A délszláv háborúban folytatott légi harcok során egy jugoszláv vadászgép 1991. október 27-én 20 óra 51 perckor Barcsot támadta. Ekkor egy támadási manőver részeként Jugoszlávia légteréből érkező MiG–21 vadászrepülő 300-350 méteres magasságból indított magyar célpontok ellen kettő darab Hunting Engineering által gyártott BL755 típusú, MK3-s változatú kazettás bombát. A bombák szerencsére Barcs központi részétől távolabb robbantak fel, így személyi sérülést nem, de jelentős anyagi kárt több épületben is okoztak. A támadást követő magyar vizsgálat megállapította, hogy nem lehet szó véletlenről, hiszen kiváló látási viszonyok uralkodtak abban az időben. A bombázás miatt a későbbiekben Szabadkán lefolytatott magyar-jugoszláv vegyes bizottsági tárgyaláson a jugoszláv fél nem ismerte el, hogy magyar területet támadtak volna a légierejük kötelékébe tartozó vadászrepülők.
Hetven évvel ezelőtt érte bombatámadás Kassát, amely következményeként Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak. A kassai bombázás a II. világháború megfejtetlen rejtélyei közé tartozik. 1941. június 26-án az akkor már harmadik éve ismét Magyarországhoz tartozó Kassa légterében három repülőgép jelent meg.
A délszláv háború részeként 1991-95 között zajló horvátországi háborúban közvetlenül a magyar határ túloldalán folytak a harcok. Ezek az összecsapások szándékosság nélkül önmagukban is azt jelenthették, hogy lövedékek, kis hatótávolságú rakéták hullhattak magyar területre. A légi hadviselésben a jugoszláv légierő csapásmérő repülőgépei a horvát erők elleni támadó manőverek egy részét magyar terület fölött kezdték el, és több esetben még a magyar légtérben tartózkodtak, amikor tüzet nyitottak a határ másik oldalán lévő horvát célpontjaikra.

KáKánBéKa



Utolsó írka