani egy klinikára és sürgősen kezelésbe kell venni!
Itt van Cs. doki, majd ő ápolni fog:

www.videoklinika.hu/Drogok_a_fu/

prakp 2015.02.08. 21:58:38

@bélaybéla: Ez a Csé doki az, aki téged is ápolgat? Ne érts félre semmi bajom a melegekkel, de egy linkre már kattintottam, ami összefüggésben van veled. (Direkt nem írom, a gúgli bot nehogy indexelje) Az is elég megrázó volt. Bakker, te tényleg azt hiszed, hogy én most vitázok veled? Tényleg nem vágod, hogy segíteni szeretnénk rajtad?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 22:04:18

@prakp: Csé doki megápol majd téged.
Rajtam nem kell segítened, mert én a magam ura vagyok és nem függök mérgektől.
Igen, vitáztam már sokat melegekkel, mert ők meg eszement módon a házasságot és kisgyerekek örökbefogadását követelik.
Én a kisebbségekre szállok rá és megakadályozom, hogy terrorizálják a többséget. Ez a hobbim!

prakp 2015.02.08. 22:11:22

@bélaybéla: azám :D Magad ura, baszki :D Olyan kész vagy, mint egy sokéves hernyós, még azt is benézed, amit írtam. Vagy látens homo vagy, katkókám? Ízlene a fasz? Nem gond, tőlem olyan csuhást szopsz le az apácarács mögött, amilyet akarsz. Megakadályozni a magömlésedet tudod, maximum. A dumádat elnézve régóta. Nah, csavard henger alakúra a bibliádat, meg az alaptörvényedet, aztán síkosítás nélkül, tudod...

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 22:16:12

@prakp: . Menj el Cs. dokihoz, mond el a történetedet, elképzeléseidet, számolj be a szokásaidról, és a drogért vívott elkeseredett küzdelmeidről; aztán ő majd eligazít téged!
Én református vagyok!
Én megakadályozom, hogy terrorizáld az emberek többségét a mérgeiddel, amelyet rá akarsz szabadítani a társadalomra!
Ez nem fog sikrülni neked, majd meglátod, kinek lesz igaza!

prakp 2015.02.08. 22:19:15

@bélaybéla: és ezt mind a csé doki mondta? De most komolyan? Református a lófaszt, gyökér vagy. Van refkó haverom, hiperkorrekt arc. Szerintem te is jó arc lehetsz, mert ekkora barom nem lehet a földön. Csak játszod a katkót, ugye?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 22:28:01

@prakp: Ezt mind mondta a Cs. doki, és elég komoly arcot vágott hozzá, amikor mondotta.
Én is korrekt vagyok, mert a mérgeket üldözöm, ez elég korrekt, nem?
Nem vagyok katolikus, mint már mondtam!

prakp 2015.02.08. 22:47:35

@bélaybéla: hát, ha ezt most mégis komolyan... Az a gixer, hogy listákat üldözöl, amit bürokrata faszok faxolnak a szádba. Komoly arccal. Nem korrekt vagy, hanem szociopata. Hülye katkó.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 22:51:30

@prakp: Én hiszek a listáknak, no meg Cs. dokinak, inkább mint a te drogos agyadnak:
Azt hiszem, ez érthető és elfogadható.

prakp 2015.02.08. 23:02:01

@bélaybéla: ha neked ebből ennyi jött le, akkor ja. Csédokinak szólj, hogy hézagoljon, mert a két lilafejű ha összecsattan, akkor van ilyen cerebralis angiopathia, mint nálad. Vagy a csé a nyakadra tekerte a katkó reverendát análizélés közben?

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.02.08. 23:19:27

@prakp: Majd ad neked a Csé doki ne félj, elszedi ő a drogjaidat és elvonókúrára tészen igen gyorsan.
Akkor fog a te fejed kililulni, mint a vöröskáposzta!!!

prakp 2015.02.08. 23:43:11

@bélaybéla: Mert Béci mondá vala, ki fénylő csillagunk eme drogfátyolos égen... Ki Volhovot tolna a szádba egy spangli miatt, megmondja, figyeld. Már kililut, vazze, a röhögéstől.

