Sztálin 1953. március 5-i halála után Rákosi pozíciója hirtelen meggyengült; egy pártdelegációval az 1953-as „választás” után alig egy hónappal júniusban Moszkvába rendelték, ahol a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetői szándékosan a vezetőtársai előtt súlyos személyes bírálatban részesítették a „beképzelt, kollektív módon dolgozni képtelen” Rákosit. Berija igen ingerült hangon hozta Rákosi és a magyar küldöttség tudomására, hogy olyan miniszterelnök kell, aki nem zsidó. Ezért kormányfői posztjáról Nagy Imre javára le kellett mondania, majd a Központi Vezetőség június végi ülésén önkritikára kényszerült, igaz ez utóbbi gesztus olyan titokban történt, hogy gyakorlatilag a hatalom legszűkebb felső vezetői körén kívül mások nem (még a párttársak sem) tudtak róla. A párt vezetője ő maradt ugyan, de már első titkárként, a főtitkári tisztséget megszüntették.
Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála. Európa Kiadó.2001.13.oldal.
Martonyi: A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma
A holokauszt a legnagyobb nemzeti trauma számunkra, jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című, a Tom Lantos Intézet által szervezett nemzetközi konferencián az Országházban. A külügyminiszter a kétnapos rendezvényen tartott záróbeszédében azt hangoztatta: a magyar holokausztot magyarok követték el magyarok ellen, az elkövetők és az áldozatok egyaránt magyarok voltak.
a holokauszt szörnyű dolog volt, ki kell mondani mindig és ezt már nagyon unom. legalább ilyen szörnyű dolog volt a magyarok kiirtása is, a kisantant rablással újonnan kialakított országaiban.
ha meghallom a holokausztot valahol, olvasom, látom filmben, hogy megint sajnálni kell a zsidókat, nem közönyt vált már ki belőlem, hanem visszatetszést és visszafogott, szolid gyűlöletet, nem a zsidók egésze iránt, hanem azok iránt, akik ezeket finanszírozzák, igazgatják. akik beperlik a MÁV-ot.
"Mit számít, ha a sötétből, előjön
az emberállat, a morált felköti fára
kosarat fon kalodából, rálicitál a halálra!
Mint a madár szabad égen üzérkedik a szegényen!
Magas poszton erkölcst oktat
Hízó zsebbel, sebbel gyóntat.
Gyógyít késsel, vágja eret
Hasít szívben gyenge fejet"
igenis ki kell mondani, az igazi értelmiség körében is kontraproduktív krokodilkönnyeket ejteni folyamatosan, meddig akarják még sulykolni hogy sajnálkozni kell? nincs jobb dolgunk már? ne rángassanak már állandóan temetésre.
"a kalmárnép állandóan a veszteségeit számolja, a harcos átlép hősi halottain."
Utolsó írka