kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom; meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon a minőségi termékeivel, az új ötleteivel és jó iskoláival.

"Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre."

 

Minden adófizető polgár "szociáldemokráciában" és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

január 2026
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

  • tesz-vesz: @alöksz róz: egy kib. mondatot nem tud hozni, ami érvényes lenne "Arra is vagyunk kódolva, hogy szeressük jól tartani a nőinket" kódolva? mint egy rovar, amelyik tudja hogyan kell párzani? eszébe nem jut, hogy az érzelmekért felelős rész kicsivel komplexebbé teszi az emlősöket, az em... (2026.01.10. 14:44) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • alöksz róz: @tesz-vesz: "Arra is vagyunk kódolva, hogy szeressük jól tartani a nőinket, de ennek a kódnak a nyelve nem az altruizmus, hanem a sikerélmény önzése." - persze, neki. neki minden az ő igényeinek teljesítéséről szól. mindig erről ír... azért írja a blogját, mert vágyik a megerősítésre, h... (2026.01.09. 19:44) Beszélgetésem egy Téveszmés narcopatával
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, (lehet hogy csak a kommentekben), a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ablonczy (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afd (1) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bernie (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (39) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (5) dombóvári (1) donáth (1) dopeman (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dugin (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (51) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) Falhbush (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) fellegi (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (375) film (109) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fuentes (1) fülkeforradalom (1) fülöp (4) fuzárium (1) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerkens (1) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (25) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (8) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) Hans K. Reisch (1) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (96) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (3) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (71) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) körösényi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) krasznov (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (4) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lattman (1) lauda (1) lázár (19) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) liverpool (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) MAGA (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) magyar péter (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mamdani (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) migráns (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy ádám (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (15) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) népszabadság (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) Nikol Pasinján (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (6) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (126) orbán balázs (2) orbán kormány (1) orbán narcopata (1) orbán pszichopata (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (3) orosz (22) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polgár judit (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) pride (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (4) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (9) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (2) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (12) röhrig (1) román (6) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) rtl (1) rtl klub (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) sadio mane (1) sadio mané (1) safik (1) sajó (2) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (16) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) serj tankian (1) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spar (1) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (13) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (4) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (4) tiszavasvári (3) tiszolczi (1) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (2) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (70) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vance (1) vanczák (1) vankó (1) váradi (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várkonyi (1) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) vidus (1) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (2) vitályos (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) Vörös (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Orbán: Elítélünk minden antiszemitizmust!

2013.01.28. 01:20 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: orbán fidesz jobbik zs kategória

Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is – írta az óriási építményről Beda Venerabilis angolszász egyházi író.

satiric_drawings_17.jpgMagyarországon soha többé nem fordulhat elő, hogy embereket származásuk, vallásuk miatt hátrány, megaláztatás érjen, a kormány az ország minden polgárát megvédi, és az antiszemitizmus minden formáját elítéli – írta Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából kiadott nyilatkozatában. Az emléknapon a magyar kormány fejet hajt az áldozatok előtt, a fájdalmas évforduló pedig minden jóérzésű magyar embert megemlékezésre késztet – hangsúlyozta Orbán Viktor az MTI-nek megküldött dokumentumban. A kormányfő emlékeztetett: Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége, amelynek virágzó kultúrája mindig is a magyar kultúra szerves része volt, és az napjainkban is. A zsidóság 1944-45-ös tragédiája így az egész magyar nemzet tragédiája – tette hozzá.

A magyar kabinet erkölcsi és politikai kötelességének érzi – folytatta a miniszterelnök -, hogy következetesen nézzen szembe a 20. századi diktatúrákkal és az akkor elkövetett rémtettekkel. „Bevezettük a holokauszt-emléknapot minden magyar iskolában, megalapítottuk a Terror Háza Múzeumot, valamint most már lassan egy évtizede működik a Holokauszt Emlékközpont Budapesten” – sorolta, jelezve egyúttal, hogy 2014-ben lesz a magyar zsidóság megsemmisítésének 70. évfordulója, ezért a kormány létrehozta a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságot.

