KáKánBéKa
1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész
Gyakorlótanítottam, mikor először belém hasított a fájó gondolat, mi van, ha Badiny Jós Ferencnek mégis igaza van? Vizsgatanításra a sumer kultúrát szántam, a Gilgames eposzt kellett a gyerekeknek Noé történetével összehasonlítaniuk. (Így akartam nekik bemutatni, hogy a sumer kultúra mind a mai napig hatással van életükre.) Az interneten keresgéltem a témában, mikor ráakadtam Kézai Simon gesztájában az ő verziójára Bábel tornyával kapcsolatban. Ekkor szöget ütött valami a fejemben:
Nimród Mezopotámiában uralkodott. Kézai Simon szerint (akárcsak Josephus Flavius szerint) Bábel tornyát is Nimród építette. Bábel tornya viszont Mezopotámiában van és az építés módja pedig a sumer toronytemplomok (zikkurat) elkészítésének technikájához hasonlít:
„És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.” (Mózes I. könyve 11. rész)
Az ószövetség végleges formáját a zsidók babiloni fogságának idején nyerte el (Kr. e. 6. sz.), minden valószínűség szerint Mózes népe Babilonban látott egy-két zikkuratot és azt a földhözragadt zsidóság olyan borzasztó dolognak gondolta, hogy felhúzását Isten ellenes lázadásnak, bűn elkövetésének tartotta.
Ha viszont így állunk, akkor Kézai Simon személyében az első történészt tisztelhetjük, aki a sumer-magyar rokonság mellett tört pálcát: egy ősi mezopotámiai (sumer) uralkodót, Nimródot tett meg a magyarság ősének. (Ez azért kellemetlen, mivel rá nehéz ráfogni, hogy csak azért találta ki az egészet, mert nem tetszett neki a finnugor rokonság.) Mikor ezen eszmefuttatásomat elmeséltem egyik egyetemi tanáromnak azt mondta olvassam el Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet című könyvét és akkor rájövök, hogy tévedek. Vettem a fáradtságot és elolvastam e remekművet, de nem győzött meg érveivel, sőt! Úgy gondoltam érdemes utánajárni kicsit jobban a témának.
Akadémikusaink és történészeink a 20. században kivétel nélkül úgy gondolják, hogy Kézai kitalálta az egészet, esetleg félreolvasott, félrehallott valamit vagy összekeverte Nimród nevét valaki máséval, így válhatott Nimród ősatyánkká. Egyik eszmefuttatás sem győzött meg (ezek egymást mellesleg kölcsönösen kizárják és egymásnak ellentmondanak), sok dolog nem hagyott nyugodni:
(0.) Ménrót=Nimród, semmi kétség nincsen felőle, már a kutatók is ezt állítják, miután sorra megcáfolták az ennek ellenkezőjét állító társaikat. Györffy György is kénytelen volt elismerni ezt a 90-es évekre, feladva korábbi elképzeléseit a kazár királyról és társairól. (A koraközépkori Bibliákban „Memrod”-nak vagy „Memroth”-nak írták. Lásd. 5. rész.)
1. Egy középkori pap olyan műveletlen lenne, hogy nem tudja ki az a Nimród, rossz leszármazási családfát ad meg neki, nem ismeri a Bibliát és még latinul sem tud rendesen?
2. Ha ez így is van, a későbbi krónikások miért nem veszik észre ezt a hibát, miért nem javítják ki, miért emelik át kritika nélkül saját művükbe? Ráadásul, a 14. századi Budai Krónika családja közöl egy sokkal bővebb családfát, mint ami Kézainál szerepel, Noétól Nimródon keresztül egészen Árpádig (sőt, még azon is túl)…
3. A Képes Krónika írója az első, akinek feltűnik a tévedés (?) és korrigálja (?) a hibát (?). Csak ebben az esetben is van néhány gubanc, a Képes Krónika ugyanis szó szerint azt írja:
„’Chus nemzette továbbá Nemprothot’. Ő volt az aki rávette Noé utódait, építsenek az Úr akarata ellenére várost és tornyot, erről szól a Teremtés könyvének 11. fejezete. Ez áll benne: ’Ő kezdte a hatalmaskodást a földön’; mert másokat erőszakkal leigázott és akaratuk ellenére az említett munkára kényszerített. Így folytatódik: ’És erős vadász volt’ vagyis az emberek elnyomója ’az Úr szeme láttára’ hiszen semmi sincs rejtve előtte. Innen származik a fordulat, ha tetszik közmondás vagy szólás: ’Olyan, mint Nemproth.’ Később is, ha az emberek elnyomójának bizonyult valaki, azt mondták rá: egy másik Nemproth, vagy hasonlít Nemprothra. Országa kezdetben Babilon volt, utódai az Óceánig terjedő vidékeket tartották hatalmukban. Mindenkinek nyilvánvaló ebből, hogy azoknak van igazuk, akik Hunorról és Magorról, a magyarok őseiről azt állítják, hogy Nemproth fiai voltak, aki Chus fia, ez pedig Kám fia volt, s akit Noé megátkozott. Egyrészt mert akkor a magyarok nem Jáfet nemzetségéből származnának, mint Szent Jeromos állítja, másrészt pedig mert Nemproth sohasem lakott a Tanais folyó környékén, amely keleten van, hanem az Óceánnál. Tehát – amint a Szentírás és a szent tanítók mondják – a magyarok Jáfet fiától, Magortól származnak, aki a vízözön után az ötvennyolcadik évben – mint a keleti népekről szóló krónikában Szent Sigilbertus antiochiai püspök elbeszéli – Evilat földjére ment a feleségétől, Enétől Magort és Hunort nemzette, akikről a magyarokat és a hunokat elnevezték”
A történészek elképzelése szerint a Képes Krónika és a rokon kódexek hagyománya itt (a sötéten kiemelt résznél) romlott és a tagadás hiányzik. Hát valóban ez egy logikus magyarázat, de egy ilyen kényes kérdés esetében ez felettébb gyanús. Ráadásul ezek után a szerző egy ismeretlen szerző ismeretlen munkájára hivatkozik, amit senki sem olvasott, amiről senki sem hallott. Majd miután szépen kifejti (a tagadószót kihagyva), miért nem lehetett Nimród a magyarok ősapja, egy az egyben közli ugyanazt a családfát, amit a Budai Krónikában olvashattunk:
„Eleud, Ugeg fia Scythiában Eunodbilia lányától fiat nemzett, akit Almusnak neveztek el ama esemény miatt, hogy anyjának, mikor terhes volt, álmában megjelent egy turulforma madár, és tudomására hozta, hogy méhéből patak fakad, és idegen földön sokszorozódik meg. Ez pedig azért volt, mert ágyékából dicső királyok származtak. Mivel a sompinum a mi nyelvünkön alm és az ő születését álom jövendölte meg, ezért kapta az Almus nevet, aki Eleud fia volt, ő Ugegé, ő Edé, Ő Chabáé, ő Eteléé, ő Bendekusé, ő Turdáé, ő Scemené, ő Etheié, ő Opusé, ő Kadicháé, ő Berendé, ő Zultáé, ő Bulchué, ő Bolugé, ő Zamburé, ő Zamuré, ő Leelé, ő Leventéé, ő Kulcheé, ő Ompudé, ő Miskéé, ő Mikéé, ő Bezturé, ő Budlié, ő Chanadé, ő Bukené, ő Bondofardé, ő Farkasé, ő Othmaré, ő Kadaré, ő Beleré, ő Kearé, ő Kevéé, ő Keledé, ő Damaé, ő Boré, ő Hunoré, ő Nemprothé, ő Thanaé, ő Japheté, ő pedig Noé fia volt. Almus Árpádot nemzette, Árpád Zoltánt nemzette, Zoltán Toxunt nemzette”
Nem logikus, ezt miért írta le mégis, mikor az előbb kifejtette, hogy ez mekkora hülyeség. Mindez pedig azért kellemetlen, mert akkor királyának, Nagy Lajosnak ősatyját nevezte minden földi gonoszságok leggonoszabbikának pár oldallal korábban. Elég jelentős következetlenségre vall, nincsen rá magyarázat, legalábbis történészeink szerint, akik inkább nem is foglalkoznak a problémával, homokba dugják a fejüket és úgy tesznek, mintha ez a családfa nem szerepelne krónikáinkban.
4. Végül pedig Thuróczy ezt írja:
„És ama nagy Attila király sem vádolható semmiképp, hogy megtagadta származását, hiszen címzésében ott találjuk, hogy a nagy Nimród unokájának vallotta magát.”
Fogalmam sincsen (és másoknak sem), honnan vette Thuróczy ezen állítását? Sehol máshol nem lehet azt olvasni, hogy Attila nagykirály Nimród unokájának tartotta volna magát. Pedig a Mátyás korabeli krónikás ezt elég határozottan állítja, mintegy kijelent valamit, ami mindenki számár köztudott.
Nem ésszerű miért ragaszkodnak ennyire Nimródhoz krónikásaink, mintha mindenáron azt akarnák, hogy ez a judeokrisztián kultúrkörben nem túl népszerű személy legyen a magyarok ősapja.