Nah, suspend, trollocska, holnap alázhatod magad tovább.

Peace!

Siphersh 2015.02.25. 11:28:13

"The toxicological MOE approach validates epidemiological and social science-based drug ranking approaches especially in regard to the positions of alcohol and tobacco (high risk) and cannabis (low risk)."

www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4311234/

thotferi 2015.02.26. 16:09:18

A kábítószereket nem lehet a legális drogokkal összehasonlítani, mert a legális drogok káros hatásairól az embereknek hatalmas ismereteik alakultak ki az évszázadok során, mag a drogokról mindez nem mondható el.

rasztaszív 2015.02.28. 20:02:55

@thotferi: akkor talán nem a tudatlanságot kellene konzerválni - mert használni azért még fogják ezeket a szereket...

thotferi 2015.02.28. 21:59:13

@rasztaszív: Ha használják, akkor majd idővel kialakul a megfelelő tudás. Ha pedig kialakul a megfelelő tudás és tapasztalás, azután lehet csak eldönteni, hogy ezt engedélyezzük-e vagy sem, legalizáljuk vagy nem. Nem pedig fordítva, hogy először rászabadítjuk az emberekre a különféle drogokat, és aztán meglátjuk mi történik velük.

rasztaszív 2015.03.01. 05:15:47

@thotferi: akkor pont eljött az ideje.

thotferi 2015.03.01. 11:35:38

@rasztaszív: Dehogy jött el az ideje! Az embereknek ugyanúgy nincs semmi ismerete és tapasztalata a drogról, mint annak előtte.

rasztaszív 2015.03.01. 14:48:32

@thotferi: pedig használják.az,hogy te keveset tudsz,nem érv...

thotferi 2015.03.01. 22:11:21

@rasztaszív: Akkor mi az érv?
Az, hogy húszezer ember rendszeresen használja, míg az emberek 99%-a meg nem használja, na ez már ütős érv.
Akik meg használják néhány éve, maximum 10-15 éve, azok sem tudnak semmit sem arról mi a drogok hosszú távú egészségi, mentális és társadalmi hatása az életükben.
Tehát ha majd az emberek nagy többsége használja és eltelik a használattal néhány emberöltő, akkor lehet kijelenteni, hogy az emberek már nagy tapasztalattal rendelkeznek, és akkor majd lehet legalizálásról beszélgetni, addig nem.

rasztaszív 2015.03.02. 05:48:16

@thotferi: itt egyedül te nem tudsz semmit.ez a fals adataidból rögtön látszik.

thotferi 2015.03.02. 12:12:17

@rasztaszív: Ez nem fals, hanem még túlbecsültelek benneteket:

Magyarországon a szerhasználók száma egy 2006-os felmérés alapján 15480 főre tehető, de számuk évről évre emelkedik."
www.mipszi.hu/cikk/130309-drogfogyasztas-alakulasa-magyarorszagon

"havi prevalencia érték pedig 1,3%."
drogfokuszpont.hu/szakteruleteink/populacios-vizsgalatok/populacios-vizsgalatok-tenyek-es-szamok/
Én 1%-ra becsültem a dizájner drogok fogyasztóinak az arányát!
Most kiderült, hogy az összes drogféleséget fogyasztók aránya 1,3%. Tehát nem tévedtem !

rasztaszív 2015.03.02. 15:35:41

@thotferi: bélám,ezzel egyszer már beégtél.olvasd már végig alaposabban...:)
te nem tévedsz,hanem kőkeményen,koncepciózusan,rosszindulatúan hazudsz.

thotferi 2015.03.02. 18:07:42

@rasztaszív: Nem tudom ennél alaposabban elolvasni, mert a lényeg a lényeg, hogy a rendszeres fogyasztók száma csekély, az emberek tapasztalatai és ismeretei a drogok hatásairól a 0 körül konvergálnak.