Nem tűrjük és elítéljük bármely kisebbség megbélyegzését, az antiszemitizmus minden megnyilvánulási formáját” – zárta nyilatkozatát Orbán Viktor. Január 27-ét, az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját 2005. november 1-jén nyilvánította a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává az ENSZ-közgyűlés. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza "az emlékezés és a tanítás kötelességét", hogy a jövő nemzedékei megismerjék a hatmillió, túlnyomórészt zsidó áldozatot követelő náci tömeggyilkosságok történetét.


"Magyarországon él Közép-Európa legnagyobb létszámú zsidó közössége"

Minek teregeti ki a családi szennyest ez a jóember? Tudjuk mi is, de nem dicsekszünk ezzel a fogyatékosságunkkal.


A FIFA.com-on megjelent keddi közlemény szerint a FIFA-hoz a Futball a rasszizmus ellen nevű mozgalom európai szervezete, valamint a bécsi Izraelita Hitközség és a Simon Wiesenthal Központ fordult panasszal a meccsen történtek miatt.

kun kommzsidovezeto.jpg

Vasárnap este sötétbe borul Róma egyik jelképe, a világ egyik legismertebb műemléke. Az idei holokauszt emléknapon lekapcsolják a Colosseumot sötétedés után megvilágító reflektorokat. Róma városa és a Római Zsidó Közösség így kíván tiltakozni a Jobbik antiszemita tettei és kijelentései ellen.

többek között a magyarországi szélsőjobb ellen tiltakoznak Rómában. A helyi zsidó közösség kezdeményezésére a Colosseum világítását lekapcsolják vasárnap.

a Colosseum fénykorában még nem diktáltak a zsidók a rómaiaknak

A Colosseum építését ugyanis a Titus császár által Rómába hurcolt több tízezer zsidó rabszolga fejezte be, a költségeket a lerombolt jeruzsálemi Templom kincseiből állva.

A Colosseum Vespasianus császár ideje alatt épült Rómában, a Forum Romanum délkeleti végén. I. sz. 80-ban készült el, ekkor volt megnyitója is. Vespasianus utóda, Titus avatta fel szertartásos ünnepség keretében, amelyen 5000 vadállatot vonultattak fel. A legfelső üléssort a következő császár, Domitianus fejeztette be.

Vespasianust 67-ben kinevezték Judaea helytartójának azzal, hogy verje le azt a felkelést, amit a zsidók az első római háborúnak neveztek. 68 közepén engedelmességre kényszerítette a tartományt, leverte a zsidó felkelést, lerombolta a Templomot

A zsidó háborúba Titus is bekapcsolódott, ezúttal a Legio XIV. Apollinaris legatusi rangú parancsnokaként
Katonái imperatorrá kiáltották ki Titust, aki ezt követően beutazta a keleti tartományokat, és a zsidó foglyok közül sokakat gladiátorjátékok keretében végeztetett ki, a többieket pedig eladta rabszolgának.

Domitianus a potenciális ellenzéknek számító filozófusokat kitiltotta a fővárosból, és 94-ben a keresztények is ugyanerre a sorsra jutottak. Zsidó és keresztény szimpátiája miatt Flavius Clemenset is kivégeztette. Az első kivégzéshullámot a seianusi időkre hajazó besúgórendszer, felségsértési perek és újabb kivégzések, száműzések és vagyonelkobzások követték.

...


zsidó logika: "nem tudom elképzelni, hogy egy zsidó konzervatív legyen"

kontra: "az a baj, hogy az Oderától keletre a keresztény szó és a nemzeti szó, azt jelenti, hogy nem zsidó, és evvel én nem tudok mit kezdeni"

elmebeteg primitív

...




A "Tégy a magyargyűlölet ellen" Mozgalom nyílt levele

a Magyar Holokauszt-2014 Emlékbizottság részére

Tisztelt Emlékbizottság!