Arra gondoltam, az a leglogikusabb magyarázat, hogy ezt az eredettörténetet a magyarság úgy hozta magával a Kárpát-medencébe és a Szent István-i térítés során megjelent papoknak és írástudóknak köszönhetően kezdődött a felejtés. Ezzel részben „egyet is értenek” a kutatók. Kristó Gyula szerint a csodaszarvas mondát a pusztáról hozta magával a magyarság, csak Nimródot találta ki hozzá Kézai. Györffy György pedig bebizonyította, hogy Anonymus, bár ismerte az eredeti csodaszarvasos történetet, nem tetszett neki a többnejű, istentelen Nimród, ezért inkább átírta a történetet a saját szája íze szerint. Kézai válaszképpen írta meg művét, melyben a magyar eredethagyományokra építve ecsetelte származásunkat és ezzel az elképzeléssel csak az Árpád-ház kihalása után, az Anjoukkal Magyarországra érkezett francia hatásra nyugatiasodott kultúrájú új értelmiség mert ismét vitába szállni. Az ősi genealógia (családfa) azonban annyira beleivódott már a krónikás műveltségbe, hogy nem merték kihagyni saját munkájukból, csak vitatkoznak vele. Thuróczy elejtett mondata is ezen beágyazottságnak tudható be. (Az utolsó két mondat már teljes mértékben saját elmélet.)
Ha azonban egyedül állok elő ezen elképzelésemmel a diplomamunkámban, csupa feltevésekre hagyatkozva, mely énszerintem logikusabb, mint Györffy vagy Kristó, akkor a bizottság ezt úgy értékelte volna, mintha odafingok a díszes társaság elé és erre még büszke is vagyok. Kellett találnom elfogadható kutatókat, akik szintén felvetik ezt a lehetőséget. (Ha Badinyira vagy társaira hivatkoznék az olyan, mintha behoznám a haveromat igazolásképpen, aki szintén odatrottyanta a szoba közepére.) Szerencsére sikerült ilyeneket találnom (a 19. századból, mégha nem is túl sokat.
Az első sikerélményem a Pallas Nagy Lexikona, mely a következőt írja az Árpád genealógiája címszó alatt:
„ (…) Kétséget sem szenved, hogy ez a leszármazási tábla részben a lehető legönkényesebb módon van összeszerkesztve, mint valamennyi e fajta genealogia, de azért nem érdek és tanuság nélküli. Mindjárt egy zavarral kezdődik, ami kizárja azt, mintha az első egypár nemzedéket közvetlen a bibliából vették volna. Nimród v. Ménrót nem Jáfetnek, hanem Khánnak volt az unokája s nem Thanának, hanem Khusnak a fia; pap tehát nem követhette el ezt a hibát, hanem nyilván a mondának volt olyan erős befolyása, hogy sem Nimródot, sem Jáfetet nem lehetett elejteni. Jáfet a kozár, török, meg a kaukázusi mondák szerint is az ősapa. A biblia szerint Jáfet egyik fia Gómer, ezé Togarma; Togarmától származtatja magát József kozár király, mig a török mondák szerint Gumari Ming testvérével együtt Bulgár környékén és a gúzok földén ütött tanyát s fiaitól Bulgártól és Burasztól származnak a baskirok és masgarok (magyarok). Látni való ebből, hogy a Jáfettől való származás mondája nem a kereszténység hatása alatt fejlett ki, hanem azt már magukkal hozták a magyarok a Volga mentéről, hol a mozaismus befolyásával hozható kapcsolatba, mely a VIII. században már oly erős volt, hogy a kozárok fölvették a zsidó vallást.”
Bár az utolsó mondattal második felével itt sem értek egyet, mert a mozaismus befolyása nem magyarázza Nimród eltérő származtatását az ószövetségtől, továbbá bár valóban jelentős hatása van a zsidóságnak a világtörténelemre, népek eredetmondáját befolyásoló hatásukat kissé túlzásnak tartom, de a koncepció hasonlít az enyémhez.
A másik, még jelentősebb támaszt Krausz Sámuel jelentette, akire már hivatkoztam az 5. részben, had ismételjem önmagam:
„Krausz szerint egyértelmű, hogy Kézai nem a Bibliából merített, ott ugyanis más leszármazási útvonal szerepel Nimródra vonatkozóan, ellenben a babiloni pogány mítoszokban Nimród igenis Jáfet fiaként szerepel. A pogány forrásokban - akárcsak Josephus Flavius - leírják, hogy Nimród építette Bábel tornyát, de Josephus Flaviustól eltérően magyarázzák építésének körülményeit, motivációként ugyanazt adják meg, mint Kézai Simon: Nimród félt egy újabb özönvíztől. Továbbá a pogány források Nimródot tartják a szkíták ősének, ő a szkíták első királya. (…) Ultima ratioként azt állítja még Krausz, hogy a középkorban egész Európában általánosan elfogadott nézet volt a magyarság ősének Nemrotot megtenni, ezzel sincsen Kézai egyedül.”
Mint látható, a 19. században még voltak olyan történészek, akik nem tartották eleve elképzelhetetlennek, hogy a magyarság Nimródtól származtassa magát és vették a fáradtságot, hogy utánajárjanak ennek. Kíváncsi leszek, a 20. század egyetemi tanárai, mit reagálnak a 21. századi diák régi-új elképzeléséhez. Az eredményről majd beszámolok.
Utolsó írka