rasztaszív 2015.03.02. 19:23:25

@thotferi: persze...:)nyugszik a beteg...:)

thotferi 2015.03.04. 19:07:45

@rasztaszív:
Na, ez végre egy jó hír!
Voltál Csé dokinál, aki beadott neked valami nyugtatóféle injekciót?
Valamikor ő is keményen tolta a drogot magába, úgyhogy jó kezekbe kerültél!

rasztaszív 2015.03.04. 20:26:43

@thotferi: zagyválj csak.mást se tudsz:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.10.01. 12:42:10

www.youtube.com/watch?v=1b5eN-L2oMk
és Demetrovics Zsolt (addiktológus, pszichológus) vs puzsér
fűhöz, júl 8 körült is volt egy vita köztünk, meg szeptemberben 18 vagy 25-kor is. egyik sem elérhető.......

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2016.11.03. 16:39:36

Kábítószerek - a kreativitás mítosza és a rombolás valósága

VIZI E. SZILVESZTER - VI. szemeszter, 2005.03.07
Az előadás egyes drogfajták biokémiai-neurológiai hatásmechanizmusainak ismertetésén keresztül és művészeti példákat is megidézve mutat rá a kábítószerek veszélyeire, illetve arra, hogy a mesterségesen kiváltott eufóriás állapotok miért nem lehetnek tartós, az embert gazdagító öröm forrásai.
mindentudas.hu/el%C5%91ad%C3%A1sok/tudom%C3%A1nyter%C3%BCletek/orvostudom%C3%A1ny/124-multidiszciplin%C3%A1ris-orvostudom%C3%A1nyok/6102-kabitoszerek-a-kreativitas-mitosza-es-a-rombolas-valosaga.html

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.16. 21:54:37

Aaron Farkas: " Kedves Robi! En mint Hollandiaban elo Magyar, sajnos tapasztalom, hogy a legalizalas mennyire nem vezet eredmenyre ebben a temaban. Az itt elo emberek kozul csak nagyon kevesen tudjak a helyen kezelni a torveny nyujtotta szabadsagot, a tobbseg szamara ez a mertektelen mennyisegu fogyasztast es melle az egyeb nem legalis drogok, amfetamin szarmazekok hasznalatat jelentik hogy ossze tudjak rakni magukat a munka idejere. Mem hiszem, hogy ez lenne a jo ut, amelyet kovetni kellene. Egy evet huztam le campben, es a problemaim 99%-at a drogot fogyaszto emberek jelentettek, nem az alkoholistak. Szep abrand a legalis droghasznalok bekes egyuttelese, de ez egy olyan utopia amely ott sem mukodik ahol torveny engedi."
www.facebook.com/Robert.Puzser/posts/1298177973591346

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2017.03.22. 18:53:59

A nagy bejelentésre a Vulture.com egyik cikkében került sor, abban amiben Harrelson egyébként a Wilson című filmjéről mesélt. Egy, az életvitelére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy nem füvezik, nem bulizik, és csak nagyon keveset iszik, mert

'harminc éven át buliztam k*rva keményen, elég volt. A fűvel nincs bajom, sőt, de annyit szívtam, hogy túlságosan is magamba fordultam, és az már nem jó."
index.hu/mindekozben/poszt/2017/03/22/sirjatok_sztonerek_woody_harrelson_30_evnyi_fuvezes_utan_letette_a_spanglit/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2021.11.09. 20:32:46

most a kétfarkú kutyás Kovács Gergi mondta hogy legalizálná a füvet, a Partizánban mondta.
azokután már nem szavaznék a viccpártra, hogy fűpárti és elbontaná a kerítést, értelmes ember ez a Kovács minimál szinten, de nem politikai tényező. Márkinak adjunk egy esélyt. Hadházy hiteles, és egymást támogatják.

frissítve az orvosi marih. résszel:

de a tabletta nem olyan menő ám, mint a joint. ez is csak egy üres szólam az agyhalott füvesektől. egy üres vágyálom, a szeretett szerük: gyógyszer!!! hisz az orvostudomány is használja! nem hallottak még a heroinról, meg a morfiumról. a heroinista is mondhatná ezt, de a füvesek sose voltak a legélesebb kések.
süti beállítások módosítása