Mi, ma élő magyar emberek sem 1944-ben, sem azóta és különösen 2014-ben nem tartjuk magunkat felelősnek a zsidók II. világháborús deportálásáért. Személyünk elleni kollektív bűnösséggel történő megvádolásnak tekintjük, ha a nevünkben bárki, bármilyen bocsánatkérést fogalmaz meg vagy fizet a mi adónkból bármilyen összegben kártérítést a zsidóság felé. Mi nem követtük el azt, amit az emlékbizottság a magyarság egészére terhel rá!

Tudomásunk szerint létezik olyan zsidó érdekeltségű szervezet, amely feladatának tekinti, hogy az általuk bűnösnek tartott személyek után nyomozzon. Nincs tudomásunk viszont arról, hogy e szervezet bármilyen bizonyítékot talált volna arra, hogy a ma élő mintegy 10 millió magyar embernek 1944-ben köze lett volna valamely zsidó halálához!

Éppen ezért követeljük, hogy a vádlók és a bocsánatot kérni szándékozók tételesen, személyenként mutassanak fel bizonyítékokat! Amennyiben nincs bizonyíték, nincsenek bűnösök sem!

Mindezek alapján mi, 10 millió ártatlan magyar ember, nem kívánunk bocsánatot kérni a zsidóságtól és nem fogadjuk el, hogy a mi munkánkból származó adóból akár egyetlen fillér kártérítést is fizessenek, mert nincs miért. Vezekeljenek és fizessenek a bűnösök! De csak ők!


Ha az emlékbizottság tagjai a zsidóságtól bocsánatot akarnak kérni avagy kártérítést akarnak fizetni, ám tegyék, de csak a maguk nevében, a saját anyagi forrásaikból! De miért is? Talán mert ők maguk elkövettek valamilyen bűnt? Akkor viszont miként lehetnek az országunk közéleti személyei? És vajon mit követtek el? A magyar közvéleményt kötelesek e kérdésben tájékoztatni!

Megjegyezzük továbbá, hogy Magyarország 1100 éves történelmének tragédiáit a magyar nép az egyetemes magyar nemzet elleni támadások, erőszakos cselekedetek szerint tartja számon, mint például a mongol-tatár támadás, a török uralom, mely alatt magyar gyerekek tömegét vitték el janicsárnak és vált az ország nagy része lakatlanná. De ugyanilyen tragédiának tartjuk a Habsburgok vérengzéseit, különösen a '48-49-es szabadságharc leverése után avagy a Kun (Kohn) Béla-banda 133 napos szadizmusát, a trianoni gyalázatot vagy a II. világháború utáni kommunista terrort, abban az ávh-s, ávós gyilkosok kegyetlenkedéseit az ártatlan magyar emberek tömegével szemben. Jelen helyzetben nem kívánjuk a magyar nemzeten belüli kegyetlenkedéseket (Kun [Kohn] Béla és Rákosi [Rosenfeld] terrorja) faji alapon vizsgálni, mivel ez a mostani tiltakozásunknak nem tárgya, pedig érdekes és fontos összefüggéseket tárna fel az emlékbizottság által kezelt témával.

rakosi kommunista vezetk.bmp

Tormay2_Jew_meeting_30p.jpg

Felhívjuk az emlékbizottság tagjainak figyelmét, hogy az önök által szervezett rendezvényt, annak költségeit és eseményeit csak az e témához olyan, önként csatlakozó személyek körében szervezzék, akik ezen ügy mellett személyesen kiállnak és saját anyagi forrásaikból fizetnek rá hozzájárulást! Mi, ártatlan magyar emberek nem vagyunk hajlandóak ennek a műsornak semmilyen formában, sem anyagilag, sem közéleti programként a részesei lenni.

Éppen ezért felszólítjuk a magyar kormányt, hogy erre a programra is csak a más nemzetiség számára e célra biztosított mértékű támogatást nyújtson, annak ellenére is, hogy a zsidóság, mint népcsoport nem is szerepel a magyar nemzetiségek listáján!



Kelt, Budapest, 2013. január 17.





A fideszes zsidó (online nézhető, letölthető)

Tóth Árpád: Az ősök ritmusa (Latinovits) zenével

2013.01.26. 01:29 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: vers tóth latinovits

Ember vagyok, új élet, új utas,
Ki azt hiszi, friss titkokat kutat,
S szűz ösvényt tör. Ám bennem csöndesen
Ezernyi ős mozgás jár vén utat.

IMF

2013.01.24. 03:42 | tesz-vesz | 16 komment

Címkék: török argentína bank

„Az 1982. évi 6-os számú Törvényrendelet (Tvr.) 9. cikkelyének 2. szakasza alapján az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat (egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható adósság fejében).

A Tvr. 9. cikkely 3. szakasza mentesíti az IMF-et hazánkban mindenféle bírói és hatósági eljárás alól Magyarország területén, magyar bíróság, az IMF semmiféle ügyletébe nem avatkozhat bele. Az IMF megvásárolt tulajdonait bérlőkkel szemben is teljes ez a jogvédelem, az IMF viszont bárkivel szemben kezdeményezhet bírósági eljárást Magyarországon.

Szarvas Koppány Bendegúz és a baloldali DK

2013.01.22. 03:57 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: mszp szarvas koppány bajnai

szarvas koppany bendeguz.jpg ...Véget ért a tüntetés, mindenki elindult hazafelé, de még egy vicces jelenet maradt a végére. Szarvas Koppány Bendegúz, a DK ifjúsági tagozatának elnöke a demonstráció után elüvöltötte magát, hogy: „Emberek, a Sándor-palota arra van!”, majd elindult az irányába, de ez senkit nem érdekelt. Ötméterenként még hátranézett, de már nem akart megállni, így egyedül ment tovább az útján.

szarvas koppány: Ma a golfklubban

„Ma a golfklubban a marshallnak (kb. pályagondnok, de a szabályokat is értelmezi, szóval több annál) magyaráztam arról, hogy hogy működik a balti államokban alkalmazott úgynevezett sokkterápia (az állam pénzt von el a zemberektől, azt a bankoknak adja, amik így adnak hitelt, amiből lesz beruházás és fejlesztés, amiből lesz munkahely, így a zemberek ki tudják fizetni az elvonást vígan) (!!! :)  és hogy ezzel szemben miért hülyeség az unortodoxia (az állam a zembereket »kíméli« amennyire lehet, a bankoktól és cégektől vesz el pénzt, akik így nem hiteleznek és nem ruháznak be, ezért nincs vállalkozás sem és ezért nincs munkahely sem, így egyre kevesebb a sarcolható zember (különadók is ezért kellenek a maradékra).

A marshall nem egy magaskultúrájú értelmiségi, valamivel (tán jócskán) az átlag fölött van, de elég közel hozzá. És ő megértette! Akkor viszont az átlag is megérthetné! Akkor viszont nem kellene hülyeségekkel és szociális demagógiával traktálni az állampolgárokat! Na ezért (IS) támogatom a DK-t.”

 

Juhász Gyula - Dózsa után (Latinovits) zenével

2013.01.19. 04:55 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: vers dózsa tortenelem kerdvenc

Fekete éj bakacsinja
Ráborul a rónaságra,
Mint a kopó, jár vadászni
Szapolyai katonája.

Lányi: Az LMP nem érdemli meg a voksukat!

2013.01.17. 01:07 | tesz-vesz | 11 komment

Címkék: szdsz védegylet lányi schiffer lmp

„Kötelességem volt megszólalni és figyelmeztetni, hogy ne szavazzon az LMP-re, aki a környezetvédelem ügyét hitelesen képviselő embereket szeretne a parlamentbe küldeni” – mondta a lapunknak adott interjúban Lányi András író, humánökológus. A Védegylet és a választáson ezúttal nem induló Élőlánc alapítója szerint Schiffer András pártját azok hozták létre, akiknek 2006-ban küldetésük volt az Élőlánc elbuktatása. Lányi kíváncsi lenne rá, hogy miként jött össze az LMP kampányához szükséges százmilliós összeg. Az elismert gondolkodó elárulta azt is, hogy nem sokkal az LMP megalapítása előtt felkereste őt az Egyesült Államok nagykövetségének két munkatársa, és hosszasan faggatták arról, hogy az Élőlánc miért nem áll be az LMP mögé.

 

 

Huth Gergely Lányi Andrással készített interjúja. A Magyar Hírlap  2010. március 26. pénteki számában jelent meg.


- Miért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia?

1998 tavaszán is odaálltam a kamerák elé és azt mondtam, ne szavazzon a szoclib koalícióra, aki nem akar gátat Nagymarosnál. Ádáz ellenségeket szereztem ezzel magamnak, de így kellett tennem, ha hű akartam maradni ahhoz a szerephez, amit a Duna-mozgalomban elvállaltam. Ugyanilyen kötelességem most kijelenteni, hogy aki a környezetvédelemnek hiteles politikai képviseletet kíván Magyarországon, ne szavazzon az LMP-re.

- Pedig az LMP is fűt-fát ígér a zöldeknek. Miért tartja őket hiteltelennek?

Mostanában gyakran megszólítanak az utcán: ugye, én is az LMP-t támogatom. Nem mondhatom el minden sarkon, hogy éppen ellenkezőleg!

a szigethalmi késelés

2013.01.15. 04:40 | tesz-vesz | 1 komment

Címkék: c kategória

Küzd az ügyészség, hogy az MTK bokszolójának megkéselője, J. János (17) javítóintézet helyett börtönben töltse az előzetes letartóztatását. Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szerint a gyanúsított pár hónap múlva 18 éves lesz, ráadásul négyszer szúrt Sávoly Gergő (18) szíve felé, tehát semmi sem indokolja, hogy ne börtönbe küldje őt a bíróság. Sávoly Gergő állapota rohamosan javul, édesanyja el sem mozdul mellőle a kórházban.

újév hajnalán egy szigethalmi szórakozóhelyen késelték meg az MTK, illetve a Sziget SC sportolóját. Sávoly Gergő (18) rendőri védelem alatt áll a kórházban, mert a támadás után rokonait megfenyegették.

I, mint Ikarusz

2013.01.12. 02:29 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: film

Az országgyűlés szavaz a köztársasági elnök által a Kúria elnökének, legfőbb ügyésznek jelölt személyről. A legfőbb ügyész helyetteseit a köztársasági elnök nevezi ki.

Köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők egyötödének támogatásával lehet jelölni. A köztársasági elnököt az Országgyűlés választja meg.

érdemes megnézni, de nekem nem nagyon tetszett, néhány fordulata túl gyermeteg, egyszerű, a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája sokkal jobb film

Néhány gondolat a képviseleti demokráciákról

2013.01.10. 02:20 | tesz-vesz | 14 komment

Címkék: demokrácia ángyán

satiric_drawings_76vágott.jpg

Néhány gondolat a képviseleti demokráciákról

A meghatározásokat igyekszem hétköznapi nyelven fogalmazni, mert az emberek többsége nem jogász, másrészt az emberek többsége így értelmezi a dolgokat.


Demokrácia alatt a nép hatalmát értjük, egyszerűbben a többség véleménye kell(ene), hogy érvényesüljön. A demokráciát általában kétféleképpen gyakorolják, úgymint a közvetett képviseleti demokrácia illetve a közvetlen pl. népszavazásos demokrácia. Gyakorlatilag a mai világban főleg technikai okokra hivatkozva a közvetett demokrácia terjedt el, amiről a későbbiekben remélem sikeresen tudom bebizonyítani, hogy az nem demokrácia, csak a kisebbség hatalma a többség felett. Itt a kisebbségen a politikai és a gazdasági hatalmat gyakorló politikusokat és pénzembereket értem, akiknek minden eszköz a rendelkezésükre áll a választások számukra kedvező befolyásolásához..

süti beállítások módosítása